Aktuális

Nem akar többé fekete bárány lenni?

Negyvenen túl, egyszer csak gondol egyet és azt mondja, nem akar többé lázadni. Még nem tudja, mit is csinálna szívesen helyette, de a széllel szemben vizelésből elege van – csak élni szeretne. Támadják jobbról, támadják balról, támadják legfőképpen azokat, akik “beálltak a sorba”, akiket a “>>szürke egyenhamu<< vélemény- és ízlésdiktatúrája” magába szippantott.

Meg aztán ha ő, az Utolsó Mohikán innen kisétál, talán örökre üresen marad a helye. És különben is, hogy lehet csak úgy… elmenni? És tényleg: mi marad az “én” helyén, ha minden külső máz lebomlik, amelyet szubkultúrák, vallások és mozgalmak építettek körénk? Mi lesz “azzal, aki valójában vagyok”, ha már a gruftizmus, a szúfizmus vagy a feminizmus nem súgja meg, milyen ruhát viselhetek, milyen érzéseket élhetek meg?

“Aki nem lázad (a maga módján), ne is egyék” – olvasom futólag két nappal később. Nem reagálok, de tíz perc múlva még mindig bennem visszhangzik a mondat. Ó, mennyire, mennyire fontos volt számomra a lázadás akkor, amikor először ráébredtem, hogy a világ tele van egyenlőtlenséggel, irigységgel és materializmussal…! És persze ma is, mióta az eszemet tudom, lázadok. A magam módján – kezdetben ágyúdörgéssel, aztán csendes harccal, manapság pedig leginkább egyre tudatosabb döntésekkel. Sok-sok nemmel, ami nemessé tesz (észrevettétek, hogy az angolban ugyanez a szóképzés jelenik meg? nem=no; nemes=noble), és még több igennel, ami az életet jelenti.

És mégis, ma már azt mondom, hogy a lázadás önmagában véve – pláne, ha a külsőségek, szavak, elvek szintjén reked – kevés. Ahhoz, hogy építsünk, le kell rombolni a régit, de… ettől még nem épül fel az új. “Kijöttünk a sötétségből, de most mit csináljunk?” – nagyjából így fogalmazta meg a felvilágosodást követő reformkor problémáját az általános iskolai magyartanárom. Goldeneye blogger-kollégám még ennél is precízebben írja le az evolúció következő, szükségszerű lépését: “Valamikor birka voltam, de rájöttem, akár fehér, akár fekete, a birka az birka” (olvassátok el a kis mesét, nagyon találó). A népnyelv az utóbbit fekete báránynak nevezi (a bárány kicsi, még nem ivarérett birkát jelent).

Kétségkívül szükség van a fejlődési szakaszra, amikor a “szürke egyen-hamu” birkalétéből kilépve lázadunk, de fekete bárányként még mindig ezt az arctalan, homályos masszát éltetjük, csak éppen a másik oldalról. Lázadásunkkal foglalkozunk vele, energiát adunk neki, miközben magunkat is olyasmi alapján – annak ellenpólusaként – definiáljuk, aminek talán már rég nem kellene a valóságunk részeként működnie, hiszen csak úgy építhetünk újat, ha az utolsó porszemig leromboljuk a régit, és – ahelyett, hogy itt megállnánk, és kívülről várnánk a segítséget – tégláról téglára megalkotjuk azt, ami közben valahol mindvégig – a birkalét mindkét fázisában, létünk egyetlen programjaként – bennünk volt.

És igen, ez félelmetes. Félelmetes, mert nincsenek ott a megszokott kapaszkodók, amelyeket izmusok és anti-izmusok és a rájuk jellemző külsőségek és közösségek vezérelnek. Nincs kívül semmi, ami ne lenne bent is, csak eddig talán még nem vettük észre. De nincs más út, és egy ponton azt fogod mondani: nem akarom, hogy bármi is korlátozzon, sőt: nem akarom, hogy magamat bármivel is korlátozzam. Nem is tudnád. Már nem lehet, már nincs vissza út: a magból, ami magam vagyok, először virág lesz, aztán termés, teremtés.

b28

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

5 hozzászólás Nem akar többé fekete bárány lenni? bejegyzéshez

  1. Pont ez van. Nem jelent már szinte semmit, ami volt, de nincs (még?) semmi, ami betöltse az űrt. Meghasonlott állapot.

    • Én azon döbbenek le, hogy milyen gyakran jártam ugyanabban az utcában. Mármint: erős kapcsolódás valamivel, ami rajtam kívül van, mégis meghatároz. Az elmúlt évek sok felismerést hoztak, az fix.

  2. Reggel megkaptam az értesítődet, de csak most jutottam oda, hogy elolvassam a cikket. Az imént dobtam fel egy írást, ami magokról és termésekről, illetve önmagunk megtalálásáról szól, erre itt ugyanerről olvasok, ráadásul még utalás is történik rám. (Kösz!)

    Egész hétvégén egy fergeteges osztálytalálkozón voltam és bár nem volt filmszakadás mégsem emlékszem rá, hogy témát egyeztettünk volna. :)

    Csak egyetlen gondolat az íráshoz: az utolsó mondataidból nekem az jön le, hogy nem is tudjuk magunkat korlátozni, pedig valójában kizátólag csak magunkat tudjuk. De lehet, hogy csak én értettem félre.

    • Igazából csak arra céloztam, hogy az evolúció nem állítható meg, csak éppen
      a, néha évmilliók kellenek hozzá…
      b, igen gyakran komoly áldozattal jár: a haltól sem kérdezték, van-e kedve lábra állni és tüdővel lélegezni, hanem egyszer csak megtörtént az átalakulás, amelynek során komplett, alkalmazkodni képtelen fajok pusztultak ki.
      Tehát nyilván jobb, ha mi magunk megyünk elébe, mert jobb a korlátainkat tudatosabban lerombolni, mint a két fenti opció bármelyike. :)

      Nu, majd elolvasom az új posztodat a témában!

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: