Aktuális

Ezt tanulhatjuk a szoptatós anyától, aki lazán megnyerte Európa legdurvább ultramaratonját

Bombaként robbant a hír, hogy szoptatós anyuka nyerte Európa legdurvább ultramaratonját, a Montane Spine-t. Mi több, bő 12 órát javított az eddigi rekordon. A versenyen idén januárban 136 versenyző – köztük 125 férfi – indult, tizenöt ország legprofibb ultramaratonistái.

kép: Guardian

Ez az első alkalom, hogy nő lett az abszolút győztes, méghozzá elképesztő rekorddal: Jasmin Paris mindössze 83 óra 12 perc alatt futotta le a több mint 430 kilométeres távot. De ki is ez a nő, és mit tanulhatunk tőle?

Minél több a dolgod, annál jobban bánsz az idővel

A 35 éves állatorvos főállásban dolgozik az Edinburgh-i Egyetemen, egy héttel a verseny előtt adta le a doktori disszertációját. Kislánya novemberben múlt egyéves, férje, Konrad is ultrafutó. Jasmin minden reggel 6 és 8 között fut, délután pedig elaltatja a babakocsiban a kis Rowant, és edz, amíg tud. Hétvégenként ultratávokat fut esténként és éjjel, napközben pedig a tudományos munkájára fókuszál – amikor a kicsi alszik. Meggyőződése, hogy minél több feladatod van, annál inkább megtanulsz bánni az idővel, hiszen kénytelen vagy minden percedet precízen előre megtervezni, ami óriási önfegyelmet ad. Márpedig az élsport épp erről a fajta önfegyelemről szól…

Folytatás az eredeti megjelenés helyén…

Eszter névjegye (911 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.
%d blogger ezt szereti: