Aktuális

A leggyakoribb tévhitek “a genderőrületről”, amelyek téged is korlátoznak

Olvasom, hogy konzervatív berkekben számos nőjogi szervezet azért nem támogatja az Isztambuli Egyezmény ratifikálását, mert az anyagot “a genderőrület” vad szele hatja át és fojtja meg, veszélybe sodorva ezzel a hagyományos értékeket, a család szentségét és a világ rendjét. Közben folyamatosan ülök le értelmes, intelligens, nyitott emberekkel beszélgetni, akik úgy vitatkoznak genderkérdésekben, hogy közben számos tévhit árnyékolja be világképüket. Írásom részben nekik szól, részben mindenkinek, akit érdekel a férfi és a nő közötti új egyensúly.

kép: pixabay.com

kép: pixabay.com

A tévhit: Bárki is azt állítja, hogy nincs különbség férfi és nő között.
A valóság: Természetesen nem csak a testi felépítésben van különbség a két nem között, hanem az agyműködés tekintetében is akadnak kimutatható, tudományosan bizonyított eltérések, amelyeket tagadhatunk ugyan, de csak magunkat tennénk ezzel nevetségessé. (Más kérdés, hogy az egyéniség és a szocializáció sok mindent felülír, olyan különbségek pedig nincsenek, amelyek az egyik nemet mosogatáscentrikussá tennék, a másikkal ellentétben.)

A tévhit: A cél az volna, hogy semmiképp ne is legyen különbség férfi és nő között (lásd gendersemleges svéd óvodák), tehát egy uniformizált, arctalan, meddő világról szól ez az egész „genderőrület”.
A valóság: A cél az, hogy senkinek le legyen hátránya társadalmi szinten azokból a különbségekből, amelyek a neméből fakadnak.

A tévhit: A genderszemlélet üldözi a hagyományos nemi szerepeket.
A valóság: Szó sincs erről. Csupán választási lehetőséget kínál minden férfi és nő számára. Természetesen továbbra is lesznek olyan nők, akik jól érzik magukat kizárólag háztartásbeliként, illetve olyan férfiak, akik örömmel tartják el egyedül az egész családot életük végéig, és mindketten képesek így működtetni a párkapcsolatot harmóniában, szeretetben. (Más kérdés, hogy az ilyesfajta társulásnak is megvan a maga kerete, amely élhetővé teszi: erről szól máig népszerű, A férfi az úr a háznál című posztom.)

A tévhit: Ha ezen az úton járunk, a nemek idővel vagy teljesen eltűnnek, vagy végtelen sok lesz belőlük, az ember elkorcsosul, és a világban beáll a káosz.
A valóság: Ha el is fogadjuk a gendertudományok azon alapvetését, hogy a nem egy spektrum (ezzel egyébként nem minden genderszakember ért egyet), attól még továbbra férfiként és nőként fogja meghatározni magát a társadalom túlnyomó többsége. Annyi történik csupán, hogy azoknak a létét is tudomásul vesszük, akik nem kapcsolódnak a bináris rendszerrel (pl. sem férfinak, sem nőnek nem érzik magukat, esetleg mindkét nem jegyeit egyformán érzékelik magukon), és hagyjuk őket önmaguknak lenni. Ez egyrészt egy igen szűk kisebbség volt mindig is a történelem során – legfeljebb 1 százalék, mióta világ a világ, – másrészt káosz nem a nemünk, hanem a viselkedésünk miatt lehet a társadalomban. És sajnos van is.

A tévhit: A genderológusok megfeledkeznek arról, hogy több hajléktalan férfi van, mint nő. Őket ki védi?
A valóság: A patriarchátus definíciója szerint azoknak a férfiaknak kedvez, akik fehérek, közép-felsőosztálybeliek, a többségi valláshoz tartoznak, heteroszexuálisok és épek. A szegény sorsú, kisebbségi, fogyatékkal élő és meleg férfiak mind hátrányos helyzetben vannak, az egyenlőbb társadalomért tett lépések őket is kedvezőbb helyzetbe hoznák.

A tévhit: a Gender Studies a nőket viktimizálja, és a férfiakat tünteti fel agresszorként.
A valóság: A patriarchális társadalmakban statisztikailag valóban lényegesen több az elnyomó férfi, mint nő (fizikai fölénye és gazdasági ereje következtében), de ettől függetlenül nő is lehet abúzer (sőt, bármennyire is viccesnek tűnik ez egyesek számára, még nemi erőszakot is követhet el). A testi-lelki erőszak minden formáját elutasítjuk, az elkövető nemétől függetlenül.

A tévhit: A genderőrültek úgy vélik, hogy egy hiperpatriarchális társadalom csak a nők számára teremt kedvezőtlen életfeltételeket, miközben a férfiak – a hatalom birtokosai – bársonyszékekben dőzsölnek.
A valóság: A patriarchális társadalmak hosszú távon a férfiak számára sem kedvezőek:
– rájuk hárul a család eltartásának minden felelőssége és költsége, ami rengeteg stressz és általános túlterheltség forrása (az első randitól kezdve mindent ők fizetnek),
– sok esetben emiatt nem tudnak minőségi időt tölteni a gyerekeikkel, ezért nem alakul ki bensőséges kapcsolat közöttük,
– egyes országokban válás esetén még mindig a nő kapja a kizárólagos gyerekfelügyeleti jogot (oké, arab országokban a férfié a gyerek, a nyugati minta szerint pedig az osztott felügyeleti jog a legnépszerűbb elhelyezési forma, de sok helyen még ritka, hogy az apánál kerül elhelyezésre a gyerek),
– nem fejezhetik ki szabadon érzéseiket (egy férfi nem sír, nem panaszkodik, nem mutatja ki a gyengeségét, nem beszél arról, min megy keresztül),
– ezek a sztereotípiák esetükben is olyan erősek, hogy már két baráti, bajtársi férfi ölelése mögé is homoszexuális szándékot látnak egyesek (lásd Vona Gábor-ügy), nem is beszélve a férfiak számára szükséges önálló tér jogos igényéről
– stigma tapad esetleges szexuális zavaraikhoz (már a méretük miatt is sokat szorong a többség, és akkor még nem beszéltünk az erekciós problémákról, fitymaszűkületről),
– közröhej tárgyává válnak, ha nő erőszakolja meg őket (akkor is, ha a pisztoly végével traumatikus élmény volt farkasszemet nézni, vagy a tanárnő által elcsábított és apává tett 12 éves gyerek nem tudja egy életen át felelősséggel viselni a következményeket)
– folyamatosan pénztárcájuk vastagsága és farkuk hossza által mérettetnek meg, ami rengeteg frusztráció forrása (különösen 50 éves kor fölött)
– házasságaik vége igen gyakran az, hogy egy kimerült, frigid házisárkánnyal találják magukat egy háztartásban, aki – mivel önmagát képtelen volt megvalósítani és anyagi függetlenségről nem is álmodhat – pótcselekvésként őket baszogatja állandóan.
A valóságban tehát nem csak a nőnek lesz jobb, ha egyenlőbb társadalomban élhet, hanem a férfinak is.
(Ezt bővebben itt fejtem ki: 6 vitathatatlan dolog, amivel a feminizmus a férfiakat is segíti)

A tévhit: …de nem minden férfi rossz…!
A valóság: persze, hogy nem, te jó ég. Amikor a patriarchátusról beszélünk, nem a férfiakról, pláne nem egyes férfiakról van szó, hanem egy rendszerről. Semmi baj nincs a férfiakkal. Ahogyan a nőkkel sem.

A tévhit: A patriarchátus ledöntése után a matriarchális társadalom létrehozása a cél, ahol a férfiak vannak elnyomva.
A valóság: A matriarchátus semmivel sem kedvezőbb, mint a patriarchátus, a cél egy nemek közötti egyenlőségre épülő társadalom volna, ahol boldogabb a férfi és a nő, valamint a gyerek is. (Bár a nőuralom semmiképp sem óhajtandó cél, érdemes megfigyelni azokat a társadalmakat, ahol matrilineráris struktúra van, mivel ezek segítenek felülírni a férfi és női agy sajátosságairól alkotott képünket, rávilágítva arra, hogy a szocializáció rettenetesen fontos. Ahol a nő az úr, ott a nőkre jellemzőbb nagyobb arányban az extrém vállalkozókedv és kockázatvállalás, míg a patriarchális társadalmakban ezt férfias tulajdonságként azonosították korábban a szociológusok.)

A tévhit: A társadalmi egyenlőség lehetetlen, mivel már a puszta biológiai különbségek is egyenlőtlenséget teremtenek: a nő lesz várandós, szül és szoptat. Reklamálj a Jóistennél!
A valóság: Ezenkívül azonban minden egyébre képes egy férfi is, és a felsoroltak közül egyik állapot sem örökké tart. Arról nem is beszélve, hogy megfelelő társadalmi támogatottság (rugalmas foglalkoztatottság, megfelelő családi napközi-rendszer, különféle családi pótlékok stb.) és segítő partner/környezet esetén a gyerekvállalással a kreatív, ill. szakmai sikerekről – illetve a pihenésről, feltöltődésről – sem kell senkinek lemondania. Az előbbihez azonban kormányzati szándék, az utóbbihoz pedig egy érzelmileg intelligens, saját magával harmóniában élő partner szükségeltetik, aki nem kívánja születési előjogokra hivatkozva megúszni a munka oroszlánrészét.

A tévhit: Bezzeg az állatvilágban! Vegyünk példát arról!
A valóság: az állatvilágban rengeteg mindenre van példa: homoszexualitásra, várandós hímekre, szoptató apákra, hímnős fajokra, nemváltásra, monogámára, poligámiára, maszturbálásra… egyszóval ahány faj, annyi példa, lehet válogatni ezen az alapon (érdekesség, hogy pont az ideális párkapcsolatot megjelenítő gerlepárnál monogám a szülőpár, és az apa is költ, etet). Az ember viszont olyan állat, aminek szelleme is van, és ez még tovább árnyalja a képet.

Móra Ferenc a Feminizmus c. leveléből:

“Így négyszemközt megmondhatom neked, kislányom, hogy én azt hiszem, ha akarod, ha nem, te magad is feminista vagy. Nagymama még csak elemi iskolába járt, anya már a képzőt is elvégezte, neked már érettségid van. Hát ez a feminizmus, édes gyermekem. (…) De az igazi stúdiumaidat a feminizmusról majd akkor végzed, szívecském, mikor én már nem simogatom a hajadat. Majd ha megtudod, hogy az előszobánkon túl kezdődik az élet, és az nincs olyan melegre fűtve, mint a mi lakásunk. (…) Majd ha tanácsos uraknál koldulsz a bizonyítványaiddal, és nem eresztenek be hozzájuk, mert nő vagy. Vagy nem eresztenek ki tőlük, mert nő vagy. Majd ha gondolatok és eszmék születnek a szívedben és az agyadban, és meg kell őket fojtanod egyenként, mert az emberek figyelmének kapui nem nyílnak fel előttük. Ha férfi volnál, megtapsolnának, s azt mondanák, lángész vagy. Így megcirógatnak, és azt mondják: szép a nyakad. Majd ha békességben élsz a kis szobádban, macskák, kutyák, kanárik és Meredith- regények közt, piros korallal a füledben és fájdalommal a szád szögletében, mert a szomszédék cselédje úgy igazítja útba a suszterinast, hogy “ott a sarokban lakik a vénkisasszony” – és agglánynak lenni szégyen, csak agglegénynek lenni dicsőség. Vagy, ha feleség leszel, talán nagyon boldog feleség és nagyon boldog anya, és asszony voltod mégsem engedi, hogy ember légy – majd akkor tudod meg, kisszívem, mi az a feminizmus.“

A tévhit: Egyáltalán… mire verik magukat a feministák, már kedvükre tanulhatnak, dolgozhatnak a nők, nem 1930 van…!
A valóság: persze, csak közben Magyarországon 18 százalékos bérrés van a két nem között a nők kárára, az országgyűlésben 10 százalék alatt van a nők száma, a kormányban nulla, a nők által dominált szakmák – ápolói, pedagógusi – a leginkább alulfizetettek, a vallási/spirituális életből a zsidó-keresztény-muszlim kultúrákban kizárták a nőket, és még mindig hátrányos helyzetben van az átlagnő a munkaerőpiacon, mert vagy gyereke van és ezért kevésbé terhelhető, vagy szülni fog előbb-utóbb, és akkor csökken az elérhetősége. Az átlagos magyar nő háromszor annyi időt tölt házimunkával/gyerekgondozással, mint férfitársa, hiába dolgozik mellette főállásban, így esélye sincs a diplomájából, tudásából, kreativitásából ugyanazt kihozni, mint az átlagos férfi, de még csak pihenni, feltöltődni sem tud hasonló mértékben, miközben egy sor egészen ostoba, korlátozó sztereotípia és irreális elvárás is nehezíti életét, érvényesülését. A megoldás ezzel szemben egy lényegesen egyenlőbb össztársadalmi berendezkedésben, a limitáló sztereotípiák felszámolásában és a férfiak aktív otthoni szerepvállalásában rejlik.

A tévhit: Oké, de ez női ügy. Ez engem nem érdekel.
A valóság: Minden “női ügy” össztársadalmi ügy, a társadalom egésznek jóllétét befolyásolja. Ráadásul neked is van anyád, húgod, nővéred, párod, lányod, nőnemű barátaid és kollégáid… egyetlen ember sem sziget. Arról már ne is beszélve, hogy az egyenlőbb társadalomért tett lépések mindenkit érintenek, aki a többségi társadalomtól eltér bármiben is.

Hasonló tévhitoszlatásra egyéb témákban is sor került:

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

59 hozzászólás A leggyakoribb tévhitek “a genderőrületről”, amelyek téged is korlátoznak bejegyzéshez

  1. “Minden “női ügy” össztársadalmi ügy”
    Patriarchy hurts men too, mint tudjuk.
    Férfi hajléktalanok megvédése: eleve az alma és a kipufogódob összehasonlítása. A fekete jogvédőkön sem kérték számon az afrikai éhezők megsegítését. Fontos dolog, de más ügy egyszerűen. Jó hogy nem azt kérik,hogy a klímaváltozás ellen tegyen a genderszemlélet maga.
    Hogy a témához is hozzászóljak: már kijavítottak (folyt) ;)

  2. A minap beszelgettunk a kedvesemmel a jovendobeli gyerekeinkrol. Mondtam neki,hogy biztos sokan elitelnenek miatta de ugy szeretnem ha a fiaink fiusak a lanyaink meg lanyosak lennenek mar egeszen kicsi koruktol fogva. Hogy nem szeretnem ha a kisfiunknak hosszu haja lenne, es a lanyunknak meg fiusan rovid. Ha nagyobbak lesznek,ugyis ok dontenek a kinezetukrol.
    Ez a gender semleges ovikrol jutott eszembe.

    Egyebkent szerintem azert is van ennyi tevhit a gendertemaval kapcsolatban,mert vannak a verfeministak,es hat ok a hangosabbak akik pont a fenti marhasagokat szoktak terjeszteni habzo szajjal. Meg vannak,akik.minden temaban elohozzak ezt, es szvsz sokaknak kezd sok lenni es igy elvesz az igazi cel.

    • Ezzel pusztán az a gond, hogy már eleve az az alapfelállás, hogy a rövid haj fiús, a hosszú meg lányos. Legyen középhosszú mindegyiké, aztán majd onnan lehet változtatni. (Nem tudom, a tieid mennyi idősek, nálunk ott buktak meg a gyönyörű göndör szőke hercegnőfürtök, mikor mind a három egyszerre lett tetves az oviban.)

      • Meg nincs egy sem. :)

        Nekem eleg sokaig volt rovid es rendre fiunak neztek.. Baratnom kislanyat is annak neztek es ez baromi szar erzes egy gyereknek hidd el.:)

        • Ehhez nem kell rövid haj – bár gyerekkoromban nekem is az volt – legnagyobb lányom egyévesen színpucéron rohangált a Balatonnál, nem azért volt rövid haja, mer’ genderérzékenyek vagyunk, hanem mert még nem nőtt ki, fülbevalót meg nem helyeslem kiskorban – szomszéd pokrócon heverő bácsi fél órán át labdázott vele, minden második szava az volt, hogy “ügyes kisfiú” “dobd vissza, kisfiú” stb. Aztán elkezdtünk beszélgetni, hogy jaj, milyen édes kislegény, hogy hívják? Megmondtam. Ó, hát bácsi erről a névről mindig azt hitte hogy lánynév, de hát ezek szerint fiúnév. Mondtam, hogy hát nem, adekvát a név, ő egy kislány. (És figyeljünk, itt még mindig egy szál punciban szaladgáló egyévesről beszélünk) De hát rövid a haja (konkrétan nem volt haja), és nincs fülbevalója. Akkor már sajnos én is, a gyermek apukája is, meg a bácsival levő néni is – aki nyilván felismerte az elsődleges nemi jegyeket – fetrengve röhögtünk.
          Akkor viccesnek tűnt nagyon, most így visszatekintve nem annyira.

          • Amugy fiusan rovid hajat irtam.:) van lanyosan rovid haj is.:)

            En lattam mar nem is egyszer hogy a lanyosan hosszuhaju,de masodlagos nemi jelleggel meg nem rendelkezo kisfiut nagyon kemenyen csufoltak a kortarsai. Gyakorlaton mi konkretan rakerdeztunk az egyik 6.-os osztalyban,hogy Gabi fiu vagy lany, mert meg a neve is uniszex, hat meg az arca meg a haja. Az osztalytarsai meg vinnyogtak a rohogestol,mert mindenki mindig megkerdezte ezt.
            Kepzelem csori sracnak milyen lehetett ez. Mert amugy srac volt.

            • Szerintem itt az lenne a feladat, hogy az osztály – és általában a társadalom – szemléletét változtassuk meg, nem a srác hajviseletét.
              Már csak azért is, mert engem meg rövid hajjal is néztek lánynak kiskamaszként. Fiatal felnőttként már csak rövid hajjal, hátulról. Szemből komoly útbaigazítást jelentett jól fejlett szakállam.

            • Nem a hosszú hajtól lesz lányos valaki, elég fura, hogy a mozgásából, hangjából nem volt egyértelmű.

      • “az az alapfelállás, hogy a rövid haj fiús, a hosszú meg lányos” Ja, Rákóczi, Zrínyi Miklós … Ozzy Osbourne, Robert Plant. Hm. vagy én, sok éve.
        A fiam hároméves koráig vállig érő, lenszőke, hullámos hajjal járt. Nemigen nézték lánynak, csak azt hallotta mindenhol, hogy milyen szép (egy idő után utálta, pedig akkor már nem is volt hosszú haja). Szembejövő cigány asszonyok szerint is sukár volt.
        Lányom hosszú haja is a tetű áldozata lett. Ovis korában: a tánccsoportban meg kikaptam, hogy miért vágattuk le a haját. Emlékeim szerint őt sem nézték fiúnak.

        • Nekem is sokáig volt kisgyerekként rövid hajam, húgomnak is. Ha fiúnak is néztek, nem emlékszem, nem okozott akkora traumát, egyszerűen nem érdekelt :)

          A hosszú hajú fiúk meg a gyengéim :D

    • Tudod, van ez a vicc, hogy két gender-tudós találkozik, az egyiknek épp gyereke született.
      – Gratulálok! No, és kisfiú, kislány? – kérdezi a társa.
      – Nem tudom, még nem tud beszélni…

      Na, hát ez azért az én olvasatomban is túlzás, mindenki kaphat a biológiai nemének megfelelő külsőt babaként, de aztán ha ez nincs összhangban a belső adottságaival, a szülőnek kutya kötelessége tiszteletben tartani a gyerek egyéniségét, boldogságát.Ha rocker, ha transz, ha már hosszú hajról van szó. :)
      Ha az én majdani gyerekem transzként comingoutolna, természetesen félteném a sok bántás és nehézség miatt, de szülőként mellette állnék mindenben, amiben tudok. A szülő dolga ez, nem pedig az, hogy a saját akaratát kényszerítse a gyerekre.

      • Jah hat ezert is irtam,hogy kesobb majd ugyis ugy csinalja,ahogy o akarja. :)
        Amugy a kedvesemnek is szep.hosszu szoke haja van(meg szep.hosszu szoke szakalla is).:) szoval nagyon nem lepne meg ha a gyerekek is ilyet szeretnenek majd.:)

        Szvsz az is benne van amugy,hogy engem tenyleg nagyon sokaig neztek kisfiunak, az ocsemet a gondor szoke furtjeivel meg kislanynak, es en ezt nem szeretnem a gyerekeimnek.
        Aztan ha transznemu akkor az ugyis viszonylag hamar kiderul.:)

        • A vicc az, hogy én rövidhajú kislány voltam, fülbevaló nélkül 12 éves koromig, a kedvesem meg hosszúhajú kisfiú, klasszikus rockergyerek. :D Most én vagyok a hosszúhajú nő, ő meg a rövidhajú férfi, haha, fordult a kocka. (Fülbevaló is van, de neki nem lett, lol.)

          Igen, egy gyönyörű, hosszú, szőke hajú kislány nálunk is sanszos, az ő színei meg a referenciaanyag (a gyönyörű kisfia) alapján. De ha majd később lila punktarajt akar a kölök, hát űdóga, hiába tiltja a szülő, nincs értelme. Ahogy annak se, hogy mélyebb belső vágyból táplálkozó változását korlátozza.

    • Te vagy a szülő, eldöntheted. Persze ha kopasz lesz egy éves koráig a kislány, akkor ugye ez a szemlélet ugrik :D Én kislánynak is csak akkor növeszteném meg a haját, ha ő akarja, nem praktikus. Oviban az összes kislány haját újra kellett fonni-copfozni az óvónőnek alvás után, sorban álltak :)

      • Egyébként két fiam van, direkt örülök, hogy nem kell még reggel a hajjal vacakolni. A nevelésnél sok minden eldől. Pl. ha a gyerek, akár fiú, akár lány látja, hogy anya egyenrangú apával, akkor eszébe sem jut, hogy a lányok kevesebbek a nemük miatt. Ha nemcsak a lánytesónak kell takarítani, hanem a fiúnak is ugyanúgy megvannak a feladatai, ezek nemfüggetlenek, hogy ki viszi le a szemetet.
        A cikk nagyon jó, főleg az utolsó pont, hogy igen, ez mindenki ügye.

    • Igazából lehet a leendő szülőknek arról fantáziálni, hogy ők majd lányosnak vagy fiúsnak “nevelik” a gyereküket, de ez nem nagyon szokott összejönni, mert nagyon rövid időn belül kiütközik a gyerek alaptermészete. Akarhatod te lányosnak nevelni a kislányodat, ha ő focizni, pókot fogni, csavarokat gyűjtögetni, porban kűszni-mászni szeret a fiúkkal, akkor bizony azt fogja csinálni, hajhossztól függetlenül. De fordítva is igaz: hiába akarják egyes szülők “gendersemlegesen” nevelni a lányukat, ha a kiscsaj már akkor is nőcisen viselkedik, amikor még totyogni is alig tud. Láttam ilyet, nem is egyet. A mama rövid hajú, nadrágban járó, gyerekkorától “fiús” típus; a kislányának pedig szóba sem kerülhet, hogy levágják a haját, és a legnagyobb télben is szoknyában akar menni az oviba… Vagy a másik, az ősanya-típus:

      Kislány: Anyu, te mi akartál lenni, amikor kicsi voltál?
      Anyuka: Hátööö… ha jól emlékszem, biológus.
      Kislány (kikerekedett szemmel, majdnem elpityeregve magát): Nem anya?

      Mert neki – noha abszolúte nem így nevelték, sőt! – egyértelmű volt, hogy egy nőnek az a legfőbb célja, hogy anya legyen :-D Evvan, a nevelés nem mindenható.

  3. Szvsz a probléma az, hogy amint a cikkben is leíródott, a társadalom mindössze nagyjából 1 százalékánál okoz gondot, hogy ő milyen nemű. Viszont a 99 százalékát bosszantja, ha emiatt az iskolákban mondjuk egy harmadik wc-t kell beépíteni.

    • Rokkant is kb. hasonló arányban van. Akkor az akadálymentesítés is bosszantja a 99 százalékot (mondjuk én egyetértek mindkettővel, pedig amúgy 99 % vagyok)? De még az is ott van, hogy jó, ne építsünk külön WC-t, szokja meg, hogy valahogy meg lehet oldani. Már csak azért is, mert a férfi és a női WC-n belül is kabinok vannak a csészék körül. A külön WC meg az elítélés között viszont még azért óriási a távolság.

      • A rokkantak aránya EU-s átlagban 5-6%.

        Egyébként ezt a budidolgot szerintem pillanatok alatt megoldaná a koedukált vécé, úgyis mindenki fülkében trogyogtatja, amit ilyenkor szokás.

        • “A rokkantak aránya EU-s átlagban 5-6%.” Jó, az látványosan több, mint 1 %, de azért még mindig igen csekély, még mindig a 95 % igénye ellen van az akadálymentesítés, vagy legalábbis a ráköltött pénz.
          Már feltéve, hogy a 95 %-nak nincs empátiája. Ha van, akkor meg igenis igénylik, hogy az 5 %-ért, akiknek úgyis van elég gondjuk, tegyünk valamit.
          Vissza a gender kérdéshez: a 3. WC külön pontba is kerülhetne, mint tévhit, álprobléma a genderőrületet ellenzők részéről. Egyszerűen a genderszemléletben fel sem merül ez a kérdés, ahogy Eszter is írta (vagy mondjuk lehetne az akadálymentesített, mivel alig volna használatban, a rokkant+lmbtq WC) . DE! Ha felmerülne, vagy felmerül hasonló igény, akkor megint az a kérdés, hogy a 99 %-nak van-e empátiája. Ha van, akkor minimális pluszköltségeket elvisel ennek érdekében, ahogy az inzulin-injekciók támogatási költségeit is elviselem, holott ha már eddig nem kellett, akkor nagy valószínűséggel ezentúl sem kell nekem inzulin injekció. Vagy mondjuk ahogy én a magam részéről kifejezetten támogatom különböző (tisztán “esztétikai”) helyreállító műtétek költségeinek TB alapra helyezését (vagy ott tartását, nem tudom, mivel mi a helyzet), Pedig mondjuk a mellműtét az esetemben kevéssé esélyes, és a lakosság elég csekély részét érinti. A 3. WC-vel tehát nem az a gond, hogy olyan elképesztően drága (mert nem az), hanem az, hogy valójában nem is kell.

      • Engem nem bosszant az akadálymentesítés, nemcsak a mozgássérülteket, hanem a babakocsisokat is érinti a lépcső meg a széles ajtó. Konkrétan üzletekről szoktam le abban a 4 évben, míg babakocsiztam, ahol nem volt hely beférni, elférni meg ezer lépcső volt, nem fértem át a forgóizén a belépésnél, ott nem költöttem pénzt. Ez nemcsak a vécéről szól. Ja, de a mozgássérült vécé meg a pelenkázó-szoptatóhelyiség egyben van :/ Na jó, ez nem genderprobléma, de apuka nem fog pelenkázni, ha a női vécében van csak pelenkázó.
        Amikor oktatásban dolgoztam, megismertem egy mozgássérült hallgatót, úgy választottak neki intézményt, hogy melyik akadálymentesített! Hát egyik sem kb., amit akart, de a miénk rámpát épített neki és használhatta a teherliftet, mert a simába sem fért be.

        • Az akadálymentesítést pont nem elsősorban a WC-re írtam, hanem általában. Pl. aluljáró. Pl. egyetem.
          “de apuka nem fog pelenkázni, ha a női vécében van csak pelenkázó.” hát akkor pont genderprobléma, nem?

          • majdmegnovok // december 16, 2016 - 16:10 // Válasz

            Ja, hát persze, ez egy szép példa. Mi van a fejekben? Szerepek, azaz gender-skatuják. Ez pedig mindenhol szépen otthagyja a lenyomatát. Tervezésnél, építésnél, a terek kialakításakor. És messzemenően nem anyagi a megfontolás. Sokkal drágább cuccokat építenek be, ha arról azt gondolják, kell. Vagy megvan arra a nyomás, hogy kell.

    • A harmadik vécé kirekesztő is, amellett, hogy nem praktikus, képzeld el, hogy te használod egyedül, miközben a női előtt kilométeres sor áll. Hülyeség. Pisiljen ott, ahol komfortosan tud pisilni, és ne bántsa senki ezért, ez volna az alap. Az akadálymentes vécé azért más, mert abban az esetben a mozgássérült szereplő hiába akarja, nem tudja (önállóan) használni a hagyományos vécét, tényleg kell neki egy harmadik.

      • Megoldás: nem szeparálni a wc-ket. Hollandiában már elég gyakran lehet ilyennel találkozni. Teljesen praktikus.

        • A vonatokon és a repülőgépeken mindig is uniszex vécek voltak, szóval nem újszerű a koncepció.

          • majdmegnovok // december 17, 2016 - 12:20 // Válasz

            Az a meglepő, hogy ennek ellenére mégis újszerű. Talán mert a vonatokon szükségszerű (pl. helyszűke miatt) hogy így legyen, de a normalitás még mindig teljesen másképp fest az emberek fejében.

            • Oké, de különös, hogy se vonaton, se repülőn nem jutott még eszembe, hogy hiányzik a külön női/férfi vécé. Ahol meg nincs helyszűke (egy plázában pl.), ott meg legyen pelenkázó hely, koedukált, a kisgyerekes anyáknak és apáknak. Hát nem?

              • Pelenkázó: tökéletesen érthetetlen a számomra, hogy miért kell a pelenkázónak bármilyen WC-ben lennie. Jó, szaros pelusokról van szó, legyen elkülönítve, nyilván nem a közepére kell tenni, legyen a wc(k) mellett, vagy akár annak előterében.

  4. A gendersemleges nevelési törekvéstől azért olyan nagyon nem félnék. Akik figyelni tudnak rá, és valamennyit megvalósítani belőle, azoknál is leginkább az odafigyelés, önreflexió van. Az alapreflexeink ugyanis keményen dobozolnak nőbe és férfiba. Ha a családon belül meg is akarnánk úszni, ott lesz a családon kívüli világ. Ha az ország nyitottabb és elfogadóbb, ott lesznek az országhatárok. Magyarországot ilyesmivel akkor sem lehetne megfertőzni, ha kötelező oltásként adnák.
    A legjobban szerepekbe skatulyázók érthetik ezért nagyon félre a gendersemleges nevelés alapelvét. Ez nem egyformaságba idomítást takar, hanem mindössze annyit, hogy a közös térben megpróbálunk egyforma ingereket, lehetőségeket stb. biztosítani a gyerekeknek nemtől függetlenül, hogy ki-ki azt halássza ki abból, amihez a szíve húzza, ne pedig azt, amibe belenevelték.
    Így lehet esélye a kislánynak megszeretni a matematikát, és hatévesen nem félretolni azzal a szöveggel valamit, hogy az fiús játék. Bár ez is csak idea, mert maga a játékipar is 90%-ban eleve fiúknak vagy lányoknak, tehát kemény genderdobozolva készül.

  5. majdmegnovok // december 20, 2016 - 14:14 // Válasz

    Biztosan sokan ismeritek már, de (ha lehet) álljon itt is

    Olyan kevés gender témában a pozitív megnyilatkozás..

  6. Ez a poszt nagyon jó <3 informtív, közérthető, lényegretörő.

  7. Tökéletesen bemutatja a cikk, hogy nem a radikálisokkal van a baj itt sem, ahogy a muszlimoknál sem, hanem már az alap elképzelés hibás.

    “A valóság: persze, csak közben Magyarországon 18 százalékos bérrés van a két nem között a nők kárára, az országgyűlésben 10 százalék alatt van a nők száma, a kormányban nulla, a nők által dominált szakmák – ápolói, pedagógusi – a leginkább alulfizetettek, a vallási/spirituális életből a zsidó-keresztény-muszlim kultúrákban kizárták a nőket”

    Bérrés van, de az egyén döntéseinek az eredménye, szóval nem tudom, hogy tervezitek megváltoztatni, vagy a szabad piacot akarjátok rákényszeríteni, hogy ugyanannyit fizessen a takarítónak mint a programozónak vagy a nőket akarjátok fegyverrel a mérnöki pálya felé terelni, nem tudom.
    Az országgyűlés és a kormány VÁLASZTOTT KÉPVISELŐK. Ők képviselik a nőket és a férfiakat is, meg mindenki mást. Ahogy nincs külön kiemelt képviselete a szemüvegeseknek se, úgy a nőknek sem kell kifejezetten női képviselő. A férfiak és nők közötti különbségekbe bőven belefér az, hogy több férfi legyen a parlamentben egyszerűen érdeklődés és egyéb, nem elnyomásból fakadó okok miatt.
    A nők által dominált szakmák valóban általában alul vannak fizetve (noha akadnak kivételek, lásd modellkedés, pornó), de ez még mindig nem érv, ahogy a “bérrés” sem volt az semmiféle társadalmi elnyomás mellett. Azért fizetnek kevesebbet, mert nők dolgoznak benne? Nem hiszem, inkább a nőknek hátrébb szorul a szempontok között a jó fizetés a biztos munka, emberekkel foglalkozás miatt.
    A vallási életből meg egyáltalán nincsenek kizárva a nők, zsidóknál muszlimoknál is csak szeparálva vannak, nem kizárva. Az, hogy nem lehetnek papok (illetve papmegfelelők az adott vallásban) meg kultúrális dolog, és abszolút nem tényező a társadalmi dinamikákban.

    • Néhány egyszerű tény, érvek helyett:
      1. Nem a takarító és a mérnök közötti bérkülönbségről beszélünk, hanem a nőnemű mérnők és a hímnemű mérnök közöttiről.
      2. Nyilván a takarítókról is lehetne: nagyanyám korában az évezred nőzsenije előtt sem állt más karrierlehetőség, sok kultúrában pedig máig ez a helyzet. Még a mi haladó kultúránkban is számos előítélettel találkozik egy nő ennek következtében: évszázadok berögződései nem múlnak el két generáció alatt, hiába dönthet az ember, hogy beadja-e a jelentkezési lapját a mérnöki karra. Pláne, amíg a szocializáció sem változik.
      3. Takarítás: láthatatlan munka. Attól még munka. Az összes többi is, amit a nők többsége heti x órában végez, a beteg rokon ápolásától át a házimunkáig, gyerekgondozásig.
      4. Nem intellektuális különbségek vagy érdeklődésbeli eltérések miatt van kevesebb nő vezető pozícióban tudományos területen, hanem mert a 3-as pont miatt az átlagnő nem tud annyi időt fordítani az önképzésre, mint a férfi, lájtos bónuszként pedig a mindennapi szexizmussal is találkozik – erről érdemes nőnemű biológusokat, rákkutatókat, idegsebészeket megkérdezni, van rengeteg izgalmas interjú a témában a neten. Vagy nézd meg a macsó kormányunk kiszólásait a nő helyével kapcsolatban, az szépen illusztrálja ezt a vonalat. :)
      5. Persze, nálunk perpill nincs teokrácia, de a történelem során a világhatalmak többségénél évszázadokig az volt. Kicsit más volt a súlya Krisztus idejében annak, hogy a nő lehet-e vallási vezető, mint az, hogy lehet-e Magyarországon pap 2017-ben, tetszik érteni. :) Ettől függetlenül lehessen, épp erről a “kulturális dologról” beszélgetünk, nem velünk született sorsról, amit kromoszómáink predesztinálnak. Az egész gender műfaj erről szól.

      • 2. A lányok esélye arra, hogy mérnöknek menjenek, ott sérül már erősen, hogy az iskolában azt hallják (sőt, talán konkrétan tanulják is a legújabb, igen modern tankönyvekből), hogy a lányok matematikai érzéke úgyis csekélyebb. Amit persze rég megcáfoltak, de ez a korlátolt előítéleteket nehezen bontja le, kit érdekel az az apróság, hogy egyszerűen nem igaz az állítás?
        4. Hasonlóan az előzőhöz: az előítélet, miszerint a nők nem alkalmasak vezetőnek, legalább annyira rontja a nők esélyeit arra, hogy vezetők legyenek, mint a 3, pont.
        Még a takarítóságra: már az is jellemző, hogy a takarítót és a mérnököt veti össze, mint női és férfi “karrier” lehetőséget. Még véletlen sem a takarítót a zsákoló segédmunkással. Eleve az a feltevés, hogy a nő csak – khmm. – alantas munkát végezhet. Jó, egy képzettséget nem igénylő, kevés felelősséggel járó munka persze legyen kevésbé jól fizetett. De értékelni azért értékeljük már.
        Azzal a marhasággal, hogy a képviselők mindenki érdekeit képviselik, talán ne is foglalkozzunk. Miért képviselné a férfi képviselő a kifejezetten női érdekeket? A vidéki terület képviselője a nagyvárosok érdekeit? A kisebbségi képviselő a többség érdekeit (és fordítva)? Persze, szép lenne, de aki komolyan képzeli, hogy ez nem utópia, hanem így működik az országgyűlés, az minimum naiv.

        • Volt itt egy tag, aki azt pedzegette, hogy remek bizonyíték a lányok gyengébb matematikai képességeire, hogy Polgár Judit az első és eddig egyetlen női sakkozó, aki átlépte a 2700-as határt. No, igen, csak épp ott bukik meg az érvelés, hogy mennyivel kevesebb a nő, aki professzionális szinten tanult sakkozni, illetve 30 fölött nem gyerekneveléssel foglalkozott a sakk helyett főállásban, ergó statisztikailag mennyivel kevesebb nő lesz, aki a nagymesteri fokozatot is – értelemszerűen – elérheti. A Polgár-lányok esete épp a nevelés kiemelkedő szerepére remek példa: három teljesen átlagos képességű, értelmes és fogékony kislányt koragyerekkortól tudatosan egy bizonyos irányba nevelt a szülő, később mindent megadott a továbbképzésükhöz, és óriási eredményeket értek el. Mi lenne, ha több kislány kapna ilyen esélyt?

          Érdekes, hogy a reállal szemben a humán vonalat, a művészeteket már inkább kapcsolják a női agyhoz. Ennek ellenére az irodalom- zene- és képzőművészet tankönyvekben mégsem hemzsegnek a nő szerzők, alkotók, művészek. Vajon miért? Mert a nő hosszú ideig írni-olvasni se tanulhatott meg, a neve kuss volt, az úri családok lányai, akik meg rendelkeztek a kellő képzettséggel a magas színvonalú alkotáshoz, így jártak:

          • Korábban a programozók között többségben voltak a nők. Meddig is? Míg jól fizető szakma nem lett. Azóta, érdekes módon, “alkalmatlanok” rá. Muhaha. Sütni-főzni kik tudnak? Ugye, hogy a “háziasszonyok”. Bezzeg,ha jó pénz jár érte, mindjárt férfi kell hogy legyen a “séf”. Ja, tanárok, akik ugye manapság főleg a nők. Mióta is? Milyen összefüggés van a tanári pálya elnőiesedése és a szakma presztízsének (anyagi és erkölcsi tekintetben egyaránt) zuhanása között? Ugye a világháború után már a “termelő” munka volt az igazi munka, a tanár sok mással együtt csak amolyan kisegítő személyzet volt. Ma meg, hát látjuk.

            • És ne hagyjuk ki a szépségipart se: hajat fésülni, frizurát csinálni női dolog, kivéve a sztárfodrászok, jó pénzért, akik mind férfiak. Biztos véletlen ez is. :)

              • Ja, és a parfümöket szimatolni is női dolog – kivéve, ha sok pénzért kell csinálni egy nagy illatszercégnél.

            • Nekem ugyan nincsenek túl mély ismereteim a dologgal kapcsolatban, de meglepett az állítás, mi szerint “a programozók között többségben voltak a nők”.
              A többi példával sem tudnék egyet érteni egyébként, viszont van egy lehetséges magyarázata ennek az egésznek, ami a bérszakadéknak, meg sok más dolognak is részben okot adhat, úgyhogy kiváncsi vagyok a véleményetekre ezzel kapcsolatban:
              Lehet-e, hogy a férfiak alapvetően törekvőbbek, inkább szeretnének nagyobb presztízst elérni, jobban próbálják magukat felküzdeni, a versenyszellem jobban áthatja őket. Statisztikailag, nem egyedi esetekről beszélek.

              • Igen. A patriarchális kultúrákban a “kockázatvállalás”, “vállalkozókedv”, “ambíció”, “presztízs” nagyobb arányban jellemző a férfiakra. A matriarchális társadalmakban viszont a kutatások épp ellenkező eredményt mutatnak: ott a nők vállalnak könnyebbe kockázatot, vállalkoznak és ambiciózusak. Itt látszik meg, hogy mindez mennyire szocializáció kérdése.

                Az egész ott elkezdődik, hogy
                a, miért dicsérnek meg és miért szidnak le gyerekkorban (a kisfiú lehet csintalan, a kislány legyen jól nevelt, a kislány sírhat, a kisfiúnak a sérülés “katonadolog” stb.), hiszen mindenki szeretetre és elfogadásra vágyik
                b, milyen mintákat látsz (az irodalom tankönyvben fél kezeden meg tudod számolni a női szerzőket)
                c, milyen lehetőségeid vannak fejlődésre felnőttként (ha a házimunka 90 százalékát te végzed, ill. a gyereknevelés 70 százalékban rád hárul, nyilván technikailag és tényszerűen kevesebb)
                d, milyen sztereotípiákkal találkozol egész életedben: a csinos nő buta, a fiatal nőnek nem való a pénzügy, a gazdag nő az apja/szeretője/férje által jutott magasra, a keménykezű női vezető hisztizik, míg a kemény kezű férfi vezető határozottan diktálja a tempót stb., és ez mennyire korlátoz téged.

                Szóval, a dolog igen jelentős mértékben szocializáció függvénye, egy része tudatos, egy része teljesen tudattalan. A Gender Studies lényege, hogy mindkettőt vizsgálja.

                • Tehát akkor azt elismered, hogy a jelenlegi társadalomban ezek lehetnek tényezők, statisztikailag. Amely tényezők szerepet játszhatnak a munkavállalók megítélésében, és ezáltal jogosan hozzájárulhat a bérszakadék kialakulásához. Mégha a helyes tendencia az is lenne persze, hogy ezek a tényezők csökkenjenek, és általa a bérszakadék is. Ugye?

                  • Vagy inkább az előítéletek kialakulásához és erősödéséhez. A probléma ugyanis az, hogy NEM az egyéni teljesítmény méréséből, hanem inkább az illető nemi hovatartozásához kötődik a bérkülönbség :( Illetve ahhoz is, hogy a nők ebbe kénytelenek belenyugodni, mert társadalmi szinten élnek a sztereotípiák, a munkavállalók jellemzően, kifejezetten a nemi hovatartozás alapján, kifejezetten azonos teljesítmény mellett adnak kevesebb bért a nőknek. Nem mondom, hogy 100 %-ban, de nagyon gyakran.
                    A programozók mint nők? Íme, egy cikk, a mélyebb utánajárást rád bízom: http://index.hu/tudomany/til/2014/12/15/egy_no_irta_a_holdraszallas_szoftveret/
                    “Az elv, miszerint „a programozás a nők dolga”, innentől fogva benne is maradt a köztudatban, legalábbis az informatika csecsemőkoráig. Az első programozók között rengeteg nő volt: az első számítógépes fordítóprogramot (compiler) is egy nő, Grace Murray Hopper írta.”
                    Stb.

                  • A társadalmi tényezőket a társadalom alakítja, tehát reális igény, hogy ezeken változtassunk. A biológiai tényezőkkel nem igen tudunk mit tenni: ott adott egy mozgástér, amin belül változtathatunk a dolgokon. Viszont a társadalmi tényező nagyobb mértékben határozza meg a potenciálodat, mint a biológiai, hiszen női és férfi agy között nem jelentős az eltérés, és nemi hormonok hatása nem írja felül a személyiség jellemzőit.

              • Itt néhány állítás ellentmond bizonyos tényeknek, ne lepődj meg rajta. Biztos elkerülte a figyelmüket az iskolában Pascal, Leibnitz, Jacguard, Babbage neve. BabbaGE 1800 évek eleje, lyukkártya vezérlésű szövőszék. Hollerit, Aiken neve nem sokaknak ismerős. De talán Neuman jános nevét és az 1952 körül befejezett gépéről halottak EDVAC.
                Már csak azt kellene tudni megmondani, hogy melyik programnyelvről beszélnek. Fortran, Cobol, Algol 60,….? És mit tekintenek programozásnak. Remélem az Algolt mondják, ha jól emlékszem 10 kötet, és nem éppen vékonyka.

                • Nem értem igazából, amit írsz.
                  Hogy jön ide Neumann? Programozókról beszéltem.
                  Melyik Pascalra gondolsz? Arra, aki akkor élt, mikor még a nők konkrétan nem járhattak egyetemre? Leibnitz dettó, meg a többi is, akit említesz.

          • A fizetéskülönbség nagy része elolvad ha tényleg minden egyéb változóra kontrollál az ember, és meredeken csökken generációról generációra is. Gyanús, hogy nem az van, hogy az öreg nőket jobban diszkriminálják, logikusabbnak tűnik hogy a fiatalok más döntéseket hoznak. Ezzel együtt a magyarországi helyzet tényleg lesújtó nemek egyenlősége szempontjából, csak szerintem nem elsősorban a munkahelyen.

            “Aki a Vak Komondorok országában okafogyottnak tartja a feminizmust, az vagy autoriter személyiség, vagy össze van zavarodva.
            Viszont aki a magyar helyzetre a harmadik hullámos posztmodern feminizmust tartja a megfelelő válasznak, az szintén vagy autoriter személyiség, vagy össze van zavarodva.”

            http://jobblibsi.blog.hu/2017/03/08/boldog_gendernapot_minden_gendernek

  8. Tulajdonképpen én nem értem ezt az egész őrületet. A gender-félét… Mikor az első gyerekem született, úgy voltam vele, hogy mindenféle játékkal hadd játsszon. Nem kell skatulyázni, hogy csak baba, vagy csak kisautó. Kislányként megőrült a betonkeverőkért, a vonatokért. Szülinapjára sem babát kapott. De kislány volt. Hosszú hajjal, frizurákkal, lányos kis ruhákkal. Összegezve: szerintem játszhasson amivel akar, de azért felnőtt dolgokba ne szóljon bele (mondom ezt úgy, hogy én meghallgatom a véleményüket sok mindenben,de mivel enyém a felelősség, én döntök) . És ezzel nem nézem le vagy ilyesmi, csak épp tudom, hogy gyerekkorban még hajlékony a legtöbb ember. Amerre az adott szél fújja. Ma barátom, holnap utálom. Aztán imádom. Ma a fiúk irigylésre méltóak, lennék inkább az, holnap pedig a lányokkal ugyanez. Olyannak látom ezt a dolgot a “majd ő eldönti” elvvel, mint a szabályok nélküli nevelést. Frusztrált, senkinek-sem-kellek-senki-sem-törődik-velem érzéshalmazzal küzdő embereket termel. Ha mindenre azt mondjuk: ahogy te akarod gyerekem (b+, még azt sem mondhatom hogy lányom, fiam?), akkor abból ez lesz. Frusztráció. Azt gondolom, legjobb ha a szülő nyitott minden ilyen kérdésben. Lehet mesékbe szőni az ilyen dolgokat, okosan, ügyesen kifejezni, hogy nekem mindegy minek érzed magad, nekem mindegy kik vonzanak, itt vagyok neked. Ha pedig majd valamikor a gyerek másként dönt, na akkor kell támogatni benne, ha bejelenti hogy meleg, akkor mellette állni, satöbbi.

  9. Előre is bocsánat, de engem most egy kicsit sokkolt, hogy neked (látszatra) egy ennyire regresszív dolgot jelent a feminizmus.

    A nemek közötti feltételezett agyi különbségekről messze nincs tudományos konszenzus, és a legtöbb ilyen kutatás egyszerűen készpénznek veszi, hogy a talált különbségek “természetesek” és nem a szocializáció következtében jöttek létre (miközben a neuroplaszticitás révén az utóbbi egy nagyon lényeges tényező minden ember agyi fejlődésében.) Egy egyszerű Google-keresés révén lehet pdf-et találni Cordelia Fine ‘Delusions of Gender’ című könyvéből, nagyon ajánlom.

    Ugyanígy nem értem, hogy beszélhet egy feminista blogger olyasmikről, hogy “a biológiai nemének megfelelő” külső, miközben az a feminizmus legalapvetőbb tézise, hogy a rózsaszínű ruhák meg a hosszú haj azok a *társadalmi* nemnek megfelelő dolgok, és egy szociálisan konstruált rendszer részei. Nyilván sok az ösztönző mindenki számára, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, és “lányosnak” nevelje a kislányát, de ezt véletlenül se mossuk össze a biológiai nemmel, amihez nem tapad automatikusan semmiféle esztétika, viselkedésmód vagy személyes preferencia, mivel ezek egyénileg változók (és még szabadabbak, változatosabbak lehetnének, ha nem hitetnénk el mindenkivel gyerekkorától, hogy őneki az a sorsa, hogy “nőies” vagy “férfias” legyen.)

    Szintén elég kiakasztó, amikor a nem bináris/genderqueer stb emberekről mint örök, stagnáló kisebbségről beszélsz, feltételezve, hogy a társadalom nagy többsége úgyis mindig elégedett lesz azzal, hogy nőként vagy férfiként definiálja magát, miközben nyilvánvaló, hogy a nők és férfiak nagy többsége szenved azoktól a korlátoktól, melyek közé a társadalmi nem szorítja őket, és az ezt az identitásuk révén fel is vállaló emberek száma ma jelentősen növekszik.

    Értem én, hogy az átlagos magyar olvasó számára nem szalonképes az a gondolat, hogy a gender az társadalmilag konstruált, de szerintem nagy hiba ehhez igazítani, emiatt kibelezni a feminizmust.

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. Hogyan írj könnyen, gyorsan félmilliós nézettségű cikket a nő helyéről? – Eszter's Offtopic
  2. Miért is hátráltatná valaki az egyenlőség ügyét? – Eszter's Offtopic
  3. 5 dolog, amiben a Gender Studies erősen családbarát – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: