Aktuális

Jacinda Ardern és az “anyaság vagy karrier” állandó vitája

Rengetegen bántják Jacinda Ardern miniszterelnököt, amiért szülni merészelt a hivatali ideje alatt. Mivel a SHE.HU nem politikai portál, hogy kormányok összetételét vizsgálja, így kezeljük Ardern esetét abszolút politikamentesen, mint csúcspozícióban működő nő ügyét!

kép: AFP/Daniel Leal-Olivas

A 37 éves Ardern miniszterelnök asszony méltatása kapcsán alapvetően két iskolát ismerünk. Az egyik szerint a várandós, szoptató, pelenkázó, játszószőnyegen négykézlábazó vezető – pl. miniszterelnök – nem kompetens, hiszen többnyire olyasmi köti le a figyelmét, ami mellett nem marad kellő ideje és energiája az ország ügyeinek intézésére.

Ardern már a pozitív tesztet követő nagy bejelentés után kénytelen volt elmagyarázni, hogy a méhében fejlődő magzat nem teszi automatikusan inkompetenssé – most pedig azt próbálja világossá tenni, hogy friss anyaként sem vesztett sem az intelligenciahányadosából, sem a cselekvőképességéből.

A másik nézőpont ugyanakkor arra épít, amit minden szülő tud – így én is: egy kisgyerek bizony azzal jár, hogy hosszú ideig nem alszol négy órát egyben, napjaidat pedig a kisded irányítja: akkor csinálsz bármit is, amikor ő azt engedi, a fennmaradó időben pedig mellette vagy. Még a leginkább önálló, vidáman eljátszó gyerkőcök is 24 órás felügyeletet, és szoros szülői közelséget igényelnek, ehhez nem fér kétség.

Folytatás a megjelenés eredeti oldalán…

Eszter névjegye (911 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.
%d blogger ezt szereti: