Pedoszexuális jogok?
Több ismerősöm is megosztotta azt a képet, amiről akár beszélhetnénk is, de először inkább nézzük meg:
A megosztó lelkendezik, hogy a LMBT-színtér végre egy fontos témáról is szót ejt, ez pedig a pedoszexuális jogok. Az üzenet egyszerű: “a szerelem nem- és korvak, éljenek a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és pedoszexuális jogok”. A pedofília voltaképpen jó dolog, hiszen a “szerelem csak szerelem”, ez van.
Az illusztrációkat látva az első asszociációm az volt, hogy ez csakis valamilyen homofób provokáció lehet, ami a nemheteró közösséget a pedofíliával kívánja egybemosni a híres “A következő lépés az lesz, hogy állatokkal akarnak majd házasodni” szólam égisze alatt.
De aztán utánaástam egy kicsit a témának, és kiderült: valóban létezik egy kicsinyke, “pedoszexuális jogokat” hirdető közösség, amelynek egyetlen célkitűzése az, hogy a beleegyezési korhatár a világon mindenütt csökkenjen. Az USA legtöbb államában 16, illetve 18 év, sok helyen 18, Magyarországon pedig 14. Vannak, akik ezt a korhatárt egy az egyben eltörölnék, így kerül a képbe a serdülőkort még el nem ért gyerekek iránti vonzalom, vagyis a pedofília is. Az ő – hogy is mondjam? – “harcukat” festi meg a South Park híres epizódja is a NAMBLA-ról, ami sajnos – bár ezt kevesen tudják – egy létező szervezet.
Talán mondanom sem kell, hogy ez a kiskorúakkal való szabad bujálkodást hirdető deviáns kisebbség sehol a világon nem ért még célt több évtizedes lobbitevékenysége ellenére sem, és nem csak a többségi társadalom utasítja el őket hála az égnek, hanem az LMBTQIA-közösség is. Hiába érzik magukat üldözött, ártatlan kisebbségnek, a többségitől eltérő orientációt és identitást tömörítő szervezetek is elhatárolódnak tőlük, vagyis P betűvel sosem bővül a híres rövidítés.
Mivel azonban létük tökéletesen alkalmas arra, hogy az egyszeri nyárspolgár összevonja a szemöldökét és információgyűjtés nélkül azonnal rohadtpedofilbuzeránst kiáltson, fontosnak tartom, hogy tisztázzunk néhány dolgot:
a pedofília, nekrofília, a zoofília nem azért számít súlyos bűncselekménynek és morálisan elítélendő tettnek, mert gusztustalan (bár igen, szerintem is az), hanem mert a gyerek, a halott és az állat nem képes arra, hogy felelősségteljes, adekvát döntést hozzon egy felnőtt emberrel folytatott szexuális aktus ügyében, illetve adott esetben megvédje magát.
Éppen ezért a gyereket, a holttestet és az állatot minden védelem megilleti, és a kiszolgáltatott státuszukkal visszaélő ember komoly büntetést érdemel.
Fontos továbbá megemlíteni azt is, hogy pedofil – nekrofil, zoofil – sajnos orientációtól és identitástól függetlenül bármilyen közegben akadhat: van köztük heteró, meleg, leszbikus, bi-, transz- és interszexuális is, de hogy egy lépéssel tovább menjünk, egyéb tényezők sem számítanak: paradox módon épp a homoszexualitást leginkább elítélő katolikus egyház papjainak sorában van belőlük sok, olyannyira, hogy a Vatikán külön is bocsánatot kért a logója alatt elkövetett pedofil bűncselekmények miatt.
Érdekesség, hogy az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint a pedofília önmagában véve nem bűn, hanem betegség: akkor történik bűncselekmény, ha a beteg gyermekpornográfiához nyúl, vagy szexuálisan közeledik egy kiskorúhoz. A közvéleményt mélyen megrázta, amikor 2014 végén egy pedofil hajlamokkal küzdő férfi kamerák előtt vállalta fel történetét az Egyesült Királyságban: elmondta, hogy kislányokhoz vonzódik, de soha nem nyúlna gyerekhez, szégyelli magát vonzalmáért. Komoly probléma, hogy nincs terápiás program ilyen esetekben, és a betegek jelentős része egyébként sem merne segítséget kérni, pedig így talán a bűncselekmények egy része megelőzhető volna. (Minderről annak idején én is írtam.)
Miről van tehát szó? Arról, hogy a pedofil cselekedet bűncselekmény, így aztán természetesen nem beszélhetünk “pedoszexuális jogokról”: a jogok ugyanis addig tartanak, amíg más emberek jogai nem sérülnek – ebben az esetben erről viszont szó sincs.
Kedves Eszter,
szépen pontosan írsz, éppen ezért szúrt szemet “az első asszociációm az volt” kitétel. Szerintem az első gondolatod volt, elsőre az jutott az eszedbe, kapásból úgy gondoltad stb. Az asszociáció más. A poszt tartalmával egyetértek.
Asszociáció = egyesítés, képzettársítás. Nekem a leírt volt az első, ami beugrott, mondhatni automatikusan.
Hmm érdekes megközelítés :)
És a zooszexuálisak. Meg a szadoszexuálisak.
Legyenek mindenféle jogok. Pl. azért, mert a gyerekek ingerlik szexuálisan, magáért a vágyért nem csukják le. Mondjuk ha módosítható, akkor az jó – neki. Na szóval a vágyért ne büntessék. De vannak vágyak, amiket kielégíteni már bűn. A kleptomániásoknak is legyenek jogaik: emberek. Mégsem gondolom, hogy ők büntetlenül lophassanak.
Minden legyen szabad, ami másnak nem árt. A szexben minden szabad, amibe a másik a következményekkel tisztában levő ember beleegyezik. Részeg/öntudatlan emberrel szexelni lényegében nemi erőszaknak számít, nagyon helyesen. Egy gyerek – és egy állat – nem egyezhet bele a szexbe úgy, hogy a következményekkel is tisztában van. Korlátozott a cselekvési szabadsága, a saját pénzével (pl. örökölt vagyon) sem rendelkezhet, egyszerűen mentálisan még nem elég érett ahhoz, hogy teljes értékű beleegyezést adhasson. Gyerekkel a szex épp olyan erőszak, mint öntudatlan/értelmi fogyatékos emberrel.
Igen, és épp azért, mert hiába “egyezik bele” (például a jóképű tanár úrba szerelmes 13 éves diáklány, aki 16-nak néz ki), az érzelmi, szexuális, gyakorlati következményekkel nincs tisztában koránál fogva. És mert bizonyos kor alatt mindenki sebezhetőbb.
Így van. A beleegyezési jog leszállítása is ezért kérdéses, mert itt nem a fiatalokat kedvelő emberek (mert pedofil nők is vannak, bár tudtommal kevesebben) érdekei az elsődlegesek, hanem a fiataloké. A szex ugyanis nem alapvető jog, a bármiféle bántalmazástól való mentesség viszont igen.
Aki 16-nak néz ki, az már nem izgatja a pedoszexuálisokat (bocs, de kukkra áll a hajam ettől a szótól! :) mondjuk a “-fil” miért lenne jobb, az is emelkedett szeretetre utal) Azok csak a kapuzárási pánikos vénkecskék, akik megnyalnák a sót, de gyakorta frászt is kapnak attól, ha kiderül, hogy nem volt még 16.
A pedofilia lényege nem az, hogy hamvas-ropogós, de nőnek kinéző valaki jön be, hanem konkrétan a gyereknek kinéző.
Mondjuk konkrétan a tényleg 16-nak kinéző, az már talán a hebefil, vagy hogy hívják emberkéket sem. Vagy aki a kamaszokat szereti, azt hívják hebefilnek és nem pedofilnak, vagy hogy van ez. És hogy aki a 16 évest szereti, azt már hebefilnek sem kell nevezni. Azért remélem, ti értitek, ha már én nem.
Na szóval azt akartam mondani, hogy nem biztos, hogy ezt a hebefilt meg a pedofilt nem biztos, hogy nagyon meg kell különböztetni, a lényeg azért hasonló: nem kifejezetten felnőtt emberek izgatják szexuálisan egyrészt, másrészt ugyanúgy kárt okoz a gyereknek/kamasznak, ha kiéli a vágyait. Akkor is, ha nem alkalmaz konkrét fizikai vagy pszichológiai erőszakot, terrort, nyomasztást, “csak” kihasználja a kamaszok érzelmeit, apahiányát, szerelmét vagy amit a kamasz annak vél.
Hú, de zavaros lett. Kissé sokfelé figyeltem közben :D
Nem olyan régen olvastam egy cikket, amit egy pedofil ember írt a betegségéről, felvállalva azt. Nagyon őszinte írás volt, részletesen beszámolt róla, hogy milyen volt kamaszként rádöbbenni arra, hogy a kislányokhoz vonzódik, és hogy mennyit szenved emiatt, de soha nem érne gyerekhez és terápiára jár, kezelteti magát. Lehet, hogy ugyanaz volt az író, akit te is említettél, de a nevére már nem emlékszem és nem találom a cikket sem, pedig érdekes volt. Állítása szerint a pedofil emberek között kétféle megközelítés létezik: vannak, akik hozzá hasonlóan tudják, hogy ez betegség, nem helyes dolog, és ellenállnak a késztetésnek, kerülik a gyerekeket.
A másik megközelítés nagyon durva, úgy gondolják, hogy ezt a késztetést ki lehet élni, és a gyerekeknek ez igazából jó és ők is élvezik. Ők alkotják a dark neten a pedofil közösségeket, ahol megosztják videókat, képeket, saját élményeket osztanak meg. Nagyon nehéz az utánuk való nyomozás, mert minden lehetséges módon védik magukat, de szerencsére néha azért sikerül őket felgöngyölíteni.
Különbséget tett a cikkíró a valódi pedofilok és a gyerekekkel erőszakoskodók közt is, mert utóbbiak közül nem mindenki pedofil, sokan csak szimplán agresszívak, akik számára a szexualitás is csak a hatalmaskodás egy formája, akár felnőttekkel, akár gyerekekkel teszik azt. Az igazi pedofilok viszont tényleg csak gyerekekhez vonzódnak.
Mindenképp nagyon kegyetlen sors lehet ilyennek születni és ha betegség, akkor tényleg nem tehetnek róla, de kiszolgáltatott gyerekekkel se lehet szexelni és kész, ehhez senkinek nincs joga.
Ami érdekelne, hogy vajon mi az oka annak, hogy ilyen gyakoriak a papok között a gyerekzaklatási esetek. Talán több pedofil megy papnak, mert azt hiszi így le tudja győzni a késztetését, ami végül nem sikerül? Vagy eltorzul a személyiségük a bigott neveltetés és a magány/szexhiány miatt? Vagy a papok közt sincsen több pedofil, mint máshol, csak ezek az esetek gyakrabban kiderülnek? (Végül is a papot csak könnyebb feljelenteni, mint az apát, nagybácsit vagy egyéb közeli rokont.)
Szerintem az lehet az oka, hogy több gyereket kapnak napi szinte a kezük közé (ministráns, kórista, vagy egyházi iskolában diák), mint nőt, és valóban, szerintem nem biztos, hogy mind pedofil a kezdet kezdetétől. Lehet hogy csak arrafelé tör ki az elfojtás, mint a hegyipásztoroknál a birka felé, kinek mi esik kézre.
Szerintem koze van ahhoz,hogy novel nekik tilos, viszint van hatalmuk az eretlen gyerekek folott.
Nehez kerdes ez.
Ehh… pedoszexuális jogok… ez annyira abszurd, hogy nehezen rágtam végig magam ezen a szövegen ma reggel, pedig teljesen érthető.
Alapvetően egyetértek, maga a vágy nem bűn, de ha már olyan tartalomra kattint, vagy kislányokat nézeget félig álló fasszal és kicsit sem szégyenli, az már büntethetőnek kellene, hogy legyen – és büntetendő is amúgy, totál jogosan.
Azok a pedofilok, akik abba az illúzióba ringatják magukat, hogy “ezt a gyerek is szereti és jó neki”, az pontosan azt csinálja, mint amikor a nemi erőszakolók mondják azt, hogy de miért nyígnak a nők, hát az nekik biztosan jó, ha valaki megdugja őket.
A gyerekekkel való kapcsolatnál annyi a különbség, hogy a kisgyerek tényleg abszolút nem fog ellenkezni, hiszen fogalma sincs még arról, hogy mi a normális, csak tanulja a világot és azt, hogy hogyan működik: ezért nagyon könnyű gyerekeket csapdába csalni… még rettenetesen naivak és mindent elhisznek, aztán amit látnak, tapasztalnak, azt magukévá és a későbbi életük normáivá teszik. Sőt, egy gyerek simán azt is mondhatja, hogy ez tényleg jó neki, mondjuk megfelelési vágyból, vagy csak mert azt érzi, hogy ő akkor “jó”, ha ezt mondja. De lehet félelemből, bármiből, de tény, hogy ki lehet vele mondatni, hogy neki ez jó – de ez attól még NEM lesz igaz. Az, hogy valaki nem ellenkezik, vagy tapasztalatlanságából kifolyólag becsapható, az nem azt jelenti, hogy alapból beleegyezni, vagy ez kedvére való.
Az, hogy a papok miért a gyerekek felé fordulnak, szerintem ugyanezért van: a gyerekeknek csak azt mondod, hogyha ez kitudódik, akkor örökké a Pokolban fognak égni, vagy éppen fordítva: ez Istennek a kedvére való, és ezt a gyerek, aki meg szeretne felelni a szigorú vallásos előírásnak, el is hiszi. És mégis ki ő, hogy gyerekfejjel megkérdőjelezze Isten akaratát?
Szomorú dolgok ezek… de hogy a pedofilok a jogaikért rikácsolnak, annál szerintem nincsen viccesebb dolog a világon. :DDD Már majdnem megsajnáltam őket.
Engem azért még mindig felcsesz ez a plakát. Nem elég az, hogy az LMBTQIA emberek még mindig nem teljesen egyenjogú tagjai a társadalomnak és még mindig küzdeni kell az elfogadásért, még ilyen csoportok is fel akarnak mászni a mozgalom hátán.
A bura.hu oldalon egy időben külön fórumtopik volt pedofiloknak, akik kompenzált állapotúak voltak, vagy hogy is mondjam. Talán egy kicsit segített közelebb kerülni a megértésükhöz. Aztán egy idő után egyszer csak nem jöttek többet, így kihalt ez a fórumrész. Pedofília, efebofília néven futott, és elég sok hsz-t ért meg, nem tom, megvan-e még. Hja, nehéz az élet…
Kompenzált állapotúak? Vagyis az, hogy ott a vonzalom, de nem élik ki? Azért elég szörnyű lehet, ha valaki rájön, hogy a gyerekek izgatják fel. El se tudom képzelni, mi lehet mögötte. Mindig Michael Jackson jut eszembe, aki szinte biztos, hogy azért aludt egy ágyban gyerekekkel – azt nem tudom, tényleg volt-e más, valszeg már sose tudjuk meg -, mert ő maga is megrekedt egy hétéves lelki szintjén, épp azért, mert nem volt normális gyerekkora, ötéves korától családfenntartóként élt, kamerák előtt, egy elnyomó apával. De biztos vannak egyéb okok is.
8-10 évesen még az is sokkoló meg traumatizáló, ha csak nyálcsorgatva, szájnyalogatva néz egy pedofil. Nem kell csináljon semmit, elég a jelenléte. Ha magától nem takarodik gyerekek közeléből, akkor el kell távolítani.
Az alaptétellel nem vitatkozva érdekes, hogy a cikk szerint WHO a pedofíliát betegségként definiálja. Végső soron egy pedofil (zoofil, akármifil) esetében is arról van szó, hogy valaki a hagyományosan bevett felállástól (felnőtt férfi szeret felnőtt nőt és viszont) eltérő valam(k)re gerjed. Ebből a szempontból viszont nem túlzottan különbözik pl. a homoszexualitástól, ami a jelenlegi állás szerint nem betegség (úgy tudom). Most akkor tulajdonképpen ami büntetendő, az betegség, ami nem, az pedig nem? Hol a határ? Nem mindegy, mert ettől függ, hogy orvoshoz megy valaki vagy börtönbe.
A betegség és a büntetőjogi kategória nem függ össze: egybeeshet, de külön is létezhet a kettő, nincs ilyen törvényszerűség, hogy vagy ez, vagy az. (A definíció jobbára társadalmi megegyezés kérdése, hiszem emlékezzünk, sokáig a homoszexualitást is betegségként tartották számon, egyes – ma már underground – irányzatok szerint most is az. Ugyanígy a büntetőjogi vonal: a teokráciákban a homoszexuális aktus is bűncselekmény, ne feledjük.)
A különbség racionálisan, érzelmek nélkül szemlélve annyi, hogy két beszámítható, felnőtt ember konszenzusos együttléte senkinek sem árt, ahol azonban nem beszámítható (fogyatékos, öntudatlan, eszméletét vesztett stb.) és nem felnőtt ember kerül a képletbe, ott konszenzusról nem beszélhetünk. Ez teszi objektívvá a különbség a homoszexualitás és a pedofília között, függetlenül az aktuális társadalmi megítéléstől.
A kleptomániát is tartják betegségnek, de sosem hallottam, hogy ettől függne, hogy elítélik-e a tolvajt, vagy sem.
Akor mért van a nevűkben a más szó ha nem minden elnyomot , társadalombol kitaszitot szexuälis kisebségre vonatkoizik. Zoo filia mivel rosszab mint a homo szexualitás ,?
Ällati jogok ? Megeszűk őket ojan täborokba tartjuk amikhez képest austhwich egy űfőllő telep. De az már gond ha vallaki leszopja őket. Nem pedi ledarälja.
Pedofiliät meg őszemosák a bemi eröszakal . A homosokrol se gondolhäk hogy minden felnőtbpasit meg akarnak erőszakolni
“Pedofiliät meg őszemosák a bemi eröszakal”
Nem mossák össze. A pedoszexualitás = nemi erőszak. Ha a másik fél nincs abban a helyzetben, hogy valóban, átgondoltan, tudatosan igent mondjon, az erőszak. Márpedig a gyerek nincs abban a helyzetben tudatilag. Kb. mint egy többé-kevésbé öntudatlan (tökrészeg, ájult, stb.) felnőtt. Ilyen egyszerű ez. (Ahogy egyébként a prostituáltak tekintélyes része meg anyagilag nincs abban a helyzetben, tehát a prostituáltak használata jellemzően szintén legalábbis felveti a nemi erőszak lehetőségét.)