Aktuális

Igen, van rá bizonyíték, hogy a kisbaba a Fényből érkezik

Nem, ez az írás nem a kisbabákról szól. Sokkal inkább mindannyiunkról: emberekről, akik a test-lélek-szellem hármasságában járnak-kelnek az anyagban. Azért hozom szóba a témát, hogy emlékezzünk, honnan jöttünk – és hová tartunk.  

kép: pixabay.com

Aki töltött már néhány órát aprócska emberi lény társaságában, óhatatlanul látja, hogy ezek a csöppségek onnan érkeztek közénk, ahol nincs tér és idő, nincs múlt és jövő, minden képlékeny és változó, és ahová mindnnyian tartunk. Látja, hogy a kisbaba a Fényből érkezett. Látja, hiszen…

Kezdetben még többet van a másik oldalon.

Amikor alszunk, kilépünk a testből, a láthatatlan ezüstfonál azonban nem szakad meg, mint halálunkkor, a kötelék megmarad. Az újszülött kezdetben még többet van odaát, mint itt, az anyagban: még csak próbálgatja, kortyolgatja a fizikai létet, apró dózisokban emlékezik a létezésnek erre síkjára, amiben már régen volt része. Két étkezés között kezdetben alszik (szinte csak a folydék, a víz, az érzelem, mint itteni anyag köti ide), majd napi 14-16 órát, aztán 12-10-et… lassanként csökken az alvásigény, ahogy egyre jobban integrálódik újra az anyagban. Ebben segítik őt mozgásfejlődés állomásai (egyre szilárdabb, konkrétabb kapcsolat az anyaggal a testen kívül) és a hozzátáplálás fázisai (ugyanez, csak éppen a testen belül).

Számára csak a jelen létezik.

Próbáld meg egy néhány napos, hetes, hónapos csecsemőnek elmagyarázni, hogy mindjárt jön a kaja, várjon türelemmel. Mondd el neki, hogy csak egy pillanatra teszed le kiságyba, utána máris viszed sétálni… vagy emlékeztesd, hogy anyuci mindjárt jön, csak elmegy vécére. Nem fog menni. Számára csak a jelen létezik: nincs múlt, amely emlékeztetné a dolgok rendjére, nincs jövő, amelytől retteghetünk vagy ami kapaszkodót jelentene. A csecsemő hangos sírással jelzi, ha nem kapja meg azonnal, amit akar: nem a múltban, nem a jövőben, ő a mostban létezik, számára minden azonnal történik vagy épp nem történik – az utóbbit hangos sírással reagálja le.

Meggyőződése: egyek vagyunk.

A kisbaba nagyjából hat hónapos koráig szentül hiszi: ő és édesanyja egy személy, ahol ő van, ott anyukája is jelen van. Mikor aztán kúszni és mászni kezd, felül, feltérdel és feláll, hirtelen kinyílik számára a világ, új szemszögből látja a dolgokat, és ekkor tudatosodik benne, hogy anyu nincs mindig ott vele. Nagyjából ekkortájt kezdődik a szeparációs szorongás időszaka, ami aztán enyhül, majd másfél éves kor táján – mikor már ügyesen jár-kel a nagyvilágban – újra visszatér. Érdekes ez: minél szorosabban érintkezik teste a földdel, és minél inkább két lábon áll, annál nagyobb mellszélességgel érkezik meg az anyagba: a világba, ahol különálló egyéniség mindenki, nem az Egy, az Egység tudatos része.

Folytatás a megjelenés eredeti helyén…

Eszter névjegye (988 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.
%d blogger ezt kedveli: