Aktuális

A Fekete Dália

filmkritika

A siker, a csillogás, a szenny és a mocsok intenzív vizuális kerettörténetébe burkolt világába repít bennünket Brian de Palma új filmje, A Fekete Dália. A B-kategóriás színésznő, Betty Short meggyilkolását bemutató mű egyszerre bizarr dokumentumdráma és álomszerű fantáziavilág: a 2006-ban debütált hollywoodi rémtörténet elsősorban a látóidegeket célozza meg.

A James Ellroy azonos című regénye alapján készült film a 40-es évek Los Angelesébe enged betekintést: két kemény, szinte már heroikus erkölcsiséggel bíró detektív megszállott munkáját (és ellentmondásokkal tarkított magánéletét) mutatja be. Maga a sztori valós történeten alapul: a gyönyörű, ambíciózus Elisabeth Short 1946-ban különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés áldozatául esik; a bűntény a mai napig felderítetlenül áll.

Rejtélyes gyilkosság, titokzatos hollywoodi sztárvilág: olyan témák ezek, melyek 60 évvel ezelőtt és napjainkban egyaránt széles érdeklődésre tartanak számot. A Fekete Dália annyiban tér el a szokványos, hollywoodi visszásságokat témájául választó filmektől (köztük pl. a szintén tavaly bemutatott Hollywoodlandtől, Allan Coulter rendezésében), hogy lényegesen sötétebb, bizarrabb, „betegebb” kerettörténetet és képi világot kreál a film köré.

De Palma azon kevés kortárs hollywoodi rendezők egyike, akik a modern technika számos vívmánya ellenére a korai, hithcock-i némafilmkészítés vizuális hagyományaitól sem szakadtak el. A kegyetlenül meggyilkolt áldozat holttestét nem, illetve csak egy-egy másodpercre mutatja a kamera; a nyers brutalitás helyét a szereplők megdöbbent arckifejezése, s ezáltal az idegtépő sejtetés veszi át. Gyakran szól a rendező a nézőhöz a szimbólumok nyelvén is: a hullához köthető sötét madár, a gyilkosság bizarr módját elővetítő posztmodern festmények s más disszonáns hangulatot keltő képsorok formájában. Noha a film hangeffektjei sem szégyellnivalóak, a hangulat pusztán vizuális úton is átjön. Mindez pedig éppúgy lehet a film erénye, mint buktatója. Két óra bravúros kameraorgia után ugyanis joggal merül fel az emberben a kérdés: vajon a tartalom és a forma összhangja miért az utóbbi javára billen el?

Maga a cselekmény – De Palma korábbi munkáihoz hasonlatosan – lassan bontakozik ki. Szuperlátványos boxmérkőzés, fojtott-fülledt erotikával átitatott szerelmi háromszög a Kay-t alakító Scarlett Johansson és két detektív, Dwight “Bucky” Bleichert (Josh Hartnett) és Lee Blanchard (Aaron Eckhart) között. A film aránytalanul hosszú hányadát kitevő „a szereplők és körülmények bemutatása” fejezet egy idő után kissé öncélúvá válik. Igen, a szomorú szőke szépség valóban gyönyörűen rezegteti óriási szempilláit, Bucky tagadhatatlanul tökéletes prototípusa az erős, de érzékeny férfinek, állandóan könnyben úszó szemeivel – ám mire a film eseménydús, fordulatokban bővelkedő utolsó húsz percéhez érünk, a szemkápráztató stílusgyakorlatok már teljesen kiszívták a néző energiáját. Nem marad más hátra, mint néhány megválaszolatlan kérdés és a kétely: nem lehetséges esetleg, hogy a szex, a meztelenség, a vér és a verekedés túlspilázott képi megjelenítése túlságosan is olcsó hollywoodi fogás egy olyan hatalmas költségvetésű, tökéletesen filmezett dokumentumdráma feltunningolására, mely éppen a Los Angeles-i álomgyár szennyes fonákságait hivatott ábrázolni?

Reklámok

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: