Aktuális

A leginkább jellemző és a legszebb: két rövid történet Valentin-nap alkalmából

...amitől nem fogsz rókázni

Amikor kreatív írást tanultam amerikai cserediákként, a tanárunk azt mondta: ha valakit be akarsz mutatni az olvasóidnak, ne a tulajdonságait listázgasd, hanem mesélj el róla két történetet: a leginkább jellemzőt és a legszebbet. Íme tehát, két félperces sztori a kedvesről, nem csak Valentin-nap alkalmából…

A leginkább jellemző…

Mindenki folyton a “békülős szexről” áradozik, hogy az milyen izgalmas és szenvedélyes dolog, így az utóbbi időben bennem is felmerült, hogy ki kellene próbálni. Egy gond van csak: az elmúlt lassan fél évben, mióta együtt élünk, még egyszer sem veszekedtünk, túl asszertív mindkettőnk kommunikációja.

Van viszont a kedvesnek egy igen bosszantó tulajdonsága: cukorral eszi a túróscsuszát és gulyáskrémmel a virslit mielőtt kikel az ágyból, még háromszor, négyszer, ötször szundit nyom hajnalok hajnalán, amire én természetesen minden egyes alkalommal felriadok, holott még alhatnék. Én amúgy azt az iskolát képviselem, hogy az utolsó pillanatra húzom fel az órát, azonnal kipattanok, és 15 perc alatt elkészülök mindennel.

Namármost, ma kicsit stresszesebb nap volt, ezért megfeddtem a kis drágát, hogy legközelebb ne verje már ki a szememből az álmot fél hatkor a vekker vartyogásával. Láttam, hogy rosszul esik neki, délelőtt a munkából bűnbánóan rám is írt: “haragszol még?”. Mondanom sem kell, közben már el is felejtettem a kis incidenst, de persze rögtön kapcsoltam, és éltem a lehetőséggel:
– Igen. Borzasztóan. – hatásszünet. – Este békülős szex?

Hiába, mindig lehetőséget kell teremteni az engesztelésre… Van, hogy egy este háromszor-négyszer is. Biztos, ami biztos.

A legszebb

Szuvas fogam sosem volt sok, de a fogfelület annyira megkopott idő előtt, hogy a felső sort hat éve koronázni kellett. Nemrég komplikációk adódtak, ami miatt le kellett venni a hidat, hogy a szakember – több lépésben – elvégezze a szükséges beavatkozásokat. A gyógyulási folyamat idejére ideiglenes koronasort kaptam.

Egyik este palacsintát sütöttem, amíg a kedves a szobában dolgozott. Az első példány olyan jól sikerült, hogy rögtön mohón beleharaptam ahelyett, hogy szervíroztam volna a finomságot. És ekkor megtörtént az, ami rémálmomban se jöjjön elő: a tányérra pottyant a felső koronasor, és instant Mónika-show lett a konyhában, sőt: bármelyik horrorfilmben casting nélkül főszerepet kaptam volna, ohne smink.

Keservesen sírni kezdtem, mert nem akartam, hogy így bárki is lásson, plusz biztosra vettem, hogy a szerelmem sem mer majd mellettem aludni… vagy ha igen, tutira rémálmok gyötrik majd. Ehelyett mi történt? Odalépett hozzám, megsimogatott, és azt mondta:
– Ne keseregj, szívem, te így is gyönyörű vagy.
Aztán szó nélkül összekapta magát, és leszaladt a Tescóba, hogy főzzön nekem egy finom zöldséglevest, amit foghíjasan is meg tudok enni vacsorára.

Gondolkoztatok már, nektek vajon mi a két történetetek – a leginkább jellemző és a legszebb – arról, akit szerettek?

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

20 hozzászólás A leginkább jellemző és a legszebb: két rövid történet Valentin-nap alkalmából bejegyzéshez

  1. Hát, beteljesült szerelmekből nekem még nem igazán jutott, viszont mindig nagyszerű barátaim voltak, és egyikükkel van egy nagyon kedves emlékem, ami jól bemutatja, milyen ő:

    Momit (Mohamed) úgy ismertem meg, hogy a legjobb barátom gimnazistaként nagyon jó barátságban lett olasz cserediákpárjával, és a csereprogram után is többször látogatták egymást oda-vissza, volt, hogy több olasz srác is ellátogatott hozzánk – köztük Momi -, és én is segítettem a vendéglátásban. Így aztán, amikor egyszer úgy hozta a sors, hogy elszegődtem 5 hétre Olaszországba au pairnek, érkezésem napjára megbeszéltem Momival, hogy délelőtt találkozzunk, és segítsen majd eljutni a “családomhoz”. A galiba ott kezdődött, hogy bár ő azt mondta, a busz a reptérről egyenesen a Milano Centralera visz, és az első megállónál le is pattanhatok, ez nem egészen így volt, és én szófogadóan lepattantam, de nem ott voltam, ahol kellett volna, Sebaj, gondoltam, majd veszek egy térképet, és metrózok, de ez a tervem is dugába dőlt, mert kiderült, hogy mikor máskor, ha nem aznap, országos sztrájk volt Olaszországban, így tömegközlekedés pápá. És a pontot az i-re az tette fel, hogy nem tudtam elérni telefonon kedves cimborámat, ami mindennél jobban bosszantott, mert láttam lelki szemeim előtt, ahogy ott áll és vár rám mindhiába, és fogalma sincs, hogy mi van… Aztán szerencsémre kiszúrtam két magyar lányt a repülőről, akik közül az egyik kint is élt, és perfektül beszélt olaszul, az ő telefonjáról mégiscsak elértük a legényt, plusz taxiba vágtuk magunkat, és eljutottam végül a célállomásra, potom két óra késéssel. Mikor kiszálltam a kocsiból, már láttam Momi barátomat, ahogy tanácstalanul pásztázza a teret, hogy vajh’ honnan fogok előbukkanni, ekkor rákiáltottam, mint egy filmben (“Momíííí”),ő pedig felém fordult, de ugyancsak, mint egy filmben, abban a pillanatban egy busz húzott el kettőnk között, újabb másodpercekre elválasztva minket :) Persze, így leírva talán nem olyan komikus a jelenet, mint amilyennek én éreztem abban a pillanatban, de a lényeg, hogy órákig várt rám zokszó nélkül, és még így is örült nekem.

    A fogas sztori nagyon aranyos! Kedvesnek jó lelke van, őszintén örülök nektek :)

    Szép napot:
    Judit

  2. Hogy a lényeghez szóljak: van valami ragasztó, amivel a renitens koronát (jelzem, ha sor, akkor már híd ;) ) átmenetileg vissza lehet ragasztani, ha meg eleve ideiglenes, akkor még a fogorvosnak sem adsz plusz munkát azzal, hogy ki kell szednie a koronából.

    • Hogyne, ez meg is történt, amíg eljutottam a fogorvoshoz. A Corega extreerős műfogsor-rögzítője kitűnő szolgálatot tett, ajánlom minden sorstársnak. Egyébként meglepően sokan vagyunk, akiknek már 30 előtt koronázási ceremónia kellett, a kis eset erre fényt derített.

      • Én is közéjük tartozom. Ezért tudom ;)

        • Ah, egy sorstárs! :)

          • Hát, tekintve, hogy most már nem vagyok annyira 30 alatt, többszörös sorstárs :( Jó, persze, 50 felett is lehetnék koronák és hidak nélkül, de nekem igazán pocsék a hozott anyag. Remélem, a gyerekeim nem lesznek ennyire rossz fogúak.

            • Az a kérdés, akkor 30 alatt voltál-e, amikor az első korona felkerült. meg a többi tíz+. Mert én azt mondom, hogy meglepően sokan igen. Hát, és valóban: én is apámtól örököltem.

        • Dzsíz! Micsináltok tik, hogy így elkopik a zománcotok? Bulimia? :)
          Nekem az első koronám, egy db 45-nél lett. Azt is utálom. (Mint Pistike az egyetlen barátját).

          • Mondtam, hogy nekem is a zománcom volt kopott? :D Nem, nekem simán szuvas lett egy rakás fogam. Mit mondjak, a bulímiát megítélheted abból, hogy 30 évesen 170egykettő centihez 55-60 kg voltam :D Mostanra tényleg jól elhíztam, ez a 70 kg már tarthatatlan.
            Zománc kophat azért, mert rossz, gyenge. Pl. kevés benne a fluroapatit. Meg rossz szokás miatt is, pl. csiszolás.

          • Nekem a dentrit jött le, mintha 90 éves lennék. Gyárilag rossz anyagot örököltem, utáltam a tejet gyerekként, és csigorgattam is a fogaimat sokáig. De igen, mint egy heroinista bulimiás, olyan volt a fogsor. Sokan vannak így, mióta ebben a cipőben járok, egyre több ismerősről tudom meg, hogy ők is. De olyan is sok van, aki verekedett, fára mászott gyerekként, és baleset – szakszóval: trauma – hatásra tört le úgy maradó fog, hogy csiszolni és koronázni kellett. Szóval a közhiedelemmel ellentétben nem csak az idősek körében gyakori a korona.

            • Jó, a baleset az más, az mindenkivel történhet, tudjuk azt Fülig Jimmytől, nekem ez a fiatalkorban lekopott zománc volt meglepő (nekem is balesetes a koronás). A tej amúgy a legújabb véleménytrend szerint pont nem használ kalciumilag, viszont ha a fogcsikorgatás a hajlamosító, akkor nem csodálkozom, ha egyre többen járnak kies hazánkban ebben a cipőben.

            • Ma már szerencsére vehetsz alváshoz fogvédőt. (Esküszöm, mintha boxoló lennél. :D )

  3. Cseresnyés Pálné // február 14, 2017 - 11:10 // Válasz

    Nekem is van egy jó kis sztorim, ami nem konkrétan a témához kapcsolódik, csak annyiban hasonlít, hogy Olaszországban történt.

    Nyári kisegítőben dolgoztam kint egy éttermi konyhán. Előnyös helyzetben voltam, mert a tulajdonos felesége magyar lány,. Szűkebb hazámból való a származása, és az olasz vendéglő tulajdonosához ment feleségül. Így a nyelvi megértés nem okozott problémát.
    Az étterem fő rendeltetése a halételekre specializálódott.
    A tulajdonos volt a szakács, és a megfelelően berendezett eszközök segítségével nyárson, illetve a nyárs felett egy vasrácson elhelyezve sütötte a halat. Az egyik felét megsütötte, majd megfordította, és sütötte a másik felét. Majd mikor mindkét fele gyönyörűen megsült, az általam előkészített, és kidekorált tányérra helyezte. Első látásra nagyon inycsiklandozónak tűnt, amit a felesége /a magyar lány/ pincérként szolgált fel a vendégeknek. Ehhez a menühöz általában tenyérnyi nagyságú lazacot használt. Miután levette a sütő rácsról, a hasánál végig felhasította, és széttárta, mint egy könyvet, és így helyezte rá, a már kidiszített tányérra, Így várt a következő megrendelőre. Ez a folyamat nekem nagyon tetszett, és szívesen segédkeztem benne.

    Volt a családnak két 10, 12 éves gyermeke, akik a nagymamától ismertek néhány magyar ételkülönlegességet. Többek között a palacsintát. Volt hogy szabadidőmben az édesanyjuk megkért, hogy legyek szives, és képviseljem a magyar nagyanyjukat, és süssek nekik palancsintát.
    Mondanom sem kell, nagy sikere volt, amit nem lekvárral, hanem olasz szoszókákkal ízesítettek.
    Ettől kezdve gyakran, palacsinta hegyeket kellett sütnöm, mert mindenki palacsintát akart enni. Az addigi adagot megdupláznom, hogy elég legyen mindenkinek. Es akkor bőven elég volt, és még maradvány is keletkezett.
    Ez a maradék arra inspirálta őket, hogy feltegyék az étlapra, és ujdonságként kínálják a vendégeknek. Adtak neki egy olasz nevet, és halhúst kevertek össze túróval, majd azzal töltöttük meg. Tálalás előtt szoszókával meg kellett locsolnom, és néhány percig a mikróban sütnöm.
    Nem kellett nagyon reklámozni, mert az első adag után tömegesen jöttek a megrendelések.

    A legnagyobb élményem, és sikerem a palacsintával az volt, hogy a pincértől üzenték a vendégek, hogy puszit küldenek a szakácsnak, mert nagyon finom volt ez az étel..
    Hogy egy kis színt, és humort is vigyünk a dologba, arra kértem a pincért, hogy mondja meg a vendégeknek, a palacsintát nem az olasz szakács készítette, hanem a magyar konyhalány.
    Mondanom sem kell, a palacsinta hegyeket ezután mindig derűsen készítettük el.

  4. Ó, én is hasonlót kaptam valentájnszra, ami ebben az életkorban már igazán szép ajándék :)
    (Nekem – lekopogom – még nincs lukas/letört stb. fogam, viszont édesemet elkísértem ma fogorvoshoz, aki nem jött rendelni családi ok miatt. Sebaj, az ünnepi ebédet visszatettem még egy órácskára, hogy ne kelljen leturmixolni.)

  5. Leginkabb jellemzo:
    Hajnali ketto ora volt, mar reges-reg aludtunk,amikor megcsorrent a kedvesem telefonja. En kaptam fel,mert o edesdeden aludt tovabb. Egy baratja hivta, nemikepp reszegen,hogy hat nincs hol aludnia, johetne-e hozzank. A kedvesem felalomban morogva kozolte,hogy gyere, majd elkezdett neki megagyazni es mire befejezte, a srac meg is erkezett, mi meg alhattunk tovabb. Igaz ez nem love sztori de nagyon jellemzo ra.

    A legszebb pedig, szamomra eddig, azt hiszem az volt, amikor a 30.szuletesnapom estejen a szemembe nezett es azt mondta,hogyha majd gyereket szeretnenk,akkor a szemembe nezve fogja mondani,hogy most vagjunk bele es hogy tudja,hogy en leszek a legjobb anya,akit csak kivanhat nekik.

    • Éljenek a jószívű férfiak, akik segítik a barátaikat és oltalmazzák az elesetteket!

      Az önismeret útján járva és nőkkel bizalmasan beszélgetve látom azt, hogy mennyi (sokszor tudattalan) seb van bennünk saját anyai alkalmasságunkat tekintve, és sokszor éles helyzetben törnek csak fel az ezzel kapcsolatos fájdalmak. Egyrészt nagyon erősek a társadalom és a média által sugallt negatív anyaképek, rettenetesen fojtogató az elvárások tengere, még mindig tabu a saját anyánkkal való esetleges kapcsolati nehézségünk veleje, plusz adja magát az újtól, ismeretlentől való aggodalom is. Nagyon fontos, hogy ebben nem mindig átlátható rengetegben ott legyen egy társ, aki épp azt teszi, amit: melletted van, a szemedbe néz, és ad pozitív visszajelzéseket, hogy csodálatos anya leszel, adott esetben vagy. Azt hiszem, a férfiak nem is tudják, hogy ez milyen fontos.

  6. Cseresnyés Pálné // február 14, 2017 - 23:11 // Válasz

    aZÉRT NEM KELL A TEMPLOMI OLTÁRTÓL JÖVET MINDJÁRT ELTÉVEDNI. HAZATÉRÉS UTÁN JÓ PIHENÉST, HA HAGYSZ RÁ IDŐT.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: