Ezért keres kevesebbet a nő, mint a férfi: érvek és ellenérvek
Számomra is későn esett le a tantusz, de április 4. a nemzetközi béregyenlőség napja. Azért ezt a napot választották a szakemberek, hogy a nemek közti bérrésről megemlékezzünk, mert ez az év 94. napja, márpedig ennyivel több napot kellene dolgoznia a nőknek, hogy ugyanannyi pénzt vigyenek haza, mint amennyit a férfikollégáik 2016-ban kerestek.
kép: pixabay.com
A legegyszerűbben úgy szokás rávilágítani a bérrésre, hogy a nő dollárjának a 80 centet nevezik, bár az elmúlt években az arányok keresztülmentek némi változáson a Pew Research adatai szerint. Magát a jelenséget számos közgazdász és szociológus kutatja világszerte, figyelembe véve egy sor egyéb bevételt befolyásoló tényezőt is, mint amilyen például a végzettség, a munkatapasztalat vagy a régió, ahol az alany él és dolgozik.
A férfiak és a nők közötti bérkülönbség mértéke valóban sok egyéb körülmény függvénye, azonban a jelenség minden társadalmi osztályban, régióban és szakterületen megjelenik, így mindenképpen fontos beszélni róla. Íme, a leggyakoribb érvek, amelyekkel a bérrést tagadók gyakran hozakodnak elő, és a korrekt válasz ezekre.
1-es érv: A nők végzettsége elmarad a férfiak végzettségétől (egy adott területen belül).
Az amerikai Economics Policy Institute grafikonjai szerint a bérrés akkor is megmarad, ha az ugyanazon a területen dolgozó nők végzettsége megegyezik férfikollégáik hátterével. A jelenség a doktori fokozat és a cégvezetők szintjén is áll, holott ezeknek a címeknek az eléréséhez rendszerint komoly kvalitások szükségeltetnek.
2-es érv: A nők eleve rosszul fizetett szakmákat választanak. Egy óvónő hogy is kereshetne ugyanannyit, mint egy informatikus?
Valóban igaz, hogy a pedagógusi pálya – például – ma főként nők által dominált terület. Nem így volt ez azonban Gárdonyi Géza korában, amikor a tanítók és tanárok az orvos és a pap után a település harmadik leginkább megbecsült szakemberei voltak, és bő pénzt vittek haza.
Tény az is, hogy az ápolói pálya is nőtöbbségű terület, és azt soha, sehol nem fizették jól: annál is inkább, mivel hosszú ideig az ilyen munkát főként nők végezték az otthonok falain belül. Társadalmunk egyik legfontosabb kérdése azonban, hogy hogyan kaphat több támogatást ez a várható élettartam növekedésével egyre fontosabbá váló terület, hogy minőségi ellátásban részesüljünk, ha egy napon oda kerül a sor.
Ha azonban egy pillantást vetünk a problémára, láthatjuk, hogy ezek nem elsősorban a bérrés tárgykörébe tartozó kérdések: a valódi probléma az, hogy a nőnemű informatikus is jó eséllyel keres kevesebbet egy cégnél, mint hasonló tapasztalattal rendelkező férfikollégája.
További árnyalja a képet, hogy a kislányokat gyakran beszélik le a tradicionális “fiús” (haha, értsd: tudományhoz és technológiához köthető) pályákról még ma is, és egy női munkaerőnek az erős sztereotípiák miatt nem csak jobban meg kell küzdenie az elismerésért, de még a szexista kommenteket is hallgathatja a seggéről, mint Samantha Carternek a Csillagkapu sorozat tudósaként.
3-as érv: A nőknek több otthoni kötelezettségük van.
Amikor a szocializmus nyitányakor, a 40-es évek végén, 50-es évek elején munkába állhattak, részben a második világháború pusztítása, a sok hallott katona miatt volt szükség női kezekre is a gyárakban, irodákban. A nemek közti egyenlőségeszmény ideológiailag illeszkedett a társadalmi osztályok agresszív megszüntetésének utópiájához, a kor asszonyai azonban vesztesei voltak az átalakulásnak: az történt, hogy míg eddig csak otthon gürcöltek, most az otthoni kötelezettségek mellé még a gyárban is le kellett húzniuk 8-10 órát. Természetes, hogy ez a generáció szitokszóként gondol a feminizmusra.
A mai társadalomtudósok már tudják, hogy a férfiak otthoni szerepvállalása nélkül nincs béregyenlőség, vagy bármilyen egyéb nemek közti egyenlőség. Mindez azonban nem öncélú követelés, hanem a férfiak érdeke is: hiszen így őt sem nyomasztja az egyedüli családfenntartói szerepteher, szorosabb és bensőségesebb viszonyt ápolhat gyermekeivel, és nem kell attól tartania, hogy házassága huszadik évére a korábban csinos, vonzó, értelmes és lelkes nőjéből egy házsártos, kiégett, frigid házisárkány válik, aki saját élet híján őt cseszegeti.
4-es érv: A nők önérdekérvényesítő képessége elmarad a férfiaké mögött.
Ez egy ezeréves érv, aminek némi valóságalapja persze van: a nőket valóban úgy szocializálják, hogy önérdekérvényesítésük az agresszió jele, ezért ettől tartózkodniuk el, panaszuk pedig “hiszti”. Ezt akkor láttam a leginkább, amikor egy intimhigiéniás termékeket forgalmazó cég PR-anyagait írtam, aminek szövegezéséhez az Ipsos célcsoportkutatásait kellett figyelembe vennem. Ebből egyértelműen kiderült, hogy a kelet-közép-európai nő számára riasztó az a kommunikáció, amikor a nő kiáll saját érdekeiért, mert az szerintük a végtelen önzés jele. Akkor is, ha ezzel senkinek sem árt, és igényei abszolút jogosak.
Van azonban ennél frissebb ellenérv is. A szociológusok a közelmúltban ugyanis elkezdték vizsgálni a tényleges béremelési kérelmek statisztikáit is. Ezekből pedig kiderült, hogy a nők bizony képviselik érdekeiket a főnök és a HR-szakember előtt, de kérésük ritkábban talál meghallgatásra, mint azonos munkakörben dolgozó férfi kollégáiké. Pedig már ahhoz is eggyel nagyobb lépésre van szükségük – lásd előző bekezdés, – hogy egyáltalán kérni merjenek!
5-ös érv: A férfiak szorgalmasabbak, keményebben dolgoznak, mint a nők.
Amellett, hogy a hasonló általánosítások természetesen tudományos alapokat nélkülöző szexista általánosítások, semmilyen statisztika nem támasztja alá azt, hogy a nő kevesebb munkaórát tenne az asztalra, mint a férfi. Kivéve persze azokat az eseteket, amikor tudósként például azért nem tud részt venni egyes konferenciák után a kapcsolatépítő koktélpartikon, mert ő megy mindkét gyerekért az iskolába, és ő ül le velük tanulni is. A láthatatlan munka oroszlánrészét még mindig a nők végzik zömében.
Összességében véve tehát elmondható, hogy a fenti érvek mindegyike könnyedén cáfolható, és a pozitív változás mindkét nem – és az eljövendő generáció – közös érdeke.
Eszter's Offtopic 
A jelenség létezik, de ettől még a 2-es érv részlegesen igaz. A bányászok többet keresnek, mint az óvónők, vagy a dadusok és a bányászok között alig van (ha van) nő és a dadusok között igencsak kevés a férfi.
Igaz az utolsó bekezdésében jelzett lebeszélés is.
Tehát nem valós, hogy “összességében véve tehát elmondható, hogy a fenti érvek mindegyike könnyedén cáfolható”.
A bányászat mint érv egy bányászvárosban még akár működhet is, de országos szinten? A dadusok és egyéb pedagógusok között miért is ne lehetne több a férfi (azon kívül, hogy annyi pénzért pasi nem megy el dolgozni)? Ez a fele tehát nem ellenérv, a bányászat meg elenyésző.
Lebeszélés: az a tény, hogy lebeszéléssel érhető el az alacsonyabb kereset a nőknél, pont annak a cáfolata, hogy valóban indokolt volna ez a különbség a nők tulajdonságai, képességei alapján.
Egy dadus, óvónő, ápolónő csak akkor keres kevesebbet, ha az állam fizeti. Egy magán bébiszitter vagy házi ápoló lényegesen többet kap.
De azét a zömüket az állam fizeti.
Nagyon jó bejegyzés, az ITs felvetéshez ennyit azért hozzáfűznék, hátha ad egy plusz nézőpontot:
Az hogy a kevés nő van az informatikában sajnos visszavezethető a biológiai nemre és az azzal járó egyik legfontosabb kérdésre az utódlásra is. A technológiai olyannyira gyorsan pörög, hogy mára általánosan elfogadott: az egyetemek informatikai képzései elavulnak mire végigverekszi rajtuk magát valaki.
A rohamtempó minden IT szektorra érvényes és egy gyerekvállalás, 1-2 év kiesés a munkából, vagy úgy egyáltalán a szakmából eleve hátráltató tényező és igen kihatással lesz a bérezésre is. Amikor visszatér a kismama az elévült tudásával biztos lesz legalább egy év felzárkózási időszaka stb. Tehát ebben a szektorban valahol érthető, hogy “ez fiús játék” neveltetés mellett, hogy a hölgyeknek sem vonzó a családalapítás miatti újratanulás, újrabizonyítás, holott sok ismerős hölgy kognitív képességei igenis alkalmassá tennék őket ilyen pályára, mi több sikeresebbek is tehetné őket férfi társaiknál. By the way a férfiak is nagyon nehezen képesek folyamatosan a technológia után rohanni, és azt totózni, melyik lesz a következő “must learn” programozási nyelv, stb..
Másrészt a munkáltató szemszögéből is vizsgálni kell – persze ez lehet szexista hozzáállás -, de ha lenne egy IT cégem és az potenciális családalapító generációkból állna, folyamatosan figyelnem kellene a nemi arányt és állandó b forgatókönyveket is gyárthatnék rá, hogy “ha ő most elmegy szülni”, akkor kit rakok a helyére. Kb. ugyanolyan komolyan kezelendő kérdéssé emelkedne, mint általánosan a munkaszervezet egészére: “ha nem bánok jól velük, egyszer csak felmondási hullám lesz, elmegy a tehetséges, jól képzett munkaerő aztán meg le lehet húzni a rolót”.
“egy gyerekvállalás, 1-2 év kiesés a munkából,” Egyrészt persze igaz. Illetve egyrészt sem egészen (részmunkaidő, otthoni munkavégzés, ha valahol, hát az IT-ben indokolt, plusz otthoni tanulás, önképzés). Másrészt: mi is indokolja, hogy (csak) anyánál legyen az 1-2 év kiesés a munkából? Az első évben sem teljesen, ha szopik a baba, akkor is féléves kortól szépen kezdődik a hozzátáplálás, 3/4 éves kortól minimum részmunkaidőben, de pláne otthoni munka + időnkénti megbeszélés; bőven megoldható a gyerek mellett. Na de a második évben? A gyereknek van ugye apja is. Miért is ne maradhatna otthon az apa is a gyerekkel a szoptatási idő után? Ez ugye megint a sztereotípia.
Igen sztereotípia és lehet azért gondolom én is így, vagy vetettem fel ezt a nézőpontot is, mert a környezetben végtére is ezt láttam.
A munkatársnőim java része kb. egyszerre dobbantott a baba projektbe és vannak közöttük olyanok akik IT irányba akarnak elmozdulni (régebben szövegírók / adminisztrációs munkakörben lévők voltak), ám arról panaszkodtak, hogy a gyerek totojgatása mellett úgy érzik már magukra sem marad idejük, nemhogy nekimenjenek még a HTML/CSS kombónak is, pláne, hogy az angoljuk is megkopott a gügyögés, a nagyszülők és anyuka-szakkörök ördögi háromszögében.
Az egyik hölgy párja eleve informatikus, középvezetőként annyit keres, hogy nem nagyon érné meg a váltás a család számára. Tehát kivárás van a bölcsőde időszakig, aztán a hölgy felzárkózik és tanulni kezd.
A részmunkaidő / távmunka simán mehetne, ha addigra a delikvens már eleve rendelkezik szaktudással. Erőteljesen fókuszálni kódolásra nem tudom hogyan lehetséges a gügyögő utód mellett, én biztos szétesnék egy idő után :)
A Yahoo vezérigazgatónőjéről mondták régebben, hogy a második gyerek után is simán vezette a céget, szóval nem lehetetlen, csak még átmenetben vagyunk efelé.
A Yahoo vezér igazgatónője volt aki például beszüntette az otthoni melót. A gyerek pedig az irodaház melletti épületben volt.
Várj, nem arra írtam, hogy sztereotípia, amiket leírtál, hát az tény nyilván, egy helyzet, ami rossz beidegződések, sztereotípiák KÖVETKEZMÉNYE: De magát a sztereotípiát arra írta, hogy miért ne maradhatna a gyerekkel otthon az apa – természetesen a szoptatás ideje után. És hogy miért ne foglalkozhatna a gyerekkel akár a nagyon fontos vezetői állása után valamennyit, hogy az anyának legyen lehetősége egyrészt regenerálódni, kilépni a zombi létből, másrészt konkrétan akár képződni is.
Ha meg apa maradna otthon valamennyit a gyerekkel, akkor egyszerűen megszűnne a különbség a két nem között IT területen is (jelzem, azért ma Magyarországon nem az IT szektor foglalkoztatja a legtöbb embert, azt pedig konkrétan tapasztalom, hogy kifejezetten kutatás-fejlesztés területen egy-két-öt év kimaradás egyáltalán nem behozhatatlan, vannak persze új módszerek, de messze nem olyan tempóban jelentkeznek, mint az IT-ben).
Szóval épp a gügyögés stb. háromszögből való kilépéshez kellene elvetni sztereotípiákat (anya dolga a gyerek, aki “dolgozik”, annak jár otthon a pihenés, aki meg otthon van a gyerekkel, az nem csinál semmit, tehát hagyja békén a keményen dolgozó párját, stb.), ha van nagyszülő, akkor az megpróbálhatná inkább a gyereket foglalkoztatni, mint még akkor is a gyerekkel levő szülő energiáját lekötni, mikor a babával van (a nagyi).
“ha addigra a delikvens már eleve rendelkezik szaktudással” Hát ez mondjuk nem érinti a nemek vagy épp a gender kérdését.
Gügyögő utód mellett :megint, úgy, hogy nem csak a te dolgod lenne esetleg az utód. Mondjuk a másik szülő és a nagyszülők mellett akár némi bébiszitter/takarító is bejátszhat a képbe, akkor is, ha közel ugyanannyi pénzt elvisz, amennyit a munkával keresni lehet, pont a zombulás és a szakmából való kiesés elkerülésére. Nem gondolom, hogy az IT szakemberek jellemzően talicskával tolják haza a feltöltött bankkártyákat, de azért nem is épp a rosszul kereső szakmák közé tartozik. De ismétlem, ez azért a magyar népesség viszonylag kis részét érinti tudtommal.
Igen-igen egyetértünk ebben :).
Társadalmilag kellene ennek változnia. A váltófutást simán elképzelhetőnek tartom a munkában. Pl. 4-4 órás váltással akár. Anya reggel melóba, apa délelőtt gyerekezik, megfőz, takarít, aztán anya hazaér közös ebéd, és apa meg a délutáni műszakba. Ideális.
*csak mindig arra gondolok, hogy vannak ezek a járulékos kis történetek, mint pl. hogy anyának 1 óra a reggeli dugóban tömegközlekedéssel beérni a melóhelyére, aztán haza kb. ugyanennyi és mondjuk apánál is ugyanez. Az összesen -4 óra, amit se munkára, se a családra, se saját magára, tanulásra meg pláne nem fordít egyik fél sem.Jó tömegközlekedésen lehet tanulni, tudom.
Ne haragudjatok, rossz szokásom, hogy az ideológiák és éteri ideák mellé mindig odaszimulálom az apró kis buktatókat is :(
A 4-4 óra kicsit tényleg necces, illetve nagyon szerencsés helyen kell ahhoz lakni, hogy működjön, bár, jelzem, ez, hogy X óra a munkahelyig, ez eléggé budapesti gondolkodás, kisvárosban simán működhet, ahol biciklivel 10 perc alatt a másik végén vagy. Ne higgyük, hogy lak- és munkahely csak legalább több százezres városokban van. De nyilván épp elég sokan utaznak valóban sokat a munkahelyre ahhoz, hogy ezt komolyan figyelembe vegyük. A megosztás azonban nem csak úgy mehet, hogy 4-4 óra, hanem úgy, hogy mondjuk évenként váltják egymást GYES-en. De ehhez valóban társadalmi változások kellenek, hogy a munkáltató ne csak kénytelen legyen tűrni az ilyet (mert akkor más indokkal küldi el a kisgyerekes szülőket, esetleg mind az apát, mind az anyát, ami ugyan gender szempontból szinte jól hangzik, éljen az egyenjogúság, de minden egyéb szempontból gáz), hanem adó- és egyéb módszerekkel érdekeltté is kell tenni, hogy alkalmazzon ilyen munkavállalókat is.
A férfinél kevesebbet kereső nő függő helyzetben van, ezt kívánatos fenntartani, nem tudok mást gondolni a témáról. Azért remélem, változik a helyzet, csak van annyi esze a mai nőknek, hogy legalább a lányaikat egyenlőnek nevelik a férfiakkal, mert néha a nők önmaguk ellenségei.