Aktuális

Mi, akik mindig eltévedünk, és égünk miatta, mint a rongy

Azt, hogy gyerekként miről szól a diszkalkulia, mindenki tudja: 12 év masszív szenvedés matekórán, megaláztatás kottaolvasáskor énekórán, illetve balra-át-jobbra-átkor tesiórán. Erről már írtam. De vajon hogyan élünk mi diszkalkuliások formális képzésünk után, amikor már nem vizsgáztatnak minket sehol? Íme néhány dolog, amit csak a sorstársak élnek át.

kép: unsplash.com

Festés van nálunk, és pénteken elfogyott a tüzes curry. Amíg a fiúk a két réteg tapétát abajgatták és gletteltek, elindultam hát az OBI-ba festékért, a randa szeles, időben. Azt tudtam, hogy nagyjából másfél kilométer sétára van egy busz, ami egészen a Fogarasi útig visz, de nem tudtam pontosan, hol a megállója. Kicsit stresszeltem, hogy megtalálom-e (az ilyesmi sosem volt az erősségem), egyéb opció híján azonban nem merengtem ezen sokat, kapucnit fel, nyakat be, aztán irány az ismeretlen.

Mire a releváns kereszteződésig értem, az eső már keresztbe esett, úgyhogy bőrig áztam. Találtam két buszmegállót, de egyik sem az volt, amit kerestem, az egyiknek viszont volt Fogarasi úti megállója, és mivel épp jött a busz, gondolkozás nélkül felszálltam rá. Na, ezt nem kellett volna, hiszen nem is arra ment, amerre hittem. Utána már nem találtam meg az átszállási lehetőséget, úgyhogy jobb híján bementem az Őrsre, és aztán metróval közelítettem meg a Pillangó utcát, majd gyalogoltam. Ezen az útvonalon jártam már az OBI-ban, így ismerős volt, még ha tovább is tartott, és egyszer persze kérdeznem kellett, hogy jó irányba megyek-e, mert már a franc akart csatangolni a szar időben.

Visszafelé már nem esett annyira, úgyhogy megkerestem a releváns buszmegállót és hazáig jöttem vele, mármint a másfél kilométerre lévő buszmegállóig, persze. A másfél kilométer viszont valahogy nem tíz-tizenöt perc volt, mint rendesen, hanem jóval több, így félúton elbizonytalanodtam, hogy jó helyen szálltam-e le egyáltalán (nem szoktam ezzel a busszal utazni, és a közelben semmilyen jellegzetes épület nincs a házakon kívül, ami támpontot adhatna, plusz sötét is volt már addigra). Egy szónak is száz a vége, mire hazaértem, mocskosul szégyelltem magam, hogy ennyire nem tudok tájékozódni, és közben bosszankodtam, hogy nincs hová leülni a sittrengetegben, mert hát a festés az ilyen.

Az idegenek ilyenkor azt hiszik a magunkfajtára, hogy cseppet szefósak vagyunk (vagy nem is annyira cseppet), a barátaink pedig azt, hogy egyszerűen nem figyelünk oda. Holott ez nem igaz (az utóbbi legalábbis biztosan nem), én minden új helyet megnézek indulás előtt a Google Mapsen és az útvonaltervezőben, és igyekszem memorizálni az útvonalat. Ez elméletben mindig jól megy, én ugyanis nem az a fajta diszkalkuliás vagyok, aki a számokat nem képes megjegyezni: tucatnyi címet és telefonszámot tudok fejből évek elteltével is. Azt hinni, hogy ez a bajunk forrása, téves: tulajdonképpen a diszlexiát és a diszgrafiát keveri a diszkalkuliával, magukkal a betűk és a számok formai alakjával és rögzítésével ugyanis nekik van inkább gondjuk, a vizuális memória nálunk általában erős, a teljes kép átlátása és az orientáció az, ami a gondot okozza.

Úgy el voltam keseredve, hogy mindig ez – ha nem rosszabb – van, ha új helyre (vagy csak új útvonalon) megyek, hogy kellett egy óra, amíg sorstársak vallomásait böngésztem a fórumokon, hogy megnyugodjak. Szerencsére ilyen anyag van bőven, sokan vagyunk (épp elegen), de mindenki azt hiszi, hogy csak ő ilyen elcseszett, ha tájékozódni kell, és pokolian szégyelli magát a többség. Vannak köztünk nagy cégek vezérigazgatói, ügyvédek és sebészorvosok is, és igen, ők is ugyanúgy eltévednek egy nagyobb bevásárlóközpontban vagy parkolóban, mint azok a sorstársak, akiknek nem hétjegyű a havi bevételük. Nagyjából ugyanannyi köztünk a nő, mint a férfi, de a pasiknak talán még nehezebb a dolguk, mert tőlük jobban elvárja a társadalom, hogy rutinosan tájékozódjanak bárhol és bármikor.

Tényleg a legalja, ami velünk van, és legalább olyan zavaró így élni, mint amikor az embert azért nézik hülyének, mert a betűk kavarodnak össze előtte, ezért egy mondatot nem képes helyesen leírni. Nézzük, mi is ez:

  • Eltévedünk bárhol és mindenhol, ahol nem jártunk már egyedül többször is, méghozzá ugyanazon az útvonalon.
  • Igen, tévedtünk már el Ikeában, OBI-ban, Tescoban és bevásárlóközpontokban is.
  • Sosem tudjuk, hol van a kijárat a nagy, kanyargós épületekben, és ez rohadtul frusztráló tud lenni.
  • Azonnal szorongani kezdünk, ha idegen helyre kell menni, és hosszan magyarázzák az útvonalat. Követni se tudjuk.
  • Gyakran hívjuk szeretteinket: “Nem tudom, hol vagyok”.
  • Elképzelni se tudjuk, milyen agy kellhet ahhoz, hogy megértsük az ilyen “amerre folyik a Duna” direkciókat – hát mittomén, hol a Duna, nem? Innen nem látszik.
  • A tipikus forgatókönyv: komoly rákészüléssel odatalálunk ugyan, de visszafelé… addigra már elfáradtunk és nem tudunk koncentrálni ugyanúgy, így rettenetesen eltévedünk. (Volt már olyan, hogy ilyenkor csak felültem az első arra közlekedő buszra, és addig mentem, amíg ismerős megállót nem láttam, hogy aztán onnan jöjjek haza.)
  • Látjuk mi a térképet, de nem nagyon értjük, hogy akkor most mi van.
  • Nem tudom, az autósokkal mi van (egy komoly embert ismerek, aki mindenhová félóra késéssel érkezik, mert keresgél… aztán nem tud parkolni), de mi békávésok csak úgy ismerjük a várost, hogy ismert megállókat és útvonalakat kell mondani, az új helyeket is ez alapján azonosítjuk: akkor állunk nyerésre, ha az adott megállóból látni lehet a célt.
  • És persze látjuk az ilyen bonyolult, táblázatos rendszerű  menetrendeket is, ahol számolni kell, hány perc alatt honnan, hova… de többnyire elnézzük.
  • Ha sietni kell, elég könnyen elrontjuk, melyik oldali busz, villamos, troli stb. melyik irányba is megy. Pedig mennyit centizgetünk ezen!
  • Az,  megvan, amikor félév rendszeres látogatás után esik le, hogy a célhoz egyszerűbben is el lehet jutni, csak eddig nem láttuk át a terepet? Az is rettenetesen megalázó tud lenni.
  • Az orientációs probléma kis helyen is visszaköszön: könnyebben elveszítünk, elpakolunk dolgokat, mint az átlag, ezért kiröhögnek minket, hogy szórakozottak vagyunk.
  • Nem nagyon használunk készpénzt, csak a baj van vele. Ahányszor átszámoljuk az aprót, úgyis mindig más összeg jön ki.
  • Ha fejben kell számolni, az ujjainkat használjuk felnőttként is.
  • Összezavarodunk, ha egy velünk szemben álló ember mozgását kell lekövetni, a térbeli érzékelésünk ugyanis korlátozott. Nem is rajongunk a csoportos edzésekért sem, érthető módon, mert mindenki röhög, amikor te mozogsz egyedül ellenkező irányba.
  • Próbálkoztunk mi hangszeren játszani, de nem tudtuk összehangolni az ujjmunkát: két kézzel két különböző dolog egyszerre? Kizárt.
  • A tízujjas gépelés se a mi világunk, bár én személy szerint sosem próbáltam elsajátítani. Veszett fejsze nyele.
  • Nem értjük, miért élvezi bárki is a labirintusos játékokat, amikor a mi egész életünk erről szól, és igazából nincs benne semmi vicces, csak elbajszintunk egy csomó időt feleslegesen, és égünk folyamatosan, mint a rongy.

Mivel már nagyon óvatos vagyok, a nagyobb elkavarásokat sikerült évi három-négy alkalomra redukálni: az OBI-s kaland előtt például Hűvösvölgyet fedeztem fel kicsit alaposabban a kelleténél, még tavasszal, azelőtt pedig Csepelen volt egy rosszízű kirándulásom, sok fölösleges körrel.

Illene a posztot megoldási javaslatokkal zárni, de nem nagyon megy: nem tudom, mit tehetünk, az elfogadáson túl persze: nyilván ha nagyon alaposan felkészülünk előre, és korábban indulunk mindenhova, egész jól el lehet így éldegélni életünk végéig. A többségi társadalomtól meg csak azt kérjük, hogy legyetek már kicsit elfogadóbbak, mert így is elég nehéz az élet a neurológiai struktúra egy ilyen eltérésével, és a jelek szerint akadnak, akik még nálam is jobban szét vannak csúszva, ha orientálódni kell, úgyhogy én még csak a középmezőny alját erősítem….

Reklámok
Eszter névjegye (857 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

11 hozzászólás Mi, akik mindig eltévedünk, és égünk miatta, mint a rongy bejegyzéshez

  1. Na jó. Most már értek dolgokat.
    Mivel konkrétan erről így semmi nem beszélt még nekem, nem is tudtam, hogy ez nem szórakozottság és “buta” ember jellemzői.
    Erről beszélni kéne és növelni az elfogadást.

  2. Azt tudtam, hogy van jó meg rossz tájékozódási képességű ember (meg hogy az utóbbi nem hülye), de az összefüggést a disz-ekkel sosem hallottam.

  3. Sosem gondoltam volna, hogy a rossz tájékozódási képességem a diszkalkulia egyik megjelenési formája :o Bár matematikából jó voltam gimnázium végéig, de a többi mind stimmel. Például rá kell néznem a kezeimre/fel kell emelnem ahhoz, hogy gyorsan el tudjam dönteni melyik a jobb és a bal irány. Amíg a google mapst vagy a BKK futárt tudom használni addig minden happy, de ha egy bevásárlóközpont egyik boltjából kilépek, pár másodpercig forgolódnom kell hogy el tudjam dönteni honnan jöttem. Pont ma voltam a Pólusban és az Árkádban ajándékot nézni, szerintem egy “normális” ember egy órával hamarabb hazaért volna, mint én…
    Köszönöm ezt az írásod, egy kicsit megnyugodtam hogy ez nem csak “azért van mert nő vagy. A nők rosszul tájékozódnak.” :)

  4. Hat,akkor ezek szerint en enyhe diszes vagyok,mert amellett,hogy vilag eletemben bukdacsoltam matekbol, a kezemen szamolok, eltevedek ha valaki a “menj jobbra aztan balra aztan jobbra” utbaigazitast adja,mig meg ha utcaneveket vagy torkonykat valasztok tajekozodasi pontnak,akkor semmi gond. Mar ertem miert nem mentek.sose a kulonbozo tancok/aerobic es a tobbi ilyen dolog.

    Viszont már eljutottam oda,hogy kivaltom ezeket mas dolgokkal. Am. A.kedvesem googlemaps.nelkul meghalna.:) Pedig tuti nem diszes.

    • Nem tudom, ezek összefüggenek-e. Én jól tájékozódom (világosban), nincs gondom a számokkal (matematika-fizika tagozatos gimnáziumban végeztem), és mindig ugyanannyi jön ki összeadásnál és nem kell gondolkoznom a jobb és balon. Viszont nincs az az isten, hogy koreográfiákat emberi idő alatt megtanuljak, és amit esetleg simán megcsinálok jobbra, azt képtelen vagyok balra. Jártam aerobicra zsenge ifjúkoromban, ahol kéthavonta cserélték a bemelegítés koreográfiáját: egyhangú rendszerességgel frusztrálódtam halálra azon, hogy pont mire megtanulom, lecserélik. Én mindig arra gyanakodtam, hogy enyhe születési oxigénhiány, amivel az én időmben nem foglalkoztak.

  5. Szuflégyilkos // november 1, 2017 - 18:20 // Válasz

    Teljesen átérzem! Az egész család 19 éves korom óta röhög rajtam, mert egy nyaralást mehszakítva haza kellett utaznom Pestre. Odafele nem volt baj, felraktak a jó conatra Szolnokon. Visszafele viszont Kiskunfélegyházán kellett volna átszállnom, de nekem megtapadt a Szolnok… és Szegeden jöttem rá, hogy a “rossz Szolnokon” kötöttem ki. Mondanom se kell, hogy vaktérképeken se tudtam még véletlenül eltalálni semminek a helyét.
    Tavaly januárban az élet megismételte magát… 50 km-t kerültem, mert Oberhausenbe mentem Oldenburg helyett… A férjem fullra pakolt költözős kisteherautójával.

  6. Ott, hogy “mindig más összeg jön ki”, már nagyon felröhögtem. Francba, hát ez én vagyok. Leszámítva a tízujjas írást, az tökéletesen megy. Fősuliról a matek miatt kiestem. De olyan szinten el tudják veszíteni a számok az értelmüket előttem, hogy egyszer a visszajárót nem tudtam kiszámolni egy kolléganőnek, akinek szívességből lementem két zsemléért. Kb. olyan szintű volt a feladat, hogy egy százasból levonni a két zsemle árát. Nem tudom, miért, de úgy lefagyott az agyam, hogy nem tudtam. Erre odajött segíteni egy kolléga…éééééés…ő sem tudtam! :D :D :D Azért nem ez a jellemző, csak néha lefagyok.
    Eltévedésben olyan produkáltam múlt héten…egy száz éves Bibliáért mentem volna egy palihoz, aki itt lakik velem egy kerületben! Az a halálom, ha azt írja az útvonaltervező, hogy “gyalogolj száz métert”, mert valahogy mindig más irányba sikerül. Mentem, mendegéltem, és sehol nem volt a Szentmihályi út. Aztán úgy döntöttem, ez Isten akarata, és hazamentem. :D

  7. Az okostelódon írd bele a gúglimapsba, válaszd ki a gyalogos opciót és fogd a kezedbe, ameddig oda nem érsz, ahova szeretnél, Mutatja lépésben, hogy jó irányba haladsz-e. Van úgy hogy fordítva mutatja, akkor kicsit meg kell lengetni, hogy megtalálja benne az iránytű magát.

    Ez a “merre folyik a Duna” tényleg csak a Dunával működik. ezen nagyon felröhögtem, mert eszembejutott, hogy Londonban pl a Temze naponta kétszer visszafele folyik. És messze nem ő az egyetlen ilyen város.

  8. A gondolattól is rámtör a pánik, hogy Bp.-en kellene közlekedni. Laktam nagyvárosban és úgy ismertem meg a legnagyobb részét, hogy 7 helyen laktam a város különböző pontjain és a melóhely és a lakhely között mindig másfelé tévedtem el. Volt, hogy elkísért a házinéni a vonatra :) a térkép az minek, nem mutatja meg a legrövidebb utat. Hol volt akkor még google meg mobil.
    A GPS is mindig késéssel mondja, mit kell tenni. Vaktérkép meg aprószámolás? :D mi az :D A számolás meg rutinnal, betanulás alapján meg vizuálisan meg ujjakkal és lassan.
    Ha valaki útvonalat magyaráz, megjegyezni is reménytelen. Kisvárosban is. Nem látom át, nem jegyzem meg, fel sem fogom. Kérdezni is felesleges, bár rutinnal már megy a kisvárosi öt percen belül elérhető objektum. Főleg, ha előtte már hallottam. Naponta közlekedek arra, akkor sem tudom elmondani, mi merre van, hol van kereszteződés, de ha egyszer rákérdeznek, utána már megjegyzem. Autót parkolóban keresni? :D ugyan, minek? Főleg, ha más ajtón jövünk ki, mint ahol bementünk és persze véletlenül sem azok az autók állnak már mellettünk.

  9. Egy dolgot nem értek ebben a sztoriban. Azt írod, hogy használod a Google Mapst, de csak előzetes otthoni tervezésre. Holott ez a telefonodon is rajta van, vagy rajta lehet, és nem csak tervezésre, hanem navigálásra is tudod használni. Alapesetben a GPS bekapcsolása mellett mobilnet is kell hozzá, de már egy jó ideje tud előzetesen letöltött offline térképen is (újra)tervezni. Budapest és környéke például egyetlen offline térképre ráfér! És van gyalogos üzemmódja is, igaz, csak bétaverzióban elérhető.

    • WindowsPhone-ra semmi sincs, még Facebook messenger se, mindent Androidra meg iPhone-ra találnak ki. Még olyan app sincs, hogy videót küldhessek magamnak, amit én magam csináltam. Kéne egy telócsere, de annyi mindenre költöttem mostanság, és még fogok, hogy nem fog összejönni.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: