Aktuális

Fontos mondataink I.: Nem választom többé a bűntudatot

I.

Ragyogó napsütés ébreszt az előző napi bográcsozás után, idegen ágyban fekszem. A barátaim már megreggeliztek, a konyhában várnak. Végtelenül könnyűnek érzem magamat, ahogy az ágakon csicsergő madarakat figyelem, és a sajtos pogácsát majszolgatom.

Aztán hirtelen belém vág a felismerés: megígértem. Jó, jó, nem ígértem biztosra, semmi konkrétat nem beszéltünk meg, de azt mondtam ennek a jóbarátnak, hogy vasárnap a városban leszek, találkozhatunk. Régen töltöttünk már együtt időt, sok volt mostanában a dolog.

Csakhogy nekem semmi kedvem nincs találkozni. Egy intenzív, mély megnyílásokkal teli, zajos és vidám társasági esemény után arra vágyom, hogy bebújhassak az ágyba dolgozni (muszáj utolérni magamat), aztán beüljek a fürdőkádba olvasgatni egy kicsit egy gyertya mellett, és jól kialudjam magamat a saját ágyamban.

Na jó, de nem lehetek ilyen önző. Muszáj megemberelnem magamat, hiszen fogalmam sincs, mikor leszek a városban legközelebb. Ez nem “tetszik-nem tetszik” kérdése, az embernek vannak bizonyos kötelességei. Erkölcsi kötelesség, sollen, ahogy a német mondja. Ich soll, nincs mese.

Egyébként meg nem lesz ez rossz. Nincs itt gond, jól fogom érezni magamat. Csak ráhangolódás kérdése az egész. Szerencsére eléggé rugalmas ember vagyok, át tudom rendezni fejben a szándékaimat, legalábbis egy bizonyos szintig. Ez meg belefér, csak pár óra, és megtettem, amit megkövetelt a haza.

Összeszedem a cuccaimat, és közben meghatározhatatlan vágyódás fogalmazódik meg bennem a saját életterem után. Gyertyafény, nyugalom, csend, töltődés. Rohadt egy dolog ambivertáltnak lenni, nem bírja az ember a többnapos szocializálódást, lemerülnek a tankok. Takarítani szeretnék inkább. Én ma már nem megyek sehova!

Lassan, gyomortájékról indul a bűntudat, összeszorulnak a beleim. Ebből hasmenés lesz, de nem könnyebbülök meg attól sem. A szorongás összeszorítja a mellkasomat, ott szétárad, aztán a forró gömb megtelepszik a torkomban, s onnan aztán nem mozdul tovább. Nem fáj, nem éget, egyszerűen csak ott van, uralja minden mozdulatomat.

II.

Nem tudok mit mondani, annyi mindennel próbálkoztam már. Amikor nagy nehezen összeszedtem magamat, és levelet írtam neki, hogy elmondjam, mi bánt a viselkedésében, ordított velem, hogy én ugyan ne írogassak neki pontokba szedett szarokat, ő nem az alsó tagozatos levelezőpartnerem. Így mondta. Többet nem írtam neki semmit.

Amikor – nagy levegő, bátorság, vodka – elmondtam, hogy zavar, ahogy rám telepszik, megfojt, ellenőrizget, követelőzik és manipulál, csak nevetett, hogy ugyan már, hiszen ő csak törődik velem, az egyetlen, aki mindig. Ezt értékelnem kellene, ha nem volnék kötődésképtelen teljesen, alkalmatlan mindenféle szorosabb emberi kapcsolatra. És a múltkori ordítozást se vegyem magamra, a levelezőpartneres kiszólás is csak vicc volt, nincsen nekem humorérzékem?

Látom, hogy jót akar, igyekszik, és igazat mond, tényleg törődik velem, ha csinál is hülyeséget néha. Meghat és melegséggel tölti el a szívemet, hogy gondolnak rám, ragaszkodnak hozzám, ennyire fontos vagyok valakinek. Felmérem gyorsan, hogy ezt igazán méltányolnom kell, és mindent megtenni, hogy… valamilyen formában viszonozzam, még ha el is mondtam már neki világosan, hogy már nem akarok vele együtt lenni.

És akkor észreveszem, hogy nem csak most érkezett, hanem mindvégig velem volt. Ott dörömböl a mellkasomban, néha elhallgat, megtelepszik a szegycsontok alatt, és csak fáj, szépen csendben, tompán, alig érezhetően. A bűntudat.

Egy kis hang, olyan karinthyféle Énke, megállás nélkül rázza a belsőmet, és kiabálja: te teljesen hülye vagy, hát így értékelnek, figyelnek rád, szereznek, szeretnek, szeretnek, de annyira önző vagy, hogy még egy-két jelképes kedvességre se vagy képes. Szedd már össze magadat, nem lehetsz ilyen hálátlan… És az érzés feszít, fáj, dörömböl, a legszívesebben kifutnék a világból előle. De önmagamból nincs menekvés.

III.

Az megvan, amikor hirtelen betalál egy gondolat, és mint a gránát, szétzúzza az eddigi rendszer velejét ott legbelül? “Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen” – mondja József Attila. Épp így.

Ezek olyan mondatok, hogy mondhatná őket bárki, talán már mondta is, sőt, akár én is mondtam már magamnak, mert valahol olvastam, de eddig még nem érkezett el hozzám a szavak mélyebb jelentése. Az intellektusomat megnyugtatja, hogy most egy pszichológus-családterapeuta, Dr. Menis Yousry mondja, magától értetődő természetességgel a hétvégi szemináriumon: a bűntudatot innentől már te választod, a te döntésed volt. Választhattál volna mást is. Miért választottad a bűntudatot?

És hát igen, miért is? Amikor megteszed, amit tudsz, igyekszel lojális lenni, segítesz, ameddig a kereteid engedik, viszonzol, amíg viszonozni tudsz… akkor mégis miért szorongsz és emészted magadat azért, amit elmulasztottál végül megtenni… vagy akár csak érezni? Miért kompenzálsz, sodrod magadat még bonyolultabb és méltatlanabb helyzetekbe, erőszakolod meg magadat újra és újra, hogy aztán csak még nagyobb lelkifurdalásod legyen? Ez egy olyan szörny, amit sosem tudsz jóllakatni, örökké éhes tátongó lyuk a bele, nincs vége, se eleje.

A szakemberek azt mondják, hogy már az is számít, miben foganunk, mibe születünk bele, sejtszinten határozza meg egyes attitűdjeinket. Aztán szépen – észrevétlenül és tudatalatt – lemásoljuk őseink reakcióit a különféle helyzetekben, az asszociatív tanulás útján újra és újra, akár trigger nélkül is kondicionáljuk a bűntudatot, ahogyan Pavlov kutyája nyáladzik már a csengőszó hallatára.

Te jó ég, hogy én hányszor választottam már a bűntudatot! Az elmúlt néhány napban is tucatszor kapcsolt be fizikai szinten, mielőtt még egyáltalán tudatosodott volna, mi is történik. És hányszor okoztam ezzel galibát másnak…! Jaj, most már felismerem az aljas támadást, és időben megállítom magamat: “a bűntudatot választod?”, kérdezem, és hagyom, hogy a válasz utat törjön magának az idegpályákon, és idővel kiégesse az ösztönös, régi, torz reakciókat.

Még nem mindig megy, még tanulom, és sok tanulnivaló van még hátra. De emiatt most nem választom a bűntudatot.

Advertisements
Eszter névjegye (832 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

37 hozzászólás Fontos mondataink I.: Nem választom többé a bűntudatot bejegyzéshez

  1. Szerintem ez nem ilyen egyszeru. Nem feltetlenul neveznem azt buntudatnak, amikor lemondok egy talit, mert inkabb egyedul lennek, es szvsz a baj akkor lenne ha emiatt minimalis lelkiismeretfurdalasom sem lenne.
    Az h a szar kapcsolatban az erzelmo zsarolasra buntudattal reagalunk azt is normalisnak gondolom. DE ott fontos felismerni hogy nem jogos.

    Szerintem a buntudat annak a jele, hogy van lelkiismeretunk. Persze nem szabad mindig engedni neki, de ha valakinek egyaltalan nincs, akkor az nem jo.

    • igen, az is fontos kulcsszó itt, hogy “innentől”: vagyis amikor megtetted, amit épp tehetsz, anélkül, hogy saját magadat megerőszakolnád, korlátoznád stb. Egy olyan helyzetben, amikor pl. cserben hagyunk vkit, nyilván érthető a lelkifúró, természetesen. Köszönöm a kiegészítést.

  2. Ah, a bűntudat egy átok, egy métely, egy nyavalya. Meglopja az örömeinket, pontosan azt a vasárnap reggeli csicsergős boldog állapotainkat, amikor annyira jó, és akkor igen, odakúszik a dög. Mert megígértük, mert felelősségtudatunk van, meg megfelelési kényszerünk van, mert neveltetésünk van, mert mi jók vagyunk. Illetve azt hisszük, hogy így vagyunk azok. Ezen sokat tököltem már, hogy mekkora önbizalom/önszeretet kell ahhoz, hogy bűntudat nélkül megmondjuk, ha vége, ha most nem alkalmas, ha most így alakult, mert olyan a helyzet, olyan a pillanat. És akkor az meg már az egoista kategória? Önzés? Mert csak a saját kényelmi, illetve jólérzésünk a fontos? Ha ebből a szempontból nézem, én jóval és tudatosabban “önzőbb” vagyok, mint Eszter (volt), és igyekszem elhessegetni azt az undok bűntudatot, ha feltollasodik bennem és kifejezetten zavar, hogy ha van olyanom. Mert nem morális vészcsengő, hanem önértékeim félelembe csúcsosult, kivetített bizonytalansága. Vagy valami ilyesmi :)

    • Jaaaaj, de jó, hogy látlak, már régen nem kommentél, pedig milyen jókat szoktál! Ez is az lett most, köszönöm.

    • Azért a bűntudat önmagában nem rossz. Bűntudat nélkül csak a pszichopaták léteznek. Más kérdés, hogy meddig terjedjen, miért érezzünk bűntudatot. Azért nyilván ne, hogy merjük vállalni a saját érzéseinket, képviselni a magunk érdekeit, pláne azért, mert nem engedünk a manipulációnak, érzelmi zsarolásnak.

      • Tény, eszembe jut drága jó Kiss Laci bácsink is: hát ráfért volna.

        NB: Most megint olvasgattam Csáth Géza-naplókat, és most esik le, mennyi erőszak-esete volt. Az orvosi rendelőjében síró, könyörgő lányok-asszonyok, hogy ne, de aztán “elvégeztem rajta a kegyetlenséget”:P, elég durva. Csak ezt azzal ellensúlyozta, hogy mindig hatalmas orgazmusokat írt le a nő részéről. Kizárt dolog persze, hogy egy ilyen helyzetben egy nő élvezzen, pláne a szűzlányok.

        Mennyire nem lehet lelkiismerete az ilyen embereknek. És hát ez egy korszak volt, csak 50 évvel Kiss úr előtt…

      • gabiriella // május 22, 2016 - 12:59 // Válasz

        Én ezt lelkiismeretnek hívom. A bűntudatot (gondolj bele a szóba, a bűn tudata, tehát érzéseink szerint bűnt követtünk el), kicsit másnak érzem. A lelkiismeret az az erkölcsi normánk, szabályozónk, míg a büntudat ennél kuszább, mert “megmagyarázhatatlan” rossz érzést kelt bennünk. Már beszéltetek itt arról, hogy a keresztény kultúra átka (is), igen, én is annak tartom. Igazán akkor szembesültem ezzel, amikor valamikori olasz férjem – aki egyáltalán nem gyakorolta a vallást -, nem tudott felszabadultan élvezni dolgokat, amik számomra teljesen normálisak voltak. Neki bűntudata volt, mert belénevelték, hogy bizonyos dolgok bűnnek számítanak. És az agyával hiába “tudta”, hogy ez nem így van, akkor is tipródott vele. Én akkor ezen nagyon kiakadtam.
        Most eszembe jutott a doki Az utas és holdvilágból, aki retteg a pokoltól, de nem nyerhet bűnbocsánatot, hiszen nem követett el bűnöket, “tiszta és jóságos lélek volt”… hmm….

        • Nem értek egyet, én nem tennék éles különbséget a lelkiismeret és a bűntudat között. Az más kérdés, hogy a kereszténység valóban az általános bűn tudatára építi a tanait, ettől még vannak jól megfogható egyéni bűnök, és nem, nincsenek bűntelen emberek, legfeljebb tényleg a gyerekek: ők azért bűntelenek, mert még nem tudják, mi a bűn. Én legalábbis biztosan követtem el olyan dolgokat, amiket én bűnnek tartok, és volt is bűntudatom miattuk. Nem, nem Kiss Laci bácsi mértékű bűnöket, de akkor is. Pl. loptam (elévült ;) ). Pl. hazudtam, tudatosan, nem kényszerhelyzetben vagy kíméletből. Voltam kíméletlen, bántottam meg mást csak azért, hogy a kedves kis egomat fényezzem. Ezek miatt lelkiismeret-furdalásom, avagy bűntudatom volt, és akkor lennék igazán gáz, ha nem lenne, ha már elkövettem őket. Amit tudtam, igyekeztem helyrehozni persze.
          Nem csak a “keresztény” morál szerinti bűnök léteznek, amiket én a magam részéről – ha jól sejtem, hozzád hasonlóan – az élet szépségei közé sorolok, és senkinek nem ártok vele, hanem – sokszor tudatosan – ártunk is másoknak, lustaságból, ego miatt, anyagi vagy egyéb haszon miatt, haragból. Nekem az gyanús, aki azt állítja magáról, hogy ilyen jellegű bűnöket sem követett el soha. Nem mondom, hogy kizárt, de eddigi tapasztalataim szerint az ilyen emberek valójában maguk előtt is titkolják vagy megmagyarázzák maguknak, hogy nem is ártottak, tiszta jóakaratból csinálták (tudod, a veréssel nevelők, meg akik szerint Nemtudommilyen néni pofonért koldult pl.)

          • “…gyerekek: ők azért bűntelenek, mert még nem tudják, mi a bűn.”
            Inkább azért, mert még idejük sem volt rá igazán.
            Az eredendő bűn meg súlyosabb a keresztény ‘bűnhierarchiában’, mint bármely más(, ezért nem bűn mészárolni nem-keresztényeket, és ha már itt tartunk: a 10 parancsolat eredeti értelmezése is csak zsidók között volt érvényes, zsidó-nemzsidó között érvényét vesztette, ugyanúgy, mint a “gyaurnak tett ígéret”, szóval ez a törvényi kirekesztés/kiszolgáltatás elég penetráns a ‘könyv’ vallásainál.)
            A kereszténység nagy újítása pont ez: olyan bűnnel születtél, amelyet semmivel sem tehetsz jóvá – még a haláloddal sem, hiszen pokolra jutsz, ha nem kereszteltek meg – kizárólag az Isten bocsáthat meg, persze az egyház valamely képviselője(, akinek ezért fizetni kell, vagy majd ministránsként ‘megszolgálod’ :( ) által. Magyarul teljesen kiszolgáltatottá tesz a hatalommal szemben(, és egy államvallásnak pont ez a célja, ahogy a kötelező gyónással összegyűjtik a titkaid, hogy legyen mivel fogniuk ezután is).

            • Az eredendő bűnt marhaságnak tartom, a kereszténység a számomra annyira releváns, mint a Zeusz-mondák vagy Loki kavarása a vikingeknél. Nyilván a társadalmi hatása óriási, és tekintetbe is veszem, de a saját erkölcsi elképzeléseim szempontjából lényegtelen.

              • Ezt feltételeztem is rólad.
                “Nyilván a társadalmi hatása óriási…”
                Pont ez az!
                A fölösleges, indokolatlan, meddő, önmarcangoló bűntudat forrása elég nagy valószínűséggel ez a keresztényi eredendő bűn, és annak generációkon át ívelő családon belüli átadása, amit ideje már megszakítani, hogy a következő nemzedékek elméjét/pszichéjét ne szennyezzük be.

                • Igen, így van. Ha volt haszna a kommunizmusnak, akkor az (lenne), hogy a kereszténységnek ezt a bűnét ;) kissé sikerült visszavetnie, persze sajnos a módszer (tiltás) miatt hosszabb távon egyáltalán nem működött, sőt, az a gyanúm, hogy mára rosszabb a helyzet, mint a kommunistátlan nyugaton.

                  • Valóban rosszabb, mert az eredendő bűn helyét átvette a ‘ti mind nácik vagytok’ bűn (a Rákosi érában),aztán a ‘ti mind ellenforradalmárok vagytok’ bűn.
                    Legalábbis nemzetszinten.
                    Egyéniben meg csak elfojtás volt 45 évig (+ a Horthy rendszer is eltért már a nyugati trendtől, az erőszakos egyházi nyomatással).

  3. Bűntudatkeltés: A szociális agresszió egyik formája.
    A legkiemelkedőbb nehézsúlyú bajnokai a szenvedő nárcik (pl. anyám…)

    Nálam akkor hullott le a lepel, amikor régebben (vagy tíz éve?) a Pride élő adásában megláttam “Miattatoknincsmitennem” nénit, aki lazán eldobált 50 tojást, és még kiosztott 200-at a mellette kivonuló Molnár Zsolt emlékcsoportnak (és azóta biztos ők is megtanultak olyan szépen futni…). Ha teszem azt, ezt a tojásmennyiséget hűtőben tárolja, és szépen lassan megeszi, vagy akár értékesíti egy részét, minimum egy hónapig jóllakhatott volna.
    De nem, a gyűlölet erősebb volt. És ennek a gyűlölet tárgyai az okai (a fejében…).
    Hogy még nyomorultabbul érezzék magukat, saját primitívségében ki is mondta a szállóigévé vált fonémát.

    És persze nem lehet kifelejteni minden idők legbűntudatkeltőbb vallását, és franchise-rendszerét:
    a kereszténységet.

    Pünkösd apropóján (ami a Szentlélek eljövetele, és a keresztény vallás alapításának ünnepe, ezzel mindenki tisztában van: http://www.atv.hu/videok/video-20160513-mit-unneplunk-punkosdkor ) is érdemes megemlékezni az eredendő bűnről…(ha nő vagy duplán, ezért kezdődik 2-vel a személyi számod, ateistáknak azért, hogy tudja, hogy ő másodrendű állampolgár, agnosztikusokra mindkettő érvényes)
    És örülj, mert bűnös létedre szeretnek téged: https://www.youtube.com/watch?v=4lXTRW4z668
    És onnan tudod, hogy szeret téged, mert megbocsát, hogy a megbocsátás állapotában maradj ezért (a pénzeden kívül) neked is meg kell(! sőt !!!) bocsátanod (még a hatalom rosszul érezné magát amiatt, amit elkövetett ellened, úgyhogy nincs harag, oké!?)

    Na, ha sikerült egy kis mosolyt csalni bárki arcára akkor már megérte koptatni az ujjam, de a valóság (legalábbis az én szubjektivitásomból) az, hogy Eszter posztja az a lépés, amikor a bilincseid kikattannak, de végleg akkor szabadulsz meg tőlük, dobod le magadról őket, ha már röhögsz magadon, de főleg a másik érzelmi/erkölcsi törpeségén.

    • A bűn vallási értelemben egy nagyon érdekes téma, merthogy élénk teológiai vita is folyik a természetéről. Nem kérdés, hogy a bűn fogalma a kereszténység kulcsfogalma, elvégre az eredendő bűn hívja életre a megváltás szükségességét, és ha nincs bűn, nincs megváltás, vagyis Jézus kamu.

      A pogány vallások és a kereszténység egyes alternatív ágai ehhez képest a bűnt nem ismerik el: azt mondják, hogy az erre használt szó a Biblia eredetijében “a cél elvetését” jelenti, és az Édenkertből való kiűzetés igazából kilépés volt az inkubátorból, hogy az ember a tékozló fiú útjára léphessen, vagyis megtapasztalhassa a fényt, amit sötétség nélkül lehetetlen volna.

      • “…ha nincs bűn, nincs megváltás, vagyis Jézus kamu.”
        És aki tagadja a bűnt, az tagadja a megváltást, aki tagadja a megváltást, az tagadja Jézust, aki tagadja Jézust az eretnek, aki eretnek azt máglyán kell megégetni.
        Szép kis retorikai kapcsolás, és mindenki, aki nem akar behódolni, arra az inkvizíció mosolyog.

        “a cél elvetését”
        Biztos ez? Nem a cél látszólagos elvétése?
        (Erre nem akadémikust választ várok, de érdekel a személyes véleményed!)

        • Ja, nem elvetése, elvétése, igen. :) Álmos lettem, ez is mutatja, kidőlök mára.

          • A kérdés nem változik lényegesen, de megvár holnap, meg a furcsa kérdés #3 is. ;)

            Szép álmokat!

            • Amire itt utalás történik, az, hogy a héber “chet” szó – amit hagyományosan “bűn”-nek szoktak fordítani – jelentése: “valami, ami célt téveszt”. A terminust az íjászatban használták a kilőtt nyílvessző céltévesztésére. A héber szövegolvasásban hagyományosan nagyon fontos a pontos szavak ismerete a szövegek értelmezéséhez, ebből indulnak ki a magyarázatok.

      • “Nem kérdés, hogy a bűn fogalma a kereszténység kulcsfogalma”

        Kulcsfogalom?
        A bűn fogalmának az a koncepciója, hogy egy univerzális gyűjtőfogalom arra, hogy “minden, ami rossz”. De miért választanánk egy negatív fogalmat kulcsfogalomnak? Akkor már inkább a szeretet (ami pedig a pozitív dolgok között tekinthető hasonló univerzális gyűjtőfogalomnak).

        “az eredendő bűn hívja életre a megváltás szükségességét”

        Ez kicsit rosszhiszeműen hangzik, mint ha az eredendő bűn csak egy ürügy lenne a megváltás szükségességére, mint koncepcióra. Persze ha a vallást hatalmi célokra használják, akkor ürügy is, de a vallás hatalmi célokra való használata már nem a vallás szerinti Isten/isten felelőssége.

        • A keresztényi értelemben vett megváltás nem más, mint az eredendő bűn levétele az emberiségről. Nemde?

          • Pontosan. Pontosabban arról, aki hisz benne.

            • Akkor viszont Eszter megállapítása egészen pontos volt. Azért kell az eredeti bűn koncepciója, hogy legyen értelme a megváltásnak. Eredeti bűn nélkül az egész cécó fölösleges.

              • Jóm kippur, az engesztelés napja a legnagyobb zsidó ünnep. Épp arról szól, hogy az eredendő bűn és az azóta felhalmozott egyéb bűnök miatt Jahve bocsánatát kéri a nép, ilyenkor még a Név is kimondható. Innen jön az áldozati bárány koncepciója, amit a hagyomány szerint a bűnbocsánatért fel kellett áldozni. A kereszténység ezt egy lépéssel továbbvitte, mert itt az áldozati bárány nagyságrendekkel komolyabb áldozat: az isten báránya itt egy istenember, aki elveszi a világ bűneit. Ez a kereszténység alapkoncepciója, ha nincs bűn, nincs megváltás. Márpedig bűn van, “bűnben születtél, bűnben fogsz meghalni”: Ádám és Éva bűne a nyakadon, csecsemőként a nagy gyerekhalandóság idején ezért kereszteltek szinte azonnal, nehogy bűnben haljon meg a csecsemő. A judeó-keresztény kultúrában a bűntudat az alapértelmezett üzenmód, amit a megváltás elfogadása (a megtérés) hivatott csökkenteni, de akkor is tudatosítani kell a bűn tényét.

                • Nana. Jom Kippur nem az eredendő bűn miatt van, hanem az adott évben az egyén illetve a nép által elkövetett valós bűnökért, a koncepció épp az ellentéte az eredendő bűnös koncepciónak, inkább a gyónáséhoz hasonlít: ha megvallod és megbánod a bűneidet, engesztelni akarod az urat, akkor az sikerülni is fog, erre van Jom Kippur. A messiásra sem egészen az eredendő bűn miatt van szükség, hanem a nép súlyos bűnei miatt, és eredetileg nem is a világ,hanem csak a zsidók megváltója, bár Krisztus korára valóban a zsidók is úgy tekintettek rá, mint aki a zsidókkal együtt az egész világ arra érdemes részét megváltja. A megváltásnak az egyén örök életére vonatkozó része új dolog, a zsidó vallás alig foglalkozik a túlvilággal, a halál utáni élettel. Azért van benne ilyen is, de ugye a zsidó(-keresztény-muzulmán) valláskör egyértelműen egy földi életről és aztán ennek következtében túlvilági jutalomról vagy büntetésről beszél – miközben a minden zsidó számára szent Kabbala meg elfogadja a lélekvándorlást.

                  • Én egy rabbival beszélgettem erről, és az eredendő bűnt is említette a felhalmozott bűnök mellett. Hogy tudniillik a csecsemőkért is van, mert ők is bűnösek. Nyilván az eredendő miatt, nem?… hiszen ők nem lehetnek bűnösök a maguk jogán, nem? vagy lehet, hogy a zsidó jogtudósok körében sincs egyetértés ez ügyben?

                    • blaci200 // június 8, 2016 - 13:26 //

                      Hm. Jó kérdés. Tény, hogy nem vagyok zsidó jogtudós, egyébként az biztos, hogy marha sok mindenben nincs köztük sem egyetértés, de ez a jom kippur mint éves bűnbánat tudtommal alapvetően egyéni illetve az egész népért szóló általában. Az eredendő bűn, meg a fiakban az apák vétkéért hetedíziglen: na ez az egyik a judeokeresztény istenképben, amit nagyon utálok. Ez a gondolkodás egy kicsinyes pszichopata zsarnoké, nem egy végtelen hatalmú, bölcs lényé.

                    • Az eredendő bűn, az anyagba való belekeveredés a tiszta szellemi lényként való létezés helyett. Az, hogy testet növesztünk, az első pillanattól kezdve a mások rovására megy, mások életét vesszük el ahhoz hogy mi éljünk. A “Ne ölj!”-nek innen kezdve annyi és ez csak a legalapvetőbb réteg, de az egész életet a test óvása-védése hatja át és a vetélkedés az erőforrásokért és a bűn minden újabb rétege ebből bontakozik ki.. Ehhez hozzájön még a szaporodás, ami egyrészt a dolog tovább fokozása, másrészt más szellemi lények “lerángatása” az anyagba. Nem tudom ugyan, hogy a zsidó-keresztény hittudósok pontosan hogyan fejtik ezt ki, de ez az értelme. És ezért nyugodtan lehet sírni és engesztelést kérni akár naponta, mert nekünk magunknak csak igen szűk keretek közt van ráhatásunk.

                    • blaci200 // június 9, 2016 - 16:38 //

                      Az anyagba belekeveredést a zsidó-keresztény hittudósok alighanem szükségesnek érzik, az ember mint olyan porból és hamuból vétetett. Az első ember(pár) is a testébe kapta a lelkét, ha nem tévedek.Testével együtt van Isten képére formálva, még ha a lelke, a testével ellentétben, örök életű is (kivéve, ha nem hisz abban, amiben a különböző vallások illetve irányzatok szerint hinnie kell. Az eredeti elképzelés szerint az ilyen lélek végül örök halált “nyer”, azaz meghal, nem kap örök életet a megfelelően hívők lelkével ellentétben. Ebben a tekintetben az iszlám sokkal elfogadóbb, szerintük a zsidóknak és a keresztényeknek is van esélyük az örök életre). Persze a zsidó vallás szerint ez a születés csak egyszer történhet meg (és ezt vette át a keresztény is, meg a muzulmán is), de a nagyon zsidó kabbala szerint létezik lélekvándorlás (a Down szindrómások szerintük olyan lelkek, akik már majdnem tökéletesek, és az utolsó megszületésük a Down-lét, hogy még azt a mérhetetlen és tiszta, elvárások nélküli szeretetet megélhessék, ami – szerintük – a Downosok jellemzője).
                      De ez azért félig találgatás, nem vagyok hittudós, bár a Down-os kabbalisztkius gondolatot valami zsidó rabbitól hallottam.
                      Viszont a keleti (pontosabban hindu-buddhista) gondolkodók szerint ez a belerángatás az anyagi létbe, ez nem valamiféle kitolás a szellemi lényekkel, hanem szükségszerű, hogy az anyagi létben megtapasztalhatóakat megtapasztalják. Akinek nincs rá szüksége (már), az nem rángatódik bele.

                • “ha nincs bűn, nincs megváltás”

                  Ismét a rosszhiszemű gondolat, amit blacinak válaszolva már kifejtettem.
                  Megfordítva: “azért van bűn, hogy legyen megváltás” (ezt nem a te szádba akarom adni, az idézőjel azt fejezi ki, hogy nem tudok azonosulni vele).
                  A megváltás nem önmagáért való cél, hanem annak a célnak az eszköze, hogy a hívő ember megszabaduljon a bűneitől, így visszanyerje a bűnbeesés előtti, tökéletes állapotát.

                  “A judeo-keresztény kultúrában a bűntudat az alapértelmezett üzemmód”

                  Mondanám, hogy “nem értek egyet”…de nem. Belülről nézve ez konkrétan nem így van. A bűntudatot nem azért éljük meg, mert “kell” (mintha valaki előírná), nem önmagáért való cél (belegondolni is rossz). Azért van rá szükség, mert a bűn a valóság része, tehát nem tudni vagy nem érezni ilyen értelemben struccpolitika lenne. A célja az, hogy általa “érezzük, hogy a bűn rossz”, és így jobban ragaszkodjunk a jóhoz.

                  Mindez csak a valódi bűntudatra vonatkozik. Ha valaki olyan dolog miatt érez bűntudatot, amelyben nem hibás, az ilyen szempontból irreleváns.

                  Sőt: a hitnek fontos része, hogy az ember gondolkodása, érzései, élete, tudata “alapértelmezetten” pozitív, és emellett rendszeresen megéli a bűntudatot. Fontos: egyik sem folyamatos, tehát nem kényszeresen mantrázott “pozitív gondolkodás”, és nem is búskomorság vagy depresszió.

              • “Azért kell az eredeti bűn koncepciója, hogy legyen értelme a megváltásnak. Eredeti bűn nélkül az egész cécó fölösleges.”

                Pont erre a szemléletre mondom, hogy rosszhiszemű.

                Most elvonatkoztatok attól a kérdéstől, hogy a vallási tanítások igazak-e. Arról beszélek, hogy az ember belső világképe és külső megnyilvánulásai közötti kapcsolat alapvetően kétféle lehet: azt mondani, tanítani, hirdetni,

                1. amiben őszintén hiszel
                2. amiben nem vagy nem feltétlenül hiszel őszintén, de tudod, hogy általa bizonyos előnyökre (népszerűségre, vagyonra, hatalomra, stb.) tehetsz szert.

                Amennyiben az egyháznak mint emberi, társadalmi (kulturális) intézménynek hatalmi ambíciói is vannak (vagyis a hozzáállása a 2., nem őszinte), nyilván nagyon jól jön neki, hogy a teológiában szerepel az eredendő bűn és a megváltás. A tömegeket manipulálhatja, függésben tarthatja, magához láncolhatja a megváltás szükségességének tanításával. A vallási tanítás ilyen célú felhasználása mindig is létezett (meg ma is).

                De ez nem jelenti azt, hogy az egyháztagok (sőt, az egyházi személyek) között ne lehetnének olyanok, akik hozzáállása az 1., őszinte.

                Összegzés:
                Reális véleménynek tartom, hogy a vallási tanításokat sokan manipulációs célokra használják.
                Rosszhiszemű véleménynek tartom, hogy valaki AZ EGÉSZET, ELEVE manipulációs célokra találta ki (megint csak függetlenül attól, hogy “kitalálta”, vagy ez a valóság).

                • Nem feltétlenül manipulatív szándék van a vallásalapítás mögött, nagyon sokszor ez lelkiismereti kérdés: az ember pszichéjét és annak szükségleteit tükrözik a vallások ősi formájukban, hatalmi eszközként való használatuk későbbi fázisban jön csak.

                • Nem azt jelenti a mondat, hogy manipulációs céllal hozták létre. Akik létrehozták, hittek ebben, hogy a megváltásra szükség van, és azért van szükség, mert … Hogy aztán az egyház mire használta fel a koncepciót, az már más kérdés. Ettől még egy koncepció, ami a számomra rendkívül ellenszenves, ha hinnék Istenben, azt mondanám, hogy az istenkáromlás egy formája.

                • Itt keveredik a 32-300-ig tartó őskeresztény katakomba-kommuniszkikus-egalitáriánus (valódi) kereszténység, és a 380-tól államvallássá lett förmedvény. Az elsőről még el is hiszem, hogy őszinte, de a második már kőkeményen a neoplatonista tanok, esszénusok, és durva propagandisztikus manipuláció keveréke. Ha valaha sikerül letisztítani ez utóbbi mocskot a valódi krisztusi kereszténységről, még akár egyszer templomba is fogok menni.

  4. Mire ezekre rájön az ember…végülis találkoztál a barátoddal? Vagy mondjuk csak -tól-ig? Hogy mindenki jól járjon? Nekem ilyenkor az okozna inkább bűntudatot, ha lemondanám. Bűntudat mindenhogyan van.
    A 2. eset, na az kemény, mikor az ember ésszel hiszi, hogy jót akarnak neki, de belül rosszul érzi magát hosszú távon. Na, aztán mikor már odavan teljesen, akkor rájön, hogy ez nem jó neki sehogyan sem.
    Rémisztő, amit írsz, hogy predesztinálva vagyunk valamennyire. Önmagam megnyugtatása miatt választom, hogy nem választom a bűntudatot, de nem tudom, mennyire megy ez, amíg nem megy konkrétan a bőrömre.

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. 4 cél és 4 démon, amivel dolgom van – Eszter's Offtopic
  2. Inspiring Clicks #3 - Május '16 - Daily Dorothy

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: