Aktuális

Poszt, amelyben elmesélem, hogyan igyekszem a tudatos és tudatalatti részeimet összekapcsolni

Hangosan gondolkozom

Két hete, a "vonzás törvényéről" szóló bejegyzésemben arról írtam, hogy a populista, üzleti alapokon nyugvó, könnyen-gyorsan-ezo-kliséket mindenkinek mentalitás ritkán ejt szót arról, hogy "a titok" gyakorlásához kénytelenek vagyunk uralmunk alá vonni a tudatalattinkat, emellett pedig muszáj konkrét, kézzel fogható lépéseket tenni a cél érdekében. Nem, nem elég a fürdőszobatükörre ragasztani a "mostantól 500 nettót keresek" mondatot, miközben gyűlölünk mindenkit, aki ugyanabban a munkakörben többet keres nálunk, és egy héten legalább ötször elkésünk a melóhelyről. Nem vagyok guru vagy mester,  a saját történetemet tudom csak leírni. Életem nagyobbik részében sodródtam az árral, nem éreztem szükségét konkrét céloknak. Később több durva pofáraesés és az azt követő nagy űr döbbentett rá a tudatos célállítás fontosságára, s innentől fogva sikerült lépésről lépésre megvalósítanom mindent, amit elterveztem. Az utóbbi másfél-két évben meglepő pontossággal: sokszor számos esetben úgy, hogy magam is meglepődtem azon, milyen gyorsan érkezem célba, ha tudom, mit akarok és teszek is értük. Így jutottam extra bevételhez, magasabb fizetéshez, kreatív feladatokhoz, az életemet több területen segítő ismeretségekhez, klassz utazásokhoz, különleges tapasztalatokhoz. Amíg nem volt rövid-, közép-, és hosszútávú célom, csak "hagytam, hogy a dolgok a maguk útján történjenek", bizonyos területein az életnek nem igazán jutottam egyről a kettőre. Ehhez képest üdítő színfolt volt az életemben a tény, hogy a tudatos célállítás köré szerveződő bátor és komoly munka micsoda különleges, komplex eredményekkel jár.

Aztán rájöttem arra is, hogy mindez szép és jó, de vannak területek – és ez mindenki számára más és más – ahol nem elég “tudni, hogy mit akarunk”, de valami másra is szükség van a sikerhez. Miért? Mert egyszerűen túl sok a családi mintából átörökített, neveltetés során szerzett, társadalom által kódolt, negatív tapasztalataink által belénk ivódott, egész személyiségünket meghatározó program, ami akadályoz minket abban, hogy céljaink irányába tudjunk haladni. Hogyan tudna sok pénzt keresni az, aki egész életében azt hallotta, hogy “minden gazdag ember mások vérét szívva és taposva-könyökölve juthat csak előre becstelen munkával”? Hogyan találhatna hűséges társra az a férfi, aki néhány rossz tapasztalat miatt csak a “kurvát” látja minden nőben? Miként lehetne békés természetű jószomszéd az az ember, aki akaratlanul is azt tanulta szüleitől, hogy a másikat fel kell jelenteni saját érvényesülésünk érdekében? Hány gyerek lázad fel, hogy egészen más lesz majd, mint a szülei, de a végén képtelen másként élni? Hogyan érezhetné jól magát a bőrében az az átlagos testalkatú nő, aki olyan társadalom értékeit internalizálja, ahol az ideális emberpéldány 40 kilós, 10 kilós mellekkel?

“Annyira örülök neki, hogy olyan programot hoztál magaddal, hogy lehet és kell újrakezdeni…” – mondtam karácsony körül apunak. Arra céloztam, hogy az ő imádott apjának – az én nagyapámnak – a felesége és a 14 éves lánya meghalt, de ő mégis újranősült és született három fia, köztük apukám is. Ha nem kezdi újra, én sem lennék. Bár apu nagyon magának való ember, miután anyu meghalt, ő mégis újra tudta kezdeni. Zárkózott természetét felülírta, hogy tudat alatt volt egy programja, amit az ősétől és a példaképétől vett át. “Én még erre nem is gondoltam… de tényleg, most, hogy mondod… van benne valami…” – mondta csodálkozva. Persze hozott magával mást is, ami nem annyira jó már: nem akar, nem tud bizonyos mélyebb dolgokról nyíltan beszélni. Nagyapának sok fájdalmat kellett túlélnie, ezért nem beszélt soha semmiről, ami fájdalmas. Apu – és mindenki más az ágon – ugyanezt örökölte, és a felesége halála ezt a mintát még inkább elmélyítette. Az újrakezdés képességét – szerencsére – nem volt alkalmam magamon tesztelni, de azt jól tudom, hogy a mély megnyílás képtelenségét én is hoztam magammal, tőlük, általuk, velük. A különbség csak az, hogy én már tisztában vagyok ezzel, és sok-sok felszínes fecsegéssel és személytelen “okoskodással” kompenzálom, többnyire mélyebb személyes és kreatív megnyílás nélkül. Velük ellentétben: ők csak hallgatnak. Minél nehezebb a helyzet, annál konokabbul.

Egyes társadalmi, családi, “genetikai” programokat tudatosan is felül lehet írni, míg másokat csak és kizárólag a tudatalatti irányításával alakíthatunk át nekünk tetszővé. Ha egész életünkben, minden esetben csak a tudatos énünkre hagyatkozunk, az előrejutásunk anyagi, lelki, szellemi szinten jóval nehezebb lesz, ráadásul könnyen meglehet, hogy az elért célokat sem tudjuk értékelni – mert hiányzik valami más, nyugtalanok vagyunk és fogalmunk sincs, mi kéne ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Hiába a fizikai szintű megvalósulás, ha a tudatalatti programok határozzák meg működésünket: ahogy korábban írtam, hiába nyert Utasi Árpika vagy BB Évi milliókat, ha pénzzel kapcsolatos attitűdjük nyomorszemléletű/tékozló volt, mert ezt hozták magukkal mélyszegénységben élő/szenvedélybetegekkel teli mikrovilágukból, és maguktól nem voltak képesek arra, hogy – akár színes ábrándképek segítségével – felülírják azt.  Megnyerték ugyan a milliókat, de rövid időben belül újra elérte őket a mélyszegénység, “ezósan” szólva: elkerülte őket a pénzenergia, amit tudat alatt taszítottak.

Nincs tökéletes, részletes recept a sikerre, hiszen az út mindenki számára egyéni. Mindenkinek más az a tudatalatti korlátozó hiedelme, ami miatt a saját fekáliafürdőjében tapicskol. Vannak, akik tudnak róla, mi gátolja őket, míg másoknak fogalmuk sincs, hogy – mondjuk – a bigottan vallásos, prűd és frigid nagyszülők rossz mintája miatt örömtelen a szexuális életük, vagy – esetleg – egy gyerekkori megaláztatás miatt nem mernek szélesebb nyilvánosság előtt felszólalni. Egy időben azt hittem, elég az, ha “tudjuk”, milyen elnyomott, fel nem ismert gátjaink vannak – elvégre sokszor iszonyú nehéz felismerni, mi az, ami úgy nőtt hozzánk, hogy észre sem vettük, pláne, ha nem brutális traumáról vagy emlékezetes eseményhez köthető jelenségről van szó. Ha már ennyire nehéz, akkor nyilván nyert ügyünk van, ha felismerjük a problémát – gondoltam. Aztán leesett a tantusz. Nem, kurvára nem. Ha már tudjuk, mi minden jelent gondot – és esetleg mi lehet ennek az oka – akkor még hátravan az a feladat, hogy a gátat leomlasszuk, a korlátozó hiedelmet felülírjuk. Mint egy számunkra ócskának tűnő dalt az újraírható CD-n…

Igen, a rám jellemző – tényleg nincs rá jobb szó – tudatosság a mi családunkban példátlan.  Nem tanultam sehol, nem vezetett rá senki… és mindez persze hozott magával egyfajta masszív magányt és kakukktojás-érzetet, ami éppen ezért az őseimnél jóval nyitottabbá tett a külső kommunikációra, társasági életre. Rengeteg olyan minta és összefüggés rajzolódott ki előttem, amit egyszerűen… a kezdetektől fogva átlátok. Ajaj, mennyire komplex és finoman árnyalt módon nem véletlen, milyen családba születünk…! Tudom, minek mi az eredete, hol került a rendszerbe, akár az ősök által, akár saját megéléseim nyomán, hogyan hatottak egymásra – és legfőképpen: rám – különös kapcsolódások, mixek. De mit érek vele, ha nem tudok tenni a nehezebben kezelhető, korlátozó jelenségek ellen? Igen, ezek a tapasztalások segítettek engem abban, hogy rájöjjek, mennyire fontos a tudatalattit is megszólítani a célorientált, tudatos cselekvéssorok mellett. Mennyivel finomabb dolog ez, mint egyszerűen csak a vision boardunkra tűzni egy képet az álompecónkról…!

Rájöttem, hogy vannak bizonyos eszközök, amelyekkel megszólíthatjuk, sőt: irányíthatjuk a tudatalattinkat. Korábban is volt sejtésem minderről, de túl sok volt bennem a korlát, hogy élni akarjak és tudjak velük: gondoljunk csak bele, azért extrém módon földhöz ragadt, materialista családból jövök minden ágon, tehát hiába csodáltam a felszínen, valahol mélyen legbelül mégis kiröhögtem és megvetettem a különféle meditációs módszereket és vizualizációs technikákat. Szerencsére a tapasztalataim ezeket felülírták, így tudatosan és tudat alatt egyaránt felismertem, hogy bizonyos eszközök igenis elképesztő, felfoghatatlan lehetőségeket adnak a kezünkbe, tehát kár volna nem élni velük. Mire is gondolok? Az első és legfontosabb dolog az, hogy egyéni preferencia, ízlés, hitvilág kérdése, ki mit választ. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, és mindenki számára más lesz az, ami működik. Természetesen nem vagyok minden titkok tudója, így aztán nem áll módomban, hogy az összes módszert ismerjem és ismertessem. De épp ez a szép az egészben: lehet keresni és keresgélni. Meg találni, ugye:

a, masszív önismereti munka a tudatosság szintjén, ami tudatosítja a pszichés blokkokat, rossz családi berögződéseket, korábbi sérelmeket, traumákat stb.) – ezek nélkül nehéz célt állítani és előre lépni, de az már egyénfüggő, ki milyen segítséget vesz igénybe ehhez. Van önképzés, pszichológus, pszichiáter, pap, bölcs barát, csodarabbi, kineziológus, bioenergetikus, szellemgyógyász… ízlés dolga. Én személy szerint az önképzést választottam az önismereti munka alapjaként, nyilván azért, mert nehezebben nyílok meg és bízom bárkiben is, mint az átlag… és azért is, mert tulajdonképpen ez volt a legtermészetesebb, leginkább magától értetődő módszer, amivel analizáltam a mintáimat, blokkjaimat, álmaimat, céljaimat, képességeimet és hiányaimat. Ha jönne egy mester, most már el tudnám fogadni, de eddig – úgy szólván, elég elrugaszkodottan hangzik, bevallom – az egész világ volt a mesterem. Mindenesetre fontos tudni, hogy az önismereti munkának sosincs vége (soha!), éppen ezért fölösleges ahhoz kötni a célállítást, hogy “majd amikor megismertem már magam” – már csak azért is, mert folyamatosan változunk, alakulunk. A hangsúly itt az alapok ismeretén és egyfajta szemlélődő, értő és elfogadó attitűdön van, ami néha könnyű, néha kevésbé az… de mindenképpen érdekes és értékes útról van szó.
b, különféle meditációs módszerek
– hagyományos meditáció (a lényeg itt az, hogy az agy pörgését kikapcsoljuk, megtanuljunk fókuszálni, mert úgy jobban átlátjuk tudatalattink rejtett parancsait, és tudunk rájuk reagálni, majd felül tudjuk őket írni)
– irányított meditáció (létezik számtalan válfaja, van keresztényeknek, sátánistáknak, materialistáknak, van, aki saját magának vesz fel anyagot kedvenc zenével vagy anélkül, de a youtube-on sok klassz cucc van – itt nyilván az a fontos, hogy az egyéni preferenciáknak megfeleljen, mert ha csak röhögünk vagy felhúzzuk magunkat egy elvont, kokainista, beszédhibás műhangon, a dolognak nem sok értelme van)
– dinamikus meditáció (mozgással, tánccal, jógával, ki mit szeret – ez főként az izgőmozgó alkatoknak kedvez, akik nehezen fókuszálnak vagy ürítik ki elméjüket)
c, pozitív megerősítések jelen időben, kijelentő módban – annó pszichológiából is tanultuk,  hogy tudatalatti úgy működik, hogy az ilyesfajta kijelentéseket készpénznek veszi, hiába tudja a tudat, hogy mi a valódi helyzet… éppen ezért a tükörre tűzött “500 nettót keresek” nem totális hülyeség, csak éppen mellette dolgozni is kell…
– pozitív megerősítések szóban
– pozitív megerősítések írásban (célnapló, mintha már megtörtént volna)
d, vizualizáció – a képek brutálisan hatnak a tudatalattira, de persze nem csak képekkel lehet játszani, hanem illatokkal, érzetekkel, tapintásélményekkel, hangokkal is (pl. a sportoló lejátssza magában a teljes meccset előre, elképzeli a győzelmet – ezzel felülír gátakat és félelmeket)
e, kreatív dolgok (zenélés, írás, festészet, szobrászat etc.), mert ezek mind hatnak a tudatalattira, ezért nem mindegy, mit hogyan örökítünk meg
f, pszichodráma – egyszer próbáltam, sok-sok prekoncepcióval a fejemben: fura volt, de mindenképpen nyitott egy kaput, ami katartikus feloldással járt a végén
g, egyéb komplex rendszerek és hitfüggő módszerek, ízlés, hangulat, preferencia szerint – a fentiekben felsorolt módszerek bármilyen személyiség akármilyen világnézetébe beilleszthetőek, de az alábbiakat azért pakoltam külön kategóriába, mert vagy összetett rendszerek, vagy egyéni preferenciától, hittől függ, képes és hajlandó-e valaki élni velük: ima, tudatos/lucid álmodás, agykontroll, feng shui, automatikus írás, családállítás, bioenergetikai kezelés, random rituálék és szentségek bármelyik vallás tükrében, csi-kung, tantra, SVT, különféle agyféltekéket érintő fejlesztés, kineziológia, szellemgyógyászat… rengeteg dolog van még, brutálisan hosszú a lista.  A módszerek egy része olyan, mint a placebó, a lényeg az, hogy hiszünk az adott dologban, és ez ad egy keretet a működésnek.

Egyelőre, a fejlődésem jelen szakaszában azon dolgozom, hogy minél több – világnézetemmel összeegyeztethető, tehát számomra hiteles – módszert sikerüljön integrálni az életembe. Nem baj, ha eleinte fenntartásaim vannak: az eredmények úgyis megmutatják, jól választottam-e. Bizonyos pozitív tapasztalatok már állnak mögöttem, de az elkövetkezendő időszakban (cirka egy-két évre gondolok) meg fogom látni, sikerül-e a tudatos cselekvést a tudatalatti (vagy tudattalan, ezen ne vesszünk össze) minták kiegyensúlyozásával a lehető legjobb irányba alakítani… A siker eléggé egyszerűen tesztelhető: jól érzem-e magam, elégedett/boldog vagyok-e, kielégülnek-e az alapvető szükségleteim és vágyaim – ezeket az alapérzéseket azért elég nehéz hamisítani, mivel még nem találtak fel olyan szintetikus szert, aminek a hatása egy életen át tart….

Illusztrációt kerestem, ezt találtam

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

4 hozzászólás Poszt, amelyben elmesélem, hogyan igyekszem a tudatos és tudatalatti részeimet összekapcsolni bejegyzéshez

  1. Ó, szeretem az olyan bejegyzéseid, melyek kicsit közelebb engedik a bloggazdasszonyához az olvasót! :)
    A leírtakkal egyezem, furcsa mód hasonló párhuzamon mozogtam az elmúlt időszakban (mióta rendszeressé kezdett válni a blogírás) és nálam is beindulhatott valami kicsavart new age életérzés. Alátámasztom, hogy fejlődés nincs akarat nélkül, a komfortzóna által adott egyhangúság sokaknak megfelelő (nekem is sokáig az volt), aztán egyszer csak elég lesz és fejlődni, haladni akar az ember, az első kis sikerek után pedig könnyen fenntartható az állapot – báris most így érzem.
    A családos sztori hasonló nálunk is: a nagyszülők páratlan példamutatása ébresztett rá engem is: nem hal meg olyan könnyen az ember és túlélhető sok minden – idővel, pedig (hozzáállástól függően) kamatozhat is a fájdalom és keserűség, tapasztalat lesz belőle és megtanuljuk igazán megbecsülni az egyszerű és apró dolgokat is, a kis örömeket, teszem azt egy csokis muffin összeütését :)

    • Ó, “valami kicsavart new age életérzés” – ez aranyos :))). Igen, muszáj fejlődni, ezért mi magunk tehetjük a legtöbbet, és minden fejben kezdődik. Igazából nagyon szeretek ezekről a dolgokról írni, arra is van igényem, h beszéljek róla… de igazából még nem nagyon van meg az a fórum, ahol nyíltan, mélyebben megvitathatom a megéléseimet, tapasztalataimat. Blogon megírni mindig abszurd valahol, mert ezek mindig, garantáltan a minimális nézettségű cikkek, kezdetben pedig még az is bennem volt, hogy nyilván hülyének majd – ez mondjuk egy ideje már nem foglalkoztat, lassan fejlődöm :).
      Igazából azért veszem mégis a bátorságot és a fáradságot, hogy képernyőre vessem a témával kapcsolatos gondolataimat, mert
      a, rengeteget segít, hogy rendszerezzem az összegyűlt információ- és összefüggéshalmazt;
      b, mindig nagyon reménykedem, hogy feltűnik a színen pár emberrel, akikkel érdekes, konstruktív diskurzust lehet folytatni a témában, mint általában veled.
      Danke for the comment!

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Kvantum jóga: “tök jó, végre van valami materialistáknak is”… « Eszter's Offtopic
  2. Mennél-e olyan suszterhez, akinek nincs cipője? | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: