Egyedülálló anyák nyílt levele a régi barátaikhoz
Kedves barátok, akik mellett nem voltunk ott, amikor szükségetek lett volna ránk! Akiknek elmulasztottuk örömét, bánatát, fájdalmát, gyászát, vagy akikkel csak ezer éve nem beszélgettünk felhőtlenül – és megszakítás nélkül – hosszú órákat szemtől szemben.
Először is, tudnotok kell: mérhetetlenül sajnáljuk, amiért nem voltunk ott, hogy osztozzunk mindabban, amit átéltek – legyen az jó vagy rossz -, ahogyan az egy igazi baráthoz illik. Tisztában vagyunk azzal, hogy a barátságokat nem lehet a végtelenségig altatás közben írt üzenetekkel, séták idejére időzített telefonbeszélgetésekkel vagy futó találkozókkal életben tartani, amelyek aztán az esetek nagy részében arról szólnak, hogy együtt futunk a gyerek után.
Igen, tudjuk, hogy ismersz anyákat, akik párban nevelik a csemetéjüket – vagy akiknél bármikor bevetésre kész nagyszülő gárda áll rendelkezésre. Igazad van, ők egy fokkal szabadabban mozognak a kritikus első egy-két évben is, mint a magunkfajta… Ám tudnod kell, hogy mi, segítség nélkül élő egyedülálló anyák, csak nagyon szűk keretek között rendelkezünk csekély szabadidőnkkel.
Ha sikerül is – hosszas szervezés árán – pár órát nyerni, hogy elmenjünk arra az esküvőre, temetésre, nagyműtétre vagy bármilyen egyéb gyerekmentes programra, jó, ha tudod: bármikor keresztülhúzhatja számításainkat egy rosszullét, betegség, baleset, ami anyáért kiált. Akkor pedig bizony nincs senki, aki beugrana helyettünk…
Folytatás a cikk eredeti megjelenési helyén…
Eszter's Offtopic 
Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.