Tapasztalt és sikeres emberek, magas egzisztenciával, szexért cserébe eltartanának
Van ez a “társkereső” oldal, tudjátok melyik, nem akarom reklámozni, ahol hamvas fiatal nők és srácok találhatnak maguknak “tapasztalt és sikeres partnert, magas egzisztenciával”, aki megoldja számukra a lakhatási-, tandíj- és zsebpénz gondokat. A gazdag széniorok a sugardaddyk és a sugarmommyk, a vonzó és intelligens fiatalok pedig a sugarbabyk. “A szerelemhez nyilván több kell, mint pénz, de miért ne tehetnél egy próbát olyan tehetős emberekkel, akik már bizonyítottak és sikeresek az életben” – biztat csatlakozásra az oldal.
kép: pexels.com
Vannak, akik szerint az ilyesfajta, külföldön is egyre népszerűbb partnerkereső oldalak óriási társadalmi és pszichés károkat okoznak, mivel arra “nevelik” (motiválják, inspirálják) a fiatalokat, hogy az önálló egzisztencia etikus megteremtése helyett a mosolyukkal és a testükkel szolgálják meg a túléléshez és előrelépéshez szükséges pénzt, továbbá összemossák a “társ” fogalmát a szponzoréval, ami egészen fals, érdekalapú kapcsolatok kialakulását segíti, amelyek aligha szolgálhatnak bárki számára is épülésül. Egy ilyen kapcsolatban a sugarbaby kiüresedik, hiszen mély kötődés és érzelmek nélkül vesz részt olyan dolgokban, amelyek egészséges esetben mély kötődéssel és érzelmekkel járnak, továbbá anyagilag is kiszolgáltatottá válik, hiszen egy másik, hatalmi pozícióban lévő embertől függ előremenetele, életminősége. Noha ez a felállás a természetben is létezik, egy ilyen oldal tovább egyszerűsíti az ilyesfajta kapcsolatok létrejöttét, míg maga a reklámtevékenység engedése csakúgy, mint a bátorító, biztató hang – hamisan – vonzó perspektívaként tünteti fel az ebből fakadó egyenlőtlenséget, kiszolgáltatottságot.
Mások azt mondják, hogy nincs a jelenséggel az ég adta világon semmi baj: a kínálat és a kereslet most is, mint mindig, megtalálja egymást. Bármi is történik, mindig lesznek fiatalok, akik ezt az utat választják, mindig lesznek szegényebb sorsú lányok (és fiúk), akik más utat nem látnak maguk előtt, és mindenki ismer gazdag szénior csúcsvállalkozókat is, akik friss húsra vágynak a kapuzárási pánik idején, és még meg is ideologizálják a fiatal, tüzes múzsa inspiráló hatását fásult mindennapjaikra. Van-e vajon jogunk ítélkezni egyik vagy másik csoport fölött, beleszólhatunk-e az életükbe, és vajon nem álszentség-e az épp erre a piaci résre épülő partnerkeresőre haragudni, amikor a való életben is létező, ráadásul nem is épp ritka konstrukcióról beszélünk? Nem végtelen naivitás-e azt hinni, hogy ha tiltjuk az ilyesféle oldalakat, azzal maga a jelenség is megszűnik, sőt: olcsóbbak lesznek az albérletek, több ösztöndíjprogram jön létre fiataloknak, emelkednek a kezdő bérek, vagyis az idáig vezető társadalmi problémák is megszűnnek?
A tény, hogy én magam mindig csak érzelemalapú, egyenlőségre épülő kapcsolatban vettem részt, egyrészt irreleváns, másrészt tisztában vagyok azzal, hogy nem érdem: nem éheztem harlemi gettókban, hogy más opcióra megfontolására kényszerítsen az élet, és nem volt részem olyan súlyosan bántalmazó kapcsolatban sem, ami miatt annyira kiégtem volna, hogy már ne is higgyek a kölcsönös szerelemre, szeretetre, tiszteletre és anyagi együttműködésre épülő párkapcsolatban, ami mindkét résztvevő sikerének kulcsa. Szóval csak mert sugarbaby-tapasztalatom nincs, erkölcsi alapom sincs másokat elítélni emiatt. Nem is negatív előítélet munkálkodik bennem, és nem is egyéni, hanem inkább társadalmi szinte gondolkozom: akkor most óriási társadalmi és pszichés károkat okozó jelenségről van szó, vagy ez is csupán egy platform a sok közül, ahol az évezredes felállás szereplői könnyedén megtalálhatják egymást ködös újsághirdetések és flancos bárok helyett?
Mióta az első óriásplakátokat megláttam, többször is eltűnődtem már mindezen. Most egy csoportmegosztás kapcsán be is kattant, mi is zavar valójában igazán: az, hogy bár az oldal készítői igyekszenek gendersemlegesen fogalmazni, azért mégis csak zömében sugardaddyket találunk az oldalon, a sugarmommyk hiányoznak. Ha szétnézünk a szájton, elénk tárul a szomorú, egész társadalmat lefestő valóság:
– a nők közül még mindig kevesebben örvendenek olyan egzisztenciának, hogy sugarbaby kitartására is fussa a büdzséből
– ha el is jut erre az anyagi szintre egy “érett hölgy”, még mindig masszívan él a nőket sújtó kettős mérce, ami az ő fiatal fiúkkal való kalandjaikat elítéli, míg a férfiak hasonló kilengései fölött cinkosan összekacsint, ezért aztán kisebb eséllyel vállalja be az ilyen típusú kapcsolatot
– pénz és “bátorság” ide vagy oda, jó eséllyel ő az, aki az egész család és a le-fölmenő rokonság életét menedzseli, ezért ideje és energiája mindenképpen kevesebb lesz a sugarbabyre, mint hasonló egzisztenciájú és korú férfitársának – akár konkrétan a férjének – volna.
Ugyanígy jól látszik, hogy sugargirl is több akad, mint sugarboy, hiszen a nők szocializációjában egyfajta alárendelt szerep sokkal inkább ott van, mint a férfiakéban (látták anyjukat, nagyanyjukat, dédanyjukat, nem láttak viszont női szellemi és politikai vezetőket a formális oktatásuk során) ezért ők érthető módon kisebb önbizalommal is fognak hozzá az önálló egzisztencia építéséhez, mint hasonló képességkészlettel rendelkező férfi kortársaik. A kisebb önbizalom – és az erre épülő évezredes családi berögződések, sémák – mellett ott van a tényleges hátrány is, amivel a már említett egzisztencia építésekor minden bizonnyal szembesülnek: az egyenlőtlen otthoni munkamegosztás “szép” hagyománya nyomán létrejött mintegy 15 százalékos bérrés, a felsővezetőket érintő üvegplafon, és a mindezt végigkísérő folyamatos szexizmus, annak jóindulatú fajtával együtt, ami így a XXI. században is ömlik a kormányzati médiából, egyeduralkodó propagandaként.
Szóval, igazából ez is egy újabb jelenség, ami rámutat arra, hogy hiába van papíron ugyanannyi joga a fejlett világban a nőknek, mint a férfiknak, a gyakorlatban azért még mindig bőven van hátránya a kétezer évig elnyomásban tartott nemnek tényleges választási lehetőségek tekintetében. Nem az tehát a fő baj, hogy vannak gazdag széniorok, akik szegény fiatalokat “menedzselnek”, hogy ők maguk is az ifjúság illúziójában ringathassák magukat még egy kicsit, hanem az, hogy ennek a felállásnak a nyílt promotálása a jelenlegi társadalmi környezetben segít újrateremteni a nők több évezredes hátrányát, holott minden ember érdekében inkább arra volna szükség, hogy ezek a (fentebb is említett) korlátok végleg megszűnjenek.
Aztán hogy lesznek-e sugardaddyk és sugarmommyk akkor is, mondjuk kétszáz év múlva? Hát, meglátjuk, de – azt hiszem, ha tapsikolni nem is fogok a konstrukciónak – akkor talán kevésbé fog zavarni…
Eszter's Offtopic 
Nagyon jó írás!
Szerintem ez magánügy, lehet nagyon kedves, tiszteletreméltó kapcsolat is. Meg persze, az ellenkezője is, de akkor mindkét fél kilép belőle.
Nehéz ügy, mert eszembe jut Spéter Erzsébet is, aki 17 éves volt, amikor egy idősödő nemes feleségül vette, és bevezette a szexualitás rejtelmeibe. Spéter kezdetben nem volt szerelmes, csak menekülni akart otthonról és imponált neki a finom, gazdag udvarló… de utólag azt mondja, ennél jobb dolog nem is történhetett volna vele. Szóval, nyilván sokféle szintje létezik az ilyen kapcsolatoknak.
Egy ilyen kapcsolatban az egyik fél egzisztenciálisan kiszolgáltatott, tehát nem, jó eséllyel nem lép ki belőle, ha nem tiszteletteljes.
Nekem erről az egész sugardaddy-baby dologról két másik dolog jutott eszembe.
1. A Danna rendszer,aminek az volt a lényege,hogy az igazán sikeres gésák ennek az egyetlen férfinak a testüket is odaadták,ő cserébe mindennel ellátta őket, sőt kiváltság volt dannának lenni, mert baromi drága szórakozást jelentett. Nem tudom ma is működik-e még, de ha igen,akkor is másképp,mint a háború előtt.
A másik a luxus prostik. Akik nem csak szexre, hanem intellektuális feltöltődésre is használva vannak. Szinten rohadt drága játék és csak egy egészen szűk réteg engedheti meg magának.
Nekem is főleg a plakátokkal van amúgy bajom,mert a jelenség szerintem egyidős az emberiséggel, csak ha a prostituciot engedélyhez és zónákhoz kötik, ezt sem kellene reklámozni.
nakérem, van egy talicskányi pénzem, szociálisan érzékeny szingli férfi vagyok, már eléggé benne a korban, igaziból szép és hasznos dolog is lehet így szponzorálni valakit, és cserébe kérni, ezt-azt – de elfogtak mindenféle morális kételyek. meg tudna győzni valaki róla, hogy jó lenne ezt tennem?
lehet, hogy meggyőzhető leszek.
de lehet, hogy kiderül, mindez teljesen vállalhatatlan.
nyitott vagyok a javaslatokra.
Ezeken én is sokat gondolkoztam már, és valószínűleg a “mindenféle morális kételyek” abból fakadnak, amit én is érzek: hogy tudniillik az érzelmek és az anyagiak összemosása egy eléggé érzékeny terület. Mert ugye ez sosem csak szex a pénzért, hanem együtt töltött idő, (ha csak részben is, de) egymással megosztott élet, simogatás,figyelem, energia. Nincs olyan, hogy steril dugás heti háromszor különalvással, egy ilyen kapcsolat ennél mindig bonyolultabb. Ha az ember pénzért vagy más anyagi előnyért adja azt, amit szeretetből, de minimum a saját örömérzete miatt ad egyébként, akkor… mi marad, amit mg adni tudna, amikor tényleg szeret és tényleg örömöt élne át? És a gazdag, sikeres ember helyében hogyan tudom én ezt elfogadni, mikor tudom, hogy őt a kényszer viszi ebbe, nem a belső motiváció? Jelenthet ez nekem így bármit is? Nem állítom, hogy ez onnantól képtelenség, nem állítok semmit, csak kérdezem, és azt mondom: számomra ez az állandó kétely ezekben a konstrukciókban.
Azt gyanítom, hogy ha eleve az a hozzáállás, hogy részemről pénz, részedről szex (az “én” és a “te” neme most lényegtelen), akkor nehezen lesz vállalható (számomra), alig különbözik a sima prostitúciótól, legfeljebb van egy halvány esély arra, hogy valamiért mégis vállalhatóvá váljon, amolyan Pretty woman stílusban, de az ugye mese. A nagyjából fordított dolgot még mindig inkább el tudom képzelni, tehát azt, hogy valahogyan kialakul egy szerelem, akár annak ellenére, hogy már tudják, hogy mekkora a vagyoni különbség, és ebből lesz együtt élés eltartással együtt.
Szerintem ilyen paraméterekkel egy érzelmi alapon jól működő kapcsolatot is könnyen találsz ;)
Franc se tudja, én biztosan nem ítélem el egyik oldalt sem, amiért ilyenre adja a fejét. Általában azok szoktak ciccegni az ilyenekre, meg nagyon hevesen rázni a fejüket, fensőbbrendűségük teljes tudatában ejnye-bejnyét inteni, akik soha nem voltam közel a csőd széléhez. Vagy éppen nem abba születtek bele.
Én vállalom, hogyha úgy állt volna össze a csillagzat, akkor kegyetlenül kihasználtam volna, hogy vékony, szép és fiatal vagyok. Sajnos a morál meg az erkölcsösség láthatatlanná szelídül, amikor mondjuk már negyedik napja kizárólag cukros vizet iszol, és 3 (egyébként szakadt) paplanban vacogsz egy paplan alatt, mert nincs nálatok fűtés. Aki nem volt benne, el sem tudja képzelni, hogy lelkileg milyen eszméletlenül megterhelő minden nap ezt látni, ezt megélni, amikor minden óra percekből, és minden perc másodpercekből áll, és nem halad az idő, és a fájdalom sem múlik.
Ha tudtam volna megszökni Angliába egy szerencsés véletlen folytán, és nem lett volna a barátom, aki kihúzzon ebből, én már régen egy (vagy több) sugardaddy oldalán feszítenék.
Egyébként meg ismeritek azt a viccet, amikor a prostituált és a gyári munkás beszélget?
-Ne haragudjon már meg kisasszonyka, de hogy lehet, hogy maga ilyen fiatalon egy ilyen drága autóban ül? Én lehúztam 40 évet a bányába’, oszt csak egy Trabira futotta. Mit csinál maga?
-Tudja papa, férfiakat elégítek ki orálisan.
-De hát az a szopás?!?!
-Nem papa, 4O évig a bányában lenni, na az a szopás!
Bizony, és hát egy jelenség mezei elítélésével nem is jutunk közelebb a megértéséhez é az esetleges – ez már távolabbi dolog – egy-egy probléma megoldásához.
Hú Eszter! Nekem most ez nagyon egyoldalú lett… Kezdve azzal, hogy a fiatal fiúcskák használata a nemesi hálószobában pont olyan idős, mint az emberiség. Talán egy kicsit zártabb közösségben dicsekedtek vele, mint ahogy ezt egy mai play-boy teszi, de a jelenség létezik, ott van, működik.
Az anyagi kiszolgáltatottsággal sem feltétlen értek egyet. A modern nő akár önerőből, akár férje oldalán (ugyebár nem a bolti eladókról beszélünk!) tehetős vagyonra tehet szert, más kérdés, hogy ennek a felhasználását mennyire hivalkodó módon adja elő. Maradjunk annyiban, hogy egy nő diszkrétebben oldja meg az ilyen helyzeteket, míg a férfi buszkén posztolja ki, ha 3 csini csaj bújik hozzá a bérelt limuzinban. Nyilván a társadalmi megítélés is szerepet játszik ebben, de az igazán kritikus tömeg pont a nők közül kerül ki :-)
Maga a jelenség szerintem a szépség, elfogadás, és persze a szándék háromszögre vezethető vissza.
Egy idős nő szépsége sokkal kevéssé targyiasítható, mint egy fiatal csábítóé. Márpedig az ember szexuális vágyának katalizátora a másik nem kézzel fogható szépsége. Persze az is elgondolkodtató, hogy egy férfi szexepilje erősen függ annak anyagi helyzetétől, és ugyebár ezt nem mi mondjuk, férfiak ;-)
A nők vonzódása az idősebb férfiakhoz (kóros/káros változatban egészen az apakomplexusig) is nagyságrenddel erősebb, mint mondjuk a fiatal fiúk vonzódása az anyuka korú nőkhöz. Emlékszem, ifjonti házasként hogy ledöbbentem, amikor asszonykám egy film megnézése után csettintett, hogy na bezzeg a Sean Connery-t nem rúgná ki az ágyából! Azt a vénembert? De hát, ne már!!! :-)) Ez viszont megmagyarázza a kereslet-kínálat oldalt is :-) Valahogy a nők hajlamosabbak elnézni/elvárni a korkülönbséget, főleg ha az a férfi nem egy tohonya gusztustalanság. (bár van az a pénz, ami édes mackót csinál a férfiból, de ez már megint más kérdés ;-) hanem érett, sármos, magabiztos.
A harmadik a szexuális étvágy, annak változása az idővel. Ezt nem szívesen feszegetném, mert mert hamar vádaskodásként élik meg a nők. Jelenség következményekkel, ezernyi aspektusból lehet vizsgálni, ezernyi módon lehet “hibást” találni. Nem a post témája.
Nem mentegetni akarom a “gáláns férfiakat” és a kitartott nőket, csak jelezni szerettem volna, hogy ez nem csak és kizárólag a szegény elnyomott és kihasznált nőkről szól :-)
Nem állítom én egy szóval sem, hogy fiatal fiúk nem élnek anyagi kiszolgáltatottságban, ahogy azt sem, hogy koros, gazdag nők nem keresnek fiatal szeretőt. Azt mondom csak, hogy szocializációja folytán jó eséllyel másképp reagál egy ilyen helyzetre egy nő, mint egy férfi (és nézd meg, a fiatal férfiprostituáltak jelentős része férfiak számára szolgáltat), és másképp kezeli a gazdag mecénás szerepét egy nő, mivel a kettős mérce miatt őt emiatt több ítélet éri. Tisztában vagyok a német nők szexturizmusával Gambiába, ami épp erről szól, de az sem kispálya, amit ezek a nők kommenthegyek formájában kapnak a témába vágó cikkek végén…
Azzal viszont nem értek egyet, hogy a “a nők vonzódása az idősebb férfiakhoz (kóros/káros változatban egészen az apakomplexusig) is nagyságrenddel erősebb, mint mondjuk a fiatal fiúk vonzódása az anyuka korú nőkhöz”, hiszen az egész MILF-kultusz erről szól: huszonéves srácok szexi 50-es asszonyokra gerjednek (a Szex és New York Samantháira, meg az Amerikai pite szexi anyukájára), a “mature” a pornóban is külön kategória. Szóval, szerintem nem ilyen biológiai dolgon múlik ennek a konstrukciónak az 1. gyakorisága, 2. felvállalása, hanem nagyon erős szocializációs háttérről van itt szó, ami ennél a sugarmommy-sugarboy hiánynál kiviláglik.
MILF kultusz? :-)
Lehet, hogy én vagyok már túl vén, de tudtommal a MILF azon nők dícsérete, akik képesek idősebb korukra is megőrizni erotikus vonzerejüket, pluszba kellőképp tapasztaltak, tudják mi a dörgés, nem kell nekik hegynyi romantikát leszállítani, élvezik a szexet és ezt az élvezetet nyújtják a partnerüknek is. Hogy ez, mint könnyű préda (bár itt érdekes kérdés lehet, hogy ki a vadász valójában) vonzó a fiatal srácoknak, hát… Egy körre még csak-csak jó lehet egy 35-40 éves jól karban tartott, kikímélt anyuka :-)
És máris megcáfolom magam, mert van egy közel 50-es hölgy ismerősöm, aki egy alig 30-as pasival kavar szeretői viszonyban (mindketten függetlenek, csak nem mennek ki az utcára kézenfogva). A srác állítólag rettentően teper, hogy “legalizálják” a kapcsolatot, mert ő bizony fülig szerelmes :-)
Neked/nektek pedig szívből gratula a nagy kalandhoz! Sok-sok örömöt hozzá! :-)
Nem, a MILFek nem idősek. A MIlFek 30-40 közti anyukák, akiknek nem lóg a cicijük, nincs narancsbőrük, nem striásak vagy ha mégis, akkor is annyira ellenállhatatlan dögös vonzerőbel bírnak (mert pontosan tudják, mire gerjednek a pasik), hogy nem lehet nekik ellenállni.
Hát ha a pornó MILF kategóriájából indulunk ki, ott ez a fajta 40+-os, lógó cicijű, striás vonal nagyon megy az amatőr kategóriában, egy igen széles kört kimondottan ez indít be.
Megtalálja egymást a kereslet és kínálat. Még jó is lenne a dolog, ha tényleg erre vágynak. De tényleg erre vágyik a gazdag fószer, csak a pénzért legyen vele valaki, aki esetleg jól tudja leplezni, hogy undorodik, de erre kényszerül? Vagy valaki, aki be tudja magyarázni magának, hogy ez jó ám, mert mindketten nyernek vele? Ha csak pénzalapú a dolog, akkor eléggé pocsék felállás ez mindkét félnek a tettetés miatt.
A másik meg, hogy működik a dolog, de meddig? Amíg a csaj nem talál fiatalabbat, gazdagabbat és az öregúr meg még szebbet, fiatalabbat, lelkesebbet? Ingatag lábon áll egy ilyen viszony.
Biztos van olyan is, amelyik működik. Nincs áltatás, kimondott megállapodás van, hogy eltartalak mert szegény vagy, te meg viszonozd törődéssel. Ilyenkor el tudom képzelni, hogy támogatják is egymást, mert megvan a másik tisztelete, esetleg még kedvelik is egymást.
A legtöbb kapcsolat is olyan alapon működik, hogy megéri a másikkal lenni, csak magasabb szintűnek tartjuk, ha nem a pénzen alapul. Aztán amikor válnának, akkor kiderül, hogy de pont a pénz hiánya miatt nem tudnak. Szóval nem ítélem el a cukros néniket, bácsikat, van elég gázos érzelmi kapcsolat is, a szekrényben meg a csontvázak.
Gusztustalan az ilyen oldal, de ezelőtt is voltak ilyen irodák Pesten. Egy ismerősömről járt is az ismerősi körben, hogy ebből él. Ha van gusztusa, tegye.
A gazdag fószer sokszor tényleg csak a friss húsra vágyik. No de a huszonéves lány egy májfoltos, kopaszodó öregre? 20 éves koromban az 50 évesek már bácsiknak számítottak és bármennyire szeretnék a pasik azt hinni, hogy ők nem – MOST IS. Magamon észreveszem, hogy öregszik a bőröm, büdösödöm: a lábam, a szám, a hónom alatt – évekkel ezelőtt nem volt így.
AMi engem zavar amúgy, nem ez, ez a rész sima prostitúció. Az zavar, hogy ha vagyoosként támogatni akarja a fiatalokat tanulásban pl. – miért is nem csinál egy alapítványi ösztöndíjat? Egyetem mellett végezhető, jól fizető állásokat? Miért csak akkor “adakozik”, ha megkapja a másik testét-lelkét (igen, a lelkét is, hát milyen szuper magát programozni a fiatalnak, hogy “de megéri”)?
Alapvetően egyetértek, de az, hogy ki hogy bírja a májfoltos öreget, az azért sok mindentől függ. Nem egy huszonévesről tudom (és igen, elsősorban lányokról), hogy abszolút nem zavarja az öregedő, igen, büdösödő test, mert szerelmes. Nem okvetlenül gazdag fószerbe ráadásul. Apakomplexus? Lehet, de ettől még tény marad.
A kérdés, hogy mibe szerelmes. A pasiba vagy az egisztenciába. Kellene az a pasi műszakba járó gyári munkásként is? Meddig nem zavarja? Én is láttam már ilyen párokat, a kérdés téylegesen mennyi a korkülönbség és mikorról beszélünk. 20 éves csaj-40 éves pasi_ működik. De majd mikor 35 éves lesz a csaj és 55 a pasi, az durva. Egy ismerős párnál a pasi 60+, a csaj közelíti a 40-et. A pasi 10 éve még “jól tartotta magát”. Kb. máról holnapra érte utol a kora.
Nemrég mesélte egy csaj, hogy dokik mondják, mennyi 40-50 feletti pasi “rokkan bele” a teljesítéskényszerbe. Mert a fiatal/új feleségnél nincs mese, teljesíteni kell. Esetleg picike gyerek is van. Hajtani kell a pénzt is. És nem megy vagy csak segítséggel, amit meg a keringési rendszer nem visel el. Ára van.
Mit értesz egzisztencia alatt? Írtam, hogy nem okvetlenül gazdag az idősebb pasi. 53 éves pasi, a barátnője 38. Enyhén szólva nem gazdag az ipse. Nem teljesítménykényszeres, nem fogja hajtani a pénzt ezután sem, ahogy nem tette eddig sem. Igaz, pici gyerek nincs, nem is lesz, ebben teljes az egyetértés.
Ettől függetlenül persze, egy csomó igazság van abban, amit írsz, de statisztikailag igaz, egyedi esetekben nem kell, hogy úgy legyen.
Tudom én, hogy egyéni esetek vannak meg a szerelem, de én azt látom, hogy nagyjából pont ez a 10-izenegynehány év az az idősáv, amin belül még úgy ahogy megvalósítható egyfajta egyenlőség komoly extra munka nélkül. Ha ennél nagyobb a korkülönbség, az egyik fél egzisztenciálisan és élethelyzetét tekintve nagyon máshol jár, mint a másik, és ez nehézségeket okozhat. Ismerek olyan nőt is, akinek negyvenes éveiben volt 14 évvel fiatalabb párja, és ott is kihívást jelentett, hogy a n már sínen van, sikeres, önálló vállalkozással, lakással, autóval stb., a srác meg még sehol nem tart ezek felépítésében. Fordítva ez még nehezebb, mert ha ilyenkor a huszonéves pályakezdő kiesik a munkaerőpiacról évekre egy-két gyerek miatt, aztán szakítanak, az ő újrakezdése nagyon nehéz. Szóval nem mondom, hogy nem létezhet szerelem és egyenlőség alapú kapcsolat 20+ év korkülönbséggel, csak sokkal nagyobb a kihívás mindkét fél számára. Legalábbis ezt látom magam körül.
Lényegében ugyanazt mondjuk :D Tudod: igen, A igaz, de B is. Nemnem, bár B is igaz, de A is.
jaja, de tudod, régebben én is liberálsiabb voltam a naaaagy körkülönbséggel. Aztán elég sok mindent láttam, és most már tudom, hogy azért igen, vannak racionális megfontolások. Olyan ez, mint a távkapcsolat: működhet sok esetben, de több munka kell ám hozzá.
Igen, és a kivételek valóban a szabályt erősítik, nem gyengítik. Már persze, ha van szabály, de ez a korkülönbséges, ez azért létezik.
Olyat én is ismerek, aki a relatív csóró, de sármos 50-es pasiba szerelmes huszonévesen. Létezik ilyen, igen. Igaz, még több olyan fiatal nő, akit azért az érett pasi egzisztenciája is elbűvöl, persze.
Igen, azok a fránya arányok.
Laci, mondjuk egy fiatal (20+) lánynak egy lakás, ne adj’ isten ház, autó, évi nyaralás, mindenhol fizető pasi már vonzó lehet párhuzamba állítva a hozzá hasonlóan csóró 20+ éves sráccal, akivel albi, tömegközlekedés, a Járda-szigetek és a felesben fizetés lehetséges. Főleg, ha a csaj menekül otthonról vagy hamar szeretne gyereket. És az a szomorú, hogy pasi pont erre játszik, esetleg egy-két elrontott kapcsolattal a háta mögött nagyon is jól tudja, mivel lehet megfogni egy csajt. És az is igaz, hogy van, mikor zsák a foltját, mert a csa is beveti a fiatalságát fegyverként, csodál úgy, mint senki (40-50 éves nőt kevésbé kápráztat el egy-egy csokor virág, főleg, ha a pasi pl. soha nem házimunkázik).
Hallottam már nem kevés idősebb pasitól (fiatal párral), hogy ők aztán már nem akarnak pelenkázni, csinálták eleget (a meglévő gyerekekkel), a csajnak fontosabb volt a gyerek, csinálja ő. Egyenrangúság, aha.
Továbbra is egyetértünk lényegében, tudom, hogy en a kivétel(ek)rol írtam, percig sem képzelem, hogy nem jellemző, amit írsz.
Miért probléma az, ha valaki a pénzbe szeret bele? Kérdezitek: akkor is kellene-e neki, ha csóró gyári munkás lenne? Nyilván nem, mert akkor az már nem ugyanaz az ember. A gazdagság nemcsak pénz, sokszor személyiségjegy is. Én a magam részéről nem találom vonzónak a gazdag embereket, mily szerencse, hogy ők sem engem, így ez semmiféle konfliktust nem okozott az életemben. De hogy érthető legyek: az én gyengém pl. a kiemelkedően okos férfi. Semmivel nem jártam jobban, mintha a gazdag lenne az, mert bizony nem egyszer rá kellet döbbennem, hogy az intelligencia nem mindig jár együtt egyéb pozitív személyiségjegyekkel. Az én feladatom nyilván az volt, hogy ezt megtanuljam. Gondolom, a sugarbabyknek is megvan a maguk életfeladata, és ha minden jól megy, még akár nagyon hasznos és építő jellegű felismerésekre is szert tehetnek egy-egy ilyen kapcsolatban. Én nem látok ebben semmi kivetnivalót, amíg saját magukon kívül nem ártanak vele senkinek. Az, hogy az ilyen kapcsolatok felszínesek, üresek: na és akkor mi van? Szerény tapasztalatom szerint az ilyen emberek egész élete üres és felszínes, miért működnének máshogy a párkapcsolataikban?
Aztán ott van az a nézőpont, hogy az ominózus fiatal lány vagy fiú semmi másban nem mutat tehetséget, mint hogy szép, és az ujja köré tudja csavarni az embereket. Hát miért kellene őt arra ítélni, hogy lemondjon az önkiteljesítésről, és hogy a tőle telhető módon kamatoztassa képességeit?
Avagy megint másfelől: ha kizárólag a varázslatos személyiségű, erkölcsileg kifogástalan és korban közel álló embereknek lenne joguk a párkapcsolatra, már kihalt volna az emberiség. A gazdag férfi – szép nő egy abszolút kölcsönösségre épülő kapcsolat, hiszen mindketten azt kapják a másiktól, amire igényük van.
Egyszer egy barátnőm azt mondta, amikor nagyon fölháborodtam valamin: nem várhatod el az emberektől, hogy úgy működjenek, ahogy szerinted működniük kéne. Ezt ebben az estben is relevánsnak érzem.
Más szavakkal: kinek a pap, kinek a paplan…
“Avagy megint másfelől: ha kizárólag a varázslatos személyiségű, erkölcsileg kifogástalan és korban közel álló embereknek lenne joguk a párkapcsolatra, már kihalt volna az emberiség.”
Egyrészt miért halt volna ki? Legfeljebb kevesebben lennénk, nem lenne az baj.
Másrészt, ki beszélt jogról?