Kedvenc családi (!) blogjaim – akiktől sokat tanulhatunk

Nemrég írtam a családosok és magányosok blogellentéteiről, aminek kapcsán felmerült, hogy sok embert untatnak a családi életet bemutató blogok. Már akkor elhatároztam, hogy a következő blogajánlóm direkt a családi blogkedvenceimet mutatja majd be, hogy alátámasszam: nem csak pisi-kaki-webnaplók léteznek (nem mintha azokkal egyébként baj volna), és nem kell feltétlenül ötgyerekes ősanyának/apának lennünk ahhoz, hogy élvezzük a jó sztorikat, klassz fotókat és bölcs tanulságokat a blognyilvános famíliák háza tájáról.

Az alábbi blogok mind nagyon-nagyon mások, egyetlen közös pontjuk talán a társadalom legkisebb egysége, a család, és a szeretet, amely annak tagjait összeköti. Illetve hát, oké… van még egy közös pont: mindegyik rendkívül elgondolkodtató és inspiráló a maga módján, ha az olvasóban megvan a kellő (jó értelemben vett) kíváncsiság és nyitottság. Lehet tanulni belőlük, tőlük – ígérem, nem rabolom tehát az idődet, ha most velem tartasz erre a blogtúrára.

Három gyerekkel irány Anglia! – Vicces, hogy épp most ajánlom a blogot, amikor az nemsokára költözik, de biztos vagyok benne, hogy Fodor Marcsi oldalán rengeteg hasznos tudnivalót találnak az Angliába vágyók és az érdekes sztorikra nyitott népek egyaránt, és épp ilyen klassz lesz az új webnapló is. Marcsi újságíró, és férjével meg három gyerekével költözött Angliába két éve, de máris mennek tovább Spanyolországba az ősszel. A család nem azért vált rezidenciát, mert nem érezték jól magukat a ködös Albionban (mint ahogy Magyarországot sem azért hagyták maguk mögött, mert rossz lett volna itt nekik), hanem egész egyszerűen úgy vélik, erről szól az unió: menni kell, új világokat felfedezni, gyarapítani a tudást, a lehetőségeket és az élményeket. Nem várja őket mesés munkalehetőség, hiszen saját vállalkozásukat helytől függetlenül viszik, de nyitottak mindenre, ami egy új országban történhet velük – és nekem nagyon tetszik ez a kíváncsi, optimista, bátor és okos hozzáállás. Nincs szomorúbb annál, mint amikor az embereket a félelem és menekülés vágya hajtja (“egy gazdagabb országban minden jobb lehet, mint itt”), vagy éppen betokosodnak saját nyomorukba, mert meggyőződésük, hogy körülményeik (“három gyerekkel nem nagyon ugrál már az ember”) miatt képtelenek mozdulni bármerre is.  Marcsiék története kiváló ellenpéldája ennek az oly’ sok honfitársunkra jellemző attitűdnek, ezért bárki számára nagyon inspiráló kis családjuk életéről olvasni. Sok sikert Spanyolországban

One Baby, Two Moms – Nem szándékom, hogy vitát generáljak az egynemű szülőpárok létjogosultságáról, ezért én így szerényen a háttérből csak egy alternatívát ajánlanék: hé, így is lehet. Feltűnő külsőségek és pózok, erőszakos melldöngetés és harcos vita nélkül, csendesen, okosan, nyitottan, szeretettel. Aki Lindsay naplóját olvassa, egyszerűen egy vidám, kiegyensúlyozott, egészséges család történetét látja, ahol a főszerep nem harcos eszméké vagy attitűdöké, hanem egy cserfes kislányé, aki mindkét anyukájának a szeme fénye. Szeretném, ha minden ember megértené, hogy nincs két egyforma család, és a társadalom legkisebb egységének boldogságát nem a szexualitás irányultság határozza meg, hanem a törődés, a felelősség és a szeretet. Biztos sokan vannak, akik szerint nem-heteroszexuális embertársaink segítségre szoruló betegek, de erre én mindig azt mondom: gondoljunk csak bele, micsoda önismeretre és reális, pozitív énképre tesz szert az ember, amíg másságát elfogadja, illetve megtanulja közössége és a (zömében ismeretlenül ítélkező) idegenek előtt is felvállalni azt… éppen ezért meggyőződésem, hogy ezekből az életekből rengeteget tanul az ember, ami egész lélekfejlődésének hasznára válik.  És különben is, kik vagyunk mi, hogy mások fölött ítélkezzünk?

Enjoying the Small Things – Napsütés, tengerpart, erdő, bulik, jól öltözött emberek, sok utazás, klassz fényképezőgép nagyon profi objektív-arzenállal… igazából így  leltem Kelle Hampton blogjára. Aztán megtaláltam a világ egyik legdurvább bejegyzését, aminek olvasása közben többször is könnyes lett a szemem, a végén pedig már sírtam, mint német tinilányok a  90-es években a Titanicon. A fiatal fotósanyuka elképesztő őszinteséggel és részletességgel írta le az élményt, amikor – derült égből villámcsapásként – Down-kóros kislánya született tökéletes családjával megélt tökéletes szülésének csúcspontjaként. Azt, ahogyan a kezdeti sokkból és gyászból lassan elindult az anyai szeretet felé, és átértékelte egész korábbi életét… és olyan dolgokban talált örömet, amiket mi talán észre sem veszünk. A blog tehát nem csak szép képek gyűjteménye, hanem inspiráció is, ha nehéz helyzetben vagyunk: a dolgok nem mindig úgy történnek, ahogyan mi szeretnénk, hogy történjenek, de… mindig van valami mélyebb tartalom, aminek felismerése egy magasabb életminőség megéléséhez vezet. A kérdés, hogy fel tudjuk vagy akarjuk-e ismerni mindezt, vagy egyszerűbb keseregni a régi álmok tora fölött.

Narottam – Visszatértünk Magyarországra, méghozzá nem is akárhova: Krisna-völgybe. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogyan él ott egy család, hiszen tudjátok, szeretek ábrándozgatni a civilizáció hátrahagyásáról és az öko-életmódról (más kérdés, hogy a pizzarendelést is szeretem, de ki mondta, hogy fantáziálgatni nem szabad). A természettel való harmónia mellett az is üdítő színfoltot képvisel, hogy a gyerekek hétköznapi életében is fontos szerepet játszik a hit és az istenszeretet, hiszen manapság a legtöbb család nem foglal állást teozófiai kérdésekben  és/vagy csupán kulturálisan kapcsolódik vallásához. Mindig jó látni azokat, akik megtalálták a maguk lelki útját és élik is azt, napról napra a jelenben.

Lustanyu – Röhögj magadon, az Isten is megsegít! – Tavaly már az egyéni blogok kategóriájában említettem Lustanyut, aki amúgy Kata, de most újra listázom, mert hát… basszus, mi más illene bele jobban a családi blogok kategóriájába, mint az ő abszolút tökéletes alapműve…?!! Na ugye. A Lustanyuért való végtelen lelkesedésemet mi sem mutatja jobban, minthogy ő az EGYETLEN de szerintem tutira egyetlen blogger, akinek még azt is elnézem, hogy kábé minden bejegyzése úgy néz ki, mintha WYSIWG-editorba másolna össze-vissza Word-bejegyzéseket, keresztlinkek és megfelelő formázás nélkül. Tudni kell, hogy én nagyon el tudok veszni egy blog külsőségeiben, ezért nagy szó, hogy rendszeres olvasó vagyok valahol anélkül, hogy egyedi dizájn vagy akár egy goddamn keresőbox lenne az oldalon… ezekkel a dolgokkal kapcsolatban épp olyan sznob vagyok, mint a fashioniszta a Mayo Chixben. De Lustanyu ellenállhatatlan, ezért ezzel kapcsolatban nincs is több mondanivalóm.

Rengeteg klassz, értékes családi blog van még, amit talán érdemes lenne bemutatni (például épp a napokban bukkantam egy kétfeleséges muszlim család hétköznapjaira), de természetesen az idő és a hely véges, és hát hagyni kell érdekességeket legközelebbre is. Örömmel látom, hogy szerencsére sok az olyan család, akiktől BÁRKI tanulhat értékes dolgokat, ezért még simán lesz folytatása ennek a bejegyzésnek is… :)

---

Korábbi blogajánlók

• Kedvenc blogjaim a világ minden részéről – a szokásostól eltérő életmód
• Kedvenc blogjaim a világ minden részéről – főszerepben a humor
• Kedvenc blogjaim, amiket csak úgy szeretek valamiért