Aktuális

7+1 dolog, amit SOHA ne mondj a párodnak veszekedés közben!

z az, amit többségünk a maga kárán tanul meg. Hiszen vannak mondatok, amelyek után a kapcsolat már soha nem folytatódhat úgy, ahogyan korábban.

kép: unsplash.com/Jonathan Sharp

Idegméreg, amit soha ne engedj a párodra egy vita hevében:

A múlt sérelmei…

Teljesen természetes, hogy egy egészséges pár időnként leül, és átbeszéli a problémáit – és az esetleges sérelmeket is. Ám ha ezek egy parázs veszekedés során kerülnek elő, kicsi az esélye annak, hogy sikerül konstruktív megoldásra jutni. A “tavaly is én fizettem a nyaralást”, az “elfelejtetted a szülinapomat” és a “te léptél félre akkor is, amikor külön éltünk” három klasszikus tabumondat, ahonnan nehéz a visszaút.

A másik személyét érő támadások

  • “Iszonyú lusta vagy.”
  • “Még mindig az anyád szoknyáján ülsz.”
  • “Veled nem lehet társaságba menni, olyan ostoba vagy.”

Ismerős mondatok? Pedig a kapcsolat fénykorában a lustaság megfontoltságnak tűnt, az anyamánia családszeretetnek, az ostobaság pedig kedves naivitásnak. Akármi is az igazság, ha mindezt vita közben vágjuk a másik fejéhez, a helyzet érthető módon tovább durvul, és a sértett fél a megoldás helyett védekezni kezd, majd támad.

Folytatás a megjelenés eredeti helyén…

Eszter névjegye (911 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.
%d blogger ezt szereti: