Lohadó lelkesedés – Kisnánai Várjátékok 2010

Hét - esetleg nyolc - éve mindig megnézzük a kisnánai várjátékokat, de egyre kevesebb embert vonz a program. Igaz, Kisnána meglehetősen elszigetelt falu, a mulatság pedig helyi mércével mérve nem olcsó: a belépő ugyan most 700-ról 500-ra csökkent, de egy kolbász kenyérrel és mustárral - uborka nélkül - 1000 Ft, a falusi ember pedig nem tud 7-800 Ft-ot adni egy korsó sörért sem. Mintha nem is az itt élőknek rendeznék a középkori fesztivált, hanem gazdag külföldi turistáknak.

Persze most már külföldi résztvevők sincsenek, pedig jó pár évvel ezelőtt óriási bulikat csináltak itt az írek és a bolgárok. Akkor még volt borospince is a vár aljában, ahol 150 Ft-ért adtak két deci minőségi, különleges bort, és tíz-tizenötféle exkluzív nedűből lehetett választani. Rengeteg kézműves volt azokban az időkben, és büféből is több akadt, a konkurencia pedig reális árakhoz vezetett. Nos, nincs mit tenni, be kell látni, hogy ezek az idők elmúltak.

Ma már alig kétszáz ember gyűlik össze, ők is jobbára a fellépők rokonai meg néhány unatkozó helybéli, jobbára cigányok. Leülnek a fűbe és végigbeszélik a programokat, amik egyre unalmasabbá válnak, nincs már bennük igazi tűz és élet. Most persze az eső is bezavart: pont Wyrág históriás éneke – a nap egyik fénypontja – alatt kezdett el irgalmatlanul zuhogni. Virág igazi hősként állt helyt: játszott tovább a gitárján, majd miután a hangfalakat a színpadon letakarták, a dal végén ő is feltápászkodott és beült a sátor alá folytatni a műsort, ha kell mikrofon nélkül (jó frontember lévén Virág a “Te vagy a legény Tyukodi pajtás” kezdetű közönségkedvencet hagyta a setlist végére, ami természetesen visszatapsot generált – ügyes!) . Ezzel együtt továbbra is tartom a véleményem, miszerint Balassi egy ripacs volt.

A nap másik fénypontja a Hollóének zenekar volt. (Árpi még ismerte is az egyiküket, a Sanguis in Nocte zenekarból – kicsi a világ.) Ez amolyan középkori világzenét játszó kompánia, viszonylag sok darabot ismertem a repertoárjukból, köszönhetően a Corvus Coraxnak meg a Voodooban eltöltött éveknek 2000 és 2004 között. Szeretem a skótdudát, meg úgy általában véve a mediaeval, neofolk produkciókat. Hollóék egyébként a török-magyar küzdelmet zoknikkal és műanyag kardokkal reprodukáló várvölgyi harc alatt is végig muzsikáltak, ami egyébként leginkább arról szól, hogy a gyerekek visítsanak és a felnőtt férfiak és nők kedvükre fogdoshassák egymást. De azért jó muri.

A várjáték-experience-en némiképp rontott a tény, hogy a várat épp tatarozzák, ezért nem lehetett felmászni a tornyok tetejébe, mint az előző években. Kár, pedig itt gyönyörű panoráma nyílik a hegyekre, ami szinte karnyújtásnyira van Kisnánától. A vár különben a tizennegyedik században épült, és az 1550-es években egy ostromot élt túl a törökökkel szemben – utána ment tovább a had Egerbe.

Még az esti boszorkányégetés előtt felkerekedtünk, hogy megnézzük a közeli tavakat: a kisnánait, a domoszlóit és a markazit. Ez a program sajnos dugába dőlt: a kisnánait kihagytuk, a domoszlói magánterület lett tavaly óta és le volt zárva, a markazinál pedig szörnyű dolog történt: tönkrement a fényképezőgépem, ami elszomorított és elvette a kedvem a tónézéstől.

Itthon óriási zenebona fogadott minket: a házunk előtt a parkban épp Heaven Street Seven koncert volt, a templom elé pedig minividámparkot húztak fel a sörnapok alkalmából (ki gondolta volna, hogy ilyen is van… múlt héten Rúzsa Magdi és az AFC játszott előttünk a bornapok mián, most meg egy tucat alter banda zajongott). A lényeg, hogy 23:30-ig üvöltött az agyatlan techno a halálhinta népének sikolyaival kísérve, majd végre leengedték a gumimedencéket és nem indult többet újra a hinta. Én elnézegettem a magam NatGeóját hang nélkül is, de az nagyon meglepett, hogy a rendőrök nem verték az öklüket a ház előtt: máskor 22:05-kor már ott vannak, hogy halkuljon a program.

Éljen a szombat: a fényképezőgép lehetséges utódjelöltje pedig már most felkorbácsolta az érzékeimet…