Aktuális

Művész vagyok, de nem akarok éhen halni!

Ha az ember pénzhez, informatikához, marketinghez vagy bizniszhez ért, nagyjából nyeregben érezheti magát: adott, hogy milyen középiskola, egyetem és OKJ-s képzés szükségeltetik ahhoz, hogy egyszer majd egy multi vagy egy saját vállalkozás szolgálatába állítsa tehetségét. De mi a teendő akkor, ha valaki inkább művészlélek, és a színészet, a zenélés, az írás vagy a rajzolás áll közel hozzá? A tény, hogy valaki színvonalasat és egyedülállót alkot a maga területén, nem feltétlenül jár kéz a kézben a biztos megélhetéssel. Sőt. Többnyire egyáltalán nem. Akkor mégis mit csináljanak a "művészek"?

Moral: Family Nght

Mielőtt bárki is azt hinné, kezemben a kulcs az évszázados dilemma megoldásához, sajnos be kell vallanom: ha tudnám, már rég gazdaggá tettem volna minden művész-barátomat, és magam is a költészet mennyei mannájából élnék. Inkább azonban az a helyzet, hogy én is keresem a választ – talán ez az egyik kérdés, amin a legtöbbet merengek. Közben pedig figyelem az embereket:  akik már teljesen eladták magukat és az álmaikat, akik még keresik az utat… és mindenekelőtt azokat, akiknek sikerült.

Recept vagy útmutató minden bizonnyal tényleg nincs, de akad néhány olyan dolog, ami talán elmondható az eddig látottak kapcsán. Először is, a főszabály, aminek mentén elindulunk:

Minden művészeti ághoz tartoznak piacképes területek, ezeket kell megtalálni és az önkifejezés mellé állítani (illetve első körben természetesen vágyni arra, hogy megtaláljuk, hiszen a legtöbb művész soha, semmi pénzért nem vállalna kompromisszumot).

Itt persze nem arról van szó, hogy a zenész menjen el vendéglátózni, a színész pornózzon, az író ontsa a sárgapapíros romantikus füzeteket és a pr-szövegeket, a festő pedig semmi mást ne csináljon a kirakatmeszelésen kívül. Mindenképpen azt gondolom, hogy nem csak ez a két szélsőség létezik ugyanis: nem csak magányos, meg nem értett művészek és középszerű tehetségüket (apró)pénzre váltó rabszolgák léteznek.

Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk azokat a területeket, amikhez értünk és amelyek segítségével még pénzt is tudunk keresni, néhány dolog elengedhetetlen:

  • keresni kell, és hinni abban, hogy létezik olyan terület, amin mozogni nem önfeladás, annak ellenére, hogy nem 24/7 művészi elképzelések megvalósításáról van szó

Napi-heti pár órát tölteni tehetségünket kiaknázó, munkaszagú tevékenységgel még mindig okésabb, mintha ugyanezt az időt éhezéssel, fázással és depressziós rohamokkal töltenénk – már csak azért is, mert ki tudja, talán pont ez a munka lesz majd az, ami a későbbiekben kaput nyit a művészi önmegvalósítás számára, akár a publicitás, akár a biztos háttér, akár a megszerzett kapcsolatok, akár az anyagi javak révén. Tehát: nem minden kompromisszum vállalhatatlan, ezeket kell hát megtalálni! Az pedig, hogy ez pontosan mi – illetve mely területek – mindig egyéntől függ… de csak az találhatja meg az utat, aki keresi!

Amikor tavaly novemberben egyik kedvenc underground képzőművész-zenészemet, Monica Richards-ot egy interjú során arról kérdeztem, mit csinálna, ha Britney Spears vagy egy most menő popsztár menedzsmentje arra kérné, jó pénzért tervezze meg a sztár albumborítóját, imidzskönyvét és ruháit. Erre ő a következőket válaszolta:

“Örülnék a felkérésnek. Nem csak a pénz miatt, hanem azért, mert mindenképpen beletennék valamit a személyiségemből, művészetemből, gondolataimból…”

Erre társa, a szintén-művész William Faith közbevágott: oké, de úgysem hagynák. Mire Monica beismerte, hogy lehet, de akkor sem tudna bármilyen munkát is úgy végezni, hogy nincs benne önmaga, és egyébként is: van már annyi gyakorlata, hogy észrevétlenül is keresztül vigyen egy üzenetet. “Ráadásul a felkérés elismerése lenne annak, hogy amit csinálok, az jó” – tette hozzá. Maga William is egyet értett abban, hogy a kompromisszummentes elitizmus sehova sem vezet: okos döntéseket kell hozni és tudatosan fejleszteni magunkat.

  • tanulni kell, tovább, tovább (itt nem mindig a hagyományos iskolai keretekre, és semmi esetre sem a diplomahalmozásra gondolok)

Hiába van abszolúthallása egy muzsikusnak, a hangtechnikusi / stúdiótechnikai / produceri / rendezvényszervezői / menedzseri stb. szakma olyan hivatás, amit igenis ki kell tanulni… ugyanez vonatkozik azokra, akik remekül rajzolnak, de nem értenek az alkalmazott grafikához, a digitális művészetekhez vagy a tervrajzok készítéséhez, hadd ne soroljuk tovább, hiszen annyi minden van a világon, ahol aranyat ér a grafikusi véna, a rajztehetség. Na és hány olyan ügyesen firkáló jóember van, aki nemhogy az újságírói-fordítói lét alapszabályait, de még a helyesírást és gépelés mikéntjét sem ismeri?

A tehetség egy adottság, tüzet és lázadást szít, de előbb-utóbb kell, hogy ezekből az energiákból arra is jusson, hogy az ember alázattal és türelemmel kitanuljon egy területéhez kapcsolódó szakmát.

  • tapasztalni kell, többet és még többet

A legtöbb művészettel kapcsolatos területen nem az iskola számít, hanem a tudás. Igaz, a tudás egy részét a legegyszerűbben az iskolában sajátíthatja el az ember, de az önképzés, az autodidaktizmus éppúgy célravezető lehet, mint egy-egy borsos árfekvésű képzés. Ahhoz azonban, hogy valaki – ronda szóval élve – “piacképes” legyen bármilyen területen, soha nem elég a tehetség és a lexikális tudás kombinációja. Miután tehát a művészi ambíciókat megfelelő szakmai területekkel kombináltad, a legfontosabb, hogy minél több tapasztalatra tegyél szert.

Az ingyenmunka – amit sokszor a gyakornoki állás köntösébe bújtatnak – korunk rákfenéje, a válság tetőzése óta pedig aztán abszolút dívik. Mit mondhatnék? Éljen vele mindenki, aki megteheti: a tizen-huszonévesek, nappali tagozatos diákok, akiket még eltartanak a szülei, vagy legalább – legrosszabb esetben is – “csak” magukat kell még eltartaniuk (persze igába hajthatják fejüket az idősebbek is, ha van rá lehetőségük). Miért? Mert itt a fizetség nem pénzben mérendő, hanem kapcsolatokban, tapasztalatban és referenciában, tehát hosszútávon megtérül a befektetett energia.

  • ismerni kell a tálalás és az időzítés fontosságát, és rugalmasan kell kezelni ezeket – bármiről is legyen szó

Amilyen tehetségekkel születtél, amit tudsz és amilyen tapasztalatokra szert tettél az adott terület(ek)en, az csak a tied. Tudni kell, hogyan, hol, kinek, mikor, milyen formában lehet ezeket prezentálni ahhoz, hogy profitálj belőle. Ez egy olyan dolog, amivel egyelőre még én is hadilábon állok, de egyre jobban látom, mennyire érzékeny komponense a sikernek – mindegy, hogy anyagi, szakmai, ismertségbeli vagy egyéb sikerről van szó – a megfelelő tálalás és a jó időzítés. Nem véletlen, hogy az amcsi karrier-coachok és menedzserek őrült sokat pörögnek a personal branding témakörén, sokszor ugyanis – sajnos? – pont a külső-belső csomagoláson múlik egy projekt vagy egy akár egy ember sikere. Természetesen nem csak az üzleti világban, nem is csak a médiában, hanem – kezd egyre világossá válni – mindenütt így van ez: tudni kell, ki vagy, mire vagy képes és ezt hogyan tudod egyénien, mégis sokak érdeklődésére számottevően eladni.

Ez egyébként a világ legegyszerűbb és egyben legnehezebb dolga, az azonban biztos, hogy a törvény teljesen ellentmond a magyar panaszkultúrának és bocsánat-hogy-létezem-attitűdnek, ami még arra sem tanítja meg a nebulókat, hogy a klisékkel és általánosságokkal teleírt, áttekinthetetlen, helyesírási hibákkal megspékelt szakmai önéletrajz eleve diszkvalifikálja a munkára jelentkezőket (nem, nem a csuklótetoválás vagy a homlokpiercing diszkvalifikál, hanem a “precíz-jó csapatmunkás-remek-stressztűrőképességgel-rendelkező-extrémsport-kedvelő”-féle panelek, meg a fölösleges szóközök, ha mégis a punktaraj diszkvalifikált, akkor talán eleve rossz helyre jelentkeztél ugyanis).

Na jó, ne menjünk messzire. Ha minden szempontot számba veszünk, garancia persze még akkor sincs semmire: sem tökéletes művészi önmegvalósításra, sem pedig sok-sok pénzre. De a lehetőségek talán konkrétabbak, mint elefántcsonttoronyban várni a sültgalambot…

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

9 hozzászólás Művész vagyok, de nem akarok éhen halni! bejegyzéshez

  1. szilagyizeva // április 3, 2010 - 19:10 // Válasz

    Nos – ismersz netről, jómagam MINDENT festek, a “legelvetemültebb” punkos lázadó avantgard képtől a leg realistább vizeséses tájig, (nem giccset mondjuk, bár kérésre azt is, az is egy feladat) -sőt még pornót is .
    Állatportrék, portrék,közben persze csinálom a SAJÁT dolgaimat , meg,festek punkos-rockeres témákat is. Sőt gyerekképet is bármikor ,bárkinek.
    Fent van kismillió apróhirdetésem neten, van már jó sok honlapom meg blogom s fent vagyok rengeteg webgalériában is.
    Mégis, kábé 6 hónapja szinte SEMMI, a régi műgyűjtők beteltek képekkel, már vettek rengeteget tőlem, újak nincsenek. Válság van…
    Irtam sok galériába, válasz sehonnét se jött,ha igen,akkor mindenki azzal jön hogy csak 30 éves korig vesznek, fiatal alkotóktól.
    És bizony,a dijakat s a végzettséget is nézik….
    Ha meg személyesen keresek szponzort, MÁRIS bedőlt a dolog ,tudod miért.(tetkók, PC-k arcon is. )
    De apum is hasonló cipőben jár pedig ismert nevű alkotó s nincs extrém kinézete. Mostanság már SEMMI nem megy SEHOGYAN. Senkinek, max ha befolyásos haver szól az érdkében.
    Ez valahogy nincs jól megoldva!

  2. szilagyizeva // április 3, 2010 - 22:48 // Válasz

    Egyébként, nem kell magam “megerőszakoln”i hisz festői stilusom AMÚGY is realista-inkább temetikailag szoktam külön SAJÁT meg ELADÁSRA SZÁNT képeket festeni-ám ez sem ANNYIRA mérvadó mert olykor összemosódik!
    Értsd: SAJÁT témáim elég durvák olykor- pl.Öngyilkosok mennybemenetele, -Önarckép a boncasztalon- Rohadj belém,kedves!- A sátán billiája,stb.-mig eladásra szánt képeim közt megtalálható a realista állatfestménytől, a tájképen át ,egészen a szentképig.
    Persze ,festek MAGAMTÓL s MAGAMNAK is “szolidat”,pl. a Játékmacis sorozat, vagy a madarak mely egy 10 darabból álló sorozat volt, mindegyik egy -egy madárfajtát mutatva be.
    Fura de van mikor pont a durva kell, nem a szolid. Műgyűjtőm pl.kizárólag a tabutémákat vette.
    Ám mostanság senki sem vesz, se nem rendel. Azelőtt sem éltem fényesen , de el voltam-de mostanában semmi nincsen.
    Namármost, munkanélkülit nem kapok mert sosem volt más munkaviszonyom csak a festészet, grafika.
    Szoc.segély csak egy év múlva járna ,addig semmi- de nem érzem magam szociális esetnek,szerintem ha az ember ezt elkezdi,tudatosan beleszuggerálja a sorsába hogy rászorul ilyesmire. Negativ mágia, ugyanaz mintha kimondanám “rákom van” -mig rákom nem lesz….
    Melót találni meg lehetetlenség, pláne normálisat, no de manapság már a “nem normálisak” is elkeltek. S senki sem fog pont egy 44 éves elmúlt, tetovált,egész életében csak művészettel foglalkozó nő után kapni aki jóformán egy tanyán él ahol nincs busz…./télen elzárt ha leesik a hó/
    Persze ,van sok kifogás mindenhonnan: el lehet menni, Pestre kell költözni, nyugatra kell kimenni,stb.
    Szerintem NEM ezek a megoldások, s csak mert az országnak nincs megoldása munkanélküli művészekre, NEM fogok sem világá menni,sem felköltözni az idegbeteg Budapestre ahol az egész keresetem rezsire menne el.
    Itt legalább rezsi nincs mert nincs közmű.(viz, gáz,szemétszállitás,csatorna)
    Villanyszámla egy évben egyszer csak.
    Amúgy férjem,a Derkovits ösztöndijas,nivódijas expresszionista festő, Szilágyi László kukázott, volt hogy egy hétig nem evett, képeit eladta egy ebéd áráért. Végül felkötötte magát. (akkor már nem éltünk együtt de tartottuk a kapcslatot)
    Most meg egy millióért láttam a VATERÁn képét. Meg 500 ezerért.
    A “halott művész ér valamit” meg “a művész csak halála után…”szerintem üres KIFOGÁS hogy ne kellen minket szponzorálni. Ha megpatkoltál, legendává válsz. Addig kuss van és viseld el ha rádfogják, hogy “nem akarsz dolgozni, te ingyenélő művész!!!!”
    Ezt nem kéne annyira hangoztatni mert IRTÓZATOS NAGY SZÉGYEN. Mármint ez a “művészek haláluk után lesznek hiresek.”
    Férjem a kiállitásmegnyitóin ezellen harcolt, pl.koporsóban fekve nyitotta meg tárlatát.
    Mégis oly kedélyesen vágják egy művész fejéhez! Akkor minden művész legyen utcaseprő vagy öngyi!?
    Hát legyen az aki mondja! Közben meg sok tehetségtelen nulla nyomul mert ismeri XY-t.
    UNDORITÓ!

  3. szilagyizeva // április 3, 2010 - 23:03 // Válasz

    A kinézetre ,stilusra egyébként még annyit hogy az extrém kinézet egy művésznél nem szabadna hogy mérvadó legyen.BÁRHOL okés,de nem egy művészembernél!
    Én ismerek punk kinézetű művészt aki hipp-hopp befutott mert pont azt zabálják hogy trágárkodik és nem mindennapi a stilusa.És mellesleg, még jó művész is! És jó összekötetései vannak-s EZ a lényeg!
    Észrevettem hogy minél értelmiségibb, műveltebb egy közösség vagy személy ,annál kevésbé zavarja az extrém stilus,sőt: inkább tetszik neki/k. “Művészetként” fogják fel s az alkotó ember részeként-ahogy ez igaz is !
    Minél “kisebb halhoz” fordulsz annál gyöpibbek, intoleránsabbak…

  4. szilagyizeva // április 3, 2010 - 23:04 // Válasz

    *összeköTTetései,bocs!

  5. Hát igen, durva a helyzet, ami nem csak a művészen múlik, ez tény. Egyébként érthető, hogy nehezíti a szitudat az is, hogy
    a, külföldön töltötted a zsenge ifjúságod nagy részét, így aztán nem lett fix – se művészettel kapcsolatos, se akár alapvető – végzettséged papíron;
    b, nem volt lehetőséged fiatal, feltörekvő művészként megvetni a lábadat a korlátolt, kommunista kisvárosi közegben;
    c, az outsider art iránti érdeklődés talán még csak mostanában kezd igazán felvillanni mainstream körökben is;
    d, a magyar vállalkozói-munkavállalói rendszer SENKInek sem kedvez, pláne nem a kreatívoknak. Tőke nélkül nálunk nincs vállalkozás, vállalkozói igazolvány nélkül meg nincs nagyvolumenű megrendelés. Szopás a köbön.

    Ez a négy dolog így együtt alaposan megnehezíti a helyzetedet.

    Ezzel együtt szent meggyőződésem, hogy se neked, se más művésznek nem szabad hosszútávon fusimunkát végezni – átmenetileg, pénz híján még oké, de állandó megélhetési forrásként nem az. (Oké, tudom, hogy extrém dizájnnal analfabéta dzsipszikkel árkot ásni nem jó poén, de ezt most így általánosságban mondtam. Egyszer-kétszer, ha van rá mód, belefér, vészhelyzet esetén, de hosszútávon nem járható út.)

    Mi (lenne) a járható út hosszútávon? Állandó megrendelések közintézményektől, önkormányzati alkotói ösztöndíj (ha a magyar média sztárköltőinek jár, miért ne járhatna egy-egy város elismert festőinek?!), szaktudásodhoz kötött közmunka (dekor, képeslap etc.). Ezek mellé a megrendelések és a mecénások támogatása meg jönne zsebpénzként, de a bevételed gerincét a fentiek alkotnák. Ehhez azonban egy teljesen más adórendszerre, önkormányzati apparátusra és hozzállásra lenne szükség – és főként arra, hogy a bársonyszékben ülő jóemberek tegyenek is valamit.

    • szilagyizeva // április 4, 2010 - 10:23 // Válasz

      Hát ez az, én nyitott vagyok mindenre ,mégsem ÉN kapom a megbizásokat hanem sógor-koma dilettánsok….a gond az hogy sajna NAGYON bennfentes lett a művészet is,”sógor-komák”irányitják…..pláne Veszprémben.Itt irtózatosan bennfentes és maradi.
      Az “árkot ásás” vagy bármi közmunka-féle viszont azért nem fér bele nekem,mert még ha EGYEDÜL…kéne valamit csinálnom ., s meg is érné-okés.
      De ha bedobnak csupa aluliskolázott durva szókimondó emberek közé akik elkezdenek cikizni (“hogy néző ki!?”-szint) sajna totál bekattanok. Még a neten is ha bárki beszól,illetve “napiszaron” -“subbán” vagy “puruttyán” kicikiz, vagy cikiző kommentet ir, hetekig sirógörcs,önmagam testébe-vágás ,totál depi a hatás.
      Ennek meg borderline szindrómám lehet az oka , egyszerűen nem tudom kezelni a konfliktusokat, kritikát, s magam ellen fordulok olyankor amiért olyan vagyok,amilyen. De ez nem csak az extrém külsőre érvényes, régen mikor elálló bal fülem miatt gúnyoltak, UGYANÚGY bekattantam, végül elárulom: EMIATT tettem tele fülbevalókkal- hogy NESZE NEKTEK, durva punkcsaj vagyok, SZÉTPIERCELT- s akkor már nem az elálló fület nézték hanem a fülbevalókat. Nyugaton meg tetszett mindenkinek az extravagancia.
      Egyszerre imádom s útálom magam, egyszerre él bennem tettes és áldozat. Irtózatos szélsőségek. Egyszerre tudnék ÖLNI s közben ELITÉLEK minden agressziót.
      Aki azt tanácsolja erre ,menjek dilidokihoz, élje meg amit én- egy skizofrén paranoiás anya, aztán skizofrén férj mellett élve, végignéztem hogyan NEM segit SEMMIT a pszichiátria a skizoid betegeken. SEMMIT! A gyógyszerek hatástalanok, terápia nincs mert futószalag-meló. Anyám is zártosztályon van ,s olyan mint egy idegen.
      Mikor Lackó férjemen láttam hogy itt baj lesz s szóltam a pszichiáterének, azt mondta, hát, maJD nézzen be hozzá a Laci ha gondolja….s ráér…ENNYI!
      Lackó ehelyett felakasztotta magát, a nyomor, közöny s saját belső démonai hatására. Kerülték, nem vették képeit, éhezett. Ezután, 2 változat létezett- az egyik: jobb igy neki!-a másik: ÉN tehetek róla mert elhagytam 7 éve.
      Csakhogy én tudom hogy a pénztelenség, semmibe vevés és tartozásai miatt tette. Megmondta halála előtt,hogy ő KÉPTELEN arra hogy számlákat fizessen be (pedig mindég rendesen befizette,de az utóbbi időben ő is szarban volt) hogy hivatalokba meg dokikhoz járjon, hogy “felnőtt felelősségteljes”emberként éljen. A politikai helyzetet meg VÉGKÉPP gyűlölte,irtózatosan kikészült tőle.
      Én is ilyesmi cipőben járok. Ráadásul van egy benső világom ami olyan hogy minden nap más vagyok. Egyik nap totál bevetéssel HIT gyülis, másnap Sátánimádó,- egyszer elegantos kis művésznő,másnap bedurvult punkcsaj. Van mikor azt képzelem, Londoni ribi vagyok egy pubból akit elkap Hasfelmetsző,- s van mikor meg goth vámpirlánynak érzem magam…
      S ezek NEM szerepek, mert AKKOR AZNAP 100%-osan AZ VAGYOK s ÚGY GONDOLKODOM. Ez inspirál festésre is!
      Emberekkel meg nemigen tudok kommunikálni mert parázom nagyon. RETTEGEK más városba utazni mert félek az emberektől de nagyon.Mondjuk,okkal….ver már meg szkinhead, roma,stb. csak mert punkos a kinézetem.
      De furamód kiskoromban is igy volt ,meg akkor is kinéztek pedig nemvolt tetkóm sem extrém kinézetem de MÁSMILYEN voltam mint a többiek. Ültem magányosan s rajzoltam,meg az állatokat figyeltem. Képzeletbéli barátokkal játszottam.
      Ezért nekem DUPLÁN nehéz az egész élet,üzleti érzékem nulla, s nagyon a szivemre veszek mindent.
      Persze ez már nem a művészek nehézségéről szól de valahol része ez is. Sok művész kűzd pszichés gondokkal, El Kazovszkij pl- aki jó barátja volt a családomnak- .egész életében attól szenvedett hogy férfinek érezte magát, női testben s a nőies kisfiúkat szerette akik max 16 évesek és akiket ő meg szeretett volna …..csak nem volt hozzá férfi teste..
      Közben rettegett a haláltól,hinni AKART de nem tudott Istenben. Amúgy meg egy rántottát sem tudott megsütni, édesanyja főzött, mosott stb.rá mert mig energikus festő volt, praktikus dolgokra KÉPTELEN. A sors iróniája, hogy pont egy női betegségben- méhrák- hunyt el.
      Csak neki szerencséje volt mert nagy hires művész lett. Oroszként a régi rendszerben…pedig nem politizált.
      Nálam az a ciki hogy mikor végre egy országban sikerült volna valami, a szüleim gondoltak egyet és más országba vittek. Igy a lehetőségnek is-FUCCS!
      Végül már sehol sem érzem otthon magamat, egyszerre vagyok Párizsi, Berlini, Amerikai meg magyar. De nem a MOSTANI magyar hanem az 1970-es évek beli magyar mikor még Magyarországon éltünk,mielőtt disszidáltunk.
      Művészetileg meg a nyugati szubkultúrákat szivtam magamba , nem Dosztojevszkij mélységeit, a hazai mesterek gondolatait. Művészetem abszolut a 80-as évek Németországi újhullámos videóklippjei, a graffiti, a goth, a punk mondanivalójából inspirálódik.
      A baj hogy más nem is köt le,nem érdekel. IDEGEN nekem. Mindmáig ÚGY alkotok hogy újra-meg újra azokat a zenéket hallgatom amiket 16 évesen, no meg amiket férjemmel együtt hallgattunk.
      Ami nem ehhez a korszakhoz kötődik, totálisan lepereg. Még ha jó is.
      Szóval én csak szerencsében bizhatok hogy valaki üzletet szimatol egyediségemben, mert másmilyen lenni nem tudok….s ez a korral egyre rosszabb.


  6. erről jutott eszembe!

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. 10 karriertanács, amit én magam teszteltem | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  2. Miért jó a válság?* | Vergiftet – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: