Aktuális

Kedves 32 éves, vezető beosztású férfi, magyar viszonylatban álomfizetéssel, aki nem talál magának társat!

Tudom, nem létezel és minden neked címzett válasz újabb falat a trollnak vacsorára, de mivel a jelenség, amelyet karaktered megfest, nagyon is valóságos, úgy döntöttem, írok neked. Manapság tele a net okos, szép és jó férfiakkal, akik nem találnak maguknak társat, mert elfajzott a világ, eltűntek a “régi, valódi értékek”, és minden nő önző, üresfejű lotyó, esetleg aranyásó, de ezek közül minimum kettő. Kelendő az ilyesfajta tartalom, mint a cukor, mert rímel az uralkodó politikai irányzat nőkkel kapcsolatos kommunikációjára, továbbá kényelmes kifogás ez a fajta retorika azok számára, akik képtelen leásni saját lelkük legsötétebb bugyráig… ezért most aztán beszéljünk nyíltan, eljött az ideje.

kép: How to Prank a Golddigger Youtube

kép: How to Prank a Golddigger Youtube

Először is, ha társat keresel, annak nem az a módja, hogy magadat felmagasztalod, másokat pedig – felületes ítélkezés alapján – megpróbálsz porig alázni. A dolog úgy és csak úgy működhet, ha magadat rendbe teszed, mások felé pedig nyitsz, még ha ezek közül egyik sem egyszerű feladat az esetek nagy részében. Ha nem találsz társat, tarts önvizsgálatot: tudom egyáltalán, hogy én ki vagyok a felületes pózokon – vezető beosztás, álomfizetés, izmos testalkat… – túl, reális mindaz, amire vágyom azzal összhangban, amit én adni tudok, illetve képes vagyok egyáltalán arra, hogy szeretettel, tisztelettel, elfogadással és nyitottsággal forduljak más emberek felé, ami egyszerűen alapfeltétele egy másik ember megismerésének, az egészséges érzelmek kialakulásának? Félre tudom tenni legalább öt percre az egómat, hogy lássam, kik vannak körülöttem, akik értéket képviselnek és vonzanak, függetlenül attól, hogy van-e kisállatuk és milyen a világnézetük, az interneten ismerkednek-e vagy a sarki közértben, esetleg az operabálban? Áldozatot tudok-e hozni, vagy csak elvárom, hogy szolgáljanak, imádjanak, mert csodálatos személyiségemmel és hátteremmel, valamint Y kromoszómámmal erre von Haus aus rászolgáltam?

Ehhez a fájdalmas, de elkerülhetetlen belső utazáshoz tartozik az is, hogy megnézem: mégis mi a túróért futottam eddig kizárólag felületes, öntelt nőkbe, illetve olyanokba, akik csak a státuszom miatt érdeklődtek irántam. Elképzelhető, hogy esetleg azért, mert saját magammal kapcsolatban számomra az a legfontosabb, hogy vezető beosztásban dolgozom, álomfizetésem van, ráadásul magas, izmos, sportos és “mások szerint vonzó” vagyok, és ezt is kommunikálom a világ felé úton útfélen? Amíg ezt emelem ki, talán nem kellene meglepődnöm azon, hogy sorozatosan olyan nőkbe gabalyodom, akiknek a beosztás, a pénz és a külső a legfontosabb, és az említett “csinos, kedves, szerény” nők kerülnek, mint a pestisest. Elképzelhető, hogy ha másra helyezem a hangsúlyt, és ezt a csalit visszahúzom, a halak sem erre fognak harapni, és az a hal, amelyik csak ezt zabálja, távol fog maradni. Sőt: még ha meg is környékez, legközelebb legalább felismerem a helyzetet, és talán nem őt választom.

Miután magamba néztem, a következő lépés az, hogy saját felületes ítélkezésemet félreteszem: első pontod, a kisállatok beteges imádata valójában nem az állatbarát életmód megvetéséről szól, hanem inkább arról, hogy megpróbálod előírni a másiknak, hogy kire, mire pazarolja a szeretetét, holott ehhez az ég adta világon semmi közöd nincs. Amíg ebben a feudális tulajdonjogban gondolkozol a társról, addig nem lesz egészséges kapcsolatod, legfeljebb hűbéresed, ne is álmodj róla. Ugyanez vonatkozik a potenciális partner életmódjára és világnézetére – spirituális élet, karriercélok, öltözködés, szeszfogyasztás – is: keress olyat, akié a tiedhez közel áll, ha ez számodra fontos, ne pedig azokat szidd és alázd, akik nem a te paradigmáid szerint gondolkoznak, élnek.

Tudod, nem a semmire osztom az észt, ezt a sötét belső utazást én is megjártam, amikor elegem lett abból, hogy kötődésképtelen casanovák, random pszichopaták és nárcisztikus díszfaszok kerülgetnek éveken át. Egy bizonyos ponton túl egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy “a férfiak mind ilyenek”, de azt azért megsejtettem, hogy velem sem minden kerek, ha többször is ebbe az utcába futok. Sokáig tartott, míg ráébredtem arra, hogy nem a felnőtt társszerelmet kerestem tudatalatt (hiába hittem úgy minden idegszálammal), hanem a kiskamaszkort idéző rajongás pótlékán keresztül próbáltam saját sérült önbizalmamat erősíteni a másikon keresztül, és ez érthető módon megágyazott a méltatlan helyzeteknek. Nem volt szép ezt látni magamban, és nem volt egyszerű elkezdeni letenni az ehhez kapcsolódó hiedelmeket és korlátokat, és új világot építeni a romok helyére, de megsúgom: a munka eredményes volt, és enélkül nem jutottam volna el a kölcsönös társszerelem megéléséig sem. Javaslom, te is ásd bele magad a munkába, megéri…

Úgyhogy barátom, a te tökéletesnek hitt életedből nem a barátnő az, ami hiányzik, hanem… a pózokon túli önmagad, amely képes a szerelem, a szeretet és a tisztelet megélésére. Ajánlom Erich Fromm szociálpszichológus örökbecsűjét is, amely felteszi a kérdést, hogy vajon a szeretet tárgy vagy képesség dolga-e elsősorban… nem fogod kitalálni, mire jut a végén.

Üdvözlettel,

valaki, aki előbb igyekszik magába nézni, minthogy követelőzzön és mások fölött ítélkezzen

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

64 hozzászólás Kedves 32 éves, vezető beosztású férfi, magyar viszonylatban álomfizetéssel, aki nem talál magának társat! bejegyzéshez

  1. 5 szeretet nyelv könyvet ajánlom. Hány fajta megnyilvánulása van a szeretetnek és hogyan tanuljuk meg őket. Nekem az a könyv a tanítom

  2. Oké, én azt hittem eddig, hogy párja csak a zokninak van, most viszont minden napom egy áldás, egy békesség, az a helyzet, hogy az egyik kolleganőmmel egy hete elmentünk ketten egy csapatépítő tréningre + tisztázni néminemű munkahelyi konfliktust kettőnk között. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Neki segítő státusza van, én a problémás pszichiátriai eset vagyok. Ez az egész annyiban kapcsolódik a poszt témájához, hogy a kölcsönös szerelem klasszikus példája, csak van néhány furcsa körülmény, ami szerinte még nem fordult elő a világtörténelemben. Ezek felsorolásától most eltekintenék, mert hosszú lenne. Érdekes, hogy nem vagyok topmenedzser (sőt), mégis sikerült megtalálnom a társam. Ezen kívül azért is írtam, mert nagyon tetszett a poszt, és éppen nekem nagyon aktuális témákat tárgyal.

    • Wow, örülök! Hát igen, nem köll hozzá topmenedzsernek lenni.

    • “nem vagyok topmenedzser (sőt), mégis sikerült megtalálnom a társam”
      Ki tudja, talán nem mégis, hanem épp azért! Topmenedzserek nem ritkán narcisztikusak, ami azért a harmonikus párkapcsolatnak nem igazán alapja.

      • Nyilván nem törvényszerű, de tény, hogy nem ritkák, igen.

        Az egyébként pont egy fontos dolog, hogy nagyjából hasonló helyen legyen a “karrier”/munka: mert nyilván probléma lehet, amikor az egyiknek az mindene, és napi 15 órát dolgozik éveken át, a másiknak meg egy szükséges rossz, nem törődik különösebben vele. Ezért szerencsésebb, ha a topmenedzserek egymás közt – similis simile -, de az ilyen posztírók inkább egy kedves, puha kiegészítőt keresnek, nem annyira társat a szó igazi értelmében.

        • Igen, gyakran az is a baj, hogy talán sokszor egyfajta beosztottat keresnek hazulra is. Akinek nincs nagyon más célja, mint hogy kiszolgálja, várja otthon. És igen, csinos legyen, ápolt, stb. Persze így meg könnyű aranyásóba szaladni, azon meg felháborodnak.
          Persze, nem torvényszerű, hogy a topmenedzser nárci legyen, de ha az, akkor egyértelműen nem egy másik topmenedzser kell neki, hanem egy alárendelődő ember. Egyébként nyilván van nárci női topmenedzser is, Két nemnárci “karrierista” viszont jól kijöhet egymással, megértik egymást – viszont náluk aztán a gyerekvállalás, ha akarnak, elég problémás lehet, gondolom.

          • Ez így működik: aki egy kedves, szerény, csinos lányt keres, aki rá felnéz és őt kiszolgálja, az nagy eséllyel fut sajnos aranyásóba, de mindenképp olyan nőbe, aki előbb-utóbb tőle fog függni, és emiatt esetleg “elsárkányosodik”. Ez egy ilyen műfaj.

            A topmenedzser-karakter a legtöbbször nem szerelmet, nem társat keres (energiája se lenne erre, hiszen máson pörög, más a prioritása az életben), hanem egy kvázi üzlettársat, akivel leosztják a szerepeket (kinek mire van szüksége) és jól tudnak együttműködni. A nárcisztikus topmenedzser-alkat ezzel szemben annyival másabb, hogy ő egyedül definiálja a párkapcsolata kereteit, és a másiknak sem beleszólása nincs ebbe, sem pedig tudomása a legtöbb dologról, ami történik…

            Azt például tudom, hogy az én very specific nárcim azért nem fontolt meg engem elsődleges/felvállalható opcióként az első pillanattól fogva nyilvánvaló fizikai/szellemi vonzalma ellenére, mert túlzottan is – hogy is fogalmazzak? – látszom, és ez az ő karrierjére veszélyes: önmagában is, és azért is, mert szeret tilosban járni. Ehhez a kontextushoz egyértelműen egy láthatatlan háttérember kell, aki karakterében is olyan, hogy nem bánja, ha nem vállalják fel, sőt letagadják, mert örül, hogy egy grandiózus nárci őt választotta, és ezzel megelégszik.

            Ahogy látom, a topmenedzser nők is gyakran így választanak: háttérembert, a nárcisztikus topmenedzserek pedig olyan háttérembert, akit ők irányítanak. Jellemző még, hogy a nárci nő egy nárci faszit választ, mert kell az egójának a grandiozitás, mint tükör.

            • Húha, ez jó alapos elemzés volt ;) Bár abban nem vagyok biztos, hogy a nárci nő nárci pasit választ tartósan. Biztos ez? Két nárci nemigen fér meg egymás mellett, mert a másik nagyszerűsége az egyik nagyszerűségét csökkenti, konkurens, nem?

              • A történelmi példák ezt mutatják. Híres nárci nő: Madonna, kellett neki egy Sean Penn, híres nárci. Carla Bruni, kellett neki egy híres náci, Sarkozy. Szóval gyakori minta ez, igaz, a még gyakoribb azért az, amikor kedves empatát, de legalábbis nemnárcit választanak.

          • Manapság már nem muszáj gyereket vállalni. Van, amikor mindenkinek jobb is úgy. :)

            • Mondtam, hogy muszáj? ;) Csak az van, hogy ha akarnának, mert a “karrierizmus” ugye nem zárja ki ezt sem, akkor macera van, hogyan? Persze, a pénzből bébiszitterre telik, de azért mindenre az nem megoldás.

              • Nem azért írtam, hogy nem muszáj, mert te azt írtad, hogy muszáj. :D

                Hanem mert sok pár csak azért vállal gyereket, hogy az is ki legyen pipálva, vagy mert úgy érzik, elvárják tőlük (társadalom, család stb).

  3. Kedves Esztergomi, örülök, hogy megírta helyettem is 😃

  4. Van azért igazság abban, amit az eredeti cikk írt: a “régimódibb” lányokat, hölgyeket nem könnyű elérni. Az “uralkodó politikai irányzat”, amit nem csak politikának tudnék be elérte azt, hogy rengeteg nő lett túl erős, markáns és pont az a finomság tűnt el belőlük (vagy bújt el mélyen), amit pl én keresek a leendőmben. Mert igen, az online társkeresőkről ők pár rossz tapasztalat után elmenekülnek (igen, a férfiaknál is van jócskán probléma), szórakozóhelyekre nem nagyon vagy nem ezért járnak, azt utcán leszólítva automatikusan, ösztönből utasítanak el minden közeledőt. És akinek már csak 1 kis problémája van a leszólítással, 10-20 ilyen igencsak kedvét veszi, legalábbis egy időre mindenképp.

    • A társkeresés valóban nehéz, ez tény, épp a leírtak miatt. Száz éve ez a probléma nem volt, mert voltak bulik-bálok erre a célra külön, és a szülők tartották a kezükben a szálakat, amikor a fiatal elért egy bizonyos kort. A szabadsággal, hogy mi magunk választunk, és akkor, amikor akarunk, nyilván nyakunkba szakadt egy sor nehézség.

      Az eredeti cikkben nem érzem azt, hogy a szerző “régimódi” – bármit is jelentsen ez – lányt keres: inkább azt, hogy mindenkinek beszól, mert a saját helyét nem találja. Na, ő a 100 évvel ezelőtti rendszerrel jobban járt volna: jó partyként bemutatnak neki tucatnyi nőt, akiknek egy része biztos passzol. Most, a maga jogán nyilván nehezebb, ez tény.

      Egyébként nagyon érdekel, mit jelent az, hogy “régimódi”, és az erő miért zárja ki a finomságot. Lehet egy erős nő/férfi is finom, az erő is egy plusz, a finomság is, de nem egymást kizáró tulajdonságok. Hála az égnek: szerintem pont akkor ideális, ha a kettő együtt van jelen.

    • Én is kíváncsi lennék arra, hogy mit fed a “régimódi” kifejezés. Magát alárendelő, simulékony, alkalmazkodó, csendes élettársat, aki úgymond “családcentrikus”, mos-főz-takarít? Olyan nőt, aki a férfi egójának védelmben eljátssza, hogy gyenge és elesett, de azért elbír a három gyerekkel, háztartással, dolgozik is mellette, soha nem balhézik semmiért, csak finoman a háttérből intézi úgy, hogy a férje érezze magát a család fejének és így viszin keresztül az akaratát?

      Miért baj, ha egy nő erős? Ráadásul túl erős? Az élet olyan, hogy nem lehet túl erősnek lenni hozzá, olyan volt régen is, és olyan most is. A nők meg olyanok, amilyennek lenniük kell, ahhoz, hogy túléljenek, boldoguljanak a családjukkal, gyerekeikkel együtt. Azt hiszed, régen nem voltak ugyanilyen erősek? Dehogynem, csak az nem egy álombeli múlt, amikor minden nő finom hölgy volt, aki elpirult, ha egy férfi ránézett, hanem a valóság, háborúval, éhínséggel járványokkal, totális elnyomással együtt. A nőknek akkor is helyt kellett állniuk. A különbség most annyi, hogy végre eljutottunk oda, hogy olyan területeken is erősek lehetünk és kibontakozhatunk, ahol fizetnek érte, így tanulhatunk, lehet önálló egzisztenciánk, életünk, és nem kell okvetlenül férjhez mennünk, mindent a férfiaktól várnunk – bár tegyük hozzá, ez világszinten még mindig nem adatik meg mindenkinek. Miért zavar ez téged? Jobb lenne, ha olyan nők vennének körül, akik elesettek és szerencsételenek és felnéznek rád? Kell neked ez az érzés?

      Miért gondolod, hogy a leszólítás sikeres ismerkedési mód lehet? Szerintem nem csoda, hogy az utcán ösztönből elutasítanak, hiszen gondolj bele, lehetsz koldus, hittérítő, aláírásgyűjtő, csaló, baltás gyilkos, akármi is, és a legtöbb ember nem szívesen áll szóba idegenekkel. Azért az utcán, a társkeresőn és a szórakozóhelyeken kívül még sok-sok más hely és alkalom is lehet az ismerkedésre. Tény, hogy nem könnyű társat találni, de súlyos gond az is, ha nem az embereket nézed a maguk valójában, hanem keresed azt, aki belepasszol a “régimódi lány”-ról alkotott sablonodba.

      • Nagyon jól megfogalmaztad. Olvasom itt a hozzászólásokat és nagyon sok gondolat felötlött bennem. Az sem mindegy, hogy otthon mivé formálták a szülők a gyermeket. El kellett játszania, hogy ő a jókislány és fejet hajtani a szülői akarat előtt vagy öntörvényűbb kisgyermek lehetett, akik körül ugráltak a szülők? Ez nagyban befolyásolja a későbbi párkapcsolati választásainkat. Egy biztos a részemről: nem hiszek, abban hogy csak egy út vagy minta lenne járható ha a nőt vizsgáljuk. Van, aki szereti ha irányítják, eltartják és van, aki nem. Olyan pedig nem létezik, hogy ezt kéne, vagy kellene és így a helyes. Ezek csak címkék amiket a társadalom ránk aggaszt, egyaránt a nőkre és egyaránt a férfiakra. A fontos kérdés inkább az: párkapcsolaton belül elégedett-e a két fél a saját maguknak leosztott szerepekkel? Ha igen, akkor harmonikusnak nevezhetjük a kapcsolatot és miért kellene változtatniuk a társadalmi elvárások és minta miatt? Ha azonban ebből a felállásból komoly feszültségek születnek, akkor nyilván mindkét félnek felül kell vizsgálnia a helyét a párkapcsolatban, de ehhez pedig már két érett felnőtt ember szükséges.

  5. Ezzel szemben ha az ember teljesen önazonos und ájürvédikus éhező költőként akar csajozni, akkor úgyszólván dőlnek a bulák, ez igazán közismert.

  6. Üdvözlet Mindenkinek!

    A témát leegyszerűsítő, axiómáktól hemzsegő, okosnak tűnő szerzői, olvasói vélemények.
    Drágáim, összetettebb a kérdés, a jelenség, mint hinnétek!
    Mindegyikőtöknél hiányzik, ami önmagamra, véleményemre is vonatkozik:

    az, hogy SZERINTEM!

    JóSzó

  7. A probléma ott van, hogy ahogy halad az idő/karrier, úgy nem “mindegy”, ki a pár. Mert legyen vonzó kinézetű, de ne csak a pénzre menjen, legyen saját valamije, de azért nézzen fel a másikra; természetesen a nő legyen otthon házias, társaságban széleskürűen művelt (de kicsit kevésbé, mint a pasi).
    No most vannak ilyen nők amúgy, hogyne, de azok meg esélyesen nem a fenti pasit akarják :D Vagy a pasi, mikor találkoznak, túl, khm, önállónak látja őket (nem mindig a pasi szava lesz szent, egy vezető nő megszokja, hogy az övé is az).

    A régimódi nőknek annyi, mégpedig azért, mert mire felnőtt nők lesznek, már szénné alázták a fiúk.
    Régimódi úriember sincs, mert nincs kitől megtanulniuk.
    Engem a párkeresés jó ideje nem érint, de vannak ismik, akiktől hallom, h tök bevett farokképet küldözgetni társkeresőn. Eszem megáll, komolyan, nem vagyok se prüd, se szégyellős, de azért mégis, na.
    A minap meg 30 pasik győzködték egymást hallótávolságon belül, hogy “szexre mindig van nő, anyám mos/főz, minek nősülni, ráadásul akkor jön a gyerektéma”.

    • Én azt nem értem, hogy miért kell az, hogy a nőnek kevesebb “valamije” legyen, mint a férfinak? Ha mondjuk a nő többet keres 20 ezer forinttal vagy 20 négyzetméterrel nagyobb a lakása esetleg több könyvet olvasott, akkor az már egy férinak zavaró? Tényleg ez számít a kapcsolatban? Csak azt becsülhetjük, csak arra nézhetünk fel, aki anyagilag jobban áll nálunk? Amúgy szükségs, hogy a nő “felnézzen” a férfira? Nem elég, ha emberként becsülik egymást a felek?

      • Tőlem kérdezed? SZERINTEM (:)), azért, mert aki külső dolgokkal méricskéli magát (státusz), annak így felborul az énképe.
        Többször hallottam ezt a “nézzen fel” szlogent (nőktől is, amúgy, mármint, hogy csak azt tudják szeretni, akire felnézhetnek, kérdem én, ki tiltja?). SZERINTEM akkor ok, ha kölcsönös, ha csak a pasira kell felnézni, akkor nem. Főleg azért, amiért igény: nem egyenrangú kapcsit feltételez, ami meg pár év múlva a pasinak sem kell már (olyan kis …, ), kevés pasi élvezi igazán és tartósan, ha védelmezhet – a mindennapokban. Mert hát jójó, mindig ő fizet, ő vezet, mindenben az ő szava dönt – de mikor ez azt jelenti, hogy csak ő tud bevásárolni/gyereket orvoshoz vinni/számlákat fizetni/bármi vészben neki kell irányítani – azaz ő felnőtt egyedül a családban, az már fárasztó.

        • Én pl. felnézni csak olyan embere tudok (nő, férfi, mindegy), aki rám is felnéz – vagy mondjuk úgy, nem néz le engem (sem!) A felnézés az egyfajta tisztelet, egyenrangú viszonyban is simán mehet.

          • Ó de szépen megfogalmaztad az én vesszőparipámat!

            • :D Nem egyperces, egysoros.
              A másik, hogy nem tudok olyan nővel együtt lenni, akire nem nézek fel. Úgy, ahogy fentebb írtam. Aki emberileg, mentálisan, nemtudomhogy nem ér el egy szintet, azt igyekszem nem lenézni, emberként tisztelni (általában sikerül is), de felnézni nem tudok rá, általános tiszteletnél többet nem érzek, és így együtt élni sem tudok vele. Nem 120-as IQ-ra, dalai lámához/Gandhihoz illő bölcsességre és emberi nagyságra gondolok nyilván, de azért – most kellemesen nárci leszek ;) – legyen “méltó”, mondjuk inkább úgy, hogy illő hozzám.

              • Nálam nem is a méltó köré szerveződik ez, az persze alapvető, bár próbáltam már demokratikusan alacsonyabb szintet is elfogadni, nem lett jó vége.
                Hanem inkább, hogy tudjam valamiért csodálni, amiben jobb mint én. És persze nekem is szárnyakat ad, ha csodál valamiért. Amúgy vicces, de pont a nárci ex hozta ezt a legjobban a jó időszakainkban, úgy bírt csodálni és akkora kistányérnyi szemekkel bírta mondani ha épp leszóltam magamat valamiért, hogy “De C. te azért _olyan_különleges_ nő vagy!” :D

                • Igen, az jó, ha valamiben jobb. És azért ez nem akkora truváj, egész okos meg ügyes vagyok bizonyos területeken, de azért akad bőven olyan, ahol nem nehéz felülmúlni ;)
                  Alacsonyabb szint, nem jó vég: szerintem ez ebben a társadalomban nekem (pasinak) könnyebb. Mármint azért, mert a nők (sajnos) könnyen fogadják el, hogy ők úgysem lehetnek olyan “tökéletesek”. A pasik viszont rosszul tűrik, ha a nő okosabb, “jobb” náluk, muszáj bizonyítani, aztán ha nem megy, akkor durciznak. Hallottam ilyet konkrétabban is. Te tapasztalatod?

                  • Nem engem kérdeztél, de, bocsánat, kikívánkozik.
                    Szóval egy szellemileg viszonylag magas szinten álló nő nehéz helyzetben van, ha párt szeretne, pláne ha már nem huszonéves. Mert nemhogy nála okosabb, de még hasonló szintű férfit is nehezen talál. És akkor még a többi tulajdonságról még nem is beszéltem.

                    • blaci200 // október 18, 2016 - 11:18 //

                      Na azért egy igazán okos pasi sem talál könnyen legalább olyan okos nőt, szerintem ebben nincs különbség. De abban, hogy az okosabb nőhöz hogy áll a pasi meg az okosabb pasihoz hogy áll a nő, abban igen. A nőkbe azt kondicionálják, hogy nézzenek fel a pasira (nem abban az értelemben, ahogy fentebb írtuk Matifával), a férfiakba meg azt, hogy nekik kll erősnek és okosnak is lenniük. Tehát a pasinak derogál az okosabb nő, a nőnek meg nem derogál az okosabb pasi, sőt, a kevésbé okos igenis derogál. De ez kilogikázás, nem tudom, hogy beválik-e a Való Világban ;)

                    • Igen, igen. Pontosan ez az, ami kőkemény és nehéz: hogy a zsigereidig, csecsemőkortól úgy vagy kondicionálva nőként, hogy nézz fel a férfira, de közben ma már nincs teljes kuss, kibontakoztathatod – az üvegplafonig :) – a képességeidet, tanulhatsz, fejlődhetsz stb., és ez így, ebben a csomagban nehézkessé teszi a már említett méltó társ megtalálását. Ez is kedvez sajnos a nárcisztikus vonzódásnak: vagyis egy olyan partner magunkhoz vonzásának, aki el tudja hitetni, hogy az univerzum zsenije, aki mindig tudja, mi a frankó, nem téved soha. Nehéz ügy.

                  • A durci túl egyszerű, ha már az is beáll, le lehet írni a dolgot.
                    De pl nem lát. Hiába vagy a komplett szivárvány, ha ő max a pirostól a zöldig terjedő tartományban képes érzékelni. Valahol sejti, hogy most épp humoros voltál, vagy mi mindenre vagy képes (ez ugyan bosszantó egy kicsit), de azért valahol mégiscsak, ma se vártad meleg vacsorával, pedig küldött ám célozgató smst, hogy neki nehéz napja van.
                    Na itt már eleve ugrott az egymásra való felnézés, még akkor is, ha van mire.

                    • blaci200 // október 18, 2016 - 11:34 //

                      Na ja, de amiket leírsz, az azt jelenti, hogy ha van is mire felnézni az ipsében, azért általánosságban nem üti meg a minimum elvárást sem.

                    • Ezt mondtam, nem? Hogy sajna nincs út lefelé, hiába próbálunk demokratikusan hozzáállni, és túllépni a csepeli proletár vagy a borsodi zsákfalu hátteren, mert szegény nem tehet róla, mert akár tehet akár nem, és akármennyit olvasott azóta, nem fogja behozni.

                    • blaci200 // október 18, 2016 - 12:58 //

                      “Ezt mondtam, nem? ” Ja, bocsánat félreértettem. De én meg nem, hanem arról, hogy azért egy szint alá nem megyünk, annak nincs értelme, azzal nem tudok mit kezdeni. Hogy pl. a kognitív készségei VALAMIVEL gyengébbek, azzal igen.

                    • Legyen intelligens, persze, tájékozott, lehessen vele beszélgetni filozófiáról, teológiáról, politikáról, irodalomról, zenéről… szóval persze. Nem a lexikális tudás a lényeg, hanem az érdeklődés, az ma már a netről is begyűjthető, nem kell hozzá öt diploma. Én magam sem vagyok művelt a szó klasszikus értelmében, de érdeklődő, kíváncsi ember vagyok, és az a jó, ha ilyen a társam is. Ezen a szinten pedig tökmindegy, csepeli proli-e vagy a “körből” való (ez alatt Marcsi barátnőmmel a belbudai csúcsértelmiséget értjük, akik “Göncz Árpi bácsi térdén lovagoltak ötévesen”, és a vasárnapi ebéd körül ott ült minden fontos kortárs író, rendező és színész – csak “a kör” rövidebb ennek leírására :D).

                      Ami viszont fontos emellett, az a magas érzelmi intelligencia, mert a társaddal együtt élsz, nem csak filozofálsz. Tudjon beszélni az érzéseiről, akkor is ha, nehéz. Legyen türelmes, adjon teret. Tudja kezelni a konfliktusokat, mélypontokat. Átlássa a kapcsolati hálók rezdüléseit a közösségekben, ahol együtt mozgunk (család, barátok). Kommunikáljon jól, ismerje önmagát, a gyengeségeit. Tudja kezelni a stresszt, a múltbéli csalódásaiban lássa át a saját hibáit, tévedéseit is, de ne ragadjon ezekbe bele. Legyen őszinte, vállalja fel a sötét dolgait is, if any. Lásson engem úgy, ahogy vagyok, ne idealizáljon, ne próbáljon más szerepbe kényszeríteni, mint aki vagyok. (És egy very specific: tudja kezelni, ha káromkodva ordítok, mert lekéstem a buszt.)

                      Aki erre képes, arra én nem tudok nem felnézni. És mit látok? Hogy ezt a fajta EQ-t nehezebb hozni, mint az IQ-t: vonzó idegen magas IQ-val sok van, de aki EQ-ban így ott van, és perzselő a kémia, az ritka. És ha van, hát elbűvöl a végletekig.

                    • Engem a héten kétszer is meleg vacsorával vártak. Holnap már én jövök, erről jut eszembe! :D

                      Valahol ez a kölcsönösség volna fontos: hogy ha te vagy fáradt, elfoglalt, akkor én gondoskodom, ha én, akkor meg te, ha meg mindketten, akkor pedig a Netpincér vagy a sarki gyrosos. :)

                    • Hát az remek, ha ez neked jó, mert neked is erre van igényed. De én személy szerint azt is szívből utálom, ha engem várnak meleg vacsorával és megpróbálnak rávezetni, hogy holnap én vagyok a soros. És egyáltalán ez a kajával kifejezett szeretet (ami sajna elég gyakori nálunk is a családban a túlsúly fölött való zokogással együtt) ez nálam kiveri a biztit, ha nem is az első héten, de előbb-utóbb. Meghatódás és magamat szeretettnek érzés helyett. Viszont aki ebben nőtt fel, az nem érti meg se szép szóval se csúnyával, max én leszek a míszpicsa.

                    • Ez nyilván egyéni szeretetnyelv meg odafigyelés kérdése. Én mondjuk szeretem a hasamat! :DDD
                      Komolyra fordítva a szót, az a jó, amikor nem manipulatív céllal kapunk valamit – legyen az bármi -, hanem szeretetből, és nincs elvárás. Viszont bennem meg ez úgy él, hogy a kölcsönösség jó alap, amire építeni lehet. :)

                    • blaci200 // október 20, 2016 - 11:41 //

                      NA jó, de ha meg te nem szeretsz főzni, ő igen, akkor nem az a kölcsönösség,hogy e is főzöl, és ő is … mittudomén, amit te szeretsz csinálni a házban, ő meg nem nagyon, hanem az, hogy akkor te csinálod, amihez jobban van kedved, ő meg a főzést, amihez neki van kedve. Jó, nyilván ez se merev, hogy akkor te sose főzöl, ő meg sose porszívoz (pl.), de érted.

                    • Ez nagyon személyre szabott, kinek mi, ugye. Nincs két egyforma, a lényeg, hogy ne kényszer legyen. Meg ha már főzött, elmosogatok, ne szoruljon a másik a konyhába nonstop. Mert az neki könnyítés.

                    • Matifa, neked most a kajával van bajod, hogy meg kell enni, vagy az elvárással, hogy holnap te főzzél, amit gondolom, akkor nem szeretsz csinálni?

                    • De, abszolúte szeretek. Néha. Alkalomszerűen. És tudok is, nem kispályásan. Mindkettővel bajom van, de leginkább azzal ha a kaja körül forog a világ és azzal fejezi ki valaki vagy kell nekem kifejeznem a szeretetet.

                    • Jó, én már azt sem értem, hogy ha senkinek sincs kapacitása, kedve, ideje főzni, miért erőltetik sok helyen. Hát 750 Ft-ért friss menüt kapsz a bármelyik kifőzdében a sarkon, ennél olcsóbban meg ott vannak a reggel bedobós heti rendelések. Meg bárhova, bármikor tudsz pizzát rendelni, és – csóró helyzetben – egy szendvics is jó, sok zöldséggel. Ergó belehalni a főzéskényszerbe, mert elvárás… na, az kurvanecces szerintem is.

                    • Fúúú, ez a főzés körüli mizéria amit ti itt műveltek :-)
                      Ennél azért komolyabb történetek körül forog egy párkapcsolat, pl. úgy kezdődik, hogy tényleg ki kell-e grammra pontosan mérni, hogy ki mit ad és miért cserébe! Ez nem egy üzlet, ahol a hasznot próbáljuk maximalizálni, nem?
                      Lehet, hogy én vagyok rosszul bekötve, de nekem az (is) okoz örömöt, ha örömöt okozok a másiknak. Szóval ha megteszek érte valamit (khm… neadjisten áldozatot hozok miatta!), akkor az nem elvett tőlem, s jutott neki több, hanem örülök annak, hogy hogy őt boldognak látom, s ez tett engem is boldoggá.
                      Persze ennek is van “üzleti” része, mert ez addig és úgy működik, amíg a másik is hasonlóképp gondolkozik, amikor fontos számára az, hogy én jól érezzem magam mellette.
                      Bocs, de párkapcsolatban nem működik az 1+1=2 és a 2-1 az csak 1 lehet matematikája.

                    • Nem egészen értem, miben mondasz mást, mint itt előtted bármelyikünk (hogy t.i. nem üzlet a párkapcsolat), mindenesetre örülök, hogy egyetértünk. :)

                      A matematikát viszont a végén nem értem.

                    • Kommunikáció? Aki tényleg örömet akar szerezni, annak lehet azt mondani, hogy te, örülök, hogy főztél nekem, méltányolom, de ha örömet akarsz szerezni, akkor inkább porszívózz fel :) Ha felporszívóz legközelebb, akkor oké, ha nem, akkor nincs miről tovább beszélni, főleg hosszútávon nem.
                      Én örülni szoktam a kajának, mert nem szeretek főzni. Aki szerint meg ez pénzkidobás, mert a nő arra van, hogy főzzön, azzal rövid életű volt a kapcsolat.

                    • “Jó, én már azt sem értem, hogy ha senkinek sincs kapacitása, kedve, ideje főzni, miért erőltetik sok helyen.”-mert olyan régimódiak vagyunk, hogy a nők dolga a főzés-mosogatás. Ennél csak az a szörnyűbb, ha a nők szerint is ez a nő dolga.
                      Másrészt meg 750,- naponta két főre van, akinek sok.
                      Nekem anyósom mondta, hogy régen a nőnek azt mondták, hogy főzzön valamit, úgy tette mérlegre az új családja. Hát nem vettem magamra, hogy nekem is főznöm kellene, azóta “sem tudok főzni”. De nekem ez nagyon kényelmes, mert ha családi vendég jön, hozzá megy enni, mindenki jól jár.

  8. Ettől a “régimódi lány” sztereotípiától a hajam hullik ki. Aki régimódi akar lenni, találja fel az időgépet, és utazzon vissza párszáz évet, és ne a mai embereket bosszantsa a hülyeségével! Egyrészt, nem minden jó, pusztán azért, mert régen volt, másrészt ma élünk, és nem régen. Abból az anyagból tudunk csak dolgozni, ami van, nem abból, ami volt. Persze, nyavalyogni meg nosztalgiázni egyszerűbb, mint önmagunkat és a helyünket a világban megkeresni. Aki pedig azt sírja vissza, mikor a nő engedelmes tulajdona volt először a családjának, később a férjének, azzal úgy érzem, nem nagyon szeretnék még szóba állni sem, nemhogy mást.
    A korrektség, őszinteség, az, hogy a másikat nem nézem le, stb nem régimódi dolgok, hanem alapkövetelmények (lennének) manapság is.

  9. A másik, amit ki nem állhatok, mikor a férfi elvárja a nőtől, hogy egyedülállóként legyen önálló, kreatív határozott, de mikor összejön vele, akkor gyorsan változzon doromboló kiscicává, aki szende mosollyal, bólogatva issza a Férfi szavait, és véletlenül sem mond ellent. Jaés ne legyen őelőtte sok pasija, de azért legyen tapasztalt és bevállalós.

  10. Fehér BMW? Nem telt színesre? :) Olyanra, amin rendszám is van :)
    Főz-mos-takarít-olvas, biztos így piheni a ki valószínűleg nem 8 órás melót. :) Aha, persze. Majd elhiszem, mi?
    A nők, meg akiket leírt, hát látom őket magam előtt, de attól még, hogy szereti az állatát, hisz az ezoteriában meg valószínű teli van önbizalomhiánnyal, ha szépre műtteti magát, nos ők is kellenek valakinek, attól még, hogy nem a 32 éves pasinak, hát akkor lapozzon. Mit foglalkozik velük? Én sem foglalkozom a 32 éves vezető beosztású pasikkal, akik főznek, gyúrnak, BMW-vel pózolnak.
    Bunkó dolog szidni az exeket, akármilyen viszonyról is van szó.

  11. Furán el lett démonizálva ez a csóka, és simán lehet az is, hogy maximálisan igaza van annak, aki egy pöfeteg, nárcisztikus, hatalommániás, stb… szarzsáknak írta le, az általa elvárt nőtípust pedig szegény elnyomott, sanyargatott, megalázó helyzetben vergődő, ugyanakkor topmodell kvalitásokkal bíró tüneménynek….
    Valamiért nekem nem ez jött le, igaz, én nem is “személyhez”, mint inkább típushoz kapcsoltam a jelenséget. Sőt. A helyzet az, hogy ezt a levelet írhatta volna nő is, aki nem találja álmai pasiját, pedig ő megérdemli, megérdemelné!

    Számomra ez az “elfogott levél” azt mesélte el, hogy férfiak és nők úgy keresnek tökéletes társat, hogy közben talonban tartott “szamarakkal” veszik körbe magukat.
    Adva van egy találkozás, kinek mi jut, kinek milyen a szerencséje, képessége, autója vagy mellbősége. Ha kellő kritikai érzékkel vagyunk megáldva (márpedig igen!), hamar találunk pár olyan tulajdonságot, ami nem felel meg, s így máris biztosak lehetünk benne, hogy ló helyett csak szamarat fogtunk. Arról már nem is beszélve, hogy checklist-ünk is számos hiányosságot mutat, szóval ennyit a boldogságról, meg a tökéletes társról….
    Amit nekem mesélt ez a levél, de még inkább a rá érkező válaszok, hogy nem kívánunk a kapcsolatainkért dolgozni, hogy félkész termékként kezeljük, amit csak bedobunk a mikróba és elfogyasztjuk. Hogy nem azt keressük, hogy mi hogyan tudunk illeszkedni a másikhoz, hanem arra törekszünk, hogy a másikat hajlítsuk úgy, hogy passzoljon az elképzeléseinkbe. Ha meg eltörik, vagy ellenáll, akkor továbbállunk újabb szamarat keresni.
    Nyilván vannak félresikerült kezdeményezések, találkozások. Természetesen találkozhatunk olyan valakivel, akitől menekülni kell, de az esetek többségében én azt hiszem, hogy egy-egy ilyen találkozásból egész jó kis kapcsolatot lehetne felépíteni, ha hajlandóak lennénk energiát belefeccölni. De nem tudunk, akarunk, nincs rá lehetőségünk, időnk, vagy épp képességünk. Így aztán marad az újabb kudarc. A kudarc viszont lehúz, újabb “kizáró tulajdonsággal” bővíti amúgy is terebélyes listát, újabb feladatot ad, újabb pofára esést kell feldolgozni, s hogy legközelebb ne kerüljünk ilyen kiszolgáltatott helyzetbe, kicsit kérgesebbé tesszük a szívünket, magasabb, erősebb falat építünk magunk köré. És persze nagyobb távolsággal, bizalmatlansággal erodáljuk a következő találkozás ösztönből jövő szerelmét. Mígnem profivá válunk benne, s eleve nem leszünk is szerelmesek, mert ugye minket, a szerelmünket azt ki kell érdemelni!
    Túl sok a tudatosság, a racionalitás a kapcsolatépítésben, túl sokat gondolkozunk, egyre jobban félünk, s egyre ritkábban merünk a szívünkre, a testünkre hallgatni.
    Én pl. azt üzenném a 32 éves középvezetőnek, hogy ideje lenne felnőni egy 16 éves érzelmi szintéről, és bátran belevágni egy izgalmas és kihívásokkal teli kalandba, amit úgy hívnak, hogy párkapcsolat, s ami rengeteg apró sikerélményt tud nyújtani nap mint nap. S ha mégis véget ér egyszer, akkor mindössze tapasztaltabbak lettünk, mert az elkövetett hibákból tanulva legközelebb még jobban figyelünk önmagunkra, társunkra. Szóval még szakítani is jó!
    Úgyhogy bátorság! Hajrá, hajrá Babócsai néni!

    • Mindenben egyetértek, amit leírsz, azzal a különbséggel, hogy nincs ez démonizálva, legfeljebb a jelenség elemezve.

      És igen, amiről írsz, az nők körében is létezik:
      1. irreális elvárásai és elképzelései vannak
      2. baromira belereccsent az előző csalódásba
      3. rettenetesen retteg az újabb csalódástól
      4. közben igyekszik ezerfelé megfelelni, és ki sem nyitja magát bizonyos lehetőségeknek
      5. gyakori önvédelmi eszköz a regresszió, vagyis az, hogy naiv 16 évesként viselkedik a kapcsolataiban.
      6. a másik önvédelmi eszköz a racionalizáció, vagyis az agyalás, agyból döntés, méricskélés, centizés ott, ahol az ösztönök dönthetnek.
      Igen, minden kapcsolat rizikó, ezer dolog történhet, annál is több. Véget érhet, fájhat. De sok csodát tud adni, és az önismeret egy fantasztikus eszköze.

    • Ez nagyon jó gondolat, hogy tanulópénznek fogjuk fel a kudarcokat és ne forduljunk be, ha nem jön össze a párkapcsolat.
      Viszont az a mértékű alkalmazkodás, ami nekem nem komfortos, az nem vezet hosszú kapcsolathoz. Pl. ha a pasi elvárja, hogy odaköltözzek hozzá ÉS főzzek-mossak-takarítsak rá, de ez nekem nem tetszik, akkor nem fog menni a kapcsolat, mert minden egyes nap utálni fogom amit csinálok, pedig őszerinte örülnöm kellene, mert vele lakhatok és “ingyen”, ugye.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: