Ez a baj a “jófiúkkal” valójában
Arról, hogy a barátzónába került jófiú mítosza miért baromság, már beszéltünk. Ennek ellenére azonban a környezetemben gyakran látom, hogy a jófiúkhoz köthető (ön)hazugságok még mindig padlóra küldik a nőket: ideje ezekkel leszámolnunk.
De ki is a jófiú?
A jófiú olyan rendszerint átlagos (vagy kevésbé vonzó) külsejű férfi, aki nem a névjegykártyáján található beosztással, dögös külsejével vagy épp méretes autójával hódít, hanem kedvességével és udvariasságával. Nagy részük valóban előzékeny és jóindulatú, de vannak olyanok is, akiknél a felszín alatt erőszakos, frusztrált bántalmazó lapul. Mi pedig képesek vagyunk hazudni önmagunknak, csak azért, hogy elhiggyük: most valóban megtaláltuk az ideális pasit.
Az emberség szikráját hőstettként értelmezzük…
Az egekbe magasztalunk egy apát, aki alapvető szülői kötelességeit teljesíti azzal, hogy felöltözteti, és óvodába, iskolába viszi a gyerekét, és ájuldozunk, hogy milyen házias az a csóka, aki vacsorát főz, még ha egyetlen tányért sem hajlandó elmosogatni maga után.
Ha egy társaságban egy lány becsiccsentett és elaludt, és a férfi nem mászott rá, hanem betakarta és békén hagyta, attól még nem lesz jófiú: egyszerűen csak egy normális, tisztességes ember. Attól még, hogy valaki az emberségesség minimum alapkövetelményeit teljesíti, nem hős, fölösleges piedesztálra emelni.
Az eredeti cikk itt olvasható…
