Aktuális

Mutogatja itt a didkóit nekünk!

Szoptatás és szégyen

Elvárjuk, hogy a a közintézményekben és boltokban könnyen mozoghassunk babakocsival, legyen mindenhol – étteremben, taxiban – gyerekülés, megmelegítse a pincér a kicsi cumisüvegének tartalmát és kulturált pelenkázóhelyiségek várjanak minket a plázákban –  miközben gyakran pont a legkisebb – még hozzátáplálás előtt álló – babák anyukái ítélkeznek a leghevesebben, ha szoptató anyatársat látnak a közterületeken. Azt gondolnám, a nyilvános szoptatásról már mindent megírtak, amit lehetett, de ez a kérdés talán messze túlmutat önmagán, és a társadalom nőképéről épp úgy szól, ahogyan saját énképünk szégyenfaktoráról is.

Éjszakai idill

Nemrég a kedvenc babás csoportomban arról beszélgettünk, hogy miért nehéz picibabával mozogni a városban. Babakocsival az ember sok helyről kiszorul, a tápszerhez a vizet egyes éttermekben nem hajlandóak megmelegíteni, a szoptatáshoz pedig ritkán állnak kulturált körülmények a a család rendelkezésére. Volt, aki megjegyezte, hogy tápszerrel könnyebb elindulni valahová, míg más jelezte, hogy ő meg pont a szoptatást tartja praktikusabbnak: nem kell melegíteni a kaját, bőven elég elővenni, amikor szükség van rá. Márpedig – mint tudjuk – arra bármikor szükség lehet, nem feltétlenül csak három óránként, a babák pedig nem épp a türelmükről híresek: ha kaja kell, az bizony AZONNAL kell, és minden másodperc óráknak tűnik számukra (és persze azoknak is, aki az ordítást hallgatják).

A beszélgetés ezen a ponton még csak érdekes tapasztalatcsere volt arról, ki hogyan éli meg az időszak kihívásait: van, aki emiatt inkább otthon marad, más két etetés közé igyekszik szorítani intéznivalóit, és persze olyan is akad, aki kisbabával is ugyanúgy mozog a városban, mint azelőtt, legfeljebb máshol melegítteti a vizet a tápszerhez, vagy épp a buszon, a villamoson, a hipermarketben és a polgármesteri hivatalban is szoptat, ha épp arra van szükség. Vannak esetek, amikor persze nincs választási lehetőség: nincs segítség, aki az utakat megjárná a nő helyett, van viszont egy-két, esetleg több nagyobbacska gyerek, akiket nem büntethet az anya szobafogsággal, autó pedig igen gyakran nem áll rendelkezésre. Ilyenkor a kényelmes helyzetben stabil elveket gyakran felülírja a szükség.

És itt, ezen a ponton – ebben a zárt, biztonságos, hasonló cipőben járó fiatal nőkkel teli biztonságos térben – előkerült minden érv, amit nagyanyáink is hallhattak annak idején a nyilvános szoptatásról, amit jó lenne ma már egyáltalán nem hallani akkor sem, ha valaki úgy dönt, hogy nem szoptat nyilvános helyen, és olyan élethelyzetben van, hogy ezt meg is teheti. Nézzük csak:

folyt. köv. itt>>

Reklámok
Eszter névjegye (881 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

24 hozzászólás Mutogatja itt a didkóit nekünk! bejegyzéshez

  1. Edesanyam szokta mondani,hogy a rendszeres szoptatas, valahol megoldja ezt a problemat. Ha a gyerek a 3-4 oras idokozokre van szoktatva (es ha a mi korosztalyunkat sikerult erre szoktatni,akkor a mostani babakkal is megoldhato) akkor ki lehet számolni,hogy kb.mikor fog.megehezni a gyerek es ugy tervezni,hogy legyen hely es ido nyugiban megetetni,ne kelljen a harmas metro szutykaban ennie.

    Az elso hat hetben meg szvsz orul az ember lanya hogy el, nem nagyon maszkal el sehova, csak ahova muszaj. Ennyi ido alatt azert csak kiismerem,hogy milyen idokozonkent kell ennie a gyereknek.
    Minden plazanak van szoptatós szobaja, szerintem a korhazakban,rendelokben is meg lehet ezt oldani,sot az egyetemeken is van ilyen szoba(jartam ilyenben,onnan tudom).

    En nem.szeretnem sem etteremben,sem a bkvn etetni a gyerekem(utobbin akkor se ha nagyobb lesz es nem belolem taplalkozik mar), ugy hogy ezzel masokat zavarhatok.
    Az etkezes amugy is egy rituale,jo esetben, aminek megadjuk a modjat,es en ezt megadnam a gyereknek is.

    Mondjuk szamomra a csucs egy olyan anyuka volt,aki jott a nagyobbert,leult az udvaron,elovette a mellett es megetette a kisebbet… Es nem ertette mi ezzel a problema.

    • Sztk-ban és sok más helyen max a mozgássérült wc marad, ha szoptatni vagy pelenkázni szeretne az anya. Ha az van persze. Kevés helyen gondolnak csak arra is akár, hogy babakocsival az ember nem fér be a mosdóba, csak a mozgássérültbe. Nem hogy szoptatós szobákat létesítsenek. És nem csak ikeába meg plázába jár az ember kisgyerekkel, hanem néha orvoshoz, hivatalba stb. Legalábbis, akinek nincs mindig rendelkezésre álló segítsége ugye.
      A háromóránkénti szoptatásról meg a gyerek kiismeréséről pedig annyit, hogy könnyű magas lóról beszélni. A bkv utasközönsége eldöntheti, h az üvöltő csecsemőt jobb hallgatni, vagy egy diszkrét szoptatást kell nem észrevenni. És egy kisbaba nem csak akkor szopizna, ha éhes. Nyáron, negyven fokban sok sikert az innivaló nélküli létezéshez három órán át. Én ennek inkább nem tettem ki a kisbabám, köszönöm szépen.
      Nem mindig csak akkor lehet elindulni a kicsivel, amikor épp jóllakott, és nem mindig tart ki három órán át evés nélkül, nem gép ugyanis, hanem élőlény.
      Valóban a nők a legkritikusabbak egymással, akkor a férfiaktól mit várjunk… Sokan a kiskutyákkal toleránsabbak, mint egy gyerekkel, na ez a szomorú.

    • Valószínű nem volt más választása és feltételezte, hogy az anyukák megértik. Mint ahogy játszón is van aki szoptat, amíg a nagy játszik. Nem lehet mindig mindenhonnan hazamenni és nincs minden sarkon pláza, pl. legközelebb nekem 30 km-re van egy.

  2. Úgy-ahogy elfogadom, hogy a teljesen kitett mell zavar embereket. De hogy kendő alatt, stb. egy szopó csecsemő valakinek zavaró, hát az nekem olyan, hogy elhiszem, hogy valakit zavar, ha két férfi/nő kézen fogva mászkál az utcán – de az ilyen zavarát tartsa meg a négy fal között. Ha annyira zavarja, fordítsa el a fejét.

  3. Én sosem értettem, hogy mi zavar azon valakit, hogy egy nő szoptat. Arra való a mell főként, de ezt a társadalom szereti elfelejteni, amikor csipkébe és mély dekoltázsba csomagolja – oké, persze szexuális figyelemfelhívó funkciója is van, de azért a baba táplálása is legalább olyan fontos, sőt fontosabb. Csak valahogy ez sokaknak olyan izé… Nyilván joga van mindenkinek ahhoz, hogy kényelmetlenül érezze magát ha szoptató nőt lát, de én egy kicsit elkényesedettnek, a való élettől elidegenedettnek tartom az ilyen embereket. Minden sarkon lehet látni egy bikinis vagy fehérneműs szupermodellt, amint éppen a legújabb kollekciót reklámozza, jóval többet mutatva meg a testéből, mint egy anyuka, aki esetleg totál diszkréten szoptat – akkor meg mi a fenéről beszélünk? Akinek nem tetszik, ne nézzen oda, de akkor ne nézze meg a kivágott felsős-miniszoknyás csajokat se.

    • Az embereket,engem is,nem az zavar,ha valaki ezt diszkreten teszi. Hanem,amikor kicsapja a mellét,amibol csak a bimbo nem latszik mert az épp a gyerek szajaban van.
      Foleg amikor ezt a bkvn teszi valaki. Bekesen bambulok ki a fejembol vagy olvasok es egyszercsak ott egy mell.
      Na ez zavaro tud lenni.

      Es.igen,egyebkent emellé ottvan az,hogy a cici az emberek tobbsegenek a fejeben,nem mint a baba taplalasara szolgálo szerv,hanem szexualis figyelemfelkelto. Ez amugy kodolva is van a pasikban,nem veletlenul.nezik.meg a nok.mellet.
      Namost emelle.ott van az,hogyha szoptato not lat valaki,akar egy kiskamasz fiu is es erre akaratlanul is felall neki,akkor baromira kenyelmetlenul erzi magat es zavarban van. Es ezt a fiuk nem.tudjak kontrollalni. Mert ott van az,hogy az egy cici-no-szex es melle hogy az egy cici amibol egy gyerek eszik,tehat nem szex, de basszus akkor.miert all fel ra?

      Persze lehet,hogy azert ertem meg,hogy miert zavar ez embereket,mert zommel fiu barataim vannak es ok meseltek errol, meg azert is mert en se rakom ki a.mellem a kirakatba csak akkor,ha az a celom vele,hogy a ferfiak megbamuljak.

      • Számomra ez teljesen érthetetlen, és – Aritához csatlakozva – kissé életidegen hozzáállás. Az a baba ESZIK. Ha előveszem a szendvicsemet a villamoson vagy az utcán, az is zavar? A középkorban, amikor azért igencsak prűd világ volt, a női mell, a szoptatás elég természetes lehetett, hiszen templomi freskókon is megörökítették akár. Valóban arról van szó, hogy a mell túlszexualizálása jelenik itt meg, az, hogy a mell csak a lakás falai között, szexuális célból legyen látható (kivéve persze, ha reklámról vagy egyéb módon pénzről van szó).

    • Ha meg nem szoptat, mert tápszerezik, akkor meg azért kövezik meg :) Hogy nem szoptat. De ha szoptat, akkor meg miért helyben? :) Kben is a gyerek zavar, maradjon otthon, míg nem lesz 18. :)

  4. Én még soha az életben nem láttam szoptató nőt a BKV-n. Sőt, sehol máshol sem. Igazán nem zavarna. Ami zavar a BKV járatain, az a felnőtt(nek tűnő) emberek zabálása, zacskó zörgetése, morzsálása mindenhová, az eldobált szemét a megállókban stb.

    • Az is zavar:)))

      O en lattam mar sokszor, a hetes busz vonalan a pesti reszen, a kek metron, a 161-es buszcsalad tagjain, az egyes villamoson is.

  5. Én egyszer láttam egy nagyobb gyerekét szoptató asszonyt a BKV-n, és a “kicsapós” fajta volt, zavart. Jómagam három évig szoptattam a kisfiam, és BKV-val jártam. Igyekeztem úgy szervezni, hogy a BKV-n ne kelljen, de máshol (hivatalban, orvosnál, játszóházban stb.) is ha volt kijelölt hely, akkor oda mentünk, ha nem, akkor pedig egy sarokba, lehetőleg (félig) háttal az embereknek és kendő alatt, diszkréten történt a dolog. Egyetértek azzal, hogy tekintettel kell lenni a többi emberre, és nem “kicsapni”. Érdemes megtalálni az egyensúlyt.

  6. Akit a mell látványa zavar, az ne nézze, nem hiszem, hogy bárkit zavarba lehet hozni ezzel, amikor már tényleg az arcukba tolják mindenhol a meztelenséget. És NE nézze már, hát muszáj nézni? :)
    A meghittség meg olyan, hogy helyette inkább azt kellene mondani, hogy “nem vagyok ellene, csak nekem ne kelljen látni”. Az valahogy valódibb lenne. Bár biztos nagyon “meghitt” lehet naponta 5-10-szer éveken át csinálni valamit, nekem már a második gyereket szoptatni azért inkább csak etetés volt, nem átszellemült intimitás. Sőt az elsőt is már a végefelé.
    Akármilyen kifogások is vannak az anyák ellen, a többséget a teljesen letakart baba is zavarja, mert tudja, hogy mi folyik ott, az zavarja, hogy tudja, hogy ott egy baba szivattyúzza ki a tejet a mellből és undorítónak tartják, ez van. Szerintem inkább ez a baj, ami a fejekben van. (De azért a tehéntejet meg megisszák ám. :)

    • O pedig zavarba lehet hozni. :)
      Attol meg h neked mar termeszetes,masnak nem feltetlenul az. Es igen van,aki ezektol a bikinis plakatoktol is zavarba jon.

      Annyira elvarjak az anyukak,hogy tekintettel legyenek rajuk,de visszafele valahogy nem erzekelem ezt. Ő ANYA tehat mindenki legyen ra tekintettel, tartsa tiszteletben,amit csinal.
      De valahogy elfelejtenek arra gondolni,hogy masnak nem mindennapos az,ami nekik igen.

      Egyebkent,reszben ide kapcsolodik,hogy meglepo hogy a tulszexualizaltnak mondott vilagunkban mennyire megijednek a szulok,ha ez a tema elojon a gyerekuknel kisiskolas korban. Valahogy nagyon nem tudjak a helyen kezelni.
      Pedig az is termeszetes dolog.:)

      • Szerintem azok a szülők, akik megijednek, ha a gyerekeknél előjön a téma (mármint milyen téma, nem tudom biztosan, hogy jól értem-e), na pont ők azok, akiket zavar a szoptatás.
        Egyébként továbbra is azt mondom, kifejezetten gáz, ha egy ennyire természetes dolog valakit zavarba hoz. Természetesen nem a derékig nekivetkőzésre gondolok szoptatás alatt, bár nyilván van egy rakás kultúra, ahol az sem volna zavaró, de jó, azért legyünk tekintettel a polgári prüdériára is ;)

        • Blaci: barmilyen szexualitassal kapcsolatos tema.:)
          Eddig minden osztalyomnal elojott es mindenhol ledobbentek a szulok ezen.

          De amugy ez olyan,mint a pucérság. Van ahol siman mászkálnak a szülők otthon pucéran, esetleg még nudisták is, és van ahol még a strandra is egyberészes fürdőrucit vesznek és otthon sem járkálnak még fehérneműben sem.
          Őket simán zavarba hozza az ilyesmi,mert bár elvileg,ahogy a meztelenség, a szoptatás is természetes dolog,számukra mégsem teljesen az.
          Szvsz ez az,amit érdemes szem előtt és észben tartani,amikor valaki megkér minket,hogy amennyiben lehetséges, ne egy étterem közepén vagy az iskola folyosóján szoptassunk.

          • Hát, a kendő alatti szoptatás esetében továbbra sem értek egyet. A kidobott mell, az rendben, ne legyen, de azért ezt írtam is.

          • Nos az iskolafolyosóhoz meg az étteremhez: felnőtt embernek legyen esze felmérni, mit hol csinál. Többnyire a személyzet segítőkész és nem kell mellet kicsapni az étterem közepén, hanem van egy iroda erre a célra, talán iskolában is egy üres terem. Vagy ha tök kihalt a folyosó meg az étterem, meg esetleg szeparált helyek vannak, akkor helyben is megoldható a dolog.

      • Aki tényleg el van zárva a külvilágtól, azon nem tudok segíteni :) Legyen csak zavarban és nézze meg, hogy van ilyen is, hogy mell meg szoptatás. Vagy fehérneműreklám :) Ha meg nem tetszik, nem kell nézni, kapja el a fejét. Végülis nem valami tiltott szégyenletes dolgot lát. Igen, egy anyának természetesebb, meg annak, akinek a környezetében van csecsemő, akit meg lehet bámulni, miközben szopik, sőt nyáron nyaraláson, kiránduláson is egyre többször lehet látni szoptató anyukát, úgy látom, egyre inkább bátrabbak az anyák és nem akarnak négy fal között lenni, míg fel nem nő a gyerek meg a másik gyerek meg a harmadik is. Szóval ez kellene, hogy természetes legyen. Jó, nem buszon meg mellet kipakolva, mert azért az meg a ló másik oldala, de egy kendővel, textilpelenkával meg szoptatós melltartóval igazán diszkréten megoldható a dolog, semmi sem látszik, csak a tény zavarhat bárkit, hogy ott mi zajlik.
        A pucér szülős dologhoz nem tudok hozzászólni, én nem szoktam feszélyezni magam itthon, még alsósok a gyerekek, de ha már ciki lesz neki, hogy bemegyek a fürdőbe tusolni, amíg a kádban ázik vagy zavarja, hogy előtte öltözök, akkor majd visszafogom magam.
        A felvilágosítással kapcsolatban meg szerencsém van, tudják, hogy születik a gyerek, bár a fiamat le kellett nyugtatni, hogy nem lesz a hasában kisbaba, csalódott volt. Ezt sem lehet12 éves korban kezdeni, hogy na fiam üljünk le, hadd világosítsalak fel.

      • Szerintem, akit zavar, ha előjön a gyereknél a szex-téma, az a maga szexualitásával nincs igazán rendben. Sosem értettem, hogyha a szülők akkor nem szégyellősködtek, amikor azt a gyereket megcsinálták, akkor miért nem lehet vele normálisan beszélni is róla? Egymással sem beszélnek a szexről vajon? Vajon az jó? Lehet, hogy a világ túlszexualizált, ugyanakkor a szexuális kultúra, a dolog nem-kirakat része nagyon alacsony szinten van.

        • Inkabb arrol van szó azt hiszem,hogy ezt felnott dolognak tartjak es azt gondoljak,hogy raerek beszelni rola,amikor majd kamasz lesz a gyerek. Ezert ledobbennek,amikor. 6-10evesek is rakerdeznek dolgokra.
          Nekem mazlim volt,barmit,barmikor kérdeztem a szuleimtol,mindig a koromnak megfeleloen valaszoltak. De ismerek olyan embert,aki 19 evesen tudta meg,hogy a csiklo es a csuklo nem ugyanaz.
          Ahogy az egyik exemnek is en magyaraztam el a noi testrol ezt-azt mert bar elmult mar 25 eves, ez valahogy kimaradt nala(es szexualis elete meg volt mar eleg regota..)
          Szoval vannak bajok ezzel a temaval kapcsolatban, eleg rendesen.:)

  7. Szia, baromira tetszik a cikk :)

  8. Nem minden anyuka képes hozzászoktatni a gyereket az időszakos és rendszeres étkezéshez, vagy pedig a terhessége előtt tapasztalt figyelemhiányt kompenzálandó, pusztán egy kis magamutogatásra vágyik. A tömegközlekedési eszközökön való mellkiemelést én sok évvel ezelőtt kizárólag a cigány lánykáktól és asszonyoktól láttam, megmutatták és el is magyarázták az ő sajátos szubkultúrájuk jelmondatának értelmét, miszerint a “gyerek akkor eszik, mikor éhes”. Anyáink, nagyanyáink ezzel szemben még úgy nevelték gyermekeiket, hogy a felnövekvő nemzedék számára később sikeresen értelmet nyerjen a reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora kifejezések jelentése is. Ha viszont a mai pörgősebb világ oldaláról közelítem meg a kérdéskört, akkor látok rációt a hirtelen felindulásból előkapott mellekben, hiszen a mai ifjú felnőttek életében csak a közösségi oldalaik rendezettek, enni sajnos hébe-hóba esznek. Én személy szerint remélem, liberalizálódik még annyira ez a témakör, hogy később az sem lesz probléma, ha egy a villamoson tejtől duzzadó szabadon hagyott női mell láttán megnyalom a kicserepesedő ajkam, vagy megigazítom az erekciótól kényelmetlenné váló nadrágom. A legjobb, ha csak a háttérből szolidan szelfizek vele egyet.

    • A tiszta tejtáplálás rendszeressége vagy éppen igényszerűsége és a későbbi rendszeresség, konkrétan a táplálkozás rendszeressége (illetve a gyerek részéről az ara való igény) közötti korrelációt leginkább az üres halmaz számosságát jelző számmal lehet jellemezni. A csecsemő számára az idő fogalma még nem igazán létezik, ellenben ha éhes, és nem elégítik ki az éhségét (rendszeresen), akkor sikerül megtanulnia, hogy a világ egy frusztráló hely. Nem tudom, nyilvánvaló-e ennek hatása a későbbi életvitelre, életfelfogásra, a bizalomra való képességre.

    • Ja, az erekcióhoz: javaslom, járj nudista strandra, hogy egy kicsit szokd. Ha egy idegen nő, egyáltalán nem a te ingerlésed céljából láthatóvá tett melle ilyen komoly hatással van rád, ha nem tudsz elvonatkoztatni attól az elképzeléstől, hogy egy női test a te kielégítésedre szolgál, akkor az a te komoly pszichoszexuális éretlenségedet, a kamaszkor elején aló megrekedésedet jelzi, semmi mást. Próbálj meg felnőni :)

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: