Szemét, önző dög, aki nem akar gyereket, vagy bölcs és megfontolt? A válasznál nagyobb baj a kérdés
„Szemét, önző dög, aki nem akar gyereket, vagy bölcs és megfontolt?” – kérdezi Pásztory Dóri friss cikkében, amelyet a luxusfeleséges valóságshow egyik arcának „gyerekellenes” kirohanása inspirált. Pásztory aztán hosszan fejtegeti, hogy természetesen a gyerektelenség is releváns opció, amit ideje volna elfogadni, de a kulcsproblémáról nem esik szó: hogy bizony a nők karaktere sajnos még mindig ez alapján az egy tényező alapján ítéltetik meg. Mindegy, hogyan…
kép: unsplash.com
A kérdésre röviden én is válaszolnék persze, ha már így felmerült: egyik sem. Nincs ilyen összefüggés a gyerekvállalás és a személyiség érettsége között. Lehet „szemét, önző dög” az, akinek gyereke van, de akár „bölcs és megfontolt” is. A tudatosan gyerektelenséget választókra ugyanez igaz. A fő baj még csak nem is az, hogy az utóbbit – Csősz Boglárkához hasonlóan – felvállalni még mindig tabu (persze igaza van Dórinak, ez is tragédia), hanem inkább az, hogy a nők kérdés nélkül ez alapján mérettetnek meg – és sajnos nem csak a random valóságshow-sztárok és aranyásók szintjén, hanem jóval magasabban is.
Felmerült, ha nem is intézkedés szintjén, hogy pártunk és kormányunk csak három gyerek vállalása után enged bizonyos pozícióba nőket. Jó, patriarchális Balkán, középkor – menjünk kicsit nyugatabbra, a britekhez, ahol nemrég ahol két nő is ringbe szállt a miniszterelnöki pozícióért. Az egyik, Andrea Leadsom kampányának fő érve volt, hogy ő bizony azért alkalmasabb jelölt riválisánál, mert Theresa Mayjel ellentétben van gyereke, tehát átlátja a fiatalok problémáit, és fontos számára az ország jövője. És egyébként is, erősebb, megbízhatóbb, állhatatosabb… hiszen anya.
Egy percre se higgyük, hogy Leadsom száján meggondolatlan szavak csúsztak ki: ebben a ringben a nyilvános megszólalások minden szava komoly kampánystáb ellenőrzésén esik át, May gyerektelenségének felhasználása a hiteltelenné tétele érdekében előre kigondolt stratégia része volt. Leadsom és csapata nem azt bánta meg, hogy előhozakodott ezzel, hanem azt, hogy a közvélemény végül May mellé állt, miután az hangsúlyozta, hogy mindig is akart utódot, de nem úgy alakultak a dolgok. A sikeres, idős asszony szomorú vallomása May malmára hajtotta a vizet: ki ne sajnálna egy nőt, aki anya akart lenni, de nem teljesült az álma?!
Persze nem csak világhatalmak élén álló vezető politikusok – pl. Angela Merkel – kényszerülnek rendszeresen magyarázkodni családi állapotuk miatt: uborkaszezon idején újra és újra kijön egy-egy cikk Kovács Katiról vagy és Balázs Kláriról, amiben azt magyarázzák, miért nem született soha gyerekük, és mit éreznek ezzel kapcsolatban. Szinte kötelező elem vallomásaikban a keresztgyerek, a kis unokahúg és a barátok gyerekei, unokái, amelyen keresztül ők is „megélhetik az anyaságot”. Ami, ugyebár Kovács Ákos és Kövér László szerint a nő egyetlen igazi feladata… Kimondani, hogy ez esetleg számukra nem volt fontos, netán épp távol áll karakterüktől… nos, az bizonyára karrierjük végét jelentené.
Az uralkodó szemlélet szerint teljesen érthető, hogy szemét, önző dög mindenki, aki még csak nem is „balszerencséje” folytán, hanem bizony szabad akaratából nem lett anya. Mintha az, aki viszont igen, ne lehetne épp ugyanemiatt az: például azért, mert fő motivációja a gyerekvállalásban az, hogy a, gazdag férj tartsa el „cserébe”, b, legyen, aki idős korában mellette van, c, elszakadhasson egy kicsit szörnyű munkahelyéről, d, hatodik gyerekével együtt az állam tartsa el évekig, e, átörökítse csodálatos génjeit és csemetéjével váltassa valóra saját álmait (ha kell, erőszakkal), f, megfeleljen környezete elvárásainak, beilleszkedhessen a közegbe, amelyben él.
Másik véglet – ugyanennek az éremnek a másik oldala – az, amikor feltételezzük, hogy bárki is „bölcs megfontoltság” folytán nem szül, mert a, tisztában van a túlnépesedés veszélyeivel, b, tudja, hogy a világon a legjobban egy csecsemő növeli egy háztartás ökológiai lábnyomát, c, látja, hogy a világ egy szörnyű, sötét hely, ahová nem volna szabad újabb szenvedőt hozni, d, olyan vagány és okos, hogy számára a hivatás az első. Nem, ébredjünk már fel végre: a tudatos, önként választott gyerektelenség mögött ritkán ezek a tényleges motivációk, ezek legfeljebb erősíthetik a döntést. A valóságban ezernyi mély, komplex, személyes tényező van, ami alapján egy nő így határoz, éppen ezért abszurd, hogy egyik vagy másik oldalon csupán a végeredmény alapján ítélik meg egész karakterét, önzését vagy épp altruizmusát.
A maintsream kultúrában tehát az anyaságot emeljünk ki egyetlen választható életstratégiaként, míg a Csősz Boglárkák és egyes értelmiségi szubkultúrák tagjai épp ellenkezőleg, ez ellen a standard szerep ellen lázadnak, annak minden negatív sztereotípiáját összegyűjtve, és igen gyakran abból levezetve a nő karakterét. Közben a kulcs az, hogy minden ember, így minden nő több ennél az egyetlen döntésénél, és senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy milyen motivációk játszottak közre, ami az adott élethelyzethez vezetett. Ez sem politikusi, sem valóságshow-béli, sem énekesi, sem vezérigazgatói, sem tudósi minőségünkben nem releváns, de még akkor sem, ha a szomszéd Tescóban dolgozunk pénztárosként…
Eszter's Offtopic 
:) Jó volt olvasni.
Sok cikk jelenik meg mostanában ebben a témában, és engem nagyon zavar, hogy mindenképp meg kell indokolni/ideologizálni, hogy miért nincs gyereke az embernek. Lehet és kell hivatkozni a szűkös anyagi helyzetre, a partner hiányára, vagy arra, hogy az illető alkalmatlan/felelőtlen vagy arra, hogy “egészségügyi okok miatt” nem jött össze az ötödik lombik se, vagy a karrierépítésre, a világ durvaságára, a környezettudatosságra, vagy arra, hogy az illető önkéntes kihaló (ilyen is van) vagy mert szar volt a gyerekkora, és mittomén.
Igazából én, ha magamba nézek, most így közel a negyvenhez, azt tudom mondani, hogy esetemben mindez másodlagos volt. Ha nagyon akartam volna gyereket, akkor lett volna – de nem akarok, és ez még csak nem is döntés kérdése volt, hanem egyszerűen ilyen vagyok: minél jobban megismerem magam, annál inkább egy olyan nőt látok, aki nem vágyik saját gyerekre.
És ez tényleg nagy titok. Mert ha felmerül bárhol, hogy miért nincs gyerekem – persze kérdés, hogy minek is merül ez egyáltalán fel, kinek mi köze hozzá, de a valóságban ismerősök között sajnos megkerülhetetlen téma – akkor sokkal elfogadottabb egy olyan magyarázat, hogy “hát egészségügyi okok miatt nem lehetett” vagy “csórók vagyunk, mire vállaljunk”, mint megmondani az igazságot. Hogy nem akartam.
A felismerés nálam is hasonló volt: nem vágyom rá. (Pedig jó távolról, a katolikus minimumhárom-eszmény és a “legyen Katikának olyan családja, ami neki gyerekként nem adatott” tév-álom felől érkeztem.)
Viszont ha kérdezik, nem keresek kibúvót, elmondom, mit gondolok, mit érzek. Egyrészt mert miért ne, aki kérdez, rendszerint _tényleg_ kíváncsi rám és nem számon kér. Másrészt mert segíthetek mást is az önismeret felé – mert esetleg nem véletlen a kérdés, foglalkoztatja a téma.
És én is kérdezem másoktól, akiknek feltűnően nincs gyerekük. Igen, kicsit talán megerősítésként, hogy tényleg ufó vagyok-e. De nem vagyok. :)
Egyébként a helyes kérdés az lenne, hogy “miért VAN gyereked”, hiszen a 0-hoz képest kell dönteni a + mellett. (Legalábbis végre megtehetjük ezt a döntést.)
Mindazonáltal a környezetemben erre legtöbbször látom a választ, és szerencsére legtöbbször (számomra) jó a válasz.
Teljesen egyetértek azzal, hogy baráti társaságban talán nem a beleszólás, ítélkezés az oka a kérdésnek – feltéve, ha tényleg barátok. Persze, az ismerősök között a barátok vannak kevesen, ez meg a másik. És valóban, nagyon jó kérdés, hogy egy felületes ismerősnek, munkatársnak, akivel egy rakás másik dolgot egyáltalán nem osztok meg, ő sem velem, és nem is kíváncsi rá, miért érdekes az, hogy miért nincs gyereke, akinek nincs (és miért van annak, akinek van). Na ilyen helyzetben piszok jó kérdés lenne, hogy “miért, neked miért van?” Még ha elég provokatív is, a mai közgondolkodás mellett.
Annyira igaz! Szerencsére nálunk a szűk család – akinek talán, esetleg valamennyi köze van hozzá, hogy lesz -e valaha gyerekem, avagy se – megértette és elfogadta a tényt, hogy egyszerűen sose akartam saját családot. A többiek véleménye pedig nem számít.
Ez a tesco pénztáros már lassan valami mitikus alak lesz, annyi helyről hallom, ez is általánosítás, nem?
A héten mondta nekem valaki, hogy sínen vagyok, mert van férj, két gyerek, én meg csak lestem, nem is tudtam rávágni, hogy igen, mert annyira örökös küzdelem az élet, ezt a két gyerek csak nehezíti és egy nap csak 24 óra, a pénz is véges meg az energia is. Megértem, hogy valaki ezt nem akarja, el tudja tölteni az időt/pénzt magában vagy a párjával is.
Egyszerűen csak szűklátókörű és beleszólós a legtöbb ember. Pl. mit csinálsz egész nap, ha nincs kert?? Mit lehet csinálni 50 négyzetméteren? Biztos időmilliomos vagy. Én ki sem bírnám egy lakásban bezárva. Aztán: hogy lehet megélni ennyi pénzből, én nem tudnék. Más: Bp.-en van minden!! Hogy lehet vidéken lakni?? Folytathatnám. Mind sértő, a másik ember magánéletébe való belemászás. A gyerekkel kapcsolatban szerencsére fiatalabb koromban nem zaklattak, mert megláttam egy gyereket, hátrébb léptem és mondtam is, hogy nem bírom a csecsemőket. (Most sem szeretem más gyerekét, babákat sem nagyon.)
Bölcs és megfontolt. Pont az egoizmus vezet a túlszaporodáshoz a bolygón. (De férfiak erőszakos egoizmusa sokkal inkább! A sok agymosó hülye vallási szokást ők találták ki…)