A miniszterelnök, aki hathetes mellől dolgozik és a magyar nő, aki kiszorul vagy feketézik

Az megvan, hogy Új-Zélandnak jelenleg fiatal, 37 éves miniszterelnöke van, aki történetesen nő, és nemsokára szülni fog? Jacinda Ardern azt mondja, hat hét szülés szabadságot tervez – pont mint Marissa Mayer, a Yahoo vezérigazgatója pár éve. Na, nyilván áll a bál, de legalább el lehet gondolkozni a női szerepeken és lehetőségeken újra.

A high power karriert mindig a család sínyli meg, csak míg ez apáknál alap, az anyákat elítélik miatta

(szerepek)

A miniszterelnök esete kapcsán alapvetően két irányban indult el a diskurzus: az egyik kérdés az volt, hogy ha a csemete körüli feladatok 80 százalékát delegálja, akkor ugyebár minekszülazilyen, hiszen gyermeke biztosan megszenvedi hiányát, a másik pedig az, hogy ha anyaként (legalábbis részben) odateszi magát, akkor vajon képes-e ennyire picike, sok törődést igénylő gyerek mellett ellátni államfői feladatait. Tudjuk persze, hogy a miniszterelnökök és topcégek vezérigazgatói jellemzően nem igazán töltenek sok időt a gyerekeikkel és komplett személyzet segíti családi életüket, de mivel ezeket a feladatokat korábban kizárólag férfiak, majd később idősebb, gyermektelen nők látták el, a fiatal kisgyermekesek kapcsán újra és újra  kérdések és kételyek sora merül fel.

Szóval, annyit azért leszögezhetünk, hogy hat hét szülési szabadság nyilván nem ideális sem egészségügyi, sem lélektani szempontból, még ha az amerikai nők többségének ennyi is jár alapból (és a francia nők sem állnak sokkal jobban a maguk tíz hetével). Az első három hónap még amolyan negyedik trimeszter, a baba az anya testközelébe érzi igazán biztonságban magát, és sok esetben a nőnek is eddig tart, még teljesen felépül a gyermekágyból. Tudjuk, hogy a WHO szerint a szoptatás legalább 6 hónapos korig ajánlott, és ebben az időszakban – a hozzátáplálás megkezdése előtt – még átlagosan 2-4 óránként eszik a poronty, ami elég intenzív jelenlétet kíván.

Maga a táplálkozás része a dolognak lefejt tejjel vagy donortejjel ki is váltható (sőt, a tápszeren is felnő egy baba), más kérdés persze a szoptatás nyugtató, fájdalomcsillapító hatása, az általa születő szoros kötelék. Ardern esetében a másik szülő, az apuka ott lesz  gyerek mellett, így a biztonságot nyújtó állandó szoros testkontaktus és ezáltal kialakuló biztonságérzet és kötődés adott. Igaz, nem anyuval, hanem apuval, de közben meg fontos hangsúlyozni, hogy kutatások tucatjai igazolják: az édesapa hiányát ugyanúgy megszenvedi a gyerek, mint az anyjáét. Nem kell hozzá nagy matek, elég persze az anekdotikus evidencia is: mindenki ismer legalább öt olyan embert, aki ugyan egy fedél alatt nőtt fel az apjával, mégsem volt jelen az apa az életében, és emiatt az illető sokat szenvedett (hiába volt meg mindene anyagilag).

Szoktunk beszélni a minőségi együtt töltött időről is, és bár valóban jobb egy boldog, kreatív, önmegvalósító szülő napi 4 órában, mint egy kiégett felmosórongy napi 24-ben, azért ilyen kaliberű high power karrierek esetén már ennél nyilván többről van szó: itt a szülő komolyan kimarad a gyerek életének nagyobbik részéből az első pillanatoktól a felnőtté válásig, ezen nincs mit szépíteni. Csak míg ezt a kimaradást a társadalom az apák esetében nemhogy elnézi, de szinte természetesnek is tartja, a nők esetében már főbűn, ami egész személyének hitelességét is megkérdőjelezi. Holott ahogy férfiak esetében is gyakran előfordul, hogy második helyre szorul a család, úgy ez a nőknél is megesik: köztük is ugyanúgy van erősen elhivatott (miniszterelnök), született zseni (tudós) és totál karrierista (vezérigazgató), mint a férfiak között. Árt ez a családi életnek? Igen, ezen a szinten már persze, de ideje elfogadni, hogy nőknél és férfiaknál ez egyaránt előfordul.

A családbarát kormány igenis támogassa a kisgyerekesek rugalmas, kedvező feltételű munkavállalását!

(lehetőségek)

A másik kérdés az, hogy vajon alkalmas marad-e új szerepe mellett a régiek ellátására: Ardern nagyjából kétnaponta kénytelen emlékeztetni a kétkedőket, hogy nem gyámság alá helyezték, hanem szülni fog. Hormonok ide vagy oda, képességkészlete és kompetenciái emiatt nem változnak. Más kérdés, hogy még a gyerek körüli feladatok jelentős részének delegálásával is marad neki szülői feladat bőven, de a két üzemmód nem zárja ki egymást, ha énekel és mesét is olvas esténként, nem fogja az országházban is ezt tenni (pár a politikusok ebben is jók, szépen mesél mind). Ez a kérdés persze az új-zélandi miniszterelnökön túlmutat, és abszolút aktualitása van a topvezetők világán túl, a hétköznapi anyák esetében is. Merthogy teljesen egyértelmű, hogy attól még, hogy valakinek gyereke született, az első félévben is ugyanaz a szakember marad, aki azelőtt volt. Aki pedig nem topkarrierben gondolkodik, annak napi két vagy heti öt óra is elég lehet, hogy képben maradjon. Van-e erre lehetőség?

Azért fontos erről beszélni, mert jelenleg a CSED mellett keresőtevékenységet folytatni nem lehet, vagyis nyilvánvalóan abból indul ki a kormány, hogy hat hónapig nem dolgozik az anya (a CSED apának csak az anya halála, betegsége, alkalmatlansága esetén járhat). Ez a minimum hat hónapra ajánlott szoptatás és hozzátáplálás előtti érzékeny időszakot látszólag fedi, de közben két dolgot figyelmen kívül hagy: az egyik az, hogy a többség számára létezik anyagi szükségszerűség is, ami hat hónap kiesést nem bír ki, a másik pedig az, hogy akiknél nem anyagi, ott gyakorlati, esetleg lelki szükségszerűség a tevékenység folytatása napi két órában, otthonról. Jelenleg a szellemi munkás (a könyvelőtől a telemarketingesen át a adminisztrátorig) és a kézműves (a szövőtől a virágkötőn át a varróig) ugyanúgy dolgozik a kicsi mellől, a szolgáltatók (a masszőrtől a fodrászon át a magántanárig) jelentős része is fogad egy-egy klienst, csak épp feketén, illetve egyéb kiskapukkal teszi. Emiatt még nem éri meg lemondani a CSED-ről, és a vállalkozás fenntartásához sem elég ennyi bevétel.

A GYED mellett, ami a gyerek féléves korától jár, már lehet vállalkozni, de a vállalkozás alapdíját ugyanúgy meg kell fizetni. Holott számos anya gondolkozik abban, hogy nem megy vissza jó ideig dolgozni, hanem saját vállalkozást indít, hogy többet lehessen a gyerekével. Ezeknek az induló vállalkozásoknak nagy segítség volna, ha legalább a kezdeti, felfutó fázisban – amikor még kevés a kliens – legalább kedvezményt adnának a GYED-en lévőknek, épp úgy, ahogy a diákoknak és a nyugdíjasoknak. A TB a GYED miatt úgyis adott, családi adókedvezmény a vállalkozóknak pedig nem jár. De hagyjuk a vállalkozásokat: ha valaki nem indul el önállóan, akkor alkalmazottként tud. Heti néhány órában viszont alkalmi munkavállalóként, ami után a munkáltatónak jelentkezik jelentős pluszköltsége. Mi történik tehát? Arra a néhány órás munkára nem veszi fel az anyát, vagy ha igen, megint csak feketén teszi. Senki nem jár jól, legfeljebb az, akinek a zsebében már amúgy is sok pénz van, és profitál mások kiszolgáltatottságából.

Ha a kormány valóban családbarát lenne, engedné a CSED alatti keresőtevékenységet, és a CSED és a GYED, GYES alatt elengedné, de minimum mérsékelné mind a vállalkozás alapdíját (kizárólag iparűzési adót kellene fizetni), mind pedig az alkalmi munkavállalóként foglalkoztatott friss anya után fizetendő járulékot a munkaadó számára – legalább bizonyos összeghatár alatt, a visszaélések elkerülése érdekében. Így lehetőség nyílna a kisgyerekes anyák részmunkaidős foglalkoztatására a jelenlegi kiesés és versenyhátrány helyett, így a nők anyagilag nem válnának kiszolgáltatottá, a gyerekes családoknál nem zuhanna a gyerektelenekhez képest az életszínvonal, a munkaerőpiacról nem szorulna ki hosszú időre a nő, a szakmai tapasztalatok és az önmegvalósítás pszichésen is kedvezne az anyának, így a gyereknek is, mindennek pedig még némi gazdaságélénkítő hatása is lenne (a kisgyerekes anya rengeteget vásárol, ha nem üres a zsebe). És persze rengeteg olyan anya is otthon maradna, aki most korán kényszerül visszatérni a munkahelyére főállásban, mert nagy az anyagi nyomás, és nincs más lehetőség. A GYED-re és a GYES-re vonatkozó részek természetesen az apára is vonatkoznak, ugyanis ezekben az ellátásokban már ő is részesülhet.

Ami azt illeti, ez volna az igazán családbarát intézkedés, nem a CSOK. Persze, ez sem kötelező, csak akkor ne tessék sírni a demográfiai konferenciákon. Bárcsak lenne nekünk is egy fiatal, kisgyerekes női miniszterelnökünk, aki mindezt átlátja!