Miért is nem töröljük, tiltjuk az idegesítő ismerősöket?
A volt szomszéd, akivel legfeljebb laza köszönőviszonyban voltunk, ismerős egy régi fórumról, akivel több csoportban is együtt pörögtünk, esetleg egy marhára idegesítő távoli rokon… közös pontjuk, hogy folyamatosan hol irreleváns, hol kimondottan sértő kommentárokkal kísérik online életünket, és emiatt rendszeresen sül a bőr a képünkről, mégis halasztgatjuk, hogy megváljunk tőlük. Miért maradnak meg, miért nem tiltjuk az időzített bombákat a francba?
Okok a felszínen
- “Nem rossz ember ő, csak… kicsit fura. Nem mindig érzi a határokat.”
Hát igen, én állandóan mentegetem a fajtáját: á, nem úgy értette ő, hogy a te hibád, ha a gégerákod miatt kirúgtak a munkahelyedről, és azzal is csak segíteni akar a maga módján, hogy szerinte ezt te vonzottad be, és csak rajtad múlik a gyógyulás, nem kéne nyavalyognod. Biztosan csak jót akar, csak kicsit radikális a világlátása, és nincs mindig tisztában azzal, hogy mikor mit illik, szabad mondani a virtuális világban egy vadidegennek… Na, persze, egészséges felnőtt emberekről beszélgetünk, tessék már megtanulni disztingválni!
- “Biztosan én vagyok a túlérzékeny, hogy rosszul érint, ha homofób, rasszista, antiszemita és áldozathibáztató tartalmakat oszt meg, és mások világnézeti kérdésein röhög.”
Az igazi véleményterror az, hogy odajön a te térfeledre és összeszar mindent, nem pedig az, hogy te ezért csont nélkül tiltod, hogy csend legyen végre. A saját birodalmában mindenki azt csinál, amit akar, de ha nálad van, tanuljon meg viselkedni. Mi nem szoktunk buzizni, niggerezni, zsidózni, nem hibáztatjuk az abúzust túlélőket, és tiszteletben tartjuk mások spirituális és politikai meggyőződését. Vitatkozni lehet, sőt kell is, de a lekezelő, gúnyos, sértő, bántó kommentárok az én falamon nem férnek el.
- “Van egy csomó közös ismerősünk, kellemetlen nekik, ha mi nem tudunk kijönni egymással.”
Ott az állandó aggodalom, hogy mit mondunk, ha rákérdeznek, hogy miért építettük le az idegesítő szomszédot, fórumcimborát, nagybácsit… miközben a válasz nagyon egyszerű: azért, mert nem lehet vele együtt létezni, és épp elég stressz van az életünkben enélkül is. Aki szeretné vállalni őt ebben a formában is, az előtt persze továbbra is szabad az út, de mástól ez egyszerűen nem elvárható.
- “Á, majd én megoldom. Majd úgy osztok meg minden bejegyzést, hogy ő véletlenül se lássa.”
A tipikus tévhit, hogy nekem kell összehúznom magamat, csak mert valaki nem tud felnőtt emberhez méltó, higgadt és tiszteletteljes módon viselkedni. Közben meg persze francokat: nem fogom azért cenzúrázni magamat, mert egy okostojás, akihez senki közöm nincs, mindenbe és mindenkibe beleköt, ha épp olyanja van, és olyasmin trollkodik, amivel mások érzékenységét súlyosan sért(het)i, és nekem is folyamatosan szégyenkeznem és magyarázkodnom kell miatta.
- “A közös csoportban, ahol vagyunk, szétesik a kommentfolyam, ha a tiltás miatt nem látjuk egymás reakcióit.”
Who. the. fuckin’. fuck. cares. Come.on.
Okok a valóságban
- “Gyűlölöm a konfliktusokat. Nem lehetne, hogy ezzel így… ne kelljen szembenézni?”
Nálam az egyik leggyakoribb ok természetesen az, hogy rettenetesen utálom, amikor kénytelen vagyok felvállalni egy konfliktust, mert tarthatatlanná vált a helyzet. Az ilyen esetekben azt érzem: jobb ignorálni a sértő, bántó, gúnyos lenyomási kísérleteket, esetleg viccet csinálni belőlük, mert az ilyen embernek hiába magyarázod, hogy miért problémás, amit tesz. Közben meg… a mondat második fele valószínűleg igaz, de az első része hibádzik: igenis muszáj húzni egy vonalat, és világossá tenni, hogy eddig, és ne tovább. Az abúzerek épp azért virágzanak, mert megtehetik, hogy mások fején taposva nyernek energiát: miért hisszük, hogy a békét az hozza el, ha ezt némán tűrjük? Épp ellenkezőleg állnak a dolgok a valóságban, persze.
- “Mi van, ha ezzel megsértem az érzéseit, kellemetlenséget okozok neki?”
Ezen majd akkor kéne gondolkozni, ha ő is elmereng azon, hogy mit okoz az állandó, kötelezően sértő és lenéző hozzáböffentéseivel, legyen szó főzőiskoláról, kirándulásról, álláshirdetésről vagy épp a barátaim hitrendszeréről, egyéb meggyőződéséről.
- “Tartok a következményektől. Majd elkezd itt nekem mindenhol trollkodni bosszúból
, a családi ebédeken is.”
Rám annyira nem jellemző, de másoknál gyakran megjelenik ez a motiváció is: hogy tudniillik tart az illető attól, hogy a másik bosszút áll, és még vállalhatatlanabbul viselkedik, csak mert látványos elutasítás esett osztályrészéül. Ilyenkor azért megállok egy pillanatra: most komolyan hagyjuk, hogy konkrétan manipuláljanak minket? És igen, mindezt azért, mert nem csak jókislánynak neveltek minket, akik soha nem emelik fel a hangjukat, de ráadásul még azt is utáljuk, ha disszonáns hangok ölelnek körül bennünket, és kétségbeesetten vágyjuk a békét és a nyugalmat.
Nos, hát én ma vettem egy nagy levegőt, és úgy döntöttem, hogy nem fogok többet magyarázkodni barátoknak és kollégáknak, akik kaptak egy-egy karcos beszólást valamelyik ismerősömtől, nem fogom tűrni, hogy világnézetemben sértegessenek posztok alatt, és azt sem várom meg, hogy milyen időzített bomba robban legközelebb a falamon: egyszerűen csak használom egy kicsit a “block” gombot, elvégre azért találták ki Zuckerbergék.
Ne tudjátok meg, milyen felszabadító érzés…
Eszter's Offtopic 
“Nos, hát én ma vettem egy nagy levegőt, és úgy döntöttem, hogy nem fogok többet magyarázkodni barátoknak és kollégáknak, akik kaptak egy-egy karcos beszólást valamelyik ismerősömtől, nem fogom tűrni, hogy világnézetemben sértegessenek posztok alatt, és azt sem várom meg, hogy milyen időzített bomba robban legközelebb a falamon: egyszerűen csak használom egy kicsit a “block” gombot, elvégre azért találták ki Zuckerbergék.”
:-)
Kemény napok ezek! :)
Túl fogod élni. :-)
Tíz év mulva pedig nevetni fogsz magadon, hogy miért vacilláltál ennyit a dolgon. :-)
múlva
Igazából nem is egy ember vagy egy ügy, mindig nehéz szívvel szabadulok meg az ilyenektől. Épp a leírtak miatt. De azért persze nevetek is közben magamon, már most. :)
Akkor hajrá. :-)
Nevetve szép az élet.:-)
Ha a blockot használod, akkor kommentelni sem fog tudni a faladon, nem látja a bejegyzéseidet? Én ilyen esetben leginkább törlöm az adott ismerőst.
Akkor gyakorlatilag soha többé nem látjátok egymást a Facebookon. Ha csak törlöd, akkor látni fogjátok egymást, és írni is írhat a dolgaidhoz. Ez azért nyugisabb mindig.
Az én dolgaimhoz nem írhat, mert azokat csak ismerősök láthatják. De közös ismerősöknek írt hozzászólásaimat látja, és én is az övét, ez igaz.
Törlök én is és csak ismerős láthatja a megosztást, kivéve, ha más ismerős profiljával megy be a troll.
Más ismerős profiljával a blokkolt is megteheti, de akkor két lehetőség van: vagy a más ismerős tudtával teszi, akkor a más ismerős is repül, ha ilyen genyóságban részt vesz. A másik lehetőség, hogy nem tud róla, akkor az a más ismerős profiljának feltörését jelenti, ami szerintem már bűntény. De nekem ilyen nehézsúlyú trollal még nem akadt dolgom.
A legkeményebb tiltásom ezelőtt azért komikus is volt. Van egy zárt bloggercsoport, mindenféle világnézetű ember vitatja meg ott a világ dolgait. Vannak közöttünk politikusok is, mindenféle színekben.
Namost, egy részünknek van egy közös bloggerismerőse, egy híres-hírhedt DK-s blogger (én speciel nem a blogszférából ismertem meg, akkor még nem volt véresszájú gyurcsányista, de azért maradt), nem tagja a csoportnak. Ez a jóember egy alkalommal kiakadt egy LMP-s kommunikáción, és kiírta a profiljára felháborodását (ez idáig oké), és hozzátette: most törölje őt minden “kibaszott, féreg LMP-s ismerőse” (még ez is oké).
És akkor most jön a poén: a bloggercsoportban kiderült, hogy ezt a bejegyzését úgy állította be, hogy mindenki lássa, kivéve az LMP-s ismerősei. Öcsííím, amikor ezt mi így összeraktuk… :D A csávó konkrétan a saját elvtársaitól várt egy buksisimit ezért a bátor kiállásáért, de vitát, konfliktust, esetleges érdeksérülést már nem mert vállalni a markáns véleményéért.
Megmondom őszintén, ettől úgy felfordult a gyomrom, hogy rögtön tiltottam, mérlegelés nélkül. Igazi takonygerincű dörgölőző az ilyen, kell a fasznak az ismerősei közé, meg úgy egyáltalán: látni, hogy mit ténykedik a fajtája.
Ahh, most megkönnyebbültem, mert csekkoltam, és még mindig látlak! :)
De valamiért az az érzésem, eggyel kevesebb szép lábú egyed teszi ezt.
Micsoda titkos üzenet ;) Széplábú?
Majdnem :) de a titkos azért titkos, hogy nyilvánosan ne feszegessük :)
Értem én, nem is akarom feszegetni! Nem dugó ez!
Én asszem nagyon furán nyomom ezt a facebookozást. Kockázatok és mellékhatások nélkül.
Van egy profilom, ahol az igazi jó barátaim és random netes ismerőseim vannak, régi fórumokról, blogokról, nagyrészt velem hasonszőrű emberek, azon az idővonalamon tök nyugi van. Akármit kiteszek, az ismerőseim egy része egyetért vele, a többi meg már azt is elfelejtette, ki vagyok – és én is azt, hogy ő kicsoda. Magamról alig-alig osztok meg bármit, csak engem érdeklő cikkeket és cicás videókat.
Van egy másik profilom, a saját nevemen, ahol a mostani és régi tanítványaim jelölnek be, esetleg néhány kolléga. Szinte kizárólag tananyagokat osztok meg rajta – ott szintén nyugi van, maximum azt kérdezik meg, hogy mikor írunk dogát, vagy meggyógyult-e már a matektanár, hozzák-e holnap a körzőt-vonalzót.
A családtagjaim, rokonaim nem facebookoznak, más emberekkel meg nem tartom a kapcsolatot – még a végén kiderül, hogy full antiszoc vagyok.
Dehogy, csak okos!
Na jó, introvertáltabb: én eléggé gusztustalanul promózok viszont. :D
Úgy könnyű, ha soha, sehol, semmi személyeset :) De nekem úgy nem lenne poén az egész facebookozás.
Biztosan eseménydúsabb lenne a Facebookos életem, ha személyes dolgokat is megosztanék, de nekem ez nem megy. Egyszerűen nem jön belőlem, hogy bármi magánéletit ki akarjak tenni, fel sem merül a gondolataimban. Mikor látom, hogy mások miket osztanak meg, mindig meglepődök, hogy nekem is ezt kéne? Erre való a Facebook? Én éldegélem a magam életét, dolgozok, olvasok, kirándulok, sportolok, macskázok – de ki a francot érdekel ez rajtam, meg azokon kívül, akik a közvetlen részesei? És kinek mi köze ahhoz például, hogy vettem egy új csigaterráriumot? Ebben semmi izgi nincs… Szeretek megosztani jó cikkeket, érdekes írásokat, amik elgondolkodtatnak, vagy filmekről, könyvekről szóló dolgokat, amikről szívesen beszélgetek másokkal, de a mindennapi események… Ráadásul fotózni is utálok…
Lehet, hogy tmégis full antiszoc vagyok…
No, azért nekem is érdekes a viszonyom a nyilvánossággal. Gyakran érzem, hogy nem érdemes semmit se csinálni, ha nem látják sokan :D, de közben meg bizonyos dolgokról én se posztoltam még soha nyilvánosan, és nem is tervezek. Fura vagyok.
Jó de senki se mondta hogy “kéne” :) miért lenne elvárás abban a kijelentésben, hogy valóban, ha sajátmagadról nem osztasz meg semmit, az nem vonzza annyira sem a vitát sem a trollokat? Vagy hogy nem mindenkinek izgi újraosztani amit más posztolt már? Egyszerűen csak ha mindenki így gondolná, nem lennének se blogok, se szépirodalom és egy rakat személyes cikk sem.. Ebben nincs benne az elvárás, hogy ó de legyen már mindenki író :)
Én még ennyit sem csinálok, néha megosztok olyat, hogy elveszett a kulcsa valakinek vagy zárt csoportba írogatok, de ennyi. Nincs profilképem és egy db kép van a gyerekről, kb. 5 éves kép. És még így is vannak idegesítő emberek, lehet, velem van a baj. Ja persze nem kellene magamra venni, amikor mást gyaláznak, megosztja, de nekem ilyen ember ne legyen az ismerősöm. És ami tetszett legalább, hogy nem lájkolták sokan, 2-3 fő (azok is mentek a levesbe, a lájkolók) és nem segítettek gyűlölködni a többiek.
Épp azon gondolkodtam, hogy használnám-e valaha a Tiltást? Senki nem jutott még ilyen szintre nálam, igaz a közösségi hálózatos tevékenységem sem túl intenzív, a blog dolgait meg eleve távol tartom a személyes profilomtól. Magam is konfliktuskerülő vagyok és nem szeretek belemenni semmilyen szájkaratéba, ahol nem használ az érvelés és a másik oldalról “csak” válaszok és ítéletek jönnek.
Hülyeség tudom, de 1-2 évente közösségi öngyilkosságot szoktam elkövetni. Mikor hiányzik már a közösségi hálózatmentes élmény, akkor egész egyszerűen törlöm magam. Sajnos mindig vissza esz a fene. A legutolsó óta kb. pont egy év telt el és most kísérletképpen csak anyámat jelöltem be, minden más esetben visszajelöltem az ismerősöket. Megint 120-nál tartok.
Zömük élete hidegen hagy, másik részük meg nem is használja a hálózatot, csak üzenetküldésre (mire van vajon az e-mail? ). Van olyan is számára, mint valami anyakönyvi kivonat fontos, hogy “rokonok” legyünk illetve “barátok”. Ezt sem fogom sosem megérteni.
én lelkifurdalás nélkül törlök bárkit, akivel nem találkozok nap mint nap. az én facebookom, hadd döntsem már el én, ki az, akivel meg akarom osztani :D :) legyen az egy volt barátnő, egy ex, egy idegesítő kommentelő (a kommentet is törlöm). vagy, ha valamiért “muszáj”, hogy ott maradjon, tökéletes választás a “távolabbi ismerősök” beállítás. ha beleteszed az embereket, utána meg tudod határozni, h a bejegyzést pl. “ismerősök, kivéve távolabbi ismerősök” lássák.
Fura. Nekem az az elvem,hogy aki ismerősöm, az az ismerősöm (wiwvel kezdtem, nem friend=barát, hanem ismerős nálam az értelmezés). Nem kell szeretnem, nem kell vele mindenben egyet értenem. Ha faszságot ír bárhova, akár a falamra, hát az nem nekem ciki, hanem neki. Engem ugyan nem minősít. Ha beszól más ismerősömnek, akkor sem nekem kell védő anyukát játszani, meccseljék le.
Viszont, ahogy fogalmazni szoktam: szeretem szemmel tartani azokat, akikkel nem egyezek, hogy lássam, mennyire mély a különbség.
Unfollow meg akkor van, ha nagyon agresszívnak vagy irritálónak találom a megosztásait valakinek. És ez nem feltétlen kellemetlen emberek esetén, először pl. akkor nyomtam meg szomorúan, mikor egy kedvelt ember rendre az egyik félelmemre rájátszó képeket osztott meg – nem ellenem, csak úgy. Aztán elmúlt, megint követem.
Egy block van, de ő eleve ismerősnek sem fogadtam el.
Na ilyen nekem is. Meg aki mindenhez hozzászól valami leszólást. Meg olyan akiről kiderült, hogy nyomozott utánam. Meg olyan, akinek a nyomorult életében nincsenek emberek, ezért úgy gondolta, ha olyasmiket posztolok, ami neki tetszik, viszonyunk van, és totál rámszállt, mindenhova ahova kommenteltem, követett, minden blogra feliratkozott stb. Ha pedig észrevette hogy lekorlátoztam, számonkért. Na őt sikerült azóta unfriendelni, úgyhogy csak vagy 2-3-an vannak a blokkolt listámon, a hosszú felsorolás ellenére.
Na nálam ott indul hogy rokonság fele be van állítva a nem lát kategóriába. Aki meg fajgyűlölő leállítom követését vagy távolabbi ismerős esetén, kivágom.
Blokkolni a pakisztánból bejelölősetek szoktam.
Vannak viszont-negatív közeli családtagok, őket nem tudom csak úgy kivágni. Sajna.
Egyébként szomorú, s kéne egy Facebook etikett tanfolyam debilek számára. Azt is utálom ha kamu oldalaktól osztanak cikkeket és észt
Én bizony törlök/tiltok és nem magyarázkodok hozzá. Ha valaki emiatt rámpirít, hogy miért akkor megmagyarázom vagy elküldöm melegebb éghajlatra, attól függ milyen stílusban kérdez. Ma már arról is leszoktam, hogy visszajelölgessek húsz éve évfolyamtársam volt, de már a nevére sem emlékszem “ismerősöket”.
Bunkó módon családtagokat is letiltok, ha nem tetszik, amit megosztanak, vagy egyszerűen csak parasztok.
“A tipikus tévhit, hogy nekem kell összehúznom magamat, csak mert valaki nem tud felnőtt emberhez méltó, higgadt és tiszteletteljes módon viselkedni.”–ezt mindegyik ponthoz oda lehet írni. Bezzeg a trollt nem érdekli más lelkivilága, csak téged, akit megbántanak, meg a barátaidat, meg csak neked kell tekintettel lenni, ugye.
Sajnos elég hirtelen természet vagyok, lendületből szoktam törölni, de annyira jó érzés így visszagondolva, amikor még csak egy fotót sem látok az illetőről, meg semmilyen megosztását, mert ha meglátom néha élőben, már akkor ideges vagyok, hát még ha neten jönne minden nap elém. Kevesebb a rossz érzés. Amit persze őt úgysem érdekli. Eszembe sem jut a személye, tök jó. (Persze most a cikk kapcsán beugrottak.)
Az teszi jól, aki nem törli őket. Mert aki mindenkit töröl, akinek a nézeteit idegesítőnek találja, az magát zárja be egy olyan burokba (buborékba), amelyben csak a magafajták véleménye létezik. Így jártak azok az amerikaiak is, akik el sem tudták képzelni, hogy Trump győzhet, aztán ledöbbentek, amikor ez mégis megtörtént.
Szerintem nem érted a posztot. Nem az eltérő vélemény a probléma, hanem pont az, aki maga nem fogadja el, hogy másnak más a véleménye, aki azt képzeli magáról, hogy az ő véleménye az egyetlen elfogadható, értelmes, aki képtelen vitákra, csak kinyilatkoztat. Ilyen emberrel minek tartani a kapcsolatot? Pláne személyes térben?
Azért, hogy ne csak azoknak a véleményéről értesülj, akikkel remekül el tudsz vitázgatni a romkocsmában (vagy magán a Facebookon), hanem azokéról is, akik “csak kinyilatkoztatnak”. Mert attól, hogy te vitaképtelennek nyilvánítod őket, még továbbra is léteznek. Számolni kell velük, a gondolkodásmódjukkal, a félelmeikkel és az előítéleteikkel – különösen akkor, ha ezek egybeesnek a többség véleményével, gondolkodásával, előítéleteivel stb. Mert akkor ezek előbb-utóbb vissza fognak hatni a te életedre is. És jobb ezt felkészülten várni, mint totál ledöbbenve szembesülni vele akkor, amikor pl. egy váéasztáson vagy népszavazáson manifesztálódik. Nagyon is jó, ha vannak az ország más részein élő, más társadalmi réteghez tartozó, más iskolázottságú stb. Facebook-ismerőseid, és látod, hogy miket osztanak meg, miket “nyilatkoztatnak ki” akár a saját posztjaid alatt is. Nem kell velük egyetértened, nem is muszáj velük mindenáron vitába szállnod – pláne ha ők tényleg nem hajlandók/képesek vitázni – de nagyon jó, ha tudsz róla, hogy ilyen gondolkodású emberek is vannak ebben az országban, és látod, milyen eszmék (akár összeesküvés-elméletek vagy álhírek) formálják a gondolkodásmódjukat. Pláne, ha újságíró vagy, mint Eszter.
Most komolyan, ahhoz, hogy tisztában légy azzal, mennyi agresszív (pl.) homofób van az országban, muszáj naponta olvasnod a mocskosbuzizást a saját oldaladon? Persze, tudni érdemes róluk, de a lakásodba sem invitálod mondjuk a neonácikat egy kis heil-ezésre, nem?