7 furán vicces dolog, amit a (ma 11 éves) blogom kapcsán mondtak rólam

Ma 11 éves a blog, ezért aztán gondoltam bejelentkezem. Igen, kéne rendszeresen írni újra ide is, azért mégis csak ez a saját gyerek, a mag, a sok egyéb felülethez képest. Meglátjuk.

Meg aztán van, hogy mindenféle előnyeim is származnak abból, hogy blogolok. Például amikor az iparűzési adóval kapcsolatos nyomtatványt intézem az önkormányzatnál, és kiderül, hogy az az ügyintéző olvasóm, és ezért ügyfélfogadási időn kívül is bevihetem a hiányzó dokumentumot. Vagy amikor a Bethesdában várjuk a felvételt a rota-vírustól sugárban rókázó, de (akkor még) jókedvűen kokettáló egyévessel, és a doktor úr asszisztense kedvesen megkérdezi: “Az anyja nevénél az ott az a Barok Eszter, aki a blogot írja?” – a fene se gondolta volna, ki mindenkihez jut el egy-egy poszt.

Éppen ezért érdekes, amikor mindenféle minősítések – amikhez természetesen mindenkinek joga van – is eljutnak hozzám. Van, hogy ezekkel nem lehet vitatkozni, máskor meg… no, vitatkozni akkor se akarnék, de azért én egészen másképp látom a dolgot. Íme, néhány viccesen fura vagy furán vicces megjegyzés, amivel az évek során találkoztam, és amiknek hallatán nem biztos, hogy magamra ismertem volna, ha nem tudom, hogy rólam van szó.

• Férfigyűlölő vagyok.

Jaj, bárcsak olyan egyszerű lenne az élet, hogy mindenkit egy kalap alá vonhatnánk, és egyes csoportokat kollektíve hibáztathatnánk bizonyos társadalmi jelenségekért! Sajnos vagy szerencsére, de ennél azért jóval árnyaltabb a kép – ennek ellenére mindig lesz, aki nem fogja megérteni, mi a különbség a “férfigyűlölet” és a patriarchális társadalmak egyes gyengéinek kritikus elemzése között. Még ha az utóbbihoz kapcsolódó sztereotípiák és elvárások a férfiakat épp úgy érinthetik hátrányosan sok esetben, mint a nőket…

• Dühös vagyok.

Alapjáraton nem, viszont vannak dühös hangvételű írásaim. Ez egy tudatos publicisztikai megoldás, így kívánok nyomatékot adni egyes fontos, mindeddig elhanyagolt témáknak, szemszögeknek. Álságos és szomorú, ha valaki mindig csak vidám, optimista, pozitív hangvételű írásokat hajlandó olvasni, és ignorálja azt, ami fejlesztésre, újradefiniálásra szorul… vagy épp megérett a pusztulásra. Hánynom kell ettől a fajta álspirituális, hurráoptimista rövidlátástól, és igen, erre is dühös vagyok :).

• Provokatőr vagyok.

Ez részben igaz, mert sokszor beszélek olyasmiről, ami kiveri a biztosítékot, és hát direkt azért beszélek róla. Viszont ez soha nem öncélú reakció, botrány a botrányért, inkább konstruktív párbeszédet igyekszem inspirálni. Többnyire sikerül is. Aztán van, hogy nem.

• Anyukablogger vagyok.

Nyilván a szóösszetétel egyik részével se lehet vitatkozni, de ez így azért egyben egészen szokatlan és újszerű volt, amikor a Bors-címlapon szembejött velem. :D Igen, a vicces celebanyaszomorításomra gondolok….

• Nárcizmus-szakértő vagyok.

Hihetetlen, de máig kapok nagyon hosszú, nagyon mély, nagyon személyes privát üzeneteket, leveleket nárcizmus-áldozatoktól. Megírják a történetüket, tanácsot kérnek, van, hogy a szakításhoz, máskor a feldolgozáshoz. Általában igyekszem válaszolni, de egyszerűen még mindig annyi ilyen jön, hogy mindre nem tudok, és ezt nagyon röstellem. Egyszerűen nem rendelkezem azzal a rálátással, szakértelemmel és tapasztalattal, ami bizonyos kérdések megválaszolásához kell, és állandó időszűkében is vagyok.

• Liberálbolsevik migráncs-simogató buzilobbista vagyok.

A közéleti szövegeim kapcsán többször is elhangzott ez a vád, sőt: volt olyan ismerősöm – igen, olyan ember, akit személyesen ismerek, – aki emiatt törölt engem a Facebookról (őszinte leszek: nem fakadtam sírva). Általában el szoktam mondani, hogy gazdasági értelemben konzervatív, emberjogi kérdésekben jobbára liberális vagyok, de ez még nem jelenti azt, hogy a korlátlan bevándorlást pártolnám. Egyszerűen csak különbséget teszek a menekült és a migráns, valamint a terrorista és a muszlim között – ez ma már bizonyos körökben elég ahhoz, hogy feketelistára kerüljön az ember.

• “Utálja bevallani”, de “sokszor egyetért velem a végén”.

Ez az egyik legviccesebb megjegyzés, ami meglepően gyakran elhangzik a blogom kapcsán. Igazából valahol bók is, hiszen totál más világnézetű, beállítottságú emberek mondják. És hát akkor, valami mélyebb, elvont értelme csak van ennek 11 évnek akkor: csak sikerül néha új szemszöget behozni, hidat építeni, álláspontot frissíteni, kaput nyitni.

Mert végül is végig ez volt a cél, és ez mára sem változott.