A család ott van, ahol az erő és a szeretet találkozik
A napokban jutott el hozzám Szilvay Gergelynek, a Mandiner munkatársának írása – a Pride hét kapcsán – arról, hogy “a szerelem: férfi és nő. A család: papa, mama, gyerekek. Ez számunkra nem kérdés, nem téma, hanem alap. Magától értetődő. Ez nem arról szól, hogy a világ változik-e, hogy a környezetünk változik-e; és nem arról szól, hogy érti-e valaki a 21. századot vagy sem”. Ezzel párhuzamosan találkoztam a szintén mandineres Kiss Brigi válaszával arról, hogy “mások legszemélyesebb érzéseit megkérdőjelezni ideológiai alapon nem lehet. Ez nem kérdés. Ez nem téma. Ez alap”. És ahogy a párbeszédet olvastam, eszembe jutott az egyik legtöbbet adó, transznemű pár családját bemutató riportfilm, amit valaha láttam.
Bianca és Nick
Bianca és Nick Bowser történetével még 2,5 éve találkoztam Sophiataylor barátnőmnél, és azonnal nagy hatással volt rám a transznemű házaspár sztorija, akik félretették a nemi szerv rekonstrukciós műtétre szánt spórolt pénzüket, hogy családot alapítsanak. Két gyönyörű gyerekük született, akiket a legnagyobb szeretetben és harmóniában, igazi átlagcsaládként nevelnek: épp csak annyi a különbség a többséghez képest, hogy Bowseréknél anyunak kukija van, apunak meg puncija – de ez nyilván nem tartozik a kicsikre, hiszen (egészséges esetben) a világ egyetlen családjában sem a gyerekek előtt zajlik a szülők nemi élete. Ahogyan a jókedvű, boldog família egyszerű hétköznapjait néztem, rengeteg erős, inspiráló érzés támadt fel bennem már két és fél éve is, és ez nem változott most sem, hogy idén a szilvaygergelyi értelemben hagyományos családot alapítok én – a cisznő – is, apával, gyerekkel. Sőt.
Először is, aki akár identitásában, akár orientációjában, akár mindkét tekintetben eltér a többségi társadalomtól, az nem a deviáns magatartásformák iránti vonzódása zálogaként “választja” a másságot (jaj, ugyan ki választana magának tudatosan ilyen kaliberű nehézségeket!?), és nem is ördögi megszállás alatt áll vagy épp pszichésen beteg (bár kétségkívül létezhetnek a nagy számok törvénye alapján ilyen esetek is): hiszek abban, hogy ez egy hatalmas önismeretet és önfejlesztést segítő út, ami nem csak az egyént, de a közösséget is a mélyebb megértések, a magasabb rendű szeretet megélésének irányába viszi, viheti. Férfi testbe született nők, női testbe született férfiak, illetve saját nemükhöz (is) vonzódó emberek tehát az emberiség fennállása óta mindig is léteztek, csak épp a legtöbb kultúrában és korban – no, korántsem mindegyikben! – tabu volt létük, ezért többnyire elfojtásban szenvedve élték le életüket, esetleg bohém művészként tartották őket számon, nem ritkán ők voltak a falu bolondjai. Azzal, hogy a 21. században beszélünk a jelenségről, nem lesz több LMBTQIA-spektrumhoz tartozó embertársunk, csak épp végre ők is nagyobb arányban lehetnek azok, akik…. anélkül, hogy ezzel bárkinek is ártanának.
Bianca és Nick történetében számomra a két legfontosabb, teremtő emberi tulajdonság találkozik: a hamvaiból újjászülető fenséges főnixmadár ereje és a mindent átható, tiszta és fizikai formán túlmutató szeretet, ami minden akadály fölött képes győzni, mert egyszerűen ez a természete neki. Az erő, mert amin ez a két ember gyerekkorától keresztülment, azt sokan egy életen át nem élik meg, mégis képesek voltak a fájdalomból, a megvetettségből és a káoszból a szeretet erejével gyógyulni, és újra egész, boldog embernek lenni, álmokkal és célokkal. A szeretet, mert milyen magas rendű, tiszta szeretet kell ahhoz, hogy egy magasabb cél – a család – érdekében egy jó időre mindketten félretegyék az igazi, belső önmaguk kiteljesedését segítő lépéseket (a hormonterápiát és a műtéteket), hogy képesek legyenek egészséges gyerekeket nemzeni, foganni, kihordani, megszülni. És ezek gyerekek bizony nem ismerik Semjén Zsolt és Szilvay Gergely családdefinícióját, ők egyszerűen csak szeretik a szüleiket, és élik az életüket úgy is, hogy vannak, akik szerint nem is volna szabad létezniük. Az élet himnusza ez az elnyomás gyászdala ellenében, és lám, hangosabban szól: az élet utat tör magának, mert ott van benne az erő és a szeretet. Mire nem képes vajon az ember, ha ez a két dolog megvan benne…?
Mindig akad, aki a kisfilm riporteréhez hasonlóan felteszi a kérdést, hogy de mit szólnak majd a gyerekek, amikor megtudják, hogy őket nem anya, hanem apa hozta a világra. Mit szólnának? Mit szól a gyerek, amikor megtudja, hogy azért sötét a bőre, mert őt nem anyu szülte, hanem egy cigány néni? Mit szól, amikor megtudja, hogy nem egy romantikus éjszaka eredménye, hanem a szülei sejtjei egy petricsészében találkoztak? Mit, amikor tudatosodik benne, hogy édesanyja/édesapja azért egyedül neveli, mert a másik szülő nem volt rájuk kíváncsi soha? Mit az, akit a nagyszülők neveltek, mert mindkét szülő korán meghalt? Mit, vajon, mit? A családnak rengeteg arca létezik, és ez az adott helyre születő gyerek számára – a maga kihívásaival együtt – úgy természetes, ahogy van. Hiszen ők nem újságírók, akik a Mandineren, a Heti Válaszban vagy akár a Kettős Mércén publikálnak, nem a családtudományi, de nem is a gender tanszéken oktatnak: ők egyszerűen a gyerekek, akik szeretik és tisztelik azokat az embereket, akik őket szeretetben felnevelték, és minden erejükkel mellettük voltak.
Épp, mint Bianca és Nick, és persze sokan mások.
Eszter's Offtopic 
Ami nem kérdés, és nem téma, az nem más, mint – dogma.
Meg persze az ember szívesebben állít olyasmit tényként, ami saját megélése, hiába léteznek ás megélések is.
Persze, ez emberi dolog, de azért cikkírás előtt kissé belegondolhatna, hogy tényleg az egyetlen lehetőség-e az ő érzése ;) Illetve a másik, hogy ennek, amit írtam, hogy mi a dogma, egy újságíró számára alapnak kellene lennie.
JA, jut eszembe: Ionesco: Kínaiak.
Egy kicsit most csalódtam ebben a blogban. Tehát arra nyitott vagy, hogy a biolgógiailag meghatározott nemek szintjén oké a nyitottság (én is), de az már nem viszi a lécet, hogy vannak, akik ugyanúgy szeretik az állataikat, mintha fajtársaik lennének. A bolygó nem az emberből áll.
Nem. Szerintem úgy ötször leírtam, hogy a te kutyáddal való kapcsolatod a te dolgod, tök rendben van, de a kutya ettől még nem ember, akihez mentőt hívsz hazugsággal, és az sem oké, amikor engem basztatnak, hogy gonosz, kényes stb. vagyok, mert nem eszek ott, ahol macska jár-kel az asztalon. Ez a baromi nagy különbség, de ha te ezt nem látod, akkor nem tudom szebben és jobban elmagyarázni.
Akkor nem én vagyok az egyetlen. :) Ugyanis pont ezen morfondíroztam, és lám, itt ez a poszt a megértésről, elfogadásról….
Btw teljesen egyetértek azzal, hogy az embermentőket ne hívjuk ki kutyához. A tb nem a kutyák eü ellátását finanszírozza, a társadalmi megegyezés alapján nem a kuyák mentésére szolgál. Ezzel az eggyel egyetértek. Ez azért volt egyáltalán HÍRÉRTÉKŰ, mert ritkán esik meg. De sajnos a posztod sokkal inkább szól a “betegesen állatszerető” emberek elítéléséről, amit nem néztem ki belőled az eddigi posztjaid alapján.
Jó akkor, hívjunk mentőt a kutyához is hazugsággal, mert van, akinek a kutyája TÉNYLEGESEN a gyereke. Meggyőztetek, igazatok van. Sőt, a kutya ugyanolyan élőlény, mint az ember, tb-t is fizet, bocs. Na, elég elfogadó vagyok?
Komolyra fordítva a szót. Néha nem értem, mi ez az ekvalista világ, ahol az az ember, akinek az állat az, ami – állat, nem több, nem kevesebb – már ítélkező, kirekesztő, gonosz szemétláda. Nem tehetek róla, nekem az, így vagyok őszinte, sajnálom, hogy ha ez másnak fájdalmat okoz, nem ez a szándékom az őszinteséggel.
Még egyetlen mondat, aztán befejeztem: volt idő amikor az asszony is csak állat volt, és mennyit változott a világ.
Nézd tök őszintén is higgadtan: az állat nem ember, ettől még jár neki a gondoskodás és tisztelet, a normális körülmények. De attól még nem ember. Nem tudom szebben, kedvesebben, egyszerűbben elmondani, és minden irónia nélkül tényleg sajnálom, ha ez a kijelentés benned fájdalmat, rossz érzést kelt, nem ez volt a célom vele.
Nézd tök őszintén, az ember meg állat, aki kiemeli magát az összes többi élőlény közül, mert egy random módon kialakult evolúciós stratégiával legalább olyan sikeres lett a Föld meghódításában és benépesítésében, mint a csótány (akinek meg egy másik fajta kurvára sikeres evolúciós stratégiája alakult ki, szintén teljesen random módon). Ha létezik olyan, hogy jog, akkor ugyanolyan joggal létezünk fajként a Földön, mint bármilyen más faj. Sem jobbak, sem rosszabbak nem vagyunk attól, hogy nekünk az agyi kéregállományunk túlfejlett, nem pedig a szemfogunk vagy a nyaki csigolyáink vagy a fotoszintetikus apparátusunk. Értem én, hogy a saját fajunk érdekein túlemelkedni nem kis kognitív kihívás, de pont abban a korban erőltessük már meg magunkat, amikor már tisztában vagyunk vele, hogy a sikeres evolúciós stratégiánk mekkora károkat és szenvedést okoz MÁS (igen más, mint a melegek, meg a transzszexuálisok, meg az autisták, meg a mozgássérültek, stb). FAJOKNAK, akiknek szintén joga van ezen a bolygón élni, továbbá akiket esetleg mi szaporítottunk el abnormális mértékben és ezért felelősséggel tartozunk értük.
Fun fact: az ember és a banán génállománya 50%-ban egyezik. Tehát ha te mondjuk felnevelsz egy banánfát, akkor a génállományod boldogulását ugyanolyan mértékben segítetted elő, mintha szültél volna egy gyereket. Deal with it.
Na ez viszont a genetika meg az evolúció tökéletes félreértése :D
Igen, ez nagyon elrugaszkodott volt (és nem is értem, hogy jön ide, hogy akkor ennek a párnak ne legyen gyereke, mert evolúciós szempontból minek? hogy senkinek se legyen?), de legalább volt benne jóindulat: hogy felelősséggel tartozunk az állatokért és a növényekért, pláne akkor, ha emberként mi szaporítottuk túl vagy épp sodortuk a kihalás szélére őket. Szomorú mindkettő, de a felelősségbe igaza van.
“az ember meg állat” Pontosan. De más faj! Az embergyógyászok pedig nem értenek a többi fajokhoz. Az állatgyógyászok sok fajhoz értenek általában, ezért van, hogy egy állatorvos hasznosabb tud lenni emberi problémáknál, mint az emberorvos az állatoknál :D De azért ha a kutyád beteg, akkor nem egy ló-specialistához viszed, igaz?
Dehogyne legyek gyerekük könyörgöm legyenek boldogok leszarom. Belemehetünk abba, hogy mennyibe került nekik ez a kis akció, mert ha teszemazt a tb finanszírozza, akkor már a tb fizetőknek is van beleszólása, ugyanúgy, mint abba, ha egy kutyát mentenek az ő pénzükből ember helyett. De alapvetően nem ártanak evvel senkinek. Ahogy a beteges állatbarátok se.
Őőő, a fajok között van különbség. A mentős probléma (állathoz hívni mentőt) nem az, hogy az állat kevesebb. Hanem az, hogy az asszony sem kevesebb – azért ha petefészek problémád van, gyanítom, mégis nőgyógyászhoz mész, nem andrológushoz. Én meg,ha prosztata problémáim lesznek, nem nőgyógyászhoz fogok vele fordulni. Ha emiatt én meg egy büdöslábú nőgyűlölő vagyok, akkor vállalom.
ÉS akármilyen transzszexuális valaki, ha biológiailag, szerveit tekintve férfi, akkor hiába öltözik női ruhába, ha elmegy egy nőgyógyászhoz, az kihajítja, és jól teszi – mert úgy vesz el időt a többi embertől, akik az adott esetben nők, hogy még csak értelme sincs. És persze fordítva, egy férfi ruhába öltözött nő meg hiába akarja a prosztatáját kezeltetni, ha nincs neki. Ha transzszexuális, az ő dolga. Szurkolok, hogy a helyreállító műtétre legyen lehetősége, megszavazom, hogy a TB állja a költségeit (az én járulékomból ;) ). De ha a műtét előtt a biológiailag nem megfelelő dokihoz megy, akkor igen, azt gondolom róla, hogy nem csak transzszexuális, hanem hülye is, ha ennyire képtelen felfogni, hogy rossz helyen jár. Nem azért, mert a transz vagy a férfi vagy a nő kevesebbet ér, mint valaki más, hanem mert a doki máshoz ért. Ha emiatt meg homo- (illetve transz-)fób vagyok, akkor azt is vállalom. Mert aszerint a logika szerint, ami szerint magyarázzátok a poszt állításait, bizony velem kapcsolatban meg ez következik.
Én értem, hogy ökofeminizmus és ronda kapitalista patriarchátus, mindenki és minden létező egyenlő, vagyis nincs hierarchia, de kedves blaci, azért ha ég a házad, és a tűzoltó előbb menti ki a macskádat, mint az ötéves gyerekedet, azért te se mondod azt, hogy jól döntött, végül is úgyis mindkettőjüket egyformán szereted, nem? Pedig itt ebbe az irányba mutat a beszélgetés. És kedves Nymphalis, ha a banánfádat viszi ki, és a macskádat meg gyerekedet bent hagyja, akkor azért te se rándítasz vállat, hogy végeredményben genetikai szempontból szinte ugyanott vagyunk, nem?
Nem tudom pontosan, hogy miért nekem címezted, de ha szerinted én bármi ilyesmire utalót írtam volna, akkor azt kell hogy mondjam, hogy fogalmam sincs, melyik kommentemből képzeled ezt.
Számomra teljesen természetes, hogy a saját fajom közelebb áll hozzám minden más fajnál, nem értékesebb okvetlenül, ahogy a gyerekeimet sem tartom értékesebb embereknek a többi embernél, de nyilván bármi bajuk esne, vagy épp esik is (mert ugye ilyen előfordul, gyerekkel pláne), az jobban fáj nekem, mint más ember baja. Hozzáteszem, hogy mikor a kutyámat el kellett altatni, bizony sokkal inkább meggyászoltam, mint mondjuk egy kollégát, akivel kétszer beszéltem életemben. Tehát ennél is bonyolultabb. Általában az állatok is a saját fajukat gyászolják, ha egyáltalán (elefántoknál megfigyelték, hogy sosem látott, nem ismert elefánt teteménél úgy viselkedtek, ami alig magyarázható másként, mint gyászként, ahogy pl. egy baleset látványa is megrendít akkor is, ha tök idegen ember az áldozat. Viszont az is tény, hogy pl. gorillánál megfigyelték, hogy a kedvencévé vált kismacskát meggyászolta, és csak az tudta helyrehozni a lelkét, mikor adtak neki egy másik kölyköt. Tehát nem kizárólag emberi tulajdonság a más fajhoz tartozó lényekhez való kötődés, szeretet, gyász (most a téves imprintinget hagyjuk, mikor Konrad Lorenz csókája KL-t akarta etetni, mintha ő lenne a párja). Valódi, felismert, nem tévedésen alapuló interspecifikus barátságok is léteznek. Akár kutya-macska között is.
Ez a kommentfolyam itt a kutya-mentős kommentfolyam kiterjesztése lett, és összességében erősen emlékeztet egy jobb Bezzeganyás folyamatra, mondjuk a hordozókendő vs babakocsi vonalon (mint azt már írtam). Szalmabáb érvelés hegyek, érzelmi reakciók racionalitás helyett. Egyre inkább mindkét oldalról. Kifejezetten érthetetlen egy olyan blogon, amit alapvetően intellektuálisnak ismertem meg.
Csak arra reagáltam, hogy azt írod, “a mentős probléma (állathoz hívni mentőt) nem az, hogy az állat kevesebb”. A kétszer láttod kollégád pedig nem releváns összevetés egy állattal, aki a mindennapjaid része volt, hiszen gyakorlatilag vadidegen. De azért a embernek prioritás a hozzá közelálló ember, vagyis számára “több”. Az idegen, tőle távol álló ember valószínűleg nem az, de ő is valakinek a rokona, szerette, jóbarátja, tehát egy tűzvészben őt előbb menti a tűzoltó, mint pl. a kutyát. vagyis van hierarchia. Ettől még a kutyát is lehet és kell menteni, de később, az ember után.
“a mentős probléma (állathoz hívni mentőt) nem az, hogy az állat kevesebb” – mert nem is az. Ha kevesebb, ha nem, más a probléma lényege.
Van hierarchia, ezt mondom én is. Nem csak az emberben van hierarchia, ezt is mondom, minden faj a sajátját tartja legfontosabbnak. A hierarchia nem kifejezetten értékbeli (nem állítom, hogy bármilyen objektív, mondjuk univerzális akármilyen igazság szerint az ember a legfontosabb), hanem valójában szubjektív, ember voltunkból, az emberi fajhoz való tartozásunkból fakad.
Oké, értem. Kíváncsi voltam, hogyan látja ezt egy ateista. A monoteista vallásos ember úgy látja, Isten a maga képére teremtette gyermekét, az embert, az állatokra azt mondta: szolgáljon neked élményül és eledelül. A nyugati spirituális ember azt mondja, az ember Isten része, a Teremtő és Teremtett egyben, csak neki van hét csakrája, az állatok és a növények hozzá kötődnek, őt segítik, az állat egyetlen csakráján keresztül, a két létforma között pedig nincs átjárás. A keleti spirituális ember szerint hierarchia van a lélekvándorlásban, elindulsz növénytől, és állaton át ember leszel, hogy aztán a nirvanaban feloldódj, újra Egy legyél a mindenséggel, de ha elbuksz, újra visszaesel állati sorba. Érdekelt, mi egy ateista narratíva.
A lélekvándorlásban hívő szerint annyiban van hierarchia, hogy a magasabban levők élete kvázi kényelmesebb (így a hindu szerint az alacsonyabb kasztban levő ilyen értelemben a hierarchia alacsonyabb fokán van, ahonnan a következő életében feljebb léphet, akár isteni szintre, de ugye náluk NINCS Nirvána, nem lehet megszakítani az újjászületések láncolatát), illetve ha buddhista, akkor könnyebben megvilágosodhat, a Nirvánába könnyebben léphet be, bár sok irányzat azt mondja, hogy a fák is megvilágosodhatnak. De annyiban nincs hierarchia, hogy ez nem egy irány, hanem simán vissza is léphet bárki, születhet páriaként vagy épp állatként, növényként.
Ateista? Az evolúció megértése esetén azt gondolja, hogy az ember épp úgy a csúcsa az evolúciónak, ahogy MINDEN ma élő lény, mindegyik a 3,8 milliárd éve tartó evolúció eredménye, mind azért tud létezni, mert a legtökéletesebben alkalmazkodik ahhoz a környezethez és ökológiai niche-hez, ami az élettere. Ennyiben a körömről épp kiirtandó gomba, a kutyából kiszedett kullancs épp úgy csúcstermék, mint az ember, és persze mint maga a kutya – vagy a salátád. Vagy a HIV vírus is.
Húúúú,köszönöm ezt a videót, megosztani mondjuk nem merem, mert nem akarok hajnalokig arról levelezni senkivel, hogy buzievagyok, de bevallom, nekem is könnyeket csalt a szemembe!
És itt van a kutya elásva. Hogy azért mert megosztanád ezt a videót, lebuziznának és elítélnének. :(
Hát, bizony ezt a videót én is megkönnyeztem… Míg élek, képtelen leszek megérteni azokat az embereket, akik számára ez elfogadhatatlan, visszataszító ésatöbbi, amilyen jelzőket még aggatni szoktak az efféle történetekre, emberekre. Számomra az is döbbenet, hogy az emberiség jelentős része előbb képes elfogadni a korrupciót, lopást, kizsákmányolást (és még sorolhatnám), mint a másságot.
Nagyon tetszett ez a videó! Olyan szerencsés ez a pár, hogy megtalálták egymást, és együtt elérték,a mire vágytak!
“ugyan ki választana magának tudatosan ilyen kaliberű nehézségeket!?”-pontosan. Nehéz nekik így is, úgy is, de a legjobbat hozták ki a helyzetből, hihetetlen emberek.
A kutya meg nem tudom, hogy jön ide, menjen legközelebb állatorvoshoz, aki idehozza azt a témát, aztán vegye be a kutyagyógyszert.