Aktuális

7 kreatív ötlet a szingliadó mellé

Aszondja a KDNP ifjúsági tagozata, az IKSZ, hogy a 30 éven felüliek fizessenek szingliadót, és az állami szférában vezető pozíciót betöltő nőknek kötelező legyen három gyermeket szülniük. A közfelháborodást követő közröhej viharában a szervezet végül törölte a vitaestet, de engem megihletett a sok bölcs felvetés. Az alábbi tanácsokkal – a teljesség igénye nélkül – szeretnék én is hozzájárulni a 2085-ös nyugdíjakhoz, ha – egyelőre még gyermektelenül is – lehet.

Előre elrendezett házastárskereső

Nem való az ám, hogy a jány csak úgy maga válassza meg a jövendőbelijét (esetleg ne válasszon, netán jányt válasszon), ezért javasoljuk az összes jelenleg működő társkereső oldal államosítását, és az állami monopólium bevezetését.

A fiatalok szülei a gyermek 16. életévében kötelesek ellátogatni az állami házastárskeresőhöz, ahol aztán a jányok (sic!) a tisztasággyűrű-ceremóniát követően körülmetéltetnek, hogy ne legyenek túl virgoncak a nászéjszakán, az esküvőre pedig a 22. születésnap előtt sor kell, hogy kerüljön, hogy minél több keresztény, magyar, fehér bőrű gyermek szentelhesse meg a frigyet.

Átnevelőtábor renitenseknek és provokátoroknak

Azok az állampolgárok, akik idegenkednek a házasságtól és/vagy a (bőséges) gyermekáldástól, netán homoszexuális hajlamokat dédelgetnek, ingyenes képzésen vehetnek részt Szőnyi Szilárd és Bayer Zsolt vezetésével. A képzés végén garantáljuk, hogy a renitens és provokatív hajlamok megszűnnek, a női szakáll mind egy szálig magától kihullik. A kivételeknek munkatáborokban nyílik lehetőségük arra, hogy átgondolják az életüket.

Nemzeti szexboltok és vágyserkentők TB-re, vasárnap is

A kormány a KDNP javaslatára nemzeti szexboltokat nyit, kizárólag konzervatív csomagolású, a fogantatást elősegítő eszközökkel és kiegészítőkkel. Ezzel egyidejűleg bővül a TB által támogatott afrodiziákumok köre, a síkosítót is ideértve.

A nemzeti szexboltok vasár- és ünnepnapokon, valamint éjjel-nappal nyitva tartanak. S ha ott van már a Hoffmann Rózsa, őt is baszd meg jól. S legyen Hoffmann Rózsa szeretve egy nyoszolyán.

Az óvszer-használók körének szűkítése, és tampon ÁFA-emelés

A fogamzásgátló tabletta 2017-től legyen illegális. Óvszert csak orvosi rendelvényre, különleges esetben kaphatna a heteroszexuális pár (mert csak olyan van), amennyiben már legalább három gyermekük született.

A tampont sújtó ÁFA-t 25 százalékkal emelnénk, mert egy tisztességes asszony várandós vagy szoptat, esetleg mindkettő, nem menstruál. A többiek fizessék meg léhaságuk árát.

Ha válik a pár, otthonuk a Magyar Nemzeti Bankra száll.

Mindjárt nem volna kedvük válni. A pénzintézet igazgatója a kormány régi barátja, Tarsoly Csaba legyen.

Ha sok üres kecó jön össze, le lehet őket dózerolni, hogy a helyükön stadion épüljön, ahol a fiatalok – a pompomlányok és a focisták – meccs előtt ismerkedhetnek.

A férfiak sem bújhatnak ki a nemzés felelőssége alól!

Nem elég az, hogy korábbi javaslatunk szerint csak a minimum három gyereket leszült asszonyok tölthetnek be vezető pozíciót. A férfiaknak is muszáj rendesen nemzeniük ehhez!

Mivel az “apa sosem biztos”, a férfimeddőség pedig nőttön-nő, a felelős pozícióban termékenykedő tevékenykedő férfinak évente négyszer egy öttagú szakmai bizottság előtt kelljen bizonyítania potenciáját. A sperma minősége is osztályzásra kerül ezeken az alkalmakon, és a vezető beosztású férfi titulusa mögött minden nyilvános szereplés alkalmával kötelezően feltüntetendő, pl.: “Rétvári Bence, KDNP, országgyűlési képviselő, államtitkár, s: 10/7”. Amikor a sperma minősége 10/5 alá esik, az állás felfüggesztendő.

Az idős, már nemzőképtelen államférfi nagyapai minőségben gyakorolhatja az önmegvalósítás legmagasabb fokát, Kövér László szakmai mentorálásával.

Új, hatékonyabb cafeteria-rendszer KDNP-tagok részére

Az Erzsébet-utalvánnyal és a SZÉP-kártyával keresztény szexmunkások és kispapok szolgáltatásait is igénybe lehessen venni KDNP-tagként. Ötven fölött 10 százalék kedvezménnyel, mert ketyeg az óra. A (szó szerint) természetbeni juttatás új neve lehetne Mária Magdolna-utalvány, illetve SZEXI & SZÉP-kártya.

A felhasználás feltétele: védekezés nélkül persze, mert az az ördögtől való. Az egri plébánia is megmondta. És hát asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség, a nemi betegségeket meg a tömjénfüst tíz miatyánkkal megtámogatva távol tartja.

Aztán ha eleget dugnak, talán kevesebb hasonló marhaság jut eszükbe, ki tudja.

Eszter névjegye (910 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

73 hozzászólás 7 kreatív ötlet a szingliadó mellé bejegyzéshez

  1. Sírok. :D
    Abszolút elmebeteg ötlet ez az egész a kormánytól. Most ki számít szinglinek és aki egyedülálló anyuka? papíron szingli de van gyereke akkor minek számít?
    külföldön élő magyarok? Ha szerzek igazolást hogy van pasim akkor már nem vagyok szingli, vagy csak önkormányzat állíthat ki igazolást?

    a magyar parlament kezdte egy rossz stand up Comedy re hasonlítani

    • Szerintem mindenki szingli, aki nem házas, ebben nincs kompromisszum! A vadházasság a nyugat ópiuma! A sok egyedülálló anyuka meg… ne is mondd, szörnyű, romlásba taszítják a világot!

  2. És én ehhez asszisztáltam!
    Ez olyan, mintha azt mondanád csináljunk állami cukorkagyárat, valami elmebeteg meg meghirdetné az állami arzénos cukorkagyárat, és te éreznéd hülyének magad, mert anno nem írtad oda, hogy a cukorkákba tilos arzént tenni (meg macskát mikróba…)!

    Most mondja meg valaki, hogy ne legyek IKSZ szüzeket megrontó sátánista vadlibsi?

    • Hát, most van egy kis bűntudatom, hogy ezzel a poszttal én is adtam pár ötletet a folytatáshoz…

      • Legfeljebb te is IKSZ szüzeket megrontó sátánista vadlibsi leszel!
        A te nemi orientációdra tekintettel a szüzek hímneműek lesznek, a szüzek elfojtott nemi orientációjára tekintettel egy felcsatolható műtagot fogsz használni… ;)

      • PONT ezt akartam írni :) hogy nem kockáztatsz túl sokat? Lehet, hogy már ezeket bontják ki az egyáltalán nem biztos hogy törölt, lehet hogy csak sokkal exkluzívabbra vett eseményükön.
        Amúgy van benne néhány pont, amit már láttam élőben működni, úgyhogy nem is minden vicc, ami annak néz ki.
        Azt viszont rettenetesen sajnálnám, akinek a Hoffmann Rózsát kell megbasznia jól.

        • Maga a mű 20 perc alatt megvolt – a hosszú évek rutinja – de az erkölcsi felelősség csak később jutott eszembe, gyerekek…

          • Valamit lehetne még a kötelező mesterséges inszeminációról is. Esetleg kalodában, nyilvánosan.
            A nemzeti szexboltok ötlete viszont tetszik. Elképzelem, ahogy nem diszkrét, barna csomagolásban forgalmaznák az amúgy is semmire se jó vibrátorokat, hanem mondjuk helyes nemzetiszín (esetleg árpádsávos) dobozban a … mondjuk spermakilövés-erősítőket?

            • “… mondjuk spermakilövés-erősítőket”
              Az meg mi a halál?
              Nekem eddig a másik őszinte mosolya/egyéb reakciói volt(ak) az(ok).

              • Nem biztos, hogy egy KDNP-s látott olyat valaha. És hát mindenki magából indul ki/magától indul be, így aztán jobb híján ez egy nem is rossz ötlet volna tőlük.

              • Te mindig meg tudsz lepni ezekkel a kihagyasokkal 10 db intelligens komment utan :)

                • Leesett, és nekem is fáj, hogy nem elsőre, de a bambulás jogát fenntartom! :)

                  Egyébként mi a bajod a vibrivel? (Ha kérdezhetek ilyen személyeset?)
                  1. Szeretnél a végére egy android toldalékot feromon felhővel?
                  2. A biológiai verzió az igazi?
                  3. Nyalógépek jobban kedvedre lennének?

                  • Cicaszive :) meg mindig bambulsz. Bar termeszetesen a joga mindenkinek megvan hozza,men pl ketszer irtam egy mondatba a “mondjuk” szot. De _mondjuk_ pentek este az is csoda, ha eltalalom a betuket.
                    Azert, mert itten nepesedespolitikai tanacsokat otletelunk, es a vibri nem okoz szep, magyar gyerekszaporulatot. A nyalogep, bar fantaziadusan hangzik, de tartok tole, hogy ugyanilyen elbiralas ala esne :)

                    • Á, hogy az a problémád!
                      Nem ismered az ó-KDNP-és híres szóláspárt!:
                      Ha rövid az erekciód, told meg egy vibrátorral!
                      Vagy magadat uram, ha szolgád nincsen! ;)

            • Aki 30 évesen még nem szült, annak járna. Ha meddő, akkor is. Majd megtanulja, hogy ne szimuláljon a femináci vadlibsije!

        • Majd valamelyik gerontofil 20-on éves beválalja, van ott elég…! ;D

          • Uhh, nemtom. Inkabb a halalbuntetes alternativajakent lehetne bevezetni. Foleg, ha kozben beszel is.

            • Az a nő, amúgy annyira nem gáz, simán rámennék…ha 70-80 éves lennék.
              Lehet egy jó keféléstől úgy kisimulna, hogy a következő TV-és szereplése után bevádolnák, hogy botoxozott, mint Ilike van diLdó.

              Az általa képviselt elvek miatt rúgnám le magamról 190 évesen is:

  3. Ez egy zseniálisan felépített, kész programterv! Most már akár pártot is alapíthatsz!!!!

  4. Ne adj nekik ötleteket, mert bátorításnak veszik! ;)

  5. Az aktus Hoffmann Rózsával kissé elriasztott, de azt támogatom, hogy az államférfiak neve után a spermaszám is fel legyen tüntetve.

  6. Ráeszmélve arra, hogy mily Isten ellen való csúfságokban és élveteg rút bűnök között tengettem mihaszna bohéméletem, az Úr felé fordítom orcámat és a mai naptól a Nemzet gyarapodásának szentelem dolgos hétköznapjaimat és testem izzadtságcseppjeit. Nem tudom, hogy a bloggazda engedi-e itt a reklámokat, de talán neki is hasznára válna ha elolvasná és átgondolná hogy válaszoljon erre a

    H Á Z A S S Á G I H I R D E T É S R E .

    Feltörekvő alkotóember 25 éves, házasság és későbbi adóoptimalizálás céljából megismerkednék független, foglalkozással bíró kellemes nővel. Legyen jártas a háztartás vezetésében amihez lehetőleg cselédet nem igényel. Lehet újpesti is. Levelek kölcsönös előnyök jeligére.

    • Húúú, ennyire fiatal vagy, vagy csak letagadod a korodat, hogy ne kelljen szingliadót fizetni, és magasabbnak tűnjön a 10/x számod?

      • Hol a jelige?!

        Tényleg ennyi vagyok, de időben el kell kezdeni keresgélni, kevés manapság már a jóéletű úrhölgy. És ami még aggasztóbb, némi életmódváltást is eszközölnöm kell, az sem megy egyik pillanatról a másikra, úgyhogy a jövendőbeli nőm bírjon türelemmel is… jó sokkal, hiszen természetesen nem akarom elkerülni a gyermekáldást!

        • Kölcsönös előnyök: Kérem, vegye fel a kapcsolatot édesatyámmal és unokabátyáimmal, hogy meghozhassák a döntést. Köszönöm!

  7. Zala András // január 9, 2016 - 06:41 // Válasz

    Eszterke!
    Ez a jópofizás már szánalmas,undorító mindazok számára,akiknek fontos,hogy megálljon a hazai népességfogyás,azzal együtt,hogy a KDNP-IKSZ egynémely javaslata vitatható,Zulu

    • Akiknek fontos, hogy megálljon a népességfogyás, mit is tesznek, ami tényleg elősegíti a gyerekek megszületését ÉS segítséget ad a felnevelésükhöz? Vagy ha megvan a gyerek, már magánügy?

    • A szánalmas és undorító nem ez, hanem az, ahogy az emberek magánéletében, alsóneműjében, hálószobájában és pénztárcájában turkálnak álszent, demagóg indokokkal. Ráadásul úgy, hogy pontosan tudni lehet: nem a szingliadó vagy a 10 + 10 milla a jómódúaknak című marhaság állítja meg a népességfogyást, van annak sokkal tisztességesebb és hatékonyabb módja is (lásd pl. a bölcsődék mennyiségét és minőségét, a kisgyerekes családok munkaerőpiaci helyzetét, és még sorolhatnám, ahogy sorolják is nálam okosabb emberek időtlen idők óta, mégse történik ezeken a vonalakon szinte semmi).
      Az meg, hogy egyes nők nem tudnak szülni, vagy ilyen-olyan okból nem találtak apának való társat, végképp az a kategória, hogy már csak ilyen “jópofizással” lehet reagálni az elmebeteg ötletekre. A jópofizás alternatívája ugyanis nem tűrne nyomdafestéket, de lehet, hogy a Btk. is bejátszana a képbe…

    • Andriska, olvasgassál, az könnyebb, mint írni, és sosem nem késő elkezdeni. Akár itt a blogon is.

  8. A fiatalok nyújtsanak önkéntes segítséget…—hahaha, ezek után már virágozni fog az óvszer feketepiaca :D
    A párkeresés költségei-randizóknak ingyen belépőjegyek, ingyenpia :)
    A szingliadó hacsak nem havi 50ezer Ft, még mindig jobban megéri anyagilag, mint a gyereknevelés. A gyerekeim ebédje kb. 20ezer Ft az intézményben és akkor még otthon nem is ettek. Egy téli cipő 10ezer, szülinap-névnap-egyéb ruha, belépőjegy-szórakozás havonta megint 10ezer, esetleg szemüveg, fogszabályozó, ami nem kell minden hónapban, de leosztva az is havi 10ezer, szóval még mindig megéri a szingliadót fizetni anyagilag. A gyerek költséges hobbi.

  9. A poszt egyébként olyan kínomban sírva röhögős, hát nem tudom, erre tényleg mit lehet mondani. A kisvakond meg :D

  10. Jót nevettem, zseniális poszt!

  11. Most rájöttem, hogy a nyuszi szült, ah, ezek a megtévesztő rajzok, hát már azt sem lehet tudni, ki nyúl és vakond, fiú meg lány.

  12. A javaslat vitatni való. Ami tény, hogy egy bizonyos fajta gyermektelenségi-adót (már csak az esélyegyenlőség jegyében is) be kellene vezetni. 3 pici gyermekkel bizony sok áldozatot vállalunk.

    • Miért vállaltál gyereket?

      Azt hiszem, innentől már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy fizessünk mondjuk BMI-adót, mert megterheljük az egészségügyet vagy a nők nadrágadót, mert milyen már, hogy nő létére nem szoknyában van???

    • Ezt a sok frusztralt szerencsetlent, akik 3 gyermek utan annyira utaljak mar az osszes tobbi embert, aki nem dugta ilymodon hurokba a fejet, hogy teljes erobol le akarjak verni rajtuk azt, higy megbantak a sajat dontesuket, de bevallani nem illik! Elkepeszto. Dogoljon meg a szomszed kecskeje is, de legalabb fizessen, ha mar nem olyan szar neki mint neked.

      • Számomra az komikus egy picit, hogy vannak, akik ilyenkor úgy állítják be a dolgokat, mintha HAZAFIAS KÖTELESSÉGBŐL, a JÖVŐ NEMZEDÉKÉNEK NYUGDÍJA ÉRDEKÉBEN vállaltak volna gyereket, nem pedig személyes döntésről – rosszabb esetben a vakvéletlenről, ugye – volna szó. De komolyan, ki hiszi el, hogy bárki is a nemzet jövőjére gondolt, miközben nemzett?

        • Sajnos én elhiszem, hogy vannak ilyen idióták. A gyerekeiket nagyon sajnálom :(

          • Elméletileg én is el tudom képzelni, nagy az isten állatkertje. Remélem, nincs belőlük sok. :(

          • Pár éve még rengeteg ismerősöm állította, hogy ők bizony azért is fognak gyereket vállalni, mert fogy a magyar és bizony igyekezni kell, mert baj lesz. (Ebben természetesen jó adag rasszista felhang volt.) A gyerekvállalási terveikkel nem csak ez volt a baj, hanem hogy egyikük se fogta fel, hogy a gyerek nem a saját pici képmásuk lesz, hanem egy egyedi és megismételhetetlen emberi lény, tehát különbözhet az ábrándjaiktól.
            Azóta eltelt jó pár év , befejeztük az egyetemet, valaki már elég régen és még sincs gyerekük. Keveset keresnek, vagy rájöttek, hogy több munka, mint gondolták vagy alig várják a babázást de nem kérték meg a kezüket. (Nekem ez utóbbi elég érthetetlen, mert miért nem szólnak, miért nem beszélik meg.)

            Szóval a jelenség létezik, én remélem, hogy addigra, hogy ténylegesen gyereket vállalnának már ki fogják nőni ezt az egészet és nem a nemzet kedvéért szülik meg őket.

    • És vannak is adókedvezmények a gyerekeseknek, meg egyéb támogatások. Legyenek is egyébként, rendben is van. Csak ugye az adókedvezmény meg NEM léte (a gyerekteleneknek, nem a szingliknek) lényegében több befizetett adót jelent, tehát egyenleg tekintetében lényegében már létezik a szingliadó.

    • senki sem kérte önt, hogy gyereket vállaljon. A maga dolga, hogy vállal-e vagy sem. A gyerekvállalás magánügy. Egy demokráciában legalábbis. Persze ha ön észak-koreai diktatúrában szeretne élni, szíve-joga, költözzön nyugodtan olyan országba, ahol a kormány megszabja ötéves tervben a leszülendő csemeték számát. Amúgy meg minek fizessek szingliadót, hogy maga abból tartsa el a gyerekeit? Maga vállalta őket, legyen szíves el is tartani őket a saját költségén. Én sem kérem magát, hogy vegyen tápot a macskámnak.

    • Kedves Gellért, sajnálattal olvasom frusztráltságát, de élnek ebben az országban, sőt az egész világon is olyan emberek, akik nagyon tudatosan élik az életüket és nagyon is jól tudják magukról, hogy mi az, ami boldoggá teszi őket, és mi az, ami nem. Nos, én is ilyen ember vagyok, és NŐ létemre nem érzem azt, hogy engem a nagy család és a házasság tenne boldoggá. Arról meg kizárólag maga tehet, ha ön beleesett abba a hibába, hogy netán az elvárások miatt vállalt ennyi gyermeket, senki más. Ne rajtam verjék le a frusztráltságot, csak mert én boldogan merészelem élni az életem és már könnyebben meg tudom oldani a saját problémaimat a körülmények ellenére, amiért egyébként nagyon hálás vagyok. c:

  13. Nem vagyok szinggli, de úgy gondolom, hogy a gyerekek iskoláztatását, orvosi ellátását, a családoknak nyújtott támogatásokat a szinglik adójából is fizetik, pedig ők gyermek nélkül ezt nem veszik igénybe. A gyerekek pedig hozzájárulnak majd a szinglik nyugdíjához. Ez így rendben is van, nem kéne még további adókkal terhelni a magányos vagy gyermektelen embereket.

    • Anyuka és apuka is adózik jó esetben, viszont a szinglik nyugdíja elég kétséges meg a nem szingliké is.

    • Sőt, a fentebb említett adókedvezmények miatt hiányzó adóforintokat is a (nagyon helyesen!) nem kedvezményezett gyerektelenek kedvezmény híján nagyobb összegű adójából is pótolják.

    • Nahát, hogy ez a megtermékenyítő tábor eddig nem jutott eszembe… pedig hát a Hitlerjugend idején ilyenek voltak is!

      Maga a lényeg: kommunikációs szempontból ez remek lehetőség a Jobbiknak, hogy bizonyítsa, nem is annyira nácik…

      • Vicces lesz, ha egyszer még a Jobbik hogy is mondjam, liberális irányból fogja megelőzni a FIDESZ-KDNP-t. :o

  14. Kedves Eszter! Köszönöm, jót derültem, bár inkább dühöngeni lenne kedvem a témától, kinek, mi köze hozzá hány gyereket vállalok/vállaltam , a mi döntésünk volt. Sem több, sem kevesebb nem vagyok, így sikerült… :)

  15. Schneider Kata // január 9, 2016 - 19:31 // Válasz

    Nem elég, hogy szegény szinglit veri a sors azzal, hogy nincs párja, még fizessen is szegény😅

    • De elmehet enni ingyen, csak randinak kell elszámolni :)

      • Tényleg, mert majd a KDNP hozzájárul a randiköltségekhez.

        Egyébként tényleg, tök menő, hogy nem kell többé azon agyalni, épp ki jön a fizetésben, mert egyértelmű: HÁT MINDIG A KDNP FIZET!

  16. Tari Janos // január 9, 2016 - 20:23 // Válasz

    Nagyon ugyes a szoveg, gratulalok, bar
    en nem adnék tippeket.
    Milyen keresztenyek ezek akik a rabszolgatartashoz szaporitananak?
    Az Evangeliumokban ui. az van, hogy
    “ne esküdjetek” Maté 5,34.
    Vagy reszletesebben:
    ” E vilagnak fiai hazasodnak es ferjhez adatnak: De akik meltokka tetetnek, hogy ama vilagot elvegyek … sem nem hazasodnak, sem ferjhez nem adatnak.” Lukacs 20,34-
    Termeszetesen lehet velemenye mindenkinek barmilyen temaban, igy az emberek tulszaporitasaban is, de akkor vallalja a maga neveben es ne pofatlankodjon hazug modon Jezus karizmatikus szemelye moge avval, hogy pont az ellenkezojet mondja.
    Mert a szinglik a valodi keresztenyek, es nekik is joguk lenne beleszolni a kozugyekbe, nemcsak a hazugoknak.
    “Mert sokan jonnek az en nevemben, … es sokakat elhitetnek. Maté 24,5.

  17. Helyes, nagyon helyes… No, de hogy azért a (nagy)családosok se bízzák el magukat, azt is elő kéne akkor már írni, hogy akiknek a gyermekei közül felnőttként külföldre települ annyi fő, hogy az itthon maradott gyermekek száma három alá csökken, azok visszamenőlegesen is fizessék meg a szingliadót, mert hát a házaspár is csak szingliértékű, ha nem növelte gyermekével egy egész élethossznyi időre a magyar népességet :P Esetleg bírságolják meg a távozó gyermek(ek)et is, amiért születésükkel fals reményt ébresztettek a népben.

    A kérdéseikre válaszolva:
    – Nem, nem aggaszt a népességfogyás. A mély szegénységben és lelki nyomorúságban élő emberek számának emelkedése aggaszt
    – Nem gondolkodtam azon, mi lesz a nyugdíjammal. Ha szorongani támadna kedvem, akadna bőven más választék a +40 évnél közelebbi jövőből is. Olyasmin különben sem aggódom, amire nincs ráhatásom.
    – Nem igaz, hogy a fiatalok többsége nem foglalkozik 30 év alatt a családalapítás gondolatával. Sőt, a lányok többsége már 25 év fölött görcsöl, ha még nem áll úgy a szénája, hogy a közeljövőben bekötik a fejét. Csakhogy – és ezt nem ártana egyszer és mindenkorra megértenie minden hasonlóan okos terveket kifundáló nagyagynak -, a szerelem nem döntés kérdése, és akkor még a kölcsönösségről nem is beszéltünk. Tudom, hogy luxusigény, de boldog családban szeretnék élni, ez pedig csak úgy megy, ha olyan párom van, akivel tényleg őszintén szeretjük egymást, és ezt nem tudom kierőszakolni a sorstól. Egyebekben szeretettel meghívok minden urat és hölgyet, akik szerint a fenti, hamvában holt szabályok bevezetése ésszerű, hasznos döntés lenne, hogy üljön végig vélem egy gyámhivatali ügyfélfogadást vagy bírósági panasznapot, aztán beszélgessünk el arról, hogy tényleg az egyedülálló lét a legrosszabb, ami egy férfival/nővel megtörténhet.
    – Velem az a helyzet, hogy egyáltalán nincsenek gyerekvállalással kapcsolatos félelmeim. Szerencsére van munkám, meglenne az anyagi háttér hozzá, és imádom a gyerekeket, jöhet több is. A leányálmom az volt, hogy 26 évesen már anya leszek.. De! Savaj-novos még nincs meg az apjukom. Nincs panaszom a férfi nemre (senki nem volt velem aljas, nem bántott, csalt meg, ami rosszat tapasztaltam a környezetemben, az alapján nem általánosítottam, mert rengeteg kedves, jólelkű férfit ismerek); I just haven’t met him yet. Egyszerű, mint az 1×1, nem kell valami grandiózus, társadalomtudományi elemzést igénylő okot keresni mögötte. Más férfiaknál és nőknél kismillió egyéb ok bújhat meg a családalapítás késedelme/elmaradása mögött, és azok mögött sem kell feltétlenül démoni visszatartó erőket feltételezni. Ahány ember, annyi sors, és nem mindegyiknek része az anyaság/apaság.

    Összegzés? Én nem élem meg tragédiaként, hogy a történelem ezen szakaszában Magyarország népessége épp csökken. Most így van, más időkben meg majd máshogy lesz. Kitörölhetjük a magasabb lélekszámmal, ha nem jut mindenkinek emberhez méltó élet.

    Judit

    P.S.: Eszembe jutottak a Garga Pitic-ek a Macskajajból: “Nősűjjé’ má’ meg, ha ilyen szépen kéri!” :) A nagyobbik Garga azonban nem alapított családot, amíg nem találkozott megálmodott “Törpillájával”, és Afrodita Carambolo sem házasodott végül, csak mert a bátyja ezt követelte… Kényszerházasság elől el lehet menekülni, de a saját sorsod elől soha!!! :)

    Szívből kívánom mindenkinek, hogy a házasodásban és gyermekvállalásban a szeretetigénye legyen a fő mozgatórugó, nem más, és mindenki találja meg a saját Gargáját/Afroditáját/Zareját/Idáját!!!

    • Ó, de szépen összeszedted a lényeget, ezt akár egy nyomtatott, kövéren szedett brossúra formájában is örömmel kiosztanám, mint saját gondolatot, élményt, tapasztalatot. Köszönöm, Judit.

  18. Hiányoltam a pontjaikból a kötelező ördögűzést. Mondjuk azt nem sokan csinálják, szóval képzésként kéne bevezetniük. :D

    • Gondolom azért, mert így nagyon kevesen tanulnának meg angolul…

      • Exercise book? Haha.

        Hát, ami azt illeti, döbbenten látom, hogy a katolikus egyház többé-kevésbé szakított az ördögűzés hagyományával (na az tényleg hagyomány, kivéve persze, amikor a nagy harci hévben kinyírtak véletlenül egy delikvens, akinek mondjuk csak epilepsziája volt, nem a nagy Luci szállta meg). Döbbenet, de kb. egy szál vatikáni fűmufti van, aki még érti a szakmát, viszont egy mezei kispap, de akár egy bíboros se tud ördögöt űzni. Szóval, nem volna kapacitás rá, azért is maradt ki…

        • Az biza! :)

          Szerintem inkább urológus szakorvosra lenne szükségük, de a katolikus dogmatizmus miatt ez sajna nem lehetséges.
          A sok pedofil és önelnemfogadó melegnek a totális emasculinizáció lenne a megoldás, persze csak akkor, ha mondjuk három egymást követő évben nyilatkozatot tesznek egy pszichiáter-bizottság előtt, nem-e kényszer alatt, vagy agymosással vették rá őket.

  19. …és akor majd 3 gyerek várja haza anyát este nyolckor….. ???? :(

    • Azt én se értettem, hogy ha mondjuk kormánytag lesz a nő, akkor addig ki vigyáz a 3 gyerekre? Ki teljesíti a női princípiumokat otthon?

  20. Jaj atyaúristen. 3x olvastam el a bemásolt cikket, azt hittem ez vmi rossz vicc.
    És az életkor kategória 20-39 éves emberek??
    Komolyan 20 éveseknek, akik még valójában ők is gyerekek, tényleg gyerekvállalással kellene foglalkozniuk??
    Akik még nem éltek, semmit nem tapasztaltak a világból, a másik nemből??
    És vállalni 3 gyereket, azt nem feltételezve, hogy változhatunk a házasságban, az igényeink is.
    Hogy egy házasság nem egy életbiztosítás és általában a nő marad a gyerekekkel válás után.
    De előttem vki nagyon szépen leírta, h igen kölcsönös szeretetből, tiszteletből szeretnénk együtt élni vkivel és szeretetből akarunk gyereket is vállalni.
    Az ember biológiai lénnyé való ledegradálása, mert hát szellemi, intellektuális lények nem vagyunk ugyebár, az értelmes, minőségi élet (és nem csak az anyagiakra gondolok) lesöprése.
    Együnk, igyunk, dugjunk, szüljünk! Mindezt A XXI. században, mert kihal az ország!!???
    Borzalmas!

  21. Arról nem is beszélve, mi lesz, ha valami csoda folytán megtörténik egy kormányváltás. Mi lesz azokkal, akik ezt az egészet tényleg birka módra bekajálták, és elhitették magukkal, hogy így jó lesz nekik, sőt, így lesznek boldogok? Ott állnak majd a bepalizott családok, mint egy rakás szerencsétlenség? Nők, a 3. ivadéktól kerekedő pocakkal, ziláltan a sokadik veszekedéstől (ne adj’ Isten a válás küszöbén), férfiak gyomorfekélyesen, szinte teljesen kihullott hajjal, egy félig kész családi házban? Mi lesz, amikor meghallják a hírt, hogy az új kormány már nem támogatja őket (pardon, nem ezt követeli tőlük)? Vissza az egész, vagy mi? Jön a felháborodás, mert átvágva érzik magukat (azaz hagyták magukat átvágni). Ugye, ez így már nem is akkora buli? … Nem, mintha eddig annak tűnt volna. De ez persze csak az én “eretnek, család-ellenes, közösségbomlasztó” véleményem. Bocsánat, de egy ekkora címeres KDNP-s ökörségre csak egy hasonlóan elborult agymenéssel tudok reagálni. Hogy képzelték? Mennyi fogalmuk lehet a valós külvilágról? Remélem, hogy ez tényleg csak egy vicc marad, és nem több.

5 visszakövetés / visszajelzés

  1. Rájöttem, miért fáj a kormány szülésért rimánkodó, összeomlással fenyegetőző politikája – Eszter's Offtopic
  2. Nemi erőszak, áldozathibáztatás, abortusztilalom, princípiumok és testszégyenítés – valami mintha elkezdődött volna, nem? – Eszter's Offtopic
  3. Hogyan írj könnyen, gyorsan félmilliós nézettségű cikket a nő helyéről? – Eszter's Offtopic
  4. Nem azért jó szinglinek lenni, amiért hiszed – Eszter's Offtopic
  5. Spermatolvajok – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .