Aktuális

Ne csináljunk már áldozatot a gyerekgyilkosból…!

Több ismerősöm is megosztotta a napokban publikált Gyerekgyilkos vagy áldozat? című cikket a Facebookon. Ebben arról az egyéves kisfiúnak a tragédiájáról van szó, akit saját anyja vert agyon a hétvégén Cegléden. A szerző ugyan elítéli a borzalmas bűncselekményt, de közben mintegy felmentést is ad az anyának, aki a jelek szerint számos súlyos nehézséggel küzdött, tehát maga is áldozat volt.

“Nem ismerjük a körülményeket, nem tudjuk, mennyi gonddal kellett megküzdenie a családnak, de az alapján, amiket az apa elmondott, halvány sejtésünk lehet: munkahelyi problémák, ebből eredő egzisztenciális bizonytalanság, költözés – amik önmagukban is stresszessé tehetik még a legstabilabb idegrendszerű ember életét is. Mindezek mellé az anya harmadik gyerekével volt várandós, miközben három- és másfél év körüli fiait nevelte. A terhességi hormonok, a kialvatlanság, a kimerültség együtt képesek megfosztani az embert a józanságától, és minden türelmétől. És ha még ehhez hozzájárul egy problémákkal teli családi élet is, az szinte borítékolja a tragédiát” – írja cikkében Kőváry Anett, majd arra is kitér, hogy a társadalom által elvárt mártíranya-szerep és a nők anyaságban történő magárahagyatottsága szintén hozzájárulhatott a tragédiához.

“Csoda, hogy csak most történt meg…”, “Naponta történhetne ilyesmi, és csak a szerencsén múlik, hogy nem történik…”, “Miért kell megvárnunk, hogy egy anya teljesen összeomoljon?!” – tették fel ismerőseim a kérdést a megosztás kapcsán. És valóban: minden jel arra mutat, hogy a gyilkos magányos volt, súlyos anyagi gondokkal küzdött, az idegösszeomlás szélére került, és nem kapott sem családi, sem pedig baráti segítséget, valamint az állam is magára hagyta. Tény, hogy ezek olyan körülmények, amelyekről muszáj beszélni, hiszen országszerte több százezer – ha nem millió – nőt érintenek. Csakúgy, mint az irreális elvárások, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a legtöbbször a valósággal.

Ugyanakkor a nagy szolidaritáshullámban álljunk meg egy percre: egy gyerekgyilkosról beszélünk. Egy nőről, aki agyonverte a saját gyerekét. Teljesen mindegy, hogy milyen körülmények árnyalták a helyzetét – ezeket a bíróság bizonyára mérlegeli -, tettére nincs mentség. Itt nem egy véletlen balesetről van szó, ami még írható a kialvatlanság és az extrém stressz számlájára, hanem olyan fokú brutalitásról, ami a kisfiú életébe került, és ami testvérei életét is tönkreteheti. Arról beszélni, hogy a nehéz körülmények “szinte borítékolják a tragédiát”, nem csak erős túlzás, de az erőszak ijesztő és veszélyes relativizálása is egyben. Balogh “Vak Komondor” József kifogása ez, aki lánya betegségére, a falunap körüli stresszre és az országgyűlésbeli nyomásra hivatkozott, amikor azzal érvelt, hogy ütött, mert “a párja nem volt képes megérteni a lelkiállapotát”. Ahogy azonban a kétségkívül súlyos problémákkal küzdő Balogh sem áldozat, úgy a gyerekgyilkos anyából se csináljunk már mártírt.

Az öncélú erőszakra, a gyengébb fél felé irányuló brutalitásra nincs mentség: akkor sem, ha a bíróság előtt enyhítő körülmények természetesen vannak, és maguk a problémák rendszerszintűek, amelyekkel az esettől függetlenül is foglalkoznunk kell. A gyerekek felé irányuló erőszak ugyanúgy elfogadhatatlan, ahogyan a nők bántalmazása is: az elkövetőnek egyik esetben sem jár az áldozati szerep, csak a bilincs.

Reklámok
Eszter névjegye (857 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

95 hozzászólás Ne csináljunk már áldozatot a gyerekgyilkosból…! bejegyzéshez

  1. carolineinthecity // november 4, 2016 - 19:13 // Válasz

    Úgy érzem, hogy a fittanyás cikknek mindenképpen van létjogosultsága annyiban, hogy a lincshangulat szemforgató ostobaságára és kártékonyságára hívta fel a figyelmet. Egyetértek, hogy ezt a bűncselekményt nem szabad relativizálni, de egy ilyen tragédia után posztok alatt csámcsogni, felhorgadni, stb. végtelenül egyszerű gondolkodásra vall. Egyébként érthető a zsigeri rettenet és elhatárolódás, mindenki szereti azt hinni, hogy ez vele, a környezetében, életében nem történhet meg.
    Amúgy az ítéletnél igencsak figyelembe szokták venni a körülményeket, a szándékot, motivációt, és ennek mérlegelésével hoznak döntést. Hiába ugyanaz az objektív veszteség, nem lehet azonos mércével mérni. Jó lenne, ha a bírósági eljárásban ez tükröződne. A bulvársajtó és a rémhíradók pedig leszállnának ezekről a végtelenül tragikus esetekről. (not gonna happen anytime soon.)

    • Azt én is erősen aggályosnak tartom, amikor egy bűncselekmény kapcsán kialakul a lincshangulat, és
      a, agyon akarják verni az elkövetőt
      b, az elkövetőt minden morális értéktől megfosztott véglényként ábrázolják, mintha jó tulajdonsága nem is lehetne, ami nyilván egy torz kép.
      De közben meg a másik véglet sem megoldás, amikor felmentjük szinte a körülményei miatt.

  2. tavasztunder // november 4, 2016 - 19:28 // Válasz

    Egyrészt borítékolható, hogy nagyon súlyos ítéletet fog kapni. Sokkal súlyosabbat, mint amikor egy férfi bántalmaz vagy öl meg nőt. Kutatott és ismert az ítélkezési kettős mérce. Másrészt nem tudjuk a körülményeket, az is lehet, hogy nem volt beszámítható amikor ezt tette, ugyanis amiről nemigen beszélünk az az, hogy a kimerültség és/vagy depresszió esetén lehet olyan beszűkült tudatállapot vagy pszichotikus állapot amiben az anya a saját gyereke ellen fordul. Valami ilyesmiről akar ez a cikk is beszélni. Én örülök, hogy Kovary Anett ezt megírta.

    • Pontosan. Saját példából tudom.

      És ahogy egy ismerősöm kommentelte a megosztásom alatt, egy ilyenhez elég 5 mp “kiesés” is.

      Az alváshiány nem véletlenül bevett fogolykínzó eszköz.

      • Én az általad megosztott cikkből értesültem a történtekről, de nem éreztem túlzottan mentegető hangvételűnek, inkább elég tényszerűnek.

        5 mp kiesés, igen… Szomorú belegondolni, de nem tudom azt mondani, hogy velem bezzeg soha nem fordulhatna elő olyan, hogy bántsam a gyerekem. Extrém túlterheltség esetén, évek óta kialvatlanul, nyomasztó problémák, anyagi gondok között, terhesen, két kisgyerekkel, esetleg depressziósan – azt hiszem, bármi megtörténhet.

        Emlékszem, egyszer két – már nagyobb gyerekekkel rendelkező – kolléganőmmel ebédeltünk és közben ment a rádió. Bemondták a hírekben, hogy egy nő kilógatta a hatodik emeletről a hisztiző másfél éves gyerekét, rendőrt hívtak rá, kiskorú veszélyeztetése, stb. A két kolléganő mindent tudóan összenézett és az egyik megszólalt: “sosem tettem meg, és imádom a gyerekem, de szerintem mindketten ismerjük azt a lelkiállapotot, amikor megkönnyebbülés lett volna kivágni az ablakon.” A másik bólintott, és ettünk tovább.

  3. Érdekes,hogy többségében feminista ismerőseim osztották meg ezt a pátoszszagú és erőszakfelmentő,írást. Ja, tényleg, szegény csaj, de bassza már meg az Isten, hát megölte a saját gyerekét!
    Ha férfi lett volna az illető, akkor most mindenki epét hányna, jajj, patriarchátus, meg pöcsöm tudja, de ha nő, akkor tonnányi cikk jelenik meg arról, hogy miért nem bűnös az anyuci.

    Elnézést a vulgaritásért, de ezt a kettős mércét soha nem értettem. Főleg úgy, hogy az ismerősi körömben az anyák bizonyos része rendszeresen verte a gyerekeit, volt, aki még büszkélkedett is vele a szülőin (true story). Az apukák meg nagyrészt alkoholisra nőverők voltak, akik a kocsmában büszkélkedtek. A vidék varázsa, jajj, könny is szökött a szemembe -.-.

    Azt hiszem a saját anyámról meg apámról jobb, ha nem is kezdek el írni.

    Ez a nő bűnös. Megölt egy gyereket, traumát okozott a testvéreinek, börtönbe vele legalább 15 évre. Erre nincs mentség. Semmi nem mentség. Lehet diszlájkolni meg megkövezni, de én egy kicsit sem sajnálom.

    • carolineinthecity // november 4, 2016 - 19:54 // Válasz

      Minden körülményt ismersz, tudod, hogy beszámítható volt, ismered a jogot is. Aha.
      Csak annyit állítok, hogy nagyon keveset tudunk erről az ügyről, dehát véleménye mindenkinek van, és azt kényszeresen hallatni is kell.

      • Ha jól látom te is kényszeresen hallattad a véleményedet, még előttem is értél ide. Ja várjunk, a saját véleményed mindig egy kicsit más, ugye? Annak mindig van alapja. :D Tudjuk, tudjuk, na, beírhatod magadnak a pirospontot.

        Nem az én dolgom, hogy elítéljem ezt a nőt – azt majd megteszi a bíró hálistennek. Biztosan börtönbe kerül, vagy pszichológushoz, vagy diliházba, ki tudja melyik nagyobb büntetés. De megérdemli. Erre nincs mentség, nem érted?

        De ebben a helyzetben azt akartam kihangsúlyozni, hogy mi lett volna ezzel a gyilkossal, ha mondjuk farka lett volna, és mondjuk felpofoz egy nőt. El tudod képzelni, mi lenne most itt a kommentfolyamban? Láttad is, hogy mik voltak már, ha csak egy pofon is csattant férfikéztől? Senki nem firtatta az okát, senki nem kérdezte miért tette, az ítélet egyhangú volt. Most meg mentegetünk egy gyilkost?

        Ez lenne a feminizmus? Mert akkor ha lehetséges, én többet nem nevezném magam annak.

        #DoubleStandard

        • carolineinthecity // november 4, 2016 - 22:04 // Válasz

          Igen, ez egy paradox helyzet, való igaz, hozzászólni vagy nem szólni? Ettől még azt írni, hogy bulvárhajhász módon van kezelve egy tragikus eset, szerintem érvényes. Ritkán szólok bármihez hozzá egyébként.

          A 15 év börtön, amit írtál, értelmetlen felhorgadás például, hogy miért, azt leírtam. Nem a te dolgod elítélni, egyetértünk, szakemberek állapítsák meg, hogy mi történt. A diliházat amúgy nem büntetésként adják nem beszámítható személynél, ilyen esetben nem büntethető, a kényszergyógykezelését rendelik el igazságügyi elmegyógyintézetben. A nem beszámíthatóságot nem érted? “Nincs mentség” – enyhítő körülmények vannak, ezt a jog és minden valamennyire is humánus társadalom elismeri. Ha farka van az illetőnek, akkor is. Keversz másokkal, nincs dupla standard. Akár a vakkomondorról van szó, akár a lúgos dokiról. Nem állítom, hogy nincsenek borzasztó, bántalmazó anyák, de ettől még a bántalmazások többségét férfiak követik el, ez nem felvetés, hanem tény. Kellene egy olyan közeg, ahol nem mennek el amellett, ha bármelyik családtag kékre-zöldre verve megy iskolába vagy munkába.

          “Ez lenne a feminizmus? Mert akkor ha lehetséges, én többet nem nevezném magam annak.”
          Ez most így hogy? Én nem képviselek senkit, ismétlem, nem ismerjük egymást.

          • Tragikus eset, ez tény. Tragikus gyilkosság, ami bűncselekmény, ez is tény. Az is tény, hogy ezért valamifélre büntetést fog kapni, aminek én személy szerint örülök. Ezek mind tények.

            A diliházat nem büntetésként adják, de szerintem az elkövető szemszögéből nagyon is az. Nem tudom te voltál-e már diliházban vagy a közelében, én nem úgy láttam, hogy nagyon boldogok lennének odabent az emberek… arra meg igen csekély az esély, hogy egy olyan embert, aki megöli a saját gyerekét, a közeljövőben kiengedjenek onnan – aminek szintén örülök, hogy nem kerül beszámítható emberek közé egy beszámíthatatlan. De a nőnek ez nem lesz móka és kacagás, a kényszergyógykezelés még leírva is elég rosszul hangzik, nem tudom, te hogy vagy ezzel. Főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a betegek folyamatosan írnak és tüntetnek a gyógyszerek ellen, amik állításuk szerint több kárt csinálnak, mint hasznot…
            Hát nem tudom… szerintem a börtönt is jobban élvezné… ezért mondtam azt, hogy nem tudni, hogy melyik a nagyobb büntetés. Nekem mindegy melyiket kapja meg, a lényeg, hogy kapjon valamit, és ezzel reprezentálva legyen a társadalom felé az, hogy az ilyen tettre nincsen mentség, sőt.

            Van enyhítő körülmény, ezt értem és tudom is. A kérdés itt az, hogy kit érdekel? Egy gyilkosságról beszélünk, könyörgök, aminek az egyik legkiszolgáltatottabb rétegből jött ki az áldozata. Mert ugye az remélem tiszta, hogy a gyerek az, aki a legvédtelenebb a szüleivel és a környezetével szemben, főleg,hogy még tudatlan és naiv is. Ezt kihasználni és megölni, bántalmazni, hülyíteni, szóval verni, stb, nem hogy nem humánus, hanem egyenesen embertelen. Megölni pedig, tök mindegy, hogy mi volt, büntetendő és elítélendő.

            Érdekes, hogy felhozod a vakkomondort, mert én nem láttam az ő ügyénél, hogy bárki ennyire a védelmére sietett volna. Most akkor mi van itt? :) Egyenlőek vagyunk, de azért van, aki egyenlőbb?:D Azonos büntetés járna, de azért kapjon több év börtönt az, aki férfi? Na nemár.

            Sajnos van double standard. Ismétlem, nem nagyon vizsgálta senki, hogy vajon miért ütötte meg Terikét Balogh. Ott nem voltak miértek. Ahogy a lúgos dokinál sem. De ha nő az elkövető, akkor száz nő ugrik egyszerre, hogy védjen egy gyilkost. Érdekes ez, nem?

            A kettős mércéből nem kérek. És ha nekem most a gyilkos mellé kéne állnom, ahogy többen sugallják FB-n is, mert “nem mentség, hanem magyarázat”, akkor köszöntem, én most kiszálltam a femi-játékból. Nem érdekel miért csinálta. Abszolút nem.

            • Nem látom továbbra sem, hogy én pl. hol védtem a nőt vagy a tettét. Jelenségről és helyzetekről van szó, és arról, hogy megelőzhető-e egy ilyen tragédia. A “mi nagyobb büntetés” kérdéshez sajnos nem tudok és nem is akarok hozzászólni, femi-játék se volt. Úgy érzem, nem is arra reagálsz, amit írtam.

            • Azért itt most épp – egy vitathatatlanul elkövetett, vitathatatlanul menthetetlen bűncselekmény miatt, igaz – de épp példa statuálásának követelése folyik a részedről. Értem az indulataidat, de remélem, egy bíróság nem indulatból fog ítélni.

  4. Az se igaz, hogy ne fordulna naponta elő az ilyesmi.

    Legalább három eset ugrik be, ami nem kavart amúgy port, és hasonlóan durva eset, és hasonlóan gyermeket érintett.

    Az egyiknél az anya a szülés utáni depressziója miatt megfojtotta a kislányát.

    Kapott ezért két évet, de a bűntudat, amit érez, soha nem fogja elhagyni, ez a legrettenetesebb büntetés, ami létezik.

    • Sajnos sok hasonló tragédia van, igen. Ismerem pl. személyesen a gyerekét halálra éheztető anyát, Janotik Médeát. Igaz, kb. 15 éve nem láttam, de nyilván nem az a szörnyeteg élőben, mint amilyennek megfestik. Inkább egy zavart nő, aki már fiatal lányként sem volt teljesen komplett. Elég súlyos gyerekkora volt: bántalmazó apa, az anya öngyilkos lett… ezek mind árnyalják a történetét. De ettől még nem mentik fel. És természetesen az apát sem, aki meg kimondottan köztiszteletben álló ember volt. Szóval, persze, egyik történet se fekete-fehér, de azért a bűncselekmény az bűncselekmény, aminek ártatlan gyerek az áldozata.

      • veragelencser // november 4, 2016 - 21:25 // Válasz

        Nem, nem mentjük föl. Viszont ismert egy olyan kifejezés, hogy enyhítő körülmény. Ez tipikusan az az eset, amit előttem leírtál Médeáról.
        Zavart, nem beszámítható, hirtelen felindulás.

        Nem, ez nem kettős mérce, hiszem, hogy normális ember is ki tud akadni, viszont akkor se tesz ilyen szörnyűséget.

        Ha valaha is eszénél lesz ez a nő, jobban fogja terhelni a gondolat, hogy megölte a saját gyerekét, mint bármilyen börtönbüntetés.

        Mindig ez jut eszembe bármilyen otthon lévő anyukáról, aki hasonló módon kiakadt:

  5. carolineinthecity // november 4, 2016 - 19:49 // Válasz

    Nem mentette fel a cikk az elkövetőt az én olvasatomban. Megpróbálni megérteni az okokat és felmenteni nem ugyanaz. És ha figyelnénk, esetleg megelőzésre is lehetne használni, ami ilyenkor kiderül. Meghalt egy gyerek, senki és semmi se fogja visszahozni. És az elkövető egy szülő, aki vagy átlépte a beszámíthatóság határát, vagy nem. De ennek az eldöntését és a büntetés súlyosságát hadd ne a csürhe hangossága döntse már el.

  6. Kemény, nagyon kemény. Én azért legalább részben azt gondolnám, hogy áldozat. A gyerek is, és semmi se fogja kimosni a nőt abból, hogy meggyilkolta. De valószínűleg az mind igaz, ami a cikkben szerepel, és rettentő sokan végezhetik még így, ha senki nem mutat rá és nem foglalkozik ezzel a helyzettel. Én se találtam felmentést a cikkben.

  7. Utalva néhány korábbi hozzászólásra: én semmiféle pozitív diszkriminációt nem látok a nők javára abban az országban, ahol néhány hete enyhítette a Szegedi Ítélőtábla annak az apának a büntetését, aki szintén halálra verte a gyerekét, mert „mivel rendszeresen ütötte ököllel, azt gondolhatta, most sem fog belehalni”. Én azóta is abban reménykedem, hogy ez a hír a Kész átverés égisze alatt született. Ilyen előzmények után már nem sok minden tud meglepni a témában.
    És persze véleményem nekem is van, még ha nagyon sarkos is, az esettel, meg úgy általában az anyasággal kapcsolatban.
    Én is átéltem a kialvatlanság miatti végkimerülést, idegösszeomlást, egyebeket. A férjem az első időszakban semmilyen szinten nem nőtt fel a feladathoz, és bár szerencse, hogy a szüleim besegítettek, de tették ezt úgy, hogy a viselkedésükkel nagyon komolyan hozzájárultak az idegösszeomlásomhoz. Volt, hogy kiabáltam a néhány hónapos gyerekemmel, és volt, hogy hajszál választott el attól, hogy puszta kézzel törjem el a kiságy rácsát (nem a kis vékonyat, amit egy kisgyerek is könnyedén elroppant, hanem azt a masszív keretet, amibe kapaszkodunk). De hogy a gyerekben kárt tegyek, azt elképzelhetetlennek tartottam akkor is, most is. Mert annak a legrosszabb állapotomban is tudatában voltam, hogy anyaként egyetlen lényegi feladatom van: megóvni a gyerekemet, ha kell, hát saját magamtól. Nem tudom, hogy ezt az alapvetést mások vajon felismerik-e. Nem tudom akkor, amikor a környezetemben azt látom, mekkora buli a három gyerek, hiszen elég jól fizetnek érte. Amikor azt látom, hogy xy akkor is szüli egymás után a gyerekeket, amikor már az első mellől is rohant vissza dolgozni, és nem elsősorban anyagi okokból, hanem bevallottan mert: „jaj, hát én már majd megőrültem az otthonléttől!” Tévedés ne essék, megértem, ha valakit nem elégít ki a szopi-büfi-kaki szentháromság. Amit nehéz megértenem: akinek ez teher, minek szül egynél többet?
    Szörnyű dolog a kialvatlanság, leírhatatlan kínszenvedés. Amikor meghallottam a hírt, az első gondolatom nekem is az volt, hogy „szegény nő, ezt nem semmi lesz feldolgozni”. De tudván, hogy két gyerek után a harmadikkal várandós, és „halálra verte kisfiát” (azaz nemcsak amúgy hirtelen felindulásból földhöz vágta, mert szerintem baromira nem ugyanaz, bár ez utóbbi sem bocsánatos bűn), valahogy nem tudok együttérezni.
    A fittanya cikk utolsó mondatát pedig egyenesen kikérem magamnak.

    • ” A férjem az első időszakban semmilyen szinten nem nőtt fel a feladathoz, és bár szerencse, hogy a szüleim besegítettek, de tették ezt úgy, hogy a viselkedésükkel nagyon komolyan hozzájárultak az idegösszeomlásomhoz. Volt, hogy kiabáltam a néhány hónapos gyerekemmel, és volt, hogy hajszál választott el attól, hogy puszta kézzel törjem el a kiságy rácsát (nem a kis vékonyat, amit egy kisgyerek is könnyedén elroppant, hanem azt a masszív keretet, amibe kapaszkodunk). ”

      …öööööööööö

      Na ezt szóról szóra leírhattam volna én is.
      Emellett a fejmagasságban berepedt konyhaajtó is tudna mesélni arról, milyen egy állandóan üvöltő hasfájástól kínlódó gyerekkel otthon lenni, úgy, hogy ráadásul mindenki a te idegeskedésednek tulajdonítja a sírását…

  8. Fittanyu se menti fel, hanem inkább megmagyarázza a hátterét. Itt, ebben az országban, ahol sosem látott mértékben zajlik a mom war, a társadalmi nyomás hatalmas súlyként nehezedik a nőkre Kövér Ákos személyében, ahol kilátásba helyezik a szingliadót, ahol az a nő, aki nem szül “teljesen felesleges életű”. Itt évente 50-60 gyerek hal meg családon belüli bántalmazásban, de ezt az esetet most valamiért nagyon felkapták (nyilván, mert az anya (nő) az elkövető nem férfi, mint az esetek többségében (ld. mikor az “apa” kidobta az ablakon a hathónapos csecsemőt)). Ez a nő garantáltan a legsúlyosabb büntetést fogja kapni, mint bármelyik férfi gyerekgyilkos! Semmi szükség arra, hogy még a feminista aktivisták (Antoni Rita is) belerúgjanak, inkább tudatosítani kellene a lányokban, hogy
    1. Nem szülj, ha nem akarsz!
    2. Ha úgy érzed nem bírod, merj segítséget kérni!

    És végül, ha valakinek van a közelében egy kisgyerekes anyuka, ajánlja fel a segítségét, 1-2 óra játszóterezés, amíg anyuka pihen, csodát tehet.

    • Vintagemacska // november 5, 2016 - 15:02 // Válasz

      Bullshit.
      Ugye vágod, hogy itt vszleg nem az volt, hogy a gyerek anyja szemérmesen inkább nem kért segítséget, mert azt gondolta: ő a Superwoman?
      Kérj és megadatik – ez a Bibliában lehet, hogy valid állítás, a valóságban mintha kevésbé volna ilyen faék-egyszerűségű az élet.

      • Mi benne a bullshit? Hogy azt képzeli, aki segítséget kér, az majd kap is? Mert tényleg nem sok az esélye, de ha nem is kér, végképp nem kap. Az meg,hogy a jelen állapot az, hogy nem kap, az szintén gond, és a nőknek, meg a velük (ebben) egyetértő férfiaknak persze (ige, nekem is), nyomást kellene gyakorolniuk pl. a mindenkori (mert ne varrjuk a jelenlegi nyakába semmiképpen) kormányokra, hogy ez változzon.

  9. Ennek a nőnek volt egy 2,5, egy közel másfél (aki szegény meghalt) gyereke – és hetedik hónapos terhes a harmadikkal. Az utóbbi 2,5 évben vagy terhes volt, vagy szoptatott, jó eséllyel ennyi ideje nem tudott végigaludni egy éjszakát. (A gyerekem 13 hónapos koráig nem aludt többet egyhuzamban, mint 3-4 óra, mondjuk, ahogy elválasztottam, ez nagyot javult) Tehát a nő már egy jó ideje nem alussza ki magát, viszont (valószínűleg) rá hárul az ÖSSZES házimunka, plusz a gyerekek ellátása, nevelése, fegyelmezése – adott esetben még a férfi ellátása is.
    Két kisgyerek ellátása elképesztően fárasztó és idegtépő. Szerencsére nekem csak egy gyerekem van, de amikor kisbaba volt és egyedül voltam, mindenre, a hajnali kelésekre, az átordított estékre, a fáradtságtól, kialvatlanságtól, az izoláltságtól teljesen deprimált lettem. Teljesen meg tudom érteni az elkövető lelkiállapotát. (úgy olvastam a hírekben, hogy nem ‘halálra verte’ hanem a padlóba verte a hisztiző gyerek fejét) Igen, a végeredmény a lényeg, hogy szegény kis baba meghalt; de a párja szerint a nő nem volt erőszakos és nem történt hasonló a múltban.
    Az, hogy ez a szerencsétlen nő milyen büntetést fog kapni, tök lényegtelen, a legnagyobbat már megkapta. Nem tudom, hogy egy ilyet hogy lehet egyáltalán túlélni.

    • Vintagemacska // november 5, 2016 - 17:33 // Válasz

      Az én gyerekem is “nehéz baba” volt, pontosan átérzem, amiről írsz, énis ugyanezt éltem meg. Viszont ezzel együtt vagy ennek ellenére azzal értek egyet, aki azt írta: “Nem érdekel, miért tette. Abszolút nem.” Engem sem.
      Nem nyulak vagyunk, hogy nonstop vemhesek legyünk, és nem a puszta levegőtől esünk teherbe. Akkor meg….??? Ha már egy is sok, mi a francnak hoz világra hármat, hát nem a középkorban vagyunk, te jó ég.
      A párja meg jön, hogy elrebegje: amúgy nem egy erőszakos típus a Manci, ő igazán nem érti, mi lelte…
      A Manci egy zombi lett a négy fal meg a pelenkák és hisztik között, te meg csináltál neki mégegy kölköt, és most ketten vagytok meglepődve.(?) Az én szememben a pasi is felelős, minden ilyen esetben. Nem tud valaki észrevétlenül post partum depressziós lenni, és nem hiszem, hogy nem nyilvánvaló, hogy valaki a végső kimerülés határán billeg – annak, aki szereti a másikat, és figyel rá.
      Nem hat meg, hogy milyen, mekkora és mennyi ideig tartó lelkiismeret-furdalása lesz a nőnek. Nem érdekel. Megbocsáthatatlan, amit tett.

      • ‘nem nyulak vagyunk, hogy folyton vemhesek legyünk’ – igazad van, de mintha a mostani, társadalmi szintű diskurzus mintha arról szólna, hogy nem is nő az, aki nem szül. boldog-boldogtalan beleszól, akinek adott esetben fingja nincs, hogy mibe kerül egy gyerek (és nem feltétlenül anyagi dolgokra értem, bár arra is) Mindig jót röhögök (kínomban) egy-egy olyan cikk kommentjein, ami a gyereket nem vállalókkal (childfree) vagy netalán az abortusszal foglalkozik.
        Az emberek többsége fekete-fehérben gondolkodik, árnyaltabb gondolatokra nem képes, ezt bizonyítja az, hogy milyen az általános közállapot.
        Pl kíváncsi lennék arra, hogy ez a nő meg a pasija akartak-e vajon ennyi gyereket, vagy csak így alakult? Vagy a nő akart-e ennyit, így? Vagy csak teherbe esett, mert pl azt hitte, hogy szoptatás alatt úgyse lehet? (ami nyilvánvalóan nem igaz) vagy mert kellett a CSOK vagy az adójóváírás, vagy ennyit kellett vállalni a szocpolhoz ? (egyáltalán van még ilyen…? )

  10. Nekem az a cikk olvasata, hogy a nő bűnös. De vannak bűntársai. Fentebb többen le is írták. A férj. Akkor is, ha sokat dolgozott, azért nem ért rá részt venni a két gyerek nevelésében. Akkor miért nem jutott eszébe, hogy ilyen helyzetbe nem kell még egy gyerek? A család. A társadalom. A nőt igen, el fogják ítélni (egyébként valószínűleg jogosan, de nem, én sem voltam ott, én sem ismerem a körülményeket), igen, szinte biztosan sokkal súlyosabban, mint a gyerekgyilkos férfiakat. De a többiek felelősségét ilyenkor miért nem vizsgálják? Többek között, sőt, elsősorban a társadalomét. A gyerek- és családvédelmi rendszert például. Nem okvetlenül a benne dolgozókat, még mielőtt valaki magára vagy családvédelmis ismerősére venné. A rendszer gyenge, kevés a pénz és a szakember benne, nem az ott dolgozók többségével van gond, meggyőződésem szerint (persze, emberek, van ott is alkalmatlan). ÉS amíg ezzel a helyzettel nem teszünk valamit, plusz megy a “szülj minél többet” nyomás, addig igenis komoly esélye van hasonló tragédiáknak. Nem csak bűnsegéd így a társadalom egy oldalról, hanem más oldalról csak utólag, büntetéssel tud reagálni, ami minden esetben kevésbé hatékony, mint a megelőzés.

    • Na, valami ilyesmit akartam írni én is tegnap. Hogy itt az anya is bűnös, megkérdőjelezhetetlenül, de mindenki, aki nyíltan vagy rejtetten asszisztált a folyamathoz, az is. Ebből következik, hogy a szűköebb és tágabb környezet is, a védőnők és orvosok is, a társadalmi nyomás is, a rendszer is, meg a Nagy Család kultusz is, meg minden apámnak a töke.

      Nekem az lenne az egyetlen egy kérdésem, hogy itt miért a nőnemű gyilkost nevezzük meg végső áldozatként, holott egyértelmű, hogy a végső áldozat is nem a nő, hanem az a gyerek, akit AGYONVERTEK. Hát értelmezzétek már ezt a szót, milyen lehetett szegény gyereknek, hogy a saját anyja addig verte, hogy többet már nem dobbant meg a szíve? Tudom ez baromire hatásvadász, de ez történik, ha meghalsz: leáll a szíved és akkor kampó. De végigvezethetnénk ezt is, hogy itt végülis ki miért volt áldozat. És ezt bírom,hogy már mindenki úgy csinál, mintha tudná a full storyt, miközben senki nem tud semmi konkrétumot azóta sem.

      A férj: Nem vette észre, hogy a csaj nem érzi jól magát. Vagy nem akarta. Vagy hanyagolta. Mondatnánk, hogy a patriarchátus áldozata ő is, vagy rossz családi mintát hozott, az a menő, hogy nem törődünk asszonypajtással. Vagy sokat dolgozott. És akkor a munka áldozata. Stb.

      Orvosok / védőnők: Egyértelműen rendszeráldozatok. Ne csináljunk már úgy, mintha csak ezt az egyetlen nőt nem nézték volna meg rendesen, amikor gyakorlatilag 24/7-ben készenlétben kell állniuk, semmi segítséggel, úgy, hogy a kormány egyre inkább a gödör mélyére rugdossa őket. És az is az ő hibájuk lesz, ha nem tudják normálisan végezni a munkát, mert nincs elég anyaguk, eszközük hozzá, kialvatlanok, ingerültek, fáradtak, fusztráltak.

      Család: Rossz minta. Konfliktuskezelési módszer smafu. Valószínűleg nem lehetett rájuk számítani, bedarálta őket a stressz, nem bírták a nyomást, nem érdekelte őket, franc se tudja, de valamiért ők is áldozatok, egészen biztosan és nem azért viselkedtek így a nővel, mert az olyan jó móka.

      A nő: Egy túlhajszolt, talán erőszakos férjjel, nemtörődöm családdal, hanyag védőnőkkel és orvosokkal, egyedül, minden terhet magára véve, két gyerekkel, terhesen egy harmadikkal. Valószínűleg elszigetelve és hullafáradtan. Valószínű senki nem mondta neki, hogy ez ennyire kemény lesz, ezért is tiltanám be a cukormázas szarokat, amik az anyaságot predesztinálják.

      És a tápláléklánc legalján, az igazi áldozat, akinek az életébe került, az a gyerek. De ez a lánc nem áll meg az anyánál, és nem is ott kezdődik, hogy most mindenki őt istápolja meg mentegesse… jajj… vagy “magyarázza”. A gyerek az életével fizetett azért, mert senki nem csinálta jól a dolgát és most sem csinálja jól. Meghalt és vége. Ennyi volt.

      Na most itt ki a bűnös és ki az áldozat? Kinek a felelőssége volt úgy tényleg? Mindenki csak az anyáról beszél, holott rengeteget lehetne írni a többi szereplőről is. Igen, a csaj gyilkos, de a többiek minimum tettestársak… és ugye tudjuk, hogy bűnösök közt cinkos, aki néma. Mindenkinek volt egyéni felelőssége ebben a történetben, igen, még ennek a szegéény anyukának is, egyetlen egynek nem volt, és az a magáról gondoskodni nem tudó gyerek.

      És innentől kezdve szerintem nincs kérdés.

      • “Igen, a csaj gyilkos, de a többiek minimum tettestársak… ”
        Köszönöm a megerősítést.

      • Ilyen pici gyerekekkel, egy éves kor alatt, ill. terhesen havonta kell járni a védőnőhöz, gyerekorvoshoz, mikor melyikhez. Valószínű nem most kezdődött. De hát ugye természetes, hogy anya fáradt meg rosszkedvű, végülis a gyerek nem alszik.
        Az én védőnőm pl. mindig rámnézett, fél évig azt hallgattam minden találkozáskor szülés után, hogy túl sápadt vagy meg túl vékony. Aztán egyszer tényleg kiborultam neki, akkor kapott észbe és lett nevtan meg mozgásfejlesztés a gyereknek, mert úgy látszik, csak abból értenek, ha valaki kiakad, addig meg “neveletlen” a gyerek.

        Az anya valóban gyilkos, a környezetnek meg kényelmesebb félrenézni és utána csodálkozni meg ítélkezni, mert az nem kerül fáradságba. Szerintem bekattant és el akarta hallgattatni a gyereket, de elég durván, egyszerűen nem találok erre mentséget, bezavarhatta volna a szobájába, megmoshatta volna az arcát vagy esetleg ránéz, hogy tényleg talán valami miatt ordít, nem szórakozásból. És nem, egyáltalán NEM természetes, hogy egy anya totál kialvatlan, két ekkora gyerek már alhatna éjjel egész jól, vagy hétvégente kelhetne apa hozzájuk, igenis cserben hagyta apa is a gyerekeit és a feleségét! Valószínű a nő ezután még jobban be fog kattanni, nem tudom, hogy lehet ezt ép ésszel kibírni, amit tett, akármennyire is filmszakadása volt.

        A cikk meg jó, elgondolkodtat, árnyal, szerintem szükség volt rá.

  11. A szememben, amit a cikkben írtak, nem menti fel az anyát, ám magyarázatul szolgál a történtekre. Többen is leírták már előttem, hogy min mehetett keresztül ez a nő, ott volt a két kisgyerek, a harmadikat várta, anyagi problémák és költözés közepette. Bár a neten sok mindent írnak arról, hogy depressziós volt-e vagy személyiségzavaros, konkrétumot nem lehet tudni, de igazából szerintem már a leírtak is bőven elegendőek ahhoz, hogy egy emberben elpattanjon valami. Benne volt a pakliban, ahogy sok hasonló helyzetben és családban is benne van, és most így végződött.

    Én nem dobálóznék olyan szavakkal, hogy “megbocsáthatatlan, amit tett” de azzal sem, hogy “az anya az áldozat” – nem tudom és nem is akarom ezt megítélni. Nyilván lesz tárgyalás, ahol figyelembe veszik majd az enyhítő és nem enyhítő körülményeket, és el fogják ítélni, ahogy azt a társadalom nagy része el is várja, bár, ha ha józanul és racionálisan nézzük, tök feleslegesen megy a nyomorult a börtönbe, mert csak még nyomorultabbul fog kijönni, közben a másik két gyerekkel pedig csak a jó ég tudja, mi lesz. El van baszva az ő életük már rendesen.

    Amit viszont nem értek az ilyen esetek kapcsán, és ha ezer évig élek sem fogok megérteni, hogy miért vállalnak emberek bizonytalan körülmények között, szolgálati lakásba, albérletbe, kevés fizetéssel, sokszor valós önismeret nélkül, nem túl jól funkcionáló kapcsolatokba gyereket. Nem hogy többet egymás után, hanem akár egyet is – és most nem konkrétan a ceglédi családra gondolok, hanem úgy általában az emberekre. Mit gondolnak, a nehéz életükben mi lesz attól jobb, ha még ott lesz 2-3 gyerek is, akiket el kell tartani? Az épp csak zötyögő kapcsolatuk mitől kap majd szárnyakat, ha megnőnek a költségeik, és legalább az egyikük állandóan hulla fáradt lesz? A részeges férfi kevesebbet iszik majd? Ha eddig nem vett részt a házimunkában, ezután majd fog? Minek kell a harmadik, ha alig bírnak a másik kettővel? Gyerek nélkül is állandóan dolgoznak, hogy megéljenek, három műszak, mellékállás, nem gondolják, hogy gyerekkel még többet kel majd hajtani és se idejük se erejük nem lesz vele foglalkozni? Nem láttak még kölköt élőben és nem tudják, mennyi meló van vele? Akarják egyáltalán vagy csak úgy jön, mert nem védekeznek? A teljes deprivációban élő, cigánytelepeken nyomorgó mélyszegények persze más kategória minden szempontból, de a többit nem értem, bár lehet, hogy én vagyok a hülye.

    A másik dolog, amit ugyan értek, hogy miért van, de borzalmasan dühít: miért nem ingyenes a fogamzásgátlás még mindig legalább a rászorulók részére?

    • “miért vállalnak emberek bizonytalan körülmények között, szolgálati lakásba, albérletbe, kevés fizetéssel, sokszor valós önismeret nélkül, nem túl jól funkcionáló kapcsolatokba gyereket. Nem hogy többet egymás után, hanem akár egyet is” Nagyon egyetértek.
      Tudatosítani kellene, hogy nem, a gyerek nem nő fel szereteten és ahol ketten esznek, nem biztos, hogy a 3.-nak is jut. És egyre többe kerül a gyerek, ahogy nő!!

  12. Eszterem, amikor én megosztottam a cikket, akkor még az volt az info, hogy megrázta a hisztiző gyereket és az a padlóba ütötte a fejét….

    Ha valóban megverte, és nem szerencsétlen baleset volt, akkor persze igazad van.

    • A police.hu szerint agyonverésről volt szó, de nyilván én sem voltam ott. :(

      • Eszter, az öreg Kaporszakállú áldjon meg, nem ismerek rád!!!!

        A police.hu-t FÉRFIAK írják!! A lehető legnagyobb örömmel áldozathibáztatnak és dagonyáznak egy olyan nő tragédiájában, aki nem teljesítette be a szent szolgálóprincípiumot!!! Olyanok, akiknek nincs méhük, nem szültek, nem élték át a hormonok összsortüzét, vélhetően nem kellett egy 12 órában permanensen hisztiző gyerekre megoldást keresniük hónapokon át, esetleg évek óta halmozódó alvásdeficittel… hagyjuk már!!!

        Ahogy egy kedves bnőm írja, szinte a szeme előtt van, ahogy a két gyerek ordÍtásától már végsőkig kikészült terhes anya ráz egyet-kettőt a földön fetrengve hisztériázó gyereken, hogy FEJEZDMÁRBE, és a gyerek feje szimplán rossz helyen koppan…

        Naponta történhetne ilyen simán. Tudod, a hisztiző gyereknek még egy kiborult anya se kell, hogy kárt tegyen magában. Kedves trükkjük az ekkora gyerekeknek, hogy izomból hanyatt vetik magukat, a padlóba, a szekrénybe vagy más kemény tárgyhoz ütik erővel a fejüket… Ábris egyelőre még lazán nyomja, ő csak a saját csuklóját harapja tiszta erőből, ha frusztrált, de nincsenek illúzióim…

  13. Egy felnőtt, ráadásul közeli rokon, megölt egy kicsike gyereket.
    Nincs mentség, meg enyhítő körülmény, bűnös úgy, ahogy van. Mivel terhes, ezért a szóletendő gyerekére való tekintettel kapjon olyak körülményeket a büntetése letöltéséhez, ami a gyerek miatt a lehető legjobb.

    Ne vicceljetek már, hogy hol a gyv, meg a társadalom, a család és a világ, miért NEM AKADÁLYOZZÁK MEG az ilyesmit.
    Felnőtt ember esetében a morál akadályoz. És minél többször lehet relativizálni a testi sértést/pláne emberölést, annál inkább kopik. Embert ölni bűn. Béke van, sokféle módon juthat valaki segítséghez, mégha az nem is oldja meg helyette az életét, ez mégiscsak a szülő feladata lenne.

    Lassan tök megszokott, hogy a szülők csak részben felelnek a gyerekeikért. Nem, amíg ők a gondviselők, addig övék a gondja a gyereknek. A gyermekvédelem azt nézze, hogy jól gondoskodnak-e.

    A bűntudat meg. Vagy van, van nincs. A gyerek életét nem varázsolja vissza.

    • A morál akadályoz, Igen. A társadalom meg segít, hogy ezt szem előtt is tudd tartani. Ha nem segít,akkor hol a társadalom morálja? Könnyű úgy moralizálni, hogy nem vagy hasonló teher alatt. Erről eszembe jut az öngyilkosok elítélése (más, igen, tudom). Miért nem kért segítséget, miért nem szólt? Hát kinek? Te pl. hol voltál akkor, mikor még élt? (Az egyes szám második személy olykor általános alany is lehet, ha valaki magára akarná venni.)
      Az, hogy a társadalom meg a környezet felelősségét IS firtatjuk, nem az elkövető mentegetése. Egy bűntett a legritkább esetben egyszemélyes, akkor is így van, ha senki nem támogatta, segítette vagy épp ötletelt neki a konkrét elkövetéssel kapcsolatban. A te gondolatmeneted hamis dilemmán alapul: nem az a helyzet, hogy vagy az anya a bűnös, vagy a társadalom/környezet, hanem az, hogy hogy is-is. És persze, a döntő felelőssége az anyának van, már csak azért is, mert ő vállalta az adott helyzetet, nem a társadalom kényszerítette a harmadik gyerek vállalására (csak elég erősen nyomja, de azért a harmadikat már nem is igazán).

      • Erre írom pont, hogy levesszük az egyénről a felelősséget. Utálom a bezzeg máskor mégrosszabb érveléseket, de azért lássunk már túl a bulvár szinten: adott 2 egészséges felnőtt, akik gyerekeket vállalnak. Megszületik az első. Aztán a második (egészséges gyerek). Ha gond van (párkapcsolat, lelki labilitás, pénz), akkor ne menjenek tovább. Nem, AKKORA nyomás nincs, hogy muszáj lenne 3 gyereket vállalni, különben meghalsz. Itthon az ab sem tiltott.

        Békében, jólétben arról megy napok óta az eszmecsere, mennyire áldozat a szegény anya. Egyszerűen az áldozat szó veszti el a jelentését, mert itt a gyerek az áldozat és mellé rakjuk a gyilkosát is, hááát.
        Pont a nővel szúrunk ki mégjobban, mert 2 szerepbe rakjuk.

        És nem az a fő szál, hogy egy ANYA ölt, hanem, hogy egy gyereket családban, mert hát mit tudott tenni, fáradt/zavart volt.

        Ha pl. egy nagyon sokat ügyelő mentős megölte volna a gyerekét/feleségét/férjét, akkor is társadalom lenne a felelős, mert muszáj neki, csak így élnek meg?

        • Továbbra sem fogod, hogy nem az anyát mentem. Pedig már sokszor leírtam. Így értelmetlen a társalgás.

      • Értem, amit mondasz, csak értek vele egyet.
        Öngyilkos esetében a társadalmi morál elősegítheti (pl. Japán), nálunk az egyházi temetés stb. miatt ilyen nincs. Az egy fontos lépés lenne, ha pl. erkölcstanon beszélnének arról, hogy minden öngyilkos pár éven belül magával visz még 2 embert.

        Az itteni esethez kapcsolódóan arról, hogy mi a depresszió, hogy létezik gyermekágyi depresszió. Igen, EZ társadalmi felelősség. A gyerekéhezés is az.
        A morál a családból indul. Van társadalmi is, de felülről lefelé kevésbé hatékony, mivel onnan a jogrendszer szabályozható, de az, ugye, nem csak a morál mentén megy.
        Van, akinek a vallás adja meg a belső tartást, más maga szedi össze, másnak a család/kis közösség.
        De hogy történik egy ilyen eset, hogy a fő sodor a mentegetés/halálra kínzás és hogy mivel lehetne ezt kívülről megakadályozni, számomra nagyon ijesztő, nem mellesleg azért, mert pont a szembe nézést hiúsítja meg.

        • “De hogy történik egy ilyen eset, hogy a fő sodor a mentegetés/halálra kínzás ” nem értem

          • 2 oldal lett, az egyik hörög (micsoda állat, nem is, az sem tesz ilyet, megkövezni, megnyúzni stb.); a másik de nézzük meg a körülményeket, hát igen, a kialvatlanság, a magára utaltság stb.

            Szerintem MINDKETTŐ rossz irány. A mit tehet a társadalom: igen, az oktatás segítHET. De, mondjuk, olvasni elég régóta tanítanak, mégis van analfabétizmus – persze, rosszak a módszerek, a tanárok, de azért kell akarat is.
            Azaz persze, gondolhatjuk azt, hogy ha majd lesz oktatva, hogy létezik gyermekágyi depresszió (itt mondjuk elég régóta tarthatott, ha) – ettől még akinek nincs rá szeme, nem fogja látni.
            No most jöhet az is, hogy de a védőnő/gyerekorvos miért nem vette észre. Háát, ezer oka lehet, pl. 2: alig járt ki a védőnő/addig tudta magát kontrollálni.

            De nincs az a vonal, ami szerintem kellene: a gyerekvállalás csodaszép dolog, a SZÜLŐK felelőssége a gyerek. Gondolja meg, gondolja át.
            Plusz pszichológusoknak kellene beszélgetni, rakják be az Éjjel-nappal Bp-be/Barátok közbe/Mónika show-ba (nem tudom, tematikailag hogy), legyenek szórólapok a védőnőknél stb. De igazából púder, mert a valóság az, hogy a gyerekeket változatos módon nyomorítják meg a családok.

  14. Egyrészt igazad van, ne mentsük fel a gyerekgyilkost.
    Másrészt meg… igazad van.
    De.

    (Az első gyerekem születése után 4,5 hónapot töltöttem pszichiátrián kisbabástul, a második tavaly decemberben született, február óta gyámügyi vizsgálat alatt vagyok, kényszergyógykezeléssel, egyszeri kényszerbeszállítással, állandó fenyegetettség érzésével. Közben visszamentem dolgozni, mert nem volt egyéb jutattásom – nem Magyarország. Bölcsihelyet nem kaptam, dadusnál van a baba. A párom napi 12 órákat dolgozik. A párkapcsolati problémáink megoldatlanok. A szüleimtől messze élek, a párom szüleinek tele van írva a naptárja, ha épp van üres hely az unokáknak, akkor azért nagyon hálásnak kell lenni. A mostani helyzetbe azért kerültem be, mert anno segítséget kértem. A védőnő és egy gyerekpszichiáter !! jelentett fel a gyámügynél. Mintkettőt saját döntésemre kerestem fel.)

    Őszintén kérdezem a máglyát már építőktől, és választ várnék rá:
    Hogyan lehet ezt megakadályozni? Mit tehetünk mi, külvilág, hogy ez ne történjen meg? Hogyan mentsük meg a következő babát??
    (az én gyerekeim egyébként köszönik, jól vannak…)

    • Ne legyen következő baba.

      • Mire gondoltál? Hogy nekem ne legyen? Nem tervezem, de ha mégis, akkor azaz én dolgom. (Félreértettél: a második gyerekkel jobban vagyok, csak a “hivatalos személyek” ezt nem hiszik el, és segítség helyett nyomasztanak. Rendesen ellátom az anyai feladataimat, és még dolgozom is.)
        ÁLTALÁNOSSÁGBAN kérdeztem:
        A következő baba, aki meghal, aki most veszélyben van valahol a világon, miközben mi itt kedélyesen beszélgetünk online, őt hogyan mentsük meg? Ugye azt nem gondolod komolyan, hogy te majd rámutatsz nőkre, akik szerinted gázak, gáz élethelyzetük van, és megtiltod nekik a szaporodást?? Hogyan akarod ezt megoldani? Mondjuk kényszersterlizálással? Mert ha igen, az szín tiszta fasizmus. Morálisan mennyivel van előrébb, mint a gyerekgyilkosság esetén?
        A válaszod azt mutatja, hogy nem érted a kérdést, és nem is igazán akarod megérteni.
        Valaki más? Főleg azok közül, akik most a máglyát építik lelkesen.

        • De, értettem a kérdést. Ha a gyereket az anyja-apja nem tudja megvédeni, akkor még a nagyszülők segíthetnek. Szerintem a “társadalom” (jó esetben) az adott gyerek életét tudja megmenteni, esetleg, de az az élet már megtört.
          Egy gyerekért a szülők felelősek, ezért van az, hogy gyerekVÁLLALÁS.

          Én véletlenül sem mutogatnék, másnak sem kellene. De nem ártana mindenkinek magával és a társával számot vetni, hogy tényleg jó ötlet-e.

    • Megakadályozni, úgy érted, megelőzni?

      Mondjuk úgy, hogy önvizsgálatot tartasz, mielőtt szülnél: mennyire vagy labilis, kitől várhatsz segítséget, ha nem jön össze úgy, ahogy akartad, felkutatod az összes segítőcsoportot, akár online is. De legfőképpen: tisztábarakod, hogy bírni fogod-e ezt, ha semmi nem jön össze, és nem hazudod magadnak azt, hogy igen. És el is tudni fogadni, hogy mivel labilis és beszámíthatatlan vagy, ez kimarad az életedből.

      De nekem ez a történet egy kicsit sántít. Az első baba után viszonylag gyorsan kerültél gyógyszeres kezelés alá, miért vállaltál másodikat? Miért dobtad magad ugyanabba a mélyvízbe, ha tudtad már, hogy nem bírod? Na itt kezdődik az egyéni felelősség, amivel, ne haragudj, de te nem tudsz mit kezdeni és gondolom hárítod is el magadtól, mert te is valami áldozat vagy. Nem vagy.

      És ha a védőnő ÉS egy gyerekpszichiáter IS feljelentett, akkor nem az nem azért volt, mert segítséget kértél – ez hamis dilemma. Az azért volt, mert mindkettejüknek nyilvánvaló volt, hogy veszélyes vagy a gyerekekre, és ismétlem: a gyereket kell elsősorban megvédeni, mert totál védtelen, nem téged. Jól tetted, hogy szakemberhez fordultál, nyilván te is érezted, hogy nem stimmel veled valami. Ez meg a rossz és túl gyors döntéseid következménye.

      És azt, hogy még ennél is mélyebbre süllyedj, azzal előzheted meg, ha nem szülsz többet, a pároddal megoldod a kapcsolatodat, stb. Nem könnyű feladatok, de azzal, hogy még egy gyereket akarsz, csak tetőzni fogod a bajt és akkor majd megint eljátszhatod az áldozatot, mikor a párod megunja ezt és lelép. Eleve milyen mintái lesznek már így is a gyerekeidnek, basszus?…

      De ha már így alakult, próbálj kapcsolatot teremteni online segítőkkel, már az is sokat segít, hogy elmondhatod. Kereshetsz önkénteseket, akik válallják 1-2 órára a gyereket. Hirdethetsz a diákság körében, fizethetsz azért nekik, hogy elvigyék a játszótérre, stb. Most hirtelen ennyi.

      • Na jó, te is teljesen félteértetted (lehet, hogy én voltam félreérthető).
        A feljelentések irracionálisak voltak, és igenis arról szól, hogy én segítséget kértem. Ha nem kértem volna, se a védőnő (itt nem kötelező), se az említett pszichiáter nem is tudták volna, hogy létezem és vannak gyerekeim. Olyan környéken élünk, ahol nagyon durva élethelyzetek vannak, mélyszegénység, rendszeresen bántalmazott gyerekek (tudom, mert gyerekek között dolgozom), a gyámügy mégis tehetetlen sok esetben, mert “láthatatlanok” a családok.
        Egyébként a gyerekeim NINCSENEK veszélyben, így gondolja ezt a gyámügyi vizsgálatot végző nő is, ő minket támogat (ha nem így lenne, már nagy szarban lennénk), a vizsgálat csak azért húzódik ennyire el, mert sok helyre eljutott már a pszichiáter levele. Ez egyébként egy olyan pszichiáter volt, aki véletlenül került be a képbe, 10 perces beszélgetés után megállapította, hogy súlyos neurotikus állapotban vagyok, és bevitetett a kórházba, majd 8 oldalas levelet írt a gyámügynek, hogy a gyerekeket el kell venni tőlünk. Ez májusban volt, a gyerekek azóta is velünk, élnek és virulnak, a pszichiáter viszont már nem dolgozik a városban. Nem miattam, de azt tudom, hogy komoly szakmai vitába keveredett a saját pszichiáteremmel, aki amúgy 4 éve kezel, és nem gondolt közveszélyesnek. Nem is vagyok az.
        “Kereshetsz önkénteseket, akik válallják 1-2 órára a gyereket” Dolgozom napi 5 órában, a nagy oviban van, a kicsi dadusnál.
        Nem akarok újabb gyereket, a kérdés nem rám vonatkozott.

        Felteszem újból a kérdést, és felejtsétek el a személyes történetemet:
        Mit lehet tenni, nekünk, külvilágnak, hogy ez ne történjen meg?
        (Azt hagyjuk, hogy a nő gondolkozzon előre, hogy bírja-e, mert egyrészt ezt nem tudhatja, másrészt még mindig nagy a társadalmi nyomás, és még mindig tele van minden azzal, hogy az anyaság a “legcsodálatosabb dolog, ami egy nővel történhet”.)

        • Oké, bocsi, ezekszerint a pszichiàter egy kicsit nem a szakmàjàba illô volt és ez még érthetô is. De a védônô miért jelentett fel? Ez a furcsa, hogy két ember egyszerre.

          A kérdésedre vàlaszolva, még mindig nem lehet kihùzni a nôk felelôsségét. Egyelôre nincs olyan törvény, hogy kötelezô gyereket szülni, és amíg ez így van, van lehetôséged dönteni. Vagy azt is elhiszed, hogyha Coca-colát iszol, akkor menô leszel? Jogod van becsukni a füled az ilyenekre és nem hagyni magad a görög kòrus àltal befolyàsolni. Nehéz feladat, önismeret kell hozzà, azt meg nem ugyanolyan gyorsan adjàk, mint az àldozat -szindrómàt, nem lehet nyilvànosan önsajnàltatni és elmondani, hogy mindenki sajnàljon most azonnal. Itt kezdôdik. Egyéni felelôsségvàllalás.
          Mivel Mo. lakossàgànak a többsége az elkövetkezendô 100 évben 2 millimétert fog elôrehaladni, nincs màs vàlasztàs.

          Vagy hagyod, hogy dróton ràngasson a közvélemény, és megszülsz egy gyereket, akitôl nem leszel boldog, sôt.
          Azt sem értem, hogy vannak olyan anyukàk, akiknek 7-8 kölke van, aztàn FB -n veri a nyàlàt, hogy segítsenek rajta, mert de rossz neki. Hàt nagyon sajnàlom, tényleg… azt, hogy szivacs van az agya helyén. Ha sajàt magàval baszna ki, az ô dolga, de olyan embereket ràngat a vilàgra, akik nem akartak ott lenni és tesközelbôl tapasztalhatjàk meg milyen nélkülözni. Tök jó lehet.

          A szülôkön senkinek nem kötelessége segíteni. De ha màr ùgy alakult, hogy a szülô nehéz helyzetbe került a gyerek miatt, megkérhet valakit, hogy segítsen, mondom, akàr online segítôket, vagy lelkisegélyt, hirdethet akàrhol, eljàrhat klubbokba, stb. De tény, hogyha gondolkozott volna azelôtt, hogy teherbe esik, akkor nem kellene ilyeneken aggódni (nemierôszak-àldozatok ez alól mentesülnek és ôket tényleg sajnàlom, ahogy azokat is, akik nem tudjàk kifizetni a foggàtlót, vagy az abortuszt). Prevenció és oktatàs, ezzel a kettôvel lehetne.

          • Prevenció és oktatás, igen. Pl. terhesgondozáskor megemlíteni a szülés utáni depresszió lehtőségét. Vagy a kórházban, szülés után, bár amilyen nagyüzemi szülőgyár van a legtöbb helyen lélekálpolásra nem sok energia marad. Vagy nem fizeti a tébé.
            Az alternatívabb (mondjuk dúlás szülés) erre is jó, mert a jó dúla a lélekkel is foglalkozik. Csakhogy az alternatív szüléseket is komoly társadalmi ítélet övezi Magyarországon. A védőnő meg vagy ért a szakmájához, vagy nem, de hatalmi pozicióban van.

            Témába vágó belga film (csak erős idegzetűeknek):
            http://port.hu/adatlap/film/tv/gyermekeink-a-perdre-la-raison/movie-137675

            • Ez OK, de sophia, neked nem kellett megemlíteni. eléggé megjártad a poklot az elsővel, teljesen jól képben voltál, hogy mi vár rád.

          • “Nehéz feladat, önismeret kell hozzá” Többek között. És az önismeret megszerzéséhez nemigen segít a társadalom, Magyarországon pláne nem. Természetesen ebben is van felelőssége az egyénnek, de attól még a rendszerhibákról se feledkezzünk meg.

  15. Sophia, mintha másik blogról rémlene a történeted, más nicken, akkor tartottál ott, hogy ugyan kb. az életed minden frontja kőkeményen megoldatlan, de te úúúúúgy akarsz gyereket még. Az akkori közönség nagy része kb. tapsolt és bólogatott hogy a gyerek iránti vágy legitim és neked épp annyira jogod van gyereket vállalni még, mint bárki másnak, kinek van ezt joga kétségbe vonni. Kétségbe nem vonta ezt senki, csak….

    Ketten voltunk ha jólemlékszem feketeseggűek ot blacival, akik csendben megjegyezték,hogy ugyan a gyerekutánivágy ésatöbbi az legitim és ki az aki megtilthatná neked, viszont a nagylöttyös érzelmeken túl a mi (tényleg kockázatmentes) fotelünkből úgy tűnik, sanszos hogy újabb gyerek életét teszed baromi nehézzé a magadéval együtt, ha megszülöd őt is. Despite hogy ígyszereted meg úgyszereted, erősen benne a pakliban hogy bajban lesztek.

    Na ez inkluzíve azóta megtörtént, ezek szerint a bajokkal és egyebekkel együtt. Nem, nem jár szerintem senkinek buksisimi a társadalomtól pusztán mert életben (és relatíve biztonságban) tartod őket, szitterrel vagy anélkül a soraidból változatlanul se a boldogság, se a kiegyensúlyozottság nem ordít, amúgy meg rég rossz ha az ember buksisimit vár ilyenért bárkitől. Persze,kemény dolog eljutni idáig és ezt a körülmények ellenére fenntartani, de az életben és biztonságban tartás az alap, amit ne a társadalom, hanem a gyerek közvetlen szülője várjon el magától, ha gyereket vállal (és nem, nem voltál muszájhelyzetben, nem a külső kényszer miatt születtek). Pengeélen egyensúlyozva újabb feladatokat vállalni legalábbis kockázatos: létezik olyan hogy előre menekülés, a dolgozást simán lehet ennek tekinteni, az újabb babákat akkor sem, ha az általam egyébként mélyen elítélt népesedéspolitikai ösztönző (konkrétan a tízmila, amit nyomorgó szerencsétlene k előtt lengetnek afféle teljesíthető lottóötösként, az ára mindösszesen egy kiszolgáltatott emberi élet, pfejjjj) is „megoldásnak” tűnhet. Általában nem az, ahogy instabil, sodródó személyiségeknek a VALÓDI lottóötös se bizonyul annak, pedig ott legalább nem emberi életekkel szórakozunk.

    Rendszerhiba van dögivel amúgy, a poszt által említett eset kapcsán is ordítanak a rendszerhibák IS, az autonóm gondolkodás meg baromira nem divat, pedig kurvára hasznos volna magunknak meg mások szempontjából is. Ha bedarál a rendszer, valahol mindig kicsit vagy nagyon része vagy te is, igen, tudom hogy tanult tehetetlenség meg trauma meg minden, de aki meg semennyire nem felnőtt, az jó volna ha nem akarna felnőtt döntéseket hozni. Más kérdés, hogy akik helyette meghozzák, miféle eredménnyel teszik – van ám akinek jól jön a társadalom jó részének éretlensége, csodavárása, tanult tehetetlensége és érzelmi fejletlensége meg tartásnélkülisége, bármiből is ered ez.

    • Már bánom, hogy megemlítettem a saját történetemet, elvitte más irányba a témát.

      Igen, én voltam az, aki egy másik blogon másik nicknévvel (személyiségzavarossal, ami egyébként NEM HIVATALOS DIAGNOSZTIKA, soha nem is volt, és nem is lesz), megírtam a történetemet. Nem írtam meg mindent, a mostani helyzetemről sem, a két gyerek születése utáni különbségekről sem (amúgy most jobban vagyok és mégis több cseszegetést kapok, mint az első gyereknél), nincs is ennek itt helye Eszter blogján. De azért az, hogy neked milyen szintű boldogtalanság ordít ki a kommentjeimből, ne haragudj, de nem mérvadó. Főleg, mert nem ismered az életem részleteit. A jelenlegi gyámügyes sztorim elég abszurd, szerencsére így gondolja a vizsgálatot vezető nő is, -mint fentebb írtam,- különben már elvették volna a gyerekeket. Nem vették el, tehát NINCSENEK veszélyben. A hatóság szerint. A gyámügy ugyanis hatóság, döntési jogköre van, és elsősorban nem az én lelkivilágom érdekli, de a legfontosabb feladata a CSALÁDVÉDELEM, nem a család azonnali szétszedése. Ideális esetben legalábbis. Az én személyes tapasztalatomból sajnos az jön le, hogy nem mindig ajánlatos segítséget kérnie a pszichésen szétcsúszott anyának. Vagy legalábbis nem akárkitől. (Ezt konkrétan a gyámügyes tanácsolta nekem, hogy a gyerekorvosnak és a védőnőnek mosolyogva bólogassak.) Nem várok tapsvihart azért, mert öltem meg a gyerekeimet, még azért sem, mert alapvetően ellátom az anyai feladataimat, ahogy a munkámat is, sőt még a saját nőiségemre is koncentrálok (18 kilót fogytam). De úgy gondolom, hogy a több szinten való helytállásom nem azt mutatja, hogy egy atomjaira szétesett ember vagyok. Nincs miért és kinek magyarázkodnom.

      Nagyon leragadtunk annál a megelőzés témában, hogy a nő gondolkozzon el előtte, bírni fogja-e. Szerintem ez így nem működik. Egyrészt sokan nem számítanak arra, mibe fognak belecsúszni, másrészt meg intelligens ember ügyesen ki tudja tölteni a pszichológiai teszteket. A hírhedt osztrák másodpilóta is átment ilyen teszteken. ehát hogyan akarjuk “kiválogatni” a szülésre, gyereknevelésre alkalmatlan nőket?
      Azok a nők, akik meg már benne vannak a csabdában, csak azt kapják, hogy “minek szültél”. Pedig pont nem erre van szükségük. Mint ahogy a védőnői, gyámügyi fenyegetésre sem. (A gyámügy legyen csak ott a háttérben, ugrásra készen, de először hagyja dolgozni a segítőket. Annak mi értelme, hogy telerakjuk az árvaházakat sokat síró anyukák babáival?) A segítség lehetne bölcsihely, ingyen, vagy olcsó “házi segítség”, csoportterápia. Én egy online önsegítő csoportba szivesen beneveznék, a saját tapasztalataimmal is hozzá tudnék tenni szerintem.
      De ehhez előbb az kéne, hogy -úgy általánosságban- a pszichés problémákkal küzdőkről lekerüljön a stigma.

    • Ahogy elnézem, te sem értetted meg, miről írt Sophia. Az én olvasatomban: az első gyereke után beütött a szülés utáni depresszió, segítséget kért, megkapta, kigyógyult, EZEK UTÁN vállalt új gyereket. Akivel már nem volt depressziós, nem jöttek vissza a régi “bajok és egyebek”, ellenben pont azok rondítottak bele az életébe, akiktől anno segítséget kért: a védőnő és a gyerekpszichiáter. Akik gyámügyi eljárást és kényszergyógykezelést kezdeményeztek, pusztán a kórelőzmények alapján; dacára annak, hogy a második gyerekével már nem volt depressziós. (Hogy ez tényleg így van-e, természetesen nem tudhatjuk, hiszen a pszichiáter és a védőnő sincs itt, hogy elmondja a sztorit a saját szemszögéből. De Sophia elbeszélése önmagában nem tűnik életszerűtlennek, sajnos – tényleg vannak ugyanis olyan túlbuzgó “szakemberek”, akik akkor is zizeregnek, amikor már semmi okuk sincs rá. Én is találkoztam ilyesmivel, ha csak közvetetten is.)

      • ha én voltam aki állítólag nem értette – szvsz értettem én, lehet hogy nincs depi (?), de van láthatóan van kemény párkapcsolati és megélhetési probléma, folyamatosan. Szerintem ez nem “csak” kategória, és ennek semmi köze ahhoz, hogy túlbuzgó védőnő vagy pszichiáter csinált-e marhaságot (lehet hogy csinált, függetlenül kb. mindentől). Ha leszállnak róla, akkor is valszeg megmarad a párkapcsolati és a megélhetési probléma – és ezek önmagukban nem jó alapot adnak új gyerek vállalására, és akkor még az se biztos, mennyire múlt el a depresszió és a labilis lelkiállapot.

        • De igen, “csak” kategória. Se a párkapcsolati problémákhoz, se az anyagi problémákhoz nincs köze a gyámügynek, amennyiben az a gyerekeket nem veszélyezteti. SEMMIHEZ nincs köze a gyámügynek, ami a gyerekeket nem veszélyezteti. De az, hogy a veszélyeztetés fent áll, az a gyámügy részéről bizonythatónak kéne lenni, vagy legalábbis az alapos gyanú fent kéne hogy álljon. A gyámügy hatóság, hatalmi pozicióban van, életekről, családokról dönthet, ha nem tartja be a demokrácia alapszabályait, akkor visszaél a hatalmával. Szerencsére nálam betartja, de egy szakmailag félresikerült pszichiáter hónapokra megkeserítette az életünket. (Rá jobban haragszom, a védőnő még tévedhet az idegállapotom megítélésében, de egy orvosi diplomával rendelkező ne tegye, főleg ne ilyen következményekkel.)
          Ne haragudj, de szerintem is félreértetted a hozzászólásomat (az életemet pedig nem ismered olyan mélységeiben, hogy kívülről megítélhesd). Nem arról akartam beszélgetni most itt, hogy kellett-e volna megint nekem szülnöm (ennek a kérdésnek úgysincs értelme, a gyerek már megszületett), hanem arra akartam kilyukadni, hogy néha a segítségkérésnek súlyos következményei vannak, és ez pont azokat riasztja el, akiknek a leginkább szükségük lenne rá. Én a saját tapasztalataim alapján, nem szívesen ajánlanám egy kiborult anyának, aki tőlem tanácsot kér, hogy szóljon a védőnőnek. Inkább keressen magánúton segítséget (csak az jóval drágább, ugye.)

  16. Vintagemacska // november 7, 2016 - 12:13 // Válasz

    Ezzel nem leszek népszerű, de annyian jönnek az ingyenes fogamzásgátlással, hogy muszáj megkérdeznem, ezt mégis hogy és mi alapján gondoljátok?
    A szex ugyanolyan létszükséglet, mint az evés-ivás-alvás?
    Így a segély mellé heti 3 doboz óvszert is utaljon az állam?
    Vagy lehessen ilyen alapon mondjuk spirált kapni (annak, aki már szült – anélkül tudtommal az nem használható) ?

    Nem tudok egyetérteni a társadalom (te is, én is, mi mindannyian) felelősségét firtatókkal: ugyan mi közöm lehet nekem vagy neked ahhoz, hogy ki hány gyereket vállal, és milyen alapon szólnánk bele? Lehessen már rábízni felnőtt emberekre ennek a felelősségét, és ne kollektív bűntudatkeltésbe torkolljon már, ha baj, netán tragédia törtènik.

    Tovàbbra is kitartok amellett, hogy a cikkben szereplő nő (bocs, az ‘anya’ nem illik hozzá) tette igenis megbocsáthatatlan. Volt, aki ezt túl erősnek érezte: hát miért, kedves olv.társ: ezek szerint megbocsátható?Van az a helyzet, amikor belefér, hogy az ember agyonverje a másfél éves, combközépig érő, csepp gyerekét…??
    Bárhogy is üvölt és bármennyire nem aludtál már hónapok óta egybefüggôen 2 óránàl többet: ha ez ilyen sok anya által àtélt èlmèny, vajon miért nem történik meg gyakrabban? (Isten őrizzen ettől,de…) Azért gondolkodjunk màr, mielőtt még keblünkre öleljük az elkövetőt, hogy jaj szegény, vajon mi történt vele és milyen szörnyű élete lesz eztán. Neki legalább lesz (van) .

    • “mielőtt még keblünkre öleljük az elkövetőt”
      Ki öleli keblére? Nem a felvetéssel, az itteni kommentekkel vitázol, hanem egy magad által kreált gondolattal

      • Vintagemacska // november 7, 2016 - 13:03 // Válasz

        Nem öleli keblére senki. A tett relativizálását érzékeltem annak. Olyan nagyon nagy súllyal akarjuk figyelembe venni ‘ a körülményeket’ , amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Megintcsak oda érkezek így, hogy eszerint minden tett megbocsátható (lehet) , ha van az okára megfelelő magyarázat. Számomra ezzel azonos ez a szemléletmód. Korlátoltnak is nevezhetjük, ha úgy tetszik.
        A fittanyus posztban leírtak pedig tényleg megdöbbentőek, különösen a “Joga lett volna nem gyilkosként leélni az életét. ”
        Hàt mégis ki kényszerítette rá ezt az embert, hogy ezt tegye, megfosztotta tán valaki attól a jogától, hogy NE verje halálra a gyerekét? Joga van, persze…..
        A gyerekek és állatok bàntalmazása az a kategória, amikor nem vagyok képes mérlegelni. A bírák bizonyára józanabbak és kevésbé sarkosan gondolkodnak, aztán hogy ez mennyire jó, arról nem itt kell vitázni.

        • Minden tett relatív, a te értetlenséged is. Amiről itt beszélünk, az nem a tett relativizálása, hanem az, hogy hogyan lehet ilyen tragédiákat megelőzni. Az a szemlélet, hogy mindegy, ne foglalkozzunk vele, csak a konkrét bűnöst kell büntetni – középkori szemlélet, már egy bizonyos Sir Thomas More is felszólalt ellene, pedig az nem most volt.

      • Vintagemacska ( jó a nicked :) ), én teljesen megértem a felháborodásod, pár napja ugyanilyen tűzzel lobbant fel bennem ez a teljes döbbenet és harag, hogy mégis miért mindenki az anyát védi?! Sikerült is olyan kommenteket írnom itt is és máshol is, hogy valószínű a stlíusa meg nyelvezete miatt lett szarrácinkelve.

        3 nap kellett ahhoz, hogy teljesen lenyugodjak és higgadtan végig tudjam nézni és hallgatni, hogy mit írnak a többiek. Pont azért mert az állatkínzás / ölés és a gyerekkínzás / ölés olyan témák, amiktől azonnal elgurul a gyógyszerem, személyes érintettség miatt is. Tényleg van olyan néhány kommentelő, akik kifogásokat keresnek anyucinak (egy másik oldalon pedig bevallották, hogy kizárólag azért éreznek empátiát a gyilkossal, mert nő, no comment…), de úgy látom a legtöbben NEM azt mondják, hogy az anya nem bűnös.

        Nincs mentség erre. Sem a kialvatlanság, sem a nyomás, semmi. Erre nincs mentség, a beszűkült tudatállapot sem – esetleg enyhítő körülmény, de max ettől a diliházba kerül, az meg lehet, hogy rosszabb lesz, nem nagyon tudok olyanról, akit kiengedtek volna onnan. Ez stimm, értelmes ember ezt nem vitatja el.

        Nem érzem úgy, hogy bárki azt mondaná, hogy csak a megfelelő körülmények kellenek és bárkiből kitör a vadállat és akkor ölni fog, és ezzel egyént ment. Megtörtént, ez sajnálatos és elítélendő, és őszintén, remélem sok-sok évet kap a gyilkos. Inkább itt, főleg arita és blaci kommentjeiből azt érzem, hogy oké, mostmár semmivel nem lehet visszahozni a gyereket az életbe, de ha már így alakult, mik LEHETTEK azok a pontok, ahol az anya és mindenki elcsúszott, aki ebben a történetben jelen volt.

        Tehát nem relativizálják, inkább próbálnak segíteni azzal, hogy felnagyítják a történetben a potenciális buktatókat, hogy legközelebb, akinek módja van rá, ne sétáljon bele és ne bukjon fel tőlük ugyanúgy. Inkább olyan kiszólás ez, mint a “Hahó, ember… itt már valaki, aki ugyanezen az ösvényen elindult, csúnyán rábaszott, ismerj magadra és fordulj vissza pls”.
        Igen, ettől ugyanezen az ösvényen más meg átverekszi magát anélkül, hogy baj történjen, de a veszélyt magában hordozhatja, szóval inkább ne.

        Ettől a nő bűnös és valószínű rengeteg helyen meg tudott volna állni és visszafordulni, nem tette, az ő döntése, mostmár ez a következménye. Mondom, én csak remélni tudom, hogy sok-sok évet kap, mert az egyéni felelősségvállalása a nullához közelíthetett szerintem. De az is tény, hogyha vernek egy embert a nyílt utcán és mindenki elmegy mellette meg kikerüli, azzal közvetetten az erőszaktevő mellé áll. Mivel megint: a nemdöntés is döntés, a nem-közbeavatkozás is beavatkozás valakinek a jövőjébe.

        Felmerül a kérdés, hogy mennyire érdeke a társadalomnak megvédeni a bajba jutott egyént. Szerintem egyébként kötelességünk figyelni az embertársainkra, de miután egyszer-vagy kétszer kihúztunk valakit a szarból, meg kell mondani neki, hogy ember, igyekezzél mostmár nem bajba keveredni, változtatni, legalább próbáld meg. Ha nem teszi meg, nem nyitja ki a száját, nem mozdul a saját érdeke életében, akkor ez van: maga írta alá a halálos íteletét, elsétálhatsz, mert van egy pszichológiai alapvetés: csak olyan emberért érdemes küzdeni és segíteni rajta, aki segíteni akar saját magán is, bármennyire szorult helyzetben legyen. Aki tanult tehetetlen, elvárja, hogy megmentsék, áldozat-szindrómás, vagy a megmentőjére vár, annak még nem fáj eléggé az élet, és nem kötelességed segíteni rajta. Majd várják a szakemberek – ha eljut odáig.

        (Az ingyenes fogamzásgátlás pedig ingyenes a fejlettebb országokban, pl itt, Angliában is, és ez nagy terhet vesz le rólam amúgy. Jártam már úgy, hogy nem sikerült kifizetnem a havi HATEZER (!!!) forintos foggátlót és teherbe estem… kölcsön kellett kérnem a sürgősségire, ami plusz 5.5OO volt… és nem segített. És utána kifizetni egy 3O.OOO forintos abortuszt, amiután 3 napig nem mertem hazamenni, mert anyám szétvert volna, a mai napig nem tudja. Volt felelősségem ebben a történetben is, igen, megelőzhettem volna. De egy család, aki minimálbéren van, nembiztos, hogy ki tud fizetni hatezer forintokat foggátlóra, vagy többet, ha baleset történik.)

        • Köszönöm, így, igen.

        • Köszönöm, Heather, igen, így gondolom. Az ingyenes fogamzásgátlást is. Tizenévesen amikor elkezdtem nyaranta Németországban dolgozni, nagyon meglepődtem, hogy ott a fiatalok ingyen juthatnak óvszerhez, tablettához – amerikai, velem egykorú lány is ugyanerről számolt be. Nekünk a párommal egyetemistaként komoly anyagi terhet jelentett a fogamzásgátlás, pedig felesben fizettük – dolgozó emberként nyilván könnyebb, de aki szegény családból való fiatal, vagy keveset keres, esetleg munkanélküli, annak szerintem nem nagyon telik rá. Drága az óvszer is, a tabletta is, a spirálokról meg ne is beszéljünk… És nem azért gondolom, hogy ingyenesnek kéne lennie, mert a szex létszükséglet, mint az evés, hanem olyan alapon, hogy elvileg mindenkinek van joga a testi önrendelkezéshez, így annak eldöntéséhez is, hogy akar-e gyereket vagy sem. Ha nem férsz hozzá a fogamzásgátlási lehetőségekhez, akkor viszont nem tudsz élni ezzel a jogoddal – és lehet mondani, hogy akkor ne tessék szexelni, de szerintem ez meg tök cinikus és embertelen hozzáállás. Másrészt, ha csökkenteni szeretnénk a nem kívánt terhességek és az abortuszok számát, akkor mindenképpen az a legjobb módszer – a tiltással ellentétben – a szexuális felvilágosítás, és az, hogy minél szélesebb körben elérhetővé tesszük a fogamzásgátló eszközöket. Egy jól összerakott oktatási programmal, amely kiterjedne a szexuális élet lelki és fizikai vonatkozásaira, a családtervezésre, a gyermekvállalásra, ingyenes orvosi tanácsadással és fogamzásgátló eszközökkel, szerintem komolyan lehetne lendíteni a jelenlegi állapotokon.

          Én azt gondolom egyébként, hogy a ceglédi gyerekgyilkos anya esetét abszolút semmi értelme érzelmi alapon megítélni és azt mondogatni, hörögni, hogy így meg úgy dögöljön meg az ilyen, halálbüntetést követelni, mert az nem vezet sehova. Az csak arra jó, hogy egy csomó ember, akinek nincs jobb dolga, levezesse a frusztrációját és dagonyázhasson abban az érzésben, hogy ő bezzeg különb ennél. Technikailag, jogilag gyilkos, elítélik, de önmagában az, hogy leültetik semmit nem old meg, attól nem lesz semmi jobb, és semmi sem fog megváltozni. Egy modern és normális társadalomban inkább azt kellene megnézniük a döntéshozóknak, hogy hol lhet megfogni az ilyesmit, mi módon lehet elkerülni – nyilván minden esetet nem lehet megakadályozni, de rendszerszinten törekedni kellene rá.

  17. Laci, én örülök hogy differenciáltan látod – és igen, ha valamiről beszélnünk kell, akkor főleg ne a jóvátehetetlenről ÉRDEMES beszélni (hiszen jóvátehetetlen, kész, ennyi), hanem hogy hogyan jut(hat)nak ide tömegesen azok is, akik tényleg nem pszichopaták alapjáraton és nem előre gondolkodva teszik amit tesznek, és mit lehet belülről és mit kívülről tenni annak érdekében, hogy kevesebb ilyen tragédia történjen.
    Nulla sosem lesz nyilván, de hogy ennek a mai aránynak tized-századrésze legyen (ma egyébként minimum havi egy van, csak nagy a látencia és az elfordulás kicsiben és nagyban,nem mindenki kerül a hírekbe) annak társadalmi célnak kéne lennie, de még csak szándék sincs a fasorban sem. A jóvátehetetlen felett mutogatni és üvöltözni persze mindig könnyebb és egyszerűbb.

    Kerestem amúgy sok fb-beszélgetés stb után én is a szavakat hogy megírjam, hogy értelme legyen, de még mindig félek, a család előtörténetem miatt nem vagyok igazán higgadt, és túl élesen követelném, hogy aki bizonyos szintig nem képes akár krízis-és határhelyzetekben (mert azokból borítékolhatóan lesz sok ám gyereknevelés közben) kontrolláltan viselkedni, vagy észrevenni, amikor nem ura már magának eléggé, az még kutyát se tartson, és sürgősen csináljon valamit amivel ezen javíthat. És félek, ez félrevinné a diskurzust, aminek főleg a “mit tehetnénk társadalmilag, mit tehetnénk a saját környezetünkben, vagy akár magammal” téma kéne hogy a fősodra legyen, nem pl. az, hogy én kit tekintek felnőtt, stabil személyiségnek. Ezért aztán nem írtam semmit.

    • Egyébként az egyéni felelősség hangsúlyozása igenis fontos lenne, de nem ELSŐSORBAN (na, ezt az elsősorban-t hányan nem fogják észrevenni? :o ) a büntetés oldaláról utólag, hanem előre. Oktatás, nevelés, közcélú reklám, stb. De ma pl. a jogosítványhoz sem kell pszichológiai vizsgálat (vagy az újhoz igen? Ha már megvan, akkor biztosan NEM), márpedig az autó majdnem olyan, mint a fegyver, és sokan annak is használják.
      Hogy szabad-e a gyerekvállalást pszichológiai alkalmassági akármihez kötni, azt nem merném eldönteni, de valahogy az az érzésem, hogy a leendő anya és apa(!) érdekei a gyerek érdekei előtt vannak ebben, márpedig ez pont a hagyományos, patriarchális, gyerek-alárendelő, véleményem szerint elavult szemlélet. A megszületése után a gyerek jogai az elsődlegesek, az, hogy egészséges, ép szülők neveljék, nem a felnőtt jogai, hogy gyereke lehessen. Ahol a megfelelő neveltetés esélye csekély, ott ne lehessen gyerek. Tudom, hogy ezt eldönteni elképesztően nehéz, óriási a veszélye a különböző visszaéléseknek, vagyon, rassz és egyéb alapon, sejtem, hogy nem megvalósítható jelenleg (egyébként a korrekt tudományos alapon való szűrés talán nem is megvalósítható ma még), valószínűleg jobb ITT ÉS MOST, ha nem vezetik be, de az elvet nem tartom ördögtől valónak.

      • Szerintem ez is rossz irány.
        Nem a gyereknevelést, autóvezetést, kutyatartást kellene pszichológiai teszthez kötni, hanem azt tudni, mitől (felnőtt) ember valaki.
        De ezt nem lehet boncolgatni, mert nem PC. Hogy igen, ha valaki (fél) analfabéta, annak nem lesz élete. Vegetálni fog.
        Ha egy gyerek rossz/alig kaján, fázva, verve nő fel egy olyan családban, ahol generációk óta ez van, a kötelesség, feladattudat, önmérséklet, kultúra nemlétező fogalom – igen ritka esetben lesz fehérgalléros munkavállaló, akármit is próbál körülötte bárki (de nem is fognak nagyon próbálni).
        Hogy az intelligenciát az anyától öröklik, a nevelhető korban főleg az anyával vannak – akkor a nőknek kellene extra képzés kisgyerekkortól és nem engedni a “betenyészetet” és a 14 éves korban szülést, meg a nulla munkanapot 45 éves korig. És tanuljanak, dolgozzanak, akkor is, ha azzal épp csak a segély szint elérhető, mert 10 év múlva már nagy lesz a különbség.

        • “Hogy az intelligenciát az anyától öröklik” Ezt honnan veszed?
          “nevelhető korban főleg az anyával vannak ” Miért lennének? Mit értesz nevelhető kornak?
          “hanem azt tudni, mitől (felnőtt) ember valaki.” Ezt hogy érted? Kinek tudni?
          A képzésben nagyon egyetértünk, írtam is ilyesmit.
          Pszichológiai tesztre szükség volna, ahogy a fegyvertartásnál van is. A képzés és a teszt nem egymást kizáró dolgok. Felnőtt embernek is lehet labilis az idegrendszere, súlyos traumája, stb. – igaz, ha tényleg elnőtt, akkor ezzel tisztában van. Ha nincs teszt, honnan tudod, hogy az illető felnőtt ember. Ugye nem gondolod, hogy a mai nagyon is gáz emberek 90 százaléka nem képzeli magát felnőttnek? Nézd meg a személyiségzavaros embereket, a többségük (talán a neurotikus meg még egy-két enyhébb zavar kivételével) mind azt gondolja, hogy teljesen rendben van, semmi szüksége agykurkászra.

          • http://www.psychology-spot.com/2016/03/did-you-know-that-intelligence-is.html

            Az első évek. A kötődés (nem a mammamis értelemben) nélkül csak az intelligencia is kevés a teljes élethez. Kötődni meg az első években, jó esetben az anyához fog a gyerek. Ez semmit nem von le az apák értékéből, nekik más szerepük van (a nyitás, a kockáztatás, bátorság – igen, persze, az anyák is adhatják ezt IS, de én hiszek abban, hogy kell mindkétféle minta és azok nem csereszabatosak).

            Attól felnőtt, ha tud és mer dönteni. És vállalja a következményeket.
            No most, ez a 3 elég kevés szavazókorú állampolgárról mondható el.

            • Elolvastam a cikket, főleg mert a címe annyira megmondja a tutit.
              Végigolvasva, a végén igen erősen árnyalja önmagát, ez így már kicsit máshogy hangzik:

              “It is estimated that between 40-60% of intelligence is hereditary. This means that the remaining percentage depends on environment, stimulation and personal characteristics. In fact, what we call intelligence is nothing more than the ability to solve problems. But the curious fact is that to solve problems, even a simple mathematical or physical one, the limbic system also comes in to play, because our brain works as a whole. Thus, even if intelligence is closely linked to the rational thinking function, it is also influenced by intuition and emotions, that genetically speaking, are influenced by the contribution of the father.”

              • Alapvetően ezzel az X kromoszómával még egy van. OK, a fiúk apjuktól Y-t kapnak, amin egyébként nyilván szintén vannak gének, amik befolyásolják az intelligenciát, és azokat meg csak az apától kapják – de ezt most hagyjuk, tegyük fel, hogy az X-en nagyságrenddel több ilyen gén van. De mi van a lányokkal? Azok az egyik X kromoszómát az apjuktól kapják. Namost: ha tényleg az X a lényeg, akkor az apa intelligenciáját az az egyetlen X kromoszóma határozza meg, amit tovább is ad a lányának, míg az anyáét kettő határozza meg, amiből viszont csak az egyiket adja tovább. Tehát az intelligenciája fele annyira lehet kapcsolatban a lányáéval, mint az apa intelligenciája. Vagyis közel fele ugye, és persze csak a genetikai meghatározottságról beszélünk, illetve annak az ivari kromoszómákhoz kötött részéről, a másik 22 kromoszómapár semmiképp sem elhanyagolható génkészletéről és a nagyon nagy mértékű környezeti meghatározottságról meg nem.
                Egyszóval, amilyen mértékben jobban örökíti az anya intelligenciáját a fiú utódra, kb. olyan mértékben jobban örökíti az apa a lány utódra. Ez azonban kevéssé jelentős tény ahhoz képest, hogy ez a mérték valahol a hangyaboka és a hangyaf@sz mértéke között helyezkedik el, a cikk szerint is. Átlagosan, statisztikailag mármint, hiszen az ilyen. populációgenetikai jellegű megállapítások mindig statisztikaiak, egy konkrét utód megszületésekor nem relevánsak egyáltalán.

            • Ja, szóval NEM öröklik, hanem az anyai gondoskodás befolyásolja alapvetően. A többi azonban csak részben igaz. A kötödés mindenképpen erősebb az anyához (ha az anya szoptat, ha nem, ez sem kötelező). Azért van MA, a mi társadalmunkban így, mert ez a sztereotípia, hogy az anya dolga a gyerek. Pedig az apa mindent meg tud csinálni a gyerek körül a szoptatáson kívül, tehát cumiztatni is akár. Ennek ellenére persze az anya van többet a gyerekkel, már csak azért is, mert azért többségében valamennyire szoptat, tehát az első fél-egy évben nem tud elmenni dolgozni. De a különbség nem kell, hogy olyan mértékű legyen, hogy kötődni csak az anyához, kihívás stb. csak az apával. Legfeljebb hangsúlyok vannak, de két pólus a kétféle mintával – no ez nem kell, ez nem “természetes”, hanem sztereotípia.
              Hogy mit értesz felnőtt alatt, az nyilvánvaló volt. Hogy milyen százalékban felelnek meg ennek az emberek, abban egyetértünk. A problémám az, hogy mégis mindenki felnőttnek képzeli magát. Sőt, megkockáztatom, hogy akik legalább kételkednek önmagukban – azok messze az átlag felett vannak felnőttségben.

              • Ja, most olvasom magát a cikket. Hát, nem kellően meggyőző. Lehet, hogy valamilyen mértékben konkrétan genetikailag is jobban befolyásolja az anya intelligenciája az utódét, mint az apáé, de a különbség aligha jelentős. Ráadásul az öröklés ebben a formában valószínűségszámítási alapon működik, tehát csak annyi mondható el, hogy nagyon kis százalékkal több esélye van annak, hogy a két szülő átlaga helyett az anyáéhoz közelebb fog esni az utód intelligenciája. De, mint a cikkből is kiderül, a környezet hatása az intelligenciára rendkívül erős, magyar az intelligencia öröklődhetősége igen kicsi, kisebb a szaporaságénál is (szemben pl. a magasság nagy öröklödhetőségével), ezért ezt a különbséget felmérni igen nehéz.
                A fentebb, általam említett sztereotípiákra egyébként a cikk is felhívja a figyelmet, aszongya: “Of course, this not to say that the relationship with the father should not be as fully developed, just that because of our social structure, INCLUDING SOME OF THE GENDER STEREOTYPES THAT STILL REMAIN, it is usually the mother that spends the most time with her small children. ” (kiemelés tőlem).

              • Az, hogy el tudja mindkét fél látni az adott feladatot nem az jelenti, hogy ugyanúgy is tudják csinálni. (És ha valamikor, akkor épp most bomlik a “sztereotípia”, annyira nem látom, hogy ez használ.)
                Egyszerűen az anya és az apa kell. Kell a lánynak is nagyon az apa, a nagyapa pl. akkor ok, ha párkapcsolati mintát is ad. A nő/anya/feleség – férfi/apa/férj modellek mind kellenek.

                Vissza a kötődéshez: vannak szeretgető apák, akik a pici babákat is folyton ölelgetik, szeretgetik, de azért az csak kimondható, hogy kevesebbet, mint az anyák. És nem, nem azért, mert az anyák vannak otthon; hanem mert kevésbé komfortos nekik. És ez évekig megvan, nagyobb fiúval is hamarabb fog birkózni az apja, mint minden ébredés után megölelni – az marad vészhelyzetekre.
                Ne vedd az apa szerep ELLENI támadásnak, Elkötelezett feminista vagyok és így mondom, hogy nem szabad egyformaságra törekedni szülőként. Egyenrangúságra, feladat- és felelősségmegosztásra igen.

                • Pontosan értem, mit mondasz, milliószor hallottam. Ettől még sztereotípia. És ennek a sztereotípiának megfelelnek a pasik, ezt látják, tapasztalják, erre vannak szocializálva: a lánynak szeretnie KELL a babákat (ld. barbi), a fiúnak meg nem szabad nagyon, mert akkor buzi (lesz). Egyébként az egyformaság szerintem sem cél, vagy mi, igen, vannak természetes különbségek a nemek között, nem csak a nemi szerv formájában, igenis ÁTLAGOSAN a férfiak magasabbak, erősebbek, csontosabbak – bár itt mindig meg szoktam kérdezni, aki már látott, hogy könnyen el tud-e képzelni nálam magasabb és erősebb nőt, és a többség el tud -, miért ne lenne született különbség a két nem között gondolkodásban, viselkedésben is? Én csak azt vitatom, hogy a különbség a viselkedésben olyan nagy, az átfedés annyira ritka (ha ugyan nem direkt deviancia, ahogy sokan gondolják, lásd “buzi leszel, fiam, ha babázol”). Szerintem az ilyen típusú átfedés pont akkora, mint a testi, pl. én és a nehézatlétaNŐ.

                  • A többség középen van a görbén. Én semennyire sem babáztam, szereltem apámmal, épp én tárgyalok a leendő lakásunkról a banktól a kivitelezőkig; a munkám sem tipikus női munka stb. Ettől még a családban azt vettem észre magamon, hogy élvezem a tipikus anyai feladatokat és ahogy egyre régebben vagyok anya, egyre jobban. Nem várja el senki, se én magamtól (ezt egy anyának igazán kell), se a férj. És még nem is anyám mintája.
                    És látom a férjemen, aki amúgy sokkal lazábban nevel tőlem, hogy vannak helyzetek, mikor egyszer csak vált. (Nem az apai mintát hozza, náluk az apja volt szigorúbb a mindennapokban.)
                    Vicces észrevenni magunkon, akik amúgy sok tekintetben nem vagyunk “tipikusak”, hogy a gyerekeknél meg igen.
                    Sokáig én is vitattam egyébként, de már nem.

                    • blaci200 // november 8, 2016 - 11:16 //

                      Pedig amit leírsz, az egyáltalán nem igazolja a szülői szerepeket. Csak annyit, hogy egy konkrét párnál így működik. Sokfélék vagyunk, van sokféle nő (sokféleképpen lehet anya a nő és apa a férfi), azt, hogy “az” anyaszerep ilyen vagy olyan, nem bizonyítja az esetetek.

              • “However, several studies revealed that children are more likely to inherit intelligence from the mother, because intelligence genes are located on chromosome X.”
                Nekem ez azt jelenti, hogy az anyai X kromoszóma adja az intelligenciát – azt a tanulmány leszögezi, hogy az intelligencia 40-60%-a genetika, a többi meg egyéb (intuíció, érzelem, tapasztalat stb)
                Anyám mindig azt mondta: ‘nem mindegy, hogy a gyerek fejére Marx Tőkéje esik, vagy csak egy lábasfedő’ – ami alatt a környezeti hatásokat kell érteni. Régi kérdése a pedagógiának, hogy melyik befolyásolja jobban a tanulók értelmi képességeit: a genetika vagy a környezeti hatások? Személy szerint úgy gondolom, hogy 50-50%, ha van hajlamod, hogy okos legyél (megvan a genetikai alap) plusz stimuláló a környezet, akkor jó eredményeket lehet elérni. Itt nem csak a kognitív funkciókra gondolok, hanem az intelligenciára is, ami persze jóval összetettebb, mint amit az átlag IQ teszt mér (matematikai-verbális-térbeli) ezen kívül van még érzelmi, zenei stb, úgy tudom, 9 féle van.

                • Abban a 40-60%-ban, amit örököltnek feltételeznek, benne van az az intelligencia-összetevő is, ami az apától örökölt limbikus rendszer működésének köszönhető:

                  “But the curious fact is that to solve problems, even a simple mathematical or physical one, the limbic system also comes in to play, because our brain works as a whole.”

                  Tehát a cikk szerint még az absztrakt, érzelemmentes problémamegoldáshoz is kell a limbikus rendszer, nem csak a “soft skill”-ekhez. (azaz iq-t mérnek és nem eq-t.)

                  Ez nagyon érdekes téma, de nem értek hozzá eléggé, hogy meg tudjam mondani, hogy a cikk nem cáfolható-e könnyedén akár részleteiben vagy egészében.

          • A fenti amúgy azért durva, ha a lefelé házasodást nézzük, jó kis öngól :D

            • Ha belegondolok, hogy hány intelligens barátnőmnek nincs gyereke – pusztán azért, mert túl okosnak tartották őket a pasijaik és még azelőtt leléptek, hogy gyerek lehetett volna.

              • A pasik félnek az okos nőktől. A nők alkalmazkodtak a változáshoz (ahhoz, hogy ők is dolgoznak, tömegesen), a férfiak meg nem, inkább hisztiznek. Régen le lehetett torkollni az okos asszonyt, mert egzisztenciálisan ki volt szolgáltatva. Most már partnerként kell kezelni, ehhez pedig felnőtt pasik kellenének, akik alkalmazkodni képesek a jelen helyzethez. Na ezek hiányoznak. Nem (okvetlenül) buták, csak éretlenek

                • Szerintem inkább az asszertivitástól félnek. Lehet okos, de szubmisszív, csendes legyen, tudja a helyét. Ne derüljön ki, ha okos, persze azért vállalható legyen.
                  Ahol azt látjuk, hogy a pasi intellektuálisan “lefelé választott”, ott nagyon nem biztos, hogy ez így is van. Láttam menő (férfi) kutató – átlagos foglalkozású (nő) párokat, ahol ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, látjuk, hogy anyu “alantas” pedagógus státusza ellenére 1. szuper a szakmájában, 2. koordinálja a családot, a férjet, 3. magántanít, stb. De társaságban kevésbé jut szóhoz. Biztos, hogy az ő iq-ja alacsonyabb, mint a férjéé?

                  • Igen, nyilván nem elsősorban az okosság, hanem az érdekérvényesítés ijeszti a pasikat. Csak az okos nők között több van, aki érvényesít is. Talán. Vagy csak azoknak az okossága láthatóbb, akik érvényesítenek? Jó kérdés.
                    Erről az okosságról, mármint hogy látható-e (ld. az általad említett példát) mindig eszembe jut a Butaságom története című tanmese.

                    • Ott kezdődnek a dolgok, hogy sok nő el se hiszi, hogy kompetens (okos, intelligens), hiszen nagyon mély a szocializáció, hogy az nem lehet. Ez az, ami önérdekérvényesítésének első gátja, még azelőtt, hogy bármi egyéb akadályról beszélnénk…

                    • blaci200 // november 9, 2016 - 13:56 //

                      Igen, erre mondom, hogy annak az okossága látszik, aki el meri hinni, hogy ő LEHET okos.

                    • Nagyon érdekes dolog ez, mert hiába foglalkozom a szocializáció gátjaival évek óta, pár hónapja ugyanúgy részt vettem a beszélgetésben:

                      fiatal női ismerős: Szóval, lehet, hogy lenne lehetőség a Magyar Nemzetnek írni.
                      én: Wow, nem mondod? Csak úgy, kezdőként a szakmában? Azta!!
                      ő: Miért?
                      én: Hát izé… a Magyar Nemzetben meg a Népszabadságban 55 fölötti férfiak a véleményvezérek, 20-as, 30-as kiscsaj oda nem írhat, nem?
                      (Aztán eszembe jut Audrey, hogy ő viszont igen, pedig fiatal csaj, de el is hessegetem a gondolatot, hogy jó, de a ő kivétel.)
                      ő: Nem, felnőttünk, már lehet. A világ is változott. Aczélt kibaszták.
                      én: Soha eszembe nem jutott volna ilyen helyre jelentkezni, nahát! Pedig logikus, amit mondasz…

                      És tényleg az, de az én tudatalattimban nagyon más volt.

                    • blaci200 // november 9, 2016 - 15:14 //

                      Na azért vigyázz! Ez nem tudatalatti, meg szocializáció, hogy a nők nem elég jók hozzá – hanem tapasztalat, hogy a vén pasik (gerantokrata patriarchátus) nem engedik szóhoz jutni a fiatal nőket.

        • Jami, nincs tetszik gomb, úgyhogy akkor így lájkolom, amit írtál. :)

  18. De hát pont arról szól a világ (a mai Magyarországon) hogy az embereket infantilizálják. (‘… tovább szivárog a diktatúrákra jellemző paternalizmus és betojtság, a hatalomtól való függés és félelem, ami arra kényszerít, hogy örök gyerekként éld le az életedet’ – http://m.hvg.hu/kultura/20161107_Rez_Andras_konyv_mar_nem_szorongok_de_teljesen_be_vagyok_konyv_hatalomipar)
    A felnőtté válás így eleve nehezített pályán mozog. Nem is sikerül mindenkinek.
    Ennek az eset kapcsán az is zavar, hogy mindenki úgy áll ehhez a nőhöz, mintha direkt, előre megfontoltan ölte volna meg a gyerekét. Szerintem meg nem. Biztos nem akarta megölni – igen, kezdhetitek kérdezni, hogy ‘de honnan veszed’ – csak_gondolom_. De azért látok némi különbséget eközött, meg aközött, amikor a 4 éves gyereket éheztették. Az ugyanis szándékos volt, bár valószínűleg ott sem az volt a cél, hogy meghaljon a gyerek.
    Esetleg nem kéne a sok szerencsétlent hülyíteni a 10 milliót-3 gyerekért akcióval, ami relatíve nem is olyan sok pénz (nekem, bár nincs ennyim) – de olyannak, aki mondjuk, félmilliót se látott egyben, felfoghatatlanul sok pénz és ha csak annyit kell tenni hogy le kell gyártani 3 utódot, akkor bevállalják és nem mérlegelnek, hogy hogy bírják majd idegekkel.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: