Napi líra: a fűzfapoetizmus legviccesebb vadhajtásai
Imádom a fűzfapoetizmust, szórakoztat. Tudom, hogy ez szemétség meg minden, de van rá jogalapom, mert én is pocsék verseket írok – írtam, mert tizenhat-tizenhét éves korom körül azért rájöttem erre, és végleg letetettem a lantot. Azóta már csak akkor írok verset, amikor nagy a kínom, de akkor se mutatom meg senkinek “a művet”. Vannak, akik viszont igen: ezekből ihletet nyerve paródia következik kedvenc zsánereimből a fűzfapoetizmus mezején.
- AABB négysorosok, kínrímekkel
Fő jellemzők: a költő valamiért azt hiszi, a verset nem a ritmus és a forma, hanem a rím teszi verssé, ezért minden sor végére beerőltet egyet, biztos, ami tuti. Különösen komikus a végeredmény, ha a magánhangzók ugyan stimmelnek, de a mássalhangzók kicsit sem, a szótagszámok pedig még véletlenül sem hasonlítanak semmire az ég adta világon… Az ellentmondást pont ez okozza: ha a rímet erőlteti a mhűvészh, a szótagszámmal is foglalkozzon már, vagy írjon inkább szabadverset, ha már.
Recept: Mindenképpen használj oda nem illő, néhol archaikus(nak hitt, általában inkább csak kikopott) szavakat, így próbálván fenntartani a drámai hatást, amit a tartalom és a forma magától nem hoz.
Példa*:
Mélységes, őszinte érzés honol lelkemben
Elvesztettem fejem az őrült szerelemben
Az égre nézek bágyadtan és csak téged látlak
Szemedben megpihen tekintetem, ha fáradtParányi kék csónak ring a szerelem taván
Egy napon a mennyig ringat minket talán
Elvesztettem múltamat és jelenemet rég
Ölelő karjaim egyre kérnek: maradj még!
Főbb felhasználási terület: Háttérzene gyanánt tedd be Barbee: Szívtörő című dalát vagy bármelyik picit harmadvonalas, külföldi kollégát kétségbeesetten majmoló hazai alkotó slágerét a youtube-on, és barátaid számára mély, fennkölt hangon olvasd fel a költeményt otthonodban, egy-egy üveg bor elfogyasztása után. A jókedv garantált.
- Az elvont, gauthique költészet, sok közhellyel
Főbb jellemzői: Az alkotó általában valamely andörgand szubkult oszlopos tagja, és valamiért azt gondolja, ha verseknek nem elég jók alkotásai, dalszövegnek még bőven belefér. Ezek a versek nem virágról és boldogságról, hanem természetesen a halálról, a viszonzatlan szerelemről és az éjszakáról szólnak. Dobj össze minél több hatalmas büdös klisét, ami jól hangzik, de az ég adta világon semmi értelme nincs. Előny, ha szereted Poe-t, Lovecraftet és Shakespeare-t, és néha utánozod is őket.
Recept: Ha nagy szavakat és bizarr szinesztéziakezdeményeket használsz, esetleg megbontod a klasszikus versformát néhány sokkoló enjambent-nel, garantáltan mindenki azt hiszi, baromi mély vagy, és ők a parasztok, amiért nem értik egy szavad se. A tartalom miatt egyébként se aggódj soha: az alternatív közönség akkor is a sorok közé érti azt azt, amit hallani szeretne, ha a vers az ég adta világon semmiről se szól.
Példa*:
Csendes kínnal mögém lopózott ma éjjel a halál
Zaklatott sikollyal lihegte fülembe: többet nem vár
A sápadt hold haldokló ostroma alatt éreztem, fojtogat
Vér és pusztulás mardosta könnytelen, néma torkomatÉbenszín hollót zavart fel a fájdalom égszínkék köve
Halott múzsám ajka fénytelen, és merev az öle
A természet törékeny szövetét meggyűrte a kéj
A sírboltban maradnék vele, örökkön-örökké.
Főbb felhasználási terület: Ha rossz passzban vagy és bénának érzed magad, olvass el pár ilyet, majd vegyél a kezedbe igényes lírát és tegyél fel olyan zenét, amelynek a szövege nem csak jól hangzó szótári szavak egyeztetéséről szól. Élvezni fogod a döbbenetes kontrasztot.
Plusz bónusz track: sok “már” a sorok végén, arra szinte minden rímel.
- Az újvad, dadaista költészet pózer, dilettáns változata
Főbb jellemzők: Szarik a rímekre, ami nem baj, de sajnos a ritmust sem érzi, anélkül pedig nincs vers. Sokkoló akar lenni, ezért szívesen nyúl a képzavar eszközéhez, amit rendszerint művészi tálalású, egyedi allegóriának hisz. A szimbólumok mozgatják, amiket csak ő ért – jobb esetben. Rosszabb esetben ő sem, de ez mindegy.
Recept: Elő a szótárakkal, az idegen szavak és a szinonima are our best friends, írj ki mindent, ami jól hangzik, olvasd a Bibliát, a Koránt és blattolj Mahabharátát, hogy legyen minél több dolog, amiből zagyvaságot kotorhatsz össze. Az LSD is segít kibontakozni, hajrá.
Példa*:
vad villámot verekszik valóra a válium, szellemem útja az igazságért él
egy bosszanovába oltott papírvágókésbe varrva vörös betűkkel a mélységesen mély uránuszi kráterbe forrva, hol utat tör magának a szó tengermély kútja és nem én vagyok csupán az illúziók magányos foglya
Főbb felhasználási terület: csak úgy röhögni, de az előző két pont receptje is alkalmazható.
Esetleg vannak saját példáitok, kedves olvasók?
Figyelem: a fűzfapoetizmus nem keverendő össze az ébredező lírai énnel és a fióknak írt random vackokkal. Az ilyen “költő” büszkén publikál, ahol csak tud.
*ezeket csak úgy kitaláltam most, szarás közben, hogy illusztráljam valahogy a jelenséget
Eszter's Offtopic 
kakiló lányok :) egyik legeredményesebb keresőszavam a blogon.
Ügyes vagy, ez olyan “Így írtok Ti” post.
Ez jó. :D 3-4 évvel ezelőtti önmagam elé is tükröt állítottál, mert akkoriban én is írogattam verseket, csak aztán idővel rájöttem, hogy mennyire szarok. Azóta inkább nem írok verset. Egyébként én az első kategóriába tartoztam, azzal a különbséggel, hogy én a szótagszámot azért figyeltem. Aztán idővel lazítottam, és inkább csak félrémeket nyomtam, a szótagszámban is megengedtem eltéréseket, és inkább arra törekedtem, hogy a sorok az én botfülemnek jól hangozzanak. De azokat már nem gondoltam komolyan. :D (Elég nagy szégyen, hogy az azelőttieket igen.)
Szóval köszönöm ezt a posztot, most nevethettem magamon egy jót. :)
A novella műfajjal minden esetre még megpróbálkozom, azt egyelőre még nem adtam fel. Kívánj sok sikert! :D
Egy amatőr “költő” nem mindig tudja felmérni, hogy mikor ír jól, és mikor nem – így vagyok ezzel én is, bár a költő szó eléggé nem pontos kifejezés. Írogatok a nagyvilágba, és néha büszke is vagyok magamra, hogy MAGAMHOZ KÉPEST mit alkottam… De pl. egy barátnő elküldi a verseit, és azok is ilyen ultrashitek, nyugodtan megmondom neki, hogy “rohadt tehetséges vagy, ez gyönyörű, hűha, azta”, pedig korántsem gondolom így. Talán nem is az a fontos, ki milyen verseket ír, hanem az, hogy tényleg úgy is gondolja, amiket odarímelt a sorok közé. Az erőltetett rímek pedig… Ahhoz már tényleg tehetség kell!:D Sok versemet felolvasom hangosan magamban, és úgy érzem, a saját rímelésemmel nem is lenne gond, hogyha eleve nem írnék ilyen ultraszar módon; de talán majd idővel megváltozik ez is.
Pár (hozzám képest!, és most itt ezen van a hangsúly, hogy magamhoz viszonyítok, nem mondjuk Radnótihoz… Radnóti egy megfogalmazhatatlan ember, és akkor is a vádlimra tetováltatom majd a portréját!, de ez most mindegy) versemet én is feltettem egy-egy íróklubra, szám szerint kettőn jelentem meg eddig: a Napvilág Íróklubon és az Amatőr Művészek Fórumán. Elég barátságos helyek, bár hamar megunom a versfeltöltögetést, mert egy idő után már úgy érzem, hogy muszájból írom, hogy felrakhassam, így meg nem sikerülnek jól a versek. Az irodalomtanárom viszont azóta imád, és velem elemezteti mindig a verseket, amikor nincs jelentkező.., és akkor “Ki mit gondol erről a versről?” – néma csend, és hullaszag, mindenki lapul, ő meg rám néz – “Bianka, Te mit gondolsz?” – persze megfogalmazni nem tudom szóban, mert én nem vagyok a szavak embere, csak makogok…, ha mondaná, hogy írjak egy ötoldalas elemzést, én simán leírnám neki fél óra alatt, de hát ja…
Na de eléggé el is terelődött itt most a szó, nem is foglalom a helyet. Ismét jól összehoztad! Egyszer majd tegyél fel néhány verset, kíváncsi lennék rájuk!:D
*azóta imád, amióta megmutattam neki a verseim, bocsánat, csak már fáradt vagyok..
Sírtam a röhögéstől, főleg a legutolsó szüleményen :DDD
azt hiszem, a tinédzserkori versírás egyfajta önkifejezési szükséglet, 13 és 16 éves korom között körülbelül 40 db A4-es füzetet körmöltem tele saját gyártmányú literaborzalmakkal, az első és második kategóriából leginkább :)
sajnos nincsenek már meg (lehet, hogy egy hűvösebb decemberi estén a kazánban végezték), pedig szívesen újraolvasnám őket, már rohadtul hiányzik egy kiadós sírva röhögés.
egyre emlékszem fejből, hat soros, és az első betűket ha összeolvasod, kijön annak a srácnak a neve, akibe akkortájt beleszerelmesedtem. rettentő büszke voltam magamra emiatt :D
de nem is ez a lényeg, hanem (bár értelmesebbje ilyen verset átlag 3 perc alatt összehoz) szvsz ezek a versek valahol aranyosak, mert egy lélek belső vívódásait tükrözik, én pedig ilyen empatikus formában, mint ahogy születtem, valahogy mindig arra törekszem, hogy megértsem az indíttatást, s ilyetén módon nálam azt, hogy adott költemény szar-e vagy sem, felülírja az alkotni vágyás ténye, valahogy mindig sikerül elsiklani felette.
néha (mostanában egyre többször) ráébresztesz, hogy mennyire naiv vagyok, és hogy igazából cseppet sem vagyok különb a többinél, hiába is próbálom masszívan elhinni magamról :D /egészséges egoizmus, na/
én természetesen csak kliségótdark verset alkottam. összesen kettőt. angolul mert úgy jobb. :D
najó emellett még volt egy képvers ami szintén angol de azt csak azért csináltam hogy megmutassam a tanáromnak hogy nem is olyan nehéz az ilyet. :D Jó persze az se lett “jó” de a formai követelményeknek megfelel… LOL
majd egyszer megmutatom… sokat dolgoztam vele :D
Ó, nekem nagyon sok vicces, fos versem van tizenöt éves korom előttről. Egy külön kötetet megérdemelne, értő kommentárokkal fűszerezve…
A fene, már megint beletenyereltél a tutiba! :D
Most mit mondjak, dettó pszichoanalízis a szar verseimet illetően. Én az első típussal kezdtem, aztán túl sablonosnak ítéltem őket, és jött a második verzió… na ettől meg komplett idiótának néztek.
Mostanában nem is verselek, ha meg igen, akkor az valójában olyan pótcselekvés szerűség, mint réveteg tekintettel kis kockákat rajzolgatni egy sima papírra, miközben mondjuk valami teljesen máson filozofálok. :D
Nem is tudom, hogy maradhatott ki a félprofi álnaív nemnépi műdal, ami leginkább Kadlott Karcsinál és balesetmegelőzési szórólapokon fordul elő.
“Kivilágítatlan kerékpárt tolt Szász Szepi;
Most örök világosság fényeskedik neki”
Következzen egy hasonló a John Hemar ciklusomból:
Hej, a legénynek!
Milgramos legénynek hej, de jól megy sora,
nem fogja őtet sávszélesség soha!
És mer a kódja fürge mint a csík,
Adatlapod díszisd, bő legyen meg szíp;
Milgramos leányok kedvesek és szépek;
Jelölni a legényt, sohase félnek.
Tőlük aztán távol áll mihaszna kevélység,
Jelölnek, ha sejtik is látens személyét.
De necsak széprűl beszéjjen versem minden sora,
Levelet kaptam, nem teszem ablakba;
Azt írja egy liba, nem vagyok én vicces,
testalkatom amorf, tanyám meg giccses.
Kitörültem gyorsan, barátim sorábul,
minek jelöltél, hacsak cikizni vágyol.
Felejtem is gyorsan ezt bús emléket,
Mondandóm egy versszakába tán még beférek.
Röviden a télapórúl ejtenék még szót,
Domaszéken szokásba ez nem nagyon vót.
Szabolcsi rokonom a Veszelka Ákos,
Fél liter törkölytől tekintete mákos.
Fejébe veszi, hogy ezen a télen,
Ő leszen Miklós, felöltözött szépen.
A harmadik háznál ingatag léptekkel,
Bemászott a szérűskertbe optimista képpel.
Sajnos a kutyák szagot fogtak éppen
Lerántják nadrágját, harapják térden
Nemmészinnen! – ugrott meg kiáltva
Menekülvén rokonom, futva indult hátra.
Csibi meg a Kokó, két tanyasi vegyes
Derítőnek hajtják, taktikából jeles!
Ha azon a gödrön tető is lett vóna
Talán versem még tovább tartana
Kör közepén beszédet mond a papunk,
Sajnáljuk az Ákost, feketébe vagyunk.
Hideg rögök görögnek sírjának mélyébe
Jót akartál rokon, de megjártad végére.
Felhívom figyelmét ennek okábúl
alkoholra, meg minden mitől csak kábul.
Dzsoint, Palmatex, hernyó meg pálinka
Mértéktelen vedelsz, károdat okozza!
nekem még csak a minap volt szerencsém egy kocsmában ehhez a Bóhóc című remekműhöz, de mit hazudjak én is rendkívül jót szórakoztam rajta, bár becsülendő, hogy a “kiadó” legalább megdolgozik a pénzéért.
nálunk általánosban kellett mindig verset írni a Mikulás ajándék mellé, máig is tartogatom valahol az egyik négy sorból álló csodát (ahol az utolsó persze nyolcszor olyan hosszú mint a vers többi része összesen.)
Hát én ezt csak most olvastam, de zseniális! :D
Olyan tíz és tizenhat éves korom között haikukat írtam, aztán visszatekintve rettentő kínosan keresettnek tűnik a zöme, de van köztük pár egész jó. Mondjuk hatszáz közül négy-öt, de ez nem is olyan rossz arány.
Viszont van egy nagyon élvezetes elalvás előtti szokásunk a kedvessel (jó, szoktunk néha dugni is): Az egyikünk mond valamit, és a másik mondja a következő sort, ami rímel, és a prozódia is helyes. Az első sor általában valami ilyesmi, hogy “Szellőztess ki légy szíves!” vagy “Vakard már meg a hátam!” vagy “Van a sarokban egy pókháló!” (erre rávágja a drága: szerelmem rúzsa csókálló :) Asszonánc több pontot ér :D
Ezeket nyilván nem az örökkévalóságnak szánja az ember, de tök jó poén, izmosítja a nyelvérzéket és az összetartozás érzését :) A gyerekeimmel is sokat játszottunk ilyet, hosszú utakon életmentő lehet.
Volt egy Kabarématiné, ahol a “Megfúvom fűzfa lantomat” antológiából szemezgettek neves színművészek előadásában, a közönség nagy derültsége közepette.