Aktuális

Erkölcsi magasles

Volt nekem egy magyartanárom ötödiktől nyolcadikig, egy csodálatos ember. Neki köszönhetem azt, hogy középiskolás koromban már semmi újat nem hallottam sem irodalom, sem nyelvtanórán, de tőle kaptam életem legfontosabb leckéit emberségből is. Most az utóbbiak közül mesélek el egyet.

Egyszerre “végeztük el” az általános iskolát: amikor mi elballagtunk, ő nyugdíjba ment. Mindannyiunk utolsó napján még egyszer utoljára beszedte és leosztályozta a munkafüzeteket, a vidámballagás farsangi forgatagában az egyetlen tanár volt, aki megnyitotta a naplót. Vasszigora volt, de nála lelkiismeretesebb, tisztességesebb pedagógust aligha hordott hátán a föld. Rendszeresen látogattam Piroska nénit a ballagás, sőt, az érettségi után is. Megosztottam vele ügyes-bajos dolgaimat, és ő meghallgatott. Meghallgatott, de soha nem ítélkezett. Tanácsot csak akkor adott, amikor kértem, és mindig segített, hogy egy egészen más nézőpontból lássam a dolgokat. Órákig tudtunk beszélgetni, hiába voltam én diák, ő pedig – akkor már – nyugdíjas.

Egyszer, az egyetemi évek alatt az egyik legjobb gyerekkori barátnőm, aki neki is tanítványa volt, szerelmes lett. A barátnőm gyönyörű, okos lány volt, az évfolyam egyik legjobbja, ez a srác pedig rossz hatással volt rá. Cigizni, inni, éjszakázni és lógni kezdtek, és ki tudja még, mi egyebet, Lillát akkor már nem túl gyakran láttam. Hosszasan soroltam a bűnlajstromot, aggódva meséltem Piroska néninek, mi minden történt, és vártam, hogy mellém álljon. Meglepődtem, amikor nem ez történt. Sose felejtem el, ahogy összehúzta bölcs zöldesszürke szemeit, megrázta ezüstszínű fürtjeit, és ezt mondta: “Nem, Eszter, te nem Lilláért aggódsz, hanem magad miatt. Lilla nem tartozik magyarázattal azért, amit tesz, felnőtt ember. Ha igazán a barátja akarsz lenni, nem panaszkodsz, hanem mellé állsz, ítélet nélkül, amikor szüksége van rád”.

Bántva éreztem magamat, mert tizenkilenc évem minden tudatosságával hittem, hogy igazam van, én vagyok az őrangyal, aki megvédheti Lillát a végső romlástól. És ezek után önzéssel gyanúsít meg az, aki a legfőbb példaképem? Fel voltam háborodva. Hetekig tartott, amíg rájöttem arra, hogy Piroska néninek igaza volt. Nem a barátnőmet, magamat féltettem és sajnáltam. Féltékeny voltam, mert a nagy kalandokat már nem velem élte át, hanem mással, irigység gyötört, mert én nem voltam szerelmes, és kárpótlásul jólesett volna egy kis buksisimi, hogy az erkölcsi győzelem – a józan, megfontolt élet – azért az enyém, és ezt nem veheti el tőlem senki. Emellett ott volt az is, hogy Lilla mindig jókislány volt, én pedig már tízévesen legfeljebb négyes lehettem magatartásból: titokban reméltem, kvázi posztumusz bezsebelek még egy ötöst, már felnőttként, utólag, a legszigorúbb tanártól a világon. Panaszkodni is jólesett, nemzeti sajátosság.

Ma már értem és érzem, mi volt bennem akkor: messze volt ez az aggódástól. Már tudom: ha tényleg féltek valakit, aki fontos része az életemnek, leültetem, a szemébe nézek, és elmondom neki, mi aggaszt. Nem házalok a másik kínjával az aggodalom álszent égisze alatt, nem várom a vállveregetést “fentről”, mert én “a helyes” úton járok, ráadásul a szerencsétlen tévelygő mellett bónuszként még önzetlen mártír is lehetek. Aztán ha mégis, mégis nekem lesz igazam, és tényleg rémes hülyeséget csinált, nos… akkor csak ott vagyok mellette, és felsegítem, amikor elesett. Mert tisztelem azt, hogy szabad akarata van, a számára adott ponton leginkább megfelelő döntést hozza, és tudom, hogy az élettől nem védhetem meg, nem is tisztem ezt tenni.

Azóta mindig gyanakvással figyelem az erkölcsi magasleseket. A sok fejcsóváló, aggodalmaskodó, rosszallással és ítélkezéssel turnézó okost: akik nem röstellik mindenkinek előadni, hogy a másik ízlésficamáért, eltévelyedéséért, lelki torzulásáért, testi változásáért, hanyatlásáért facsarodik görcsbe a szívük. Már tudom: a játszma szinte mindig róluk szól: az ő erkölcsi nagyságuk jóleső illúziójáról, és az elismerő tapsokról, amit ezért a hálás közönségtől kapnak, akik nem látnak a színfalak mögé. Hogyan is látnának? Sokszor még az se lát, aki játszik, olyan mély, megnyugtató álomba ringat az önelégültségnek ez a homlokráncoló, örökké vonakodó arca. Én, a tiszta. Én, a jó. Én, az igaz. Én, én, én.

Soha nem mondhattam el Piroska néninek, hogy már értem, mire gondolt, és igaza volt. Néhány héttel a beszélgetésünk után örökre lehunyta azokat a szemeket, amik tíz éven át engem is segítettek tisztábban látni. A  mai napig sokszor képzelem el, hogy vele beszélgetek.

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

23 hozzászólás Erkölcsi magasles bejegyzéshez

  1. Hű ez nagyon jó írás. Ebbe még bele se gondoltam eddig, hogy az álszentséget meg az erkölcsi magaslatot, szinte mindig az irigység szüli. És igen azokra is lehet irigykedni, akik megfelelnek az elvárásoknak, meg azokra is akik mernek nem. És akkor ebből lesz az, hogy a “stréberek” és “bulizósak” kölcsönösen lenézik egymást gimi és egyetem alatt, sőt súlyosabb esetben még utána is.
    Az előző privilégiumokról szóló poszt kapcsán az is eszembe jutott, hogy az is szokott ilyen erkölcsi magaslest játszani, aki a körülményei miatt nem tud megfelelni az elvárásoknak. És ilyenkor félresikerült reakció mikor nem az elvárásrendszert utálják, hanem azokat akiknek ez megy. Pl unalmas nyárspolgárnak neveznek másokat, ” normal people scares me” pólók stb stb. És szerintem az indulat teljesen jogos, csak nem jó irányba megy.

    • Tényleg nem akarok általánosítani, mert ahány eset, annyiféle, de én mindig önvizsgálatot tartok. Biztos, ami biztos. A motivációk mögött nagyon gyakran irigység, féltékenység, önmagam kiemelésének agresszív vágya van, nem tényleges aggodalom a másik ember/a gyönyörű eszme iránt. Emberek vagyunk, szóval ez nem tragédia, de nem árt vele tisztában lenni.

      A privilégiumokhoz: többen kommentelték a poszthoz a Facebookon, hogy szégyellik magukat a privilégiumaik miatt. Azt sem kell, az is túlzás volna. Nem kell szégyenkezni, nem kell magyarázkodni akkor se, ha történetesen miniszterelnök a fater: csak nem árt tisztában lenni azzal, hogy ez mi mindent hozott, hoz a konyhára közvetett, és közvetlen módon is, és tilos másokat lenézni a szerényebb körülményeik miatt. És akkor az alapján mérlegelni, hogy mit tudok visszaadni a közösségnek, a kevésbé szerencsés polgártársaknak. Az tényleg szomorú, irigy túlzás, amikor valakit előnyös(nek hitt) származása miatt rugdosunk.

      • Szerintem a privilégiumok épp úgy adottságaink sok tekintetben, mint a magasságunk vagy a külsőnk. Nem az a baj, ha élünk velük – feltéve, ha igyekszünk nem VISSZAélni. Persze, tudom, olyan sincs, hogy egyáltalán nem élünk vissza, ha használom a szüleim pénzén megszerzett nyelvtudásom például, de azért le sem mondhatunk róluk teljesen. Akkor a sportoló, aki jó adottságokkal rendelkezik, ne használja ki ezeket? Szégyellje magát, akinek kellemes a külseje, egészséges a teste? Hiszen van, aki ezt nem mondhatja el magáról.
        Az a visszatetsző, mikor ezeket a privilégiumokat saját erőfeszítésével keveri össze. Mint amikor egy szépnek született ember a külsejével tetszeleg. Ott a különbség, hogy elmegy manökennek (kamatoztatja a privilégiumát), vagy alázza azokat, akik nem “szépek”.

        • Pontosan. Egyébként Risztov Éva még egy érdekes példa a sportolói adottságokhoz való viszonyra. Ő ugye azt mondja, hogy fizikai adottságai alapján belőle ugyanúgy lehetett olimpiai bajnok úszó, mint az átlag magyar állampolgárból: kicsi, mokány, hízékony, vaskos, nem a klasszikus hosszú, vékony, izmos úszóalkat, akire felfigyelnek a szakemberek 4-5 éves korban. Nagy előny, állítja, hogy a szülei hajnalban vitték edzésre minden nap, és vállalták az élsporttal járó brutális megterhelést. És ezután említi csak a saját kitartását, amit fontosabb tényezőként értékel sikere szempontjából, mint a tehetségét. Nyilván az aranyéremhez ezek közül mind kell. Nagyon korrekt privilégium-check ez.

          • “Nagyon korrekt privilégium-check ez.”
            Mármint az olimpia? ;)

            • Haha, hát az, hogy végignézi és értékeli, hogy mi minden vezetett odáig. Nem árt néha. Nyilván senki érdemeit nem kisebbíti, csak jó reálisan látni, mi mivel függ össze, és akkor erre az infóra építve dolgozni tovább, kellő alázattal. :)

              • Tegyük azért azt is hozzá, hogy a szerencsés születés (bár én ebből leginkább csak az anyagi helyzetet érzem valóban privilégiumnak) egy dolog, ha nem dolgozik, tanul és képzi magát az ember folyamatosan, nem lesz belőle semmi, példa rá a számtalan gazdag, céltalan életet élő sztárcsemete. Megbénítja őket a vagyon és hogy soha, semmiért nem tanulnak meg harcolni, mert mindent megkapnak. (Ebből a szempontból a vagyoni helyzet által biztosított privilégium tényleges értéke is érdekes kérdés.)

                • Hát pedig a tudásra való igény a családban, a tanulás, a szellemi teljesítmény értékelése (stb.) nagyobb privilégium, pont azért, amit le is írtál a sztárcsemetékről.

      • A legnagyobb motivációs az irigység. A legelképesztőbb dolgokra is lehet irigynek lenni, én akkor jöttem erre rá, mikor magamon diagnosztizáltam :D Nem mondom, hogy azóta nem fordul elő, mert de ;)

  2. Az ítélkezés mellett sokszor maga a “dühödt” segítőkészség is gyanús, hogy igazából a segítő egójáról szól. És még nem is Karinthy nemtőjéről beszélek. Pl. magamról, időnként ;)

    • Ajaj, mennyi mindennel van ez így! Hogy látszólag a másikról szól, valójában rólam. Egy tipikus példa még a jelenségre: https://barokeszter.hu/2012/05/23/energetikai-jatszma-verszivoinkkal/
      Gyakran tényleg elhisszük, hogy a másik a vámpír, mi vagyunk az áldozatok, közben meg vastagon ott az önző motiváció abban, ahogy a játszmát engedjük: függővé tesz a bölcs, higgadt segítő szerepe, akibe minden bizalmát helyezi a napi 5x félórát végigsíró vérszívó. Amikor én erre rájöttem, még hónapok kellettek ahhoz, hogy ki tudjak lépni (ezt megindokoljuk azzal, hogy “jaj, de szegény…”). De kiléptem, és egy hosszabb szünet után új alapokra tudtuk helyezni a kapcsolatot.

      • No az alkoholista játszma meglehetősen erősen alapszik ezen. A megmentő + a mártír. Leszív a vámpír – egyrészről Másrészt viszont nagyszerűségünket emeli ki, ezzel meg fel is tölt. Ha nem így lenne (kivéve persze a csapdahelyzeteket), rég elmenekültünk volna.

  3. Ó! Most akkor magambanézek. Én asszem nem ítélkezni szoktam, hanem kétségbeesni, hogy valaki miért nem hallgat rám, és miért húzatja meg magát arccal a sárban, amikor én olyan szépen el tudom mondani neki, hogy az lesz belőle, mert hát látszik :) vagy mert én már próbáltam.
    Ja meg persze ítélkezni is :)
    Egyúttal furdal a kíváncsiság, hogy miket kellett csinálni a tízévesen legfeljebb négyeshez :)

    • No azt én nem mondom, hogy minden segítő szándék önzést tükröz, csak azt, hogy a sztorik látványos terítésekor nem árt gyanakodni. :) Emberek vagyunk, csak hát akkor már jobb tisztában lenni az esendőségeinkkel.

      A magatartásjegyem szinte konstans négyes volt végig, de folyamatosan be volt ajánlva a hármas. Sok kihágásom volt, vadul éltem: regényt olvastam órán a pad alatt, gyakran zugkajáltam a sarokban, közbeszóltam jelentkezés nélkül, megvitattam ezt-azt a padtársammal, néha feleseltem is, mert elég jól fejlett igazságérzetem volt (mínusz harminc) mindig is. Te ötös voltál? Mármint, jeles?

      • Hát nálunk ezekért nem vontak volna jegyet. Viszont kevésbé volt a tanarak keze megkötve, volt aki szimplán hozzámvágta a krétát, amikor a padban négykezest játszottunk a barátnőmmel, és huzakodtunk, hogy egyikünk két ütemet folyton hamisan játszik. A barátnőmet találta el, sose felejtem el a fehér krétapöttyöt az orrán – amit jól kontrasztolt pirosan a felháborodástól.
        Ennél súlyosabb dolgok kellettek a magaviselet jegylerontáshoz, igazolatlan hiányzások, táblatörés, mittomén – ápropó, miért baj az ha valaki zugeszik?
        A magaviseletjegy nálunk csak gimiben kezdett szerepet játszani, merthogy – csak hogy az előző posztodhoz is kapcsolódjak – aki vegyész szakra akart egyetemre felvételizni, annak tiszta (10-es) magaviselete kellett legyen az utsó 4 évben. Tekintettel arra, hogy Elena elvileg vegyész volt, és a kémia a szentasszony által olyan szak, amire csak a makulátlanok jelentkezhettek.

  4. OK.
    Én sem szeretem az ítélkezőket, kéretlen überokosokat. Agyfaszt kapok attól, ha pl. elmondom egy bringás fórumon, hogy sisak nélkül, fülessel tekerek és megindul az észosztás: felelőtlen, ostoba, majd-megtudod-de-akkor-már-késő-lesz, szervdonor. Néha úgy tűnik, bárki bármilyen témában kész ítélkezni, agyalni.

    Más dolgai meg olyan nagyon nem is érdekelnek, mit foglalkozzam azzal, úgy általában, hogy valaki iszik, tetováltatja magát vagy lusta dög a munkahelyén. Szóval nem is nagyon szólalok meg efféle ügyekben.

    De azér-azér mégis. Szerintem van olyan helyzet, ahol le kell tenni a garast, ahol akár ki kell mondani a véleményt, még ha az erkölcsi alapú, indíttatású is. Nem lehet úgy élni, pontosabban én nem akarok, hogy a “ne ítélj, ne ítéltess” szépen csengő elve alatt az ember végül egy se hideg-se meleg nulla legyen, és a legaljasabb gonosztetteket is krisztusi mosollyal, megértő szemekkel veszi tudomásul. Ez nyilván nem az a kör, hogy idegenek, felszínes ismerősök (vagy akár közeliek) hétköznapi tetteit, botlásait mérlegeljük, elemezzük, pláne kéretlenül. Bochkor vagy Norbi-féle ítélkezésekről meg ne is szóljunk.

    De ott van az, amikor olyat tapasztalunk, ami nyilvánvalóan a legalapvetőbb morális normákkal is szembemegy. A vérszomjas kaffogást én sem szeretem, sőt. De azért hadd legyen már jogom lenézni egy állatkínzót, erőszakos bűnözőt, nőverőt stb. Még akkor is, ha bárkinek, bárhonnan elő lehet kaparni némi mentséget, “nehéz gyermekkor”, “maga is áldozat” személyében. Vagy miért is kellene megbocsájtóan nagylelkűnek, elnézőnek és ezzel együtt bölcsen hallgatónak lenni olyannal szemben, aki mondjuk velem volt rohadék és nem holmi szubjektív, kicsinyes szempontok alapján, hanem ismét csak alapvető kulturális normákat sértve? Nem mondhatom ki, hogy szar alak? Ugyan…

    Meg hát ma pl. a kockás ingemmel én is ítélkeztem bizonyos értelemben, akárhogy is vesszük. Nem, nem, én biztos nem leszek olyan, aki soha, senkit nem ítél el.

  5. Akkor minden felháborodás talmi ?
    Minden ítélkezés aggályos ?
    Minden csak az egóról szólna ?
    Szerintem meg, lehetetlen nem ítélkezni – bár egyetértek azzal – legetőség szerint törekedni kell rá.
    Vajon nem létezik e a jó és a rossz, az jótékony és az ártalmas fogalma.
    Vajon őszinte mély megértést kellene tanúsítanom, amikor új nőbe “szerelmes” férfiszomszédom elhagyja párját és három fiúgyerekét , akik közűl az egyik éppencsak nagykorú ?
    Megértéssel kell e nyugtáznom, hogy nőm akivel 32. éves a kapcsolatom egyeztetés nélkül külföldre távozik dolgozni a “családért ” és 9 hónap alatt talán 3000 000 Ft – tal támogatott engem és közös 22 éves fiunkat ? Direkt inkább kicsivel többet írtam, nehogy inkorrekt legyek vele.
    Igen minden relatív és az érmejknek három oldaluk van ,de mégis ki ki egy saját kis erkölcsi koordinátarendszer szerint próbál tájékozódni ott, ahol lassan már tényleg teljesen lehetetlen.

    • István, arról szó nincs – szerencsére -, hogy MINDEN felháborodás talmi volna, minden ítélet aggályos, és minden csupán egó. Sőt, tovább megyek: természetesen vannak erkölcsileg aggályos, sőt, jogilag büntethető tételek. De nagyon sokszor, amikor a JÓEMBER szerepében tetszelgünk, magunkat fényezzük csupán, és ehhez a másik vélt vagy valós bukása eszköz anélkül, hogy észrevennénk.

  6. Jó tanácsot kaptál, de a legjobb, ha nem szóltál bele. Tényleg ilyen kapcsolatban a másik nem lát tisztán, max. meghallgathatod, ott lehetsz neki támasznak. Azért lássuk be, Piroska néninek volt jó pár év élettapasztalatnyi előnye :)

  7. Jesszus, ha a padban olvasás miatt -1 jegy magatartásból, akkor nekem évet kellett volna ismételnem, magatártásból való bukás miatt :D Az a minimum volt, hogy olvastam a padban (többnyire nem csak 1 könyvet), én kötöttem is, persze hogy beszéltem kb. körülöttem mindenkivel, súgtam a felelőknek, engedtem bárkit másolni, Ok, enni nem ettem, nem rajzoltam.

    • Oké, volt hébe-hóba más is a tarsolyban. Ötödikben például kilógtunk a suliból tanítási idő alatt, átmentünk a szomszédos AB Aegon Biztosítóhoz, kértünk tőlük kengurus matricákat (reklámanyaguk volt akkoriban), és PÉNZÉRT ÁRULTUK a szajrét az iskola mögötti buszmegállóban TESTNEVELÉSÓRA HELYETT. Ez kábé olyan sztori, hogy minden pontja bűncselekmény, külön-külön és egyben is, nem is értem, miért hagytam ki a Kedves Hír TV-s posztból https://barokeszter.hu/2014/11/30/kedves-hir-tv/. (Igaz, azóta akkorát fordult a világ, hogy ezzel a háttérre akár önálló műsorom is lehetne a Hír TV-n, na mindegy.) A lényeg, hogy abban a félévben volt igazgatói megrovás a történtek miatt, és akkor már eleve csak hármas lehettem.

      • Nekem ált. suliban végig 3-as volt a magatartásom, mert vertek, és vissza mertem ütni, és ez az én hibám volt az ofő szerint…
        8-ban meg 2-es, hiába volt 2 igazgatói dicséret, van az a mennyiségű osztályfőnöki intő, ami ezt kompenzálta. :)

        Amúgy a Hír TV tényleg sokat változott, már Puzsér is ott nyomul:
        http://hirtv.hu/szabadfogas
        A legutóbbi, 21. részben egész jó volt!
        Még mindig hallani a hangerő-emelkedésén a dominancia-kiélést, de legalább jókat mond.

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Az erkölcstan dolgozatára egyest kapó kislány történetének egyetlen eddig nem tárgyalt, de talán legfontosabb aspektusa – Eszter's Offtopic
  2. 5 tévhit a pornóról, ami a hazai feminista mozgalmat áthatja – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: