Három műszakban gyárban robotolni, az a szomorú!
Írtam pár napja egy publit arról, hogy a Demcsák Zsuzsa körüli botrány komoly tükröt tart elénk, és felsoroltam néhány korábbi hasonló esetet, amikor is saját (vélt vagy valós) erkölcsi és/vagy intellektuális fölényünket a középkori nyilvános kivégzéseket idéző virtuális lincselés keretében igyekeztünk kiélni. Több helyen is visszaköszönt aztán a megjegyzés: „nem ez a szomorú, hanem három műszakban gyárban robotolni 120 nettóért, sírjunk már kicsit azon is!”. Ha nem is sírni, de beszélni mindenképpen szeretnék most a jelenségről.
Szomorkodik – kép: pixabay.com
Először is, gyárban robotolni valóban rémes, pláne 120-ért három műszakban. Tudom milyen, dolgoztam gyárban(igaz, csak két műszakban), és próbáltam már megélni havi 120-ból is (azt mondjuk pont más munkából, de az összeg stimmelt). Méltatlanul kizsákmányolják a népet a hazai összeszerelő üzemekben és a multiknál, nem vitatom, és még ennél is zordabb helyzetben vannak a közalkalmazotti szféra egyes szereplői, az ápolónők és a pedagógusok (főként a bölcsődei, óvodai dolgozók). Az észrevétel tehát jogos: ezek szomorú esetek, és a témával valóban foglalkozni kell.
Megvan azonban az ideje és a helye annak, ahogyan ezzel foglalkozunk. Az utóbbi időben a következő eseteknél merült fel TÖMEGÉVEL a dolgozói szegénység, mint kardinális kérdés: a Népszabadság váratlan megszüntetése, Jakupcsek Gabriella eltávolítása a köztévéről, Stohl András sok oldalról vitatott TV2-s szerepvállalása, Demcsák Zsuzsa kirúgása az ATV-től, Lady Gaga krónikus betegsége,… és még sorolhatnánk. Ha terítékre kerül egy morális, intellektuális kérdés kapcsán egy ismert ember neve, mindig van, aki siet megjegyezni: bezzeg ha 120-ból élne, és látástól mikulásig robotolna egy zsarnok főnök elnyomása alatt…! Mindjárt nem nyávogna első világbeli problémákon! Ahogyan Lustanyu fogalmazta meg ugyanezt ikonikus írásában a világbékéről: menne csak el kapááááááni…!
Gyerekek, az van, hogy 1. nem kell ám mindenkinek gyárban dolgozni, kapááááni, és ez így van rendjén, 2. akinek ennél másabb – talán, de nem feltétlenül: kellemesebb, könnyebb – sors jutott, az bizony nem tehet róla, ha te épp nehéz helyzetben vagy, és nem is kötelessége megmenteni téged, tehát fölösleges rajta elverni a port, 3. attól még az ő problémája – betegsége, gyásza, munkahelye elvesztése – illetve az esete kapcsán felmerülő morális/intellektuális dilemma – nagyon is valós, súlyos és releváns. Nyilván te is bosszankodsz, ha az érszűkületed miatt sántikálsz, attól még, hogy van, akinek már mindkét lábát levágták: az orvos sem legyinthet, hogy ő csak amputáció után fogad. Minden probléma a maga nemében probléma, nem a világ egyéb problémáinak tükrében válik azzá vagy épp ellenkezőleg, szűnik meg gondot okozni.
Amikor közszereplők privilegizált – vagy annak hitt – helyzetét a dolgozói szegénységhez kötjük, igazából rossz időben és rossz helyen, egy teljesen értelmetlen asszociációval jövünk elő: nincs ugyanis összefüggés, nem Demcsák – vagy Jakupcsek, Stohl, de még csak nem is Lady Gaga – miatt méltatlanul alacsonyak a bérek. Még rosszabb, ha megoldást is várunk tőlük: nem fog jönni, ha volna lehetőségük változtatni, sem az ő dolguk lenne: erre való a kormány, az ellenzék, a civil- és szakszervezetek, és természetesen az egyén, aki beáll egyik vagy másik kezdeményezés mögé, esetleg újára indítja a sajátját, teljesen függetlenül minden meglévő intézményrendszertől.
Ilyen szintű és mértékű cselekvéstől a többség azonban már irtózik: ez fárasztó, problémás, kötelességekkel és felelősséggel jár, ráadásul látszik is közben az ember, ami veszélyes, baja lehet belőle. Nem, inkább nem, sokkal egyszerűbb egy-egy – teljesen más – téma kapcsán foghegyről odavetni: bezzeg aki három műszakban 120-ért robotol a gyárban, arról nem beszélünk…! Hát tessék: lehet beszélni, akár tenni is a probléma felszámolásáért, de akkor és ott, ahol ennek valóban tere, és legfőképpen értelme van.
Eszter's Offtopic 
” 2. akinek ennél másabb – talán, de nem feltétlenül: kellemesebb, könnyebb – sors jutott, az bizony nem tehet róla, ha te épp nehéz helyzetben vagy, és nem is kötelessége megmenteni téged, tehát fölösleges rajta elverni a port,”
csak épp’ gyomorforgató, bicskanyitogató, mikor egy 6-700 nettós panaszkodik. ezért mondjuk ilyenkor a 120 nettót. (s ez nem irigység)
Oké, de a 6-700 nettósnak is lehet nyomora. Ő is gyászolhat, szenvedhet, csalódhat, eshet kétségbe, csúszhat szét… igazából a 6-7 millió nettós is, ez nem pénzkérdés. Pont Demcsáknál éles üzenet volt, hogy ilyen egzisztenciával is lehet valaki bántalmazó kapcsolatban.
Miért bicskanyitogató – hacsak nem azért, mert irigyek vagyunk rá? Másik kérdés: akkor is bicskanyitogató, ha mondjuk a gyereke halála miatt panaszkodik? Mert azért azt ugye csak van akkora tragédia, mint 120-ért dolgozni. Ja, egyébként a 120 nettős is fogja be a száját akkor ugye, hiszen más meg 50 ezerért közmunkás. De annak is pofa be, hiszen hol van ő egy észak-koreai szerencsétlentől még mindig, de akár egy hajléktalantól is. És igen, én se szövegeljek, hogy fáj a derekam, hiszen nem vagyok kerekesszékhez kötve. Egyáltalán, a neten mindenkinek pofa be, hiszen akinek telik számítógépre, annak azért olyan nagy baja nem lehet, igaz?
Más. 120 ezer betanított munkáért (ez már nem kifejezetten Gabrielnek). Jó, elég gáz, meg méltatlan. De mihez képest, ugye. Mondjuk egy egyetemi docens 200 ezréhez képest? Biztos, hogy méltatlan? Az ország jelenlegi termelékenységéhez képest? Hát, az ennyi, és még csak nem is a stadionok miatt (bár nyilván sokat elvisznek, de nem az az alapvető probléma). Mondjuk a gazdaságpolitikával van baj általában, és nem is biztos, hogy CSAK a mostani kormányéval. De tény, hogy az ország egyszerűen nem termel többet, nagyobb vásárlóerő, fizetések csak hitelekből lehetnének, azokat meg ugye vissza is kell fizetni, ahogy neked, a családodnak, úgy egy országnak is. Ld. Görögország.
Nagyon jól rámutatsz, hogy minden viszonylagos. És mindig van lejjebb, mindig van méltatlanabb, nyomorultabb. Ez ilyen.
Érdemes mindig megvizsgálni, miért tartunk vmit bicskanyitogatónak: saját helyzetünkhöz viszonyítunk, szimplán irigyek vagyunk? Ha igen, pontosan mire? Mert a hozzá tartozó élet már nem biztos, hogy kéne. Akkor meg?
Valószínű, az jegyez meg ilyet, hogy “bezzeg, ha gyárban dolgozna”, aki csak ezt az életpályamodellt bírja elképzelni, minden mást meg nem tekint munkának. És hát divat a panaszkodás, de többet keres egy gyári munkás, mint egy bölcsődei gondozó. Ha így hívjuk fel a figyelmet a siralmas bérekre, az igazán nem visz előre.
Ez a tipikus, hogy mások háza táján seperek a sajátom helyett.
Bezzeg, hja. Szerintem Demcsák is ugyanúgy szenved, pénz nem boldogít. Miért nyúlna pohár után, ha annyira harmonious minden az életében…ja, hogy nem is az.
Pénzét könnyű irigyelni, de nyomást már kevesen kérnék, ami ezzel jár
Tudjuk, mindenki a maga szintjén nyomorog.
Jó kis cikk. Egyszerre látod mindkét oldalt, észérvekkel próbálod békíteni az embereket, és mindennel egyetértek.
Szerintem abszolút megvan a helye a 120 ezres, három műszakos hozzászólásoknak is, de abszolút környezet függő.
Amikor X celebritás két bejárónő, két dadus, egy kertész, egy gondnok, és egy szakács mellett egész nap “ráér” magával foglalkozni, majd teli arccal a képernyőn közli veled, hogy nem foglalkozol magaddal eleget, az nyilván elősegíti a fenti kommentek áradatát, és mivel XY almát hasonlít a körtéhez, szerintem rendben van ez a fajta “tükör felmutatás”.
Demcsák ügye viszont határozottan nem ez. Attól, hogy valaki jómódú, és/vagy a szereplései miatt kiemelt figyelmet kap ugyanúgy ember, és ugyanúgy lehetnek valós, releváns problémái. Másfelől az igazságtalanság, vagy jogfosztás a közszereplő számára is hátrányos helyzet, bármennyire is nem arról van szó, hogy miből vesz holnap kenyeret.
Nem vagyok tévénézős fajta, a demcsákizmus pedig de tényleg nagyon messze áll tőlem, de azt pofátlanul elvárom, hogy azoktól, akiktől szolgáltatást veszek igénybe, szolgáltatást, és ne kifogásokat kapjak a pénzemért.
Nem érdekel különösebben, hogy a pénztárosnő kapcsolata a pasijával most milyen fázisban tart, a gyerekük milyet kakilt, stb. Az említett némber ügyei se érdekelnek. Az elvégzett munkája eredménye érdekel (egy jól sikerült bevásárlás, az informatív interjú, a mégiscsak megtalált megfelelő méret, és így tovább).
Ő, ha jól értem, a pénztárosnő vagy a tv-s személyiség se mondja el (ha jól, ha rosszul dolgozik, mert ebből a szempontból lényegtelen), ha valami gondja van az életben, elvégre rád nem tartozik, csak az, hogy milyen munkát végez.Na de akkor mondjuk a te véleményed tartozik-e valakire?
A “bezzeg a nettó 120-ból” kezdetű nóta azért bírhat némi alappal, de legalábbis érthető és megbocsátható ha mondjuk egy tehetős ember nyilvános nyüszögését kell hallgatni arról, hogy milyen szar volt Balin, mert a szálloda vagy 200 m-re volt a tengerparttól. Lehet ez persze felháborodás és csalódás oka (pláne, ha a foglalásnál másról szólt az ajánlat), de némi arányérzék elvárható lenne. Ez azért nem mindig van meg, celebjeink, vagyonos vállalkozóink jó része úrhatnám bunkó.
Demcsák meg nyilvánvalóan túlvállalta magát, képességei alapján jobban tette volna, ha marad a bulvárnál. Még ez sem baj – kinek nem volt rossz döntése az életében – de mondjuk a szánalmas magyarázkodása kínos volt. És itt azért az is benne van, hogy ezekben az állásokban viszont nem nettó 120-ról van szó, tehát a felkészültség és profizmus az alap, a minimum – lenne.
Az igazság az, hogy elég sokan értenek ahhoz, hogy irritálják a környezetüket, társadalmat a fasságaikkal és csodálatos “just hard work and dedication” sztorikat adjanak elő ekkor is, ha aranykanállal a seglyukukban születtek.
A vége igaz – de az is igaz, hogy az emberek arra is irigyek, akik igenis megdolgoztak/tehetségesek voltak (ÉS megdolgoztak) a pénzükért. Ez akkor is igaz, ha a másik oldalról meg ott vannak azok, akik egyáltalán nem dolgoztak meg, csak ügyesen helyezkedtek, és kijelentik, hogy aki keveset keres, az annyit is ér. Pedig lehet, hogy csak a nyelve nem elég hosszú.
Három műszakban a gyárban nyomni 120 ezerért gáz (én mondjuk gyárban nem, de hipermarketben dolgoztam három műszakban), de ahhoz képest havaj, hogy valaki 40 ezres ápolási segélyért gondozza a halmozottan sérült gyerekét. Magyarországon. Vagy mondjuk szexrabszolga az Isisnél Szíriában. És még talán ez utóbbinál is van szörnyúbb élethelyzet, bár most hirtelen nem tudnék mondani. És közben ott van Cristina Onasis, aki milliárdos örökösnőként lett öngyilkos.
Ez a másik problémájának az eljelentéktelenítése úgy, hogy a sajátomat az orra alá dörgölöm, vagy keresek valakit, akinek szerintem rosszabb.
Én egyébként nem szeretem Demcsák Zsuzsát, mint tévés személyiséget, szerintem sokszor volt agresszív, lenyomó a beszélgetőpartnereivel, és ez nem egyszer a felkészületlenségéből adódott. De az én véleményemen nem múlik az ő karrierje. Nekem is a sajátomat kéne építenem végre.
Teljesen egyetértek a poszt mondanivalójával, a netes középkori lincs hangulat hányás (bárkivel), a más bajára ne a sajátunkkal reagáljunk, pláne ne úgy, hogy bezzeg én és egy konkrét ügy kapcsán ne hozzunk fel oda nem illő problémákat. Mint most én is :). Bocsi Eszter, de hol van az a “tér” (ami nem icipici látogatatlan zsákutca), ahol ilyesmiről, mint három műszak beszélnek? Ha van ilyen, én nem ismerem. Nem lehetne a bulvár hírek/felületek/újságok közé betenni pár komolyabb témát? Akár bulvárosan is :). Pl ” Nobel díjas tudósok bebizonyították, hogy létezik a “biológiai óra”! A három műszakban dolgozók ezen nem csodálkoznak! ” Vagy valami ilyesmi. De nincs. Lehet, hogy ezért IS vannak bizonyos kommentek rossz helyen és időben.