Aktuális

A francért kellett nekem bemenni ebbe az utcába?

„Miért mentem én be ebbe az utcába? Miért lettem szereplő a játszmájában?” – kérdeztem magam nemrég, miután hagytam, hogy egy idős és intelligens, szakmájában kiemelkedő férfi – rátermettségét bizonyítandó – közönség előtt elemezze olyan személyes döntéseimet, amelyeknek kontextusáról semmit sem tud. Ahelyett azonban, hogy kisétáltam volna a diskurzusból (esetleg magából a térből), egyszerűen hagytam, hogy az én történetem szisztematikus körülkérdezése által tűnjön bölcsebbnek, így nyugodtan promózhassa segítő tevékenységét.

kép: pixabay.com

A helyzet váratlan volt: ő előadást tartott volna egy tematikus szakmai sorozat keretében, de végül csak a csekély számú érdeklővel beszélgetett (amatőr hiba persze, a profik öt embernek is megtartják a tervezett programot, már itt gyanakodni kellett volna). Beszélgetett? Aligha, hiszen egy beszélgetésben egyenrangú felek cserélnek információt, míg itt ő kérdezett, a „közönség” – öt ember – pedig válaszolt. Méghozzá nem is a felületes dimenzióban, hanem az egyéni terápiára jellemző mélységben, régi sebeket megkapirgálva, amire aztán – természetesen, a helyzet jellegéből adódóan – nem érkezett feloldás, így a jelenlévők végül úgy érezhették, mintha megerőszakolták volna az érzéseiket, gondolataikat… hiszen illetéktelen behatolás történt, teljesen váratlanul.

A kezdő kérdés jogos: miért is megy be az ember egy ilyen utcába, amikor nem kérdés, hogy mindannyian magunk döntjük el, hogy kinek, miről, hol és hogyan beszélünk? Mi tett bennünket – köztük engem is – nyitottá arra, hogy személyes információt osszunk meg, és hagyjuk, hogy ennek mélységeiben piszkálódjon valaki, akinek egyetlen célja az eventtel a direkt marketing volt? Miért ad ki az ember bármit is magáról egy porszívóügynöknek, aki tréningen tanulja, hogyan vásároltathat meg veled egy félmilliós eszközt arra a primer félelmedre építve, hogy a gyereked asztmája a portól a fulladásos halálig rosszabbodhat?

Mi ennek a pszichológiája? Napok óta ezen gondolkozom. A következő válaszokat találtam:

  • A kontextusból adódó nyitottság

Teljesen mindegy, hogy a kvantumfizikáról, a rideggazdálkodásról, a hospice önkéntességről vagy a nyersvegánságról hallgatsz meg egy előadást, a térbe már egy alapállapotodnál nyitottabb tudatállapotban érkezel. Ez érthető, hiszen így leszel képes befogadni az információt, amit kapsz majd, és – szerencsés esetben – így tudod azt saját hasznodra transzformálni. E nyitottság nélkül nincs értelme előadást hallgatni, hiszen ahhoz, hogy egyetérts vagy ne, hasznosítsd a tudást vagy ne, tovább vidd a gondolatot vagy ne, először mindenképp befogadóvá kell válnod. Érthető, hogy ebben a nyitott állapotodban még jobban megnyílsz, ha figyelmet kapsz, épp erre építenek az sólámpákkal házaló MLM-ügynökök is.

  • A tekintély-szocializációból fakadó alárendelődés

Azt tanultuk, hogy aki idősebb, annak extra tisztelet jár (noha ma már sokan felvetik a kérdést, hogy vajon a kor érdem-e vagy állapot, a több tapasztalat olyasmi, amivel nemigen tudunk vitatkozni). Ott van emellett a szakértelem tekintélye is, ami szintén mélyen belénk ivódott: ha Géza harminc éve kőműves, nem fogsz vitatkozni a technikáról, ösztönösen bízol benne, amíg nem csalódsz. Végül nekünk nőknek adott az a jelenség is, hogy hajlamosak vagyunk az idős és tapasztalt férfiúk társaságában kislány szerepbe helyezkedni akkor is, ha egyébként van szakmai kompetenciánk az adott kérdésben. Ez utóbbit bizonyítja a tény, hogy volt köztünk az úriembernek kollégája is, fiatal nő, aki szintén nem húzott határt ott és akkor a maga részéről, hanem a „nem akarom őt kellemetlen helyzetbe hozni” érzésével sodródott az eseményekkel.

  • A sebezhetőség, amihez módszeresen jutottunk el

Bár a fentiek mindegyikét kihasználni ocsmány dolog, a leggusztustalanabb talán az, amikor jól irányzott kérdésekkel tépsz fel régi sebeket és piszkálod meg a bizonytalan, szorongással teli jövőt, hogy aztán feloldás és válasz nélkül ajánlhasd magad az adott pillanatban bizonytalan és sebezhető embernek. Ez a szcientológia módszere is: ingyenes állapotfelmérés, egyébként töltsd ki ezt a kérdőívet a legbensőbb félelmeidről, és tessék, itt az eredmény: nagyon szar állapotban vagy az anyáddal való kapcsolatod/válásod/bélrákod miatt, de majd mi segítünk, gyere, az alaptanfolyam csak 140 ezer most, de vannak remek auditoraink is, bennünk megbízhatsz, most pedig csáó, eriggy isten hírével, szép napot, itt a névjegyünk, de majd hívunk mi, jó?

Mit szépítsük, két társammal is megállapítottuk az ötből az „előadás” után, hogy úgy érezzük magunkat, mint akiket megerőszakoltak: felkavarodtak az érzéseink, meztelenné váltunk, és dühösek vagyunk, mert váratlanul és hirtelen történt mindez.

És még csak egy szót sem szólhatunk, hiszen magunk mentünk be ebbe az utcába… de most már legalább letisztult bennem az is, miért.

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

26 hozzászólás A francért kellett nekem bemenni ebbe az utcába? bejegyzéshez

  1. “mindannyian magunk döntjük el, hogy kinek, miről, hol és hogyan beszélünk”-hajjaj.
    Sajnos elég nehéz úgy válaszolni, hogy ne tűnj bunkónak. Nekem volt kolléganőm, aki remekül művelte, tényleg udvariasan megmondta, hogy “ne haragudj, de erről nem szeretnék beszélni, ne haragudj, de ne tegyél fel olyan képet a netre, amin rajta vagyok” stb. Igaza volt, de mégsem fogadták el, hogy ehhez joga van.
    Hozzátenném, hogy naivság, meglepődés is közrejátszott még nálam hasonló helyzetben, de most már igyekszem több-kevesebb sikerrel hárítani a személyeskedő kérdéseket.

    • Kovakövi Vilma // június 26, 2017 - 15:31 // Válasz

      Az a baj, hogy lehetek én akármennyire udvarias, amikor hárítok olyan témában, amiről nem akarok beszélni, mindig én jövök ki rosszul belőle ugyanúgy, ahogy a kolléganőd. Az emberek, a társadalom többsége egyszerűen még mindig nem fogadja el, hogy senki nem köteles kitárulkozni, hogy sokszor az a modortalanság, ha olyasmiről kérdeznek, amihez semmi közük (pl. miért nincs gyereked? miért vagy egyedül? stb.).

      • Ehhez még sokszor ítélkezés is társul, amit én is rendre megkapok. Pedig tényleg most mindenkinek elő kellene adnom az életem történetét és meg kell indokolnom, hogy mit miért teszek? Mi köze hozzá bárkinek?
        Amit Eszter írt, hogyha nem veszed meg a szénszűrős porszívót, akkor tuti te okozod a gyereknek az allergiát, na az megtörtént velem is. Van egy cipőbolt is, ahol minden cipő hordhatatlan, ha nem veszel hozzá spéci talpbetétet, legalábbis az eladó szerint. A bőr tönkremegy, ha nem veszel ápolót, a magassarkúban meg fog fájdulni a lábad, a vászoncipő meg kiszívja a lábad (?), ez annyira ellenszenves kommunikáció, de tuti ki van adva az eladóknak, hogy így adják el a készletet, hogy először érezze rosszul magát az ember, aztán utána vegyen még valamit, amitől jobb lesz a cipő viselése.

      • Több, mint 10 éve nagyon kedves ismerőstől, most mertem megkérdezni, miért nincs gyerekük, pedig mi 60 felett vagyunk, ez már nem az élő fájdalom ideje. Ez a kérdés már inkább a barátoké.

    • Egyik kedvenc kérdésem: “Nem iszol, tényleg? Miért?”
      Közöd?

      • “Te miért iszol?” :)
        Tőlem már megkérdezték, hogy “és mit szól hozzá a férjed, hogy iszol?” Pedig ritkán iszom egy pohárnál többet, mert megárt. Ha nem innék, persze az lenne a baj.
        A másik, amikor gyanútlanul kínálsz valakit és közli, hogy 3 éve 2 hónapja és 5 napja nem iszik. Persze mondhatná, hogy őszilevet kér, de így ütősebb, biztos :)
        Á, én már nem akadok fenn semmin, így meg unalmas vagyok, de nagyon, mert se a magánéletemet nem akarom kiteregetni, se kínos kérdéseket nem akarok feltenni, ja de, így meg egyszer visszahallottam, hogy nagyképű vagyok, mert nem társalgok. De olyan témák mentek a melóban, hogy nem tudtam hozzászólni és nem is akartam, csak lestem meredten, hogy képes elmondani az irodában a magánügyeit. Ez meg a másik kínos, amikor nem is kérdezik a kényes dolgokról, csak annak kényelmetlen, akinek hallgatni kell.

      • Az emberek elég furán kezelik a nemivást, ez tény, nem igazán toleránsak… vagy nem értik, tudom is én. Én ezt eddig nem tapasztaltam, mert ugye 18 éves koromtól ittam társaságban, ha kínáltak, és nem vettem észre, hogy a nemivás szinte antiszociális magatartásformának számít. A vicc az, hogy most is elég sokan kapacitálnak, hogy “AZ A KIS PÁLINKA NEM ÁRT a babának”, ne tudd meg, hányszor hallottam már ezt.

        • De ha innál, akkor meg kb. gyilkos lennél, szóval nem tudsz jót tenni. Szerintem eléggé felháborító bagatellizálni a terhesen ivást, de a neheze akkor jön, ha kibújik a kicsi, mindenki jobban fogja nálad tudni, hogy kell nevelni 0 éves kortól! Nekem a témában kezd elborulni az agyam az SNI gyerekemmel, de megvárom, míg írsz a babás dolgokról :)
          Az előadás után tisztáztátok a sorstársakkal, hogy NEM ti vagytok a hibásak és nem nektek kell rosszul érezni magatokat?

          • Hárman beszéltünk róla, és ez segített, plusz a szervezővel is megbeszéltük. Nem árulkodásképp, csak ugye a szervezőt is érinti, hogy az “ő faszával verték a csalánt”, és egy ponton le kell ülni majd ezt rendesen megbeszélni.

        • De aztán az ivást is furán kezelik, pontosabban az alkoholizmust.

          • Azzal szerencsére nincs tapasztalatom, de mindig mondom, két szörnyű dolog van:
            – ha egy társaságban te vagy egyedül részeg
            – és ha te vagy egyedül józan.

            • Az utóbbi akkor is jobb, több okból. Egyrészt nem teszel vállalhatatlant (amire a többiek, a józanok emlékeznek), másrészt te emlékszel mindenre (bár lehet, hogy pár dolgot szívesen elfelejtenél). És ez még csak a pillanatnyi előny, a másnapról ne is beszéljünk ;)

            • Jaj basszus, egyik nap valamelyik kollegának szülinapja volt. én nem voltam ott, kicsit más munkakörben is vagyok, mint ők, régebb óta is vagyok a cégnél és az első két évben nem nagyon bratyiztam senkivel (pontosabban volt egy rövid időszak, amikor egy kisebb társaságnál voltam házibuliban egy-egy embernél), tehát gondolhatják, hogy tojok a fejükre és nem barátkozom velük. Vagy, hogy idősebb vagyok náluk, húha, komoly néni (huszonévesek, én 31, de nincs az a korkülönbség, amit ne lehetne túlparázni). Na, volt egy srác, aki nem ivott, mert vezet. Reflexszerű első mondat egy kollegától, mikor mesélték neki, hogy “és a M nem ivott, mert vezet” – “akkó mé jött el?”. Nabakker:/// Mert jó fej, mert meghívták, mert azokkal az emberekkel ződül bele a munkába minden nap. Ez is mihülyeség. Aztán ha valaki meg alkesz lesz a nagy tibiatyázásban, lehet pofákat vágni, hogy micsoda ember, biztos gyenge meg hülye.

    • Igen, szerintem a meglepetés-faktor sok egyéb esetben is változtat a alaphozzáálláson, hiszen ilyenkor egészen más történik, mint amire számít az ember, és készületlenül éri a roham. Még az is lehet, hogy segítő szándékot lát belé, sőt: olyan is előfordul, hogy van is benne, csak hát… nem ez az útja-módja ennek, van egyenrangú, etikus segítségnyújtás/tanácsadás is.

      • Nagyon sokszor most már csak visszakérdezek: Ezt miért mondod?-ha valami sértőt mondanak, ill. Mit is akarsz valójában?-ha valaki nem egyenes kérdést tesz fel. Párszor bejött, még gyakorolok. Volt, hogy valaki csak rosszul fogalmazott vagy nem mert egyenesen kérdezni, de azért volt pár manipulatív próbálkozás is. A gyerekkel próbálkozás klasszikus példa.

  2. Kovakövi Vilma // június 26, 2017 - 17:43 // Válasz

    Igen, ezek tipikusan azok a viselkedésformák, amellyel szégyenérzetet akarnak generálni az emberben, holott nincs miért.
    Nagyon nehéz kezelni ezeket, és bár gyakorlom bőszen, olykor még én is beleszaladok ilyesmibe. Szerintem azért van itthon sosem hordott talpbetétem, pedig már a cipővásárláskor is tudtam, hogy fölösleges, csak akkor még nem voltam ennyire rutinos a nemet-mondásban. :))

  3. Hát igen, ilyen bizony van. Pár éve jártam úgy, hogy karácsony előtt tesómék egy spontánabb osztálytalálkozójára az egyik srác elhívott, mert a csapat nagy részét én is ismerem, és ha már ott voltam, a volt tanáruk engem is kérdezett, mint mindenkit, hogy mi újság van velem, hol tartok az életben. Mivel teljesen ártatlan volt a szituáció, pár személyes vívódásról is meséltem felszínesen, többek között arról is, hogyan próbálom elindítani írói pályafutásomat, milyen rögök vannak ezen az úton, és hogy a civil foglalkozásom nem igazi hivatásom, ezért persze időnként nagyon keserves az azzal kényszerűen együtt járó áldozatokat meghozni. Semmi olyasmi, amit ne érezne még egy szakajtónyi ember rajtam kívül. Aztán újévkor rám írt fészen, hogy szimpatikusak neki a terveim a jövőmre, és lehet, hogy tud segíteni, elhívott egy cukrászdába. Én kis naiv meg azt gondoltam, hogy biztos van tapasztalata könyvkiadásban tankönyvek miatt, és erről le szó, aber nein :P Természetesen MLM hálózatba szeretett volna beépíteni, mert íróként persze nem azért nehéz elindulni, mert sokat kell tanulni, mire olyan szintre jut az ember fia/lánya, hogy kiadható legyen a műve, nem is a nagy versenyhelyzet miatt, hanem mert nincs időm pötyögni, és erre a passzív jövedelem az igazi megoldás :P Én pedig ebben a helyzetben lettem gyáva nyúl, mert ott rögtön kategorikusan el kellett volna utasítanom, nem pedig elvinnem a promó anyagokat, h na jó, belenézek… Csak nekem is ott volt, hogy jaj, de hát tanár volt az iskolámban, extra tisztelet jár, “segíteni” akar nekem, meg hát süteményre is meghívott, hogy néz az ki, ha én meg élből elküldöm… Utóbb persze éreztem, hogy én vagyok a mafla, hiszen ez egy gondosan, manipulatív szándékkal megrendezett jelenet volt, egyáltalán nem kellett volna szégyenérzetet éreznem amiatt, hogy vissza akarom utasítani (ami utóbb végül csak megtörtént, de kínos volt, mert a korábbi beszélgetés alapján volt a fegyvertárban egy-két olyan érv, amit nem lett volna illendő használni, de hát üzleti életben az sikeres, aki “rámenős”). Mindenesetre megfogadtam, hogy utoljára leszek ilyen módon nyuszi.

    (A vicces része a történetnek az. hogy utána teljesen el voltam keseredve, hogy hát ennyire szánalmasnak, mély ponton tengődőnek néztem ki azon az osztálytalálkozón, hogy alkalmasnak tűntem enyhe lélektani hadviseléssel beépíthető jelöltnek, de aztán mikor tesómnak meséltem, kiröhögött, hogy ó, hát náluk már mindannyiuknál próbálkozott.)

    • “ó, hát náluk már mindannyiuknál próbálkozott” az MLM-esek többsége ilyen :(

      • Egy MLM-mel egy időben próbálkozó ismerősöm mondta: az MLM lényege, hogy az emberi kapcsolataidat üzleti kapcsolatokká konvertálod. Abba is hagyta.

        • Igen… Erre mondta azt egy ember a gyakori kérdéseken, amikor valaki feltette a nagy kérdést, hogy érdemes-e mlm-mel foglalkozni, hogy “ja, persze, ha azt akarod, hogy az ismerőseid még a redőnyt is lehúzzák az ablakon, ha meglátják, hogy közeledsz a házukhoz” :)

          • Na, azért van intelligens módja is az MLM-nek, amikor ugyan próbálkozol, de visszafogottan, és ha nem, hát nem. Az, amikor jóformán a nevét sem ismered, de már nyomulsz, és valóban az egyetlen célja minden ismeretségnek az, hogy beszervezd, na az már nem az intelligens forma. Van nekem nagyon menő MLM ismerősöm, akiről csak azt tudom, hogy az osztályvezető főorvos fizetésének többszörösét keresi MLM-mel – de hogy konkrétan milyen termék vagy cég, azt nem, mert ennyire nem nyomul vele. Más meg régi ismerős, és próbált nyomni nekem egy terméket, de mikor azt mondtam, hogy nem, akkor nem, de azóta is beszélgetünk olykor – másról. Vagy olyan, aki családtag, és magát a terméket adta (el, vagy pl. ajándékba), de sosem próbált bemutatóra vinni. Szóval ilyen is van, de ez a ritkább. Az ügynökök többsége erőszakos. A rendszer maga pedig gyakran már-már szektás, mint pl. a szcientológia vagy a hitgyüli. Jó, nem olyan durva, int a szc. de azért némi agymosás – mind a módszer, mind a termék csodálatossága tekintetében – létezik.

            • Ezt nem is vonom kétségbe, hogy egy hozzáértő üzletember, akinek jó érzéke van a kereskedelemhez, tudja úgy építeni a vállalkozását, hogy ne kelljen erőszakosan/alattomoskodóan közelednie – egyszerűen csak megtalálja, hol találkozik a kereslet a kínálattal.

              • Jó, én meg nem is azért írtam, mert alapvetően megkérdőjelezi a te mondandódat, sőt, általában én is a kevésbé intelligens (khm.) módjával szoktam találkozni.

  4. A “szakemberhez” csak annyit, hogy amit csinált, az végtelenül szakmaiatlan, ha promónak szánta, hát mit mondjak, eléggé kontraproduktív volt. Ilyen pszichológust, terapeutát nagy ívben kell elkerülni, mindenkit lebeszélni róla.

    • Na igen, aki egy szakmában jártas, még nem biztos, hogy az emberi oldalában a dolognak is topon van, egy jó segítőnek azonban mindkét vonal kell a hiteléhez, egyetértek.

      • Pontosan. Egy segítőnek, pszichológusnak az emberi oldal benne van a szakmájában. Olyan ez, mint ha egy sebész ugyan műteni jól tudna, de a seb összevarrásához már nem értene, vagy mondjuk a higiéniával nem törődne.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: