Melyik lesz a sikeres két hasonló hátterű és képességű ember – projekt – közül?
Miért van az, hogy vannak, akik sikeresek lesznek, míg mások – hasonló képességkészlettel és rendelkezésre álló lehetőséggel – képtelenek elérni céljukat? A tudatos teremtés gátjait félretéve, létezik egy más jellegű probléma is, amely a kreatív kiteljesedést hátráltatja – ez pedig annak hiánya, hogy tudjuk, mit miért csinálunk, vagyis merre mutat a belső iránytű és a hozzá kapcsolódó üzenet, amelynek mentén szeretnénk megszólítani az embereket. Ezt már Seneca is tudta: semmilyen szél nem kedvez annak a hajónak, amely nem tudja, melyik kikötőbe tart.
kép: pixabay.com
Nézzünk egy egyszerű példát, az írást. Melyek azok a véleményvezérek, bloggerek, újságírók, akik sikerrel érik el saját célközönségüket (függetlenül attól, hogy ez nagy vagy épp kisebb publikum-e)? Azok, akik nem csak megírnak egy témát, mert élni kell valamiből/ki kell szolgálni a kormánypárti/ellenzéki médiát/reklámozni kívánnak egy terméket vagy szolgáltatást, hanem
a, van egy belső iránytűjük, amelynek mentén írnak
b, erős és határozott képük van az ügyről, amely mellé állnak
c, világossá teszik, hogy ezen keresztül kívánják megszólítani az embereket.
Teljesen mindegy, hogy egyetértünk-e a nagy botrányt kavaró Jurák Kata gondolataival, abban megegyezhetünk, hogy a fiatal szerző nem kiemelkedő publicista: eszköztára egyszerűen szegényes, naiv, modoros. Mit tud viszont? Mély, belülről jövő szenvedéllyel megszólítani az olvasót, és végig úgy beszélni az ügyéről, hogy az megérinti a vele egyetértőket, és felháborítja az árnyaltabban gondolkodókat. Kétségkívül látjuk: Jurák hisz abban, amiről beszél, és ez felülírja a tényt, hogy verbális kompetenciája önmagában véve még nem tenné élvezhetővé a munkáit.
Erre hajtanak a különféle clickbait írások is a tucatportálokon: közepes, esetleg kritikán aluli szerzők bevonásával triviális kérdésekben vitát szítani, ezáltal forgalmat generálni. Egy gond van csak: nem minden szerzőben él hasonló szenvedély a témáját illetően, így ezek az írások soha nem érik el az azt ötvenezer lájkot, a félmilliós nézettséget. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem elsősorban jól kell tudni írni, hanem hinni kell abban, amit írunk, és világosan kommunikálni ezt, ahogy Jurák is tette, teszi. Ha pedig értéket közvetítünk, és mellé jól írunk, előbb-utóbb mindig megérkezik a siker: igaz, ez általában nem a clickbait tartalmak sikere lesz, hiszen az árnyalt gondolkozást nem biztos, hogy széles tömegek igénylik, értik és értékelik, de a célközönség biztosan.
Mindez nem csak az írásra igaz, hanem az élet minden területére. Simon Sinek marketingtanácsadó egy kiváló TED-talkkal ajándékozta meg a világot a témában. A kérdése egyszerű: „Hogy magyarázzuk azt, mikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy várjuk? Vagy még inkább, hogy magyarázzuk azt, mikor mások képesek elérni olyan eredményeket, amelyek tökéletesen ellentmondanak minden feltételezésnek? Például: Mitől olyan nagy újító az Apple? Évről évre jobbak minden versenytársuknál. Habár, az Apple csak egy számítógépgyártó. Pont olyanok mint bárki más. Ugyanolyan eséllyel indulnak a tehetségek, ügynökségek, tanácsadók, média megszerzésében. Akkor miért van az, hogy mégis mások? Miért van az, hogy Martin Luther King vezette a Polgárjogi Mozgalmat? Nem ő volt az egyetlen, aki szenvedett a jogi egyenlőtlenségektől Amerikában. És persze nem ő volt az egyetlen nagy szónok akkoriban. Miért pont ő? Miért van az, hogy a Wright fivérek voltak azok, akik megtervezték az első irányítható repülőgépet, mikor más csapatok, akik jobban képzett emberekből álltak, jobb anyagi háttérrel rendelkeztek mégsem tudtak előállni az ember irányította repülőgéppel a Wrigth fivérek pedig igen. Lennie kell valaminek ebben”.
Ezután Sinek kifejti, hogy minden azon áll vagy bukik, hogy van-e egy belső miért, amelyet képesek vagyunk feltárni, megmutatni, mielőtt bármi másra sor kerülne: „Miért? Hogyan? Mit? Ez az ábra rávilágít arra, miért van az, hogy néhány szervezetnek és néhány vezetőnek megvan az a képessége, hogy inspiráljanak, míg másoknak nincs. Hadd magyarázzam meg gyorsan. Minden ember, minden szervezet a Földön 100 százalékban tudja hogy mit csinál. Néhányan tudják, hogy hogyan csinálják, mindegy minek nevezed: megkülönböztetett értéknek, szabadalmaztatott eljárásnak vagy egyedi termék tulajdonságnak. De csak nagyon kevés ember és szervezet tudja, hogy miért csinálja azt, amit csinál. És a “Miért”-re nem lehet az a válasz, hogy profitot termeljek. Az az eredmény. Mindig csak az eredmény. A “Miért”-et úgy értem, hogy mi a célod? Mi az ok? Miben hiszel? Mi célt szolgál egyáltalán a vállalatod? Miért kelsz fel reggelente az ágyból? Miért kellene törődnie veled bárkinek? Ez pedig oda vezet, hogy a gondolkodásunk, a cselekedeteink, kommunikációnk mind-mind kívülről befelé építkezik. Nyilvánvaló. A legegyértelműbbtől haladunk a legmegfoghatatlanabbig. De az ihletett vezetők és az ihletett szervezetek, függetlenül a méretüktől, hogy mely iparágban dolgoznak mindannyian belülről kifelé gondolkodnak, cselekednek és kommunikálnak.”
Később a szakember ismerteti a jelenség mögött álló pszichológiát, és példákat sorol fel sikerre és kudarcra egyaránt, érdemes megnézni az egész előadást, 17 perces, magyar felirattal is elérhető. Sinek engem is arra késztet, hogy önvizsgálatot tartsak: hogy állok a miért-hogyan-mit kérdéssel, és ami legfontosabb, ez-e a sorrend a fejemben? Az én életemben is volt olyan időszak, amikor a megélhetés volt a fő motiváció, ami miatt írtam, és ez elvitte a figyelmet a tényleges üzenetről, ami valamikor hajdanán az írás irányba sodort. Aztán észrevétlenül, évekkel ezelőtt bennem is megtörtént a paradigmaváltás, és kikristályosodott a válasz a miért-hogyan-mit kérdésre, ebben a sorrendben: Hiszek abban, hogy fel kell ismerni és le kell rombolni a minden emberre tudatalatt ható sztereotípiákat és korlátozó hiedelmeket ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozottabbak, egyenlőbb társadalom jöjjön létre, és az egyén teljesebb, boldogabb legyen. A módszerem az, hogy kétségbe vonom a status quót, kérdéseket teszek fel és válaszolok meg egy-egy új, más szemszög bevonásával, eszközöm néhol a higgadt érvelés, máshol a szatirikus humor. És mit csinálok? Ja, hát cikkeket írok.
És valóban: a profit (jelen esetben a tény, hogy ebből élek, és „jobban, mint négy éve”) tényleg csak egy eredmény, Sineknek igaza van. Fejlődni meg mindig lehet, kell is.
Eszter's Offtopic 
Elolvastam az írást és megint lefagyott a gépem.
A szerencse és a véletlen faktor sosem hagyható ki.
Pl.:Nem lehetett volna George Foreman 46 évesen másodszorra is nehézsúlyú világbajnok (hiába tűzte ki célnak és hiába edzett bármennyit tudatosan és fanatikusan), ha nem ‘dob neki a gép’ olyan testalkatot, ‘felépítést’ , alapból őserőt.. amit dobott.
Persze ehhez hozzá kellett tennie azt amit hozzá tett, de ezt ökölvivók százai is megtették.
Nyilván, nem véletlenül azzal indul a szöveg, hogy “hasonló képességkészlettel és rendelkezésre álló lehetőséggel” – egyéb esetben nyilván nem kérdés a kérdés.
“fel kell ismerni és le kell rombolni a minden emberre tudatalatt ható sztereotípiákat ”
Ez önellentmondás.
Felismerni a tudatalattit?
Ha felismered, akkor az nem tudatalatti.
Szerintem nem árt megtanulni értelmezni egy mondatot. Ennek a mondatnak a tárgya (amit fel kell ismerni és le kell rombolni) nem a tudatalatti, hanem a sztereotípia, az is többes számban.
Ja, egyébként a tudatalatti, ha már felismered, tényleg nem tudatalatti. De addig igen, tehát az állításod a félreértéstől függetlenül is hibás. A tudatalatti feltárása a pszichoterápiák egyik alapvető feladata. Mert ha már tudatosodik, akkor tudunk vele valamit kezdeni, de addig nem.
Engem mindig csak az bosszant egyébként, hogy nem tudom hogy az emberek alapból miért nem azzal a miérttel dolgoznak, mint amiről Sinek beszél.
Hogy lehet az, hogy embereket nem mozgat az, hogy jobb legyen bármi is? Vagy hogy el se tudják képzelni, hogyan lehetne?
“Hogy lehet az, hogy embereket nem mozgat az, hogy jobb legyen bármi is?”
Kinek jobb? Nekem? Neked? Neki?
Azt hogy mi a “jobb” ki határozza meg?
Más szocializáció, mas neveltetés , más hatások, más környezet, más szemléletmód.
Erősen trollszagú kérdés, de most megválaszolom, mert amúgyis a legtöbben véges összegű játszmákban gondolkoznak akkor is, amikor szó sincs róla.
A lényeg hogy az egyénnek célja legyen, és lehetőleg valakinek valamit jobbá tenni. Van célod -> win, segítettél vele másnak -> win.
Még mielőtt további “kritikus” észrevételeid lennének, megjegyzem ez ugyanúgy működik egy szeretetszolgálat vagy alapítvány esetében, mint egy multi cégnél. Csak az egyiknél sültkrumplit veszel a másik munkájáért, a másiknál meg azt, hogy az utcán kevesebb legyen a hajléktalan.
Gyorsan szólok még mielőtt elkezdenél hevesen gépelni, hogy alapítvány működésénél is van profit (pl. “valami társadalmilag hasznos dologért végzem a munkámat”), csak nem pénzbeli – nem mintha utóbbival egyébként bármi baj is volna.
2. bekezdés kimaradt a lehetőség és éltél a azzal a lehetőséggel.
A jelen pillanatban nem az a kérdés, hogy a te neveltetésed, szocializációd, világnézeted stb. szerint jó az a jó, amire az illető törekszik, mert az valóban sok esetben relatív, hanem az, hogy van-e ilyen törekvése, vagy csak a profitban gondolkozik.
Gazdaságról beszélünk, cégről beszélünk nem álomvilágról. A cégig el kell jutni és talpon kell maradni versenyhelyzetben. Tech cégnél a duma rohadtul keveset ér.
Ugye arról az Apple cégről beszélünk, ami 97 környékén majdnem csődbe ment?
Még nem találkoztam olyan sikeres üzletemberrel, aki ne a legnagyobb bukásaiból tanulta volna a legtöbbet.
Akkor talán nem ártana elbeszélgetni velük, hogy kell egy tech óriás céget vezetni. Intel és Apple sikerének egyik titka, hogy előre gondolkodnak.
Visszatérve 97-re, jól jött az Apple-nek az a több száz milla amit a cégbe toltak. Ha az nincs, bármilyen vezetés is van csőd. Ennyi.
Van egy sorozat Zsenik és riválisok. Érdemes megnézni az idevonatkozó részt, vagy elolvasni pár tech vezérről szóló könyvet. Igaz a végére az ember pár hiedelemmel szegényebb lesz.
Van ebben igazság, hogy csak kizárólag az profitért nem lehet blogolni. Én is, amikor 2008-ban elkezdtem blogolni, nem azért csináltam, hogy hasznom legyen belőle. Nem, valóban nem.
De én abbahagyom a blogolást, mert nem fejlődik az életem, majdnem 30 évesen nem tanulok, nincs munkahelyem, nincs anyagi egzisztenciám, aztán lehetnek bármilyen jó ötleteim, lehetek bármilyen kreatív, én sem fotoszintetizálok, anyámék nyakán élek. Meg azért az említett emberek minimum erkölcsi elismerésben részesültek, itt meg az van, hogy 4 év után én vagyok a szar, mert nem tudnak (nem is lehet) mit rám bizonyítani. Komolyan mondom, mint egy lefagyott algoritmus. Ártatlan nem lehetek a szemükben, bűnösnek nem tudnak nyilvánítani.
Nekem se erkölcsi, se anyagi elismerés nem jár, csak csináld, mi?
Én értem, hogy azt mondják egyesek, hogy nekem ez csak “fingás, böfögés” az egész, csak az a baj, hogy van egy másik álmom is. Szeretnék valamit a befektetés területen csinálni, most azért írjak nektek/nekik, hogy én most szószerint menjek a zöldség piacra, majd márciustól földet túrni? Ez a megbecsülés? Ez az anyagi siker?
Nekem legalábbis nem.
Már bocsánat, Eszter, de miért moderáltad ki az előző kommentemet?
Nem tudom. Ismerek pár embert, akik nagyon pontosan tudták, miért. De azt nem, hogy mit és hogyan. De annyira hittek a miért-jükben, hogy azt képzelték, az elég. Teljes és tökéletes csődöt mondtak, a miért-jüket is feladták. Néhányan azt hiszik, ez azért volt, mert a világ ilyen rettenetes hely.
Azért “hinni” nem ugyanaz, mint “hinni és csinálni” is. Tudod, nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell, és nem elég a jót akarni, de tenni, tenni kell! Igazából ez a rosszal is így van, cselekvés nélkül nincs eredmény.
Hát ezt mondom, hogy nekiálltak csinálni is. Vidékre menni, és húdebio életet élni! Kertészkedünk a Holddal, meg minden.
Pár év múlva már ismét városban voltak, csalódottan. Például.
Én most pont ilyeneket ismertem meg – városi, diplomás fiatal családok, akik miután felépítették az életüket, váltani akarták, és kijöttek falura ökohippinek. Két család már feladta, szerintem azért, mert nem voltak felkészülve rá, hogy ez milyen nehéz munka. A harmadik családnak viszont megy, és nagyon élvezik, talán mert ők kevesebb álmodozással, de több gyakorlati érzékkel vágtak bele.
Igen, pont ezt tapasztaltam én is, hogy aki nagyon ideológiai alapon (a “miért” miatt) vág valamibe, az könnyen csalódik. Eszembe jut Karel Čapek, aki a Szenvedelmes kertészben leírta, hogy Tolsztoj híres csizmája milyen csapnivaló volt. Mert elvi indíttatásból készítette, de valójában nem csak nem értett hozzá, de valószínűleg a hogyan nem is érdekelte.
Nagyon érdekes, hogy miért bírja az egyik jobban, mint a másik, de valóban: vélhetően kevesebb idealizált képük volt, és praktikusabban gondolkoztak. De a kemény munkához kellett egy belső tűz, különben nem bírták volna az elején sokáig, amikor még nem látszik eredmény.
Nekem valahogy azt a lépcsőfokot nem sikerül megugrani meglett felnőtt koromra se, hogy “Na és ugyan ki a pöcsömet érdekli hogy én miben hiszek és nem mellesleg mi köze is hozzá?”
ha egyszer sikerül, esküszöm, kiérdemlem vele a Lét kerekéről való leszállást :)
De nekik elég az eredményt látni. Nem kell mindig szónokolni, hogy miben hiszünk – és pláne nem hiszünk -, ha csak nem politikusok vagyunk. :) Egyéb esetben bőven belefér, hogy néha magunkban tisztázzuk, hogy újra fel tudjuk venni a kapát.
Ez egy elég széleskörű kérdés, igaz TED rajongóként magam is láttam jó pár “inspiráló” videót, beszédet a témáról. És az van, hogy mélyebb igazságok lehet vannak közöttük, de csak amíg a felemlegetett történetek azon aspektusait fogják össze, melyek alátámasztják a sugallni valójukat.
A sikeresség és a jóság (bele lehetne menni, hogy ilyen talán nem is létezik, minden személyes érdek – emberek vagy csoportosulások tekintetében) relatív. Az Apple pl. jó példa arra is, hogy hogyan lehet mítoszt kreálni egy informatikai termék köré, és jó marketinggel hogyan lehet elérni, hogy a vásárló a mítosz részévé akarjon válni. Nem ígér többet, ugyanazzal a módszerrel dolgozik, mint minden más cég: vedd meg ezt és ezzel tulajdonságokat és társadalmi jelzőket veszel. // Oké, de ott a “miért ők és miért nem valaki más”? Karizmatikus, kegyetlen vezető kellett hozzá, jó pár botrány, vegzált munkatársak és egy semmibe vett családi élet, stb. Az érem egyik oldalát látjuk egy feltörekvő tech cég sikerében, de mindennek van árnyoldala is.
Ugyanakkor ott van a statisztikai törvényszerűség is: ha már ketten csinálják ugyanazt lesznek elsők és utolsók, lesznek sikeresek és kevésbé sikeresek egyaránt.
A “valami jót tegyünk” egy nagyon érdekes motiváció, gyakran én is ezzel hessegetem el, vagy éppen ékesítem fel azt a pszichológiai hajtóerőt, amit egyszerűen önmegvalósításnak (vagy saját létezésünk igazolásának) nevezünk. Igen, akarok bonyolult excel képletet csinálni a padtársnak, hogy könnyebb legyen a munkája, vagy az egész cég tanuljon általa, alkalmazzák máshol is, nőjön a hatékonyság? Persze. De ezek csak következmények. A valóság, hogy a saját képességeimmel a saját tudásom határait, az vélt vagy valós korlátaimat kívánom kitágítani, eltörölni.
Talán a sportban is valahogy így van, egy idő után már nem az előző bajnokkal vív egy úszó, hanem az órával és önmagával. A tanyára költöző pár nem a többi tanyára költözött párral verseng, hanem a saját kényelemérzetével. Lesz aki végül nagy gazdaságot alapít, más beéri a kerti veteménnyel és háztáji állatokkal, míg megint mások visszaköltöznek a városba.
Egyáltalán a “siker” koncepcióját vagy fogalmát is definiálni kell, hisz személyes szinten (önazonosság tekintetében) nem mindig egyértelmű. Siker és siker között is biztosan lehet különbség. Talán pont ez a lényeg, hogy a elérhető-e a saját magunk számára kitűzött cél és elértük-e. Ha igen, akkor sikerről van szó, ha nem akkor sikertelenségről.
*remek poszt volt, remek gondolatindító, ahogy ez a random gondolathalom is mutatja :)
Siker az én olvasatomban a cél elérése. Ez nyilván más egy Apple-nél és más egy tanyasi netszolgáltatónál. Saját esetemben a siker az, hogy békén hagynak, és azt csinálok, amit akarok. Objektív mércével egyik siker nem igen mérhető a másikhoz.