Aktuális

20 kedves mondat, amitől kíméld meg a foreveralone ismerősöket, főként engem

Értem én, hogy tombol benned a jószándék, de sajnos mi ezt annyira nem tudjuk most értékelni. Kerüld az alábbi közhelyeket, pár órán belül magunktól megvigasztalódunk különféle vicces videók hatására, addig meg inkább húzódj fedezékbe.

fucku

  • Találd meg magadban a külső és belső szépséget. Szeresd magadat. Csak akkor szerethetnek téged, ha te szereted magadat, másképp nem megy.

Ez tök igaz, csak sajnos mindig olyanok mondják, akik voltak már olyanba szerelmesek, aki viszontszerette őket. Így kissé hiteltelenné válik a bölcsesség: próbáljad nulláról és mínuszból, tesa, és éveken át, ne fél évig! Aztán meglesem, mit mondasz, ha még életben vagy, höhö.

  • Ne keress soha, és ne akarj görcsösen. A szerelem csak akkor talál rád, ha te nem keresel, csak készen állsz rá mindig, mindenkor.

Ha 175 cm, 50 kg vagy, 75 DD-s mellekkel és fenékig érő szögegyenes hajjal, és nagyon jól szopsz, ez kétségkívül igaz. 

Nekem is ez a filozófiám születésem óta, de látszólag nem túl hasznos.

Jó, én elég naiv kisizé vagyok, belőlem ez a vadászós-experimentálós gén kimaradt. Engem nem nagyon érdekelt a tapasztalatszerzés, csak egy társat akartam már 18 évesen is, akivel leélhetjük együtt az életünket.

  • Legyél inkább leszbikus. Minden férfi szemét, csak kefélni akar, meg azt, hogy kiszolgálják. Ja, és úgyis megcsal, még örülhetsz, ha meg nem üt.

Azért eddig sosem jutottam el még gondolatban sem.  Pedig voltak traumatikus élményeim.

  • Jaj, pedig te olyan szép csaj vagy, és még te se?! Neked vannak a legszebb természetes melleid, amiket nő létemre én is mindig megcsodálok.

Tényleg, és gyerekünk is lehet így együtt?

  • Ó, nem kell félni. Légy türelemmel, te is szerethető vagy. Eljön majd a te időd is.

<Erre nehéz mit írni, mert a “szerethető” szó után ki kellett menni rendbe rakni a szemüveget.>

  • Na, és mi a helyzet pasifronton? Mikor mehetek az esküvőre?

Jaja, én vagyok kistini korom óta a kontinens legvonzóbb perspektívája, egy igazi fémfatál meg Afrodité egyszemélyben, érted. Csak még kéretem magam, strófolom fel az árat, mint Saláta Sára a vásárban.

  • Jaj, hát ez egy nagyon nehéz dolog. Ha egy lánynak esze van és jól néz ki, szinte kizárt, hogy párt talál, mert a férfiak nem szeretnek versengeni.

Én se szeretek, és nem is akarok, senkivel se. A versenyszellemet kispórolták belőlem, meg  a taktikázást is.

  • Ne legyél már ilyen szigorú, miért nem szexelgetsz csak úgy kötetlenül? Például velem?

Ja, kösz. Jófej vagy.

  • És te nem is akarsz magad mellé soha senkit?

Há’ má’ hogyan akarnék, olyan élvezetes dolog az, amikor a telefonkönyvből random módon választott lakatos nem kér pénzt a kilincs megjavításáért, mert megsajnált, hogy “nincs férfi a közelben, aki ezt megcsinálja”. Az is jó móka, hogy minden második vacsora fele rámrohad, mert valahogy mindig elméretezem az adagokat magamnak.  Azt meg kimondottan élvezem, amikor egyedül járok olyan rendezvényekre – esküvők, filmvetítések, grillpartik – ahol mindig, mindenki egymás szájában lóg, és a gyerekeit is elhozta.  De a legjobb persze az esküvői és bébifotókat nézegetni a Facebookon, hát már miért fosztanám meg magamat heti három kiadós bőgéstől csak azért, mert nekem is van netántán párom?

  • Ó, pedig te olyan jól elmókázol a gyerekekkel. Azt hittem, neked is van kettő-három.

<…>

  • Nem kell ennyit válogatni. Senki se elég jó, aztán majd hetvenévesen ott ülsz egyedül a szociális otthonban.

De mit tehetnék? Én nem vagyok ez a “próbáljuk meg, hátha lesz belőle valami, egyedül olyan szar” típus. Ha nem érzem, hogy van fantázia a dologban, nem feszegetem a témát. Tudom, hogy emiatt haragszanak rám egy páran, és fájdalmat is okozok néha. De mit tehetnék? Erőszakoljam meg magamat?!

  • Ne aggódjál, a nagymamám is talált magának társat Loveboxon.  Mindenkinek van esélye.

Nem lehetne, hogy ne kelljen is fasságokon keresztülmenni, csak úgy megismernék valakit, élőben és spontán, és barátok lennénk, de vonzódnánk is egymásoz, meg ilyenek? Ja, túl sokat kérek már megint.

  •  Jaj, pedig te olyan édes vagy. Én simán udvarolnék neked, ha nem lennék 10 éve házas két gyerekkel/nem élnék Ausztráliában/nem volnék meleg.

Feldobtad a napomat, köszi.

  • És tényleg akarsz családot? Belőled nem nézném ki. Hát, akkor húzzál bele!

Ja, majd veszek egy versenymotort.

  •  Meghívhatlak moziba?

Kedves, hogy megsajnáltál, én eléggé hiszek a sorsszerűségekben.

  • Egy kicsit nőiesebben kellene öltözködnöd, magassarkú, kosztüm, blézer…

Meg kolomp a nyakamba, ja, és krumpliorr. Én magamat nem adom fel, és másnak se kell miattam.

  •  Lesz még jobb is, ne keseregj.

Ez nyilvánvaló, vannak egész jó éveim, amikor nem kesergek ezen, csak élem az életemet.

  • Tudok jó szexshopokat, hidd el, jobban jársz.

Egyedül már nagyon jó vagyok segédeszköz nélkül is, köszi, csak kissé unalmas a menü.

  •  Szeretned kell az egyedüllétet, hiszen csak így vagy teljes hold, aki másik teljes holdat vonz.

Én szeretem is, sőt. A magányt már kevésbé.

Akkor mit mondhatsz? Hát, bármi mást, asszem.

Amúgy meg nem kell cidrizned, ha spriccelve bőgni látsz minket, fél órán belül már úgy is röhögünk valami ökörségen, és gratulálunk az eljegyzésetekhez/esküvőtökhöz/első/ötödik gyereketekhez. Szívből.

Advertisements
Eszter névjegye (832 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

31 hozzászólás 20 kedves mondat, amitől kíméld meg a foreveralone ismerősöket, főként engem bejegyzéshez

  1. Áááá, tudom, komoly téma, én most mégis olyan jót nevettem. És ha most már valaki kérdezget a hiányzó férjről (mondjuk, engem nem nagyon szoktak), ennyit fogok mondani: “…még kéretem magam, strófolom fel az árat, mint Saláta Sára a vásárban.”

    • Én is szoktam ezeken a dolgokon, amikor élőben bevágom a frankót a meghökkent hallgatóságnak. Volt, hogy elsírtam magamat vagy szégyenkeztem, de ma már lazán bevágom a frankót. :))))

  2. Ezek a gondolatok még úgy is kitűnően szárbakapnak, amikor már túl vagyunk olyan kapcsolaton, ahol volt kölcsönös szerelem meg szeretés. Mondjuk nyilván könnyebb fejberúgni magamat, h heló, mi az, hogy nem vagy elég szép/jó/nőies/izgalmas/okos, amikor volt idő, hogy. (A válasz meg ilyenkor az, hogy ja, _volt_, a kivétel erősíti a szabályt :D)

    • Ezt az érzést ismerem, más fronton. Az emberi elme gyárilag szkeptikus. Átélek valamit, ami jó, és már egy órával később kételkedem, hogy tényleg jó volt-e ÉS TÉNYLEG ÁTÉLTEM-E. LOL

  3. Hát ez nem kicsit a szívemből szólt! Nagyon-nagyon-nagyon igaz. Na de másrészt jó volt derülni magamon, köszi, hogy mindezt leírtad :)

    • Örülök, hogy szívhez szólt, de te még olyan zsenge vagy, hogy nincs mitől tartanod. :)

      • Igaz, hogy 11 évvel fiatalabb vagyok nálad, de meglepődnél, mennyire magamra találtam a soraidban. Tudom, sokkal jobb helyzetben vagyok, de nekem is szarul esik, mikor az évfolyamtársam a 21. születésnapomon azzal jön, hogy csak én vagyok az egyetlen az összes ismerőse közül, akinek ennyi idősen még nem volt komoly kapcsolata. Vagy mikor a nagymamám képes felhívni egy átbulizott éjszaka után csak azért, hogy megkérdezze, sikerült-e az éjszaka bepasiznom. Aztán nekem is jöttek ezzel, hogy túl válogatós vagyok, hogy ne keressem a szerelmet, hogy menjek szexshopba stb. De amúgy egy-két sírós estén kívül én is eléggé lazán veszem a figurát, tudok röhögni magamon és a helyzetemen, úgyhogy ennek azért még örülök :)

  4. khm.

    kicsit nehéz szavakba önteni a fejemben támadt rengeteg gondolatot. először is küldök egy bazi nagy ölelést, amit hamarosan személyesen is kézbesítek. másodszor pedig kénytelen vagyok elismerni, hogy a bejegyzésről saját magam jutottam eszembe. de kinek nem? mármint nem mindenkinek én (remélhetőleg), hanem saját maga.

    én csak azért nem nevettem egyik humoros szófordulaton sem, mert hasonló cipőben járunk. örülök, hogy ezt így fel tudtad vállalni, hamarosan talán nálam is lesz egy ilyen poszt. a saját aggályaim közül szerencsére még hiányzik a gyerektéma – csak olyan szinten merül fel, hogy épp tegnap állapítottam meg, nem is tudom már, minek a kapcsán: kész mázli a spermabankok létezése.

    mert igen, előbb tudom elképzelni, hogy bemenjek egy bankszerű épületbe, ahol pornómagazinok sorakoznak a recepción, és közlöm: csókolom, kérek fél deci okos és szép gyereknek való gecit, mint azt, hogy legyen mellettem valaki, akivel azt akarjuk, hogy szülessen egy kis félig ő, félig én. (abszolút követendő minta van előttem a szüleim képében, tehát mindez színtisztán belőlem ered.)

    egy kapcsolatom volt eddig összesen. négy évig tartott, azon kívül a kezemet sem fogta meg soha senki. ennek már öt éve, s ha holnap bekopogtatna a nagy ő, valószínűleg közölném vele: üljél le kisapám, és szórakozzál kulturáltan szeptemberig, mert most nagyüzemi műfordítósat játszom. (szeretem arra összpontosítani az energiáimat, ami csak rajtam múlik.) ami bennem extra freakség, hogy konkrét célszemély hiányában nincsenek szexuális vágyaim, vagy annyira tudatalattiak, hogy semmilyen formában nem nyilvánulnak meg. a próbálkozók pedig kifejezetten taszítanak.

    visszatérve rád: én téged látlak boldogan, családdal – nem is olyan sokára. legyen így most! (hálóinges foreva’!)

    • Ez, kérlek szépen, az egyik legtökéletesebb, legkerekebb komment itt a blogon, pedig van néhány… Van benne minden: reakció, szeretet, őszinteség, irónia, és valahogy úgy érzem, mindre nagy szükség van. Kívülről mindig mások helyzete tűnik tökéletesnek, pedig ki tudja, a hibátlannak tűnő kapcsolatok mögött mi minden van.

      Nem tudom, a te esetedben valahogy nem merült fel, hogy kóros állapot az, ami van, mert éppen máshol a figyelmed fókuszpontja, ami egyfajta természetes szelekciót tesz kötelezővé. Spártát. XD Asszem, a közös pont persze a félelem, a megfelelési kényszer és a menekülés… bár valahogy az egésznek a legmélyén, a legsötétebb napokon is hiszek abban, hogy van más út is, mint amin most vagyunk, és ez csak átmeneti állapot.

      Csak a következő lépcsőfokot nem látom…

      *ölelés vissza, bazinagy*

  5. Most írjam, hogy èn se hittem? Hogy èn is ezerszer feladtam már? Hogy engem is mindenki ezekkel közhelyekkel tömött ?
    Hogy hiàb a van meg az ember, attól még nem lesz meg az eskűvő, gyerek, rózsaszín galamblufi – pl piszkos anyagiak vagy mondjuk betegség miatt?

    Inkàbb szeretettel meghívalk hogy tarts velem jövő szombaton a Hanàk Klos túràn s beszèljük ki a világ dolgait. Ezeket is.
    Várlak szeretettel!

    • Mindenképpen ott leszek, most már biztos, ha belepusztulok is, mert mostanában nem volt lehetőségem rágyúrni a projektre. :D

      Egyébként inspiráló azt olvasni, amikor valakinek sikerül társra lelni, és tudom azt is, hogy ez nem csak szerencse, hanem munka is. Önismereti munka, és közös munka a másikkal.

      Nekem sokszor ez az egész színtér olyan idegen: hogyan kell viselkedni, mit kell csinálni, hogyan kell elég jónak lenni, mit lehet tenni, hogy az ember ne okozzon csalódást, hogyan lehet megóvni magunkat a fájdalomtól úgy, hogy közben közel engedjük a másikat…? Ezek mind költői kérdések, amire egy kínai csávó hadarja a választ a Nagy Fal tetejéről, erős háttérzajban.

      • Na majd nézek egy buszt Gyöngyöstől fel a rajtba, ha velem tartasz, megbeszéljük, ami erről eszembe jutott :)
        Örülnék ha végre személyesen is találkoznánk.

        Nem fogsz belepusztulni amúgy, annyira nem lesz vészes, nyugi.

      • Szent Isten, most esik le – aznap lesz a csakazolvassa blogtalálkozó, visszaérünk még addig Pestre? :O

        • Ú, engem most inkább az eső izgat, ugye addig eláll??? Blogtalira én is akartam menni, de ugye a túra után már nem jutok el Pestre, és a vasárnapot apukámmal akarom tölteni akkor már. Amúgy no worries, nem csak Gyöngyösre, Pestre is van vagy 3 különbusz, de ugye az én összes cuccom Gyöngyösön van, ami nem ad flexibilitásra lehetőséget. Anyway, mailben felveszem veled a kapcs.-ot mindjárt, csak épp rohanok. XD.

  6. Bocs, de besírtam! :) :(

  7. Ismét nagyon betalált! Kiegészíteném a sort még egy bicskanyitogatással: “Hát igen, én is csinálhattam volna karriert/több diplomát/doktorátust/[egyéb szellemi teljesítmény behelyettesítendő], de én a családalapítást választottam.” – Jóvan, akkor örüljél, hogy az élet megkínált két lehetőséggel, amelyek közül választhattál, nem pedig csak egyet dobott, hogy “na, kell vagy nem?”

    • Köszönöm, tökéletes kiegészítés, nem is értem, hogyan hagyhattam ki. Az, amikor ezt egyfajta választási lehetőségként tárják elénk, amikor a valóságban szó sem volt ilyenről, mindig nagyon felzaklat. Amikor tévéműsorban arról értekeznek a lógusok, hogy miért várt a családalapítással XY/sok mai nő/férfi a negyedik ikszig. Szívesen beleordítanék az illető képébe: baszki, feltételezed, hogy MINDEGYIKÜKNEK volt ilyesmire lehetősége huszonévesen???????? A többségünknek nem volt olyan – vagy semmilyen – párkapcsolata, esetleg anyagi helyzete, egészsége, érzelmi stabilitása, satöbbi, és csak úgy szűk réteg van, akinek ezeknek legalább egy része megadatott, tehát abban a helyzetben volt, hogy választhatott egyáltalán. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik egyszerűen így döntenek a lehetőségeik ellenére, mert így érzik helyesnek: kinek van joga ezt felülbírálni, kinek van ehhez köze???

  8. Nagyon jó és elgondolkodtató poszt: most azon gondolkodom, hogy ezek közül melyiket mondtam már valamelyik egyedülálló barátnőmnek… És szégyellem bevallani, de egye fene, felvállalom, hogy kicsúszott már a számon, hogy “próbáld meg szeretni magad” és “ne keress görcsösen” és az is, hogy “pedig te olyan gyönyörű vagy”.

    Mert az ember néha annyira nem tud semmi okosat, vagy bölcset, vagy jót mondani, amikor a legjobb barátnője sírva felhívja az éjszaka közepén, hogy olyan magányos, és retteg, hogy soha nem lesz pasija, se gyereke, és akkor az élete értelmetlen lesz – mégis mi a teendő ilyenkor? Meghallgatod, együtt érzően hümmögsz, de valamit mondanod is kéne, miközben te is a legszívesebben bőgnél azért, hogy neki milyen rossz és aggódsz, hogy nehogy valami baromságot csináljon. Az meg olyan hülyén hangzik, hogy nézd, nekem is sikerült, miközben nem tudok se tippeket, se receptet adni – maximum csak a reményt, hogyha nekem, a balféknek összejött valahogy, akkor talán neki is…

    • Hát, fel van adva a lecke, az fix, mert nem lehet ilyenkor jót mondani, ha jobban belegondolok, épp ez az utolsó bekezdés iróniája is, ugye. Majd írok egy posztot valamikor a témákról, amelyekre nem lehet igazán bölcsen reagálni, illetve bármilyen okosságot vetne el az ember, kiveti magából a föld a magot. Balfék meg má’ dehogy vagy, ember! XD

  9. A közhelyek durrogtatása jó szokásom, viszont visszafele már csak szemöldököt vonok és mélyet mordulok: “Kímélj meg!”. Ha valaki szolidáris vagy együtt érző szeretne lenni és nincs tapasztalata a témában nyilván az általad is szervírozott menüről fog választani valami böszmeséget :)
    Épp a Temptyről jövök és végre azt látom (sajnos, nem sajnos), hogy más is van így ezekkel a párkapcsolatos dolgokkal. Személy szerint soha nem éreztem izgága vágyat, hogy virágról virágra szálljak, pedig genetikám megkövetelné vagy mi a fene. Egyszerűen jól elvagyok magamban, szeretem az egyedül töltött időt, amikor fejlődhetek, tanulhatok, új dolgokat ismerhetek meg, új élményeket szerezhetek stb. A nagy szerelem idején is – mikor két kézzel kaptam a nagy Ő után – valahogy mindig “végre, egyedül vagyok” sóhajtással konstatáltam, hogy alig maradt valami abból a hétvégéből, mikor nem kell megfelelni, meg meccseket játszani, esetleg meggyőzni valakit, vagy ellenkezni valaki más meggyőződése ellen.
    A filmvetítésekről jutott eszembe (és mosolyogtam jókat magamban), hogy imádom a filmfesztiválokat – most is zajlik ugye a Titanic – és az utóbbi két évben rájöttem: ha elmélyült moziélményre vágyom, akkor csak és kizárólag egyedül vagyok hajlandó beülni a terembe. Csapatos blockbusterekre meg egyébként is sajnálom a pénzt, így a társasági élet megmarad a Szimpla kocsma szintjén, vagy egy jó éttermi falatozós, borozós, beszélgetős szeánsz keretében.
    Egy szó mint száz – és nem akarom bővíteni a listád – egyszerűen csak annyit írok: mindenki úgy érzi jól magát ahogy. Ha valaki mindig egyedül van, akkor nem kell azonnal rárohanni és megvigasztalni :)

    • Az a baj, ha baj ez, hogy én is nagyon szeretem a szabadságot, egyedüllétet. Éppen ezért nem adom fel csak azért, hogy legyen pár kellemes óra, ha csak nem tényleg vagyunk valakivel annyira fontosak egymásnak, hogy ez ne áldozat legyen alapjáraton, hanem öröm.

      Óóóó, én már a házibulik híve vagyok, főként szabadban, sz’al megértem a dolgot. De a mozira azt mondom: akkor jó a közös filmezés is, ha vágysz megosztani a másikkal az élményt. Annak is van bája. :)

  10. “egy igazi fémfatál” – ez hatalmas elszólás. :)) ,de az egész poszt nagyon jól meg lett írva.
    És, hogy valamit a bejegyzéshez is szóljak, ha nekem bármilyen megoldhatatlannak tűnő problémám akad, általában azzal vigasztalom magam, hogy rajtam kívül számtalan ember tudhatja ezt magának, és ilyenkor megfogalmazódik bennem… nem biztos hogy velem van a baj.

  11. “Nekem sokszor ez az egész színtér olyan idegen: hogyan kell viselkedni, mit kell csinálni, hogyan kell elég jónak lenni, mit lehet tenni, hogy az ember ne okozzon csalódást, hogyan lehet megóvni magunkat a fájdalomtól úgy, hogy közben közel engedjük a másikat…? Ezek mind költői kérdések, amire egy kínai csávó hadarja a választ a Nagy Fal tetejéről, erős háttérzajban.”

    Erre reagálnék.
    Kellenek ezek a kérdések, át kell rágódni rajta, majd jó esetben eljutni oda, mint gondolkodó és értelmes női lényeknek, hogy lófaszt! Nem adom fel magam hogy tetsszek, mert pont attól leszek kétségbeesett. Persze nem tudom Te mennyire vagy kétségbeesett, nem akarom összehasonlítani a helyzetet, mert én a gyerek projekten túl vagyok, nekem most csak a társ, férfitársaság az, ami hiányzik.
    Mégis hasonló, mert ezeket a gondolatokat én is legyezgettem a fejemben pár hónapig.
    Most úgy vagyok vele, hogy semmiképp nem viselkedem másképp, mint ami épp jön, ami én vagyok. A csalódásoktól nem tudom megóvni magam, és a sokadik után nehezebb elengedni magunkat, de egyszerűen muszáj, mert ahol a csalódás szara bejön, ott jön be a kellemes tapasztalás, a szeretés is.

    És ahogy korosodunk tudhatjuk: a hozzánk illő férfi is korosodik, átesik hasonlókon, úgyhogy majd egyszer talán együtt támogatjuk egymást. Remélhetőleg nem tolókocsiban ülve.

    Itt leírom, a blogomon nem: néha arra gondolok, teljesen elkúrtam az életem. 40 éves vagyok, van 5 gyerekem. Az érzés nem a nem a gyerekek miatt van, hanem azért, mert kereken 19 évet áldoztam olyan férfiakra (kettőre) akiket darabonként fél évig szerettem. Mert annyira hülye voltam, hogy csak na. Ez bizony az életemnek alig kevesebb mint a fele, a maradékból 14 év gyerekként telt el, nem számít itt és most, szóval nagyon kevés az, amire pasiilag jóként emlékezhetek.
    Abba is hagyom, mert szar belegondolni a hülyeségembe.

    • Húúú, több dolog is eszembe jutott, nézzük sorjában:

      1. Ez egy mélypont volt, amit kellő öniróniával megragadtam, aztán kiléptem belőle. Megtapasztaltam néhány érdekes, különleges dolgot előtte és utána is, és épp arra jutottam, amit te is írsz: én nem fogom szégyellni magamat azért, amiért olyan vagyok, amilyen. Érdekes, de vannak szakaszok, amikor ostorozom magamat, amiért hülyén viselkedtem, de aztán leesik a tantusz: ilyen vagyok, és oka van annak, hogy az jött ki belőlem egy adott pillanatban,ami.

      2. Valószínűleg annak is oka van, hogy neked az a két férfi volt a meghatározó pont, nem lehet azt mondani, hogy egyértelműen hiba volt. Akárhogy is, rájöttél, és 40 évesen bőven nem késő ehhez. Viszont azt látom, hogy társat nem lehet görcsösen keresni. Az jön, a jönnie kell, és beengedjük. Igen, épp azon az ajtón, amiken a csalódások is jönnek.

      3. Csalódások. Olyan ez, mint a nagy eséseim a Téli Mátra túrán. Tele voltam kékfolttal, óránként hatszor estem-keltem a tükörjégen a hegyekben, de aztán rájöttem: hé, ha vigyázok, ez a legrosszabb, ami történhet. Ez nem is olyan szörnyű, és az élmény kárpótol. Szóval, most valahogy így vagy ezzel. Nem is várok semmit: csak úgy örülök, hogy lehetek, megélek-megértek ezt-azt, és nem tudok igazán haragudni arra, aki… másképpen reagál, mint szeretném.

  12. Ó, régi cikk, de nekem most esett nagyon jól :) Ezen a téren mind a mai napig ledöbbenek azon, hogy az emberek mennyire nem érzik magukon, mikor érzéketlenek. Most épp olyan helyzetben vagyok, amikor több irányból is kapom az ívet, hogy mit s hogy kéne tennem, hisz az életemnek rajtam kívül mindenki szakértője :P (Viszont épp most olvastam wmn-en egy nagyon cuki választ a “miért vagyok szingli?” kérdésre, amit elraktározok szükség esetére: “mert nem küldtem tovább nyolcadikban azokat a láncleveleket” :):):)

  13. “mennyire nem érzik magukon, mikor érzéketlenek”
    Mert szerintem nem is nagyon érdekli őket :(

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Egyedül is egyensúlyban | tempty blogja

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: