Aktuális

Egotripek a jégen

Az amerikai „sztárok vagyunk, szeretjük egymást és jó pénzért táncra is perdülünk” fílingre építő műsorok sikere a hazai kereskedelmi televíziózásban minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a népnek igénye van a táncra – a show-ra pedig még annál is inkább. Míg a kiálló lengőbordák és a rezgő csípők rajongói az elmúlt hónapokban kénytelenek voltak papír zsebkendő készleteiket a Megatánc és a Szombat esti láz között felosztani, az új tánchakni, a Sztárok a jégen ezúttal teljes monopóliumot élvez. A konkurens csatorna magánakcióit elkerülendő, a TV2 gondosan kisajátította péntek és szombat estéink főműsoridőre eső másfél óráját, így nincs mese: kénytelenek vagyunk együtt sírni, nevetni a bukdácsoló sztárokkal.

Az immár háromtagúvá apadt zsűri – az olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó, sportvezető Regőczy Krisztinával az élen – minden szempontból politikailag korrekt. Liptai Claudia erősen erotikus színezetű kiszólásai már-már a szexuális zaklatás kategóriáját súrolják, míg a kissé komolytalan komolyzenész Varnus Xavér visszafogottan bölcselkedik. Claudiát az elmúlt napokban egyébként számos támadás érte „fenékcentrikus” pontozási rendszere miatt, így az erősen somásodó művésznő ma szokatlanul csendes. Az anyja nevét Edgar Allan Poe-ként megadó bohém orgonaművész is csupán néhány mondattal ecseteli a látottakat; úgy látszik a TV2-rezsim mindkettőjüket felszólította, hogy diszkrétebben poénkodjanak. Pikáns, pimasz, mégis kellőképp underground humor-kombináció ez – ideális az amerikai licenszműsorokon szocializálódott tévéfüggő népek számára.

Hetente sztárvendég is emeli az est fényét, jelen esetben ez nem más, mint az olimpiai bajnok német műkorcsolyázónő, Katarina Witt. A műsorvezetőként funkcionáló Tilla és a szülési szabadságát élvező Görög Zitát helyettesítő Szekeres Nóra élő villáminterjút is készít a legendával, noha jobb lett volna, ha inkább hagyják még egy kört tenni a jégen; a két műsorvezető angolja ugyanis épp csak átcsúszik a léc alatt. Annyit mindenesetre megtudunk, hogy Witt oroszlánrészt vállalt a német Sztárok a jégen-produkció készülésében, a műsor ugyanis germán földön is átütő siker.

A FOX Network tulajdonában álló anyaműsorhoz hasonlóan a megaversenyben résztvevő lelkes amatőrök között akad fitneszbajnok, sorozatsztár, ex-aktmodell táncos, színész, humorista, Playmate-lány és hivatásos nemzet csótánya is. Külön pikantériája egyébként a szombati fordulónak, hogy a kopasz-ideológiával rokon érzelmeket mutató, enyhe hungarista múlttal rendelkező Nagy Feró pont egy zsidó tánccal, rabbi outfitben küzd meg Norbinéval a közönség szimpátiájáért. Feró már korábban is bizonyította sokszínűségét: lázadó szegecsesrokker létére bármikor hajlandó playbackelő popsztárokkal jópofizni a legnézettebb kommersz showműsorokban, akár komoly szakértői véleménnyel is felvértezve ferdülését. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a közönség sem éppen szakmai szempontok alapján mérlegel, a szavazatok eredménye így nem meglepő: Nagy Feró és Mándics Anna folytathatja a versenyt, hiszen Rubint Réka nem rendelkezik pozitív skálán mérhető népszerűséggel. Dúsgazdag, norbifeleség, szilikon mellei vannak, valószínűleg nyúlkaján él, ráadásul bizonyára durván edzett mindkét terhessége alatt. Réka nem nyerhet, irány haza; ha siet, még jut neki egy norbirudi, ami este tíz előtt is fogyasztható. Forró ölelések, érzékeny búcsú, a győzni akarás heroikus küzdelme igaz könnyeket csal a versenytársak szemébe. Rékának azért nincs oka szomorkodni: kiesésre ítélt táncostársai gyűrűjében fél órával később ismét nagyot kaszálhat a szombat esti Activity égisze alatt.

Stílusos lezárás gyanánt egy magyar sztárra is szükségünk van, még szerencse, hogy a TV2 megasztárok egész szériáját képes felvonultatni. No, szériára most nincs szükség, Rúzsa Magdi hangja egyedül is nagyot üt. A tőle már megszokott magabiztossággal, ám kellő szakmai alázattal adja elő azt a klasszikus szerb-magyar népdalt, ami többek között őt is ismertté tette. Erős, tiszta és érzelmekkel teli hangja megnyugtató ellenpontja a műanyag díszletek és flitteres miniszoknyák világának. Tilla persze nem állhatja meg, hogy frappánsat ne kérdezzen a szerbiai magyar lánytól: „No, és milyen lemez lesz az új?” – Magdi hirtelenjében nem is tudja, mit feleljen egy ilyen okos kérdésre, így udvariasan bólint: „Jó – legalábbis remélem…” Nos, annyit mindenesetre látatlanban is elmondhatunk, hogy a 2008-as Magdi-lemez nyilván klasszisokkal jobb lesz, mint a szakértetlen zsűritagok konstruktív popó-kriticizmusa és a jégre tuszkolt sztárok jövő heti egotripje. Legalábbis, reméljük…

2007. március 3.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: