Aktuális

Nem azért jó szinglinek lenni, amiért hiszed

Vannak bizonyos cikkek, amelyek minden héten több tucatszor megszületnek, szerintem én is megírtam már őket párszor: öt tuti flörttipp, az elengedés művészete, és persze az örök kedvenc: miért jó szinglinek lenni. Isten őrizz, hogy egyetlen kolléga munkáját is ízekre szedjem, vannak azonban visszatérő pontok, amelyekkel a legtöbb cikkben találkozhatunk…

szinglinek-lenni_kepernyo%cc%8bfoto-2017-01-23-2-43-07

Nézzük csak: végre akkor járok bulizni, amikor akarok, újra van időm a régi jó barátnőimre, annyit ehetek és ihatok, amennyi jól esik, senki se ítél meg, ha berúgtam, éjjeli kettőkor is befalhatok egy kiló jégkrémet, újra felvehetem az ex által túl szexinek nyilvánított miniszoknyát, bárgyú sorozatokat bámulhatok orrvérzésig a megszégyenülés veszélye nélkül, szőrösen fetrenghetek a franciaágyban egész nap, hülye női magazinokban olvashatom a horoszkópomat a fürdőkádban, óvodás kölyökként ugrálhatok a kedvenc számomra az ágyon, nem kell elszámolnom minden szabad percemmel, átfesthetem a hajamat, ha kedvem tartja, és a kedvencem: nyugodtan szeretgethetem a kiskutyámat, cicámat, senki sem fog kiröhögni emiatt.

Valahányszor végigolvasok egy-egy ilyen listát, mindig egyetlen, határozott gondolat merül fel bennem: mégis mi a fészkes fenéért megy bele egy felnőtt nő egy olyan kapcsolatba, ahol ezeket a dolgokat – és bármi egyebet, ami számára fontos vagy épp “csak” kellemes – nem csinálhatja, mert tiltják neki, netán kigúnyolják érte?! Mégis mi visz valakit arra, hogy a párkapcsolat miatt lemondjon a barátságokról, a megszokott öltözködési stílusról, a kedvenc időtöltésről, legyen szó filmekről, magazinokról, bulikról? Mi a csudáért van együtt olyan valakivel, aki kiröhögi, kigúnyolja és lenézi, ha önmagaként viselkedik, vagy éppen állandó elvárásokhoz köti a szeretetét, figyelmét? Hiszen egy ilyen kapcsolatnál még szép, hogy jobb az egyedüllét… méghozzá nagyságrendekkel!

Rengetegszer eltűnődtem már azon, hogy vajon mi lehet mindennek az oka, és a következőkre jutottam:

  1. Nagyon erős a szocializációs nyomás, hogy mindenáron kapcsolatban kell lenned, különben nem stimmel veled valami, nem élhetsz teljes életet. A valóságban persze nem a státuszod határozza meg elégedettségedet, hanem a státuszod minősége: konkrétan az, hogy építő-e a kapcsolat, amiben vagy.
  2. Nincsenek pontos ismereteink arról, mi számít bántalmazásnak: nem tudjuk, hogy a másik korlátozása és kigúnyolása is ebbe a kategóriába tartozik (még ha enyhébb is, mint az, amit mondjuk Joseph Fritzl tett a családjával, persze). Szocializációnk folytán elhittük, hogy a korlátozások és kisebb bántások teljesen normális, magától értetődő aspektusai az együttélésnek. Még a leány/legénybúcsúkon is a “szabadság elvesztése” a fő motívum, holott egy egészséges kapcsolatban a társad nem foszt meg semmitől, hanem a kiteljesedésedet segíti, ahogy te az övét.
  3. Kultúránkban évszázadokon keresztül stigma tapadt a szinglilét mellett a váláshoz is, ezért a többségünk látott már belülről diszfunkcionális házasságot, és akaratlanul is átvehette ezt a családi sémát: az ilyen embernek ha fel is tűnik, hogy nem egészen normális az, ha a párod elő akarja írni, hogy milyen hosszú lehet a szoknyád, elolvassa az emailjeidet és átkutatja a telefonodat, vagy épp kiröhög és kigúnyol a hited, házi kedvenced – igazából bármi – miatt, mindenképpen azt hiszi, hogy ezt el kell tűrni a család és a közösség érdekében, hiszen “a jó asszony mindent megbocsát”, és a túlvilágon jutalom jár a lemondásokért.
  4. Az önismeret nehéz és rögös útja sokak számára teljesen ismeretlen: nem vizsgálják meg, hogy milyen családi minták, korlátozó hiedelmek és egyéb külső és belső elvárások alakítják kapcsolódásaikat, és miért vonzó számukra egy olyan ember, aki eltiltja őket a szociális hálójuktól. Ezt nem azért kell tudniuk, hogy hibáztathassák magukat (vagy mi őket), hanem hogy felül tudják írni a negatív sémákat, méghozzá pozitív képekkel. Így, csak így van esély arra, hogy a következő partner egy értékes, érzékeny, figyelmes ember lesz, akinek eszébe se jut megfosztani kedvesét az alapvető személyiségjegyeitől és a személyes szabadságától, hanem épp ellenkezőleg: elfogadja és támogatja őt mindenben, és ez oda-vissza működik.
  5. Erre rímel, hogy sokan hiszik, hogy a párkapcsolat megoldja minden problémánkat, mert általa kapunk egy csomó pozitív megerősítést, és ezért áldozatokat is szükséges, érdemes, kell vállalni. A valóságban az önfeladás sosem olyan áldozat, amit bárki is következmények nélkül hozhat meg: előbb-utóbb törvényszerűen beüt a krah.
  6. A populáris kultúrában nagyon hangsúlyos szerepet kap az elnyomásra épülő kapcsolatok romanticizálása: Han Solo erőszakos tapizással hódítja meg Leia hercegnőt a Star Warsban, a Twilight Edwardja titokban követi és ellenőrizgeti Bellát, a Szürke 50 árnyalatának Mr. Grey-je egyedül szabja meg Anával való kapcsolatának kereteit… és az átlagos fiatal nő 15 éves korára egyszerűen internalizálta az elképzelést, miszerint szerelem = erőszakos nyomulás, kontrollmánia, beteges féltékenység, manipuláció, illetve az énhatárok teljes eltűnése. A valóságban az egészséges, felnőtt társkapcsolat épp arról szól, hogy egymás egyéni karakterét és személyes szabadságát meghagyjuk, viszont együtt többek, jobbak leszünk.
  7. Rengetegen élnek olyan körülmények között, hogy meg sem engedhetik maguknak az önálló életet, ezért a rossz kapcsolatot is elfogadják: 150 ezres fizetésből nem fogsz egyedül 100 ezerért másfél szobás lakást bérelni.

Ebben az értelemben nem igazán hibáztathatjuk azokat a nőket, akik felszabadult, gyermeki örömmel örülnek annak, hogy az abúzertől megszabadulva végre kiehetik a hűtőből a jégkrémet éjjeli kettőkor, miután a Született feleségek hatodik évadjával épp végeztek két barátnőjük társaságában. Ők, szerencsétlenek, valóban ritka örömként élik meg, hogy végre önmaguk lehetnek, és bármit megtehetnek, amire csak vágynak, nem kell tartaniuk egy ideges, manipulatív, gúnyos, féltékeny, irigy hím reakcióitól. Hiszen itt már nem hasonló értékrendről és közös célokról volt szó, hanem a teljes önfeladásról, aminek hosszútávon mindig összeomlás a vége, és még örülhetünk, ha hamar kerül pont a történet végére.

Kapcsolatban lenni jó, de csak ha építő az a kapcsolat. Szinglinek lenni szintén akkor jó, ha építő az egyedüllét. És hogy mikor lesz az? Ha arra szánjuk a felszabaduló időt, hogy felfedezzük és fejlesszük magunkat: feldolgozzuk és lezárjuk a múltat, megtaláljuk magunkban azokat értékeket, amelyek másoktól függetlenül is léteznek, és közben az is tisztázódjon, hogy mi is az, ami igazán fontos egy társban, és mi az, ami végképp megmérgezi az együttlétet. A miért-jó-szinglinek-lenni lista legfontosabb eleme tehát adja magát: azért, mert így lehetőségünk nyílik megérteni, hogy miért voltunk egy kezdettől kedvezőtlen kapcsolatban/mi romlott el később, és hogyan hozhatunk – minden korábbi mintát felülírva – legközelebb jobb döntést.

Az újjászületés esélye ez. Én aztán tudom, magam is keresztülmentem rajta.

szinglinek-lenni-jokepernyo%cc%8bfoto-2017-01-23-2-49-20

“Domináns” – ez egy erős eufemizmus

Kapcsolódó cikkek:

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

83 hozzászólás Nem azért jó szinglinek lenni, amiért hiszed bejegyzéshez

  1. Nagyon jó gondolatébresztő cikk. Kezdetnek. Érdemes lenne mélyebbre menni és túllépni a jégkrémen és a barátnős sorozatnézésen. Egy 40-es 50-es nőnek például ezek már nem adnak önazonosságot, sokkal több és fontosabb lelki történések vannak. a magány vállalása például egy hosszú házasság után sokkal keményebb történet. A legtöbben nem is vállalják, inkább az önfeladást választják sajnos.

    • Bizony, ez még csak az első fázis, a huszonéves lányok. Aki ilyenkor a kapcsolatban marad, jó eséllyel elsárkányosodik, hogy túléljen. És aki “dominánsnak” nevezi az őt elnyomót, az jó eséllyel legközelebb is ilyen karaktert választ: számára ez a természetes. Így élnek le nagyon sokat hosszú évtizedeket teljesen kiégve, érzelmileg elsivárosodva, üresen, cél és értelem nélkül, beszélgetések, közös célok és egymásra hangolódás híján.

  2. Az első részt olvasva nem értettem, hogy akkor most nem magunk miatt akarunk csinosak lenni? Otthon voltam babával, anyám meglátogatott és lesett, hogy veszek magamnak ruhát meg hajat mosok akkor is háromnaponta, ha nem megyek dolgozni. Aztán gondolkodott és mondta, hogy hát igen, hátha orvoshoz kell menni. Ja, mert amúgy nem akarnék ám embernek kinézni, csak mások miatt, ugye???
    Sokszor hallottam és már megszoktam, hogy megjegyzik, hogy és ezt a férjed megengedi? Mit szól hozzá? Hát semmit. Tudja, milyen vagyok.

    • Ez nekem sem volt világos soha. Én pl. otthonról dolgozom, ebben a mínusz tizenhét fokos őrületben négy-öt nap is volt, amikor nem hagytam el a házat. Ettől függetlenül nyilván felöltöztem, megfésülködtem, párszor sminket is dobtam fel, hogy embernek érezzem magam, meg úgy egyáltalán: sosem volt szétfingott mackóalsó meg kinyúlt fehér férfipóló rajtam otthonra se, ha magamat igen, a páromat meg pláne megtisztelem azzal, hogy még illatos és puha is vagyok.

      A “párod megengedi” férfiakat is érintő kérdés, de ott más a motiváció, nemrég beszélgettem erről egy férficsapattal. Arról volt szó, hogy mennyire fontos, hogy a férfiak számára is legyen támogató férfiközeg, barátokkal, ahogyan a nők számára is fontos a női tér. Megjegyezték, hogy az a tapasztalat, hogy a férfinak EL KELL KÉREDZKEDNIE, ENGEDÉLYT KELL KÉRNIE a párjától, ha ilyen programról van szó.

      Hamar kiderült, hogy annyi van, hogy ezek mind kisgyerekes apukák, így egyszerűen nem hagyhatják magukra napokra a családot, mert ott felelősségeik vannak. Nem azért kér tehát engedélyt, mert a zasszony egy kontrollmániás házisárkány, hanem mert közösen megoldott feladatok vannak a gyerekek körül, és annak logisztikáját az egyik ember kiesésével előre meg kell szervezni. eZ ÍGY TERMÉSZETES, ÍGY KORREKT, NEM IS ENGEDÉLYKÉRÉSNEK, hanem egyeztetésnek nevezném.

      Persze létezik emellett a házisárkány-szindróma is, de az már az a fázis, amikor a nő évekig, évtizedekig 3-4 gyerek mellett szinte mindent teljesen egyedül oldott meg és ő menedzselte a férje dolgait is, és teljesen kiégett, elvesztette önmagát. Mivel saját önmegvalósítása nincs, a férjét cseszegeti, rajta éli ki elfojtásait, és folyamatosan áll a bál otthon. Ennek elkerülése érdekében fontos, hogy az otthoni terheken a férjúr is osztozzon, és a nőnek is legyen élete a négy falon kívül. Ez is közös munka.

      • Jó esetben egy kisgyerekes apuka is tudja, hogy a feleség képes-e ellátni egyedül a családot, nélküle. Hacsak nem üt be valami betegség, pl. egyik lázas, másikat meg vinni kell suliba vagy az asszony kapja el a kórt, szóval normális esetben egy anya a teljesen egészséges akár kettő gyerekével is el tud lenni 1-2 napot, sőt talán még könnyebb is kevesebb embert kiszolgálni, igazodni hozzá. Nálunk ez úgy működött, hogy sokszor szombaton is dolgoznom kellett, emiatt mondtam férjnek, ha menni akar, akkor ő kéri meg a szomszédot/rokonságot a gyerekvigyázásra és mehet.
        Ha meg kicsik a gyerekek, úgyis egész nap egyedül van velük az anya, nem? És mindent megold, mert ő “úgyis otthon van és nem dolgozik” ld. másik cikk :D

        • Nem is azt mondom, hogy nem lehet menni, hanem azt, hogy egyeztetést kíván a dolog. :) Mint ahogy a munkahelyen is megoldja a csapat a beteg/szabadságon lévő kolléga munkájának szétosztását, csak éppen ez igényel bizonyos – kisebb-nagyobb mértékű, helyzettől függően – egyeztetést.

          • Munkahelyen jó eséllyel egyenrangú felek vannak.
            Bárcsak egyeztetés lenne mindenhol, ahogy írod, a családban is, nem az, hogy apa megy ahová akar, anyuka meg oldja meg, ha menni akar valahová.
            Egyébként tényleg jó szinglinek lenni, ha az ember jól érzi magát és nem egy másik ember ad értelemet az életének, hanem saját maga.

            • “ha az ember jól érzi magát és nem egy másik ember ad értelemet az életének, hanem saját maga.”
              Szerintem párkapcsolatban is akkor jó lenni.

              • Ezzel nem is vitatkozom. Jó párkapcsolatban.

                • Nemnem. Azt mondom, hogy párkapcsolatban is CSAK akkor jó lenni igazán, ha nem a másik ember ad értéket az életnek. Persze, azért vagyunk benne, mert jobb, mint nem benne lenni, ad hozzá a kapcsolat, a másik ember az életemhez – de az értelme nem az, hanem magában értékes az életem.

              • Te jóságos ég, zongorázni lehet a különbséget, hogy milyen jó, és milyen rossz kapcsolatban lenni!

      • Én akkor is embernek érzem magam és embernek nézek ki, ha három napja nem fésülködtem. :D Mi másnak néznék ki? :D

        Egyébként a kulturált ruha otthonra is elvvel egyetértek, de különben a civilizáció unalmas és fésülködni unalmas és nem szeretem az evolúciós elméleteket, de azért az emberek a történelem során sokkal gyakrabban voltak koszosak és kimerültek mint tiszták és kulturáltak, emiatt az embernek kinézés inkább az előbbi állapotra vonatkozik, már csak statisztikai alapon is.

  3. Általában döbbenten olvasom az ilyen témájú írásaidat. Tényleg olyan sok nő (vagy férfi, kirekesztve érzem magamat mindig :) ) van, aki figyelmen kívül hagyja ezeket az evidenciákat?
    Nem óvodai tananyag, hogy mit lehet egy normális kapcsolatban és mit nem? Telefont átkutatni meg emaileket olvasni? Ez lenne jellemző manapság a párkapcsolatokra? Szerintem nem.

    • Szerintem sajnos jellemző ez még mindig, hogy nem tartanak egész embernek párkapcsolat nélkül, ergo inkább egy rossz kapcsolatot választ, nehogy egyedül maradjon.
      És onnan meg egyenes út a rossz kapcsolat, a lelki abúzus és a másik kontrollja.
      Ezt nem lehet nemekre lebontani, férfi-nő egyaránt csinálhatja.
      (Mindkettőre tudok bőven példát mondani.)

      Bár én javuló tendenciákat látok.

      • Igen, az 1-es pont kimondottan erről is szól, nem véletlenül első helyre raktam. Plusz az ember társas lény, a többség érzelmeire rímel az elvárásréteg. Csak az nem mellékes, hogy milyen az a kapcsolat, a hasonló megalázó helyzetek elkerüléséhez pedig rengeteg önismeret, erő és nem ritkán támogatottság szükségeltetik. És itt még nem is beszéltünk a durván bántalmazó kapcsolatokról, ahol vér is folyik: sajnos, sok ilyen van, és nem mindig a legszegényebbek között (lásd Vak Komondorék és Demcsák Zsuzsa).

  4. Szingli önáltatás. A legtöbb szinglis cikk ugyanerről szól.

    • Én azt gondolom, aki ilyen cikket ír, valóban felszabadul. Csak az a baj, hogy nem sokáig tart ez a fajta megkönnyebbülés, mert a többségük kapcsolatfüggő: néhány héten-hónapon belül jön az újabb kapcsolat, ami jó eséllyel ugyanilyen lesz, mert nem értette meg a leckét, nincs összehasonlítási alapja. :(

      • Nézd, az élet lényege: szeretni és szeretve lenni. Ezért tragédia a szingliség, akárki is áltatja magát fájdalomcsillapító jelleggel, hogy nem az. Nem tudsz szeretni mert nincs kit, és nem kapsz szeretetet, mert nincs kitől. Hagyjuk a szülői szeretetet, mert 1 felnőtt embernek elsősorban nem arra van szüksége. A szingliség számomra gyökértelenség. Nincs kivel és KIÉRT élni. Az ember nem elég önmagának. Az egoista életből csak 1 kiút van: ha tudsz valakiért élni. (nyilván az a jó, ha ez kölcsönös!) És az a valaki nem anyuci-apuci és nem a macska, mert a nőnek is és a férfinak is TÁRSRA van szüksége. Nem célokra, vágyakra, tervekre, álmokra, mert ezek nem szeretnek téged, és ezek senkit nem érdekelnek rajtad kívül.

        1 húsz éves még áltathatja, vakíthatja magát az egoista “céljaival”, de egy 30 feletti – ha józan ítélő képességgel bír – az tudja hogy szinglinek lenni maga a lelki halál.

        Igen, lehetnek szingliként álmaid, de kit érdekelnek?
        Igen, lehetnek szingliként céljaid, de kit érdekelnek?
        Igen, lehetnek szingliként terveid, de kit érdekelnek?

        Kit érdekel a létezésed? Ez a nagy kérdés, amit eddig 1 szinglis írásban sem láttam.

        A barátok idővel elkopnak, a szülők meghalnak, a szingli meg magára maradva rohad el szép lassan, mint a nem öntözött virág…..

        Ha meg társra talál, akkor minek “éltette” (vagy áltatta magát) a szingliséget?

        A “fejlődést” meg el lehet felejteni szingliként, főleg ha több mint 1 éve az valaki.

        A kapcsolatfüggőség szó is értelmetlen. Mintha valaki az oxigénfüggőséget pejoratívan használná.

        Szeretni, és szeretve lenni, adni és kapni, kölcsönös szeretetkapcsolatban. Ez a lényeg, minden más önáltatás, önhülyítés, fájdalomcsillapítás…..

        • Gábor, azt mondod,

          “Nézd, az élet lényege: szeretni és szeretve lenni. Ezért tragédia a szingliség, akárki is áltatja magát fájdalomcsillapító jelleggel, hogy nem az. Nem tudsz szeretni mert nincs kit, és nem kapsz szeretetet, mert nincs kitől”

          de közben ne feledkezzünk meg arról a tényről sem, hogy egy rossz kapcsolatban szintén ez a helyzet. Nem szeretitek egymást, esetleg az egyik fél szeret és ezért tűr, a másik fél meg ezt kihasználja, és bántja, kizsákmányolja a társát. De a leggyakoribb az ilyen esetekben, hogy ez a két ember minden szeretet nélkül együtt van, kényszerből, mint a gomba és a tölgyfa, egyfajta szimbiózisként, és egyik sem él át valódi, pozitív érzelmi kötődést, hiszen ha ez megtörténne, akkor tekintettel lennének egymás érzéseire, szükségleteire.

          A “szeretet” szóval rengetegszer lehet takarózni: “én szeretlek téged, ha te úgy viselkedsz, ahogy nekem tetszik, és ahogy az engem szolgál”. Vajon valódi szeretet ez? Nem. Csak üres szavak. Az igazi szeretet olyan, hogy “elfogadom és tudom, hogy milyen vagy, és melletted állok mindenben, hogy még jobb, teljesebb és boldogabb ember legyél”.

          Azt írod, hogy

          Szeretni, és szeretve lenni, adni és kapni, kölcsönös szeretetkapcsolatban. Ez a lényeg, minden más önáltatás, önhülyítés, fájdalomcsillapítás…..

          de közben megfeledkezel arról, hogy maga a kapcsolat nem egyenlő a szeretetkapcsolattal, hanem a két benne lévő ember teszi azzá. Amíg VALÓDI – nem szavak szintjén létező, hanem tényleges szeretetre épülő – kapcsolat nincs, addig bölcsebb dolog egyedül dolgozni magadon: lezárni a múltat, felismerni azt, mi vezetett a csalódásokhoz, és félkészülve várni a megfelelő társat.

          • “de közben megfeledkezel arról, hogy maga a kapcsolat nem egyenlő a szeretetkapcsolattal”

            pedig ez (lenne) az alap. számomra e kettő ugyanaz. lehet, hülye vagyok, vagy régimódi.

        • És mi van az aromantikusokkal? Meg azt írod, hogy a barátok elkopnak és a szülők meghalnak, de ugyanígy sajnos a párkapcsolatban is leléphet a társunk vagy akár meg is halhat. És igenis lehet szeretni a barátokat is. Szerencsére sokféle emberi kapcsolat létezik, nem csak a házassággal végződő heteroszexuális, monogám.

        • Eléggé beszűkült gondolkodásra vall, ha azt hiszed, szeretetet csak egy másik nemű embertől kaphatsz. Ha épp nem vagy szerelmes senkibe, akkor mi van? Egy nem ismert valakit hiányolsz? Ez olyan, mint amikor sajnálják az egykéket, ő meg nem érti, mi van, mert nem tudja, mi a tesó.
          Jó, tegyük fel, hogy az ember azért hasznos, mert másokért él? És aki barát, munkatárs, az nem hasznos? Miért? Aki testvér vagy nagynéni? Miért feltételezed, hogy csakis kapcsolatban lehet valaki boldog és csakis egy pár adhat egymásnak hasznosságot és igazi szeretetet?? (Főleg, ha így is, úgy is elrohadunk, ugye.)

          • “Eléggé beszűkült gondolkodásra vall, ha azt hiszed, szeretetet csak egy másik nemű embertől kaphatsz.”

            értetlenkedsz. 1 normálisan működő párkapcsolatban átélheted emberi mivoltod minden fontos aspektusát. ezt MÁSUTT nem teheted meg.

            “Egy nem ismert valakit hiányolsz?”

            nem érted. a valakihez való tartozást hiányolom.

            “Ez olyan, mint amikor sajnálják az egykéket, ő meg nem érti, mi van, mert nem tudja, mi a tesó.”

            ez hülye érv.

            “Jó, tegyük fel, hogy az ember azért hasznos, mert másokért él? És aki barát, munkatárs, az nem hasznos? Miért?”

            most tényleg értetlen vagy? ki nyitja rád az ajtót? ki vár otthon? a barát éli a maga életét.

            “Aki testvér vagy nagynéni? Miért feltételezed, hogy csakis kapcsolatban lehet valaki boldog és csakis egy pár adhat egymásnak hasznosságot és igazi szeretetet?? (Főleg, ha így is, úgy is elrohadunk, ugye.)”

            élik a maguk életét. nem érted élnek, és a rokonokkal sem élheted azt át mint 1 kapcsolatban.

            mielőtt azzal jönnél, h ott is van szeretet, mást meg máshonnan “szerzel be” azt válaszolom, hogy az étel összetevőit is innen-onnan szerzed be, de az összetevők alacsonyabb és más minőséget képviselnek mint a belőlük kész étel.

            a Modern Talking is énekelte: more than two. ezt sem érted?

            • A barátaival is összeköltözhet az ember meg a rokonaival is.

              • meg szexelhet is velük, értem, és a közös gyerekeiket is nevelhetik, ja.

                • Persze, lehet kommunában élni. Örülök, hogy egyetértünk. :)

                • Erről most eszembe jutott a HAIR musical, amikor a terhes hippicsaj mondja, hogy fogalma sincs, kié a gyerek, de ha megszületik, majd együtt felnevelik. :D

                  Bocsánat, hogy ezen mosolygok, de komolyra fordítva a szót: most nem jobb így felnőni – tíz apukával -, mint egy darab, de durván bántalmazó apa mellett?

                  És ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy éljünk hippikommunában mindannyian, hanem azt, hogy nagyon sokféle útja van a boldogságnak és a nyomorúságnak is, de nem feltétlenül a keret határozza meg ennek minőségét, hanem a tartalom, amivel azt megtöltjük.

                  • “…de nem feltétlenül a keret határozza meg ennek minőségét, hanem a tartalom, amivel azt megtöltjük.”

                    Ebben tévedsz. Az ember társas lény. Egyedül, önmagában, az ember ideig-óráig el tud lenni, de a társ hiányát nem lehet elfojtani. Persze bele lehet menekülni különböző hobbikba, shoppingolásba, kirándulásba, akármibe, de az önámítás.

            • A tényleges problémám, hogy azt írod, kb. kösse fel magát az első fára minden szingli, mert nincs értelme élniük és tragédia, ha nincs mellettük szerető társ.
              Hát leírom: igen, mindenki arra vágyik, hogy legyen társa majd egyszer, tervezi ezt. Kivéve a tényleg embergyűlölők. Kb. ez olyan, mint a lottóötös. Na jó, négyes. Nagyon kevés tényleg jó kapcsolatot látok, ami évtizedekig kitart. Egyenesen sértő a szinglikre nézve azt írni, hogy csakis és kizárólag akkor teljes emberek, ha van társ mellettük.
              Vár otthon valaki és lehet vele szexelni. Amennyiben férfi vagy, ez úgy hangzik, hogy eléd rakják a kaját és nem kell nőt keresni estére, mert úgyis van otthon egy, de kényelmes.

              Én soha nem hiányoltam a valakihez tartozást, viszont konkrét személyt hiányoltam, ha épp szerelmes voltam. Nem egy társat akartam, hanem pont azt az embert. Szerintem nem is változtam szinte semmit azzal, hogy társsal élek. Ugyanolyan vagyok. Nem is sokan viselnek el, mert mindenki meg akart változtatni olyanná, amilyen nem vagyok.

              A társas kirohanásod pont olyan, mint amikor mondják, hogy nem tudhatod, mert nincs gyereked. Sosem éled meg azt az élményt, azt semmi más nem pótolhatja. Az egy gyerekesnek meg azt mondják, hogy nem tudhatod, csak egy gyereked van, a kétgyerekesnek, hogy bezzeg a 3 :)

              Na, végezetül: itt felnőtt emberek írogatnak, mindenkinek volt már szerelme 99%-ban, szóval tudjuk, milyen az a társ, a rossz társ meg társ nélkül, ezért is fura azt olvasni, hogy csak jó társsal élet az élet. Hát persze. Mindenki tudja. Evidens. De akinek épp nincs társa, hadd ne érezze már úgy, az élete siralomvölgy és nincs értelme élni. Általában ez úgyis átmeneti állapot. Mármint a szingliség.

              • Én az ellen írok, amikor valaki a szingliséget jónak, üdvösnek állítja be. Amikor görcsösen bizonygatja, hogy ez neki jó. Az ilyen ember önmagához sem őszinte. Teljesen mindegy melyik nemről van szó.

                “…itt felnőtt emberek írogatnak, mindenkinek volt már szerelme 99%-ban, szóval tudjuk, milyen az a társ, a rossz társ meg társ nélkül, ezért is fura azt olvasni, hogy csak jó társsal élet az élet.”

                hát pont ezért kellene tudnod !!!! jesszasz, átélted, és még ennek ellenére sem tudod?

                • A párkapcsolat az élet egyik szelete. Jó a szingliség annak, aki teljes egész ember önmagában is és csak az ilyen ember tehet boldoggá mást is. Én pl. nem szeretnék egy másik ember életének értelme lenni. Túl nagy teher lenne. Hogy tőlem függ a boldogsága.

            • “élik a maguk életét. nem érted élnek, és a rokonokkal sem élheted azt át mint 1 kapcsolatban.”
              mit szeretnél átélni ott? neked milyen pluszt ad egy párkapcsolat?
              “másért élni”… ez lenne csak az élet értelme, a párkapcsolat, semmi más?

          • Én ezt értem, ezt nevezik kapcsolatfüggőségnek. Nem tud boldog lenni egyedül, mert kívülről várja a pozitív visszacsatolásokat. nem találja meg az értéket egyedül magában, kell neki egy tükör. Elég gyakori probléma, általában ők azok, akik egyik kapcsolatból a másikba ugranak, vagy évtizedekre beleragadnak egy rossz kapcsolatba. :(

            • Vagy külsőkontrollosnak. Mit szól az utca, a főnök stb. ha ezt veszem fel, ilyenre festem a hajam, futok az utcán vagy meglátnak egy rendezvényen.

        • “Igen, lehetnek szingliként álmaid, de kit érdekelnek?
          Igen, lehetnek szingliként céljaid, de kit érdekelnek?
          Igen, lehetnek szingliként terveid, de kit érdekelnek?”—-Mondjuk engem? :)
          Annyira meredek, hogy egy személy attól értékes, hogy van társa?? Pl. munkahelyen ez nem tök mindegy?

          • komolyan értetlen vagy. szüksége van az embernek lelkileg az elfogadásra, a törődésre, a figyelemre. a munkahely nem a magánélet színtere. nem is arról szól. szingli vagy? ha igen akkor nagy önámításban élhetsz.

            • Az én munkahelyemen bizonyos szintig kíváncsiak a magánéletemre, szoktam is mesélni, régebbi melóhelyen meg össze is jártunk munkaidőn kívül is. Sőt, törődtek is velem. Néha jobban is, mint igényeltem volna.

            • oliv08 nagyon jól reagálta le ezt a hozzászólásodat, de azt megjegyezném, hogy ezen a blogon nem szoktunk sem személyeskedni, sem egymást minősítgetni, amikor beszélgetünk. Még egy ilyen, és a lomtárban folytatódik a beszélgetés.

  5. Nagyon jó ez a cikk, és az jutott eszembe, hogy emellett azért is szenvednek ezek a huszonéves lányok, mert lássuk be, nem minden férfi képes az irányításra. Tegyük fel, van valakinek egy normális párja, akinek nem olyan a személyisége, hogy igénye legyen szervezkedni meg irányítani minden dolgot, meg keményen odacsapni, ha valami nem tetszik, ezek a lányok meg elvárnák ezt az ötven árnyalat stílust, és kidobnak egy értékes embert azért, mert ők az agresszor erőszakos féltékeny elnyomók várnák el, mert az “a férfi”.
    Arról meg aztán nem is beszélve, mennyire nagyon káros az amerikai filmek sztereotípiája a férfi mindig dugni akar a nő meg alig tudja leállítani felállásban, ami egy egészséges párkapcsolatot is komoly megpróbáltatások elé állíthat hosszútávon, mert nem mindig olyan könnyű elengedni a tapasztalatlanságból fakadó hiedelmeket – és az újabb és újabb filmek alapján ez csak egyre rosszabb lesz.

    • Tudom, hogy most alapvetően nem ez a téma, de van olyan, hogy valakinek tényleg ez a férfi a típusa, és akkor kb. már mindegy, hogy a hollywoodi filmek vagy más miatt, ha egyszerűen ez a helyzet. Ilyenkor az a teendő, hogy felismerjük, hogy ez van, és ehhez keressünk a sztereotípiának megfelelő de azért kompromisszum és őszinte kommunikációra alkalmas egyedet.

    • Biztos van, aki szereti, ha alázzák meg dirigálnak neki, de annak baj van a fejében. Miért jó az a nőnek, ha nincs beleszólása a saját életébe? Mazochista?

      • Egyetértek veled, Oliv. Szerintem nem lehet egy lelkileg, szellemileg és fizikailag egészséges nőnek az a típusa, aki komolyan bántalmazza: hiszen amikor már ezek a problémák együtt lépnek fel az komoly lelki abúzus. Ha mégis ez, akkor nem egészséges. Vagy csak azt tudom elképzelni, hogy ez a típusa, amíg nincs tapasztalata és ezt romanticizálja a filmek és könyvek alapján.

        • Félre ne értsetek, fogalmam sincs mi lehet a jó abban ha pl. tényleg a férfi az úr a háznál és mindenben az ő szava dönt. Szerintem ez unpraktikus és nyomasztó, de ha valaki valami miatt tudatosan ezt választja, az okok tényleg lehetnek változatosak, akár vallás, akár BDSM, akkor nem kell infantilizálni, hogy meg lett tévesztve, meg lenézni, hogy baj van a fejével. Az ő döntése és kész. Amit írni akartam, hogy azért vannak fokozatok és ahhoz is lehet tudatosan közelíteni, ha valakinek tényleg a domináns férfiak az esetei.

  6. Zseniális ez a cikk, és sokan hiszik, hogy a társadalmi tényezők elválaszthatók a lelki tényezőktől. Köszönöm, hogy megírtad. Én is keresztülmentem ezen.

  7. Köszönöm.
    Legnagyobb parám, hogy valaki korlátozni akar. Ne adj uralkodni csicskássá tenni.
    Családi tapasztalatokból köszönöm, jó egyedül lenni.
    Ugye. Sajnos több olyan eset volt, ahol 10-15 év házasság után alkoholista lett a férj. Ez is rizikós. Ma még jófej, 10 év múlva meg konfliktuskezelés helyett a pohár fenekére néz.

    • ez lenne indok a szingliségre?

      • Nem. Ez volna az indok arra, hogy csak normális, közös értékekre és egyenlőségre épülő kapcsolatban legyen az ember. És elég erős indok, méghozzá.

        • ezt ki vitatta? én a szingli önáltatását és racionalizálást “támadtam”.

          • Nem hiszem, hogy itt bárhol – akár a posztban, akár a kommentek között – történt volna ilyesmi. A következő tények mellett hangzottak el érvek:
            – kapcsolatban is lehet az ember magányos, létezik sajnos társas magány
            – egy rossz kapcsolatnál jobb az egyedüllét
            – vannak, akik átmenetileg vagy éppen tartósan is jól érzik magukat partner nélkül, és ezt el kell fogadni.
            Szó nincs arról, hogy egyedül mindig és mindenkinek jobb, mint társsal.

            • “Szó nincs arról, hogy egyedül mindig és mindenkinek jobb, mint társsal”

              Pedig elég sokan ezt mondják, és racionalizálják szingliségüket. Na ezt tekintem hülyeségnek.

              • Nem tudom, kezded-e látni, hogy nem a poszttal meg a kommentekkel vitázol, hanem egy – egyébként tényleg létező, de nem itt alkalmazott – gondolkodással.

                • A tényleg létező, de itt nem alkalmazott gondolkozást hogy érted? Tényleg van olyan, aki borzalmasan rosszul érzi magát szingliként, de úgy csinál, mintha nem státusza ellenére, hanem épp AMIATT lenne fergetegesen boldog? Én személy szerint csak olyat ismerek, aki
                  – egyedül van, de élvezi az életet, úgy van vele, hogy ha lesz társa, örül, ha nem, akkor nem erőlteti
                  – nincs társa, üres a szíve/reménytelenül szeret, és kétségbe van esve, hogy ez örökre így is marad
                  – egy rettenetesen rossz kapcsolat után építi újra magát, kell neki az idő, amíg meggyógyul a lelke
                  – pocsék kapcsolatban van, de nem mer/tud kilépni
                  – jó kapcsolatban van, és élvezi.

                  • Én arra a gondolkodásra értettem, hogy a szingliség önmagában jó, nem is kell SEMMILYEN párkapcsolat (esetleg azért, mert jó párkapcsolat nincs is). Találkoztam ilyen gondolkodással is, hogy igen, szinglinek lenni jobb, mint bármilyen párkapcsolatban lenni.

              • Úgy gondolom, nem lehet könnyű neked ezzel a gondolkodásmóddal, ha egyedül vagy, Gabriel – nehéz helyzetben lehetsz, ha épp nincsen párod. De amit leírsz, az a te véleményed erről, a te érzéseid, a te attitűdöd. Más meg lehet, hogy másként van vele: miért feltételezed, hogy mindenki olyan, mint te? Vagy talán zavar az, hogy más jól érzi magát abban, amiben te nem? Jó lenne, ha elfogadnád, hogy sok ember nem érzi magát rosszul egyedül: az emberi kapcsolatok közül nem csak a szerelmi kapcsolat, vagy párkapcsolat a fontos, és nem biztos, hogy e nélkül a többi nem lehet értékes és boldogító. Egy nagymama vagy nagypapa unokákkal, vagy egy gyerekeit egyedül nevelő szülő talán senkit sem érdekel, talán nem kap szeretetet? A testvérek, családtagok közti kapcsolat, a barátságok nem adhatnak rengeteget? És a munka, a tanulás, a hobbik, a célok – ennek mind semmi értelme párkapcsolat nélkül? Ezek mind a teljes és boldog élet részeit képezik, a párkapcsolattal együtt – gondolj csak a Maslow piramisra – nem a párkapcsolat az, ami mindent megadhat: ha ezt várjuk tőle, nagyot hibázunk.

                • ” miért feltételezed, hogy mindenki olyan, mint te?”

                  mint ember, olyan mint én. nem a gondolkodásban, hanem az emberi mivolt tekintetében olyan mint én. más is ember, én is az vagyok. ami nem jó egy embernek (mint embernek !) az nem jó a másikak sem. pl. a láb amputáció. az ugye nem jó. nem jó egy amcsinak, de egy zulu négernek sem. (azt most hagyjuk, hogy életmentő céllal vágták le, de mégis csonkítani kellett)

                  te kb ezt mondtad:

                  nem igaz, hogy nincs olyan autó, ami kerekek nélkül ne menne. sok autó van, sok, tipus, sok ország gyárt járműveket, nem egyformák, miért mondod, h kerekek nélkül nem megy az autó?

                • rengeteg szinglit ismerek. de csak ezek a “fajták” vannak:

                  1 – szenved (látványosan)
                  2 – szenved de titkolja mások előtt
                  3 – szenved de titkolja mások előtt és maga előtt is

                  a 2-esnek és a 3-asnak olyan variációi is vannak, akik sikeresen tudják titkolni. akik meggyőzően adják elő, bizonygatják h jó ez nekik. az a 3-as aki ilyen mértékben “meggyőzte” saját magát, az az önáltatás olyan mélységeibe szállt alá, amiből nehéz kihúzni.

                  nem jó az egyedüllét az EMBERNEK, ha nincs kihez tartoznia. Julcsi ember? Az! Béla ember? Az! Mindegy mit és hogyan adnak elő, az emberi mivoltjukat nem tudják felülírni.

                  “gyerekeit egyedül nevelő szülő talán senkit sem érdekel, talán nem kap szeretetet?”

                  akkor miért keres párt magának? vagy azt adja elő, h feladta. mert tudja h a TÁRS szeretetét SENKI nem pótolhatja. ezt felfogod? sokan csimpaszkodnak a gyerekükbe, ami nem jó. volt akitől meg is kérdeztem: érzed a hiányt? (a társ hiányát?) és bevallotta, h igen. a túlzott gyerek ajnározás is 1 jel. a hiány és a menekülés jele. hidd el, foglalkoztam a kérdéssel.

                  “az emberi kapcsolatok közül nem csak a szerelmi kapcsolat, vagy párkapcsolat a fontos,”

                  ez soha nem is cáfoltam. fontos más is, fontos a többi is, de a TÁRSAT senki és semmi nem pótolhatja, annak űrét semmi és senki nem töltheti be.

                  “és nem biztos, hogy e nélkül a többi nem lehet értékes és boldogító.”

                  de lehet értékes, nem mondtam, h nem, és ad is örömet, de a TÁRS az más dimenzió, amit más nem tud megadni. anyud nem a társad, haverod sem az, a gyereked sem az, szomszéd Mari néni sem az, az újságárus sem az. (hacsak az uccsó kettővel össze nem jössz)

                  • Szerintem aközött, hogy az ember szenved, mint a kutya, vagy kiteljesedettnek érzi magát egy igazi társ oldalán azért nagyon sok átmenet létezik. Szuper dolog egy jó kapcsolatban élni, nade, hogy szingliként csak kínlódik az ember, az is hülyeség. Egy csomó ismerősöm van, aki tök jól megvan egyedül – igen, örülnének, ha lenne egy jó társuk, de mivel ilyen épp nincs, azért abból hozzák ki a legjobbat, ami van. Tartalmas, színes az életük élénkek az emberi kapcsolataik. Vannak nehezebb pillanatai mindenkinek – a kapcsolatban élőknek is – de ez nem azt jelenti, hogy az életük egy siralomvölgy.

                    Egy dolog, hogy mind emberek vagyunk, és vannak köztünk hasonlóságok, de az emberek különbözőek, nem tűnt még fel? Különbözően élünk meg dolgokat, máshogy reagálunk, mást tartunk fontosnak. És nem, nem mindenki keres társat. Van, aki épp olyan korszakát éli, hogy most az életének nem az a szelete a fontos, mert épp valami máson pörög nagyon, van, aki rossz kapcsolatból szabadult és örül, hogy nyugta van végre, van, aki simán csak végtelenül magának való – az emberek sokfélék.

                    Egy igazi társat tényleg nehéz pótolni – nem a társ funkciót, hiszen életünk során több emberrel is kialakíthatunk boldog párkapcsolatot – egymás után vagy akár egymás mellett, hogy megemlítsem a poliamor szekciót is – hanem magát azt az embert. Mint személy tényleg mindenki pótolhatatlan. De olyan emberrel, aki igazi társunk lehet, nem gyakran találkozunk. És nagy baromság a hiányában keseregni és azon siránkozni, szenvedni, hogy nincs – ha te így vagy vele, az egy dolog. De miért fáj a gondolat, hogy valaki esetleg nem szenved szingliként?

                    • Gabriel // január 25, 2017 - 12:47 //

                      “De miért fáj a gondolat, hogy valaki esetleg nem szenved szingliként?”

                      Nem fáj, csak nem veszem be.

                      De itt fontos az időtényező is. X idő után ugyanis mindenképpen tré érzés lesz a szingliség. Ezt elfogadod? (nyilván mindenkinél más az idő ami után előjön)

                      Ha valaki 1 éve szingli, és nem “szenved”, azt elfogadom, de aki 10 éve az, annak szájából ez a mondás másképp hangzik.

                      aki 10 perce szomjas az nem kínlódik ez miatt, de aki 2 napja az, az már szenved.

                      magyarul: alapvető szükségletek hosszú távú kielégítetlensége mindenképpen szenvedésbe torkoll egy idő után.

                      bár lehet (szabad akaratod van) “nem elismerni” a társ utáni alapvető szükségletet. de ez már az objektív valóság (objektív igazság) el nem ismerésének vitája lenne. a mai ember sajnos a szubjektivista relativizmusban él.

                  • Nem tudok a kettővel lennebbihez hozzászólni, de ugyanígy rakd össze azt a gondolatmenetet is, hogy aki nem jó kapcsolatban él, az két nap után még nem szenved tőle, de két hónap vagy két év után már nagyon keményen elege lehet. És hogyan méred össze, hogy mitől rosszabb szenvedni: az x éve szingliségtől vagy az x éve rossz kapcsolattól?

  8. aki lepontozta a hsz-m nagy önáltató.

    • Szerintem meg az az önáltatás, hogy valaki azzal vigasztalja magát, hogy (szerinte) más biztos rosszabbul érzi magát nála….

      • ezt olvastad ki a soraimból? alaposan félreértettél.

        • Azt olvastam ki a soraidból, hogy minden áron kapcsolatban kell lenni, különben kizárólag szenvedés az élet. (neked lehet) Pedig sokak pont a kapcsolatuktól szenvednek.
          Nagyon ellenszenves ha valaki kinyilatkoztat, mint te. Az élet egyetlen üdvözítő módja a családalapítás, természetesen gyerekkel. Pedig vannak olyan kapcsolatok, ahol sosem születik egy gyerek sem, mégis jól megvannak. Márpedig ahogy gyerek nélkül meg tudnak lenni, úgy igenis vannak emberek, akik meg pár nélkül is tudnak boldogok lenni.
          Győzködöd itt a népeket, hogy vannak nehézségek (esetleg kimondottan szar) a kapcsolatban, de szerinted akkor is még mindig jobb, mint a szenvedő szinglinek lenni. Mondjuk szenvedő szinglinek tényleg nem jó lenni, már ha a szenvedés oka a szingli lét.
          Úgy csinálsz, mintha a kapcsolattal automatikusan bekapcsolna a boldog elégedettség érzése, és természetesen meg is maradna egy életen át.
          Egy ideális világban szerinted mindenkinek lenne szerető párja. De ilyen nincs. Szerető pár helyett nem szerető meg nem kell.
          Van egy jelentős különbség a te és a többiek álláspontja között. A többiek velem együtt készséggel elfogadják, hogy neked és még sokaknak kizárólag párban élhető az élet, míg te mereven elutasítod, hogy “egyedül” is lehet valaki elégedett. Nem szeretem, amikor nekiállnak nyaggatni mondjuk egy vegetáriánust a “húsevők”. Mer’ hús az kell, anélkül beteg leszel. Pedig kutatások bizonyítják, hogy az emberi szervezet szinte bármilyen szélsőséges étrendhez tud alkalmazkodni. De a “húsevők” akkor is hajtják a magukét, mikor a kedves 20 éve vega embertársuk tökéletes egészségnek örvend. Mer’ nem úgy van a’..

  9. Én soha nem voltam egy önfeladó típus, és habár láttam rossz házasságokra példát a szüleim házassága elég jó. Ráadásul én második házasságból születtem, szóval előttem van a példa, hogy ki lehet lépni egy rossz kapcsolatból, ha nem működik , és ennek ellenére nehéz volt és hosszú és küzdelmes folyamat felfognom, hogy egy pátkapcsolatnak nem kéne korlátozóak lennie. Szerintem nem csak a párkapcsolatokra vonatkozó elvárások jelentenek gondot, hanem valami furcsa kelet-európai, az élet szenvedés felfogás is, amit a legtöbben még pluszban abszurd módon ötvöznek a ha nem vagy a boldog az a te hibád szabállyal is a még nagyobb szenvedés érdekében.

  10. Nekem anno az volt a kapcsolatomban az egyik legnagyobb megvilágosodásom, amikor rájöttem, hogy jé, én egyedül és jól tudnám magam érezni, boldogulnék és meg tudnám oldani a dolgokat. Csak a férjemmel együtt minden sokkal jobb. Tudom, hogy ez felnőttkorban nem annyira nagy felismerés, de én tiniként jöttem össze a férjemmel, és soha nem éltem egyedül, ezért szorongtam egy kicsit a huszonos éveim elején. Aztán jöttek azok az idők, amikor sokat utazott és egyedül kellett helytállnom, és ennek során rájöttem, hogy de jó, hiszen ügyes vagyok én, ha kellene, meglennék magamban is. Az, hogy ő van, egy óriási plusz, és nem lét félként alkotunk egy egészet, hanem két egészként vagyunk egymás társai, és nem gátol semmiben, ami érdekel, vagy amit ki szeretnék próbálni, annyi jégkrémet eszek és olyan barom műsorokat nézek, amilyet csak akarok. Amúgy az tény, hogy az ember, ha valakivel együtt él, alkalmazkodni kényszerül bizonyos dolgokban – ha ez akkora nehézséget okoz, akkor lehet, hogy gond van a kapcsolattal.

    • Ez szuper. Én meg úgy gondolom ugyanezt, hogy előtte sok évig éltem egyedül, tehát szülőkkel sem, hanem albérlőtársakkal.

      • Lakótársakkal én is sokáig éltem, albérletben meg kollégiumban, összesen négy évet – ebből kettőt úgy, hogy még nem jártunk a férjemmel, de azt nem számítom igazi egyedül élésnek. Mindig volt otthon valaki, mindig volt kihez szólni vagy segítséget kérni, ha mondjuk lerohadt a mosógép, vagy kiöntött a vécé. Szerintem tök egyedül lakni más lehet.

        • Sajnos tök egyedül lakni nem tudtam pénzhiány miatt. Én albérletekben laktam 8 évet. Szimpi és kevésbé szimpi emberekkel. Jaaa, akkor most önállóbb vagyok, ha a példáidat nézzük, tudok szerelőt hívni. Sőt, intézem a családom ügyeit. A saját gyerek saját dolgait más nem fogja helyettem megcsinálni.

    • Pontosan ez az, igen: ha az alkalmazkodás nehéz, akkor az rossz párválasztás, mert nagyon mások az értékek, a fontos dolgok. Az, hogy ki mit és mennyit eszik, milyen ruhát hord, mit néz a tévében olyasmi, amibe nincs beleszólás, nem szabad korlátozni a másikat.

      Nagyon tetszik, amit a “megvilágosodásodról” írsz. Én voltam sokat rossz kapcsolatban és egyedül is, és nekem is nagy megvilágosodás, hogy a jó kapcsolat könnyebbé teszi az életedet, érzelmileg és a gyakorlat mezején is. Felszabadít, erőt ad, inspirál, terhet vesz le a válladról, nem pedig korlátoz, rabságban tart és lemondások sorozatára kényszerít.

      Még egyszer sem éreztem azt, hogy mikor alkalmazkodtam, lemondtam valamiről. Az volt az evidencia, hogy jó együtt, és teljesebbek vagyunk általa. Ez volna az ideális mindenkinek, hogy önmaga lehet, és nem akarják megváltoztatni, betörni, korlátozni, akár férfi, akár nő. dE a realitás sajnos nem az, hogy minden kapcsolat így működik.

      • “a jó kapcsolat könnyebbé teszi az életedet, érzelmileg és a gyakorlat mezején is. Felszabadít, erőt ad, inspirál, terhet vesz le a válladról,”

        ugyanezt mondom én is

        • Te azt írtad, hogy társ nélkül szenvedés az élet. Mindenki szenved, még az is aki tagadja. Én erre azt mondom, hogy a boldog kapcsolatban való kiteljesedés és a szenvedés között azért sok átmenet van.

          • igen, sok átmenet van. elismerem. azt is elismerem, hogy durva szót használtam. szenvedés helyett a “kellemetlenséget” “kényelmetlenséget” “hiányállapotot” kellett volna írnom.

            Amúgy : feltűnt neked az ellentmondás a kapcsban való “kiteljesedés” (amit írtál, és amit én is vallok) és a szingi lét “pozitívuma” (hosszú távúra értve) között?

            • Hát, sok múlik a nem megfelelő szóválasztáson. Azzal, hogy azt mondtad, hogy minden szingli szenved, aki nem az hazudik, nagyon erős dolgot állítottál.

              A kiteljesedéssel kapcsolatban úgy gondolom, hogy sokféle kiteljesedés létezik. Ki lehet teljesedni egy hivatásban, egy hobbiban, sportban, anyaként, valamely művészeti-alkotói tevékenységben, egy párkapcsolatban, egy közösség tagjaként, sok mindenben. Kinek-kinek mi a fontos, valaki az egyiket nem tartja fontosnak vagy nem vágyik rá, szerintem ez egyénenként változó preferencia, és épp ezért nem lehet azt mondani, hogy csak a párkapcsolat az über alles. Fontos, igen, de nem az egyetlen. Például ha valakinek a munkája a mindene, de nem csinálhatja, vagy művész, de nem alkothat, arra rámehet az élete úgy is, hogy van párkapcsolata – mert lehet, hogy számára nem az az elsődleges.

  11. abszolút igazság // február 3, 2017 - 04:08 // Válasz

    Kedves kis katolikus feleség, engedd meg, ha te a Férfihangon Esztert a nevén nevezted, akkor én is néven nevezzelek téged, hiába is próbálsz bujkálni a neten. Te Németberta Péterné vagy, a kisnyilas felesége. Mint ilyen minőség már kétszer petéztél neki, szégyene vagy a magyar nőknek. A férjed parancsára kiviszed a két fattyadat és röhögve mutatod nekik a kis bronzcipőket a Duna-parton. Hortynéról olvasol, azt a korszakot sírod vissza és álmodozol, hogy a férjed révén majd egyszer hatalomra jutsz?
    Álmodozz csak, de tudd, hogy hamarabb leszel te lent férjestül és gyerekestül a Duna mélyén, mint még egyszer a zsidók. Ez a tisztességes nem zsidók üzenete nektek.
    Szégyelld magad Németberta Péterné, te hívő, sunyi katolikus feleség!
    Isten legyen veled a Nőkovács és Férfihangos lelkeddel!

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Mi a túróért osztják százezrek az ideális, tökéletes nőről szóló cikkeket? – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: