A buzilobbi tehet mindenről

Vannak dolgok, amiket egy européer nem mond. Mit européer – értelmes, egészséges lelkű, korrekt felnőtt ember. És nem csak nem mondja, nem is gondolja. Ilyen például az, hogy “az amerikaiak Magyarországra kifejtett nyomásgyakorlása” mögött az azonos neműek házasságát propagáló érdekcsoport – vagyis a buzilobbi – áll.

Pedig ez megtörtént. És nem egy négy elemit végzett alkoholista mucsajpusztai turbómagyar mondta a kocsmában, hanem Lázár János, a magyar kormány második embere.

És még mindig a helyén van. Ugye, szürreális?

Oké, most tekintsünk el attól, hogy a friss Magyar Hírlapban megjelent (durván alákérdezős, de mit várunk) interjú eleve nyomásgyakorlásként utal a korrupciós botrányra, elvégre – függetlenül attól, hogy mi történt a színfalak mögött valójában – tényleg nem véletlen, hogy pont itt, pont most, pont így került tálalásra a téma. De Lázár nem az emögött rejlő gazdasági és politikai okokat említi (például az oroszbarátságot és a Putyin alá fekvést, ami már az amerikai jobboldal szemét is szúrja), hanem…

…hanem a buzilobbit. Őrület, nem?

Én nem térek magamhoz.

Ilyen nincs.

Ülök, nézek ki a fejemből, és nem hiszem el: megtörtént. A csekély műveltségű, gyűlölettel teli, konteó-fanatikus szélsőséges csoportok ideológiája észrevétlenül, de többé el nem rejthető módon bekúszott a közbeszédbe, és teljesen elfogadottá vált.

Jó, jó, tudom, nem most. Hallottuk már, hogy aki szegény, az annyit is ér, hogy a nőnek a konyhában a helye (és csak szüljön, akkor majd nem veri a férje), nemrég pedig találkoztunk már azzal is, hogy aki nem küldi drogtesztre az iskolás gyerekét, az maga is narkós. A kormány mondja meg, hogy mi számít egyháznak, és mi nem, a tankönyvekből pedig megtudhatjuk, hogy mely társadalmi csoportok hogyan szavaznak és hol a helyük… sorolhatnánk.

De így, ennyire direkt módon alapvető emberi jogokat sérteni egy zs-kategóriás, ostoba összeesküvés-elmélet keretében ilyen magas állami tisztségviselő szájából még nem hallottunk. Ez egy új fejezet a történelemkönyvekben.

Lázár János okos és kompetens, pontosan tudja, mit kell mondani, hogy elterelje a figyelmet a valós problémáról, ezért most nem hozzá kiáltok, hanem azokhoz, akik hiszik és élik, amit mondott:

Egy. A nyomásgyakorlásnak gazdasági és politikai okai vannak, ez azonban nem zárja ki azt, hogy valódi ügy álljon a jelenség mögött. Csak ezt egyelőre nem áll egyik fél érdekében sem felfedni, ezért inkább tudatos figyelemelterelés zajlik. A “buzilobbi” kormányoldalról remek gumicsont, ugyanakkor rettenetes károkat okoz. Épp úgy, mint amikor egy méretes gumicsontot dobsz be tiszta erőből a porcelánbolt ablakán.

Kettő. Bármi is áll a nyomásgyakorlás hátterében, nincs olyan érdekcsoport, amely “erőszakosan és pénzzel terjeszti meggyőződést”, miszerint a “család” nem csak egy férfiből és egy nőből állhat.

Civil szervezetek, magánemberek és közszereplők vannak, akik pontosan tudják, hogy a homoszexualitás nem deviáns hóbort, hanem olyasmi, ami a természetben – az állatvilágban is – előfordul, mióta világ a világ. Nem választás kérdése, korlátozással és büntetéssel pedig épp úgy nem lehet eltörölni a föld színéről, ahogyan szórólappal vagy plakáttal sem lehet senkit sem rávenni arra, hogy a saját neméhez vonzódjon (ha téged igen, és ezért tartasz a melegektől, akkor ideje szembenézni a saját szexualitásoddal).

Tudják továbbá azt is, hogy ahogyan a heteroszexualitás önmagában véve senkit sem tesz alkalmassá a szülői szerepre, úgy a homoszexualitás sem kizáró ok, ha másik ember szükségleteinek gyakori magunk elé helyezéséről és – legfőképpen – a szeretetről van szó.

Istenem, bár olyan egyszerű volna a világ, hogy aki az ellenkező nemhez vonzódik, az jó feleség, férj és szülő lesz, aki pedig a sajátjához, az nem…!

De nem így van, mert a világ jóval színesebb és árnyaltabb ennél.

Három. Azt, hogy “a magyar társadalom kétharmada” ezt még nem ismeri fel, sajnos nem “Közép-Európa történelmi és nemzeti sajátosságai” közé sorolnám, hanem annak a számlájára írnám, hogy a gazdaságilag elmaradott országok mindig kevésbé nyitottak az emberjogi kérdésekre, mivel a létminimum alatt a túlélésért küzdenek, s fenyegető ellenségképként tekintenek mindarra, ami más, mint ők maguk.

Történelmi és nemzeti sajátosság az, hogy délben szól a harang, Erős Pistát vagy pirospaprikát szórunk a levesbe, valamint felállunk, ha a Himnuszt halljuk. Az elmaradottság indikátora ezzel szemben az, ha elfogadhatónak tartjuk a rabszolgaságot, a kiskorúak szexuális kizsákmányolását vagy a nők megcsonkítását, az intézményesített rasszizmust és a diszkriminációt. Egyszóval mindazt, ami az alapvető emberi jogokat korlátozza.

Nem titok, hogy a deprimált területeken ezek a problémák előtérbe kerülnek (Magyarország mellett Szlovákia is remek példa erre), míg a magasabb GDP-vel rendelkező országokban – Svédországtól Angliáig – nem jelentenek gondot.

Hiszen jut is, marad is, nem szívja el előlünk senki sem a levegőt.

Mindennek fényében a szélsőjobbos ideológiából ismert, egész világot behálózó, erőszakosan terjeszkedő buzilobbiról értekezni egy gazdasági és politikai kérdéseket feszegető cikkben finoman fogalmazva is gusztustalan, aljas és hányingerkeltő, és rengeteget elmond közhangulatról, ahol ilyesmit következmény nélkül kijelenthet a miniszterelnökséget vezető miniszter.

Aki – minden korábbi szalonképtelen megnyilvánulásával prelűdként – most coming outolt teljes mellszélességgel, mint szélsőséges gyűlöletkeltő, akinek célja a nemzeti hagyományok köntösébe bujtatott megosztottság és a teljes, középkori elmaradottság.

Mert bármennyire is gumicsont, ilyet egy értelmes, egészséges lelkű, korrekt felnőtt ember egyszerűen nem hajít be az ablakon.