Aktuális

Hogyan menjünk férjhez Nyugatra?

Evelyn Lynn: Hogyan menjünk férjhez Nyugatra? (2003)

– néhány sor arról, hogyan fogj gazdag pasit Nyugaton és hogy megéri-e –

– forrásunk egy könyv, mely igaz történetet mond el –

A cím már önmagában véve is vérforraló, hiszen egészséges lelkületű, intelligens ember céljai közt a l’art pour l’art férjhezmenés (mint olyan) alapjáraton nem szerepel. Az a fajta naív, kimondottan kelet-európai elképzelés pedig, miszerint az eredendően alacsony életszínvonalon tengődő, harminc feletti, elvált nő boldogulásának egyetlen kulcsa az Újvilág vízuma – nos, ez a feltevés finoman fogalmazva is bármelyik jóérzésű embernél kiveri a biztosítékot. Igen, ne szépítsük: erősen sanszos, hogy ez az az írásmű, amit minden bizonnyal újságpapírba rejtve olvasol a buszon.

A könyvet tehát dacból vettem kezembe, kíváncsi voltam, egytől tizes skálán vajon mennyire vág haza “az igazság”, ami nyilvánvalóan “odaát” van, hazai pályán meglelni pedig élből mission impossible. Meglepő módon azonban kevés, ám markáns világnézeti eltéréssel találtam szemben magam csupán, melyek vélhetően a szerző és jómagam közt meghúzódó generációs különbségből fakadnak… egyéb tekintetben azonban kimondottan hasznos, gyakorlatias s egyben olvasmányos regényről beszélhetünk.

Mi kell tehát mindehhez? Első lépésként végy egy önmagát sikeres újságírónak nevező, talpraesett, bevállalós, negyvenöt éves szingli nőt, egy darab tizennyolc nyarat megért leánygyermekkel, aki egyik pillanatról a másikra úgy dönt, maga mögött hagyja egész eddigi pénztelen és szerelemtelen életét, és Kanadában kezd új életet, egy társkereső iroda címlistájából kipécézett, vadidegen tengerentúli magyar férfi oldalán. Hogy ezután mi történik? A házasság csúfos kudarcba fullad, a férfiről kiderül, hogy nem csupán egyszerűen egy önző, hímsoviniszta köcsög, hanem emellett lelki terrorista és bántalmazó is egyben. Nincs más választás; lépni kell… ami már önmagában véve is éppen elég kihívás bárki ember lánya számára, ám egy idegen országban, pénz, munkalehetőség és nyelvismeret nélkül kimondottan depresszív dolog.

A narrátor alapjaiban zúzza porrá a “minden-nyugati-frigy-egy-álom”-illúziót és rántja le a leplet a társkeresés legkülönfélébb fajtáinak tökcsapdáiról és a párkapcsolatok rákfenéinek széles skálájáról. Mivel kell számolnunk, ha idegen országban szeretnénk “férjet fogni”, miként fogjunk bele a projektbe, melyek a bombabiztos módszerek a sikerre, miként funkcionál egy házasság, mik a törés első jelei, hogyan álljunk talpra, ha mégis beütött a krah.

Olyan dolgok ezek, melyek országtól, kortól és egyéb körülményektől független örökérvényű igazságok, ám ugyanakkor tény, hogy a mi generációnk számos kérdésről egészen másképpen vélekedik. Köztünk és a “nyugati polgárok” között már nincs meg az az áthidalhatatlan szakadék, mely a 25-30 évvel előttünk járó generáció sajátja volt. A vasfüggöny leomlott, a diktatúrának vége, az emberek hozzállása is jelentős mértékben megváltozott. Ma már mindenki beszél – valamilyen szinten – legalább egy-két idegen nyelvet, ellentétben a könyvben bemutatott kanadai magyar kolóniákkal, akik évtizedeket éltek le új hazájukban anélkül, hogy valaha is megtanultak volna angolul. A huszonegyedik században a kommunikáció a technika rapid fejlődésének köszönhetően felgyorsult és kiszélesedett, így  számunkra már természetes, hogy a világ minden szegletében akadnak kedves ismerőseink, jó barátaink, akiket egy-egy fapados járattal vagy éppen akciós vonatjeggyel bármikor meglátogathatunk természetes élőhelyükön. A “Nyugat” megszűnt elérhetetlen álom lenni, az “amerikai férj” többé nem státuszszimbólum. Tisztában vagyunk azzal, hogy Amerikában és Nyugat-Európában sem koktélgarnélából fonták a kerítést, hiszen szép számmal akadnak munkanélküli, segélyen tengődő, szüleire utalt barátaink is “odaát”. Világos, hogy az életszínvonal tőlünk nyugatabbra szignifikánsan magasabb, illúzióink viszont már nincsenek – emellett pedig tudjuk, bármikor áttehetjük székhelyünket egyéb országba, hiszen ennek sem politikai, sem nyelvi akadálya nincs.

Mindennek tetejében a “férjfogás” mint önálló iparág leáldozóban van, a fiatalok elképzelhetetlennek tartják, hogy törvényes keretbe foglalják párhetes ismeretségüket egy messziről jött idegennel… Sőt, mondjuk ki: a párok éveken át “járnak” minden kötelezettségtől mentesen, továbbá számos esetben élnek együtt évtizedekig a boldogító igen kimondása nélkül.

A “gazdag nyugati férj egzisztenciát ad”-szemlélet tehát már három dolog miatt is idegen számomra: egyrészt, mivel az ember társat keres és nem férjet fog, másrészt pedig mivel egy hatalmas földgolyó világpolgáraként etnikailag színes közösségek virtuális és fizikális tagjai vagyunk, az említett társ potenciálisan bárhonnan jöhet. Nem utolsó sorban pedig a vonzó férfi és ideális társ ma már nem egy huszonéves barátnőre vágyó hatvanéves kanadai üzletember képében jelenik meg, hanem sokkal inkább a kompetens, egyenrangú, hasonszőrű, egzisztencia teremtésére alkalmas férfi képében materializálódik – más kérdés, hogy az ilyesfajta hímnemű egyedek előfordulási aránya még világviszonylatban sem túl magas, ám ez már egy másik történet. A könyvből mindenesetre világosan kiderül, hogy a nők korábbi, frissített kiadásának sincs sokkal könnyebb dolga, hiszen a “tökéletes nyugati házasság” intézménye sem éppen a mindennapi esetek iskolapéldája…

[origo]

Eredeti link: http://t-online.hu/tiniportal/20070118hazassag.html
Megjelenés időpontja: 2007. január 18.

Reklámok

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: