Aktuális

A legbetegebb szexjátékok a vámpír-dildótól az elflányig

A szexuális kiegészítők feldobhatják a kettesben töltött perceket, ugyanakkor a felnőttjátékok birodalma elképesztő blődségeket termek ki magából néha. Igaz, ne kívánd felebarátodnak, amit magadnak kívánsz, mert lehet, hogy más az ízlése…

  • Hello Kitty-vibrátor (Babeland.com)

A dolog egyfelől aranyos és remek marketing-stratégia, hiszen voltaképpen bármit el lehet adni, amin a Sanrio által gyártott masnis cicafej vigyorog. Másfelől viszont nem feltétlenül tesz jót a szexuális életünknek, ha körös-körül színes figurák mosolyognak ránk. Jó-jó, tudjuk persze, hogy vannak, akik kimondottan erre izgulnak (lásd Hatalmas mellek, óriási popsi és Donald kacsára élvezés című cikkünket), de azért egyelőre ők tartoznak még a kisebbséghez. Jobb esetben pedig a szex felnőtt dolog.

hellokittyvibe

  • Vámpír-dildó (EdenFantasys.com)

Úgy látszik, az Alkonyatnak köszönhetően csúcsra járatott vámpír-őrület olyan piacot hozott létre, ahol minden kelendő, amihez a kis vérszívóknak közük van (lásd a vicces Alkonyat által fémjelzett heroin-csomagocskákat, amelyek pont tegnap kerültek holdnapvilágra). Most már örülhet a felnőtt-ipar is, hiszen van vámpír-dildó is, vagyis egy remek műpéló, ami a képzeletbeli vámpírhímtag küllemére és megjelenésére hajaz: sápadt, szikrákat szór és harap – uuuuh.

vampir

  • The Accomodator, a bizarr áll-álpénisz (TheAdultToyShoppe.com)

Állhoz erősíthető műanyag péniszutánzat, ami kedvez a mazoisztikus szituációknak, meg úgy egyébként vicces is még pluszban. A gyártó elsősorban hatvankilencezésre ajánlja a cuccost… és hát bizonyára izgalmas játék is ez, de valószínűleg kevés ember akad a földön, aki nem röhögné magát halálra az aktus közben.

the-accomodator1

  • A 101 dalmát kiskutya mágikus pénisze (KinkyConsumer.com)

Nem akarunk konzervatívnak tűnni, de a magunk részéről elítéljük a zoofíliát, mivel a kutya a lehető legritkább esetben tud artikuláltan tiltakozni, ha nincs ínyére az aktus. Éppen ezért nehéz helyzetben a zsűri: vajon jó az, ha kutyapénisz formátumú dildó kerül a szexboltok polcaira vagy nem? Pozitívumok: a perverz “állatok” legalább nem házi kedvenceinket kapják le a tíz körmükről nemi gerjedelem esetén. Negatívum: esetleg olyanok is kedvet kaphatnak a “fajtalankodáshoz”, akiknek eddig meg sem fordult a fejében a kósza gondolat… Szóval, köszönjük, nem kérjük.

dakmatkutya

  • Élethű nőalakok, sok testnyilással (RealDoll.com)

A guminők ideje lejárt (pedig még a Csillag születikes Varga Viktor hálójában is figyel egy Noémi nevű díszpéldány). Ma már élethű, viaszszobrokhoz hasonló nőfigurák is léteznek, akikről első pillanatra meg sem mondanánk, hogy nem eredetiek. A gyártók szerint most az elf-fülekkel rendelkező műanyag-csajok az igazán kapósak, rájuk van éppen a legnagyobb kereslet. Kedvelik persze a magányos férfiak a nyolc-tíz testnyílással futó szexi darabokat is… fene a gusztusukat. Erre mondaná azt a BRAVO LOVE-ból és Cool TV-ből ismert Csides Kata pszichológus, hogy “keress magadnak értelmes elfoglaltságot és valódi nőt, édes fiam!” Abba már bele se merünk gondolni, hogy Csernus doki vajon mit mondana…

realdoll

[hirdetes]

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: