Aktuális

A monogámián túl: nyitott kapcsolat, poligámia, poliamori és más kényszerek, választások

Társadalmunkban a monogámia nem annyira választási lehetőség, mint inkább az egyetlen, kötelező út, amelyből csak a deviánsok keresnek kitörési lehetőséget. Pedig van sok más opció is, amit mi, monogámok, jobbára furcsának tartanunk. Mivel az utóbbi időben egyre több “alternatív életpálya” jön velem szembe, most kicsit a különféle párkapcsolati felállásokon merengek el… ítélet és erkölcsi konklúzió nélkül – erre biztatlak benneteket is.

szerelem

Félrelépés

Mindegy, hogy férfi vagy nő lép-e félre, hetero- vagy homoszexuális kapcsolaton belül teszi-e ezt, a megcsalás mindig valamilyen hiányállapotból (általában – a nőknél – félelemből, magányból, bosszúból, – a férfiaknál – bizonyítási vágyból, önbizalomhiányból) táplálkozó hazugságról szól, hiszen másnak hirdeti magát, mint ami valójában: a monogámia címkéje alatt mozdul el a poligámia irányába, ami sok-sok könnyhöz és csalódáshoz vezet.

Tény, hogy még mindig kettős a mérce: a kultúrák többségében a férfiaknak szabad, de legalábbis megbocsátható, hiszen “a vérükben van”, “ez a biológia kényszere”, míg a nők számára szigorúan tilos, szankcionálandó, de legalábbis megvetendő gyakorlat. Azt is szokták mondani, hogy ha egy kulcs a világ összes zárját nyitja, akkor az egy csodálatos, milliókat érő csodakulcs, ha azonban egy zárat a világ összes kulcsa nyit, akkor… lássuk be, meglehetősen vacak zárról beszélünk, ami egy fillért sem ér. Mindez igaz, csak egy aprócska bökkenő van: a férfi nemi szerve nem kulcs, a nőé pedig nem zár. Emberek vagyunk, és egyikük sem azonos csupán azzal, ami a lábunk között van.

Ne tégy olyat mással, amit nem szeretnél, hogy mások tegyenek veled. A karma nem valamiféle elvont ezo-misztikus fogalom Édesvíz-olvasó háziasszonyoknak, hanem a leglogikusabb ok-okozati összefüggések egysége.

karma

Nyitott kapcsolat

Vannak, akik nyitott kapcsolatban élnek. Ennek az a, verziója az, amikor ha csak az egyik fél – patriarchális társadalmakban a férfiú – élvezheti a laza numerákat idegenekkel, a párkapcsolat másik szereplője – jobbára a nő – pedig a kalandok és kilengések teljes tudatában várja haza párját, aki egyébként őt szereti, imádja és tiszteli, de “képtelen változatosság nélkül élni”, “benne van a vadászösztön”, hirdeti büszkén. (Nem sorolnám ide a jó öreg eszkimó szokást, amelynek keretében a ház ura felajánlja felesége ágyát a látogatónak, és komolyan megsértődik, ha nem fogadja el azt a vendég – itt ugyanis nem garantált, hogy a hölgy is szabadon rendelkezhet a saját teste fölött, bár legyünk optimisták.) A b, verzió értelemszerűen arról szól, hogy mindkét fél szabadon kerülhet közelebbi testi kapcsolatba másokkal, és erről mindketten tudnak – ilyet is ismerek.

A nyitott kapcsolat a laza szexről szól kedves idegenekkel, és akkor működik, ha az érzelmi stabilitás a pár között egyébként megvan, és mindketten hasonlóképp gondolkoznak szövetségük határairól (igen, az a, verzió esetében is, de hosszútávon nyilván a b, változat az, ami tisztább, őszintébb és mindenekelőtt egyenrangú helyzetet teremt). Az a, verzió példájaként ott van Bódi Guszti neje – és számos roma asszony – akik maximálisan elfogadják, hogy a férfinek szabad a pálya, de ők maguk a hűség mintapéldányaként kívánnak élni (számos testvérüknek pedig esélyük sincs a választásra). A b, verzió jobbára a nyitott, magas végzettségű értelmiségre jellemző, meglepő módon egyre több középkorú párra is, akik a lángoló szerelem elmúltával is vágynak a pezsgő kalandokra (idegenekkel, is), hogy új színeket és energiákat hozzanak a megfáradt kapcsolatba. Megint mások csupán úgy tekintenek a szexre, mint egy kellemes koktélra, amiből akár többféle is elfogyasztható, több bárban is – ne moralizáljunk, ezzel egyébként én sem értek teljesen egyet…

A veszély természetesen az, hogy az egyik könnyed esti kalandból komolyabb szerelem bontakozik ki, és így tulajdonképpen hoppon marad a másik fél, aki ilyesformán – közvetve – maga hívta meg a vetélytársat az ágyba.

nyitott kapcsolat

Poligámia

A poligámia jobbára vallásokhoz kötődő intézmény, s mint olyan, kevesebb köze van a szerelemhez, a szexualitáshoz. Inkább az érdekek, az anyagiak, a munkavégzés, a családi szövetségek, a hatalom és a praktikum számít, hiszen maga a házasság sem a szerelemről szólt évszázadokon, évezredeken keresztül.

A poligámiának két fajtája van: a hinduizmus egyes ágaihoz, valamint néhány Amasonas-parti törzs sámánisztikus hitéhez kapcsolódó poliandria, vagyis többférjűség és az iszlámhoz és egyes kereszténységen belüli kisegyházakhoz (főként a mormonokhoz) köthető poligínia, vagyis többnejűség

polyandryPoliandria (többférjűség): Nicolas Notovitch a Jézus elveszett évei című könyvében sokat ír a 100 évvel ezelőtti Nepál és Tibet többférjűségéről: itt az asszonyka fivérekhez megy feleségül, aminek főként gazdasági oka van. A szűkös lehetőségek miatt minimalizálni kell a népességnövekedést, azonkívül sok-sok erős kézre van szükség a ház körül, akik ugyanazért a célért dolgoznak. A tehetős nők maguktól is kezdeményezhették a poliandriát akár egymással rokonságban nem álló férfiakkal is, és ezeken a területeken alapfeltétel volt, hogy a nő mindegyik férjét elfogadja társul. A kevéssé ismert, aprócska sámánisztikus indiánközösségek zömében matriarchátus uralkodott, ezért a méhkirálynők sok-sok herét szemelhettek ki szolgálatukra, hiszen övék minden tudás misztériuma.

Poligínia (többnejűség): Én az iszlám poligámiáját ismerem jól, mivel bölcsészként szabadon garázdálkodhattam az ELTE orientalisztika szakán, ahol nagy örömmel végeztem el az Iszlám misztika valamennyi félévét, valamint a Szúfik és keringő dervisek, Középkori arab varázslás és az A nő az iszlámban fedőnevű kurzusokat. Témánk szempontjából az utóbbi lesz releváns…

Amikor Mohamed próféta Kr.u. 600 körül a Korán nyomán engedélyezte a poligámiát, az arabok körében divat volt tíz-tizenkét asszonyt tartani (úgy vették a nőket, mint más a lovat vagy a tevét). Magának Mohamednek is tizenegy vagy tizenhárom felesége volt, de ezek a frigyek jobbára politikai okokból és jótékonysági célból jöttek létre: az iszlám előtt a nőnek nem lehetett önálló tulajdona (a Korán szerint a nő már örökölhet apja és férje után, illetve válás után részesül a férfi vagyonából – ne feledjük, ebben az időben a keresztény és a zsidó asszony erről nem is álmodhat még), ezért a hadiözvegyek vagy az árva lányok éhen pusztultak volna férfi pártfogó nélkül. “A próféta nem volt kéjes természetű ember” – szerepelt a kurzuskönyvünkben, amin akkor jót nevettünk (tizeniksz asszony, na ne már!), de valóban érdekes megfigyelni, hogy Mohamed főként idős, beteg asszonyokat választott társul. Egyedül Aisa volt zsenge kislány, amikor eljegyezte őt az iszlám alapítója, de ő is – mint a többi feleség – oktatásban részesült, és karriert is építhetett a családi élet kihívásain kívül. Nincs ezen mit csodálkozni: ezekben az időkben a házasság főként anyagi és politikai alapokon nyugodott, és egy istenfélő ember mindent megtett azért, hogy az új vallásban először lefektetett radikális alapgondolatot, az emberek egyenlőségét a hétköznapok szintjén is képes legyen megvalósítani.

Ezzel Mohamed jóval kora előtt járt, és maga a kultúra, amelybe a vallás megérkezett, még hosszú ideig nem tudta befogadni az alapvetést. Az iszlám mindenesetre kikötötte, hogy csak és kizárólag annak lehet egynél több – maximum öt – felesége, aki képes mindegyik asszonyt anyagilag, érzelmileg (“a figyelem dolgában”) és szexuálisan is kielégíteni. Ha mindezt a ház úrnői nem kapták meg, kezdeményezhették a válást, ami óriási dolog volt egy olyan korban, ahol a nő neve jobbára kuss volt. Más kérdés, hogy a patriarchális társadalmak a hatalom birtokában jobbára megtalálták a módját annak, hogy a panaszos asszonyka inkább a fenekén maradjon, de maga az iszlám egyenlő jogokat – és a vallások közt elsőként – önálló tulajdont ígért az anyáknak és lányoknak. Szomorú, hogy a társadalom csak évszázadokkal később kezdett megérni az egyenlőség koncepciójára, és itt nem csak a nők, hanem a rabszolgák, jobbágyok, feketék és társaik elnyomására is gondolok. Csoda, hogy ez az érési folyamat nem hoz hibátlan és gazdag gyümölcstermést két-három generáció alatt?

Noha a Korán engedélyezi a többnejűséget, a modern muszlimok úgy vélekednek: Isten a karalábét is engedélyezi, mégsem kell mindenkinek szeretnie azt. A modern, főként fejlett országokban élő muszlimok között sokan vannak, akik egy az egyben elutasítják a többnejűség intézményét, míg mások örömmel üdvözlik azt. Valamiért lebilincsel az amerikai és ausztrál nők története, akik 20-22 éves koruk körül áttérnek az iszlámra – tisztán spirituális okok mentén – majd pár évvel később összeházasodnak egy arab kultúrából érkező muszlim férfivel. Elképesztően érdekes figyelni az individualizmus kultuszából csapatlénnyé lényegülő nőket, akik egyfajta feminista aktusként tekintenek szerény, hajukat fedő öltözetükre, amellyel különválnak azoktól, akik a mellméretük, fenékformájuk vagy csípőjük szélessége alapján mérettetnek meg. Nos, ők általában nem tűrik a “vetélytársat” a házban, de ez sincs mindig így.

Kaighla például, akinek a blogját szívesen olvasom, a vallás felvétele után házasodott össze férjével, aki egyiptomi iman, vagyis vallási vezető, pap. Már jó ideje együtt éltek Amerikában, amikor kiderült, hogy a pasasnak otthon, Egyiptomban felesége van, és Kaighla csupán második a sorban. Ez az egyik leggusztustalanabb dolog, amit el tudok képzelni: hazudni a másiknak egy ilyen fontos dologról, amikor az illető feltétel nélkül megbízik benned, és minden hidat felégetett maga mögött érted. Kaighla végül úgy döntött, marad, és szült két gyereket a férfinak, és most Egyiptomban él együtt a nagy család… A hétköznapok persze nem csak a kulturális és nyelvi akadályok miatt nehezek, hanem azért is, mert az amerikai lány nem önként vállalta a helyzetet, hanem a férje kényszerítette bele. Hiába a megbocsátás, ha egy olyan helyzetben élünk, ahol minden a társunk rossz döntésének gyümölcse.

Egy másik amerikai lány viszont vidáman ír blogjában arról, milyen negyedik feleségnek lenni. Imádja a helyzetet, mert sosincs egyedül, a csajok nagyszerű barátnői. Nincs féltékenység, mert “hogyan is lehetne a rózsát a tulipánnal vagy a gerberával összehasonlítani”? Ráadásul minden munka közös, a szex pedig mindig olyan, ahogy azt az ara képzeli. A név nélkül írogató lány, aki nemrég bejelentkezőssé tette blogját, leírta, hogy ő akárhányszor Cosmót vagy Joyt olvas, mindig sajnálja a monogám kapcsolatokban élő nőtársait: “a szerencsétlen lányok komplett kurzusokat végeznek, hogy a férfi figyelmét megőrizzék, míg nálunk minden az én orgazmusomról szól” – fejtette ki. Mindez pedig a hitének megfelelő kerettörténetet kap (az iszlámban eleve olyan erős a szegregáció, hogy az egyszeri férfi még a szemét sem legeltetheti azokon a nőkön, akikkel nincs családi kapcsolatban), így nem csak érzelmileg és szexuálisan, de spirituálisan is kielégül. Főként akkor, amikor az ő napja van, ugye…

Végül pedig Megan, egy amerikai keresztény poligám kisegyház tagja teszi fel a döntő kérdést: miért ítéli el a társadalom azt, ha egy férfinak egyszerre öt felesége van, amikor az teljesen természetesnek számít, ha az évek során öt házasságra tesz szent esküt, és mindegyik nőtől elválik az új ara kedvéért?

polygyny


Poliamori

A poliamori nem a szex köré épül, mint a nyitott kapcsolatok, és nem is érdekszövetségeken alapul, mint a házasságok jelentős hányada. Talán a poliamori az, ami a leginkább a szerelemről szól, emellett a keretek itt a legszabadabbak: három vagy több, bármilyen nemű és szexuális orientációjú ember kapcsolatáról van itt szó. Két nő, egy férfi vagy két férfi egy nő, de akár négy férfi vagy öt nő is élhet poliamorista kapcsolatban. Természetesen alapfeltétel, hogy mindenki tudjon mindenkiről, az pedig az egyedi esettől függ, hogy ki kivel él és… kit enged az ágyába.

“Ahhoz, hogy a poliamorit megértsük, el kell vonatkoztatnunk a szextől. Amikor egy poliamoristáról feltételezed, hogy a csillapíthatatlan szexéhség miatt él két-három emberrel, olyan, mintha egy friss házaspár fejéhez vágnád: >>hé, tudom, hogy ti csak a szex miatt házasodtatok össze<<! Nem, a szex itt sem fontosabb, mint a monogám kapcsolatokban, a hangsúly viszont nálunk inkább a mély, intim, érzelmi egybeforráson és a közös célokon van, ami akár a nemiség szintjén is megnyilvánulhat” – magyarázza Steve Pavlina, aki menő tudatos élet-guru Amerikában (ott ez az iparág nagyon megy, de Steve Pavlinát élvezem olvasni: szórakoztató, informatív és többnyire mutat egy-egy új szemszöget, ami mentén érdemes mindent újragondolni). Steve elvált a feleségétől, mert asszonypajti nem értékelte a poliamorit: nem volt kifogása a szexkaland-alapú nyitott kapcsolat ellen, de mély érzelmi szövetséget másokkal nem akart kötni. Pedig Steve befogadta volna a férfit, akihez Erin vonzódott…

paulo coelho a mágusApropó, befogadás. Paulo Coelho életrajzában (A mágus) szerepel, hogy a nagy brazil író is élt poliamoriban (és ma sem monogám, bizony). Az úgy volt, hogy az ifjú és bohém Coelho Londonba költözött akkori feleségével, és beleszeretett egy szép, csinos, fiatal lányba. Egy darabig titokban játszott két kapura, aztán rájött, hogy mindkét nőbe mélyen szerelmes, ezért hazahozta a szeretőt, hogy mostantól éljenek együtt a kis kétszobás albérletben hárman. A feleség sem volt rest, hamarosan beállított egy pasassal, hogy ő az új szerelme, és mostantól akkor ő is ott fog velük élni, négyecskén. Amikor a fagyi visszanyal, ugye! Coelho kénytelen volt belemenni a pikáns négyesbe, és később a férfiúval is megbarátkozott. (Igaz, nem ő volt az, akivel a homoszexualitás örömeit többször is kipróbálta, csakhogy biztosan tudja: valóban heteroszexuális.) Külön kacagtató, hogy a híres dalszövegíró és feltörekvő írócska ebben az időben egy Playboy-interjúban arról hencegett a macsó olvasóközönség előtt, hogy két nő kényezteti otthon, azt azonban elfelejtette megemlíteni, hogy negyedikként bizony egy férfiember is élvezi neje és szeretője bájait. Ez az aprócska részlet csak évtizedekkel később, az életrajzi könyv kapcsán derült ki…

A legérdekesebb persze az, hogy a poliamori, mint státusz leginkább az életmód-guruk és spirituális emberek között dívik. Minél inkább szétnézel ezekben a körökben, annál több poliamoristával fogsz találkozni, ami – gondolkozzunk egy kicsit ítélet nélkül – elgondolkoztató. Persze nehéz prekoncepciók nélkül “elgondolkozni”, hiszen egyrészről monogám kapcsolatokra lettünk szocializálva, másrészt pedig én soha nem vágytam poliamorira, így nehéz elképzelni, hogy ez valaha is megváltozhat (persze láttam már annyit a világból, hogy tudjam: minden változik, és bármi megváltozhat). Igyekeztem minden előítéletet félretenni, és előjel nélkül, kellő empátiával megérteni, mi lehet emögött:

  • ha valaki elér egy magasabb tudatossági szintet, értelemszerűen magabiztosabb lesz, “megérkezik” önmagához: így már nem lesz lételeme a versengés, és nem fog rettegni attól, hogy “egy másik ér előbb oda”. Amikor egy poliamoriban élő ismerőst először arról kérdeztem, mit érez akkor, amikor a szerelme mással bújik ágyba, csak mosolygott: “örülök neki, hogy kellemes élményt él át, hiszen nagyon szeretem”. A féltékenység és a birtoklási vágy itt eltűnik, ugyanígy az a vágy sem jelenik meg, hogy véglegesítsük és stabilizáljuk az örökké változót;
  • ezen a szinten már megszűnik a hiányszemlélet, ezért ezek az emberek úgy gondolnak a kapcsolatokat átszövő szeretetre és szerelemre, mint szorzódó, nem osztódó, egységes energiára, ami természetéből fakadóan nem apad el soha. Ha egy anyának megszületik a második gyereke, az elsőt nem fogja kevésbé szeretni, mivel a szeretet nem elosztódik, hanem megkétszereződik, megsokszorozódik. A poliamoristák, akik alapjáraton bőségszemléletben gondolkoznak, ugyanígy élik meg a társkapcsolatok szeretetét, szerelmét és szexualitását;
  • az univerzum szeretetteljes egységélménye nyilván ebbe az irányba mutat: állítólag már magasabb dimenziókban hasonló entitások tudatszintjei kapcsolódnak egybe, ezért a szeretet-szerelem nem csupán két ember ügye;
  • tudják, hogy a társkapcsolat felelősség is, ezért nem fognak fűvel-fával bensőséges szövetséget kötni.

A fenti gondolatokig nagy nyitottsággal, beszélgetéssel és kérdésekkel jutottam el, és mindezeket egybevetve el tudom képzelni, miért választják sokan ezt az irányt a rendkívül tudatos emberek közül.

A nehézséget itt főként az jelenti, amikor kényszerből jön létre a poliamorista családi felállás, nem pedig a szabadság jegyében: az egyik fél saját gyengesége miatt képtelen elszakadni egy korábbi partnerétől, és érzelmi nyomással veszi rá új társát, hogy elfogadja a régit is. Ez az, ami kerülendő.

polyamori

Nem állíthatjuk, hogy egyik vagy másik forma minden közösség és minden egyén számára óhajtandó vagy éppen működő felállást jelenthet. Előnyök és hátrányok bőven akadnak mindegyik oldalon – a kérdés “csak” az, hogy tudunk-e felelősséggel, szeretettel, szabadon dönteni, vagy éppen a társadalmi rend alárendeltjeiként, kiszolgáltatottan élünk egy számunkra kevés örömet hozó rendszerben?

About these ads

Kérdezz tőlem bármit az Ask.fm-en. Akár névtelenül is.

About Eszter (1033 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

10 Comments on A monogámián túl: nyitott kapcsolat, poligámia, poliamori és más kényszerek, választások

  1. elméletileg ugyan bármi ilyesmit nyitottan fogadok, illetve azt vallom, h mindenki éljen úgy, ahogy neki jólesik. de! és ez egy elég nagy DE: nem tudom magam mögött hagyni az előítéletet, miszerint a testi-lelki kapcsolathoz két ember kell. ha valaki jönne, s elkezdené nekem magyarázni, h bizony több nőre vagy pasira van szüksége a boldogsághoz, azt gondolnám róla: primitív vagy, cseszd meg. menekülsz attól, h túlzottan kötődj egy személyhez. félsz. merő gyávaság köré gyártasz mindenféle hazugságot. persze, őt valószínűleg a legkevésbé sem érdekelné, mit gondolok róla.

    • Igen, de ez azért általában nem úgy működik, hogy “nekem két nő/férfi kell”, hanem egyszerűen “szeretem Katát/Zolit, de szeretem Gizit/Gézát is, és mindkettővel tökéletes minden” szokott inkább lenni. És akkor pedig mindkettőhöz kötődni kell ám, ami még bonyolább, mint egyetlen személy előtt megnyílni, átadni magunkat, felelőssé lenni érte, satöbbi. Épp ezért nem tudom – egyelőre – ezt magamnál elképzelni.

      • ez a téma egyénként éppen annyira veszélyes, mint a brit tudósok eredményei @XD aki véletlenül vagy szándékosan félreértelmezi (pl. a maga javára, mert éppen szerelmi háromszögben van), az elég bizarr következtetésekre juthat. szóval elhiszem én, h létezik spirituális igény a polizásra, de ez a nem (vagy ál-) monogám kapcsolatban élők elenyésző részére igaz. a többiek mindössze szeretnek félrekúrni.

        • No, ott azért kiderül minden, amikor felelősséget kell vállalni és áldozatot kell hozni/kompromisszumot kell kötni érzelmileg, anyagilag és más frontokon, amelyeken egy kapcsolat működik. No, ott azért világosan átjön, ki gondolja komolyan, és ki szeretne csak kúrni, ami egyszerűbben, kompromisszummentesebben, olcsóbban és gyorsabban is megoldható. :))) Biztos sokan esnek pofára, az tény.

  2. Állást foglalni jómagam nem tudok és talán nem is akarok. Ahogy a monogám kapcsolatok kiégnek az jár akkora veszéllyel, mint pl. a poligámia egyéb formáinak bizalmatlanságából fakadó galibák. A poliamori kedvemre való, ugyanakkor nem tekinthetünk el a ténytől, hogy egy modern ideologizálása, tulajdonképpeni érzelmi feloldása az embereket kötő társadalmi konvencióknak. Arra gondolok itt, hogy ahogy változik a világunk, ahogy szélesedik az emberek perspektívája úgy válik egyre ingerszegényebbé a saját környezetünk és ezt próbáljuk valamiképp kompenzálni. Nagyon sok szempontból lehet vizsgálni a témát, mert míg régebben gazdasági okai voltak a poligámiának, addig mára hagyomány kategória, míg a poliamori már tényleges tobzódás akár testi, akár lelki szinteken. Ám azt is érdemes megfigyelni, hogy újra és újra visszatér a “virággyerekes” vágyálom, hogy az ember boldogan, kommunákban éljen, és mindenki mindenkit szeresen – részemről valahogy erős párhuzamot érzek. *másrészt valahol csodálom azokat az embereket akik képesek leküzdeni önös birtoklási vágyukat és így képesek kapcsolatban lenni többedmagukkal… Érdekes téma, gondolkodóba ejt :)

    • Igen, ez a virággyerek-nosztalgia mindig akkor erősödik fel leginkább, amikor a gazdasági és politikai helyzet rengeteg megosztást hoz. Nem véletlenül: jó ellenpólus! :)

    • Hát a cikk és ez a fenti hozzászólás is monogámérzelműtől származik.
      Elmondom a “titkot”.:) Soha az életben nem éreztem birtoklási vágyat, és eltelt az életemből 30-35 év, mire egyáltalán tudomást szereztem róla, hogy vannak emberek, akik éreznek ilyet, és hogy az mi a csuda úgy nagyjából.
      Soha az életben nem jutott eszembe, hogy egyetlen emberrel építsek párkapcsolatot, mert már 1,5 évesen is kettőt szerettem. Soha nem jutott eszembe, hogy ne annyi kedvesem legyen, amennyit megszerettem az életben, hiszen a legértékesebb dolog a világon a szerelem. Annál nagyobb bűnt el sem tudok képzelni, mint veszni hagyni egy szerelmi kapcsolatot bármilyen meggyőződés miatt!
      És elmúltam 35 éves, mire kapiskálni kezdtem, hogy nem mindenki ugyanebből a motivációból létesít kapcsolatokat…
      Szóval én egyszerűen csak nem tudtam megtanulni ezt a párkapcsolati kultúrát (ami amúgy a világ párkapcsolatainak 17%-át teszi csak ki). Meg nem is presszionált rá senki.:)
      Most nagyon örülök, hogy neve is van annak a lelkületnek, amivel élek.

      Lolli

  3. gabiriella // március 14, 2013-06:50 // Válasz

    A csakazolvassáról keveredtem ide, és örülök neki. Ritka az ennyire “nem-ellen”, hanem “gondolkozzunk kifelé”, és én ma éjjel olvastam először ezt a kifejezést, hogy “poliamori” (jééééééé-élmény), persze idegesít a saját k o r l á t o l t s á g o m , hogy ezt magamtól miért nem tudtam ilyen szépen kitalálni. Körbe kell járnom a témát, mert egész életemben küzdöttem idevágó problémákkal, csak sajnos nem olvastam felszabadító és tudatmódosító blogokat..

    • Szia Gabriella, üdvözöllek itt! Szerintem jó néha szétnézni, mi minden van körülöttünk, és miért. Közben meg én is alakulok, nyílok. Annyi minden van a világon…!

  4. gabiriella // március 17, 2013-05:51 // Válasz

    Ötéves koromban voltam először szerelmes. Aztán nyolc, aztán 12, aztán 14, aztán 17… és itt történt az első meghasonlás.. “Halálosan” szerelmes voltam egy 15 éves fiúba (mai napig talán a legjobb barátom) ÉS egyidejűleg az egyik osztálytársNŐmbe. Másképp, de hihetetlen vonzás volt közöttünk, addig merészkedtünk, hogy kézenfogva sétáltunk, és megbeszéltük neveltetési, társadalmi korlátainkat, hogy miért marad plátói. Nagyon sokáig megmaradt ez az érzés. Na, itt azért jobban el kellett volna gondolkoznom. Paradox módon ösztönösen, érzelmi felindulásból követtem el az életem nagy részét, de mennyi gátlással és szűklátókörűséggel, ha jobban belegondolok. Fennen hirdetett (és úgy-ahogy a gyakorlatban is megélt) nonkonformizmusom azért korántsem döntögetett igazán nagy falakat. És lassan ötvenévesen annyit elértem, hogy teljesen világosan látom, hogy az összes, eddig általam kipróbált és megélt társas kapcsolat úgy-ahogy, ideig-óráig szép és jó, aztán meg nem jó, és miattam nem jó, mert soha nem teljes, mert mindig hiányzik ez meg az, és nem a másik emberből, hanem a világomból és olykor megtalálom valaki harmadikban. De a vége az, hogy átcsúszkálok egyik kapcsolatból a másikba, mert nem viselik el az egyidejűséget, kizárólagosságra vágynak, és én következetesen, önző módon nem tudom elfogadni. Többször voltam szerető, és többször szembesültem azzal, hogy a pasik rosszabbul viselik, mint én, válnak, és csöbörből vödörbe akarnak mászni, én mászom velük, becsületesen, őszintén, de nem hiszik el, hogy én tényleg ilyen vagyok és persze….valahogy mindig továbbkószálok, mert bajaim vannak a birtoklással (de nagyon!!). Jó barátom a volt férjem, bizonyos dolgokat még mindig egymással dumálunk meg, eljárok pecázni az egyik volt élettársammal, mert vele jó, meg ilyesmik. Az életem részei voltak és lesznek bizonyos fokig, nem tudnám őket megtagadni, degradálni.
    Most csak fecsegtem, de nem vontam le konzekvenciákat. Nem olyan egyszerű ám. Abban marhára igazad van, hogy annyi minden van a világon… Csak tudjuk/akarjuk meglátni, basszus..

    Mi bajotok van Coelho-val? Eléggé fricskázva írtok róla, miért? Mondjuk három könyvét olvastam (Az alkimista, Veronika meg akar halni meg Az ördög és Prym kisasszony), valamibe még belefogtam, de az nem ment.. ezek viszont nekem tetszettek.

3 Trackbacks & Pingbacks

  1. Miért gáz a megcsalás, ha egyszer a társadalom is támogatja? | Eszter's Offtopic
  2. Rekordok, pikantéria, jóslat – minden, amit az Eszter’s Offtopic 2013-as évéről tudni akartál | Eszter's Offtopic
  3. Mi kell ahhoz, hogy az ember újságíró, cikkíró… médiamunkás legyen? | Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 345 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: