Aktuális

Csajok a csúcson?

Szex(izmus) és irodalom

Az index.hu 2005-ös Szar Könyv listáján az Állítsátok meg Terézanyut! elsőprő többséggel zsebelte be az első helyet. Persze a lista nem mentes a hímsovinizmus mellékízétől (Helen Fielding a második), emellett Kertész Imre előkelő negyedik helyezése néminemű antiszemitizmust is sejtet. Egyszóval a lista talán nem teljesen elfogulatlan, ám ezzel együtt felmerül a kérdés: miért utálják sokan, nagyon sokan Terézanyut – és vele együtt a fiatal nőnemű írók önvallomásait?

A kultursznobok jelentős hányada persze eleve előítéletekkel viseltetik a főirány iránt: értéket kizárólag az képviselhet, ami underground és földszagú. Ha egy könyvet bizonyos eladási számok fölé sodor a véletlen, az író nyilván csúnyán eladta magát a közízlés rabszolgájának, gusztustalan. Emellett pedig erősen sanszos, hogy többségünk azért sem tud azonosulni az erősen bizniszwumenszerű kékikata-jelenséggel, mert közvetlen huszas-harmincas arcokból álló ismerősi körében nincs senki, aki vörösszőnyeges celeb-bulikra jár, cégcsoport-tulajdonos haverokat hívogat, dúsgazdag külföldi hercegekkel és PR menedzserekkel lófrál szabad óráiban. Lúzerségről pedig nehéz hitelesen írni úgy, hogy közben végig ott az üzenet a sorok között: jó nő vagyok, jó szakember vagyok, jófej vagyok.

Valahol az a röhejes az örök női komplexusokat boncolgató művekben, hogy hiába jelenik meg rendeltetésszerűen a cigi, a sör, a narancsbőr, a gumírozott picsaleszorító, a szőrös vádli, a mackónadrág és a macis pizsi, azért végig ott bújkál, mintegy mellékesen a tény: jah, és médiasztár vagyok, jah, és már megint minden menő pali meg akar dugni, jah, és rengeteg nagyágyú, érzékeny barátom van, jah… és persze fergeteges a humorom.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem az. Ki mondaná például egy Bridget Jones-ra, hogy nem zseniálisan megírt mű? Kéki Kata sem panaszkodhat, hiszen a laza szerkezetű, szinte már novelláskötetre emlékeztető Terézanyu brilliáns elmét sejtet. Az ember szinte azonnal érzi, hogy Rácz Zsuzsa csakis izgalmas, érdekes, szellemes spiné lehet, máskülönben nem ismerné azokat a lélekemelő összefüggéseket, amiket már Shakespeare vagy Goethe is ismert.

Senki nem mondhatja, hogy a katák nem visznek minket könnyen táncba, hiszen Tisza Kata is rendkívül színesen, lebilincselően ír. Revans meg Pesti kínálat… újszerű és intelligens, de valahol ugyanaz a gond megint: mindenki, jesszus, mindenki, az összes hímnemű egyed a világon őt akarja? Persze, világos, hogy a kihalt utcán és zsúfolt szórakozóhelyen fellelhető facér férfiak jelentős hányada minden nőre ráhajt, aki nem háromlábú szörnyeteg, de az ember a 15. születésnapja után már sejti, hogy a dolog a természet rendje szerint történik így csupán, és nem önnön végzetes vonzerejének reflexiója. Olyan dolog ez, mint az utcai munkás-törvény: találkoztál már olyan kőtörővel, csatornafúróval, építkezésen dolgozó fogdmeggel, aki nem szólt be valami pikánsat, amint elhaladtál mellettük? Egyértelmű, hogy azért nem, mert ilyen nincs. Ha foltos overállban, agyonizzadt ingben, törmelékek kereszttüzében áll valaki napi iksz órát, voltaképpen elkerülhetetlen, hogy ne szóljon be a „virgácsaidra”, a seggedre, a hajadra, a nyakláncodra vagy éppen bármire. Egy barátnőm egyszer, hirtelen felindulásból beszegte hosszú szoknyájának vágását, mert a kollégium mellett építkezés zajlott, és utálta hallgatni a tahó szakmunkások állandó megjegyzéseit a lábaira, ha fújt a szél. Utána úgy járt-kelt a városban, mint egy japán gésa, apró léptekkel, sietve.

A nimfomán, modernkori gésa-manifesztációt Abby Lee viszi tovább, aki napló helyett természetesen blogot ír, Hol jár az eszem? címmel. Méghozzá nem is rosszul, bár az irodalmiságot felvállaltan az emancipált, szókimondó feminim öntudat szorítja háttérbe. Az Abby Lee művésznéven futó londoni bloggerina meglepő módon teljesen elégedett önmagával: szereti testének minden porcikáját, s szereti e test férfiakhoz fűződő fizikális szálait is. Érzékenykedés helyett inkább az élet élvezetének gyakorlatias oldalát helyezi reflektorfénybe: szex, szex és még több szex – szemérmesen semmi több. Az ember lánya helyenként már arra gyanakszik, hogy a férfiakat „humán dildóvá” degradáló végzet asszonya egy hűvösön csücsülő, ábrándos hímegyed ragacsos képzelgése csupán – de nem, a tavalyi bestseller hipermagas jogdíjait valóban hölgy zsebelte be.

Ráadásul, ne feledkezzünk meg a tényekről sem: úriember szexről csak haverja és egy sör társaságában beszél, míg a nő akár irodalmi magaslatokba kapaszkodva képes önnön testi-lelki történelmét a végletekig felboncolni. Ilyenek vagyunk mi, nők: akár a csúcsra jutunk, akár parterünk helyett inkább a Parnasszust másszuk meg. Ez van.

Reklámok

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: