Spermatolvajok

Nőnap alkalmából most kivételesen egy klasszikus „férfijogi” témáról írnék, méghozzá új aspektusból: ez pedig a férfiak reprodukciós joga. Arról beszélek, amikor a nő, akiben a férfi megbízik, azt hazudja, hogy megoldotta a fogamzásgátlást, miközben ez nem így van, illetve amikor eltűnik a kukából a használt óvszer, és elképzelni sem akarjuk, mi a sorsa a fürdőszobában…

Először is, fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a védekezés minden esetben két ember felelőssége, akár alkalmi kalandról, akár elkötelezett, hosszútávú kapcsolatról van szó. Egészséges esetben ennek részleteiről a felek nyíltan beszélnek, ahogyan arról is, hogy mi történik, ha a rendszerbe hiba csúszik, elvégre 100 százalékos védelmet csak az önmegtartóztatás jelent.

Létezik ezen a fronton egy alaptétel, amivel mélyen egyetértek: amikor a férfi egy idegen nőbe élvez, egy döntést tulajdonképpen már meghozott. Az a férfi, aki a lehetőségekhez mérten biztos akar lenni abban, hogy nem születik gyereke, maga gondoskodik a védekezésről, nem adja ki a kezéből a kontrollt: ehhez ma már az óvszeren kívül egyéb módszerek is a rendelkezésére állnak, és a tudomány folyamatosan új megoldásokat talál a problémára.

De vajon mi történik akkor, amikor egy szorosabb kapcsolatban visszaélnek a bizalmával, hogy aztán “a véletlenre” fogják a dolgot, és kész tények elé állítsák? Mi van akkor, amikor ő maga mindent megtett, de a létező legmocskosabb módon manipulálták és lopták meg – vagyis használták ki – a tudta nélkül? Az utóbbi ellen pedig nincs orvosság, hiszen a többség nem gondol arra, hogy a megsemmisítésig őriznie kellene használt óvszert, mint gyémántot a vadnyugaton…

A spermalopás a férfiak elleni erőszak egy drámai formája….

A spermatolvajlás nem épp újkeletű témaköre akkor került látószögbe, amikor Liz Jones, a brit Daily Mail szerzője 2011-ben óriási felháborodást keltő cikket publikált arról, hogy élete során két férfitől is lopott spermát, amikor 40-es évei elején hirtelen rájött, hogy – noha egész életében irtózott az anyaság gondolatától – mégis csak gyereket akar.

Először egy léhűtő pasija óvszerét lopta ki a kukából, akit voltaképpen ő tartott el. Úgy gondolta, hogy a fickó az ő lakásában lakik, ő fizeti a rezsit, a nyaralásokat és a vacsorákat, tehát joga van ahhoz, hogy egyedül döntsön ebben a mindkettejük életét érintő, fontos kérdésben. Néhány évvel később egy másik férfi, a férje spermáját lopta el ugyanezzel a módszerrel, hogy aztán a fürdőszobában újrahasznosítsa a kis tasak tartalmát saját céljaira.

Jones azt mondja, hogy mindkét esetben tisztában volt azzal, hogy egyik férfi se akar gyereket, ahogyan azt is tudta, hogy nem fognak hosszú ideig együtt maradni, mivel kapcsolatuk már ebben az időben problémás volt, a teljes inkompatibilitás jeleivel… mégis úgy gondolta, joga van helyettük dönteni. Ma már, évtizedekkel a történtek után örül, hogy nem sikerült a terve, és bánja, hogy becstelenül viselkedett. Cikkének célja épp az, hogy felhívja a figyelmet a jelenség veszélyeire.

Az írás kapcsán aztán igen komoly párbeszéd bontakozott ki. A szerző több tévéműsorban is arról is beszélt, hogy elég gyakran előfordul, hogy a kétségbeesett, termékeny éveik végén járó nők ehhez hasonló eszközökhöz nyúlnak, hogy gyermekük legyen, de az aranyásók – vagyis a férfi vagyonára vágyó (reménybeli) kitartottak – is előszeretettel hazudnak és lopnak, hogy így kössék magukhoz a pasast, de legalábbis annak pénzét… ha másképp nem, hát a gyerek után járó juttatások formájában.

Bátornak tartom Jonest, amiért felvállalta a témát, hiszen ennél mocskosabb dolog aligha létezik. Minden embernek joga van dönteni arról, hogy akar-e gyereket, és akit hazugsággal, csalással és lopással manipulálnak egy ilyen helyzetbe, az bántalmazottnak számít, bármilyenek is legyenek az egyéb körülmények.

…paradox módon mégis a patriarchátus az, ami ezt a típusú visszaélést maximalizálja

Miközben eszem ágában sincs sem a Jones-féle nárcisztikus elnyomókat, sem pedig az aranyásókat mentegetni, azért mindenképpen érdemes a jelenséget egy másik szemszögből is megvizsgálni, hogy tisztán lássunk. Van ugyanis néhány olyan rendszerszintű tényező a patriarchális társadalmakban, ami a spermatolvajlás becstelen aktusát (ideértve a fogamzásgátlásról történő hazugságot és a „kiszállás” koncepciózus megakadályozását is) élteti, és ezek ismerete nélkül nincs értelme beszélni a témáról:

1. A nők még mindig óriási nyomás alatt állnak, hogy szüljenek.

Pártunk és kormányunk – és udvartartásuk – is rendszeresen kapacitál, mozgósít és fenyeget, de máig él a közvélekedés, hogy az az igazi nő, aki anya is. A férfiak nem állnak hasonló nyomás alatt, így esetükben kisebb az esélye a hasonló visszaéléseknek. Sok nő egész egyszerűen azért vállal gyereket, mert ezt várja tőle a környezete, munkahelyi lehetőségei beszűkültek, darálóban érzi magát, és ez tűnik az egyetlen releváns életpályamodellnek.

Ahhoz, hogy ez változzon, elképesztően fontos, hogy a felnövekvő generáció egyrészt tisztában legyen azzal, hogy gyerek nélkül is élhet teljes életet, másrészt tudja azt, hogy mi nem számít megfelelő motivációnak, ha gyerekvállalásról van szó. A másik oldalon pedig a kormány ne csak kapacitáljon és manipuláljon, de megfelelő intézményrendszerrel és törvénykezéssel is támogassa a családokat.

2. A nők gazdasági, politikai hatalma még mindig elmarad a férfiakétól….

…ami azt jelenti, hogy arányaiban több lesz a bármire – becstelen eszközökre is – kész aranyásó, mint ahány giggolo van.

Becstelen, hazug emberek – nők és férfiak egyaránt – mindig lesznek, de egy politikai és gazdasági egyenlőségre törekvő rendszerben kevesebb lesz az olyan nő, aki számára a legkecsegtetőbb karrierlehetőség az, hogy egy jómódú férfinak – bármi áron – szüljön. Egyszerűen ő maga is gyárilag jómódú lesz ugyanis.

3. Még mindig bonyolult és bürokratikus az útja a spermabankok igénybevételének.

Sok nő persze nem aranyásó, hanem kétségbeesett, mint Liz Jones. Jennifer Lopez az Ilyen a formám (The Back-up Plan) című romkomban 40-es évei elején úgy dönt, hogy mivel álmai fasziját nem sikerült megtalálnia, jöhet a B terv, vagyis a mesterséges megtermékenyítés. Persze „olyan a formája”, hogy az akció után pár perccel pont összefut a fickóval, akivel rekordiramban egymásba bolondulnak, de a lényeg egyszerű: az egyedülálló nők mesterséges megtermékenyítése még mindig ezernyi korlát közé esik.

A cél az volna, hogy az ilyesfajta procedúrák egy szélesebb közeg számára, egyszerűbben és gyorsabban elérhetők legyenek, és ne tapadjon hozzá stigma, hogy „nincs apja a gyereknek”. Ideális esetben természetesen adott két szülő, de amikor erre nincs lehetőség, hadd legyen döntési joga annak a magányos nőnek is.

4. A gyerekgondozás és nevelés oroszlánrészét még mindig a nők végzik….

…így lesz, aki ebből fakadóan szent meggyőződéssel hiszi, hogy jogában áll spermát lopni a partnerétől, ha gyereket akar. Elvégre a felelősség aránytalanul nagyobb része úgyis az övé, nem igaz?

Fontosnak tartom, hogy az apa apasága ugyanúgy fontos legyen, ahogyan az anya anyasága is szent. Apa is csak egy van ugyanis. Mindez a vitás gyermekelhelyezési pereknél is a férfiak segítségére volna, ehhez azonban arra is szükség van, hogy a férfiak aktívan jelen legyenek a gyerekszobában a kezdetektől, és ne csak a reklámokban lássanak pelenkát és szülői értekezletet.

5. A család életében jelen nem lévő férfiak aránya még mindig magas..

Nyilvánvaló, hogy Liz Jones egyik meglopott partnere sem vett volna részt aktívan a családi életben a kötelező és elkerülhetetlen mértéknél jobban, ahogyan az aranyásók asszonyai – szeretői – is csupán mellékszereplők a gazdag és sikeres férfi életében. Ha jobban megnézzük, egy ilyen méltatlan helyzetben tehát nem csak a férfi veszít, hanem a nő is… és ami a leginkább szomorú: a gyerek is, aki az egészről mit sem tehet.

Ha a férfi és a nő a társadalomban hasonló lehetőségeket és szerepeket kaphat egyéni habitusának és céljainak megfelelően, kisebb az esélye nem csak a munkájukban sikertelen, kiégett nők anyaságba menekülésének, hanem annak is, hogy a pénzkeresés terhei egyedül a férfira hárulnak, aki így nem vesz részt a család életében… és így egy nőnek elfogadható perspektívának tűnhet az, hogy egyedül dönt az anyaságról, egyedül éli meg azt, és egyedül neveli a gyereket.

Ha ez az öt körülmény változik, valószínűleg még mindig lesznek kétségbeesett nők és gátlástalan aranyásók, akik spermát lopnak, ne legyenek illúzióink. Elmondhatjuk azonban, hogy mindent megtettünk, hogy számukat minimálisra csökkentsük a férfiak, a nők és – természetesen – a gyerekek érdekében.