Aktuális

Mutogatja itt a didkóit nekünk!

Elvárjuk, hogy a a közintézményekben és boltokban könnyen mozoghassunk babakocsival, legyen mindenhol – étteremben, taxiban – gyerekülés, megmelegítse a pincér a kicsi cumisüvegének tartalmát és kulturált pelenkázóhelyiségek várjanak minket a plázákban –  miközben gyakran pont a legkisebb – még hozzátáplálás előtt álló – babák anyukái ítélkeznek a leghevesebben, ha szoptató anyatársat látnak a közterületeken. Azt gondolnám, a nyilvános szoptatásról már mindent megírtak, amit lehetett, de ez a kérdés talán messze túlmutat önmagán, és a társadalom nőképéről épp úgy szól, ahogyan saját énképünk szégyenfaktoráról is.

kép: saját

Nemrég a kedvenc babás csoportomban arról beszélgettünk, hogy miért nehéz picibabával mozogni a városban. Babakocsival az ember sok helyről kiszorul, a tápszerhez a vizet egyes éttermekben nem hajlandóak megmelegíteni, a szoptatáshoz pedig ritkán állnak kulturált körülmények a a család rendelkezésére. Volt, aki megjegyezte, hogy tápszerrel könnyebb elindulni valahová, míg más jelezte, hogy ő meg pont a szoptatást tartja praktikusabbnak: nem kell melegíteni a kaját, bőven elég elővenni, amikor szükség van rá. Márpedig – mint tudjuk – arra bármikor szükség lehet, nem feltétlenül csak három óránként, a babák pedig nem épp a türelmükről híresek: ha kaja kell, az bizony AZONNAL kell, és minden másodperc óráknak tűnik számukra (és persze azoknak is, aki az ordítást hallgatják).

A beszélgetés ezen a ponton még csak érdekes tapasztalatcsere volt arról, ki hogyan éli meg az időszak kihívásait: van, aki emiatt inkább otthon marad, más két etetés közé igyekszik szorítani intéznivalóit, és persze olyan is akad, aki kisbabával is ugyanúgy mozog a városban, mint azelőtt, legfeljebb máshol melegítteti a vizet a tápszerhez, vagy épp a buszon, a villamoson, a hipermarketben és a polgármesteri hivatalban is szoptat, ha épp arra van szükség. Vannak esetek, amikor persze nincs választási lehetőség: nincs segítség, aki az utakat megjárná a nő helyett, van viszont egy-két, esetleg több nagyobbacska gyerek, akiket nem büntethet az anya szobafogsággal, autó pedig igen gyakran nem áll rendelkezésre. Ilyenkor a kényelmes helyzetben stabil elveket gyakran felülírja a szükség.

És itt, ezen a ponton – ebben a zárt, biztonságos, hasonló cipőben járó fiatal nőkkel teli biztonságos térben – előkerült minden érv, amit nagyanyáink is hallhattak annak idején a nyilvános szoptatásról, amit jó lenne ma már egyáltalán nem hallani akkor sem, ha valaki úgy dönt, hogy nem szoptat nyilvános helyen, és olyan élethelyzetben van, hogy ezt meg is teheti. Nézzük csak:

  1. Undorító, ha valaki a mellét mutogatja!

Ezt az érvet soha nem értettem. Léteznek kiváló szoptatós felsők és melltartók, amelyekben még a dekoltázsvonal sem látszik, nemhogy maga a mell. A gyerek egyszerűen ölben, bölcsőtartásban fekszik és szopizik, a felületes szemlélő csak a fekvést látja ebből, mellet viszont semmi szín alatt, még egy csíkocskát sem. Léteznek kimondottan a célra kitalált szoptatós kendők, egy sor eszköz, amely a diszkrét élményt segíti. A keblet így aztán csak az mutogatja, aki kimondottan szeretné ezt tenni: ahhoz azonban szoptatás sem kell, bőven elég egy mélyen dekoltált felső, vagy épp egy mások előtt kivitelezett átöltözés. Ezzel a bekezdéssel persze az egész további poszt értelmét veszíthetné, hiszen mutogatásról szó nincs, de mivel sokakat maga a tény, hogy szoptatás zajlik, is zavar, folytassuk a sort. Annál is inkább, mert ki dönti el, mennyi és mi látszhat egy női mellből?

Folytatás a megjelenés eredeti helyén…

Reklámok
Eszter névjegye (989 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.
%d blogger ezt kedveli: