Aktuális

A legfontosabb dolgok, amelyeket az írásról tanultam I.: a búcsú a sallangtól állatira nehéz

Rengeteget írok, de még többet szerkesztem mások anyagait. Az írás és a szerkesztés egészen másfajta tudatállapotot igényel, az egyik abszolút flow-élmény, a másik alapja pedig az analitikus gondolkozás. Akárhogy is, szöveggyárosként és szerkesztőként is szereztem egy sor tapasztalatot az évek során, ami talán másoknak is hasznára válhat. Ebben a sorozatban az inspirációról és a témaválasztásról is lesz cikk, de most az egyik leggyakoribb problémáról ejtek néhány szót.

kép: pixabay.com

kép: pixabay.com

A középhaladók főbűne: bonyolultan és jól írni

Középhaladónak lenni mindig nehezebb, mind kezdőnek: ezt tapasztaltam akkor is, amikor középfok után felsőfokú nyelvvizsgára készítettem fel egy csapat diákot. A gondot az okozta, hogy már biztos szókincsük volt, amivel elboldogultak a világban, és nem akaródzott a felsőfokhoz szükséges szofisztikált lexikális és nyelvtani elemeket elsajátítaniuk: minek tennék, amikor folyékonyan kommunikálnak így is? A haladó íróember is ilyen: már el tud mondani mindent, ami benne és körülötte van, miért is finomodna?

Nálunk ez a jelenség a következőképp néz ki:

„Először egyszerűen írunk és rosszul.
Aztán bonyolultan és rosszul.
Majd bonyolultan és jól.
Végül egyszerűen és jól.”
– mondja Vámos Miklós.

Érdekes módon a hivatásos cikkírók és aktív bloggerek körében a harmadik fázis tart a legtovább, és sokan egy életre meg is rekednek ezen a szinten, soha nem jön el az “egyszerűen és jól” szakasza. Tavasszal lesz kilenc éve, hogy elindítottam ezt a blogot, és döbbenten figyelem, hogy én is milyen terjengős, modoros, bonyolult posztokat töltöttem fel annak idején.

Tapasztalataim szerint a leggyakoribb hiba ennél a szakasznál az, hogy
– már eleve olyan témát választunk, amit minden héten megírnak ezren, és (ez a nagyobb baj) a nézőpontunk sem épp újszerű,
– ráadásul többször is megismételjük ugyanazt a gondolatot, ahogy tisztul le bennünk a konklúzió,
– fölösleges jelzőkkel és határozószavakkal próbáljuk tuningolni a szöveget,
– nem a stilisztikailag – hangulatilag – odaillő szót használjuk, hanem azt, ami a leginkább merész, feltűnő vagy épp nagyívű szinonimának tűnik,
– jól hangzó közhelyeket puffogtatunk “rohanó világunkról” és a “mai fiatalokról”, ami a “legkedvesebb nyári élményeim” fogalmazások hangulatát idézi (emlékszem, hogy szenvedtem, amikor tíz éve az Origo Programajánlóját szerkesztettem, és azon izzadtam, hogyan kerülhető el a “megrendezésre kerülő” és “keretei között” fordulat… programajánló esetén, tetszik érteni!)
– modoros kifejezésekkel tesszük sterillé a szöveget, amelyek élő ember szájából adott kontextusban soha el nem hangzanak,
– belekapunk olyan témákba is a folyamat során, amelyeknek a kifejtésére adott keretek közt nincs idő, tér, alkalom, ami eltéríti az olvasót a lényegi üzenettől.

A feszes szerkezethez az út a tudatos szerkesztésen át vezet

Ősszel Budapesten járt Joyce Maynard amerikai író, és fantasztikus szemináriumot tartott az írás művészetéről a sajtó képviselőinek, de ilyen modoros kliséket természetesen nem írunk le. Én az Alexandra Kiadó Könyvjelző magazinjának készítettem riportot az eseményről. Maynard a következőket mondta:

„Anyám, aki mindig is híres író akart lenni, de nőként erre a maga idejében nem volt lehetősége, írónak nevelt: hároméves koromtól írnom kellett, amíg mások úsztak vagy teniszeztek. Mindig azt mondta, írj úgy, mintha egy szavadért negyeddollárt fizetnének. Én ennek ma épp az ellenkezőjét tanácsolom: írj úgy, mintha minden szavad tíz dollárba kerülne. Figyeld azt, hol tudsz tíz dollárt spórolni. Terjengősnek és unalmasnak lenni luxus, amit nem engedhetek meg magamnak: az olvasó minél inkább a történet elején jár, annál valószínűbb, hogy leteszi a könyvet, ha nem vonódik be eléggé.

Maynard azt is hozzátette, hogy amikor kreatív írást tanít az egyetemen, a legtöbbször a szöveg legalább 40 százalékát kihúzatja, és minden esetben jobb anyag születik, mint előtte. Nem csak terjedelmi okokról van szó persze: aki képtelen a lényeget kiemelni, annak az üzenete – ha szépirodalom, ha újságcikk, blogposzt – sosem lesz lebilincselő.

Érdemes ezzel eljátszani: írunk egy posztot, cikket, de akár csak magánlevelet, és megnézzük, mi történik, ha minden olyan szót kihúzunk a szövegből, ami nélkül írásunknak ugyanaz volna az értelme. Ez nem jelent feltétlenül puritán elbeszélésmódot, hiszen erős névszók és igék ettől még bőven maradhatnak (Gárdonyi Géza is arra biztat, hogy ne “mondd”, hanem “suttogd”, “ordítsd”, “hümmögd”, vagyis válassz kifejező igét minden esetben), de máris súlya lesz minden szónak, feszesebb lesz a szerkezet, erősebb lesz a sodrása a műnek (Vámos Miklós például “suttogni”, “ordítani” vagy “hümmögni” se szereti hallani karaktereit, ő egyszerű gondolatjelet használ az idézett monológ, dialóg után a szereplő nevével: úgy véli, ha a kontextusból nem derül ki az illető állapota, fölösleges magyarázgatni. Csodálom a csávót).

Persze, mindez nagyon nehéz. Egyrészt azért, mert egónk büszke a kifinomult szókincsére, ráadásul úgy hiszi, ellenállhatatlanul izgalmas, újszerű részleteket oszt meg a tizenkettedik nagyívű szinonimával, határozószóval és szóbetoldással, másrészt pedig az írás mesterségének igen magas szintje az, amikor maga a kontextus – mindaz, amit felépítettünk – jelzőhalmozás, gondolatismétlés és egyéb szájbarágás nélkül is precízen megmutatja, miről van szó.

Összességében véve tehát középhaladó szinten minden íróember – bármit is írjon – tele van sallanggal, és eltart egy ideig, amíg kigyomlálja eszköztárából mindazt, ami túmaccs, és épp ezért silányítja a stílust. Mindenesetre irtsatok bátran, szinte mindig jobb lesz utána…!

Reklámok
Eszter névjegye (853 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

19 hozzászólás A legfontosabb dolgok, amelyeket az írásról tanultam I.: a búcsú a sallangtól állatira nehéz bejegyzéshez

  1. tavasztunder // január 8, 2017 - 22:47 // Válasz

    Pont jókor jött, nemsokára indul a saját oldalam élesben. Nagyon hasznos, rövid :) és köszönöm!

    • Azért rövid, mert éreztem én, hogy ehhez sorozat kell. :D De jó, hogy indul! publikus lesz majd a link? Kíváncsi vagyok.

      • tavasztunder // január 9, 2017 - 02:44 // Válasz

        Igen, persze, publikus lesz. A sorozat jó ötlet, kíváncsian várom. Bőven van mit tanulnom írás témában, bár ez nem szépirodalmi oldal lesz, de attól még érdekesen kell írnom.

  2. A kedvencem az idegen és szakszavak halmozása, amikor ahhoz, hogy egy mukkot is értsek a mondanivalóból minimum 5 nyelven és 13 szakterületet érintő lexikont kell magam mellé készítenem, és mellé még gugliznom is egy keveset, hogy mire megtalálom a 13. kifejezés értelmét az első ötét már el is felejtsem. Mindazonáltal időnként mindannyian esünk szerintem kisebb-nagyobb mértékben ilyen hibákba. :)

    • Abszolút. Van persze, amikor idegen szóval könnyebb vmit kifejezni, mint körülírni magyar, máskor meg a stilisztikai finomság kívánja meg azt az árnyalatot, de igen: RENGETEGSZER MEG BRUTÁLIS MODOROSSÁG VAN A DOLOG MÖGÖTT! :D

      • Persze, én is arra gondolok, amikor egy 10 szavas mondaton belül az “a” és a “hogy” – on kívül minden szó szakkifejezés, vagy idegen szó, csak hogy annyit értsünk, hogy ő nagyon művelt. :)

  3. Lehet, hogy ettől és hasonlóktól tartva nem írok blogot?
    (De lehet, hogy inkább lustaságból…. 😁 )

    • Az meg a legnagyobb kezdők hibája: a hibától való félelem miatt bele se kezdeni! Erre is van analógia nyelvtanuláskor: “linguistic toddler” a neve. Arról van szó, amikor egy intelligens, magasan képzett felnőtt ember átmenetileg egy totyogós gyerek szintjére kerül nyelvileg, új idegennyelv elsajátításakor, ami egy természetes folyamat. Sokan ettől rettegnek, megalázónak tartják, ezért inkább nem szólalnak meg az új nyelven, nehogy nevetségessé váljanak. Ezzel persze magukat szorítják sarokba, mert így hogyan is beszélhetnének később folyékonyan? :)

      • Ebben mondjuk sajnos nem elhanyagolható tényező, hogy társadalmunkban ma tilos hibázni, mert gyakorlatilag azonnali arcvesztéssel jár. Ha még be is ismered, akkor beléd is rúgnak hozzá, úgyis balek vagy. Hibázni pedig mindenképpen fog az ember, mert semmi sem abszolút. Ennek a megemésztéséhez szükség van némi keménységre is, és fejlett érzékkel kiválogatni, which fight will you pick :)

        • Kommunikáció kérdése is a dolog. Én pl. értékelem azt, ha valaki kiáll, és felvállalja a hibáit, tévedéseit – függetlenül attól, hogy üzletember vagy spirituális tanító az illető.

  4. Nagy-nagy kíváncsisággal várom, hogy miket fogsz még megírni ebben a sorozatban, mert amit most összeszedtél, az is baromira hasznos. Egyébként ha fogsz majd még újságírókat tanítani, szerintem ilyenekről is beszélhetnél :)
    Tényleg nem könnyű, hogy saját magunkat rajtakapjuk az ilyen hibákon, de azt tapasztalom, hogyha egy kicsit később (akár csak fél nappal vagy egy nappal, ha van rá lehetőség) újraszerkesztjük a szövegünket a megírás után, akkor sokkal jobban kivirítanak a fölösleges/nem odaillő részek, mert valahogy akkor keletkezik egy távolság, már nem vagyunk benne annyira a saját fejünkben. Talán pont az történik, amit te is leírtál, hogy átkapcsolunk szerkesztői tudatállapotba.
    Bár néha az ellenkezője is megesik, hogy elsőre nem vagyok elégedett azzal amit írtam, aztán később átolvasva arra jutok, hogy annyira nem is lett rossz :D

    • Most félig meg van írva két új epizód, de ezekkel a nagy sorozatos nekibuzdulásokkal gyakran megesik, hogy érdeklődés hiányban aztán elmaradnak. :)

      Igen, elvileg az volna a jó, ha mindig másnap szerkesztenénk, de erre sokszor nincs lehetőség, mert rögtön ki kell tolni a cuccot. De amikor csak lehet, jó várni.

  5. Kedves Eszter!

    Mint régi, visszatérő és hűséges olvasód, én is bátorkodom álláspontomat kifejteni az alábbi pár sorban. Véleményem szerint – fenntartva a tévedés jogát – ez egy nagyon fontos írás, amelynek jelentősége elvitatását különösebb szellemi erőfeszítés nélkül, bízvást nevezhetjük dőreségnek. Mindazonáltal, ha minden körülményt alapos megfontolás tárgyává teszünk, s az összegyűjtött érveket, ellenérveket gondosan és lelkiismeretesen mérlegeljük, akkor sem juthatunk más következtetésre, mint amelyre Te Magad is jutottál: a kevesebb néha több. Jómagam is épp úgy gondolom mint Te. A szuperlatívuszokkal tűzdelt, barokkos túlzásokkal felcifrázott, túlírt mondatoknak, modoros fordulatoknak nincs helye, nem csak a Nap alatt, de bizony a blogszférában sem – tartsuk meg ezeket az ismérveket az önjelölt megmondóemberek, ezoterikus tanácsadók és self-made lájfkócsok névjegyének, amely attribútumok világítótoronyként jelzik az értő olvasó számára a valós, értékes tartalom nélküli fércműveket. Nem is szaporítanám tovább a szót, rabolva a drága Idődet, rátérnék hát a poszt kapcsán felmerült gondolataim, észrevételeim kifejtésére, hangsúlyozva, hogy mindez csak szubjektív vélemény, amely – mint tudjuk – épp olyan, mint az ember hátsó fertálya: mindenkinek van.

    A poszt fasza lett megint.

    • Mivel momentán magam is antipatikus vagyok az idegen szavak extra (pláne inadekvát) használatával, nagyon konveniál több előttem szóló megjegyzése, hasonlatosképpen a poszt maga. Az idegen kifejezések használatának exhibicionista jellege különösen evidens és molesztáló.
      Kanpulykától külön kérdezem, a nick-jével kapcsolatban:
      Sic transit gloria Ursi (majoris)?

  6. Ego sum qui sum ;)
    Sum, quod fueram – quamquam alium.
    Na jó, nem játszom tovább az eszem.

  7. Nem olyan rég olvastam végig a régi cikkeimet és ismertetőimet, és csak néztem, hogy minek írtam annyit. Pláne olyan modorosan. :) De ahogy írod, tényleg el tudja ragadni az embert a hév, aminek fényében úgy tűnik, hogy azok a szavak és mondatok de jól hangoznak. Rosszabb esetben, illetve tapasztalat hiányában az ember ezt másnap sem veszi észre…

  8. Jó, én erre azt mondanám, hogy komoly dolgokról egyszerűen kell írni, tiszta sor. Én meg tagadhatatlanul felvettem valami terjengős stílust mostanában, de nem teljesen öncélúan: igyekszem a témámat népszerűsítő formában eladni, és ehhez érzésem szerint kell egy kis produkció, performansz, szókincsvillogtatás. (Varietas delectat.) Mindegy, hagyjuk is ezt, gondolatrohanásaim vannak, és kész. Ennek ellenére tegnap déltől teljes jogú állampolgárként nyomom az ipart freelancerként. Eddig még nem igazán freelancoskodtam semmit, de zajlanak az előkészületek, hangolódom a WP blogmotorra sablonszerkesztésileg. Lelkileg, háháhá. Ez lesz a záródoga témám, ésatöbbi. Aztán nekilátok életprogramom újbóli megvalósításának, jövőre beadom levelező magyar-angolra a keleti végeken. Szerintem tutkó ez a freestyle-buli.
    Eszméletlenül jól szórakozom, de még így sem jut időm mindenenre. Mindegy, állam bácsi szponzorál. Én a rokkant témát úgy fogom fel, hogy átképzésre kaptam, más kérdés, hogy én meg pont vissza szeretném magam képezni a kiindulási pontra. Van olyan, hogy, boniem. :-D

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. Weekly favorites #2 – Blackbird
  2. A legfontosabb dolgok, amelyeket az írásról tanultam II.: na, és honnan jön az ihlet, hogy mindennap írj? – Eszter's Offtopic
  3. A legfontosabb dolgok, amelyeket az írásról tanultam IV.: A modorosságról, tabuk nélkül – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: