Aktuális

Léket ver közénk a füst

Mi van, ha te nem dohányzol, de mindenki más igen?

Isten őrizz, hogy ez a poszt arról szóljon, hogy minden dohányos pszichésen fejletlen, önkárosító barom, a társadalom rákos daganata, és a dohányzást be kellene tiltani. Én ugyan soha nem dohányoztam, de nem is próbáltam lebeszélni senkit sem arról, hogy ezt tegye: hiszek abban, hogy mindenki maga dönti el, mit tesz az életével, és nem helyes, ha még a hozzám legközelebb állók is miattam, és nem maguk miatt szoknak le.

kép: pixabay.com

Láncdohányos közegből jövök, tucatnyi gyerekkori fotóm akad, amin anyám és nagynéném – mindketten egészségügyi dolgozók, mintha ez számítana – púpozott hamutál mellett szívják a bagót télen, zárt ablaknál a kis panelben, miközben mi – gyerekek – ott játszunk a lábuknál. Akkoriban, a 90-es évek elején, nem volt divat kimenni cigizni, és senki sem beszélt arról, hogy a gyerekekre sincs jó hatással a passzív dohányzás. Aztán anyám meghalt tüdőrákban, nagynénémnek pedig borzalmas kínok között szakadt darabokra a tüdeje.

Talán érthető, de soha nem éreztem késztetést arra, hogy akár egyetlen cigarettát is elszívjak, pedig röviddel azelőtt lettem tizennyolc, hogy a dohányzást törvény kezdte volna tiltani a 18 éven aluliak számára. Emlékszem, a szigorú Dobó téri középiskolai lánykollégiumban, ahol egri diákként laktam – ahol 16:20-as kimenő volt, majd két dupla szilencium este 9-ig, aztán villanyoltás, tehát finoman fogalmazva sem nevezhetjük liberális szemléletű intézménynek – külön dohányzószoba volt minden emeleten, amit a bagós kamaszok takarítottak. Pöfékelt hát a legtöbb gimis osztálytársam, szobatársam is, akkoriban ez természetes volt.

Először a tengerentúlon láttam, hogy a társadalom devianciaként kezeli a cigarettázást: Amerikában már 1998-ban nagyon szigorú törvények közé szorították a bagózást. Hatalmas jövedéki adó és áfa, sokkoló fotók és szövegek a csomagoláson, nulla cigireklám és dohánymegjelenítés a tévéműsorokban, és rengeteg törvény: oktatási intézmény többszáz méteres körzetében nemhogy rágyújtani, dohányterméket árulni is tilos volt, az éttermekben pedig nyoma sem volt dohányzó asztaloknak, menjen csak ki sétálni egyet, aki pöfékelni akar.

Akkor világosodott meg előttem, hogy ezt így is lehet, és nagyon tetszett ez az attitűd. Békében, füstmentesen üldögélhettem a suliban, a plázában, az éteremben, és ami a legjobb az egészben: a koncerteken és a bulikban sem kellett attól tartanom, hogy az esemény végére kilyuggatják a felsőmet a mögöttem-mellettem vadul csápoló-táncoló dohányosok, vagy épp a csupasz hátam lesz tele kis piros pöttyökkel. Mikor hazajöttem, lelkesen meséltem az itthoniaknak, hogy a messzi Ámerikában a bagózás van kitiltva mindenhonnan, és nem nekünk kell kiszorulni, ha levegőt akarunk. Furcsán néztek rám. A többség ezt az ezredforduló előtt nem értette, felháborítónak találta.

Még hat-hét évnek kellett eltelnie, amíg nálunk is megjelentek a közterületen és vendéglátóegységekben történő dohányzást szigorító törvények, amelyek akkoriban a társadalom dohányos többsége számára a személyi szabadságot korlátozó intézkedésnek tűntek: beleszólnak az életünkbe, Nagy Testvér figyel, elveszik tőlünk ezt a keveset is, mi jöhet még, rablánc??? Nem mondhattam ki, de örültem: mostantól tényleg be lehet ülni akárhova egy italra – akár falun is! – , úgy, hogy nem kell hajat mosni utána, és nem lesz büdös az összes ruhám napokra? És még levegőt is fogok kapni rendesen, végig?

Aztán jött a nemzeti dohánybolt-rendszer, azt azért láttam már az elején, hogy ez érdek és politika, kevesebben dohányozni emiatt nem fognak. Bődületes baromságnak tartom, hogy a kis- és fiatalkorúak még csak be sem léphetnek, hiszen hiába hagyja kint a babakocsit anyu-apu az épület előtt – kockáztatva a gyerekrablást – , ha egyszer úgyis a gyerek közelében fogja aztán elszívni a doboz tartalmának legalább felét, így a kisded jóval közelebbről megismeri a cigaretta valódi természetét, mint azt a boltban – a képek alapján – tenné. Álszentség  köbön, amiből megint csak a húsos fazékhoz közelebb ülők profitálnak.

Most úgy állunk, hogy a családban van láncdohányos szekció, napi két-három dobozos cigarettaigénnyel. Ennél a mennyiségnél már nem mész ki cigizni, hiszen akkor télen-nyáron az erkélyen, udvaron lennél, tízperces szünetekkel, és így – négy-öt ember esetén – az egyetlen nemdohányos kényszerül alkalmazkodni, vagyis bizonyos időközönként elhagyni a helyiséget, hogy legyen egy kis friss levegőn töltött idő is, amikor a tüdő már nagyon telítődik, a torok már nagyon kapar.

Nekem sokszor a fejem is megfájdul, de az igazi érvágást augusztus vége és szeptember közepe jelenti, amikor beköszönt a parlagfűszezon is, és a bedugult orrnak köszönhetően eleve kevesebb a levegő, és az is csak szájon át érkezik. A szakemberek nem véletlenül javasolják az orron keresztüli légzést: az orr nyálhártyája jobban szűri a beérkező levegőt, mintha közvetlenül, szájon keresztül jutna az a tüdőnkbe. De mit csinálsz, ha ez allergiaszezonban nem opció? Kétszer annyi dohányfüstöt nyelsz, és igyekszel nem megfulladni.

Külön szívás, hogy a terhesség a szagokra érzékenyebbé is teszi az embert, kilométerekről kiszagolom a ruhába, hajba ivódott szúrós, erős füstöt, ami azelőtt nem volt rám jellemző. Ennek bizonyára evolúciós oka van: így védi magát és utódját a nőstény a romlott, ártalmas, mérgező szagoktól, és így szimatolja ki a tápláló, egészséges, vonzó ételeket. Az igazság persze az, hogy a kis utódot is féltem, de igyekszem nem gondolni a kutatásokra, hogy a dohányfüstben cseperedő magzatok körében hány százalékkal nő a későbbi asztma és egyéb légúti megbetegedések aránya. Bosszantó, hogy a dohányos világ ellen nem lehet mit tenni.

Igen, van, hogy elkap a tehetetlenség érzése, hogy olyan országban élünk, ahol a deviáns többség miatt a „rendes” kisebbség szenved: a termőterületeket elárasztó parlagfű-szennyezettség mértéke emberi hanyagság, Földanya válasza a gondatlanságra, nemtörődömségre, termőföldek parlagon hagyására, a dohányfüst és az autók kipufogógáza pedig megint csak az emberi önzésről szól, ami sok ártatlan ember életminőségét érinti negatívan. Olyan mértékről van szó, amit már nem lehet pusztán szellemi szinten lerendezni: hogy aki eléggé tudatos, azt úgysem érintik ezek a problémák (allergia, passzív dohányzás hatása). De, sajnos érinthetik, sokszor érintik.  Ha ezeket a kibillentségeket közösen szüntetné meg az emberiség, mérséklődne az ezekhez kapcsolódó problémák zöme is.

A cigarettázók – aki akár napi néhány szálat is szív – egy ponton túl már immunisak a cigifüstre, ők mindezt – számomra meglepő módon – nem igazán érzik. Az ő tüdejüket, torkukat, szájpadlásukat a füst nem irritálja, nem köhögnek, nem fuldokolnak, nem lesznek rosszul néhány óra konstans „szívás” után. Bármennyire kulturáltan, félrehúzódva is igyekeznek pöfékelni, sokan közülük – tisztelet a kivételnek – a problémádat nem értik: azt hiszik, valamiféle úri hiszti, kényesség, jókedv. Te pedig tűrsz is, amíg tűrhetsz, hiszen egy családi, baráti, munkahelyi eseményen ki akar az idő felében a kertben, az erkélyen vagy épp csak egy másik helyiségben egyedül kuksolni?

Merthogy én speciel ezt a stratégiát találtam ki – jobb híján, de várom az ötleteket – ezekre az esetekre. Hagyom, hadd szívják (most kötekedjek? Vendégségben? Munkahelyen? Mit érnék vele?), de én csak maximum tíz percekre megyek be, egyébként egyedül eltelózgatok a szabad ég alatt, a zárt ajtós szomszéd helyiségben – és így van egy kis szünet a masszív füstfelhőben, tud egy kicsit regenerálódni a tüdőm-torkom, de teljesen antiszociális sem vagyok. Bizonyos időközönként meg úgyis csatlakozik hozzám valaki, aki épp szünetet tart a dohányzásban.

De közben érzem, hogy ez átmeneti megoldás, ráadásul kényszerpálya. Léket ver ez a rohadt függőség dohányos szeretteim és közém, léket a szeretettankunkba. Kimaradok, lemaradok, eltávolodok, mert nem tudok a térben jelen lenni. Hiányoznak, bánt, hogy mit  gondolnak, amíg távol vagyok: azt hihetik, nekik szól tartózkodásom, holott én nem őket, hanem a füstölgő nikotinrudakat kerülöm… és mégis, mit tehetnék, amikor a kettő eggyé lényegül, és órákra különválaszthatatlanná válik???

Mocskos egy dolog ez az eszköztelenség, ha másokat is érintő függőségről van szó. Ti mit tesztek láncdohányos családi, baráti, munkahelyi közegben?

Reklámok
Eszter névjegye (857 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

44 hozzászólás Léket ver közénk a füst bejegyzéshez

  1. Először is a “lényeghez”: a cím direkt képzavaros?
    Fontosabb: 90-es évek: de bizony, nyomták már a passzív dohányzás károsságát, nem is kicsit. Unokaöcsém akkor volt kicsi, nem épp fiatal anyám is szidta sógornőmet, amiért nincs tekintettel a gyerekeire. Egyébként abszolút “paraszt” rokonaim számára teljesen természetes volt, hogy abban a házban, ahol nemdohányzók laknak, nem gyújtanak rá – még a konyhában sem. Csak büszke budapesti sógornőm kérdezte, hogy “de hát addig nem bírod ki, míg itt vagyok” (amilyen buta voltam, nem jutott eszembe megkérdezni: “addig nem bírod ki, míg itt vagy?”) és nem volt képes megérteni, hogy a bűz marad, miután elment, még az ágynemű is büdös, nem tudok tőle aludni.
    “A cigarettázók – aki akár napi néhány szálat is szív – egy ponton túl már immunisak a cigifüstre, ők mindezt – számomra meglepő módon – nem igazán érzik. ”
    Nem biztos. Én dohányoztam, volt idő, hogy két csomaggal naponta. Éreztem akkor is. Szobában, kocsmában nem is szívesen dohányoztam én magam sem. Persze ettől még füstszagú voltam valamennyire, de füstös kocsmákban akkor sem ültem szívesen.
    Az én megoldásom: munkahelyen ilyen nem lehet, tilos. Családból, aki nem érti, hogy nálunk bent a lakásban nincs cigizés, azt is kidobom rágyújtani. Ha nem jön többet, nem nagy veszteség. Ilyen összejövetelre meg, ahol bent cigiznek, nem megyek. Illetve nem mennék, de nincs ilyen. Szegény sógornőm – rák – meghalt. A többiek meg kimennek rágyújtani, nem is emlékszem olyanra, hogy bent dohányoztak volna, akár lagzisátor(!), akár lakás.

    • Szubjektív kép, én ezt egy léknek látom a szeretettankon. A szeretettank az, amiben egymáshoz közelálló emberek szeretete tárolásra kerül, hogy töltekezzünk belőle: ami nem csak szavak, de látható, érezhető, tehát kézzel fogható dolgok. A bagó az, ami ezt lyukasztja, lékeli.

      Nem tudom, a 90-es évek elején ez – mármint a passzív dohányzás veszélyei, pláne gyerekekre – beszédtéma volt-e, csak arra emlékszem, hogy töménytelen mennyiségű, vágható füst volt a kéróban többnyire. Az is lehet, hogy téma volt már, de a láncdohányos nem tudott mit tenni, főleg betegen, mozgássérülten nem fog kimenni. Lehet, bűntudattal dohányoztak bent, nem tudom.

      Az is jó kérdés, minden dohányzó immunis-e a cigifüstre, mert nagyon sokan ugye tényleg nem érzékelik, hogy zavaró volna a masszív, vágható füst. De tudom, olyan is van, aki keveset szív, és őt már idegesíti. De a többség nem veszi észre, hogy milyen mértékű a láncdohányosok füstje, mert őt nem irritálja az, megszokta a a szervezete a füstöt.

      • Zavarkép: aha! ;)
        Beszédtéma vs. nemdohányzók körében dohányzás: most igazán mondják passzív dohányzás veszélyeit, de egy igazi láncdohányost hol érdekel? Nyilván azt sem hiszi el, hogy saját magát gyilkolja, mindenfélét magyaráznak ezzel kapcsolatban (maguknak is, meg kifelé is). Mármint általában. Azt meg végképp nem értik, hogy ha nekem büdös, az is elég ok, ha nem volna egészségtelen, akkor is.
        Füst kit zavar: nyilván a többség nem is (igazán) érzi a füstöt, aki meg maga füstködben él, az pláne.

        • Én is a 90-es években nőttem fel – ha nem is tolták az ember pofájába azért a passzív dohányzás ártalmai már ismertek voltak. Csak ők _úgy_döntöttek_ hogy az én egészségem (se) annyira fontos.

          Hogy velem mi lett lesz#*om, már mindegy, de mindig is tudtam hogy ha gyerekem lett volna azt a nagyszülők csak havi egyszer 10 percre az utcán a babakocsijában látták volna. Az az ő lakásukba be nem tette volna a lábát. Soha.

  2. “Ti mit tesztek láncdohányos családi, baráti, munkahelyi közegben?”

    Családot úgy látogatok hogy 1 óra velük, 2 óra séta. Utána mégegyszer ugyanez. Aztán 1 óra velük, utoljára, majd eljövök. Ott soha nem alszom. Bronchitiszem van és asztmás vagyok. Aktívan soha nem dohányoztam.

    Dohányzó barátom (már) nincs, és nem is lesz.

    Munkahelyen meg törvény szerint nincs dohányzás, ahol ezt nem tartják be ott én nem dolgozom.

  3. Én nem dohányzom. Soha nem is dohányoztam, zárt térben nem is bírom, ha mellettem dohányoznak, de nyílt téren nem zavar, ha nem felém fújja a szél. De a családomban sok kárt okozott már a dohányzás. Halálesetet, válást, stb.* Örülnék is, ha betiltanák. A nemzeti dohányboltok szerintem is csak a kormányközeli körök gazdagodását szolgálják. És egyúttal a “nemzeti” jelzőt is lejáratják! A témáról, főleg a dohányboltokról, de a dohányzásról is, egy 4 évvel ezelőtti Facebook jegyzetemben írtam bővebben: https://www.facebook.com/notes/m%C3%A9sz%C3%A1ros-andr%C3%A1s/nemzeti-doh%C3%A1nyboltok/495074583906247/

    De hogy mit csinálj, ha mindenki füstöl, csak te nem? Jó megoldás ez a szabadba menekülés (ameddig nem lesz tél és -20 fok…), de az is jó, ha valamivel szűröd a levegőt. Gázálarcot nem tudom, hogy lehet-e kapni polgári célokra (főleg ilyen célra), de valamilyen ruhadarab az orrod és szád előtt jó szolgálatot tehet… Mást én sem tudok…

    *Szívesen elmesélem privátban, Eszter, aztán döntsd el, hogy megosztható-e a többiekkel…

    • Teljesen érdekes a privát sztori, szerintem simán megosztható itt is. Köszönöm.

      • Azóta van még érdekesebb történet is, kedd délutánról. Amikor a súlyos beteg apám, akit a dohányzás betegített meg, arra kért, hogy vegyem meg neki a cigarettát… Semmiképpen nem akartam neki megvenni, de egy beteg ember akaratával sem akartam szembeszegülni. Ezért azt mondtam (ami egyébként igaz is volt), hogy nincs nálam annyi pénz. Reméltem, hogy ezzel a kifogással megoldom a helyzetet. De adott rá pénzt, ezért nem maradt más konfliktusmentes megoldás, kénytelen voltam megvenni… Pedig nem is dohányzom, és neki is mondtam már, hogy szokjon le, legalább most… Utána arra gondoltam, hogy itt a kapcsolatunk vége, bár a család nagyon akarja, hogy ne így legyen…

        Ti mit tettetek volna az én helyemben? Mi a konfliktusmentes megoldás ilyenkor arra, hogy ne kelljen megvenni neki a mérget? És hogyan lehet megelőzni az ilyen kéréseket? Csak úgy, hogy nem megyek hozzá, vagy máshogyan is?

  4. A cím meg talán ez is lehetne képzavar nélkül: Füstbe ment kapcsolatok.

  5. Nálunk a családban nem dohányzott/dohányzik senki. Arról tudok, hogy a születésem előtt a nagyszüleim elég sokat szívtak, és anyu és a nagynéném is rágyújtott alkalmanként, de mire én 1980-ban megszülettem, már mind lerakták, mert túl drágának tartották. Szegény nagymamám így is tüdőrákban halt meg.

    A baráti körömben sincs dohányos, és a rokonságban sem sok. Teljesen fordított a helyzet, mint nálatok, mert nálunk az az alapértelmezett, hogy senki sem bagózik, aki meg igen, az oldja meg máshol. Nekem iszonyú furcsa az is, hogy valaki a házban, lakásban bent dohányzik. Nagyon durva dolognak tűnik, mert a füst beleül a bútorkárpitokba, szövetekbe, elszíneződik tőle a fal, de még a fehérre festett ablakkeretet is megfogja – évente festenek, vagy hogyan oldják meg? Az pedig még durvább a szememben, hogy egy nemdohányzó jelenlétében füstölnek, főként ha az a nemdohányzó egy terhes kismama. Én azt hiszem, hogy legalább erre azért illene tekintettel lenni…

  6. Hála a jó istennek a közvetlen családom sose bagózott, orvos apám látta, mit tett a cigi a saját apjával, elég is volt neki egy életre. Én fiatalabb koromban egyszerűen csak gyűlöltem a szagát, majd amikor kaptam egy krónikus arcüreggyulladást (amit azóta kétszer műtöttek), nyálkahártyailag is nehezen tudom elviselni. A jelenlegi kormány kevés olyan intézkedésének egyike volt a bagózás betiltása szórakozóhelyeken, kocsmákban, aminek teljes szívvel tudtam örülni, végre én is mehettem szórakozni anélkül, hogy asztmás jellegű rohammal kellett volna hazamennem x idő elteltével (máig emlékezetes valamelyik Folk’n’Roll fesztivál, konkrétan vágni lehetett a füstöt a Pecsában. Egy óra elteltével muszáj volt hazamennem, annyira rosszul lettem. “Csak” hétezer forintom ment a levesbe, az élményről, ami várt volna, nem is szólva :( ). Szabadtéren még elviselem a dohányfüstöt, bár ott se szeretem, de ennyit még el tudok viselni, hogy a dohányos haverjaimnak se fájjon annyira az élet. Szerencsére a legtöbbjük kulturált, normális ember, de van olyan ismerősöm is, aki _egy_ tanulmányt olvasott arról, hogy a dohányzás valójában nem is árt, azóta ezt vehemensen hangoztatja.

    A dohányboltok viszont az ájtatos álszentség tökéletes mintapéldái, persze, majd a gyerekek úgyse látják meg, hogy mi van a tejüveg mögött, és amúgy bárkit is vissza fog fogni a tizennyolcas karika. Olvastam valahol egy elemzést, hogy amíg a trafikok be nem indultak, elenyészve volt jelen Magyarországon a fekete cigarettacsempészet, azóta viszont vígan virágzik. (Ami azt illeti, ha egyszer valaha rászoknék a cigire, azt hiszem, nekem is erős lesz a késztetés, hogy csak csempészcigit szívjak, mert nem igazán akarózik ebbe az álszent intézménybe akár csak egy fillért is beletennem, akkor már inkább menjen az ukránoknak, úgyse a rászoruló magyar állampolgár kapja az adót :P )

  7. 6-7 hónapos terhesen voltam olyan helyzetben hogy egy két hétig cigiztek körülöttem sokat. Nagyon nagyon szar volt szagolni pedig előtte én is cigiztem. A következő uh-n azt mondták h a méhlepényen latszik hogy cigiznek körülöttem es ez gaz. Akkor megkértem a cigizoket hogy ne csinaljak. A gyerek vmennyire meggyőző “eszkoz” volt ebben a helyzetben. a lancdohanyosok sztem folyamatosan küzdenek a parakkal, és lehet h nem árt néha egy erősebb visszajelzés. De tudom hogy ezt nem könnyű meglépni.

  8. Az igazat megvallva én már a kérdést sem értem.
    Aki ennyire látványos és arrogáns módon nem tisztel, és aki veszélyezteti/tette az egészségemet és egy gyerekét is az egyik legsérülékenyebb időszakban, azzal nincs dolgom.
    Nem megyek be füstös térbe, kiküldöm, ha ő bejön cigivel az én terembe. Ha látni akar, oldja meg!
    Végre felnőtt vagyok, megtehetem, nem kell már egy Skodában két cigi füstjét szívnom.
    (Hű, mindig mondom, milyen jó felnőttnek lenni!)

    Milyen az a munkahelyi környezet, ahol egy terhes nő mellett rágyújtanak?! Azt hittem, ezen már 20 éve túl vagyunk…

  9. Szüleim, mint generációjuk legtöbb tagja, dohányos. Az egyetemen is szívta boldog-boldogtalan és orvosként is folytatták, magam előtt van, ahogy a Trabant hamutartójának rostélyéban nyomkodják el a csikkeket. Lakótelepi kölyökként aztán magam is rákaptam úgy 13 évesen, s ekkor már jól jött, hogy erős dohányosok, hiszen az ő készleteiket dézsmáltam meg rendszeresen. Nem vették, vagy nem akarták észrevenni, bár “hivatalosan” tiltották, természetesen. De a bandában gyakorlatilag mindenki cigizett, egyszerűen a semmittevés kiegészítője volt. 9.60 Ft mindig akadt egy doboz piros Symphoniára, 12 Ft a Sophianaera, később, amikor kifinomult a dohányos ízlésünk és pénzünk is volt, néhe megvettük a szocializmus prémium cigijeit a “puhadobozos” Marlborot 38 Ft-ért, avagy a non plus ultrát, a Camelt a hátborzongató 76 Ft-os áron. Aztán középiskolában, úgy 18 évesen jöttek a Stallone és Schwarzenegger filmek, gyúrni kellett, azt meg nem lehet cigizve, úgyhogy úgy hagytam ott a cigarettát, mint a Riska a szarát – azóta sem hiányzott egy percig sem. De addig elfüstöltem a napi 2/3-1 dobozzal. No, coming out letudva.

    A dohányossal nem tudsz mit tenni. A cigarettázás ui. nem csak az egészséget pusztítja el, de szánalmas és visszatetsző függőséget okoz, ráadásul egy olyan szarsággal, amiben igazából nincs élvezet. Mert bebaszni néha jó volt, a különféle anyagoknak is lehet vicces-kellemes hatása, enni jó, édességet falni jó – de a cigaretta tkp. nem élvezet. (Most majd jönnek a dohányosok, hogy “de egy jó ebéd után milyen jól esik…” Blablablabla…)

    Be kell vallanom: saját apámat is bosszankodva tudtam nézni, hogy kora reggel még a kávéját sem tudta feltenni, amíg két cigit zsinórban el nem szívott. És mekkora istencsapása dohányossal utazni! Óránként nyígnak, mert meg kell állni cigizni, és szegényeknek tényleg meg kell állni, mert hiányzik a cucc. Az áldott emlékű szocializmusban, ha előfordult a botrányos eset, hogy vasárnap elfogyott otthon a cigaretta, apám képes volt felkerekedni és addig menni, amíg valami kocsmában, presszóban meg nem vehette az áhított koporsószöget. A munkahelyeken ma már koszos, retkes függőfolyosókra száműzve, télvíz idején ingujjban dideregnek, csak szíhassák azt a szart, állnak a divatos szórakozóhelyek előtt bombanők a latyakban körömcipőben toporogva… Ehhh… S mindezt vagyonokért. A függőség olyan mértékű, illetve olyanok a következményei, hogy részemről a dohányost enyhe fokú értelmi sérültnek tekintem.

    Mindez nem jelenti azt, hogy úgy általában zavarnának, idegesítenének. Mostanra mindenhonnan kitiltották őket, szórakozóhelyekre nem járok, szabadban meg azért elviselhető. Tényleg nem zavarnak. De kifejezetten örültem, amikor megtudtam, hogy fiatal kolléganőm leszokott a dohányzásról. Ugyanis a cigarettázás – most jön nem PC, minősítgető, rosszabbik énem – egy rettenetesen proli, suttyó szokás, a butaság szinonimája, a készakarva végzett önpusztítás drogozásnál, alkoholizálásnál, elhízásnál is rosszabb, alávalóbb módja, ami 100-es IQ-t meghaladó, nyolc általánost elvégzett embertől ma már elfogadhatatlan.

    No de a kérdésed! Mit kezdjünk a dohányos családtaggal, rokonnal? Hát meg nem mondom, mert a középső lányom cigizik, de hát tiltani minek, 18 évesen nyilván jóval okosabb, belátóbb nálam – így beérem azzal, hogy otthon nem füstül, mást meg úgysem tudok csinálni. :-)

    De ha kötelezően látogatandó nagyszülő, nagynéni a tettes? Ha más nincs, meg kell mondani kerek-perec, hogy nem bírod és nem mégy (egy szar program egyszer s mindenkorra kipipálva), esetleg azt kell hazudni, hogy súlyos, asztmás allergiád lett, a dohányfüsttől egyből befulladsz, sajnos ez van, nem tudsz mit tenni, nem tudod látogatni.

    De egy igazi, rendes dohányos a maga kedvéért sem hagyja abba. Anyámnak jóindulatú tüdődaganata volt, kétszeres infarktusa, s abbahagyta? Hát persze, hogy nem! Egyszer a Szent László kórháznál jártam, ám sajnos nem volt nálam fényképezőgép, így elmulasztottam életem fotóját: a kórház egyik mellékbejáratánál, az “Onkológia bejárat” tábla alatt (már kint az utcán, ugye), mint egy nagy, boldog család szítták együtt orvosok, nővérek, köpönyeges-pizsamás betegek és kórházi dolgozók.

    Mondom, értelmi sérültek, ez a nikotinfüggőség egyik legsúlyosabb mellékhatása.

    • :) Nagyon tetszik a hozzászólásod, és lehet, hogy sarkosan fogalmaztál, de ha magamba nézek, az a helyzet, hogy egyetértek veled. És bár fel tudom fogni, hogy valakinek ez feszültséglevezetés és szociális komponensei is vannak (valamint ezzel az indokkal lehet lógni a melóból), mégis olyan drága, és olyan kárt okoz az ember egészségében, hogy képtelen vagyok megérteni, miért éri ez meg bárkinek is. Ismerek olyan dohányosokat, elsősorban a munkahelyemről, akik alapvetően nagyon intelligensek, egészségesen táplálkoznak, és még sportolnak is, és megmagyarázzák maguknak – és másoknak is – hogy a dohányzás igazából nem is káros. Hogy anélkül is lehet tüdőrákot kapni. Hogy az a fél doboznyi, amit ők elszívnak naponta, nem is olyan sok. Erre általában nem tudok mit mondani, és kínosan kerülöm a dohányzás témáját a jelenlétükben. Sokkal jobban elvagyok azokkal, akik kimondják, hogy ez egy káros és szar szokás, és lehet, hogy rákban fognak megdögleni, de ez van, függők, nem tudják vagy nem is akarják letenni.

    • A függőséget hülyeségnek beállítani nem csak rendkívül káros dolog – de buta is. A függés valóban egyfajta sérülés, de nem értelmi, hanem lelki, pszichés. Ettől a sérüléstől függetlenül cigiről vagy épp alkoholról, kábítószerről (mondjuk az alkohol is kábítószer) lel lehet jönni, lehet valaki “absztinens” – de ettől jellemzően még függő marad. Lassan 15 éve nem dohányzó ismerősöm mondta, hogy a mai napig hiányzik neki a cigi. Az alkoholisták – már a leálltak – sem véletlen nem isznak semmi alkoholt, pontosan tudják (gyakran személyes tapasztalatból), hogy nagy valószínűséggel simán visszaesnének, Mert függők. Ennek semmi köze IQ-hoz. A függés eme jellegzetességének felfogása már talán – bár személyes tapasztalataim szerint az sem. Intelligens emberek beszélnek butaságot a függésről, ugyanakkor közel funkcionális analfabéták is képesek megérteni, amit leírtam – pl. ha maguk is felépülő függők, akkor szinte biztosan. Röviden, a függő se nem gyenge, se nem hülye – hanem beteg. Ha szív/iszik/szúr/(mi van még?), ha nem.
      A másik, hogy a nikotin az egyik legerősebb függőséget okozó kábítószer, állítólag gyorsabban épül ki a fizikai függés, mint a heroinnal. Az elvonási tünetek pedig a leszokást erősen nehezítik, akkor is, ha a belátás meg az elhatározás megvan.
      Amiket fentebb leírtam, természetesen egyáltalán nem érintik a bunkó (mindenkit gátlás nélkül összefüstölő) dohányosok megítélését.
      Ja, megint a lényeg :D Pécs római kori nevében nincs h. A cigi neve ennek megfelelően Sopianae.

    • ismertem embert aki szervátültetésre várólistán volt, pedig arra már felkerülni is elég rosszul kell lenni. gondolod, hogy abbahagyta?

      dehogy.
      dohanyozott az utolso percig.

      • Alkohol-, kábszer-, játékfüggőségben ha nem is mindig, de legtöbbször kimutatható a családi minta, családi diszfunkció, gyermekkori sérülés stb. Ha nem is egyenes út, de valamiféle predesztináció van. A szintetikus drogozó fiatalnak az esetek nagy százalékában nem is nagyon mutatkozik más út. Ezek a függőségek igen gyakran járnak általánosan is deviánsnak tekinthető életvitellel: egy alkoholista, drogos előbb-utóbb nem lesz megfelelő munkaerő, apa vagy anya, a játékfüggő anyagi romlásba viszi a családot, a piás ittasan balesetet okoz és így tovább.
        A dohányosok legnagyobb része teljesen rendezett egzisztencia. Ritkán hallani, hogy a dohányos elcigizi a gyerek taníttatására fordítandó pénzt, vagy nikotinmámorban kiirtja a családját, agyonüti szeretőjét. Még a kemény bagósok is “amúgy” normális életet élnek.
        A cigarettázás csupán hülye szokás, nem sorsszerűen bekövetkező, szinte kizárólagos út. És le lehet szokni, nem heroin. Én is leszoktam, sokan leszoktak már, sem emberfölötti akarat, sem gyógykezelés nem szükséges hozzá. Lehet, hogy egyeseknek nehezebb, de azért nem olyan, mint a szerről vagy alkoholról lejönni.
        A drogosnak, kemény piásnak nincs élete, nincs öröme más, minden a cucc körül forog – ez azért még a kőkemény dohányosokról sem mondható el.
        Maradok az ítélkező faszkalap: a dohányosokat 90%-ban nem tudom felmenti.(nyilván vannak olyan életek, ahol nem elvárható a józan belátás, okos mérlegelés.)

        • Rövid leszek: nem. Nem csak hülye szokás, a nikotin a legerősebb addiktív szerek között van, a függés egészen másképp működik, mint ahogy képzeled, a cigiről lejönni semmivel sem könnyebb, mint a piáról. Aki cigizik/alkoholt fogyaszt még nem biztos, hogy függő, akár a nikotintól, akár az alkoholtól. Ha te nem voltál az, akkor marha könnyen tetted le a cigit (ahogy egyébként én is, napi két doboz volt ugyan a végén az adagom, de gyanítom, hogy nem voltam igazán függő). Viszont ebből, a te saját VÉLT tapasztalatodból másokra következtetést levonni enyhén szólva nem túl tudományos módszer.
          Tehát: igen, ítélkező faszkalap vagy, hiszen éppen utána is nézhetnél, hogy valóban megértsd. Ehelyett lényegében a “hajléktalanok megérdemlik a sorsukat, ők tehetnek róla” illetve “aki túlsúlyos, az lusta gyenge balfék, megérdemli, ha fiatalon meghal” szintjén állsz ehhez a témához.

          • Utolsó bekezdésed azt sugallja, mintha olyasmit írtam volna, úgy kell a dohányosoknak, kapjanak csak tüdőrákot, pedig efféléről aztán végképp nem volt szó.
            Továbbá nem értetted meg, amit mondani akartam: bár a nikotinfüggőség valóban nagyon erős (látom apámat-anyámat), de mivel a dohányosok túlnyomó többsége “egyébként” teljesen normális egzisztencia, sőt, értelmes, okos ember, nem hasonlítható a telepi szipushoz börtönviselt alkoholistához. Azért nem, mert értelme, lehetősége is van, hogy megszabaduljon a függőségétől. De nem teszi. Nem is akarja igazából, leszámítva az időnként fellángoló, “Na most leszokok!” idétlenkedésig, ami 2-3 nap után hamvába hal. És bár tudja, hogy lehet segítséget kérni, hogy vannak módszerek, tudja, hogy mit kockáztat, és egyáltalán nem arról van szó, hogy nyomorult életének egyetlen hamis öröméről kellene lemondania, nem teszi.

            Külön bájos, amikor a napi 1,5-2 dobozzal elfüstölő meg sem akarja próbálni pl. az e-cigit, mert “nem lehet tudni, milyen káros hatásai vannak…”. De a szomszédot is kedvelem, aki _minden áldott reggel_ negyedórás sípoló, köpködő krehácsolással kezdi a napot, de azért a cigi, az kell.

            Szóval legyen a legkeményebb függőség, de amellett idióták is, pont.

            • Az utolsó bekezdésben az a rész, hogy úgy kell nekik, tényleg helytelen, ilyesmit nem írtál – de a másik (a megértés helyett a hibáztatásuk) az áll. Nem, fogalmad sincs a függésről, egyre nyilvánvalóbb. Börtönviselt alkesz? Mind az egymillió (engem is beleértve) börtönviselt szerinted? Mind lepusztult, vagy legalábbis amíg ivott, az volt? Vagy akár csak a többségük? Az alkoholista egyetemi oktató? A sebészek jelentős része (állítólag)? A sikeres vállalkozók nem is olyan kis része (persze sokan inkább kokóznak, nem piálnak)? Volt a 80-as(!) években keményen kábítószerező évfolyamtársam, lazán végezte az egyetemet.
              Egy ismerősöm egyszer azt mondta nekem, hogy (rajtam kívül) a többi alkeszen élete végéig látszik, ha leáll akkor is. Mondtam neki, hogy a tér körülöttünk nagyjából az AA országos találkozójának résztvevőivel van tele, melyiken látja? Na azóta nem mondja. Egyszer elmehetnél egy AA találkozóra, hogy lásd, mennyire nem hülyék okvetlenül. Azok sem, akik még nem tudták letenni. Nyilván, amíg ittak, ittunk, addig sem voltak hülyébbek. Iszonyú káros – és buta – tévedés az is, hogy a családi háttér miatt lesznek alkoholisták emberek, meg kilátástalanság miatt. Igen, a kilátástalanság könnyen belevisz. De a többség nem azért piál (legfeljebb pont a pia miatt kerül kilátástalan helyzetbe), egy rakás kilátástalan helyzetben levő viszont tiszta. Mondjuk a leszokást tényleg nehezíti a rossz helyzet. Gondolnád. A valóság ezzel szemben az, hogy sokan épp a teljes kilátástalanság miatt hagyják abba, már munka és család nélkül. Eltapsolt tízmilliókkal a háta mögött, ahogy egy AA-s társam például. És nem elitta (illetve azt is nyilván, de az csak pár milla volt a tízmilliókból), hanem hülye döntéseket hozott részegen.
              De, basszus, pont hogy az életének egy hamis öröméről van szó, ami az ő életében irreálisan felértékelődött.
              Minden függő pont úgy csinál, ahogy a bagós, ha a függése tárgyáról van szó. Nikotinista, alkoholista, kábszeres – munkamániás, játékos, netfüggő, kokszoló testépítő, adrenalinfüggő, anorexiás, bulímiás, ortorexiás, társfüggő -, mind megmagyarázza, hogy miért nem is olyan veszélyes, sőt, miért van teljesen rendben, amit csinál. Ez a betegségük ugyanis. A függés pszichés regresszióval függ össze, épp úgy a borderline szinten vannak, mint a személyiségzavarosak. Épp ezért lényegében mindegy (de te is írod), hogy mennyi esze van az illetőnek, ha egyszer regrediálódik, legalábbis az adott függéssel kapcsolatban.
              A dohányzás egyébként itt-ott még ma is, de a nyolcvanas években egyértelműen valamiféle intellektuális ízt is kapott, tudod, az “intellektuális cigarettázás”.

              • Az alkohol lerombolja az életét annak, aki iszik Hogy mikor leszokik, akkor ezt újra tudja építeni az egy másik vonulat már. Az alkoholista sebész nem lesz sokáig az, mivel remegni fog a keze. AZ alkoholista egyetemi tanár maga esetleg azt gondolja, hogy őt nem akadályozza semmiben – aztán max. 2 évtized után valahogy fogy körülette a levegő és ahhoz képest, mi lett volna belőle alkohol nélkül, sehol sincs.
                Az AAA-k akkor sem alkoholisták, ha ez a szlogen, ha folyamatosan kell az önkontroljuk – ők ugyanis 1. már beismerték, hogy függők 2. le is szoktak
                De szerintem te tudod a legjobban, hogy az aktív alkolizmusban töltött éveket sem ő maga, sem a családja nem kapja soha vissza.

                • Sztereotípiák. A valóságban a sebész nyugdíjas koráig operál, és JÓL. Az egyetemi tanárt megválasztják évfolyam-előadónak. A tanszéki mérnök készíti közel-s-távol a legjobb metszeteket – ha megitta a reggeli felesét. A kutató konzorciális pályázat több százmilliós költségvetését rakja össze hibátlanul, tagokkal levelez, adatot kér be, stb. A vállalkozó gazdagodik, piszkosul (vagy nem, mint írtam, olyan is van) Ezek konkrét, személyes ismeretségek, vagy nagyon megbízható, első kézből kapott infok. Persze, ha egy határon túlmennek a piával, akkor baj van, de rengeteg alkoholista van, aki piál és tarja magát. És persze, az nyilvánvaló, hogy ivás nélkül jobb lenne mind, ezt nyilván nem vitatom! Csak azt állítom, hogy az alkoholista mint lepukkadt, börtönviselt, árokszélen hentergő szerencsétlen képe nagyon téves, nagyon sztereotípia. Ugyanakkor az is tény viszont, hogy pont menthetetlennek képzelt piások, évtizedes súlyos ivászat, többedik delírium, májkómából visszatérés, munkanélküliség és majdnem hajléktalanság után/közben is le tudtak szokni, több diplomával vagy éppen funkcionális analfabétaként (nem diszlexia miatt mármint, hanem, mondjuk ki nyíltan: buták).
                  Az AA tagok mind, egy szálig alkoholisták. Most, nem egykor. Ha nem lennének azok, akkor ihatnának nyugodtan, mert tudnák kontrollálni az ivásukat. De pont azért, mert tudják magukról, hogy alkoholisták (BETEGEK), ezért egy kortyot sem isznak. Azért az tényleg már a vicc kategória, hogy egy 8 éve absztinens AA tagnak mesélsz az AA-ról meg az alkoholizmusról :D
                  Az természetes, hogy az aktív időszakban elveszített dolgokat nem kapja vissza sem ő, sem a családja. Csak a hátralevő éveket kapja meg ős is, a környezete is. De mi köze van ennek ahhoz, amit leírtam?

                  • Vagy esetleg szintén személyes tapasztalat, csak másik oldalról…
                    Aki leszokik a cigiről, ténylegesen, azok nagy része nem szokik vissza, annyira nem, hogy totál antidohányos lesz.
                    Aki leszokik az alkoholról, ott az van, amit írsz, nem aktív alkoholista. (De sajnos nagyon nagy részük akkor lesz absztinens, amikor meghal.)
                    DE. A nikotin gyorsan ürül, az, hogy valaki gyerekkorában az anyja/apja óránként kiment cigizni – messze nem ugyanaz, mint akinek évekig erős alkoholista volt az anyja/apja.

                    Az meg, hogy nem remeg a keze, ha műt sok évtizedes alkoholizmus után sem, khm, józanon nem remeg? Én is ismerek olyan kőművest, aki totál egyenes falat rak – matt részegen. De ha pár napja józan, akkor nem.

              • Jóvanakkor, úgysem győzzük meg egymást, nem látod vagy nem akarod látni, hogy nem a függőség természetéről beszéltem (az lehet tökugyanaz dohányosnál és alkoholistánál), hanem a függés következményeiről, ami viszont nagyságrendekkel más és ebből azért következik egy-két tényező, ami leállásra is komoly hatással van.

                Amúgy te is személyes tapasztalataiddal, megéléseddel érvelsz, anekdotázol, kicsit aképpen, mintha a kiválóan operáló alkoholista sebész, nagyszerű alkoholista egyetemi tanár lenne a sztenderd.

                • 1. A függés következményei MINDEN függés esetében katasztrofálisak, ha az ember nem hagy fel velük. Ugyanakkor a következmények esetleges különbözősége a függést magát mégsem különbözteti meg, a függő elmeállapotára például a következmények alapján nem lehet megállapítást tenni. Hacsak azt nem, hogy a piás bizony konkrétan elihatja az agyát, a dohányzás azonban az agyra nincs különösebb élettani hatással.
                  2. Személyes tapasztalataim alapján azonban nem általánosítok, hanem épp az általánosítások ellen hozok példákat. Másrészt addiktológusok illetve több millió alkoholista tapasztalatait és megállapításait IS ismerem, amiket mondok, az nagyrészt ezeken alapul, nem személyes tapasztalatokon. Nem rémlik, hogy olyat írtam volna, hogy mivel én találkoztam ilyen meg amolyan függővel, ezért minden függő ilyen meg amolyan. Ellenkezőleg, azt próbálom bemutatni, hogy a függők enyhén szólva nem egységes csoport, massza. Azon belül az alkoholisták, a heroinisták vagy a dohányosok sem.
                  3. nem meggyőzni akarlak igazából, hanem legfeljebb arra rávenni, hogy nézz utána, vajon a meggyőződésed megalapozott-e, vagy sima előítélet.

            • “Azért nem, mert értelme, lehetősége is van, hogy megszabaduljon a függőségétől.”

              Épp ez az, aki pszichopatologikusan függő, az nem tudja csak úgy letenni a cigit pikkpakkra. Ugyanolyan függőség ez is, mint az alkoholizmus, csak az agysejteket nem pusztítja olyan nagy hévvel, ellenben látványosabb, mert büdösebb és gyorsabban érinti a kívülállókat is. Bocs, de szerintem hibásan ítélsz, amikor a cigifüggőséget máshogy értékeled. A függőség függőség, tárgytól függetlenül.

        • Én a dohányosok egyáltalán nem tudom felmenteni.

    • Ez a komment nagyon tetszett, a nem PC résszel is tudok azonosulni, bár tény, hogy nem annyira értelmi, mint érzelmi kattanásról van szó, hence a a dohányzó orvosok és egyéb csúcsértelmiségiek tömege. A többi, amit írsz, viszont abszolút együtt rezeg velem: igen, nemhogy másért, önmagukért se tudnak lejönni többnyire, halálos betegség esetén se. :(

      • Én nem is tudományos vitát akartam kezdeményezni, gondoltam, beszélgetünk. Tök nyilvánvaló, hogy mindenki befolyásolnak a saját tapasztalatai, érzelmei.
        Nagyjából változatlanul tartom hát, amit írtam.

    • Orvos apukám mesélte, hogy nagyon érdekes megfigyelni, sok embernél előfordul az a jelenség, hogy évtizedekig füstöl, mint a gyárkémény, majd egyszer csak leteszi a cigit, és fél éven belül diagnosztizálják nála a tüdőszarkómát. Teljes rejtély, csak találgatni tudnak, miért van ez. (Persze ez nem azt jelenti, hogy ne szokjon le a bagós, hanem hogy egyáltalán rá se szokjon, mivel nyilvánvalóan van a folyamatok között összefüggés.)

      A cigiző orvosi személyzetet meg nem tudom elítélni. Annyi szenvedést, halált, bánatot látnak, hogy valamivel muszáj kiengedniük a gőzt, akár cigivel, akár alkohollal; apám is nem egy nagyreményű, állati tehetséges orvoskollegájánál nézte végig, ahogy az illető konkrétan halálra issza magát. Ahhoz képest, ha csak szigorúan a saját és nem a környezet egészségét nézzük, a cigivel jobban jár – masszív alkoholistaként előbb végzi ki saját magát, mint bagósként. :(

  10. En mindig megkerdezem,hogy miert cigizik valaki. Ha ertelmesen meg tudja indokolni,akkor nem cseszegetem.
    Meg hat,felnott emberek,mit csinaljak veluk. De kamaszkent siman vertem ki cigit barat kezebol. Haragudott is:)

  11. Frankó Gábor // szeptember 7, 2017 - 00:50 // Válasz

    Az egyetlen megoldás, hogy felvértezzük a gyereket a kísértés visszaverésére. Sajnos egy kis gyerek képtelen megérteni a végleges, visszafordíthatatlan következményeket. A gyereknek be kell látnia, hogy, ha rágyújtott a szülei nem fogják tudni mentesíteni a következmények alól. Ha eltöri a karját, a szülei kórházba viszik, pár hónapig korlátosan tudja használni aztán meggyógyul. A dohány függőség nem ilyen. Meg kell értetni, hogy egy ilyen csábításnál senki nem áll mögötte, magáért kell kiállnia 100%-osan. Nem szabad relativizálni a problémát: –egy szál cigi még nem tesz függővé — , mert erre senki nem ad garanciát. Aki függővé vált elveszíti a szövetségkötés lehetőségét egy egész életre, mert nem teheti oda szövetség oltárára a korlátlan szabad akaratát. Átkerül egy alsóbb kasztba!! Még onnan is lehet zülleni, de ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor Ádám és Éva kikerült a paradicsomból.

  12. Kanpulyka leírta, mi a gond.
    Nálunk a pasim leszokott, én nem szoktam rá, fiatal koromban egyébként nem zavart – fiatal koromban kezdték el kitiltani innen-onnan, számomra mindegy volt.
    Aztán, mivel egyikünk sem cigizett, munkahelyen sem volt, a családdal meg nem találkoztunk gyakran – nekünk kitisztult a tüdőnk, a pasimnak visszajött a szaglása – én bamm, mi legyen a szeretett, de igen nagyon láncdohányos rokonokkal? Én mikor terhes lettem, aztán gyerekek, a helyzet fokozódott: ok, kimentek az erkélyre – de hát onnan is bejött a füst, plusz a gyerekeink végképp szűzek a cigiszagra, tehát elég hamar mondták, hogy büdös.
    Aztán jött az a fokozat, hogy jöttek és készséggel lementek az udvarra – de olyan ritkán látják őket a gyerekek, hogy na jó, akkor mennek velük, ami egyrészről közeli tapasztalat, másrészről kb. semmilyen programot nem lehetett csinálni, egy sima filmzézés/hosszabb játékot szétszakított az az átok cigi.
    Aztán most van az a fokozat, hogy öregek és nem utaznak, menjünk mi. Oksa, de hol aludjunk? Ha náluk, akkor még 1 hét múlva is kapar a torkunk (és mindent kimosunk hazaérkezve), ha szálláson, akkor lsd. fenn: progi vagy közös együttlét is gyakran megszakítva.
    Aztán az egyik gyerek asztmás lett és onnatól nekem már nem is opció az ottalvás.

    Csak épp, mivel távol vannak, ez max. villámlátogatást jelenthet így és nagyon ritkán. Igen, a hülye cigi miatt.

  13. Apám akkor szokott le, mikor azt modnták neki: záros időn belül vagy a cigi, vagy a lábai.
    A pasim akkor, mikor kiszámolta, hogy vagy kaja vagy cigi.

    Én kocadohányos voltam, szerettem, de ebben benne volt az is, hogy a gyerekkori filmekben még vagányság volt cigizni. Ahogy öregszem érzem, hogy mennyire labilis a rendszer, mozgással, életmóddal kicsit jobban fenntartható egy élhető szint. De akinél már rég nincs egyensúly, nem tudja, mit veszít, mert olyan régen volt jól és annyira sokat kellene tenni ()pl. leszokni a cigiről ÉS fogyni ÉS egészségesebben enni ÉS mozogni), ami már megugorhatatlan, 50 felett főleg, ezekből 1 ugyanis picike eredményt adna, amire azt mondják, “Nem éri meg, akkor minek élni”. De hát, már alig is élnek…

  14. A nemzeti dohányboltok jó pár helyen az alvilág kapu, nem viccelek. A lányok/drog/csempész cigi igencsak a közelében kontrentrálódik. Párszor megjelennek a rendőrök, de nem tudtam még eldönteni, hogy nekik azért jó így, mert egy helyen lehet több mindent ellenőrizni vagy valamelyiket ki is próbálják – merthogy cseppet sem csökkentik/számolják fel, az egyételmű.

  15. Ugyanebben a helyzetben vagyok. Soha nem dohányoztam, amikor buliztunk a régi barátaimmal, akkor is csak a “buli kedvéért” szívtam egyet-egyet, de soha nem tüdőztem le. Megpróbáltam, és olyan érzés volt, mintha a tüdőm két felébe egy-egy baltát csaptak volna. Azonnal fulladok, köhögök, levegő után kapkodok, még a szemem is bekönnyesedik. Ez állandóan nagy poén tárgya volt, és tényleg valahol vicces, hogy ennyire nem bírom azt, ami másnak olyan, mintha levegőt venne (tudom, erős hasonlat).

    Benne volt az is, hogyha a csapat összes tagja kint volt az udvaron, és alapoztunk, akkor 1 perc alatt kerültek elő a cigisdobozok és az öngyújtók, mindenki vett belőle. “Vegyél már, vegyél már, na, egyet!”. Belefüstöltek az arcomba, sokszor direkt, nagy nyomás volt rajtam, hogy én is vegyek egy szálat, és sajnos volt olyan, hogy veszek. Most is van, mindig újra-meg újra egyet beleszívok, és mindig letesztelem, hogy mégis mi a büdös francot szeretnek ezen annyian. Természetesen jön a hányinger, krágokás, hamuízű nyelv, száj, levegőkapkodás, könnyes szem, stb, utána megint nem szívok bele valaki cigijébe hónapokig. Túl tiszta a tüdőm, na.

    Ami ennél is jobban kiborít, hogy már nem egy munkahelyen láttam, hogy a dohányosoknak meg van engedve, hogy kiszaladgáljanak mondjuk óránként, mialatt nekem nem szabad kimenni, sem szünetet tartani. De ő kimehet, mert dohányos. Akkor rohadj meg. Főleg, hogy ezzel még a csoportszellemet is erősíti, és láncot fon azok köré, akik állandóan együtt mennek ki – és ellenségeskedést, kiközösítést afelé, akik nem mentek. Mindig megkérdezik, hogy BIZTOS nem akarok-e kimenni velük, elszívni együtt, és ha mondom, hogy nem, baszod, még mindig nem, akkor megy a röhögcsélés, hogy ez mennyire szánnivaló, és valahol lenéznek emiatt, tudom. Meg én vagyok a “jókislány”. Ezer példát tudnék mondani, hogy hányszor kaptam ilyeneket egyedüli nemdohányzóként, és még a füstölgők vannak felháborodva, hogy jaaaaj, ne bántsuk már őket. Aha, akkor bazdmeg.

    Persze, megértem, függőség. És akkor én is kimehetek 5 percre megenni a szendvicskémet, ha kajafüggő vagyok? Nem, persze, hogy nem. Akkor jön a megszoksz,vagy megszöksz, meg hogy itt szabályok vannak ám, amit be kell tartani. Kurvérdekes ez is.

    Keresem mit lehetne ez ellen tenni, és nem jövök rá. Aki hasonló, azok összezárnak, ez mindig így volt sajnos. Ahogy ezeket egyre jobban látom, évről évre jobban gyűlölöm az embereket, és annál inkább tudom értékelni az állatok közelségét. És most itt befejezem inkább.

    • Én se tudom letűdőzni, ezért aztán a fű ütött be soha. Tanítgatták, hogy beszívom, bent tartom és levegőt veszek rá, de nekem ez már nagyon marja a torkom-tüdőm, nem megy.

      A munkahelyen az idegesített, hogy mivel a dohányzóknak külön kijelölt hely van, kasztosodnak és infó-nagyhatalmuk van, hiszen a takarító és a CEO is együtt cigizik. Mindig mindent tudnak, amit mi nem, és ez lépéselőny.

      • Na tessék, a dohányzás egy kézzelfogható haszna!
        Kétség kívül közösségépítő, társadalmi korlát mellőző. a “Hű, van egy cigid, kifogytam?” bármikor, bárkinek feltehető.

        A munkahelyi dohányosok “lógása” örök téma, bár szerintem aki lógni akar, amúgy is megteszi: netezget, amerikázik másképpen.

    • Új munkahely, kábé, mást nem tudok.

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Nyári blogkedvenceim – Élményképek
  2. Szeptemberi kedvenceim – Élményképek

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: