Aktuális

Miért is hátráltatná valaki az egyenlőség ügyét?

A rendcentrikus, a sértett, a fogalmatlan és a privilegizált

Azt gondolnánk, hogy a nemek közötti egyenlőség és a férfit/nőt korlátozó sztereotípiák ledöntése olyan ügy, amelyre minden egészséges lelkű ember egyformán nyitott. Ehhez képest szép számmal akadnak olyanok, akik értelmesek és érzékenyek, mégis – gyakran akaratlanul és átmenetileg ugyan, de… – inkább hátráltatják az ügyet, mint nem…. vajon mi lehet ennek az oka? Négyféle motiváció, amit ideje közelebbről is megvizsgálni.

kép: pixabay.com

kép: pixabay.com

Rendcentrikus: ragaszkodik a megszokotthoz, a saját biztonságához, kényelméhez.

Vannak, akik a fennálló rendet – aminek a helyén szerintük csak káosz lehet – és benne saját szabad, nyugodt helyüket féltik, hiszen minden átrendeződés – még ha az egyensúly visszaállítása is a cél – az identitás megrendülésével és új felismerésekkel, feladatokkal, bizonyos esetekben pedig kisebb-nagyobb lemondásokkal, és természetesen több felelősséggel jár. Itt jelennek meg a különféle tévhitek is, amelyek az uralkodó politikai retorika fontos pillérei, és ijesztővé, fenyegetővé teszik az egyenlőségi törekvéseket.

Természetes, hogy a biztonság fontos, és a megszokott, több generáció során ismételt minták megadják ezt, míg a sémáktól történő szakadás zavart okozhat, kényelmetlen lehet. Önmagunknak lenni és a saját életünket élni nehéz: az ilyen férfinak nehézséget jelenthet a családi életben, háztartásban történő nagyobb szerepvállalás, a hagyományos keretek között felnőtt nőt megijesztheti a tény, hogy nem patriarchális tartozék, aki helyett apja, majd férje dönt a fontosabb kérdésekben.

Érthető, ha az ember nem akar bizonytalanságot az életében és új feladatokat, még ha a háztartás terheinek megosztása és a pénzügyeken történő osztozás egy mindkét fél számára élhetőbb, nyugodtabb életet is biztosít hosszútávon. Ehhez azonban szükséges egyfajta spirituális érettség, felnőttség, amiért tenni is kell.

Sértett: saját személyes frusztrációit társadalmi problémaként azonosítja, továbbá nem ismeri fel, hogy az őt ért igazságtalanság szintén a patriarchális rend sajátosságaihoz kapcsolható.

Az első rész egyfajta lelki gyermekségre, az egyéni felelősség elkerülésére utal: “megcsalt az ex, tehát minden nő kurva” (arról nem szól a fáma, mi motiválta annak idején párválasztását, ő maga hányszor lépett félre, mi okozta az elhidegülést, illetve miért maradt mégis ilyen kapcsolatban) “kihasznál a főnököm, tehát minden női vezető törtető, hisztis karrierista (azt nem nézi, hogy hímnemű főnök is viselkedett már vele ugyanígy, csak azt kevésbé érezte megalázónak, holott ugyanúgy igazságtalan volt).

Gyakori érv, hogy bizonyos területeken a férfiak hátrányban vannak – például az osztott felügyeleti jog egyre gyakoribbá válása ellenére még mindig előfordul, hogy vitás esetben az anyának ítéli a bíróság a gyereket, holott az apa is ugyanúgy alkalmas ellátására. Nos, a panaszos fél ilyenkor elfelejti, hogy mindez épp annak a patriarchális szemléletnek a számlájára írható, amely az anya anyaságát irracionálisan fontosabbnak tartja, mint az apa apaságát, holott a genderszemlélet az apa szerepének fontosságát, családi életben való részvételét prioritásként kezeli. Hasonló a helyzet a “pénztárcaként” funkcionáló férfiak panaszával, akik úgy érzik, aránytalanul sokat tettek a közös kasszába: épp a férfi fő és egyedüli kenyérkeresőként meghatározott szerepe az, ami ilyen helyzetbe sodorja őket, hiszen jelentős bérrés a két nem között, és a családalapítással járó munkaerőpiaci értékcsökkenés halmozottan jelentkezik a nő esetében.

Fogalmatlan: “én tisztességes vagyok, a rászorulót segítem, az abúzert elítélem, tehát minden rendben van”.

Meglepően széles kör. Jellemzőjük, hogy jól funkcionáló, egészséges otthoni munkamegosztással rendelkező családban nőttek fel, előremutató mintákat hoztak magukkal, erős önismerettel és az önfejlesztés igényével rendelkeznek, így az egyenlőség, egység, méltányosság koncepciója természetükből fakadóan adott esetükben. Természetes számukra, hogy fehér heteró férfiként is elkészítenek egy háromfogásos ebédet, bevásárolnak és felemelik a porszívót, pontosan tudják, hogyan kell fürdetni és pelenkázni a gyereküket (és nem is restellik ezt megtenni), minőségi időt töltenek a családjukkal, büszkék a párjuk sikereire, segítik őket mindenben.

Nem ismerik az evolúciós biológia és a gender-tudományok jellemző diskurzusait, a meghaladott mítoszokat, korlátozó sztereotípiákat, tudomány által megdöntött tévhiteket, a problémás esetekben kizárólag az egyén szerencsétlen élethelyzetét, rossz döntéseit látják, társadalmi kontextus nélkül. Igen gyakran tudatosan is kerülik a jobbító szándékú mozgalmakat, mivel abban hisznek, hogy a társadalmi kérdéseket kizárólag az egyén szintjén lehet rendezni, és ha ez megvan, szélesebb körben is megtörténik a változás (kritikustömeg-elmélet).

Kérdéses, hogy az értékteremtő változásokhoz – akár a fenntartható hulladékgazdálkodásról, akár a nemi sztereotípiák ledöntéséről és egy egyenlőbb társadalomról van szó – első lépésben az egyén kell-e, aki törekvésében tisztességes, a rászorulót segíti és a bántalmazót megveti, vagy az első lépés egy olyan társadalom, ahol a rászorulók segítése és a bántalmazás üldözése alapvető elvárás, így azok is kénytelenek engedelmeskedni a “törvénynek”, akik maguk még nem jutottak el erre a szintre. Én azt gondolom, hogy a kettő nem zárja ki egymást, sőt: a társadalom egésze is hat az egyénre, ahogyan az egyén egyes felismeréseinek terjedése alkotja magát a társadalmat, és a szocioökonómiai dilemmák felé való nyitottság az egyéni fejlődést is erősíti, pozitívan befolyásolja.

Privilegizált: őt soha nem érte semmilyen igazságtalanság, tehát igazságtalanságok nincsenek.

Amikor egy probléma meglétét, illetve korlátozó voltát egy az egyben tagadjuk, csak mert mi magunk soha nem találkoztunk vele, akkor jó eséllyel privilegizáltak vagyunk, és elefántcsont toronyban nőttünk fel. Ez egy gyakori probléma nők körében is: ha Oravecz Éva Csilla “ellen tudott állni a később szexuális erőszak miatt sokszorosan elítélt férfi csábításának, akkor mindenki ellen tudott volna. Ha Oravecz Éva Csilla nem szembesült a férfiak részéről olyan mennyiségű és/vagy minőségű erőszakban, amit ne lehetett volna humorral kezelni, akkor senkit nem fenyeget ilyen erőszak vagy ha igen, akkor született áldozat, azaz pszichiátriai eset. Ha Oravecz Éva Csilla barátja soha nem részesítette a pornót előnyben vele szemben, akkor a pornó nyilván klassz és remek dolog, a női függetlenség, önállóság és méltóság vaskos védőbástyája. Ha Oravecz Éva Csilla soha nem részesült munkahelyi diszrkiminációban, akkor nyilván elmondható, hogy soha, egyetlen nőt sem hoztak női mivolta miatt hátrányos helyzetbe”.

Ugyanígy nyilván abszurd, amikor a szerető, jómódú, középosztálybeli értelmiségi családból származó Dúró Dóra az abortusz ellen érvel, hiszen ő soha nem lehetett olyan helyzetben, hogy a, a nagybátyja megerőszakolta tizenkét évesen és teherbe esett, b, egy bántalmazó férj mellett az életéért retteg, c, a harmadik gyerek születése az előző kettő szájából venné ki a falatot, d, netán súlyosan beteg magzatot kellene megszülnie, ami az egész család életét megváltoztatja, miközben esetleg rosszabb életminőséget hoz a születendő gyereknek is, és a szenvedést neki kell végignéznie, ráadásul egész életében – karakterénél és élethelyzeténél fogva – akart gyereket. A valóságban tudjuk, hogy sajnos nem csak vágyott és várt gyerekek jönnek a világra, nem minden élethelyzet kedvező a gyerekvállalásra (és itt az egyéni karakter, a mentális, lelki tényezők is számítanak), és nem minden szülő szeretettel és odaadással gondozza és neveli kicsinyeit, tehát az abortusz egy szükséges dolog, amit soha senki nem úri passzióból vállal.

A fontos az, hogy megértsük: attól még, hogy bennünket és szeretteinket egy probléma nem érint, maga a probléma létezik, és sokak életét teszi pokollá. Ha egy széles körben jelenlévő probléma bennünket elkerült, adjunk hálát saját privilegizált státuszunknak, örüljünk és lélegezzünk fel, de tartsuk tiszteletben azt, hogy mások bizony kemény harcokat vívnak, és ha már tenni nem szándékozunk értük, legalább tagadással ne hátráltassuk ügyüket.

Reklámok
Eszter névjegye (847 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

16 hozzászólás Miért is hátráltatná valaki az egyenlőség ügyét? bejegyzéshez

  1. Tichy-Rács Bence // február 7, 2017 - 16:51 // Válasz

    Kedves Eszter!
    Tetszik az írás, nekem mondott újat, hozzátéve, hogy nem vagyok rettenetesen kiművelve gender témában. Azonban kicsit offenzívnek tartom a bejegyzést, magát a csoportmeghatározásokatt, illetve az érvelések itt-ott csúszkálnak, nem épülnek egymásra. Legalábbis az én tudásom szerint, magánban, vagy igény szerint mondok erre példákat.
    Az offenzívat pedig úgy értem (például), hogy mondjuk valamelyik csoportban felismered magad, vagy valamelyik viselkedési formádat, akkor elég rosszul tud esni, hogy mondjuk a “fogamatlan” és a “sértett” kategóriába van berakva. Ez kicsit olyan, mintha egy fogyókúrás blogban bekategorizálnád az embereket: “lusta”, “falánk”, “igénytelen” és “menthetetlen” kategóriába.
    Ilyen szempontból a cikk cinkosan összekacsintó, azokkal, akik a témában otthon vannak és tudatosan tesznek ellene, nem pedig előremutató, hogy a többieket világosítsa fel (lehetőleg kedvesen), akik nem.
    Üdv,
    Bence

    • Kedves Bence, köszönöm az észrevételt, megfontolandó. Viszont nem érzem azt, hogy a “sértett” vagy a “fogalmatlan” offenzív kategória: van téma, amiben én is sértett vagyok (pl. nárcisztikus személyiségzavarral élő ember ügyében), ez nem jó vagy rossz kívülről nézve, hanem tény. A “fogalmatlan” szintén ilyen dolog: nem járatos a témában, előjel nélküli meghatározás, senki sem születik úgy, hogy mindennel képben van, a szocializáció pedig nagyon erős korlátokat állít. Huszonévesen pl. én is fogalmatlan voltam, és pl. elhittem azt, hogy létezik olyan magatartás, ami adott esetben a nemi erőszakot kiprovokálhatja, vagy épp hülye az, aki bántalmazóval lép kapcsolatra. Egyszerűen nem ismertem a témával kapcsolatos szakirodalmat, nem volt rálátásom egy csomó mindenre – nyilván, senki sem úgy születik, hogy van. Bizonyos értelemben privilegizált is vagyok, hiszen egy csomó kemény élethelyzet szerencsére elkerült, így nekem több empátia kellett ahhoz, hogy megértsem az általam át nem élt élethelyzetek nehézségeit is.

  2. Éppen nem régen olvastam, hogy a megegyezéses válások esetén (tehát amikor anya és apa minden kérdésbe megegyeznek, a bíróság csak jóváhagyja a közös megegyezést) 90%-ban kerül az anyához a gyerek, ilyen esetben nyilván az apa nem igazán akarta, hogy a gyerekek nála maradjanak. Amikor viszont nincs megegyezés (tehát a bíróság dönt), akkor már csak 60%-ban ítélik az anyának a gyerekeket. Ebből nem igazán tűnik úgy, hogy a férfiak akkora hátrányban volnának.
    Nem beszélve a tartásdíjak körüli mizériákról.

    • Ideális esetben a szülők meg tudnak egyezni, és nem rángatják a gyereket jobbra balra, de ettől még mindkét szülő a gyerek mindennapi életének része marad. Minden egyéb mindig szomorú eset. Hát, a statisztikák mindenesetre érdekesek, amiket említettél.

    • Személyes tapasztalat: vagy az apa – ismerve a bíróságok döntéséről szóló statisztikákat – nem akar csatázni olyan helyzetben, ahol nagyon valószínű a csata kimenetele. Pl. azért, mert pontosan tudja, hogy ha végül az anyához kerülnek a gyerekek, akkor ott fog alátenni a láthatásnak (is), ahol tud – erre korábbi, válást megelőző fenyegetések (úgy elviszem a gyerekeket, hogy nem is látod őket többet) épp elég alapot adnak. Esetleg pl. azért sem erősködik, mert (legalább) az egyik gyerek iszonyú anyás, és nem is azért, mert az apa ellen van nevelve. Szóval a megegyezések elég gyakran valójában zsarolások és a bírósági gyakorlat ismeretének következményei.

      • Alátenni a lakhatásnak? Ezt hogy kell érteni? De az a biztos, hogy a bírói gyakorlat ismeretében nincs is próbálkozás sokszor.

        Tényleg, és erről az osztott felügyeleti jogról mit gondolsz, ha nem tudnak megegyezni a szülők, és mindkettő alkalmasnak bizonyul? Szerintem ez az egy hét itt, egy hét ott borzalmas lehet a gyereknek. Ismerek ilyet. :(

        • Láthatásnak! Nagyon könnyen tudja akadályozni az a szülő, akinél a gyerekek vannak, millió okot találhat.
          Osztott felügyelet: az szerintem nem azt jelenti, hogy hol laknak, hanem hogy azonos beleszólás van a gyerekek életébe (iskolaváltás, stb.) mindkét szülőnek. Az osztott elhelyezés lesz, amiről írsz, nem?
          Nehéz ügy lehet, szerintem van olyan gyerek, akinek bejön, de ehhez az is kell, hogy elég közel lakjanak, hogy legalább a suli ugyanaz maradjon. Van, aki úgy fogja fel, hogy nincs igazi otthona, mert mindig máshol van, más meg úgy, hogy két otthona is van.

          • Ja igen, értem, hogy mindig kifogás van, miért nem láthatja a gyereket a másik szülő. A svédeknél úgy van, hogy ilyenkor a gyerek meglátogatásának/hazavitelének útiköltégét közösen fizetik a a szülők, hogy az egyik ne tegyen keresztbe a másiknak azzal, hogy a világ végére költözik.

            Igen, az osztott elhelyezés horrorisztikusnak tűnik, de biztos van gyerek, aki élvezi, hogy két helyen van meg mindene. Gyakori probléma, hogy a két család versenyzik egymással, és az a legrosszabb. Még rosszabb, mint a konzisztencia hiánya.

            A láthatás korlátozása. Ezt sose értettem (kivéve ha súlyos oka van, amit a bíróság nem tud, és okkal tartja távol a másik szülőtől a gyereket az egyik). De normál esetben a szülő nem a másik szülő ellenére, hanem a gyerek miatt tartja a kapcsolatot a gyerekkel. A gyerek nem tehet róla, hogy a szülei nincsenek már együtt.

  3. OÉCS-ról idézett szöveg szerzője emlékezetem szerint Balás Márk alias Trychydts, akinek anno volt néhány emlékezetes nőjogi cikke… Látom, hogy a névre tett link adja a cikket, de megérdemli a szerző a név szerinti említést…

  4. A láthatást elég nehéz megakadályozni, tekintve, hogy akkor a szülőt először bírsággal sújtják, majd elvehetik tőle a gyereket, megvonhatják tőle a szülői felügyeleti jogot.
    Nálunk pl. az az én személyes problémám, hogy akkor is küldenem kell a gyerekeket, ha ők nem akarnak menni, és nehéz megélnem anyaként, hogy a gyerekeimet elküldöm, amikor ők itthon maradnának, nehéz volt megmagyarázni a gyerekeknek, hogy miért kell menniük, ha ők nem akarnak menni. Aztán pszichológus tanácsára átbeszéltük ezt többször a gyerekekkel, azóta egy fokkal jobban érzem magam.
    Alapvetően a bíróság a közös szülői felügyeletből indul ki, tehát egyáltalán nem érzem azt, hogy férfi ellenes lenne a jog, Én azt látom, hogy ahol az apa valóban részese akar lenni a gyerek életének a válás után is, ott az is marad. De legtöbbször inkább felszabadul, és boldogan éli világát a felelősség és a terhek nélkül.
    A közös megegyezés hiánya nem jelenti a gyerekek rángatását, csak azt, hogy a szülők a válás során tárgyalandó kérdések, nevezetesen:
    -szülői felügyeleti jog
    -kapcsolattartás
    -tartásdíj
    -utolsó közös ingatlan használata
    Valamelyikében, vagy mindegyikében nem tudnak közös álláspontra jutni. A gyerek ettől még nincs rángatva.
    Az új Ptk már nem a gyerekek elhelyezéséről beszél, hanem szülői felügyeleti jogról. Van kizárólagos és van közös szülői felügyeleti jog. Nincs ilyen, hogy osztott. Kizárólagos felügyelet esetén, csak a gyerek életét lényegesen befolyásoló kérdésekben dönthet (pl. továbbtanulás, külföldre költözés) a másik szülő.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: