Ünnepi beszéd az emésztőgödörből

paródia*

Október huszonhárom van, milyen gyönyörű is ez a nap, hétágról süt a Nap. Ó, mily’ gyönyörű, nap, Nap, erre is csak a mi csodálatos nyelvünk képes! Hiába, miénk a teremtés nyelve, épp ezért a kánaánita-esszénus-turáni-sumér-szkíta-hun-magyaroknak van a legnagyobb esélyük a példamutatásra és a megvilágosodásra. P-éld-a-mutatás, érted, élni és mutatni kell a példát, nekünk. Meg-világ-oso-dás, érted, a világ szó magában foglalja a fényt és magát az univerzumot is. Cso-cso-cso-csodálatos, neeem?

Jaj, bocs, hogy itt össze-vissza dadogok, de beleestem ebbe a szép nagy gödörbe, amit a mocskos illuminatis zsidók ástak nekem, és kihívást jelent úgy beszélni, hogy közben centiről centire beborít a bélsár. No, ne hidd, hogy panaszkodom, engem nem zavar a gödör és a bélsár, és ennek két oka van. Az egyik, hogy tudom, semmi sem történik véletlenül, a “véletlen” csupán annyit tesz, hogy nem véltem volna, hogy megtörténik. Mint ahogy ezt sem, de attól még az én legfelsőbb énem döntése volt bezuhanni ide, a sötétségbe, hogy érezzem a fényt, a Fényt. Meg hát ugye, nem is rossz itt: igazából jól vagyok, jól vagyok, jól vagyok, és nemsokára értem jönnek, kihúznak innen, és akkor fent is élvezhetem ezt a csodálatos október huszonharmadikai ragyogást.

Szóval, arról akartam beszélni, hogy mi, turáni-sumér-szkíta-hun-magyarok a világ, vagyis hát a Világ, tehát a Fény, a Szent Ragyogás hírnökei vagyunk, és azért nyomnak el minket – például ötvenhatban vagy most, ez az emésztőgödör-ásó szemét zsiráf – mert jaj bizony a földi hatalmi hierarchiának, ha a fajtánk felébred. Mágikus képességekkel élő, tiszta és szép aranykori szellemcsalád vagyunk, ezért itt a sátán vaskorában kutyául szenvedünk, de már ébred a vérünk. Két hónapja, amikor én is rájöttem, hogy isten vagyok, csináltattam gyorsan egy székely-magyar rovásírásos arvisura-tetoválást a ribancrendszám helyére, a meng mein csakrám bejáratához, rögtön meg is emelte a rezgésemet tökre. Lett vagy hetvennégy méteres aurám, csak úgy ugráltak benne az ősmagyar angyalok, rám köszönt Vazul is. Itt, a Pilisben varrattam magamra, ahol a dimenziókapu van, Dobogókőhöz közel, ami a földgolyó szívcsakrája, bár a Dalai Láma tagadja, lefizették a Rotschildok őt is. Lassan már ezeket a nagyerejű szent rovásokat is kisajátítják az elnyomók, akár a Salamon pecsétjét, de ezt nem hagyhatunk.

Jó, jó, most jöhetsz ezzel az Egység-dologgal meg minden, de ami a miénk, az a miénk. Rendben van, mi mind egyek vagyunk, a Fény gyermekei… de Ábrahámmal meg Kanalas Rómeóval azért nem, hagyjál már. Jézus is megmondta, hogy az ördögatyától valóak, az ő istenük, Jahve nem jóisten, hanem vérengző, féltékeny zsidóisten, na, csak ezt elfelejtették kivenni a Bibliából, mint a többi igazságot. Tudni kell, mi merre az arra, drága testvérem, az Újszövetséget is a zsidók pénzelték, ezért igazabb mindennél az ősi, tiszta, egy, mágikus rovásírásunk, amit tűzzel-vassal irtott ki a zsidó pápa, hogy vinné el őt is a rosseb, vesszen Trianon… Na, de én persze nem ítélkezem, a legjobbakat kívánom ellenségeimnek, még a szőröstalpú románoknak meg a tolvaj cigányoknak is, mert még az kéne, hogy beszopjak valami szar karmát, most, hogy ilyen közel van már a dimenzióváltás…

Hát igen, drága magyarszívű testvérem, te, aki beszéled ezt a csodálatos nyelvet, a teremtés nyelvét, nyakunkon már a december huszonkettő, a szétválasztás megkezdődött, lesz itt nemulass két hónapon belül. Azt hiszem, sőt: tudom, hogy a gödörben jobb itt és most a jelenlétem nekem, mint fent, az elnyomó illuminátus vaskori igája alatt. Emlékezz meg tehát október huszonharmadikáról, mert ötvenhatban se segített nekünk se Európa, se Amerika, és most se fog… de mi azért kijövünk majd a dimenziókapu nyitásakor a gödörből, és megmentjük a világot, a Világot. Hajrá, hajrá, vesszen a kormány, éljen Nagymagyarország, testvé…. [glutty, glutty]…!

---

*ami nem azt jelenti, hogy nincs egyetlen igaz gondolat sem a leírtak közt, csak arra az ellentmondásra és belső káoszra hívja fel a figyelmet, ami az önigazoló, tagadásban élő, eszképista, féligazságokba kapaszkodó tévelygőkre jellemző a mai magyar spirós berkekben.