Az énhatárokról
“Pofám leszakad, hogy már megint nem töröltél fel magad után a fürdőszobában, és beletocsogtam a vízbe!” – méltatlankodik Feri reggel, a zoknis fiókban turkálva, öt perccel indulás előtt.
kép: unsplash.com/milada-vigerova
Flórát először elönti a düh, majd észre sem veszi, és máris patakokban folynak a könnyei… De mi is történik?
Flóra olyan ember, akit gyakran öntenek el a szinte kontrollálhatatlan érzések. Ilyenkor vagy ordít másokkal, vagy jól kibőgi magát, és még sokáig bántja az eset. Előfordul, hogy amikor ledorongolják – mint ahogyan azt reggel Feri tette -, nem képes józanul mérlegelni: vagy a másikat hibáztatja, vagy pedig maga helyezkedik a lábtörlő szerepébe, és esetleg napokig vezekel egy-egy ilyen kisebb ballépés miatt. Számára egyszerűen kihívást jelent, hogy határt tudjon szabni.
Ha jók az énhatáraid, az olyan, mintha egy erős, biztonságot adó kerítés ölelne körül. Ha azonban csapnivalóak, akkor sokszor azon kapod magad, hogy mások rád telepszenek, kihasználnak, leszívják az energiádat. Te pedig gyakran borulsz ki és omlasz össze – akár jelentéktelen apróságok miatt is, mert nem tudsz mit kezdeni a rád zúduló intenzív érzésekkel.
Folytatás az eredeti megjelenés helyén…
Eszter's Offtopic 