Fura álom

Álmomban bölcs vándor voltam, csupa fény és tudás. Nem olyan kis félszeg turista, amilyen most vagyok, hanem valaki, aki ha el is téved néha, mindig tudja, merre menjen tovább.

És mivel a bölcs vándorok sem tökéletesek (ezt most, turistaként is tudom), szorongtam. Attól féltem, hogy mit szól majd a világ a fényemhez és a tudásomhoz. Mi lesz, ha kiközösítenek, meghurcolnak? Milyen sokszor rettegünk mind az ismeretlentől…!

Tudtam, hogy azért félek az ítélettől, mert minden fény és tudás ellenére tele voltam ítélkezéssel egész életemben magam is. És azért tartok az elutasítástól, mert éveken át én is messze küldtem mindenkit magamtól, hogy “majd én azt tudom”, sinn féin, mi magunk.

– Ne törődj ennyit másokkal, ahhoz neked nincs közöd. Tedd, amit tenned kell, töltsd magad tovább – mondta egy hang.
– De én szeretnék segíteni másoknak, csak nem tudom, hogyan.
– Hát akkor ajánld fel a segítségedet, és aki elfogadja, annak segíts.
– Nem tudom, hogyan kezdjem. Mit fognak gondolni rólam?
– Akkor várj ezzel. Először neked kell kész lenned. Aztán adhatsz másoknak is a fényből és a tudásból.
– De “vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék?” Nem lehetek önző.
– Tudod – mondta a hang álmomban – ha a kezedben a lámpás, akkor is látod az utat, ha a köpenyed mindenki más elől elrejti azt. Te tudni fogod, merre kell menni, és a kezed sem fagy meg a lámpa melegénél.
– De a többiek? Ennek így mi értelme? “Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön.”
– Ők csak azt fogják látni, hogy egyre szebb tájakat jársz be, és nem dideregsz közben. Hidd el, nagyon kevesen vannak még, akik ezt elmondhatják magukról, de egyre többen vágynak rá. Oda fognak menni hozzád, és kérnek majd abból, ami a tiéd, és amit szívesen megosztanál velük is. Nem kell szólnod, nem kell ajánlkoznod, hiszen látják majd maguktól is, hogy fényben jársz, és tudod merre menj tovább. A kislegyek is odagyűlnek a lámpa köré, hiába próbálod letakarni azt bármivel is… Ilyenek az emberek is: a néma, de jó példa sokkal előbb megragadja a figyelmüket, mint a szószékről hallott szép szavak…

Végtelen nyugalom lett úrrá rajtam, ahogy ezt hallottam. Akkor hát nincs baj, nem kell senkinek sem a szemébe világítanom, és hála az égnek arra sincs szükség, hogy stroboszkóp mellett táncoljak, hogy ide lőjetek. Felültem az ágyban, besütött a holdfény az ablakon.

Tehát nyugodtan lehetek bölcs. A vándorutat már elég rég elkezdtem hozzá.