Aktuális

5 mérgező viselkedés, ami nem csak engem húz vissza

Soha nem az ember a mérgező, hanem a viselkedés – állítják szakemberek. Ez tulajdonképpen jó hír: ha tudatossá válunk arra, hogy hol csúsztunk el, némi munkával máris képesek lehetünk változtatni. Gyakran kapom magam azon, hogy az alábbi viselkedésminták valamelyikével még mindig – annyi önmunka után – hátráltatom magam.

kép: pixabay.com

  1. Az állandó összehasonlítás másokkal. Szinte kényszeresen.

Fiatalabb, de már saját kertesháza van. Én miért vagyok ilyen béna, hogy még nincs? Hasonló alkat, mégis jobban bírja a túrákat, én mikor leszek – ugyanennyi edzéssel –  ilyen erős? Egykorú gyerekeink vannak, az övé nyolc-tíz órát alszik egyben, az enyém csak hármat-négyet, vajon mit rontok el? Hiába vagyok tisztában azzal racionális szinten, hogy minden ember más és más, és különféle képességkészletekkel, előnyökkel és hátrányokkal, eltérő háttérrel és segítői rendszerrel rendelkezünk, az ösztöneim fittyet hánynak erre: még mindig hajlamos vagyok másokhoz hasonlítani magam, és ítélkezni. Egyelőre annyit tudok tenni, hogy tudatosítom magamban az elcsúszást, egyúttal pedig emlékeztetem magam a különbségekből fakadó előnyökre is.

  1. A halogatás. Még mindig.

Azt mondják, minden ember halogat. A különbség csak az, hogy a sikeres emberek a lényegtelen, a sikertelenek pedig a lényeges dolgokat teszik félre. Prioritásokat felállítani pedig nem mindig egyszerű, de kizárólag ez az, ami segíthet. Ja, és persze a napirend, amiben helyet kap minden, ami valóban lényeges. Ami engem illet, megfigyeltem az önszabotázsnak azt a zseniális formáját, amikor a kimondottan fontos dolgokat halogatom: ilyenkor utólag mindig rájövök, hogy végig attól tartottam, hogy nem tudok felnőni a feladathoz, és kudarcot vallok – ezért jobb bele se fogni, miközben külső körülményekre fogom a „kivárást”. A megoldás? Támogató közeg, akik erőt adnak, és pozitív megerősítések, amelyek emlékeztetnek belső erőmre. Ez a legjobb fegyver.

  1. A szükségletek nem megfelelő kommunikálása.

„A másiknak tudnia kéne, rá kéne jönnie/éreznie”, „ha mondani kell, már rég rossz”,” jó, de mégis hogyan fogalmazzak”,” mi van, ha megbántom és csak rontok a helyzeten”… az ilyen és ehhez hasonló érvek nálam is gyakran megjelennek. Nemrég egy fontos barátságom azért ért véget, mert épp akkor költöztem a világ másik végére, amikor a barátnőm mélypontot élt át, és ő akkor nem – csak utólag – kommunikálta, hogy becsapottnak érezte magát, amiért én épp a kritikus időszakban nem voltam vele fizikailag, csak virtuális formában. Bár eleinte nagyon rosszul esett, hogy kizárólag engem büntet, mikor mind az érzések kommunikálása mind pedig a kapcsolattartás két ember közös munkája, az élmény segített rávilágítani arra, hogy milyen gyakran bagatellizálom el én is azt hogy szükségleteimet nyíltan kimondjam.

Folytatás a megjelenés eredeti helyén…

Reklámok
Eszter névjegye (989 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.
%d blogger ezt kedveli: